HTML

Utas és Világ

Egy blog azoknak, akiket érdekel a világ és mindaz, ami bennünket, embereket összeköt és elválaszt

Friss topikok

Címkék

Abomey (1) Addisz-Abeba (1) Akakusz (1) Albánia (1) Albuquerque (1) Aleppo (1) állatvásár (1) Altiplano (1) Amarula (1) Amundsen (1) anasazi (1) Andok (1) Angel (1) Angkor (1) Annapurna (1) Antarktisz (2) Antilop-kanyon (1) Ararát (1) Arches (1) árvíz (1) Asszad (1) atombomba (2) Avacsinszkij (1) ayurvéda (1) Azori-szigetek (1) azték (1) A világ közepe (1) Bacardi (1) Bahariya (1) baleset (1) bálna (1) Bangkok (1) Barentsburg (1) Batumi (1) bazár (1) Beagle (1) Beagle-csatorna (1) bélyeg (1) Benin (3) berber (1) Bering (1) betegség (2) bifurkáció (1) bódéváros (1) bódhi fa (1) bolhapiac (1) Bolivar (1) borjadzás (1) Borneó (1) Borobudur (1) Botafogo (1) Bryce (1) Buddha (1) buddhizmus (1) Budweiser (1) Buenos Aires (2) Burkina Faso (1) Burma (3) Bwindi (1) Cancún (1) Canyon de Chelly (1) Cao Dai (1) Capitol Reef (1) Castro (1) Cerro Torre (1) Chamarel (1) Chamula (2) Chávez (1) Che Guevara (1) Chiapas (1) Chichén Itzá (1) Chitwan (1) citromos sör (1) cölöpfalu (1) Colorado (2) Coober Pedy (1) Copacabana (1) Corcovado (1) Córdoba (1) cseresznyevirágzás (1) cukornád (1) Cukorsüveg (2) curry (1) Damaszkusz (1) Darwin (1) datolya (1) Da Nang (1) delta (1) dia (1) diabáz (1) Diamond Head (1) Dian Fossey (1) dodó (1) dogon (2) durian (1) dzsambija (1) Dzselada pávián (1) Egyiptom (1) elefántmenhely (1) elefántteknős (1) Entebbe (1) esőerdő (1) esti piac (1) eszkimó (2) Etióp-magasföld (1) Etiópia (2) etióp ábécé (1) Everest (1) evőpálcika (1) ezüstkard (1) fétis (1) fez (1) Fitz Roy (1) fjord (1) flamingó (1) fóka (1) földrengés (1) fotózás (1) fregattmadár (1) Fudzsi (1) fügekaktusz (1) függőágy (1) fulani (1) füstölőpálcika (1) Galápagos (1) garnélarák (1) Garni (1) gaviál (1) Gejzírek völgye (1) Ghamames (1) Ginza (1) gleccser (2) Glen Canyon (1) Gonder (1) gorilla (1) gránátalma (1) Grand Canyon (1) Gran Sabana (1) Greyhound (1) grizzly (1) Grönland (4) Grúzia (1) gurka (1) gyorsétterem (1) hacsapuri (1) Hacsiko (1) Hailé Szelasszié (2) Halál-völgy (1) Haleakala (1) Halemaumau (1) halfarkas (1) Halon-öböl (1) Halong-öböl (1) halottégetés (1) halpiac (2) halszósz (1) Hama (2) Hamed (1) Hanoi (1) Havanna (2) Hawaii (3) hegyi gorilla (1) helikopter (1) Hilo (2) Himalája (1) Himedzsi (1) hindu (1) Hirosima (1) hőguta (1) Hoi An (1) Homsz (1) Honolulu (2) Hoover-gát (1) Ho Chi Minh (1) Hué (1) Humboldt (1) idegenvezető (1) időzóna (1) Iguacu (1) Illatos folyó (1) ima (1) Indonézia (1) Inle-tó (2) internet (1) Ipanema (1) Irrawaddy (1) ír kávé (1) iszapfortyogó (1) iszlám (1) Izland (1) jackfruit (1) japán konyha (1) japán WC (1) Jáva (1) jegesmedve (2) jéghegy (3) jégtakaró (1) Jemen (1) Jereván (1) Jimmy Angel (1) John Lennon (1) joruba (1) José Martí (1) jövendőmondó (1) Júda oroszlánja (1) jurta (1) kajmán (1) kaldera (1) Kamcsatka (3) Kampala (2) Kandovan (1) Kandy (1) Kappadókia (1) Karimszkij (1) karszt (1) Katmandu (1) Kaukázus (1) kávé (1) Kazbek (1) kefir (1) Kék-Nílus (2) kéklábú szula (1) kénkiválás (1) kígyópálinka (1) Kilauea (2) Kilauea Iki (1) kínai konyha (1) Kiotó (1) Kipling (1) kirablás (1) Kőedény síkság (1) koldus (1) kölessör (1) kolostor (1) Kona (2) Korán (1) korjak (1) kötélláva (1) Krak de Chevaliers (1) kráter (1) krikett (1) krill (1) Kuba (1) Kukulkán (1) kultúrsokk (1) kumari (1) kumisz (1) kvász (1) labdapálya (1) Lalibela (1) lao-lao (1) Laosz (2) Las Vegas (1) láva (2) lávaalagút (1) lávafolyás (1) lazac (1) La Paz (1) legészakibb templom (1) legészakibb Lenin (1) Lenin (1) Leningrád (1) levélvágó hangya (1) Livingstone (1) lobélia (1) lombkokona (1) Lomé (1) Longyearbyen (1) Luang Prabang (1) Lyubov Orlova (1) madárpiac (1) magassági betegség (1) Mahéburg (1) maja (1) makadámia dió (1) malária (1) Mali (1) Mandalay (1) Maracana (1) Márquez (1) maté (1) Matmata (1) Maui (1) Mauna Kea (2) Mauna Loa (2) Mauna Ulu (1) Mauritius (1) mauzóleum (1) mecset (1) medresze (1) Megváltó Krisztus (1) méhkasházak (1) Mekka (1) Mekong (1) Mekong-delta (1) Mesa Verde (2) Mesztia (1) méterrendszer (1) Mexikó (1) mezcal (1) Mianmar (1) MIG (1) Miss India (1) miszó (1) Mohamed (1) Moher sziklái (1) mojito (1) mokka (1) Molokai (1) molokán (1) Monteverde (1) Moreno-gleccser (1) muzulmán temető (1) My Lai (1) Nagaszaki (1) Nagy-sziget (1) nat (1) nene lúd (1) Nepál (1) newar (1) nikáb (1) Nílus (1) Nordenskjöld (1) noria (1) nummulitesz (1) nyomtáv (1) Oahu (1) oázis (1) Ofra Haza (1) Ohia lehua (1) olmék (1) olvadékvíz (1) Omajjád (1) onszen (1) orangután (1) Orinoco (2) örök fagy (1) Orontesz (1) oroszlán (1) oroszlánfóka (1) ORWO (1) padaung (1) páfrány (1) pagoda (2) pahoehoe (1) pakkjég (1) Palenque (1) pálmabor (1) Palmira (1) Pantanal (1) Paraty (1) Patagónia (1) periglaciális (1) permafrost (1) pingo (1) pingvin (2) piramis (1) Piton de la Fournaise (1) Playa del Carmen (1) Pokhara (1) poligonális tundra (1) Popa-hegy (1) pörölycápa (1) Porto Novo (1) portré (1) Powell-tó (1) Practica (1) Protea (1) púpos bálna (1) Pyramiden (1) qat (1) rablás (1) Rafflesia (1) ramadan (2) Rangun (1) rénszarvas (3) Réunion (2) Rio de Janeiro (1) rizs (1) rizspálinka (1) Roland Garros (1) Rusztaveli (1) ryokan (1) Saigon (1) Santa Fe (1) Santiago de Cuba (1) San Cristóbal (1) saslik (1) séga (1) Serengeti (1) Sevilla (1) Shackleton (1) Shibam (1) Sibuja (1) Simien (1) Sindzsuku (1) sinkanszen (1) Siratófal (1) sivatagi rózsa (1) Siwa (1) skanzen (1) sombrero (1) Spitzbergák (3) Srí Lanka (1) St-Denis (1) Svalbard (1) Svalbard-egyezmény (1) Szahara (4) szaké (2) szakura (1) szalmakalap (1) szamovár (1) szamurájkard (1) szánhúzó kutya (1) szárong (1) szegénység (2) Szentpétervár (1) szerzetes (2) Szevan (1) szikh (1) sziklarajzok (1) színes földek (1) Szíria (2) szivar (1) szolfatára (1) Sztálin (1) sztúpa (2) szuahéli (1) szúnyog (1) szuvenír (2) talajfolyás (1) tamil (1) Tana-tó (2) Taos (1) Taos pueblo (1) tatami (1) tavaszi tekercs (1) Tbiliszi (1) tea (1) teázó (1) temetés (1) templom (1) tepui (1) tequila (1) természetfotó (1) tévé (1) tevetej (1) Togo (2) Tokió (2) Tolbacsik (1) Tonlé Sap (2) toradzsa (2) tuareg (2) tukán (1) tundra (1) Tűzföld (1) tűzhangya (1) Uganda (2) Új-Zéland (1) újgyarmatosítás (1) újság (1) uro (1) Ushuaia (1) úszó piac (2) Utah (1) utcagyerek (1) vályog (1) vályogkunyhó (1) Varig (1) Venezuela (1) Vientiane (1) Vietnam (1) vietnami háború (1) viking (1) Viktória-tó (1) Virunga (1) víziló (1) vízipipa (1) vudu (3) Vulcano (1) vulkán (1) Waikiki (1) Weddell-fóka (1) White Sands (1) Yazd (1) Yogjakarta (1) Yucatán (1) Zapata (1) Zenit (1) Zion (1) zsiráfnyakú nő (1) Címkefelhő

HTML doboz

SÖR JÉGKOCKÁVAL - BEVEZETÉS MÁS VILÁGOKBA - 15/1. rész - Akar ön hindu lenni?...avagy ki szponzorálja a körmenetet

2013.09.18. 17:48 Németh Géza

„Nem könnyű a sok filozófiai rendszerből kiválasztani a helyeset. Az egyik ezt választja, a másik azt. A bölcs – egyiket sem” (Buddha)

 

Anélkül, hogy ennek tudatában lennénk, minduntalan érnek bennünket olyan benyomások, melyek vallásokkal kapcsolatosak. Kezdjük mindjárt azzal, hogy a  turisták leggyakoribb látogatási célpontjai (a szervezett utakon biztosan) alighanem a templomok. Pár éve például Grúziában 12 nap alatt csoportunk napi átlagban három templomot és/vagy kolostorfélét keresett föl, melyek csakugyan világszámok, csak hát… ez éppúgy sok, mint naponta háromszor másfél héten át lazacot enni. Templom nélkül az se nagyon ússza meg, aki egyébként otthon évekig a lábát se teszi be Isten házába. Ennek egyszerű az oka: igen sok olyan település van, mely az égvilágon semmi megtekintésre érdemest nem kínál, ám ha valamit mégiscsak szeretnénk látni, a templomokban bízvást reménykedhetünk; valamiféle templom ugyanis mindenhol akad. Most azonban nem a templomokról akarok írni, hanem – a mélységekben való elmerülés nélkül – megpróbálok fölvillantani néhány, számunkra különös vallási szokást.

 

                                                                                                   14-1a.jpg

                              A világ (valószínűleg) legészakabbi temploma, a Spitzbergákon          

14-1b.jpg

                                             ... és talán a legdélebbi, Ushuaiában, a Tűzföldön

     Előrebocsátom, nem vagyok istenhívő, ugyanakkor egy percig sem vonom kétségbe azt, hogy a vallások az emberi kultúrtörténet legmeghatározóbb elemei közé tartoznak, ilyenképpen engem is nagyon sokban érintenek és megérintenek. Toleranciám e téren is csaknem végtelen: feltétlen híve vagyok annak, hogy mindenki abban higgyen, amiben csak akar, élhesse meg hitét saját meggyőződése szerint, de ha egy mód van rá – márpedig miért ne lenne –, ismerje el és tisztelje mások meggyőződését, akár ateizmusát is, és legfőképpen, ne akarja másra kényszeríteni saját hitét. Ezt, sajnos, a valóságban igen sokszor és sokan másként gondolják. Talán nincs is még egy olyan tényezője az emberiségnek, mely annyira összekötne, ugyanakkor annyira megosztana embercsoportokat, mint a vallás. Sok országban szorosabb kötelék még a nyelvnél, a nemzeti hovatartozásnál is, ugyanakkor a világtörténelem folyamán talán soha más nem volt, ami annyi gyűlölködést, ellenségeskedést szított volna, mint a vallások különbözősége, és különféle istenek nevében alighanem több embert öltek és ölnek meg, mint bármilyen más okból. Gondoljunk csak arra, hány országban élnek különféle etnikumok, melyeknek tagjai eltérő nyelveket beszélnek, de ugyanazt a vallást gyakorolják, vagy megfordítva: egybeforrt a történelmük, a kultúrájuk, de más isten(ek)ben hisznek, vagy más vallási utakat követnek és ezért (is) halálos ellenségek.

     Kereszténység, iszlám, buddhizmus, hinduizmus, judaizmus – milyen könnyen beszélünk róluk így általánosságban, pedig egyetlen egyház sem úszta meg szakadás, szektásodás nélkül. Nem is olyan nagyon régen még nálunk is megütközést keltett egy katolikus-protestáns vegyes házasság. Nagyon jól ismert, micsoda szörnyűségeket okozott már eddig is a kicsiny Észak-Írországban a katolikus-protestáns szembenállás. Még ennek tudatában is nehezen tudjuk elképzelni, mekkora ellentétek feszülnek, mondjuk, siita és szunnita muzulmánok között, vagy hogy hány istent tisztelnek a hinduk, hányféle ága van a buddhizmusnak stb. 

     Kezdjük mindjárt a kereszténységgel. Alig lépjük át a magyar határt dél vagy kelet felé, máris találkozunk az ortodox kereszténységgel mint uralkodó vallással. Az ortodox görögül igaz hitet jelent, ennek szláv fordítása a pravoszláv, úgyhogy ha orosz, ukrán viszonylatban használjuk e szót, rendben van, ám a görögkeleti ebben az esetben semmiképp. Nevezzük egyszerűen (független) ortodox egyházaknak az oroszt, a bolgárt, a görögöt, a grúzt, az örményt, a szerbet, a románt stb. No de mitől függetlenek? Természetesen először is Rómától, de egymástól is. Mindegyiknek önálló vezetője, pátriárkája van. Templomaik építészete, belső elrendezése és a liturgia is eltér a katolikusokétól. Az ortodox templomok jó részében nincsenek padsorok; aki elfárad, leülhet egy-egy székre, vagy éppen jöhet-mehet, nincs olyan, hogy a szertartás alatt bizonyos időben mindenkinek keresztet kell vetnie.  Nincs pápájuk, sem hasonló „első emberük”; a konstantinápolyi pátriárka csupán tiszteletbeli elsőbbséget élvez, vagyis ő elnököl az összortodox konferenciákon.

14-1.jpg

                                                 Templomi áhítat Grúziában

 

14-2.jpg

                                                     Keresztelő Örményországban

 

    Az egyik legkülönlegesebb ortodox egyház az etióp. Többen, tévesen, úgy tudják, hogy az etiópok kopt keresztények, magyarán, közük van az egyiptomi koptokhoz. Nos, ez tényleg így volt, 1959-ig, amikor saját pátriárkájuk lett és önállóvá váltak. Meglepően sok hasonló vonást mutat a judaizmussal, például az étkezési szokások (ők sem esznek sertéshúst, de a konyhában nem kell elkülöníteni a tejes és a húsételeket), az állatok levágásának rítusa, a szerdai és a pénteki böjt, a szombatot éppúgy megünneplik, mint a vasárnapot, a templomokban a férfiak a bal oldalon, a nők (szigorúan fedett fővel) a jobbon foglalnak helyet. Jó néhány etiópiai templomban, illetve kolostorban jártam. A cipőt ott is le kell venni, a decens öltözék is előírás. Rengeteg csodálatos freskóban gyönyörködhetünk, melyek egyik fő témája Szent György, az ország védőszentje (még sört is neveztek el róla), de némelyik falfestményen az Etiópiában ugyancsak régóta jelenlévő iszlámot, enyhén szólva, elég rossz színben tüntetik fel (pl. Mohamed próféta egy ördög vezette teve hátán). Kolostoraiknak hatalmas gyűjteményük van ősi szent könyvekből, különféle formájú keresztekből, kegytárgyakból, olyannyira, hogy minden vallásos etióp szentül hiszi, hogy Akszúm városának egyik templomában őrzik az eredeti frigyládát, amit a legendabéli Sába királynője és Salamon király közös gyermeke, a később királlyá lett Menelik hozott el Jeruzsálemből. A szertartások egyébként a mai napig az ősi geez nyelven folynak, amit a papokon, szerzeteseken kívül senki sem ért, de így van ez a szent könyveikkel is, melyeket nagy becsben tartanak. Persze, így volt ez nálunk is hajdan a latin nyelvű istentiszteletekkel – a híveknek fogalmuk sem volt róla, mit beszél a pap.  

14-3.jpg

                                                Etióp szerzetes

 

   Ha a mienktől különböző vallás templomába lépünk, legalább az alapvető elvárásoknak illik eleget tenni. Muzulmánoknál, buddhistáknál, hinduknál a lábbelit le kell venni, a zsidóknál fel kell venni a „sábesz deklit” (nőknek kendőt), s habár a rituálékat nem kötelező ismerni és végigcsinálni, próbáljunk meg ne nagyon kiríni a környezetből. Mondjuk, ha mások fölállnak, álljunk föl mi is. Egyes vallások templomaiba, vagy azok egy részébe más hitűek nem mehetnek be, másutt bárki bármikor bemehet. Pénteki imaidőben például a nem muzulmán nem bocsáttatik be a mecsetekbe (néhol egyáltalán nem), egyes hindu templomok vagy szentélyek ugyancsak tiltott területnek számítanak a nem hinduk számára. Hogy fotózni, videózni hol engednek és hol nem, úgyis kiírják a bejáratnál. Ilyenkor ne erőszakoskodjunk, lopva se fényképezzünk, egyszerűen nem illik.

   Igen érdekes annak megfigyelése, hogyan viselkednek az emberek saját vallásuk templomaiban, szertartásain, ünnepségein. Több zsinagógában is jártam szertartás alatt, és feltűnt, hogy a gyerekeket közben nem regulázzák a szüleik, vígan szaladgálnak, játszanak, viháncolnak. Európában a keresztény templomokat átlengi valami szent áhítat, a pap prédikál, a hívők imádkoznak, énekelnek, szól az orgona stb., de egyébként illik csendben maradni. Jártam ellenben más földrészek keresztény templomaiban, ahol a felsoroltak mellett sokkal felszabadultabban, lazábban viselkedtek az emberek. De nem is kell messze menni. Talán köztudott, hogy Málta erősen katolikus ország, rengeteg templommal és nem különben rengeteg vallási ünneppel. A máltaiak azonban valahogy úgy intézték, hogy ezek az ünnepek lehetőleg a turizmus csúcsszezonjára essenek, úgyhogy alkalmi fesztiválokban is részünk lehet. Ilyenkor a templomokat szépen kidekorálják, kívül fényfüzérekkel ékesítik, némelyik már szinte Las Vegas-i kaszinóra hajaz. Megkondulnak a harangok, durrognak a petárdák, indul a körmenet, elöl az éppen ünneplendő szent nem mindig a mi ízlésünknek tetsző megmintázott szobrával, utána a papok, majd a városi elöljárók és végül a hívek. Áhítatnak nyoma sem volt; a helybeliek afféle családi programként kezelték, vígan nevetgéltek, trécseltek, harsányan üdvözölték a járdán álló ismerősöket stb. Ám ezzel még nem volt vége. Nyomukban általában rezesbanda fújta, de láttam olyat is, hogy tizenéves  gyerekek vonultak mögöttük, Sprite feliratú lufikkal. Azt sem tartom kizártnak, hogy az aznapi körmenetet a Sprite szponzorálta.

      Gyakran előfordul, hogy a külföldi nem csupán szemlélője, hanem kvázi résztvevője, esetenként kedvezményezettje vagy elszenvedője egy-egy idegen ország vallási szokásainak.  Nézzünk mindjárt egy olyan várost, Jeruzsálemet, ahol három világvallás van jelen, s ahol egyetlen kilométeres séta során keresztény, zsidó, muzulmán szokásokba, szent helyekbe ütközhetünk. Ilyenkor nem árt tudnunk, mikor hol járunk, hogyan viselkedjünk. A muzulmánok heti ünnepe ugyebár a péntek, a zsidóké a szombat, a keresztényeké a vasárnap. Ennek megfelelően tartanak nyitva az üzletek, a közintézmények, s éppen ez az oka annak, hogy a városban a hét egyetlen napján sem áll le az élet. Ha történetesen szombaton akarunk autóbusszal utazni és az izraeli busztársaság járművei nem közlekednek, ott vannak az arab buszok. Ha viszont gépkocsival megyünk, sabbat idején kerüljük el a város ortodox zsidók lakta negyedét, mert megeshet, hogy kővel dobálják meg járművünket. (Az autóvezetés ugyanis ilyenkor tilos, mert az is munkavégzésnek számít.) Az ugyancsak sokvallású Indiában is találkozhatunk némileg hasonló esetekkel. Utazásunk során kétszer is jártunk az azóta Mumbaira átnevezett Bombayben, és első alkalommal nagyon finom vacsorát ettünk egy afgán (vagyis muzulmán) étteremben. Hetek múlva, amikor visszatértünk a városba, újból fel akartuk keresni ugyanazt az éttermet, de zárva volt, ugyanis már a ramadán, a böjti hónap idején érkeztünk, s mivel még nem ment le a nap, nem nyitottak ki. S ha már a heti ünnepnap (szabadnap) szóba került, íme, egy másik élmény: Nepálban a heti munkaszüneti nap a szombat, de hogy miért, azt még a helyi vezetőm sem tudta. Nem hinném, hogy vallási gyökerei lennének. A nepáliak nagy többsége hindu, és e vallásban tudtommal nincs kitüntetett szerepe a szombatnak.

14-4.jpg

                                            A jeruzsálemi Siratófalnál

 

    A muzulmán vallás öt alappillérének egyike az évi böjti hónap, a ramadán. Nagyon régi eredetű, valószínűleg egyidős magának az iszlámnak a megszületésével. Mivel a muzulmánok holdhónapokban számolnak, a ramadán, mely a kilencedik hónap, minden évben odébb csúszik valamelyest. Kezdetét az újhold sarlójának első megjelenése jelzi. 2005-ben éppen október  tájára esett, jemeni utazásom idejére. A böjtöt az iszlám világban általában nagyon szigorúan betartják. Célja az, hogy az emberek ezzel az önmegtartóztatással közelebb kerüljenek Allahhoz, szenvedjenek meg hitükért. Ilyenkor  napkeltétől napnyugtáig tilos enni, inni, dohányozni, szexuális életet élni. A Korán bizonyos engedményeket is tesz: nem köteles tartani a böjtöt az, aki nem képes rá, mert például beteg, mert várandós vagy szoptató nő, mert hosszú úton van, vagy a foglalkozása miatt veszélyes lehet. Hogy hogyan csapódik le mindez a nem muzulmán utazón, rögvest megvilágítom egy-két példával. Első délutánunk Szanaában, az óvárosban: cudar éhesek vagyunk, egy sütödéből isteni kenyérillat árad. Veszünk pár kis cipót, aztán – túravezetőnk tanácsára – lopva, a fal mellett faljuk, hogy mégse ingereljük szegény helybeliek bélbolyhait. Ők persze, alig várják, hogy lemenjen a nap, tüstént nekiesnek az ételnek, ott, ahol éppen vannak. Megyünk napi több száz kilométert az országutakon, de még egy nyomorult büfét sem találunk nyitva. Szerencsére a piacok üzemeltek, így tudtunk némi gyümölcsöt, kenyeret, sajtot venni. Rendszerint a szállodánkban vacsoráztunk, de fél nyolc előtt nemigen jutottunk ételhez, mert előbb a személyzet evett. Egyik hotel éttermének ajtaján ezt a feliratot láttam angolul: Boldog ramadánt! Csak azért említem, nehogy félreértés essék, ez náluk ünnep, még ha kínokkal jár is.  Sőt, esetleges veszélyekkel! Három Toyota terepjáróval közlekedtünk szerte az országban, át a sivatagon, hegyvidékeken, nem éppen veszélytelen útszakaszokon, gyakran tikkasztó hőségben. Helybeli sofőrjeink reggeltől estig nemhogy nem ettek, hanem egyetlen korty vizet sem ittak, legföljebb a szájukat öblítették ki. Mi napközben a sivatagban legalább két liter vizet benyakaltuk, ők meg semmit. Hogyan nem ájultak el – kész csoda. Volt egy rövid, egyórás repülőutunk is az országon belül. Az utaskísérők ott is osztogattak szendvicset, üdítőt, amit a jemeni utasok is elvettek, de el nem fogyasztották, csak betették a táskájukba. Ekkor valami eszembe jutott és kissé megrémültem. Kérdem túravezetőnket: mi van, ha a pilóták és a légiirányítók sem esznek-isznak? Megnyugtatott, hogy ilyen foglalkozások esetében a vallás kivételt tesz.       

     Nincs abban semmi meglepő, ha az egyes emberek különféleképpen élik meg a vallásukat. Köztudott például, hogy a hinduk nem eszik meg a marhahúst, a muzulmánok pedig tartózkodnak a disznóhús fogyasztásától. Indiában mindkét hit képviselői nagy számban vannak, sokhelyütt egyazon területen, például a Hindusztáni-alföldön elég vegyesen, így aztán csirke- és birkahúson kívül máshoz aligha juthatunk, miként szeszhez sem túl sűrűn. Ha ellenben elmegyünk a nagyszámú keresztény által lakott Goa vagy Kerala államokba, mindenféle húsból kedvünkre lakmározhatunk, ráadásul mindenféle szeszes ital mindenütt kapható. Találkoztunk egy fiatal hindu férfival, aki bevallotta, ha India olyan vidékére szólítja a munkája, ahol lehet marhahúst is kapni, bizony, eszik belőle, mert szereti.

     Rengeteg olyan országban jártam, ahol a lakosság nagy többsége buddhista. Fölkerestem megszámlálhatatlan templomot, láttam iszonyú mennyiségű sztúpát, olyan szent építményeket, melyekben Buddha valamely maradványát, vagy vele, illetve tanítványaival kapcsolatos tárgyat helyeztek el. Srí Lanka lakosságának többsége is buddhista (a maradék meg főleg hindu). Kandy az egyik legszentebb városuk, merthogy  ott áll a Szent Fog temploma. S hogy kié volt ez a bizonyos fog, nyilván kitalálták.  Amikor Buddha i. e. 543-ban elhunyt, egyik bal szemfogát kikaparták halotti máglyájáról, ahonnan az Indiába került. Az idő múlásával a fog lassan egyet jelentett egy isten által adott jognak valamely terület birtoklására. Évszázadokon át háborúkat vívtak érte, meg is akarták semmisíteni, mígnem a IV. században egy indiai hercegnő a hajkoszorújában csempészte át Srí Lankára. Azért pont oda, mert Buddha kinyilvánította, hogy tanai 2500 évig élni fognak a szigeten. Ez az idő ugyan lepergett, ám a buddhizmus él és virul Srí Lankán, míg Indiában csak a sokadik vallás. Ma Kandy temploma olyan a lankai buddhisták számára, mint Mekka a muzulmánoknak; az életben egyszer el kell ide zarándokolni. Nem mintha a fogra egyetlen pillantást is vethetnének. Azt a szépen dekorált templom egyik szentélyében, arany ládikóban őrzik, melyben hat, egyre kisebb ládika van, a legkisebben a foggal. A zarándokok úgy haladnak el a szentély előtt, hogy csak másodpercekig nézhetnek be. Amúgy egyáltalán nem biztos, hogy a ládika valóban az igazi fogat rejti, de még az sem, hogy létezik-e az igazi fog. A magamfajta „istentelen” szkeptikus még azt is kétségbe vonhatná, vajon tényleg Buddha foga volt-e az a bizonyos, de nem teszi. Elvileg tehetném, hiszen már annyi, de annyi, Buddhának tulajdonított testrész, relikvia fölé emelt sztúpát láttam Ázsiában, hogy ezekhez Szidhártha Gautamának az összes sejtje sem lett volna elég. Amint azonban elnézem a virágfüzéreket ezerszámra hozó, átszellemülten fohászkodó embereket, egy pillanatig sem kétséges számomra, hogy a fog létezik, igazi, és akinek a hite úgy diktálja, hát imádja.  Anuradhapura városkában minden buddhistának el kell zarándokolnia a bódhi fához, mely egy Indiából származó fügefa egyik leszármazottja. Annak egyik hajtását ültették el itt i.e. 288-ban, s ezzel a Föld legidősebb, dokumentált „születésű” növénye. Nevezetessége és szentsége abból fakad, hogy eredetije alatt világosodott meg Buddha, és végakarata volt, hogy egyik ágát vigyék Ceylon szigetére. Az anuradhapurai példány kissé megöregedett, úgyhogy arany (?) rudakkal alá kellett dúcolni némely ágát. A hozzá vezető út rögös, ha nem is a szó szoros értelmében. A bejáratnál legalább olyan szigorú a biztonsági ellenőrzés, mint egy amerikai repülőtéren: cipőt, táskát otthagyni, testi motozást szelíden elviselni.

14-5.jpg

                               A Szent Fog temploma Kandyban, Srí Lankán

 

     Sehol a világon annyi buddhista templomot nem látni, mint Burmában. Gyakorlatilag nem járhat körbe a tekintet úgy, hogy bele ne ütközne a sok ezer sztúpa valamelyikébe, de még ennyi sem elég, folyamatosan újakat építenek. A külföldi hajlamos azt hinni, hogy a burmaiak valamiféle vallási tébolyban szenvednek, ám ez nem így van. Hitük teljesen átjárja mindennapjaikat. Azt hiszem, a kőkeményen diktatórikus kormányzat is jócskán benne van az újabb sztúpák építésében, úgy gondolván, hogy amíg az emberek imádkoznak, legalább nyugton maradnak. Tévedtek, egyébként, mert néhány éve, amikor lázongások törtek ki a kormány ellen, a szerzetesek a tüntetések élén haladtak. A kormány katonái pedig közéjük lőttek.

     A buddhizmus szelleméről igazából egy monostorban győződhetünk meg. Jártunk egyikben, Burma spirituális fővárosában, Mandalay-ben. Sok turista keresi fel, s ezt a szerzetesek láthatóan nem bánják. Nagyjából ezren élnek a falain belül, persze, ez semmiség ahhoz képest, hogy egész Burmában kereken félmillió szerzetes, illetve apáca van, de csak nagyjából a negyedük szenteli egész életét Buddhának. Társadalmi elvárás, hogy minden férfi életében legalább kétszer némi időt monostorban töltsön, először 10 és 20 éves kora között, majd felnőttként is. Az első bevonulás a fiúk számára felnőtté avatás is. Kopaszra borotválják a fejüket, felöltik a jellegzetes sárgás-vörös leplet, és csupán néhány, a mindennapi élethez szükséges tárgyat birtokolhatnak. Hajnalban kelnek, főtt rizst esznek, aztán indulnak szokásos élelembeszerző körútjukra nagy, fekete edényeikkel, az emberek pedig már rendszerint a házuk előtt várják őket. Az ételt még délelőtt elfogyasztják, 12 óra után már nem ehetnek. Fő foglalkozásuk egyébként az ima és a meditálás. A lakosság nemhogy nem tekinti tehernek (pedig teher ez, hiszen nagyon sok a szegény) a szerzetesek élelmezését, hanem örömmel teszi, szent kötelességből. A szerzetes nem nézhet az adományozóra, nem köszönheti meg az ételt, hiszen ő tesz szívességet azzal, hogy elfogadja. A jobb módú családok egyenest a monostorba viszik az élelmet. Éppen az osztás zajlott, amikor megérkeztünk. Hatalmas üstökben gőzölgött a rizs, elegáns asszonyok adagolták. Kapnak mást is, például húsfélét, gyümölcsöt vagy édességet, és a monostoron belül is főznek, csak nem a teljes rangú szerzetesek, hanem fiatal tanítványaik. A szerzetes ugyanis nem dolgozhat. Pénzt elfogadhatnak, de ők maguk nem vásárolhatnak. 

14-6.jpg  

                                           Ételosztásra várva egy burmai monostorban

 

086 szerzeteslányok1.jpg

                                   Burmai szerzeteslányok

 

    Már a fővárosban, Rangunban feltűnt, hogy rózsaszínű lepelben teljesen kopasz fiatal apácák jártak-keltek az utcákon. Tar fejjel a fiúk és lányok annyira egyneműnek tűnnek, hogy legföljebb szelíd domborulatok és az öltözék színe árulja el, hogy ki kicsoda. Úgy tartják, ha már egyszer kopaszok, nem nézegetik magukat a tükörben, jobban összpontosíthatnak vallásra. A kislányok 8–10 éves koruk táján vonulnak be a kolostorba, gyönyörű ruhában, fejdísszel, kisminkelve, szüleik kíséretében, hogy aztán tüstént elkezdjék – többnyire csak néhány hetes – kolostori életüket. Ilyen bevonulásnak voltunk szemtanúi Mandalay leghíresebb pagodájánál, a Mahamuninál. Fő látványossága a közel négy méter magas, ülő helyzetű Buddha-szobor. Bronzból készült, de az idők során helyenként már 15 centi vastagon vonták be leheletvékony aranylapocskák tömegével, úgyhogy némely helyen teljesen eltorzult. E műveletet csak férfiak végezhetik, a nők kissé távolabb, elkülönítve foglalnak helyet. Az aranylapocskák készítésére külön manufaktúrák létesültek, s mint magunk is láttuk, a rizspapírszeletek és bőrlapok közé tett, tömbbe rakott nagyon vékony aranylapokat izmos férfiak püfölik kalapáccsal órákon át, hogy a kellő vékonyságot elnyerjék. Finom ujjú asszonyok, lányok szedik szét, formázzák és csomagolják a lapokat. Azt mondják, egyetlen uncia arannyal (kb. 30 gramm) tíz négyzetmétert is be lehet fedni. Persze, tudom ám, min jár most a furfangos magyar ész. Hogy kapzsi alakok nem kaparják és lopják-e le a szent helyekről azt a sok aranyat? Nyilván eszükbe sem jut. Bizonyára lopnak Burmában is eleget, de – ellentétben a mi templomfosztogatóinkkal – szent helyekről soha.

14-9.jpg

                                    (Kissé) túlaranyozott Buddha-szobor Mandalay-ben

 

    Azt hihetnénk, hogy a buddhista szerzetesek a nap minden órájában teljes aszkézisben élnek. Ez bizonyos fokig igaz is, ám saját szememmel láttam jó néhány „kilengést” is. Már azon is meglepődtem, hogy szerte Délkelet-Ázsia buddhista országaiban a szerzetesek éppúgy eljárnak kirándulni, természetet járni, mint a „civilek”. Általában kettesével, vagy kisebb csoportokban felkeresik a nevezetességeket, természeti látnivalókat. Jártam olyan thaiföldi watban (templom, kolostor és iskola kombinációja), ahol az óraközi szünetekben a szerzetestanoncok, tizenéves srácok éppúgy eszetlenkedtek, kergetőztek, fociztak, sőt cigarettáztak, mint a mi tinédzsereink. Jó tizenöt évvel ezelőtt kissé még azt is furcsának találtam, hogy amikor a szakadó esőben behúzódtam egy wat előterébe, a mellettem ücsörgő tizenéves szerzetestanonc magnóján éppen Santanát hallgatott. Az viszont már egyáltalán nem lepett meg, hogy például Laoszban vagy Nepálban a buddhista szerzetesek a legnagyobb nyilvánosság előtt mobiloztak. Egyik laoszi buddhista kolostor udvarán óriási parabolaantenna jelezte, hogy a szerzetesek ilyen módon is tartják a kapcsolatot – ha nem is égi feljebbvalójukkal, hanem – a külvilággal. Abban a szerencsében részesültem, hogy beszélgethettem is egy szerzetessel. A fiatalember még 1995-ös thaiföldi utazásom idején szólított meg egy bangkoki wat udvarán, mondván, angol szakra jár az egyik helyi buddhista egyetemre, és szeretné a nyelvet gyakorolni. Sok szegény fiatalnak egyébként ezek az egyetemek jelentik a felemelkedés lehetőségét, hiszen ingyenesek, és ha utóbb nem választják véglegesnek a szerzetesi életet, az ott tanultakat, például tanárként, a civil életben is hasznosíthatják. Laoszban a túravezetőnk olyan férfi volt, aki tizenhét évet (!) húzott le Luang Prabang egyik monostorában. Megtanulta a történelmet és az angolt, jó ideje már a turizmusban dolgozik, családja is van. Elutazásunk napján korai kelésre bíztatott bennünket: meg akarta mutatni, hogyan jönnek – szó szerint százával – a szerzetesek a különböző kolostorokból a belvárosba, ahol a hívek már étellel várják őket. Azt is észrevettem, hogy szinte mindegyik szerzetes mellett ott toporgott egy-egy fiúcska, s megkérdeztem, hogy mi végre. Vezetőnk elmondta, hogy ők nagyon szegény családok gyermekei, és ha a szerzetesek a szükségesnél több élelmet kapnak, a fölösleget átadják a gyerekeknek.

14-10.jpg

                                          Buddhista templom Laoszban, parabolaantennával

 

     Több, nem keresztény vallásban nincs úgynevezett istentisztelet, nincs előírt imaidő, sőt általában még pap sem. Egy muzulmán bármikor bemehet ugyan a mecsetbe imádkozni, de pénteken az elkötelezett hívők számára kötelező. Ha nincs mecset, az sem gond, az úton levők előveszik kis imaszőnyegüket, leborulnak Mekka felé és naponta ötször elmondják az imáikat. Na de merre van Mekka? Tudatlan szerkesztők, írók szokták mondani-leírni, hogy a muzulmánok kelet felé borulva imádkoznak. Ez természetesen csak abban az esetben igaz, ha Mekka éppen keleti irányban fekszik, ám mind tudjuk, muzulmánok bőséggel élnek Mekka irányától délre, keletre, északra is. Az irány belövéséhez a mecsetekben értelemszerűen segítségek nyújt a mihrab, az imafülke, mely mindig Mekka felé néz. Kinn, a szabadban az imádkozók megsaccolják az irányt. De van már új módi is. Először egy malajziai szállodában láttam a szobám asztalán egy nyilat, aztán Líbiában, Jemenben is a hotelben: Mekka felé mutat. De mi van akkor, ha muzulmán felebarátunk éppen repülőn utazik? A Malaysian Airlines járatán láttam először, hogy a tévéképernyőn nyíl mutatta Mekka aktuális irányát.

14-11.jpg

                                                                  Arra van Mekka

 

    A muzulmánoknak ugyan vannak papjaik, de az imát az imám vezeti. Az illetőnek nem kell feltétlenül egyházi személyiségnek lennie (bár többnyire mégis az); kiemelkedő tudása, tekintélye, mély vallásossága emeli ki a hívők közül. A muzulmán világban is megjelent már a modern idők szele. Szíriában egy mecsetben láttam, hogy miközben valami papféle (alighanem ő volt az imám) hatalmas hevülettel szónokolt egy csoportnak, egy tetőtől talpig iszlám regula szerint öltözött asszony buzgón videózta őket, egyik sarokban pedig egy ugyancsak burkát viselő lány sms-ezett fesztelenül.

14-12.jpg

                                       SMS a mecsetből

 

     Ugyancsak nincs meghatározott istentisztelet vagy imaidő a buddhistáknál vagy a hinduknál sem. Amikor ők maguk úgy érzik, hogy el kell menniük templomba vagy egyéb szent helyre, elmennek, de a vallás lépten-nyomon jelen van hétköznapi életükben is. Először Thaiföldön figyeltem föl egy különös „szerkezetre”, amilyet később Délkelet-Ázsia több országában is láttam. Sőt, előbb e furcsaságokat készítő kisüzemek szúrtak szemet, ahol színes, buddhista templomra emlékeztető, magas lábon álló házikókat gyártottak. Készülhetnek fából, betonból, téglából. Megtudtam, ezek a szellemházikók, melyeknek amúgy semmi közük a buddhizmushoz, sokkal inkább az animista vallásokhoz, melyeket még Délkelet-Ázsiába vándorlásuk idején, északabbról hoztak magukkal a népek. A házikónak több rendeltetése is van: egyrészt otthont nyújt a ház védő szellemének, másrészt kívül tartja a rossz szellemeket. Nem csupán a családi házak előtt állnak, hanem ott láthatjuk őket nagyvárosi hotelek, irodaházak, éttermek előtt is. Virágokkal díszítik őket, áldozatként élelmiszert, rizst, gyümölcsöt tesznek ki rájuk, gyakran égetnek füstölőpálcikákat és imádkoznak is előttük.

14-13.jpg

                                            Szellemházikó Bangkokban

 

    Az imáról jut eszembe: feltűnt már a tisztelt olvasónak, hogy szinte az összes nagy vallás követői összetett vagy összekulcsolt kézzel imádkoznak? Kissé másként ugyan, de hasonlóan. A muzulmán ima közben a melle előtt kulcsolja össze a kezeit, a hindu vagy a buddhista nem kulcsolja, csak összeteszi a két tenyerét és távolabb tartja a testétől. Ugyancsak gyakori közös vonás, hogy az imádkozók a templomaikban időnként vagy letérdelnek, vagy a földre borulnak.  (folyt. köv. ►)

14-14.jpg

                                                     Imaidő Jemenben

 

14-14a.jpg

                                     Összetett kezek Laoszban

 

 

 

 

 

                                

 

 

 

 

 

komment

Címkék: buddhizmus templom ima hindu kolostor szerzetes mecset ramadan Mekka Burma Jemen Laosz Siratófal

A bejegyzés trackback címe:

https://nemethgeza11.blog.hu/api/trackback/id/tr915522572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Németh Géza 2013.09.20. 11:40:03

Ami a világ legészakabbi és legdélebbi templomát illeti, tévedtem. A legészakabbi az Oroszországhoz tartozó Ferenc József-földön van, a legdélebbi pedig az Antarktiszon, egy Belgrano II nevű argentin kutatóállomáson (az utóbbi jégből készült, de állandó templom)
süti beállítások módosítása