Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu/atom
blfr7@https://blog.hu
©2024 blog.hu
https://nemethgeza11.blog.hu/2022/01/18/utas_es_vilag_2_fejezet_kozel_afrikahoz_masodik_resz
Utas és Világ, 2. fejezet. Közel Afrikához, második rész
2022-01-18T17:42:35+01:00
2022-01-18T17:42:35+01:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p> <strong> Kenya és Tanzánia, 1993</strong></p>
<p><strong>Folytatom tehát a 2001-ben megjelent Utas és Világ című könyvemet, kenyai és tanzániai utam második részével. Ismét felhívom a figyelmet arra, hogy mivel ez az út 1993-ban volt, időközben nagyon sok minden megváltoz(ha)tott. Ahol szükségesnek láttam, aktualizáltam. </strong></p>
<p style="text-align: justify;"><em>Ötödik nap</em>. Reggelinél egy pávián elcsórja a kekszemet, miközben kávéért megyek. Esetleges fürdés reményében belátogatunk a Seronera lodge-ba, ám engedélyt nem kapunk. Az épületet, ahogy jobb helyeken szokás, szépen beledolgozták a természetes környezetbe, mely itt nem más, mint egy koppie. Ez a szó a dél-afrikai afrikaans nyelvből származik (ejtése kopi), nagyon idős gránit-szigethegyeket jelöl, melyeket kerekded formára szobrászott az erózió. Bár alig emelkednek ki a síkságból, élőviláguk mégis eltér a környezetüktől. Különösen kedvelik a gyíkfélék és a szirtiborzok, melyekről azt tartják, hogy az elefántok legközelebbi élő rokonai, legalábbis anatómiailag. Tekintettel arra, hogy a szirtiborzok 30-40 centis testmérete csak alig különbözik az elefántokétól, kénytelen vagyok idehozni a kissé átalakított viccet. Az elefánt és a szirtiborz mennek a hídon. Utóbbi megszólal: figyeled, hogy dübörgünk! Ma is sok állatot láttunk.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/koppieserengeti.jpg" alt="koppieserengeti.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="499" height="416" /></p>
<p style="text-align: justify;"><em> </em><strong> Így néz ki egy koppie (néha egészen máshogyan)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/kisallat.jpg" alt="kisallat.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="406" height="327" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><em> </em><strong>Szirtiborz</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><em>Hatodik nap</em>. Búcsú a Serengetitől. Ami most következik, saját magam számára is meglepetés, mert amikor nekiláttam az írásnak, még nem így képzeltem. Elhatároztam, hogy kiokosítom magam a vadakból. Összebogarásztam egy csomó könyvet, cikket, ismertetőt, kijegyzeteltem, hány méter magas a zsiráf, mennyit fut százon a gepárd, meddig vemhes az elefánt, hogy lehet megkülönböztetni a kongonit a topitól, milyen az oroszlánok családi élete, melyik állatból hány van, meddig bírja víz alatt a víziló, de most egyszerűen nincs képem ilyenekkel előjönni. (Pontosabban pofám nincs, mert fényképem még csak volna. Ezekben az időkben még nem volt digitális fényképezőgép, így aztán diára ment minden, abból meg mindig kevés volt. Itt a szkennelt változatokat láthatjátok.) Ismeretterjesztés ide vagy oda, valahogy nem fair. Történt, hogy Julius megállt egy kolbászfától úgy ötven méterre, s mutatta, hogy ott a leopárd. Julius ugyanis tudja, melyik fákon szoktak a leopárdok napközben hűsölni. Ott is hevert egy faágon hason fekve, lábait lelógatva. Egy másik kocsiban ott ült egy operatőr és társa, várták, hogy a leopárd csináljon valamit. Tegnap, meg tegnapelőtt is ott láttuk. Alighanem hónapokat töltenek itt. Hazatértem után láttam egy filmet a tévében, mely a leopárdkölykök felcseperedését kíséri végig. (Alighanem a dél-afrikai Joubert házaspár készítette, akik évtizedek óta kutatják, filmezik-fotózzák a nagymacskákat.) Volt szülés, szoptatás, játék, vadászat, evészet, minden. Egy teljes év történései. Hány órát kellett ott ülniük-élniük, mire ezt az egyórányi anyagot összevághatták. Hány évet kellett eltöltenie Jane Goodallnak a csimpánzok, Dian Fosseynak a hegyi gorillák között és sokaknak másoknak egyéb állatok között, hogy én azt a pár sort róluk - pedig érdekes lehetne - leírhassam. Tudom, persze, az ismeretterjesztő többnyire „hozott anyagból” dolgozik, de ez nekem most nem megy.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/leopard.jpg" alt="leopard.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="512" height="318" /></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Egyetlen leopárdom <br /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A Serengetiből távoztunkban, útban szabadtéri ebédlőhelyünk felé még történt egy fontos esemény. Egyszer csak megláttunk egy gyönyörű hímoroszlánt, mely egy fa tövében hűsölt. A legszebb példány volt, ami eddig elénk került. Kissé odébb egy gazella legelt. Azt persze eddigre már tudtuk, hogy az oroszlánok ilyen dög melegben nem vadásznak, leginkább este vagy hajnalban, de hátha mégis. Oroszlánunk nem mozdult, viszont nekünk készségesen pózolt, mi meg lőttünk ész nélkül. És ekkor történt valami. Akkorát csikordultak a beleim, hogy beleremegett a föld. Említettem, hogy korábban Traceyt, aztán Justint és Maryt is elkapta a futhatnék. Hiába mosakodtunk be minden étkezés előtt, mint egy mellkassebész, ezt nem lehetett megúszni. (Három lavór kellett hozzá. Elsőben szappanos vízzel, a másodikban egy fertőtlenítős folyadékkal kezelt vízben, a harmadikban tiszta vízben, öblítésnek.) Itt álltam tehát a katasztrófa küszöbén. Ha szólok, esetleg azt hinnék, berezeltem az oroszlántól, ha nem szólok… Eltelt pár perc, döntött a józan belátás. Mondom Sarah-nak, ha öt…, de nem is, ha két percen belül nem kuporodhatok le valahova… Mert hát hol van mellékhelyiség a szavanna közepén... Képzeljétek volt! Odébb gurultunk vagy kétszáz métert, szinte berobbantam a kis bódéba… Mondták, csak nyugodtan, ha végeztem, két-három perces sétával elérem az ebédlőhelyet. Jó, de mi van, ha esetleg még ólálkodik a közelben néhány oroszlán? Óvatosan körbelestem, nem ólálkodott. Egy szó mint száz, ha azt kérdeznétek, mit nem érdemes Afrikába vinni, azt mondanám: hashajtót.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/himoroszlan2_1.jpg" alt="himoroszlan2_1.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="483" height="322" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Az a fenséges hímoroszlán</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Korábban többször is szóba kerültek a maszájok, ideje, hogy részletesebben is szóljak róluk. Távolról sem a legnagyobb népcsoport Kelet-Afrikában, sőt, mondhatnám, törpe minoritás, ráadásul elég kései jövevények ezen a tájékon. A 14. századtól kezdve vándoroltak dél felé a Nílus felső folyása vidékéről, megtelepedtek a Kelet-afrikai-árok környékén, a mai Kenya területén, majd a múlt századra már Tanzánia északi részén is. Számuk a két országban együttesen meghaladja a félmilliót vagy talán többet, fene se tudja, nem hinném, hogy gyakori errefelé a népszámlálás. Egy maszáj manapság arról ismerszik fel, hogy - akárcsak ősei ötszáz éve - marhákat legeltet, igen magas termetű, csaknem kopasz, lándzsát hord magával, ruha gyanánt különleges módon a testére tekert, jobbára piros vásznat visel. Ha nem pásztorol és lándzsa helyett gyereket visz a hátán, töméntelen fűzött gyöngyékszert visel és szintúgy majdnem tök kopasz, ám bizonyos másodlagos nemi jelleg domborodik rajta deréktól fölfelé, az is maszáj, csak nő. A Serengetiből távoztunkban abban a ritka szerencsében részesülünk, hogy sofőrünk, Julius (aki különben nem maszáj) közbenjárására bebocsátást nyerünk egy maszáj faluba. Ez nincs benne a programban, úgyhogy extra anyagi áldozattal jár. Egyébként is, ha az ember le akar fényképezni egy maszájt, fizetnie kell, 100 tanzán shillinget, azaz nagyjából húsz forintot. Mindazonáltal videokamerával felszerelkezve egyetlen ügyes svenkeléssel akár tucatnyi maszájt is „lekaszálhatunk'' a normál tarifáért. A falu, vagyis az enkang még maszáj viszonylatban sem mondható nagynak, körülbelül 8-10 kerek kunyhóból áll. A házikók vázát vesszőből készítik, falazat gyanánt pedig sárral kevert tehénganét használnak. Hogy odabenn mi minden lehet, arról nemigen győződhetek meg, mert bár beengednek, ablak és világítás híján semmit se látni, csak egy kiszárított bőrt – talán ez lehet az ágy. Most sokan nyilván megkérdeznék: na, és nincs büdös? Nincs. Füstszag van. Érkezésünk hírére felbolydul a falu apraja-nagyja. Megtudjuk, hogy a főnöknek hat felesége van és jószerével megszámlálhatatlan kisebb-nagyobb gyereke. Van azután sok marhájuk, de azok most éppen legelnek, továbbá kecskéjük, birkájuk, szamaruk. A maszájok manapság félnomád életmódot folytatnak, azaz állandó településeken élnek, de legeltetni mindig oda hajtják a csordát, ahol van mit. A marhákat csak a legritkább esetben vágják le, a tejüket és a vérüket isszák. Ez utóbbit az állat levágása nélkül, a megcsapolt vénából nyerik. Ha hús kell, kecskét, birkát vágnak, s mivel növényt nem termesztenek, a gabonafélét vásárolják vagy cserélik valamiért. Földet egyáltalán nem művelnek, ezt a hagyományaik valamiért tiltják. Az már korábban is feltűnt, hogy a maszáj falvak még csak véletlenül sem víz mellé települtek, aminek az az egyszerű oka, hogy a vadállatok is a vizet keresik és a környező területeket összetapossák, lelegelik, így semmi nem marad a maszájok állatainak. A vízért az asszonyok járnak, több kilométerre, ezért nagyon takarékosan bánnak vele. Olvastam, ha csak lehet, vizelettel helyettesítik, de hogy mire, elképzelni se tudom. Nem sok Head & Shoulders fogyhat errefelé. Amikor a maszáj lányok épphogy serdülni kezdenek, körülmetélik őket, gyorsan férjhez mennek, vízért, fáért járnak, házat építenek, gyerekeket szülnek, gyöngybizsut készítenek a turistáknak és ezek után még van kedvük mosolyogni. A fiúkat is körülmetélik, úgy 14 éves korukban. Akkor aztán harcossá, moranná válnak. Ekkor nőrokonaik külön falut, manyattát építenek nekik, s ott élnek, míg meg nem házasodnak. Minden korosztálynak megvan a feladata. A kisebbek a falu körül legeltetnek, a nagyobbak távolabb, de oda már igazi harcos is elkíséri őket hosszú botjával és persze lándzsájával. A harcos dolga, hogy védje a falut és az állatokat, no meg hogy eljárjon más falvakba állatot rabolni. Ez maszájéknál ősi és elfogadott szokás. A gyerekekről kellene még írnom, az apró, egy szál rongyba öltöztetett, légylepte arcú, riadt tekintetű kicsikről, az érdeklődő, csillogó szemű, mindenre kíváncsi nagyobbakról, hogy látja-e őket néha orvos, járnak-e iskolába, s hogy mi lesz belőlük, ha felnőnek. Valószínűleg tehénpásztor, aztán harcos, s ha megérik, öregember. Éhen errefelé talán nem halnak, ez nem Etiópia vagy Szomália, s ez is valami. A végén persze ajándékozás. Az egyik csöppség megkapja Tracey „keep smiling'’ kendőjét, elkelnek a reklámszatyrok, a kiürült vizesflaskák, még a műanyag filmtartó dobozkák is, melyből egyet valamelyik harcos rögtön elhelyez a fülcimpájában kialakított hatalmas lyukban. Szétosztok vagy hat tollat, s mikor kászálódnánk be a kocsiba, egyik kissrác hozzám lép egy papír fecnivel, s mutatja frissiben formált ákombákomait. Elajándékozok egy reklámtrikót is. Tessék elképzelni, él valahol az afrikai szavannán egy maszáj pásztor, aki Természet Világa feliratú pólóban terelgeti a marhákat. Ha egy napon arra jár egy riporter a National Geographictól, meg fog pukkadni az irigységtől.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/maszajkunyho.jpg" alt="maszajkunyho.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="546" height="425" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Maszáj kunyhó</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/maszajoklepelben.jpg" alt="maszajoklepelben.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="435" height="557" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Jellegzetes maszáj viselet</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/maszajok1.jpg" alt="maszajok1.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="483" height="365" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><em><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/maszajanya.jpg" alt="maszajanya.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="496" height="387" /></em></p>
<p style="text-align: justify;"><em> </em><strong> Maszáj anya gyermekével (2x)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/maszajfiu.jpg" alt="maszajfiu.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="502" height="391" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><em><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/maszajgyerek.jpg" alt="maszajgyerek.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="508" height="395" /> </em><strong>Maszáj gyerekek</strong><em> <br /></em></p>
<p style="text-align: justify;"><em>Olduvai-hasadék</em>! Olyasféle szent helye ez az antropológiának, mint mondjuk Pompeji az ókori régészetnek. Talán innen jöttünk mindannyian. Úgy 1,89 millió éve, amikor kitört az Olmoti-vulkán (a Ngorongorótól kissé északra fekszik), vastag lávarétegek ömlöttek erre a vidékre. Később egy sekély, alkáli vizű tó terpeszkedett el a tájon, melybe újabb vulkánkitörések törmeléket szórtak. Ez a tufa ideális közegnek bizonyult a legkülönfélébb állatok fosszilizálódásához. A rétegek közt találtak elefánt-, zsiráf-, orrszarvú- és antilopcsontokat, s már ez a leletanyag is bőven elegendő lett volna ahhoz, hogy a lelőhelyet híressé tegye. 1911-ben egy német bogarász rovarokat gyűjteni szállt alá a hasadékba, ő talált először csontokat, melyekhez aztán más német kutatók újabbakat is gyűjtöttek. A kollekció berlini kiállítását meglátta egy kenyai születésű, de egyébként angol régész, bizonyos Louis Leakey, aki 1931-ben expedíciót szervezett az Olduvaiba. A történet ettől kezdve már bizonyára ismerős. Felesége, Mary találta meg 1959-ben az első hominidamaradványt, az 1,75 millió évesre datált Australopithecus robustus (kb. 500 köbcentis agytérfogatú) koponyatöredékét. Ezt aztán további fantasztikus leletek követték itt és másutt Kelet-Afrikában (Laetoli, Koobi Fora), új fejezetet írva az antropológia történetében. S ha mindezek után valaki arra számít, hogy a helyszínen bármit is megláthat ős-ősapánk kicsiny koponyájából, az persze csalatkozik. A kis múzeumban csupán állatmaradványokat őriznek (ez sem csekélység), a legértékesebb darabok a Dar es Salaam-i múzeumban vannak. Megtekinthető ellenben a hasadék maga. Ez egy kis kanyonféle, mely kb. 50 km hosszú és 70-90 méter mély. Egy szerkezeti vonal mentén, földrengés során alakult ki, melyet a víz tovább öblöget, már amikor van, hiszen az év nagy részében száraz. A kilátópontról leginkább egy vörösbarna tufarétegekből álló, kipreparálódott. szép formájú tanúhegyecske tűnik szembe, no persze, még csak véletlenül sem ez a kőzet zárta magába az értékes leleteket. Viszont ez a legfotogénebb, úgyhogy aki erre jár, általában ezt a képet viszi magával az Olduvai-hasadékról.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/olduvaihasadek.jpg" alt="olduvaihasadek.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="506" height="394" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Az Olduvai-hasadék </strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Tábor a Ngorongoro-kráter peremén. Mint minden este, háromfogásos vacsora. A személyzet (már bocsánat, de tényleg az), akárhová is megyünk, előttünk jár pár órával. Kipakolják a tábori konyhát, amely roppant egyszerű. Kell hozzá fél zsák faszén, arra egy vasrács, rá néhány lábas, fazék, meg a belevalók. Van először is leves (Knorr - mindennap új varázslat!), aztán valamilyen húsétel, ma például currys csirke főtt krumplival és párolt zöldséggel, aztán gyümölcssaláta, ilyen közönséges dolgokból, mint papaja, mangó, ananász, banán, passion fruit. Egyszer csak - tört angolsággal - megszólal Cosmos, a segédszakács: Mama, azt hiszem, maláriás vagyok. A mama nem más, mint Sarah, szuahéliül ugyanis így mondják azt, hogy asszonyom. Atyaúristen, még csak ez hiányzik, hogy ez a szerencsétlen végigfertőzzön bennünket. Azt se tudtam, terjed-e a malária emberről emberre. (Amúgy nem terjed). Sok egyebet sem tudtam a maláriáról, mígnem 2009-ben magam is megtapasztaltam, milyen. Szúnyogok terjesztik, az Anopheles nembe tartozók nőstényei, melyek szervezetében paraziták vannak, és csípéskor bekerülhetnek az emberi vérbe. Cosmos kap egy lázcsillapítót, másnap reggel kutyabaja, alighanem mégsem maláriája van. Azért tessék elgondolni, a hatvanas évek elején-közepén élt Afrika sűrűjében egy bantu házaspár, akik úgy döntöttek, hogy újszülött fiuknak a Cosmos nevet adományozzák...</p>
<p style="text-align: justify;"><em>Hetedik nap.</em> Zabkását kapunk reggelire. Aki esetleg nem tudná, az angoloknál a porridge olyan nemzeti reggeli eledelnek számít, mint nálunk mondjuk a bundás kenyér. Na most, a zabkását barna cukorral szokták enni (anélkül - vagy bármi más ízesítés nélkül - ugyanis szerintem ehetetlen, de cukorral is elég borzasztó). Ha netán azt hinnék, hogy itt, a vadon közepén nincs barna cukor, tévednek. Van. Ettől angolok az angolok. Kocsit váltunk, a Nissan nem bírná azt az utat, amit helyette egy terepjáró Toyota gyűr le (majd fel) a kráter belsejében. Útközben maszáj lányokat látunk, egymás mellé állnak négyesével-ötösével és riszálják magukat. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy picit fölugranak, közben testüket föntről lefelé elkezdik hullámoztatni, amitől minden, ami rajtuk van, de legfőképpen nagy, színes gyöngyökből varrt kör alakú nyakékük ritmikus lóbálózásba kezd. Szerintem egy sokat próbált koreográfus beleőszülne, mire valami hasonló mutatványra meg tudna tanítani egy magunkfajtát. A riszálás különben felhívás - fotózásra.</p>
<p style="text-align: justify;"> A Ngorongoro-kráter nagyjából 20 km-es legnagyobb átmérőjével, a peremtől számított 500-600 méteres mélységével és 260 négyzetkilométeres területével a földkerekség legnagyobb ép vulkáni kalderája. A hegy - mert eredetileg az volt - eredeti magassága úgy 2 millió éve megközelíthette a Kilimandzsáróét. Amint azonban ez a nagy vulkánokkal gyakorta megesik, a kúpjuk egy-két nagy kitörés során félig-meddig elrepül, s a kráter alja a kiürült hatalmas magmatömeg helyére beroskad. Ennek nyomát, az óriási kalderaudvart láthatjuk manapság a peremről, sok egyebet nemigen. Enyhén bozótos pusztaság, egy kis erdő, egy kiszáradtnak tűnő, fehéren csillogó tómeder, apró patakok, no meg az utak, amelyeken a terepjárók közlekednek. Pedig ami nem látszik, igazából az a legérdekesebb. El se hinné az ember, hogy ezen az aránylag kis területen nagyjából 25 ezer állat - nagyvad! - nyüzsög. Szokás mondani, hogy ezek az állatok a kráter foglyai, ami bizonyos mértékig igaz is, de nem azért, mintha nem tudnának kijönni onnan. Ki is jönnek, az oroszlánok éppúgy, mint a gnúk vagy az elefántok, ám többnyire vissza is térnek, mert a kráterben gyakorlatilag minden van, amire Kelet-Afrika állatainak szüksége lehet. A gnúknak, zebráknak, antilopféléknek a füves síkság, és ami legalább olyan fontos, állandó ivóvízforrás, a vízilovaknak tó, mocsár, az elefántoknak dús legelő és akáciaerdő, a flamingóknak alkáli vizű tó, az oroszlánoknak ott a tömérdek préda, a dögevőknek pedig a maradék. Van persze olyan is, ami nincs. Például zsiráf: nekik túl kevés az akácia, amiről legelészhetnének. A szavanna jellegzetes állatai közül hiányzik még az impala és a topi antilop, és az elefántok közül is csak a bikák járnak le legelészni. Vannak viszont kis flamingók, ők az erősen lúgos vizű Magadi-tóban legelészik az algákat.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/ngorongoropanorama.jpg" alt="ngorongoropanorama.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="528" height="353" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Ngorongoro egy része a peremről </strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Elsőre mindjárt oroszlánokba botlunk. Épp egy, a mienkhez hasonló kocsit fognak körül néhányan, no, nem ártó szándékkal, pusztán hűsölni vágynak egy kicsit a kocsi árnyékában. Aránylag jól megy manapság a Ngorongoro oroszlánjainak (kb. 60-70 példány van belőlük, ami ilyen kis területen elég magas szám), ám igen rossz idők jártak rájuk a hatvanas évek legelején. Történt, hogy 1961-62-ben annyi eső esett le a kráterben, hogy több mint fél éven át gondtalanul szaporodhatott egy aprócska légy, mely az oroszlánok vérén élősködik. A szavanna királya, mely leteper egy többmázsás bivalyt, fára mászott, hiénabarlangba bújt, vakaródzott kínjában, de nem bírt az apró fenevaddal. A kráter akkori 70 fős oroszlánnépességéből csak 12 élte túl a légyinváziót. Mindez azonban kiváló alkalmat nyújtott a kutatóknak arra, hogy megvizsgálják, hogyan, milyen genetikai alapokon fejlődött újra a kráter oroszlánpopulációja. Több évig tartó munka eredményeként megállapították, hogy a jelenlegi példányok valamennyien a légycsapást túlélő, illetve a hozzájuk kívülről csatlakozó, összesen tizenöt őstől származnak, ami a hozzá nem értő számára is világossá teszi, hogy nagyfokú beltenyészet alakult ki. Genetikai vizsgálataikat összevetették a Serengeti-síkság oroszlánjain végzettekkel, s az derült ki, genetikai diverzitásuk sokkalta kisebb, mint a nagy, nyílt területeken élőké, ahol gyakorlatilag nincs családon belüli házasság.</p>
<p style="text-align: justify;"> <img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/oroszlanokautokorul.jpg" alt="oroszlanokautokorul.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="534" height="416" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Hűsölő oroszlánok a kráterben </strong></p>
<p style="text-align: justify;">Meglehet, a tudomány szempontjából érdekesebbek az oroszlánok, ám A LÁTVÁNYT, amit soha nem felejt el, aki itt jár, a legelésző gnúk, zebrák és antilopok nyüzsgő, szinte az egész síkot elborító hatalmas tömege adja. Sosem hittem volna, hogy geográfus létemre egy kráter alján nem a vulkáni formák, a kőzetek szépsége, hanem az állatvilág szinte kézzel fogható közelsége, sűrűsége, változatossága nyűgöz le. Mérsékelt övi ember ilyesmit soha és sehol másutt nem lát, csak itt. Itt döbbentem rá, hogy eddig meglehetős csőlátással jártam a világot. Csak az élettelen természet érdekelt, hegyeket, vulkánt, gleccsert, sivatagot stb. akartam látni – és előbb-utóbb láttam is. Hiba volt, súlyos hiba, hogy az élővilágra alig fordítottam figyelmet – a látóterem itt nyílt ki igazán.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/ngorongoroallattomeg1.jpg" alt="ngorongoroallattomeg1.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="556" height="387" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Állat állat hátán</strong></p>
<p style="text-align: justify;">A kráter állatvilága, bár a kép valamiféle időtlen változatlanságot sejtet, szüntelenül módosul. A legnagyobb állatcsoport, a gnúk száma 8000 és 15 000 közt változik. A varacskos disznók csak a hetvenes évek közepén jelentek meg a kráterben. A varacskos disznó előtt sokáig értetlenül álltam. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy jött egy varacskos disznó, én pedig álltam előtte értetlenül, hanem… Hanem nem értettem. A disznó megvolt, de mi az a varacsk? Nos, az orruk táján levő bibircsókokról, dudorokról kapták a nevüket. Ugyancsak abban az időben kezdtek beszivárogni a kafferbivalyok. Csökken viszont - az orvvadászás következményeként - az orrszarvúak száma. Húsznál is kevesebb maradt belőlük, s ahhoz már szerencse kell, hogy ezekből lásson is az ember néhányat. Itt a keskenyszájú fajuk él. Egy jól megtermett hím is érezheti a fogyás veszélyeit, mert épp a szemünk láttára mutatja csalhatatlan jelét annak, hogy frigyre lépni készül asszonyával. Ezt kivárni azonban nincs időnk, mert egy édésvizű, mocsárral vegyes tavacska, a Gorigor partján már ebédhez gyülekeznek a kocsik. Errefelé nyugalom honol, nincs veszélyes vadállat, ki lehet szállni, legföljebb a buckányi méretű vízilóürülékeket érdemes elkerülni. A vízilovaknak eszük ágában sincs kijönni a vízből, kellemesen eldagonyáznak a hőségben. Mert itt bizony már pokoli meleg van. Hiába jöttük le csupán 600 métert a kráterperemről, még mindig kb. 1800 méteres tengerszint feletti magasságban járunk. Zizegnek a szendvicseket burkoló papírok, az állkapcsok harapásra nyílnak, s ekkor a fejünk fölött megjelennek a barna kányák. Ezek már kimondottan turistákra szakosodtak, mondja is Sarah, hogy élelemmel a kezünkben ki ne szálljunk, mert nemrég egyik utasát, akinek valamely merész kánya a szájából akarta kiragadni a falatot, orvosi kezelésben kellett részesíteni.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/ngorongoroorrszarvuak.jpg" alt="ngorongoroorrszarvuak.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="530" height="325" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Két orrszarvú a kevésből</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Emberek nem élnek a kráterben. A maszájok a hetvenes évek közepe óta nem lakhatnak lenn, de még a peremén sem. Állataikat viszont lehajthatják enni, inni, sót nyalogatni. (2015 óta már ezt sem engedélyezik.)</p>
<p style="text-align: justify;"><em>Nyolcadik nap</em>. Mára csupán annyi teendőnk akad, hogy ki kell bírnunk üleppel az Arusháig és a Dik Dik Lodge-ig tartó pár órás utat, de el is nyerjük méltó jutalmunkat. Öt nap után tusolás meleg vízzel! Talán nem érdektelen ezúton szólni táborbéli és egyéb higiénés körülményeinkről. Fürödni ugyebár, mint a fentiekből kiderült, nemigen tudtunk. Vizünk volt ugyan, ezt húszliteres fémkannákban hozta az ellátó kocsi, de hogy honnan vették, az ördög tudja, de legalább fertőtlenítették valamivel. Ebből főztek, ezzel mosogattunk, ebből mostam fogat, néha alighanem le is slukkoltam egy-két kortyot.</p>
<p style="text-align: justify;"> Útközben megragadjuk az alkalmat és meghívjuk Juliust – akitől rövidesen elbúcsúzunk – egy tájjellegű pizzavacsorára. Tracey előszedi kis angol-szuahéli társalgási zsebkönyvét, mutatni akarván, hogy tud ő szuahéliül is rendelni. Megpróbál kiolvasni néhány szót, nem megy neki. Az a-t e-nek, az i-t rendre áj-nak ejti stb. Az angol anyanyelvűek képtelenek fonetikusan olvasni. Megszokták/elvárják, hogy a világ alkalmazkodjon hozzájuk. Elkérem a könyvet és elkezdem a mondatokat folyékonyan olvasni, ahogy le vannak írva. Julius csak bámul. Te tudsz szuahéliül? Frászt. Egy szót sikerült megjegyeznem: jambo, vagyis dzsambó. Azt jelenti, helló, üdv, szia. </p>
<p style="text-align: justify;"><em>Kilencedik nap.</em> Vissza Nairobiba. A hotelben csatlakozik hozzánk az út második szakaszának újabb négy résztvevője, két ausztrál, egy új-zélandi, meg egy amerikai. Vacsora a patinás és előkelő Norfolk Hotelben. Már a 20. század elején is állt, napirenden voltak a lövöldözések, állítólag egy duhaj társaság még rögbizett is a szalon bútorai közt. Szállásunktól, a Boulevard Hoteltől a Norfolk nem több mint 150 méter. Ezt a tekintélyes utat - biztos, ami biztos – taxival, méghozzá igazi, fekete, meglehetősen archív londoni taxival tesszük meg, amit Sarah rendelt ki, mert bár a régi szép idők elmúltak, itt jóformán nem múlik el este anélkül, hogy valakit le ne ütnének és ki ne rabolnának. Ó, boldog, békés szavanna, oroszlánok, leopárdok... Nairobinak manapság (vagyis ottjártom idején) nem egészen 2 millió lakosa van, de a prognózis szerint az ezredfordulóra ez a szám megduplázódik. (És ez így is lett.) Igazán szép karrier egy olyan várostól, amely száz éve még nem is létezett bár az utóbbi időkben inkább bódévárosokkal gyarapodott. Kenya a 19. század nyolcvanas éveiben vált a brit birodalom részévé. Mint köztudott, Afrika belsejének megismerése és meghódítása fokozatosan haladt a tengerpartoktól az egyre nehezebben megközelíthető vidékek felé. Kelet-Afrika legfontosabb kikötője Mombasa volt. Innen indult ki az a vasútvonal, melyet a britek a Viktória-tó irányába kezdtek építeni 1896-ban (az első szerelvény 1901-ben gördült végig a pályán). Az építkezés 1899-ben érte el a mai Nairobi környékét. Itt jelentkezett a legnehezebb szakasz: leereszkedni a rift 2000 méter fölé emelkedő pereméről az aljára, 600 méterre, aztán vissza. Kellett egy bázis, ahonnan ez a rendkívül nagy erőpróbát jelentő feladat irányítható és az utánpótlás megoldható. Erre a legmegfelelőbbnek az a kb. 1600 méter magas, lapos fennsík látszott, amelyen akkoriban még maszájok legeltették állataikat. Saját nyelvükön enairobe-nek, vagyis hideg víznek nevezték a területet átszelő kis vízfolyást, mely később Nairobira változott. Minthogy a fejlődő város lakóit, a vasútépítőket élelmiszerrel is el kellett látni, no meg hogy legyen mit szállítani a vasútnak, a britek a birodalom minden sarkából csábították alattvalóikat olcsó földek - majdani ültetvények - ígéretével. Sokak mellett ekkortájt érkezett ide Karen Blixen, az a dán asszony is, akinek Volt egy farmom Afrikában című regényéből a világhírűvé lett (s számomra kissé érthetetlen okból Távol Afrikától címűre magyarosított) film készült. A farm ma is megvan, megnézhető, de semmi sem eredeti. A közelében – elég szörnyű bódénegyedeken áthaladva – van egy zsiráfközpont, ahol a turisták emelvényekről szó szerint testközelből megfigyelhetik, fotózhatják, sőt meg is etethetik a zsiráfokat.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/zsirafnyelv.jpg" alt="zsirafnyelv.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="481" height="361" /></p>
<p style="text-align: justify;"><em> </em><strong> Zsiráfnyelv</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/zsiraffarok.jpg" alt="zsiraffarok.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="403" height="537" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><em> </em><strong> Zsiráfhátsó</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/zsirafszem.jpg" alt="zsirafszem.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="444" height="346" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><em> </em><strong>Zsiráfszem</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/zsirafoldal.jpg" alt="zsirafoldal.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="497" height="373" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><em> </em><strong>Zsiráfbőr, belsejében zsiráffal</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><em>Tizedik nap.</em> Tiszta ruhát, autót és személyzetet váltva indulunk észak felé a Kelet-afrikai-árok tavaihoz. Az árok (rift) egy geológiai szerkezet; olyan völgyszerű képződmény, ahol a földkéreg fölhasad és az árok két oldala a vulkánosság és földrengések kíséretében lassan távolodik egymástól. Kelet-Afrikában ez a folyamat úgy 20-25 millió éve a ma Afar-háromszögként ismert vidéken, Dzsibuti, Etiópia és Szomália területén kezdődött és ma is ott a legaktívabb. Amit elméletben már sokszor lejátszottak a geológusok, vagyis hogy a rift helyén új óceán születik, ott, az Afar-háromszögben szinte a szemük láttára végbemegy. A terület egy része már a tengerszint alatt fekszik, s a felszín alatt máris folyik a tengervíz beáramlása. Délebbre, ahol most járunk, mindez még odébb van. Az azonban bizonyos, hogy a hasadékvölgy keleti ága, melyet egy múlt századi skót kutató után Gregory-riftnek neveznek, hasonló jövőnek néz elébe. Az árokban, melyben a vulkanikus feltöltődés vastagsága eléri a 2-3 kilométert, manapság zömmel kicsiny és sekély, csekély kivétellel sós-lúgos vizű tavak ülnek. De hogyan is néz ki egy ilyen szerkezet testközelből? Megállunk Nairobitól úgy ötven kilométerrel északra, ott, ahol a terep szintje meghaladja a Magas-Tátra legkiemelkedőbb csúcsainak magasságát is és lábunk alatt úgy hétszáz méter mélyen ott látható a rift feneke. Odalenn nem fortyognak vulkánok, nem reng a föld, ellenben ültetvények kisebb-nagyobb táblái tarkázzák a tájat. Azoknak, akik ott lenn dolgoznak, nyilván fogalmuk sincs róla, hogy egy jövőbeni óceán fenekén élnek.</p>
<p style="text-align: justify;"> Mielőtt elérnénk a Naivasha-tavat, röpke látogatást teszünk a Pokol kapujánál, mely nemzeti park, és nevét a gőzkiáramlásokról kapta, melyek geotermikus erőművet táplálnak. Be ugyan idő híján nem megyünk, de láthatunk egy különlegességet. Vöröses-barna, oszlopos elválású vulkáni kőzeteket. Az ember ránéz, azt gondolja, nyilván bazalt, az szokott ilyen formákat ölteni a kihűlése során. Ez azonban nem bazalt, hanem riolitkőzet. Riolitoszlopokat nem sok helyen látni a világon, e hely a kevesek egyike.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/hellsgate2.jpg" alt="hellsgate2.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="507" height="358" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Riolitoszlopok a Pokol kapujánál</strong></p>
<p style="text-align: justify;">A Naivasha-tó különlegességszámba megy ezen a vidéken, ugyanis édesvizű. Csaknem 1900 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, s ugyancsak maszájok birtokolta terület volt a fehérek megjelenése előtt. Édesvizű mivolta már csak azért is különleges, mert nincs lefolyása. A feltevések szerint valahol a felszín alatt csapolódik le. Vízszintje az elmúlt száz évben rendkívül rapszodikusan változott. Az ötvenes években pl. csaknem kiszáradt, medrének tekintélyes részét akkoriban meg is művelték. Azt a rengeteg szamárságot azonban, amit az elmúlt évtizedekben különféle állatok és növények betelepítésével az ember művelt, fölsorolni is nehéz volna. A tó partján áll Elsamere, egy kis múzeum és kutatóház, annak az osztrák származású, s harmadik, svéd férje nevén ismert asszonynak, <em>Joy Adamsonnak</em> a háza, aki az oroszlánok körében végzett megfigyelései révén vált világhírűvé. Ha valaki nem tudná, ő volt Elza „anyja”. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy ő szülte az oroszlánt, csupán felnevelte, gondozta az elárvult kölyköt. Megmutatják az életéről szóló dokumentumfilmet, a könyvtárat, melyben kiállították az Elza-történetek összes lefordított (köztük magyar) változatát is. A kert akáciáinak ágain hosszú farkú kolobuszmajmok viháncolnak. Oroszlán már nincs a környéken.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/kolobuszmajom2.jpg" alt="kolobuszmajom2.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="446" height="435" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Kolobusz </strong></p>
<p style="text-align: justify;">Ha már az akácia szóba került, már korábban felfigyeltem egy furcsaságra. Elég sok ágon láttam a tövisek tövében kis gumószerű képződményeket. Sarah elmondta, hogy ezekben hangyák élnek, a fából táplálkoznak. Az már csak később derült ki, hogy miért jó ez az akáciának. Pár évvel ezelőtt kísérletileg is kimutatták, hogy a hangyák kétszeresen is védelmet nyújtanak a növénynek. Közismert, hogy az elefántok kedvelik az akáciaféléket, azt viszont nem, ha a hangyák az ormányukba másznak, ezért – tapasztalat útján – elkerülik az ilyeneket. A hangyák ezen kívül olyan vegyi anyagokat is termelnek, melyek védetté teszik a leveleket bizonyos betegségek ellen. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/tovisesag.jpg" alt="tovisesag.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="508" height="321" /> <strong> Akáciaág hangyafészkekkel</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><em> Tizenegyedik nap.</em> A nap első különleges eseménye: áthaladunk az Egyenlítőn. Száraz lábbal, azaz nem a levegőben ilyen aktusban még nem volt részem. Egy szuvenírárus asszony közeleg, mondja, most következik a „demonsztrésön”. Egyik kezében lapos fenekű, az alján csöppet lyukas tálka, a másikban korsó, azzal önti bele a vizet. Megáll pont az Egyenlítőt jelző tábla alatt és önti. Láss csodát, a víz forgás nélkül lecsorog, ezt egy, az edénykébe helyezett száraz ágacska mozdulatlansága jelzi. Elmegyünk vagy 15-20 méterre az északi féltekére, s a víz, ahogy az a nagykönyvben megíratott, az óramutató járásával megegyező irányban pörög lefelé. Ugyanez a déli félgömbön ellenkező irányban. Na már most, hazatérve megkérdeztem tanult fizikus kollégákat, lehetséges-e, hogy ez a törvényszerűség ilyen kicsiny távolságon belül érvényesüljön. Azt mondták, nem, valami trükk lehet a dologban.</p>
<p style="text-align: justify;"> Tábor a Baringo-tó partján, alig 970 méteres magasságban. Egész utunk során ez a legmélyebb pont, amit érintünk, ennek megfelelően iszonyú meleg van. Most kezdjük csak értékelni igazán a fennsíkok kellemes hűvösségének áldásait. Este vízilólesre megyünk. Ezek a behemótok (2-3 tonnásak) leginkább éjszaka táplálkoznak. 40-50 kiló zöldfélét is megesznek. Ücsörgünk egy darabig, az ember egy idő után már minden bokrot hippónak néz, de csak nem jönnek.</p>
<p style="text-align: justify;"><em>Tizenkettedik nap.</em> Csónaktúrára visznek bennünket, ami csaknem szó szerint értendő, mert a part menti víz olyan sekély, hogy kísérőinknek legalább ötven métert kell (velünk együtt) bevontatni a ladikot, hogy a motort is be tudják indítani. Egyébként a Baringo is édesvizű (és rejtélyes módon ugyancsak nincs lefolyása), ráadásul vörös a belehordott, bemosott rengeteg iszaptól. A tóban több sziget is van, egyiken partra is szállunk. Vulkáni vidékre utal, hogy buzgón böfögő, spriccelő melegforrásokat, kénkiválásokat is látunk. Végre megtaláljuk a vízilovakat, ott csorgunk el tőlük pár méterre, s mivel nagyon zokon veszik a motor bőgését, nemtetszésük láttán jobbnak látjuk sürgősen továbbállni. Egyébként a vízilovak több embert ölnek meg évente Afrikába, mint bármely ragadozó. Rendkívüli elszántsággal védik a területüket és a kölykeiket, és roppant súlyuk ellenére a szárazföldön rendkívül gyorsak. Most pedig egy kis háttértörténet következik arról, hogyan (is) készülnek a természetfilmek. A snittek többsége persze a maga természetes módján. Ül az operatőr valahol, fa tetején, esetleg vízben gubbasztva akár heteken át és várja, hogy történjen valami. Előfordul azonban, hogy preparálják ezeket a történéseket. Mert például mi van akkor, ha azt akarjuk lefilmezni, hogyan kapja el a halat a halászsas (igazából lármás rétisasnak hívják, de én itt se rétet nem látok, se lármát nem hallok) és kicsi az esély arra, hogy pont kameralőtávolban történik a dolog? Kísérőink behoztak a csónakkal néhány kis halat, bedobták a vízbe és füttyentettek. Egy perc sem telt bele, már ott csapott le mellettünk a halászsas, mely addig egy közeli fa tetején állomásozott. A mutatványt még vagy ötször megismételték. Hal be, füttyszó, sas jött. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/madarbaringoto.jpg" alt="madarbaringoto.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="505" height="412" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Halászsas </strong></p>
<p style="text-align: justify;">Egyébként komoly gondban lehetnek az Afrikában dolgozó természetfilmesek. A tévétársaságoknál már kazlakban állnak a Serengetiben, a Marában, a Krugerben, az Etoshában, az Okavango-deltában stb. készült természetfilmek. Csak úgy simán fölvenni, hogyan vadászik az oroszlán, a gepárd, a leopárd, hogyan szül a gnú vagy a zsiráf, már smafu. Ilyeneket százszor látott már a néző; túl magasra tették az ingerküszöbét, egyre újabb dolgokat kell kitalálni. Megérjük, hogy kamera lesz a vadászó oroszlán fején, benézhetünk a termeszvárak belsejébe, heteken át követhetjük a szurikátacsaládok életét, és még ki tudja, miket fognak kitalálni. </p>
<p style="text-align: justify;"><em>Tizenharmadik nap.</em> Aki egymillió flamingót akar együtt látni, a <em>Nakuru-tóhoz</em> jöjjön. (Vagy a Bogoria-tóhoz, amit – tele flamingóval – láttunk is útközben, de hát nem lehet minden csip-csup tónál megállni.) Megeshet, persze, hogy egy darabot sem lát, mert a flamingóknak az a szokásuk, hogy ha valahol elunják magukat, mintegy varázsütésre egyik napról a másikra továbbállnak egy tóval. Ezek a rózsaszín tollazatú, gyönyörűséges madarak kimondottan az alkáli tavakban érzik jól magukat, mert az ilyen vizekben tenyésznek azok a kékalgák és diatómamoszatok, amelyekkel táplálkoznak. Ott ácsorognak bokáig (vajon hol lehet egy flamingó bokája?) abban a maró, lúgos lében és legelnek megállás nélkül. Amikor eljön az ideje, iszapból fészket építenek, melynek pereme épp a vízszint fölé ér, és költenek. Időnként persze el kell menniük élelemért meg inni (naná, hogy nem a lúgosat isszák) és csodák csodájára mindig visszatalálnak a sajátjukhoz.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/nakuruflamingok4.jpg" alt="nakuruflamingok4.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="536" height="375" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/nakuruflamingok5.jpg" alt="nakuruflamingok5.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="536" height="285" /> <strong> Flamingók a Nakuru-tóban</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Kora este vacsorához készülünk az egyik kempingben, melynek egyetlen felszerelése egy vízcsap (meg talán az árnyékszék). Miközben kísérőink a vacsorát készítik, lövésre készen tartják a csúzlit, ugyanis sorban jönnek a páviánok, a földkerekség alighanem legszemtelenebb majmai. Enni szeretnének és ezt lopás megvalósításával képzelik el. Ezért kell a csúzli, a szép vagy a csúnya szó nem használ. Aztán látom, hogy egyik pávián odamegy a vízcsaphoz, megengedi a vizet, alátartott fejjel jót iszik. Elzárni egyelőre még nem tudja (vagy nem is akarja), de előbb-utóbb ez is menni fog neki. </p>
<p style="text-align: justify;"><em>Tizennegyedik nap.</em> A földkerekség legrosszabb útjára kanyarodva indulunk a Serengeti kenyai folytatása, a Maszáj Mara Vadrezervátum felé. Az útban az a borzalmas, hogy le van aszfaltozva, de bár ne volna. Ekkora kátyúkat talán csak szándékosan lehet robbantani. Úgy 50-100 méterenként feltűnik egy „karbantartó” munkás, aki kalapácsával nagyobb köveket püföl és az apraját beletömködi a kátyúba. Szegény az ország, megértem, de azt nem, hogy miért pont az első számú természeti látványosságához vezető utat hagyják utoljára. (Hallottam, hogy azóta – miután valami fontos kormányzati ember arra járt – rendbe hozták. A dolog tehát ott is pontosan úgy működik, mint mifelénk.)</p>
<p style="text-align: justify;"><em>Tizenötödik és tizenhatodik nap.</em> Hajnal hasadtakor indulunk vadlesre. Feltűnően sok a dög, félig vagy egészen lecsupaszított csontok mindenfelé, még a faágakon is. A leopárdok szokása, hogy zsákmányukat felhurcolják az ágak közé. Egy oroszlán egy fél gazellát cipel, odább marabuk és keselyűk cibálják csőrükkel egy immár felismerhetetlen állat maradványait. Aztán egyszer csak egy rakás kocsit látunk egy domboldal felé közelíteni. Ez pedig annak a jele, hogy valami történik. A történésnek már csak a következményeit látjuk. Egy megtermett hím oroszlán a nyakánál fogva a földre szorít egy bivalyt, melynek hátsó részeit már tépi is fel egy nőstény. A bivaly még él, hörög, rúgkapál, de már mindhiába. A nőstény időnként nagy darabokat szakít ki a hasából, véres pofáját felénk fordítja (gyomrunkban liftezik a reggeli) és ez így megy negyedórán át. Amikor a bivaly már kilehelte a lelkét, a hím gondol egyet, röpke tíz másodpercig tartó szerelmi szolgálatra ösztökéli hitvesét, aztán esznek tovább. A hímoroszlánok alighanem a szex világbajnokai. Néhány perces szünetek beiktatásával órákon át tettre készek, ha fogamzóképes nőstényt találnak. És nincs ám duma, hogy fáj a fejem, meg hasonlók.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/oroszlanokesznek.jpg" alt="oroszlanokesznek.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="507" height="358" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Oroszlánok reggelije</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/oroszlanszex2.jpg" alt="oroszlanszex2.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="523" height="349" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Oroszlánszex</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/szeporoszlan.jpg" alt="szeporoszlan.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="472" height="616" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Egy fenséges hím, jól belőtt séróval</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Megyünk tovább, lépten-nyomon oroszlánok. Ha éppen nem csinálnak semmit, már meg se állunk. Egyébként sem csinál itt senki semmit. Pihennek. A ragadozók - talán a gepárd kivételével – a sötétség leple alatt dolgoznak. Időnként felbukkan egy foltos hiéna, egy fa alatt gepárdmama hűsöl még vaksi kicsinyeivel, odébb két felnőtt gepárd figyeli rendíthetetlen nyugalommal, mint vonul el mellettük néhány gnú. Végre közelről is látunk elefántokat. Úgy adódik, hogy egyszer majdnem túl közelről is, de sikerül kihátrálnunk. A Mara-folyóban (melyen a vándorló gnúk is át szoktak kelni vándorlásaik során, és a krokodilok hatalmas vérfürdőt rendeznek közöttük) vagy harminc víziló dagonyázik. Ott ücsörgünk óra hosszat, ezalatt mindössze annyi történik, hogy három monstrum kikecmereg a partra, megáll és úgy marad. Bőrükből apró madarak csipegetik az élősködőket.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/gepardok1.jpg" alt="gepardok1.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="506" height="657" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Unatkozó gepárdtestvérek</strong><strong><br /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/gepardok2.jpg" alt="gepardok2.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="528" height="335" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Gepárdanya a kölykeivel</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/vizilomasaimara1.jpg" alt="vizilomasaimara1.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="492" height="383" /></p>
<p> <strong> Érdeklődő víziló a Mara-folyónál</strong></p>
<p> Este népitánc-csoport jön át a szomszéd maszáj faluból. Nem hivatásosak, csak egy tál meleg ételért, kevéske pénzért, ajándékért produkálják magukat. A videokamera számára kevés a fény, de veszem rendületlenül. Hmmm - jááá, hmmm - jááá (ez a ritmus), ennyit, meg néhány homályos alakot sikerült szalagra vennem.</p>
<p style="text-align: justify;"><em>Tizenhetedik nap.</em> Búcsúvacsora Nairobiban, a Carnivore étteremben, mely, mint a neve is mutatja, húsevőknek való. Egy izzó katlan fölött vasnyársakon sül a pecsenye, úgy hordják a pincérek sorban az asztalokhoz. Csirke, marha, bárány, no és minden este más, háromféle vadhús. Nekünk zebrához, impalához és krokodilhoz volt szerencsénk. A legtöbben idehaza az utóbbi felől érdeklődtek: na, és milyen volt? Milyen, milyen? Hát krokodilízű! A hely specialitása a <em>dawa</em> nevezetű koktél. Vodka az alapja, abba tesznek némi cukrot, mézet és lime-ot, plusz jó néhány jégkockát. Maga a szó egyébként orvosságot jelent. Azért csak óvatosan szopogassuk!</p>
<p style="text-align: justify;"><em>Tizennyolcadik nap.</em> A taxisofőrnek, aki a reptérre fuvaroz, jó előre (de már csak félúton) bejelentem, hogy baj lesz a fizetéssel. Van ugyan egy ötvendollárosom, de egészben. Felbontani tízesekre egyik bank se akarja. (Közben dicsérem a főváros szépségeit.) A végén előguberálom az összes maradék aprómat, feláldozom a napszemüvegem, egy tollat, egy konzervnyitót, egy üresen maradt jegyzetfüzetet (egy büdös sort le nem írtam) és persze a szokásos Természet Világa-pólót. Úgyhogy ha valaki Nairobiba érkezve napszemüveges, Természet Világa feliratos pólót viselő, jegyzetelő és konzervet nyitó fekete taxisofőrt lát, nagyon ne legyen meglepve.</p>
<p> Aztán lassan hazaér az ember, elolvasgatja az időközben felgyülemlett újságokat és legszívesebben azonnal indulna vissza a vadállatok közé.</p>
<p>Az előző rész itt olvasható: https://nemethgeza11.blog.hu/2021/12/19/utas_es_vilag_2_fejezet</p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2022%2F01%2F18%2Futas_es_vilag_2_fejezet_kozel_afrikahoz_masodik_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2022%2F01%2F18%2Futas_es_vilag_2_fejezet_kozel_afrikahoz_masodik_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2022%2F01%2F18%2Futas_es_vilag_2_fejezet_kozel_afrikahoz_masodik_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Utas és Világ, 2. fejezet. Közel Afrikához, második rész"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2022/01/18/utas_es_vilag_2_fejezet_kozel_afrikahoz_masodik_resz#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/16817418" border="0" /></a><br /></p>
0
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/koppieserengeti.jpg
https://nemethgeza11.blog.hu/2021/12/19/utas_es_vilag_2_fejezet
Utas és Világ, 2. fejezet. Közel Afrikához, első rész
2021-12-19T15:57:14+01:00
2021-12-19T15:57:14+01:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p> <strong>Kenya és Tanzánia, 1993</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong>Amint előre jeleztem, mostantól sorban felteszem régi könyveim anyagát (már ami megvan digitálisan). Az Utas és Világ cíművel kezdem, annak is a 2. fejezetével, mert az első (Szicília és a Lipari-szigetek) nincs digitalizálva, sajnos, nem is beszélve legelső könyvemről, mely a Föld körüli csavargásaim címet viseli. </strong></p>
<p><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/himoroszlan2.jpg" alt="himoroszlan2.jpg" class="open-in-modal imgleft" style="margin-right: 5px;" width="276" height="184" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;">A következőkben arról olvashat a tisztelt érdeklődő, hogyan élt át egy tizenhat napos afrikai szafarit e sorok írója. Erre az individuális megközelítésre alapvetően az indított, hogy érzésem szerint igen kevés honfitársamnak van (volt, lesz) alkalma hasonló tapasztalatok szerzésére, tehát utazzon velem, kiváltságossal, a betűk segítségével. Nem mellőzve némi ismeretterjesztést, azokra a kérdésekre próbálok válaszolni, amelyeket a leggyakrabban tettek fel idehaza. E kíváncsiság pedig a legritkább esetben irányult arra, milyen kémiájú a kelet-afrikai vulkánok lávája (egyébként zömmel erősen alkáli), vagy hogy miért nem mászik fára a gepárd (mert nem tud). Inkább olyasmik iránt érdeklődtek, veszélyesek-e a vadállatok, mit ettünk, nagyon meleg volt-e, hogyan élnek arrafelé az emberek, s egyáltalán, hogy zajlik egy ilyen szafari. Előre bocsátom, olyan dolgokról is fogok írni, amikhez sajnos nem értek. Kelet-afrikai utazások középpontjában általában a szavanna nagyvadjai szoktak állni, s nem lesz ez másként most sem. Márpedig én nem biológus vagyok. Mentségemre szóljon, hogy afrikai nagyvadak terén azért nagyjából egyenlő eséllyel indulok egy növénynemesítő genetikussal vagy egy atkakutatóval.</p>
<p style="text-align: justify;"> <em>Mindez persze elég régen történt már, 1993 kora őszén. Nekem akkor még nagy újdonság volt az igazi Afrika, és sosem gondoltam volna, hogy még tucatszor visszatérek. Nagyon új volt az állatvilágnak ez a fantasztikus bősége, sokfélesége; megváltoztatta a világról való szemléletemet. Ma már nem feltétlenül nagy kiváltság Kelet-Afrikába utazni; idegenvezető barátaimtól tudom, hogy mennek magyarok is, ha nem is tömegével. Történt még egy fontos változás. Akkoriban nem volt digitális fényképezőgép, az utazó diára fotózott, de mennyivel más 10-15 tekercset beosztani, mint ezres nagyságrendben lövöldözni. Megőrzésre szánt diáimat idővel beszkenneltem, Photoshoppal kiszedtem belőlük a ragyákat, a karcokat, ahol tudtam, javítgattam a színeken, kontrasztokon, de minőségben még mindig elég messze vannak a digitális korszak képeitől (a következő részben sokkal több kép lesz). </em></p>
<p style="text-align: justify;"> Kérdés persze, hogy kerül egy magyar újságíró (még ha tudományos is, sőt, annál inkább) egy afrikai szafarira, ami a közvélemény szemében úri luxus és nyilván pokoli drága is (nem olcsó, az biztos). Elmondom. Először is utazni kell – saját költségen! - kb. 15 éven át a világban, kenyéren és vízen (nem szó szerint, de majdnem), tapasztalatokat, élményeket gyűjteni, sokat olvasni, mindezek után könyvet írni, kiadót találni, felvenni a nem túl egetverő honoráriumot és azt az utolsó fillérig befektetni. Mondjuk, egy kelet-afrikai utazásba. Hát, valahogy így. A dolgot persze meg lehet oldani másképp is, de ahhoz nálamnál – és a legtöbbünknél – ügyesebben kell pályát választani. Tartok tőle, hogy a magyar szafarizók között elenyészően kevés a szövőnők, pedagógusok, vaskohászok aránya.</p>
<p> E fejezet feldolgozásához – pusztán a műfaji változatosság kedvéért – a naplóformát választottam. Ennek csak az a szépséghibája, hogy sosem írok naplót, legföljebb jegyzetféléket, amiket aztán idehaza rendszeresen elkeverek valahova, aztán vagy megtalálom őket, vagy nem. Így aztán kénytelen vagyok emlékezni. Ez egyrészt nem esik nehezemre (van mire), másrészt egyelőre képes is vagyok rá. </p>
<p style="text-align: justify;"><em>Nulladik nap</em>. Korán érkeztem Zürichbe, este elég későn indul tovább gépem, miért ne menjek be a városba. A vonat negyedóra alatt beröpít a centrumba. Zürichről azt mondják, ez a világ legkisebb nagyvárosa…, vagy a világ legnagyobb kisvárosa. És tényleg. Nagyon élhetőnek tűnik. Sokat nem kell töprengenem, elindulok a pályaudvarról a Bahnhofstrassén, hogy aztán kb. másfél kilométer megtétele után kikössek a Zürichi-tó partján. Persze, nem sietek. Bankok, biztosítótársaságok, nagyon, de nagyon elegáns üzletek, fényes kirakatok (feltűnően sok az órabolt – hol, ha itt nem), némelyikben az árakat ki sem írják. Először látok ilyesmit, s ebből arra gyanakszom, hogy az itt vásárlók számára az ár a legkevésbé fontos tényező. Azért egy mellékutcai kis üzletben veszek egy nálunk akkoriban nem kapható CD-t, egy másikban svájci bicskát. Ilyenem se volt még. Nem jön ki belőle harminckét hasznos/haszontalan kés, villa, olló stb., de kell a fenének. Vágjon, húzzon dugót, nekem kb. ennyi elég. Az óváros persze szép, órákat el tudnék itt bolyongani. Egyik utcából úgy száz-kétszáz tüntető jön kifelé; már nem emlékszem, mi ellen demonstráltak, kicsit kiabálnak, de amúgy roppant békések. Képzelem, hogy unatkozhatnak a mindennapokban. Nem tudom, politizálnak-e egyáltalán a svájciak, de ha nálunk otthon összeszednének kb. 100, a nemzetközi politikában jártas embert, lefogadom, hogy kilencvenkilencnek fogalma se lenne róla, ki Svájc aktuális miniszterelnöke. Nagyjából ennyivel, vagyis pár órás sétával svájci programom be is fejeződött, gondolván,<strong> j</strong>övök én még ide, végtére is az Alpokat csak meg kell nézni valamikor, előbb következzenek a távoli célpontok. Az lett a vége, hogy soha többé nem jártam Svájcban, és az Alpokat is csak a levegőből láttam.</p>
<p style="text-align: justify;"> Hanem a repülőtér… A Swiss Air akkor még igazán nagy légitársaságnak számított, sokat is repültem vele, főleg a 90-es években, a 2000-esek elején, aztán Swiss-é töpörödött. Itt, ezen a reptéren, ahogy néztem a százfelé induló járatokat, a sok egzotikus célpontot és szintúgy egzotikus arcot, szóval itt jutott eszembe, de jó volna, ha csak egyszer megadatna, hogy kimegyek egy nagy forgalmú repülőtérre, odalépek egyik jegyeladó pulthoz és azt mondom: kérek egy jegyet Bamakóba, de minél előbbre. Sajnos, most már csak holnapra tudunk adni, uram. Jó, akkor kérek egyet Montevideóba. Az van. És elrepülnék. Csak úgy, egy hitelkártyával meg egy fogkefével, de persze az se kellene, hosszú távú járatokon azt is adnak. Később egyébként jártam Bamakóban (nem sokat vesztek, ha mégsem), Montevideo meg nem nagyon érdekel.</p>
<p style="text-align: justify;"><em> Első nap.</em> Hasad a hajnal. Afrikából még semmit sem látni, itt rohan el alattam, kb. 900 kilométeres óránkénti sebességgel, én meg várom, hogy alám érkezzen Nairobi. Ilyen ködös időben talán húsz éve még le se engedtek volna szállni gépeket, most meg olyan műszerek, rendszerek segítik a föl-leszállást, hogy megy ez szinte vakon. (Már ahol. Sok évvel később azért kellett Újdelhi repülőterén két plusz órát rostokolnom, mert a nepáli főváros, Katmandu repterét sűrű köd lepte el, ott pedig nem volt korszerű, leszállást segítő rendszer.) Szóval, a legelső, amit Afrikából megláttam, a nairobi repülőtér betoncsíkja volt. Elég lapos megérkezés. Először járok az igazi Afrikában. Jó, voltam már Egyiptomban, megvoltak a piramisok, a Királyok völgye, Karnak temploma, egy kis Sínai-félsziget, de az nagyon más Afrika. Nekem, gyerekkori olvasmányaim alapján, se nem dzsungel, se nem sivatag, hanem a szavanna, elefántokkal oroszlánokkal, zebrákkal, zsiráfokkal és hasonlókkal.</p>
<p style="text-align: justify;"> Ilyen felelőtlenül még sosem indultam útnak. Ugyanis nincs kenyai vízumom. Állítólag a repülőtéren helyben megadják, vagy ha nem, hát kitoloncolnak. Beletelik fél órába, mire az illetékes előcsoszog. Kitöltöm, amit kell, átnyújtok egy húszdollárost, ő is kitölt, pecsétel, aztán csak nézünk egymásra. Mondom, Sir, 10 dollár még visszajár. Elcsoszog, úgy tíz perc múlva visszatér a pénzzel. Megjegyzem, ezeknek a fekete uraknak az apái még nem gondolták volna, hogy a fiaikat egyszer még szőrözni fogják a fehér urak, de nekem ez igazán nem derogál. Utóbb aztán sűrűn tapasztaltam, hogy kenyai és tanzán pincérek és egyéb pénzforgatók imádnak eltűnni nagyobb címletű bankjegyekkel, hogy aztán csak sűrű nógatásra kerüljenek elő újból a visszajáróval. Mindeközben szerencsésen elkerüljük egymást a sofőrrel, akit kereskedelmi tanácsosunk küldött ki a reptérre, hogy lefoglalt hotelszobámig fuvarozzon. Helyette taxi tíz dollárért, azaz 650 kenyai shillingért. Gyötört a gyanú, hogy átvágtak, de kiderült, tényleg ennyi a tarifa. Hogy aztán mivé szemtelenedtem a végére, majd idejében elmondom. A taxi, mint majd’ mindegyik városban, irtózatosan rozoga, úgyhogy szolid előítélettől vezéreltetve máris Afrikában érezhetném magam, de ahogy az úton körbetekintgetek, olyannak, hogy AFRIKA, nyoma sincs. Se kunyhók, se oroszlán, se egzotikus növényzet, se jól festő nyomornegyedek, ráadásul igen hűvös van. Tegnap, október idusán napoztam Zürichben, az Alpok lábánál. Hotel Milimani. Milyen jó név. Amúgy semmi luxus, de mi legyen 35 dollárért! Életemben nem fizettem még ennyit egy hotelszobáért. Kirakom a kilincsre az Usisumbue feliratú lapocskát. Szuahéliben (az angol mellett Kenya másik hivatalos nyelve), kezdők számára elmondom, azt jelenti, kérem, ne zavarjanak! No persze, ki zavarna itt engem?</p>
<p style="text-align: justify;"> És akkor a fürdőszobában felfedezek egy szúnyogot. Tudni érdemes, hogy hetek óta magam vagyok egy két lábon járó vírustenyészet. A Gyáli úti OKI-ban belém szúrtak négy vakcinát, úgymint sárgaláz, fertőző agyhártyagyulladás, kolera, tífusz. No és ott van még a malária, amit köztudottan szúnyog közreműködésével lehet kapni. Van rá esélyem. Ezért szedem nyolc héten át minden szombat este (a szombat, mint olyan, nincs előírva, de így jött ki) az antimalária-tablettát, ami ugyan nem nyújt teljes védettséget, viszont állítólag gátolja a vírusok továbbszaporodását. A szúnyogot mindenesetre megölöm, s ezzel részemről a klasszikus értelemben vett szafari (mármint állatnak ember általi vadászata) be is fejeződött. Délután betaxizom a városba. Jó félóra alatt be is sétálhatnék, végtére is nem vagyok olyan fene nagy úr (még itt sem), de azt mondták, nem biztonságos. Lerner Jancsi, Afrika-szakértő, utam adminisztratív ügyeinek intézője a lelkemre kötötte, hogy este semmiképp se merészkedjek az utcára, de a parkokba még napközben sem, mert simán leüthetnek. A parlamenthez legyen szíves, az nyilván a központban van. Majdnem. Az épület nem bűvöl el, de a parlamenteknek nem is az a dolguk, hogy szépek legyenek. Viszont mögötte ott magaslik a huszonnemtudomhány emeletes Kenyatta Nemzetközi Konferenciaközpont henger formájú tornya. Kerítés, lánc, lakat, de beengednek. Mit lehet itt csinálni? Hát felmenni, körülnézni. Na és mibe kerül? Ingyenes, uram, és ha bárki pénzt kérne, ne adjon! Jó. Biztonsági ellenőrzés, egy hölgy jön velem kísérőnek. A motozás nyilván előírás, de szerintem inkább értem aggódnak. Tiszta kísértetkastély. Kilépünk a liftből, sötét van, mint a pokolban. Itt valamikor egy forgó étterem üzemelt, de bezárták, és nekem úgy tűnik, ez már soha többé nem fog forogni. Amúgy az egész építmény lassan pusztul lefelé, akárcsak a gyarmati igából való felszabadulás hevében emelt nairobi épületek többsége. Vannak persze egészen újak is, de azok majd csak húsz-harminc év múlva kezdenek lepusztulni. A kilátó olyan ravaszul van megszerkesztve, hogy lefelé alig látni, inkább csak távolabbra. Egy parkban – a neve Uhuru - tömeg nyüzsög. Szabadtéri istentisztelet, mondja kísérőm, de nehogy odamenjen, mert veszélyes!</p>
<p style="text-align: justify;"> </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/nairobitorony.jpg" alt="nairobitorony.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="375" height="480" /></p>
<p> <strong>A Kenyatta Nemzetközi Konferenciaközpont </strong></p>
<p><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/nairobifelulrol.jpg" alt="nairobifelulrol.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="484" height="334" /></strong></p>
<p> <strong> Kilátás az Uhuru Parkra</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Az utcaszint kettős arculatú. Ha az ember felemeli a fejét, egy amerikai középváros belsejében is érezhetné magát. Zömében úgy 20-25 éve emelt felhőkarcolók (Nairobiban általában alacsony a felhőzet, no meg a város eleve kb. 1800 méteres magasságban fekszik), s vasárnap lévén, minden zárva. Emberek jönnek-mennek, jórészt európaias jellegű ruházatban, de akárhogyan is próbálom, valahogy nem tudom beleképzelni őket e miliőbe mint természetes közegbe. Egy utca fölött óriási transzparenst lenget a szél. Az akkoriban nálunk is szorgalmasan reklámozott hárombetűs mosópor dicsőségét hirdeti. (Hej, ha tudnám, hogyan hangzik szuahéliül az, hogy „Na, ne mondja, hogy csak az OMÓ-tól lett ilyen!”). Megjegyzem, nem sikerült olyan koszlott, isten háta mögötti faluba eljutnom, ahol e világmárka és az édeskés, barna amerikai üdítőital nevével ne találkoztam volna. A múzeumba lilában virágzó jacarandafák árnyékában sétálok el. A jacaranda egzotikum (nekünk), de itt sem bennszülött fajta; amerikai import. A nairobi múzeumot elsősorban a Richard Leakey és társai által kiásott hominidaleletek és a hozzájuk kapcsolódó kutatóműhely tett világhírűvé. Máig sem tudom, hogy a híressé vált maradványoknak az eredetijét, vagy a másolatát tették közszemlére. Hazafelé még benézek a közeli Boulevard Hotelbe, ott csatlakozom másnap a csoportomhoz. Végezvén sörömmel (Tusker, vagyis Agyaras, mármint elefánt és a maga nemében egészen kiváló, a továbbiakban egyik létfenntartó elemem), távoztomban utánam rohan a pincér (5 shilling borravalót kapott), hogy uram, vigyázzon, csak a parkon keresztül ne, mert itt rabolni szoktak. (Már megint a parkkal jönnek, őrület!)</p>
<p style="text-align: justify;"> Este egyedül vacsorázom a Milimani éttermében. Úgy értem, teljesen egyedül, nincs más vendég. Aztán egyszer csak feltűnnek a lányok. Lerner Jancsi erre is figyelmeztetett, mondván, különben gyönyörűek ám. Tényleg azok; diszkréten riszálnak, de nekem hiába. A nairobi örömlányok többsége AIDS-fertőzött. Erre pedig nem adnak Vakcinát a Gyáli úton.</p>
<p style="text-align: justify;"><em> Második nap</em>. Ma tehát csatlakozom. Megrögzött magányos vándor mivoltomat átmenetileg föladva szervezett turistává válók. Hiába, ez nem Amerika, hogy csak úgy felül az ember a buszra és kimegy a pusztába. Előre kitervelt módon betársulok az angol Guerba utazási iroda kis csoportjába, mely rajtam kívül egyelőre csak három főből áll: Justin, az állandóan vigyorgó ír könyvelő Corkból, nővére, a sűrű testalkatú Mary, ápolónő Londonból, meg Tracey Ausztráliából, elöl szőke, hátul barna punkfrizurával, vastag kacajokkal. Kérdem, mit dolgozol. Szupermarket, feleli, de ahogy mondja, azt kéne hallani. Ezzel csak azért bátorkodom untatni az olvasót, hogy legyen valami fogalma, mifélék járnak afrikai szafarira. És itt van persze Sarah, jó harmincas, örökké koszos lábú, fantasztikusan energikus idegenvezetőnk (de mivel ezt a szót gyűlölöm, a továbbiakban egyszerűen csak Sarah). Először is beszedi a kittyt, a közös pénzt (melyből útközbeni élelmünket fedezzük). Azon melegében egy vaskazettába zárja, kulcsát nyakába akasztja, a ládikát pedig egy lánccal (kárpáti barnamedvék se bírnák elszakítani) járművünk belsejében egy vasrúdhoz lakatolja. Sarah előre szól, hogy a tanzán határon való átkelés zűrös lesz. Meglepően simán átjutunk a bürokrácia akadályain, s már megkönnyebbülnénk, amikor elönt bennünket a maszáj asszonyok árja. (A maszájokról majd később.) Miközben cuccunkat átpakoljuk egy helyi illetőségű kisbuszba, úgy ötvenen zúdulnak ránk, s gyengéd testi erőszaktól sem visszariadva fülönfüggőt, nyakláncot, faszobrot kínálgatnak. Sarah úgy hajtja el őket angyali mosolyával, mint a legyeket. Aztán jönnek a gyerekek, rongyosan, szakadtan, mezítláb. Gimmi mani! (No!) Gimmi pen! (No!) Gimmi szigaret! (No!) Gimmi akármi! Hiába, nem lehet. Ha csak egynek is adnánk, estig nem szabadulnánk. Amúgy rettenetesen utálok gazdag külföldit alakítani. Ha az embernek párszor része van ilyen élményben, beletörődik, hogy ezernyi segélyadomány se válthatja meg a harmadik világ (ez szerintem inkább negyedik) nyomorúságát. És ez a tapasztalatom később, megannyi afrikai utam során újra és újra előjött.</p>
<p style="text-align: justify;"> Első említésre méltó megállónkat egy jól megtermett termeszvár megtekintése végett hajtjuk végre. A következő fejezetnek (már ha lenne ilyen) bravúros stílusfordulattal azt a címet adhatnám: amit a termeszekről tudni kell. Nos, véleményem szerint semmit sem kell tudni róluk, viszont érdemes. Talán nem mindenki tudja, hogy a termeszek éppúgy nem hangyák, ahogy a teknősbékák sem békák. Elsősorban arról hírhedtek, hogy mindent, amit lehet, fölzabálnak, és egy részük hatalmas (4-6 méteres) várat épít. Hogy magasat vagy erősen köpcöset, azt ők döntik el. Ez azzal kezdődik, hogy egy vár egyszer csak eléri demográfiai telítettségét, s akkor egy nagy csapat szárnyas egyed útra kél. Mindig az esőzések után, mert akkor a talaj könnyebben megdolgozható, s főleg este, amikor ellenségeik, a madarak már elpihentek. Azok meg éppen erre várnak, s kedvükre lakmározhatnak a fehérjedús csemegéből. Ezt viszont a termeszek tudják, ezért indulnak olyan sokan, hogy néhányuk célhoz érjen. A szerencsés nászutaspárok gyorsan beássák magukat a talajba, és azon melegében frigyre lépnek. Kisvártatva megszületnek a kis termeszek, majd egyre több kis termesz. Kialakul a társadalmi rend, s a gyerekek (mostantól szolgák, katonák) csak güriznek látástól vakulásig (pardon, vakok!). Közben az egykor deli királynő átalakul egy 15-20 centis, rusnya, kövér, hernyószerű csecsemőgyárrá, oldalán a nála tízszerte kisebb, nyeszlett élete párjával. Válásról szó sem lehet; így élnek összezárva egy kamrában életük végéig. (Azért gondoljunk bele...)</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/termeszvaressarah.jpg" alt="termeszvaressarah.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="514" height="367" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Túravezetőnk, Sarah egy termeszvárnál</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Átdöcögünk néhány falun; bukkanók késztetnek lassításra. Amúgy nyilván senki se lassítana, errefelé pedig úgy szaladgálnak a gyerekek, mint hajdan szülőfalumban a kiscsirkék. Mondom, az ilyet nálunk fekvőrendőrnek hívják. (Lying policeman! Ha-ha-ha - Tracey. Angolul egyébként sokkal prózaibb: speed bump) Sarah azt mondja, a helybeliek egyáltalán nem bánják, ha a csirkéiket elcsapja egy autó. Ilyenkor addig nem engedik tovább, amíg az árát (de leginkább a többszörösét) ki nem fizeti, azon pedig újabb csirkéket vesznek. Kétoldalt szakadt bódék, tetőtől talpig Coca-Colában, rajtuk felirat: bár és hotel. Mit nem adnék, ha csak egy pillanatra bekukkanthatnék egy ilyen hotelbe. Sarah később felvilágosít, hogy ezek voltaképpen kuplerájok. Akkor inkább mégsem.</p>
<p style="text-align: justify;"> Kora délután begurulunk Arushába, a régió legnagyobb városába. Mivel csaknem félúton fekszik a Kilimandzsáró és a Serengeti között, régóta a hegymászó és vadászexpedíciók kiinduló állomása. Mint ilyen, egyrészt turistákra szakosodott (ajándékboltok, utca kövén gyöngyöt fűző asszonyok, mozgóárusok, jobb fajta hotelek), másrészt a környék lakossága itt adja-veszi, amije van. Hatalmas piaca Sarah szerint a legigazibb afrikai piac. Na, hát ez az, ami leírhatatlan. Ezerféle egzotikus gyümölcs, zöldség, bogyó, szárított hal, bűzlő húsok, zsivaj, kotkodács, heló miszter... Itt legalább nem halnak éhen. Az utcákon kisiparosok ténykednek. Szuvenirárusok, kerékpárjavítók, archív Singer varrógépet nyektető szabók, cipőpucolók, könyvárusok. Vajon ki vásárolhat itt angol nyelvű részecskefizika-tankönyvet? Mert az is van.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/arushaarusok.jpg" alt="arushaarusok.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="481" height="350" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Szuvenírárusok Arushában</strong></p>
<p style="text-align: justify;">A város fölé tornyosuló 4565 méter magas Meru-vulkán csapadékosabb lejtőit ellepik a kávé- és banánültetvények. Megállunk. Innen még épphogy látszik (jó 70 km-re a várostól) a Kilimandzsáró jégpalástú kupolája. Ott lebeg a felhők felett, mint egy Olimposz, fényképezzük is rendesen, de ki fogja ezekről a homályos foltokról elhinni, hogy a Kilimandzsáró. Nem messze Arushától a Dik Dik Lodge-ban szállunk meg. Hogy mi a dik dik? A legkisebb (nyúlnál alig nagyobb) méretű antilopfajta. A lodge-ra (ejtsd ladzs) nincs magyar szó. A szótár ezerféle jelentését tartalmazza, csak azt nem, amit takar. Rusztikus (lehet ezt a szót Afrikában használni?) küllemű fogadóféle, rendszerint védett területen, ahol meg lehet szállni, enni, inni, pihenni. Mivel drágák, mi sátrazunk. A gyepet a lodge, a sátrat a Guerba adja, mindenkinek külön; hiába, a privacy, a magánélet szentsége a szavannán is szentség. A továbbiakban a cuccot és a tábori konyhát háromfős tanzán személyzet viszi előttünk külön autón. Azért nem akármi: négyünket öten szolgálnak ki. Mit kaphatnak a gazdagok?</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/meru2.jpg" alt="meru2.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="480" height="374" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>A Meru</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><em> </em></strong><em>Harmadik nap</em>. Indulunk a terepre. Két nap után látjuk meg első vadunkat, egy Thomson-gazellát. Vagy száz méterre legelészik az úttól. Kedves, kecses, őzszerű antilopféle. Nosza, lesz nagy felindulás, kamerák felajzva, piff-puff, lövünk rá ész nélkül, pedig teleobjektívvel is alig kivehető. Pár óra múlva csapatostól ugrálnak körülöttünk, de már eszünkbe se jut a fotózás. Hiszen már „megvan”. Tanulság 1.: ha gazellát, oroszlánt, bivalyt látsz, okvetlenül fényképezd le, hisz ki tudja, lesz-e még alkalom. Tanulság 2.: Ha gazellát, oroszlánt stb. látsz, ne pufogtasd fölöslegesen a drága diát, lesz még jobb beállítás is. Tanulság 3.: egyetlen épkézláb képem sincs a Thomson-gazelláról. Bevallom, leggyakrabban miattam kell megállni (holnap meg Tracey hasmenése miatt). Le kell fényképezni néhány lenyűgöző baobabfát, közismertebb nevén majomkenyérfát, melynek megközelítése során egyszerre öt szúrást kapok vénától két milliméterre egy tövisbokor ágától. Dokumentálni kell, hogy szavanna ide, fűtenger oda, a túllegeltetés miatt terjeszkedik a talajerózió. Nem lehet kihagyni az úton-útfélen tekergő, 50-100 méterig is felemelkedő, tornádóra emlékeztető portölcséreket sem. Itt ugyanis nem oldalvást, hanem időnként fölfelé is fúj a szél. Az Egyenlítő térségében a felszín erős fölmelegedése miatt konvektív légáramlások alakulnak ki, s ahol a fű nem köti meg a talajt, a légoszlop magával ragadja a port s pörgeti, emeli, míg ki nem fogy a szuszból. De miért van itt szavanna, amikor a földrajzi szélesség szerint trópusi őserdőnek kellene lenni? Miért zavarodik meg Afrika másutt többnyire szabályos éghajlati övezetessége? Főként azért, mert Kelet-Afrika a nyugatról szomszédos Kongó-medencével szemben jóval magasabban fekszik, s mire idáig fölkapaszkodnak az óceán felől fújó szelek, páratartalmuk nagy részétől már megszabadulnak. Errefelé nincs észbontó hőség (nem mondom, hogy sosem volt melegünk), napnyugta után pedig kellemesen (a Ngorongoro-kráter 2300 méter magas peremén kifejezetten gorombán) lehűl a levegő. Amúgy a nagykönyvben megírt módon itt is csak egyszakaszos esőzóna alakult ki (novembertől májusig esik le az évi 500-1000 mm-es csapadékmennyiség zöme), mint a zonális szavannán. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/baobab1.jpg" alt="baobab1.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="412" height="528" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Majomkenyérfa</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/portolcserek.jpg" alt="portolcserek.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="474" height="369" /></strong></p>
<p> <strong>Portölcsérek a szavannán</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Fölkapaszkodunk egy plató lejtőjén, mely nem más, mint a később még szóba kerülő Kelet-afrikai-árok nyugati szegélye, s lábunknál úgy 200-300 méteres mélységben ott csillog a Manyara-tó (mondanám tükre, de az nincs neki) vakítóan fehér maradványa. Az árok sekély, és többnyire sós-lúgos vizű tavai a száraz évszak végére néhány pocsolyától eltekintve csaknem kiszáradnak. Itt, a hasadék nyugati peremén a vulkánok többnyire magas káliumtartalmú lávát és tufát bocsátanak ki. E kőzetek eróziója, no meg a párolgási vízveszteség nyomán jöttek létre ezek a „szódatavak”. Szerencsére a Manyara környékén akad édesvíz is, így ez Tanzánia egyik legváltozatosabb élővilágú vidéke, mellesleg nemzeti park. Habár a helyi lodge (ahol turista előfordulhat, ott lodge is van) úszómedencéjében lemoshatjuk az út porát (van mit), a látványt csak madártávlatból élvezhetjük. Az a csöppség a fák közt, mondja Sarah „távcsövön át”, egy elefánt. Inkább hisszük, mint látjuk. Lám, így lehet az elefántból bolhát csinálni.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/manyarato1.jpg" alt="manyarato1.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="507" height="388" /></p>
<p style="text-align: justify;"><em> </em><strong>A távolban a Manyara-tó </strong><em> <br /></em></p>
<p style="text-align: justify;"><em> Negyedik nap</em>. Reggeli: sült szalonna, sült kolbász, sült tojás, pirítós vajjal, friss ananász, friss mangó, friss kókuszdió, friss banán, no és persze kávé, tea, tej (kivételesen porból). Jobb hotelekben ezt hívják angol reggelinek. Kezdjük megérteni, hogy azért kell (érdemes) szokásaink ellenére hajnali hatkor így telezabálni magunkat, mert ebédre satnyácska szendvicsekkel kell beérnünk. Rövidesen vége szakad az útnak, és csupán Julius sofőri zsenialitásának (meg a Nissannak) köszönhető, hogy nem merülünk el az útnak nevezett vályú vörös porában. Felfelé kapaszkodunk a Ngorongoro-kráter délkeleti lejtőin, nagyjából úgy 2200 méterig, belemerülve az örökké nyirkos köderdőbe. Ezt nem azért nevezik így, mert az erdő ködből van; azért van (lehet) itt ilyen erdő, mert állandóan köd van. Egyik jellegzetes fájának lombozata úgy fest, mintha ágaira tömérdek, erősen elhasznált szürkészöld felmosórongyot aggattak volna, melyeket cafatokra foszlatott a szél. A kráterbe majd később megyünk le. Megállunk egy emlékoszlopnál. Bemard és Michael Grzimek (apa és fia) sírját jelöli, azét a két német kutatóét, akik talán a legtöbbet tették Kelet-Afrika páratlan élővilágának megismertetéséért és megmentéséért. Michael repülőszerencsétlenség során halt meg; kis gépe, miközben „A Serengeti nem hal meg!” című filmjét forgatta, egy keselyűvel ütközött. A filmet és az ugyanazon című könyvet apja fejezte be. Jó másfél órás irgalmatlan zötykölődés és többkilónyi por bekebelezése után érjük el a Serengeti Nemzeti Park bejáratát. Lerobbant sakál kódorog a forróságtól táncoló levegőben, aztán varázsütésre megjelenik első igazi zsiráfunk. (Amit a Manyara-tónál távcsövön láttunk, nem volt „igazi”. Mondtam is a többieknek, ez műanyagból van az amerikai turistáknak.) Ahogy azt az ember filmek, fotóalbumok nyomán elképzeli: áll délcegen egy akácia árnyékában, és - jobb nem lévén - eszegeti azt a szúrós, tövises vacakot. (Találós kérdés természettudományi vetélkedőkre: a zsiráfnak vagy az embernek van több nyakcsigolyája?)</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/zsirafserengeti2.jpg" alt="zsirafserengeti2.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="439" height="562" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Az első "igazi" zsiráfunk</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Talán a zsiráf az egyetlen növényevő a szavannán, melynek nincs természetes ellensége. Ritkán, de azért előfordul, hogy oroszláncsapatok megtámadnak egy-egy zsiráfot, de ez elég veszélyes vállalkozás és csak ritkán sikeres. Ha, teszem azt, az oroszlán elkapja a zsiráf nyakát, ami a méretbeli eltéréseket figyelembe véve elég valószínűtlen (hacsak a zsiráf direkt ezért le nem hajol), hozzávágja támadóját egy fához, amihez persze feltétlenül kell lenni fának a közelben. Ha az oroszlán a lábaiba kapaszkodik, a zsiráf egy rúgással szétrepeszthetné a koponyáját. Ilyenképpen tehát egy zsiráf elég könnyen elbánhatna egy oroszlánnal (többel már nem ennyire biztos). De nem teszi, mert a zsiráf nem eszik oroszlánhúst és különben sem egy gonosz állat.</p>
<p style="text-align: justify;"> Serengeti a maszájok nyelvén (ez a maa) azt jelenti: végtelen síkság. A tőle keletre fekvő Kráter-felföld tűzhányóiból kiszóródott vulkáni anyag építi fel: 1200-1600 méter magas, enyhén hullámos síkvidék. Habár a Serengeti Nemzeti Park (alapítási éve 1951) kereken 14 700 négyzetkilométeres területével egyike a legnagyobbaknak a világon, maga az ökoszisztéma - még hat, különböző védettségi fokozatú területtel együtt - legalább kétszer ekkora kiterjedésű. Az ökoszisztéma határát a gnúk vándorlási útvonala alapján húzták meg. Ezek a csúnyácska, púpos, szakállas antilopféleségek különös fogazatuk miatt a leghatékonyabb legelők. Egy harapásra (vagy mire) a legtöbb füvet tudják leszakítani bármely más legelő vetélytársuknál. Mivel hatalmas csordákban élnek, a legelők elég hamar kimerülnek, ezért kénytelenek vándorolni. Mihelyt a fű elkezd kiszáradni – májusban, júniusban - , elindulnak a Serengetiből északnyugat felé, a Viktória-tó irányába, ahol még a száraz évszakban is van némi legelni való és ivóvíz. Levegőből megfigyeltek már 40 kilométer hosszú vonuló gnúseregletet is. Aztán ha a Serengetiben is megjönnek az esők, az egész kompánia megindul visszafelé. Vándorlásuk során hozzák világra utódaikat is. Na jó, nem menet közben, arra a kis időre azért megállnak, de nem sok időre. A borjúnak rövidesen mennie kell a csordával. 8-10 perc elteltével a kicsik már talpra állnak. Miközben a legtöbb állat valamilyen takarásban szüli meg utódait, a gnúk ezt kénytelenek a nyílt színen megtenni, a ragadozók legnagyobb örömére. Ezért ellenek a gnúk szinte egyszerre, tömegesen; jut is, marad is.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/gnukserengeti.jpg" alt="gnukserengeti.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="489" height="304" /></p>
<p> <strong>Nem mondom, hogy tömeges vándorlás, de legalább gnúk </strong></p>
<p style="text-align: justify;"> De hogyan képes a szavanna ennyi állatot csupán fűfélékkel, csenevész bokrokkal élelemmel ellátni, méghozzá egyidejűleg? Megvan a legelési rend. A magas füvet és a bokrok zöldjét az elefánt eszi. Hasonlóképpen a magasabb fűre hajtanak a kafferbivalyok és a vízilovak is, utánuk következik a zebra, majd a gnú, a legalja pedig a gazelláknak és a varacskos disznóknak marad.</p>
<p style="text-align: justify;"> Első oroszlánjainkat Julius (ki más) szúrja ki egy bozót tövében, alig három méterre az úttól. Megjegyzem, az összes vad úgy megszokta a kocsik jelenlétét, zörejét, hogy még a félénkebbje (ez a zebra; nem véletlen, hogy nem lehet megszelídíteni) is csak úgy rutinból ugrik kissé félre, amint elgurulunk mellettük. (Tudtátok, hogy a zebra majdnem úgy „ugat”, mint a kutya?) A kocsiból kiszállni csak (vég)szükség esetén szabad, de ilyenkor se a bozótosba, hanem kicsivel az autó mögé. Szóval, az oroszlánok. Pisszenés nélkül, lábujjhegyen bámuljuk őket (a Nissanok teteje jó fél méterrel felemelhető), de ezeknek akár ágyút is sütögethetnénk. Mindkettő „lábát cédán magasba lökve” (Baudelaire: Egy dög) heverész, nyilván kellőképp jóllakva, pofákat vágni resten. Pár kilométerrel odébb végre valami akció! Oroszlánanya gyermekeivel valami antilopmaradványt csócsál. Úgy ötvenfős páviánkülönítmény ballag szembe az út közepén, a csecsemők anyu hátán utaznak. Zebrahad rebben egy nagyobbacska víztócsánál, odébb krokodil melegszik egy vízbe dőlt fatörzsön. Bemutatkozik a madárvilág is. Ezekkel vagyok a legnagyobb bajban, mert a strucc kivételével egyiket sem ismerem. Ha megmondják az angol nevét, azzal se sokra megyek. Nagyon tetszik például a secretary bird, mely arról kapta a nevét, hogy fején úgy állnak hátra a tollak, mint egy hivatalnok füle mögé tűzött ceruza. Így lett belőle saját szabad (szó szerinti) fordításomban titkár- (nő)madár. (Hivatalos nevén egyébként kígyászkeselyű.) Itt van aztán egy kedves, szemtelen, a hátán kék, a hasán rozsdabarna tollazatot viselő kis madár, táborhelyeink gyakori látogatója (időnként belerepülnek az ember tányérjába), úgy hívják: superb starling. A starling seregély, a superb nagyszerű, fenséges, szóval nekem ő egy fenséges seregély. Amúgy fényseregély a tisztességes neve. A tüskés faágakon szövőmadarak függőfészkeit lobogtatja a szél, csoda, hogy el nem viszi őket. Alulról lehet beléjük bújni, nyilván megvan a trükkje, miért nem esnek ki belőle. Szövőmadarak lakják, a fészket a hím készíti el nagy gonddal, hogy elnyerje reménybeli párja tetszését. A nőstény persze nem flancból válogat. Olyan fészket keres, melyben a legbiztonságosabbnak véli tojásai épségét és utódai felnevelését.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/fenyseregely.jpg" alt="fenyseregely.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="414" height="311" /></p>
<p> <strong> Fényseregély</strong></p>
<p><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/fuggofeszkek.jpg" alt="fuggofeszkek.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="424" height="543" /></strong></p>
<p> <strong>Függőfészkek</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Estefelé több száz fős bivalyhorda mellett haladunk el. Elefántot egy szálat se látunk, pedig vannak. Eredetileg nem éltek a Serengetiben. Úgy 30-35 éve jelentek meg (újra?) a vidéken; az állattenyésztő, földművelő ember szorította be őket a parkba észak és dél felől. Azt hihetnénk, itt aztán jó helyük van, hiszen a park védett. Elméletileg. A szigorú tilalom ellenére orvvadásznak rájuk (és nemcsak rájuk). Hiába költ Tanzánia természetvédelemre (saját) nemzeti jövedelméből másfélszer annyit, mint az Egyesült Államok (a sajátjából), ebből a két-három millió dollárból (nem vicc!) meg a nemzetközi segélyekből a sok egyéb szükséglet mellett még száz természetvédelmi felügyelő foglalkoztatására sem futja. A legeltető maszájokat már évekkel ezelőtt kilakoltatták a parkból. Ez jó. (A maszájoknak is, mert állataikat rendszeresen tizedelte a gnúktól elkapott marhavész.) Épültek lodge-ok, jönnek a turisták, s egy éjszakáért itt hagyják egy tanzán havi jövedelmét, de lehet, hogy sokkal többet. Ez is jó. Vannak elefántok, ami jó a turistáknak, de nem jó a parknak, mert a behemótok. Összevissza törik, szaggatják az akáciaerdőséget. Tanzánia fejlődik; csökken a gyermekhalandóság, kevesebb tenyészállat pusztul el fertőző betegségekben; ez mind jó. Csakhogy ennek következtében iszonyú nyomás nehezedik a Serengetire. Az embereknek kellene a jó föld, az emberek pedig egyre többen vannak. Serengeti viszont csak egy van és (sajnos) pont a világ egyik legszegényebb országában.</p>
<p style="text-align: justify;"> Egyébként, ami engem illet, nemcsak az orvvadászatot, hanem az úgynevezett sportvadászat minden formáját is mélységesen elítélem. Gyerekkoromban nagy élvezettel olvastam Kittenberger Kálmán vagy Széchenyi Zsigmond afrikai vadászkalandjait, aztán később megváltozott a véleményem. Élvezettel gyilkolták ezeket a fenséges állatokat, mondván, úgyis van belőlük elég, milyen jól fognak mutatni a trófeák a múzeumokban vagy az uradalmi kastélyok falán. Akkoriban és még jó ideig mások, britek, németek stb. is így gondolták. Aztán már oda jutottunk, hogy mára szinte egyikből sincs elég, sőt. Nem is beszélve a maiakról, akik milliókat fizetnek azért, hogy – legálisan - kilőjenek egy elefántbikát, oroszlánt, zsiráfot stb. Ennek mi értelme volt és van? </p>
<p style="text-align: justify;"> Első éjszakánk a Serengetiben. Úgynevezett kemping. Víz nincs, villany nincs, kerítés nincs (szovjet típusú árnyékszék kissé távolabb, de odáig nem merünk elmenni). Messze valahol oroszlánok üvöltenek (csak mi nem halljuk), ránk szakad az afrikai éjszaka. Keresem a Dél Keresztjét, de egyelőre nem találom. (Utózönge! Úgy fél évvel a hazaérkezésem után olvastam a hírekben, hogy a Guerba egyik ausztrál utasát a Serengeti egyik kempingjében mérgezett nyíllal halálra sebezték, feltehetően orvvadászok.)</p>
<p><em>(Folytatom!)</em></p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2021%2F12%2F19%2Futas_es_vilag_2_fejezet%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2021%2F12%2F19%2Futas_es_vilag_2_fejezet%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2021%2F12%2F19%2Futas_es_vilag_2_fejezet%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Utas és Világ, 2. fejezet. Közel Afrikához, első rész"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2021/12/19/utas_es_vilag_2_fejezet#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/16787900" border="0" /></a><br /></p>
1
2021-12-19 17:32:03
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/himoroszlan2.jpg
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/12/20/az_ut_vege_10_fejezet_ez_izland_2_resz
Az út vége - 10. fejezet - Ez Izland!, 2. rész
2020-12-20T17:36:41+01:00
2020-12-20T17:36:41+01:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/277_izland10185.JPG" alt="277_izland10185.JPG" class="open-in-modal imgleft" style="margin-right: 5px;" width="301" height="350" /></p>
<p style="text-align: justify;">Sűrű volt a második izlandi napunk, viszont tartalmas. Volt bálnanézés (és –látás), tó kráterekkel, bazaltorgia (nem orgona, az majd később), geotermális vidék, két jókora vízesés, nem csoda, hogy már sűrű, sötét estében kellett megtalálnunk a szállásunkat. Fogytán a benzin, tankolni kéne. Az izlandi benzinkutak többsége önkiszolgáló, de teljesen. Ember sehol. Találunk egy kutat, nem tudjuk működésre bírni, ezért még potyára autózunk vagy húsz kilométert a következőig, aztán vissza, majd rátérünk egy iszonyatos, három számjeggyel jelölt bekötőútra, ami Izlandon már eleve nem jelent jót. A kb. 30 kilométert több mint egy óra alatt sikerült megtennünk, így éjfél elmúlt, mire <em>Húsey</em>be, a szállásunkhoz érkeztünk. Nos, Húsey nem város, nem falu, csupán egy farm, mely nagyjából két-három épületből áll. Hallózunk, zörgetünk, kopogtatunk, mire úgy tíz perc után előkerül a háziasszony és némileg bosszúsan ránk pirít a kései érkezés miatt, aztán valahova áttelepíti a helyünkre befészkelt kis társaságot. Elég hideg volt, ment a fűtés.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/203_izland10111.JPG" alt="203_izland10111.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="564" height="332" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Húsey, városkapu</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/201_izland10109.JPG" alt="201_izland10109.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="537" height="402" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A farm</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/205_izland10113.JPG" alt="205_izland10113.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="541" height="339" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A fókák</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/208_izland10116.JPG" alt="208_izland10116.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="535" height="401" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ez csak úgy útba esett</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Reggel, távoztunkban lovas turistákat látunk (a lovagoltatás a ház egyik specialitása), no meg a távolban lustán heverésző fókákat, de hogy milyen fajtát, azt nem sikerült kideríteni. Az viszont kiderült, hogy ez a földnyelv két patak közé ékelődöt be, melyek egyenest a közeli tengerbe tartanak. Ha már elkeveredtünk a keleti partvidékre, elcsábítom társaimat <em>Seyðisfjörðurba,</em> puszta nosztalgia végett. <em> </em>Ide érkeztem hajóval 1979 nyarán, Bergenből. Ugyanannak a feröeri társaságnak, a Smyril Line-nak a hajója hetente egyszer még ma is jár, igaz, már csak Feröerről és Dániából. Bár a hely régóta lakott, város(ka)ként csak a 19. század közepe óta tartják számon, amikor norvég halászok elkezdtek faházakat építeni. Ezt aztán utódaik is folytatták, úgyhogy a nem egészen 700 fős településen sok szép régi faépület látható. Az élményt erősen mérsékli, hogy keményen fúj a szél és szakad az eső. Ez így is megy tovább estig, úgyhogy a mai napunknak lőttek. Nem is voltak nagy terveink, csupán eljutni Berunesig, ami nem is egy településnek, hanem egy hosztelnek a neve, a keleti parti fjordvidéken. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/214_izland10122.JPG" alt="214_izland10122.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="503" height="354" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/217_izland10125.JPG" alt="217_izland10125.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="525" height="380" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Seyðisfjörður<br /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Szerencsére verőfényes napra virradtunk, hiszen mára ígérkezik utazásunk egyik fénypontja, a <em>Jökulsárlón</em> lagúna. 1979-ben éppen egy jó stoppot kaptam ki, vígan száguldottunk nyolcvannal a salakos úton, amikor megpillantottam. Állj, plíz! Akkor is csodás idő volt, leültem a vízpartra és vagy két órát bámultam a gleccsert, illetve a róla leváló kis jéghegyeket, amint szelíden lebegnek a vízen a tenger felé. <em>Teljesen egyedül voltam</em>, mármint emberileg, mert néhány sarki csér kemény támadásokat intézett ellenem, amikor a fészkeik felé merészkedtem. Persze, mit tudtam én, hol a fészkük, ők viszont tudták és kőkeményen védték. Szóval, egyedül voltam. A civilizációra csupán a lagúna vizét levezető patakon átívelő, kissé az Erzsébetre hajazó függőhíd emlékeztetett. Most? Mint a búcsúban. Minimum száz autó parkolt a környéken, kávézó, ajándékbolt, motorcsónaktúrák, miegymás. A Breiðamerkurjökull gleccser, a hatalmas Vatnajökull jégmező egyik nyúlványa ereszkedik itt alá, s amint hátrált, maga előtt hagyta önnön mélyedésében ezt a csupán 60 éve létező, de egyre növekvő tavat, melybe fölösleges jégtömegét bocsátja. A kék-fehér jeget szürke-fekete foltok, sávok tarkítják; vulkáni törmeléklerakódás nyomai. Ezeket közelről is megszemlélhetjük, ugyanis a tengerparton százával hevernek a folyócska által kihurcolt, és az árapály által oda-vissza terelgetett, akár kredenc nagyságúnak is megmaradt jéghegyek.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/237_izland10146.JPG" alt="237_izland10146.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="536" height="379" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A délkeleti fjordvidék</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/251_izland10160.JPG" alt="251_izland10160.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="552" height="417" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Parti utakon</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/262_izland10171.JPG" alt="262_izland10171.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="566" height="329" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Itt bizony nem sikerült tökéletesen parkolni. A nemzeti park emberei segítettek</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/276_izland10184.JPG" alt="276_izland10184.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="582" height="436" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/325_izland10233.JPG" alt="325_izland10233.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="588" height="437" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/293_izland10201.JPG" alt="293_izland10201.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="576" height="426" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> <img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/339_izland10247.JPG" alt="339_izland10247.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="585" height="438" /> </strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Jökulsárlón lagúnató 2013-ban...</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/jokulsa4.jpg" alt="jokulsa4.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="572" height="299" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és 1979-ben</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> </strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/307_izland10215.JPG" alt="307_izland10215.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="583" height="414" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Jégmadár</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/392_izland10401.JPG" alt="392_izland10401.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="598" height="309" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A híd 2013-ban...</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/izlandhid.jpg" alt="izlandhid.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="569" height="330" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és 1979-ben</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/360_izland10268.JPG" alt="360_izland10268.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="563" height="422" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Jégfantázia</strong></p>
<p> </p>
<p style="text-align: justify;"> Az olvasó tán csodálkozik, hogy 1979-ben mintegy véletlenül pillantottam meg ezt a lagúnatavat. Így volt, teljesen véletlenül, ugyanis fogalmam sem volt a létezéséről. Igazából egyáltalán nem emlékszem, minek alapján utaztam akkoriban, magyarán alighanem fogalmam sem volt róla, mit érdemes Izlandon megnézni. Térképem volt, az biztos, egy orosz kiadású cirill betűsre biztosan emlékszem. A hajdani Szovjet Kultúra Házához, a Semmelweis utca elején mellékeltek egy könyvesboltot, ahol rengeteg különleges térképet, no meg az oroszon kívül angol és magyar nyelvű könyveket is lehetett kapni, iszonyú olcsón. Alighanem volt helyi kiadású térképem is, azt talán a kikötőben, vagy még a követségen szedtem össze. Slussz! Útikönyv? Akkor? Nem ám Lonely Planet vagy bármi más. Az ember kiállt az 1-es út mellé stoppolni, aztán ha valami szépet látott kiszállt. Nagyon letérni nem volt érdemes, mert a sziget belseje felé tartó utak szörnyűek voltak, arrafelé legföljebb a helybeli farmerek jártak. </p>
<p style="text-align: justify;"> Az előbbi helytől csak macskaugrás a szintén jégtömbökkel tarkított <em>Fjallsárlón</em> gleccsertó, mely bár társánál jóval kisebb, ám nem kevésbé látványos, viszont nincs lefolyása. Ha jó az idő, az útról is látszik Izland legmagasabb hegye, az <em>Öræfajökull</em><em> </em> (2110 m), mely valójában egy jéggel borított rétegvulkán, ami aktívnak tekinthető, hiszen még a 18. században is kitört, és alighanem még fog is. A helyzet az, hogy Izland vulkánjainak egy része jégtakarók alatt pihen, ha éppen pihen. Ez viszont azzal jár, hogy kitörésükkor rengeteg jeget olvasztanak meg, és az olvadékvíz áradatként tör utat, többnyire délnek. Ilyenkor mindet visz – utat, hidat, és persze tömérdek törmeléket, amit a parton szépe lerak. Ezt a jelenséget nevezi <em>jökulhlaup</em>nak (kb. gleccserfutás), a létrejött olvadékvíz-síkságot pedig <em>sandur</em>nak (szó szerint homok, pedig dehogy az). Láttam egy filmet a szintén jég alatti Grímsvötn vulkán 1996-os kitöréséről és következményeiről és megállapítottam, milyen szerencse, hogy az izlandiaknak volt elég eszük lakóhelyileg távol maradni ettől a partszakasztól. Ezt nevezik Skeiðarársandurnak, mely 1300 négyzetkilométeren terül el a Vatnajökull jégmező és a tenger között. És igen, valamivel nyugatabbra láttunk valamennyit a hírhedt <em>Eyjafjallajökull</em>ból is, mely 2010-es kitörésével annyi bosszúságot okozott a fél világ légiforgalmának. Az izlandi farmereknek is, hiszen a hamuhullás, mely csak aránylag kis területet érintett, megzavarta a legeltetést. Emberéletben nem esett kár, és mire mi odakeveredtünk, már semmi nyoma nem látszott a felfordulásnak.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/403_izland10412.JPG" alt="403_izland10412.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="595" height="446" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/409_izland10418.JPG" alt="409_izland10418.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="589" height="441" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Fjallsárlón gleccsertó...</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/411_izland10420.JPG" alt="411_izland10420.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="589" height="441" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és mögötte a gleccserek</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/724_izland20323.JPG" alt="724_izland20323.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="561" height="329" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Melyik részét nem érted annak, hogy... (pólófelirat)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A <em>Vatnajökull Nemzeti Parkba</em>, annak is a korábban önálló <em>Skaftafell</em> nevű részébe épp csak beugrunk (pedig itt napokat el lehetne túrázgatni és sokan meg is teszik), hogy röpke pillantást vessünk az egyik legérdekesebb izlandi vízesésre, a <em>Svartifoss</em>ra. Különlegességét az adja, hogy bazaltorgonák fölött-előtt zúdul le, úgyhogy az élmény 2 az 1-ben. A közelben látható néhány jellegzetes tőzegház is. Régi korok emlékei, amikor a betelepülők, de még kései gazdálkodó utódaik is ilyenekben laktak. Alapja kőtömbökből épült, a vázuk nyírfából (mert az volt, amíg ki nem vágták szinte az összeset), arra pakolták a jól szigetelő tőzeget.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/422_svartifossizland20003.JPG" alt="422_svartifossizland20003.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="594" height="445" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Svartifoss</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/429_izland20010.JPG" alt="429_izland20010.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="548" height="350" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Egykori hagyományos tőzegházak</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> És ha már farmok… Az éjszakát a <em>Giljur</em> farmon töltjük. Jellegtelen, majdhogynem csúf külső, viszont háromcsillagos hotelnek megfelelő szobák, bőséges reggeli lazaccal, miegymással, utána beszélgetés a gazdával, aki épp füvet aratott és bálázott egymaga, spéci gépek segítségével. Ha Izlandon hatalmas gurigákat látnak kék, fehér vagy fekete műanyagba csomagolva, az fű, vagyis hát széna. A farmon hétszáz birkát tartanak, most fönn legelnek a domboldalakon. Húsból, tejtermékből az ország önellátó, de megterem némi krumpli, répa, káposzta is, a melegházi paradicsom, uborka, sőt trópusi gyümölcsök inkább csak kuriózumok. A hűvös klíma, a rövid tenyészidőszak és a pocsék talajok miatt ringó gabonatáblákat ne várjunk.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/446_giljurizland20027.JPG" alt="446_giljurizland20027.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="578" height="433" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Folyik a szénabetakarítás a Giljur farmon</strong> </p>
<p style="text-align: justify;"> A közelbe ereszkedik alá a Myrdalsjökull jégmező egyik nyúlványa, a <em>Sólheimajökull</em> nevű gleccser. Csaknem a szájába lehet hajtani kocsival. A vak is láthatja, hogy erősen visszavonulóban van. Mellesleg rettentő koszos. Az ember már javában a jégen lépked, de alig veszi észre, olyan vastag rajta a törmelék. Egy fiatal srác félmeztelenül (felül) éppen lépcsőket vág a jégbe (lehetett vagy 15–16 fok, viszont pazar napsütés), hogy megkönnyítse a rövidesen érkező gleccsertúrázók dolgát. Aztán jöhet a napi vízesésadag: előbb a 60 méter magas <em>Skógafoss</em> az aznapra rendelt szivárványokkal, aztán a hasonló magasságú <em>Seljalandsfoss</em>, mely azzal örvendezteti meg látogatóit, hogy a lezúduló vízfüggöny mögé lehet kerülni és egy kis barlang védelméből bámulni.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/457_izland20038.JPG" alt="457_izland20038.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="578" height="433" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Sólheimajökull gleccser vége</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/458_izland20039.jpg" alt="458_izland20039.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="470" height="626" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Jéglépcsők a turistáknak</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/490_izland20072.JPG" alt="490_izland20072.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="576" height="437" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Skógafoss</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/539_izland20122.jpg" alt="539_izland20122.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="539" height="718" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Seljalandsfoss hátulról</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Az árnesi hosztelben a recepciós srác azzal fogad, hogy ma éjszaka, ha szerencsénk lesz, <em>esetleg</em> láthatunk északi fényt. Nagyon csábító, de az ágy is. Majd ébresszetek fel. Nekünk jött be. Akik fennmaradtak, semmit sem láttak. Úgy tűnik tehát, a sarki fény most már kimarad az életemből. Sebaj, kimaradt más is.</p>
<p style="text-align: justify;"> Reggel, kifelé menet viszont látjuk a 1491 méter magas <em>Heklát</em>, Izland ikonikus vulkánját. Nem túl közelről, ráadásul ellenfényben, de a „mienk”. A sziget legaktívabb tűzhányója, utoljára 2000-ben mutatott életjelenségeket. Különlegessége, hogy a legtöbb izlandi vulkánnal ellentétben nem bazaltos, hanem andezites lávát produkál. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/587_heklaizland20171.JPG" alt="587_heklaizland20171.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="548" height="400" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Nekünk ennyi jutott a Heklából</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Tekintettel a verőfényes izlandi nyárra, kigurulunk a tengerpartra, a szebb napokat is látott <em>Eyrarbakki</em> falucskába, mely kiváló fekvése miatt évszázadokon át Dél-Izland legfontosabb kereskedelmi és halászkikötője volt. Most már nem az. Békés, csendes, szép színes faházakkal. Az egyik kertben öregúr napozik félmeztelenül. Alighanem pokoli melege lehet a 16–17 fokban. Az újabb báránysülttel kecsegtető étterem még zárva (de kissé később pótoltuk), úgyhogy elugrunk a közeli <em>Kerið </em> krátertóhoz. Annak idején stoppal mentem errefelé, fogalmam se volt a létezéséről, amikor a sofőröm letért egy pocsék mellékútra és azt mondta: most mutatok neked valami nagyon izlandit. Ez volt a Kerið, melynél akkor természetesen a kutya sem járt rajtunk kívül. Ránézésre maarkráternek tűnik, vagyis olyannak, ami gőz- és gázrobbanással jött létre, ám kiderítették, hogy igazi, salakkúp jellegű vulkán maradványa, mely a magma kiürülése után beroskadt. Mindez kb. 3000 éve történt. Nem egy óriás, legnagyobb átmérője 270 méter körüli, viszont nagyon látványos. Mivel magánterületen van, belépődíjat is szednek, úgy rémlik, 2 eurót. Talán ez az egyetlen természeti látványosság Izlandon, aminek megtekintéséért fizetni kell. Viszont megéri. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/576_izland20160.JPG" alt="576_izland20160.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="484" height="477" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Kánikula Eyrarbakkiban</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/583_izland20167.JPG" alt="583_izland20167.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="585" height="438" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Kerið<em> </em>kráter</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/586_izland20170.JPG" alt="586_izland20170.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="543" height="407" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> És a jól megérdemelt báránysült</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Izland nem volna az igazi a gejzírvidék nélkül. Már a terület megközelítésekor sejtjük, hogy nagy buli lesz. 1979-ben, amikor még csak vacak földút vezetett be ide, a sziget belsejébe, talán tucatnyian álltuk körbe az egyetlen, rendszeresen, 5–10 percenként 20–30 méter magasra kilövő gejzírt, a <em>Strokkur</em>t. Mostanra ez a szám minimum meghússzorozódott, ráadásul az idő is kiváló. A nagy testvér, minden gejzírek névadója, a Geysir azonban ellustult és rendkívül rapszodikus működésű. Időnként összeszedi magát, manapság átlagosan napi háromszor hajlandó kilövellni. A közeli <em>Gullfoss</em> vízeséshez annak idején valami tíz kilométert gyalogoltam (odafelé), amivel csupán azt próbálom újra érzékeltetni, mekkorát változott a turizmus Izlandon. Százak özönlenek percenként a szurdokhoz, melybe a <em>Hvitá </em>folyó aláveti magát, pontosabban előbb ugrik egy kicsit, majd belezúdul abba a kanyonfélébe, amit saját magának vájt ki.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/615_izland20201.JPG" alt="615_izland20201.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="546" height="409" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Strokkur gejzír kilövellés előtt...</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/621_izland20207.jpg" alt="621_izland20207.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="448" height="597" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és közben</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/646_gullfossizland20243.JPG" alt="646_gullfossizland20243.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="571" height="424" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Nem a legnagyobb, de a legszebb - a Gullfoss</strong> </p>
<p style="text-align: justify;"> A <em>Þingvellir Nemzeti Park</em> két okból is nevezetes. Egyrészt, mert Izland ősi telepesei itt alapították 930-ban a világ első parlamentjét. Volt itt akkoriban egy szikla (mára eltüntette az erózió), és a három évre választott törvénymondó itt hirdette ki az új törvényeket, ámbár bárki szólhatott, sőt beleszólhatott. A szikla helyét hatalmas zászló jelzi. A hely egyben geológiai kuriózum is. Talán ez az egyetlen hely a Földön, ahol szárazföldön látható két litoszféralemez, az amerikai és az eurázsiai határa. A kettő távolodását rendszeresen mérik is (nagyjából évi 20 milliméter).</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/671_izland20268.JPG" alt="671_izland20268.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="554" height="415" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Itt van az amerikai és az eurázsiai kőzetlemezek határa</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Újra Reykjavík! A meteorológia a szikrázó nap után pocsék időt ígért, ami be is jött. Konkrétan esett. Városnézés immár kísérővel, Elísával. Dóri osztálytársa volt, egy évet töltött a budapesti Fazekas gimnáziumban, de hogy miért, fogalmam sincs. Magyarul ugyanis nem tud, csak angolul, meg persze izlandiul. Ez utóbbiból rögvest le is vizsgáztatjuk a <em>Höfði</em> háznál, a korábbi francia konzulátus faépületénél, ahol 1986-ban Gorbacsov és Reagan találkoztak. A vizsga abból áll, hogy felolvas néhány sort arról a kőtábláról, amit a nevezetes esemény emlékére állítottak. Ekkor döbbentünk rá igazán, hogy az izlandi szavak kiejtésének borzalmai messze túltesznek várakozásainkon. A skandináv nyelvek közül az izlandi a legarchaikusabb, ami érthető a hosszú elszigeteltség után. Viszont minden izlandi beszél angolul. Ezt nem úgy mértem le, hogy mind a 332 500 izlandival beszélgettem. Viszont beszélte az angolt a farmer, az isten háta mögötti benzinkút kis boltjának eladója, bárki, aki az utunkba akadt. Elísáék délután kocsival eljöttek Dóriért, hogy otthonukban vendégül lássák. Megkínálták – ha jól emlékszem – egy gyümölcsjoghurt-félével, meg talán némi keksszel – ez volt a vendéglátás. Apu halász, kinn volt a tengeren, talán hetekig. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/714_izland20313.JPG" alt="714_izland20313.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="550" height="401" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A <em>Höfði</em> ház</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Reykjavík színes kisvárosként élt az emlékeimben, s noha az elmúlt évtizedekben se vált nyüzsgő metropolisszá, rengeteget fejlődött. Rengeteg a turista, és persze magyar szót is hallottunk..A színes kis faházaktól tisztes távolságban felhúztak jó pár modern épületet, sok az absztrakt köztéri szobor, az utcákon nyüzsögnek az emberek (mit nekik egy kis eső), még magyar szavakat is hallottunk. A központban emelkedik a 74,5 méter magas <em>Hallgrímskirkja</em>, az ország legnagyobb temploma, melynek tervezőjét 1937-ben azzal bízták meg, hogy olyan építményt alkosson, ami az ország természetét tükrözi. 1945-től 1986-ig készült, bár nekem már 1979-benis úgy tűnt, hogy kész van. Előtte áll <em>Leifur Eiríksson</em> (vagy ha úgy tetszik: Leif Erikson) szobra, az Egyesült Államok ajándéka. Azé a vikingé, aki nagy valószínűséggel, évszázadokkal Kolumbusz előtt, eljutott az amerikai kontinensre, és társaival <em>Vinland </em>néven települést is alapított. Hogy hol lehetett Vinland, máig viták tárgya. Amit viszont annak idején nem láttam, merthogy még nem is létezett, az a 2011-ben átadott <em>Harpa</em> nevű (amúgy hárfát jelent – csak nincs valami nyelvi rokonság?), csupa üveg koncert- és konferenciaközpont. Nekem tetszik, az izlandiak is szeretik.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/718_izland20317.JPG" alt="718_izland20317.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="546" height="376" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Reykjavík (egy része)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/676_reykjavikizland20275.jpg" alt="676_reykjavikizland20275.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="398" height="546" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><em> </em> A Hallgrímskirkja kívülről...<em><br /></em></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/682_izland20281.jpg" alt="682_izland20281.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="426" height="568" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és belülről</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/677_izland20276.jpg" alt="677_izland20276.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="405" height="540" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Előtte pedig Leifur Eiríksson szobra</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/693_izland20292.JPG" alt="693_izland20292.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="522" height="387" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/710_izland20309.jpg" alt="710_izland20309.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="443" height="590" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Fővárosi utcaképek</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/695_izland20294.JPG" alt="695_izland20294.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="549" height="329" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Harpa kívülről</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/701_izland20300.JPG" alt="701_izland20300.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="494" height="370" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és belülről</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> </p>
<p style="text-align: justify;"> A reménytelen időben még nekifutunk, hogy lássunk valamit a Reykjanes-félszigetből, de már annak is örülünk, ha úgy 20–50 métert látunk az útból a ködben. Elkeveredünk egy kis geotermális vidékre, sok örömünk nincs benne a szakadó esőben, úgyhogy svédasztalos ebéddel vigasztalódunk – izlandi viszonylatban – ,meglepően olcsón.</p>
<p style="text-align: justify;"> 2013. augusztus 14-én, hajnalban leszálltunk Schwechaton. Itt kezdődött minden és itt is ér véget. Innen indultam 1970 júliusában Amerikába, s most innen is térek haza. Azóta nemhogy az országból, de Érd és Budapest környékéről se nagyon tettem ki a lábam. Nem dacos elhatározásból – egyszerűen így hozta a sors. Jó páran, nem közeli ismerősök, még évekig kívántak további szép utazásokat, holott már régóta itthon ültem, az útlevelem is régen lejárt, és nem hiszem, hogy lesz újabb. Egyébként ebből az útból született utolsó írásom a Természet Világába, ami a 2018. februári számban jelent meg. Egyetlen munkahelyen eltöltött 39 év és öt hónap után nyugdíjba mentem. Ez már csakugyan az út vége.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/izland_cimlap.jpg" alt="izland_cimlap.jpg" class="imgnotext" width="474" height="677" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Utolsó írásom - és címlapom</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Előző rész: <a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/12/05/az_ut_vege_10_fejezet_ez_izland_1_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/12/05/az_ut_vege_10_fejezet_ez_izland_1_resz</a> </p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A blognak viszont még nincs vége! Feltett szándékom, hogy két, korábban megjelent könyvem, az "Utas és világ", valamint "A cél az út maga" fejezeteit is közzéteszem itt. Ráadásul januárban új bloggal jelentkezem, "Fél lábbal a csúcson" címmel. Szendrő Szabolcs hegymászó barátommal közösen írt, 1994-ben megjelent könyvünk kapta ezt a címet. Aki nem olvasta a könyvet, érdemes lesz figyelemmel kísérnie, mert egy különleges ember életében nyerhet bepillantást. </strong></p>
<h1> </h1>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F12%2F20%2Faz_ut_vege_10_fejezet_ez_izland_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F12%2F20%2Faz_ut_vege_10_fejezet_ez_izland_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F12%2F20%2Faz_ut_vege_10_fejezet_ez_izland_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az út vége - 10. fejezet - Ez Izland!, 2. rész"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/12/20/az_ut_vege_10_fejezet_ez_izland_2_resz#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/16351780" border="0" /></a><br /></p>
0
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/277_izland10185.JPG
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/12/05/az_ut_vege_10_fejezet_ez_izland_1_resz
Az út vége - 10. fejezet - Ez Izland!, 1. rész
2020-12-05T17:51:00+01:00
2020-12-05T17:51:00+01:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image//141_izland10048.JPG" alt="141_izland10048.JPG" style="margin-right: 5px;" class="imgleft" width="424" height="318" /></p>
<p style="text-align: justify;">1976. július 25-én este egy (eléggé) észak-norvégiai városban, Trondheimben, egy helyi család házában elhatároztam, hogy három év múlva elmegyek Izlandra. Annyira azért nem jó ám a memóriám, hogy ennyire pontosan emlékezzek a dátumra, de volt segítségem. Aznap este nyert aranyérmet gerelyhajításban orbitális világcsúccsal Németh Miklós a montreali olimpián, és én ezt abban a trondheimi házban néztem a tévében. De hogy kerültem egyáltalán pont abba a házba? Skandináviában jártam, utaztam, főleg - sőt kizárólag – stoppal, és nem sokkal az után, hogy elhagytam Oslót, fölvett egy norvég srác a lakókocsivá átalakított Volkswagen mikrobuszába. Kérdezte, hova megyek. Mondom, mindig csak északnak, az Északi-fokra szeretnék eljutni. Kicsit hümmögött, aztán elmondta, ő most a hegyekbe – konkrétan a Jotunheimenbe – igyekszik pár napra kirándulni, és ha akarok, tartsak vele, a Nordkapp megvár, különben sincs ott túl sok érdekesség. Így lett – és csodákat láttam. Négy vagy öt napot töltöttünk együtt. Aztán, mivel ő is északra ment, elvitt egészen Trondheimig, ahol a szülei laktak. Közben kiderült, hogy földrajz szakos egyetemista vagyok (ő meg végzettségére nézve biológus, de amúgy a tévénél dolgozott), úgy gondolta, érdekelni fog az előző évben tett izlandi utazása, úgyhogy vetített, arról is, meg a nem különben vonzó Lofoten-szigetekről is. Engem azonban Izland jobban érdekelt. Talán egy évvel korábban járt nálunk az egyetemen Varga Gyula bácsi, a Földtani Intézet geológusa, aki a nagyon-nagyon kevés magyar egyike volt, aki már járt Izlandon, és szintén vetített. Megjegyzem, magyar akkortájt csak véletlenül keveredett a szigetre, mondjuk, a Fradit összesorsolták valamelyik kupában egy izlandi csapattal, melyet persze akkor még illett minimum nyolc-tíz góllal kitömni. Tehát Izland. De miért három év múlva? Azért, fiatal barátaim, mert akkoriban mi csak háromévente egyszer utazhattunk Nyugatra, szóval majdhogynem egyenértékű volt egy holdutazással. A lehetetlen küldetés csak ekkor kezdődött. Vízumszerzés a norvég barát segítségével: ő az oslói izlandi követségre be, vízumkérő lap levélben elküldve, én vissza, ő ismét a követségre, dán, svéd, norvég vízum beszerzése itthon, külön engedély extra kaja (öt kiló fölött ez is kellett) kivitelére (kérdés: mit szándékozik tenni a kivitt élelmiszerrel? válasz: meg akarom enni! – nem viccelek), kiutazás repülővel, komppal Berlinen és Warnemündén át az első dán kikötőig, onnan autóstop Oslóig, izlandi vízum beüttetése a követségen. Ekkor derült ki, hogy kár volt ezért a nagy cécóért. Miközben vártam, egy szőke srác somolygott mellettem, ölében Zenit fényképezőgép. Neki ott helyben beütötték. A Zenit nekem elég sokat elárult. A szovjet optikai ipar remekét nyugati polgár nemigen használta, így aztán ezt a srácot is nyilván a világnak abból a feléből szalajtották, mint engem. Talált. Ő volt Borisz (Cseh)Szlovákiából, Eperjesről. Legközelebb Bergenben találkoztunk, a hajón, Izlandon néha együtt, néha külön stoppoltunk, szóval állandóan összeakadtunk. Én vonattal utaztam el Bergenbe, két napot töltöttem egy barátom barátainál, akik megvették a hajójegyemet (amit persze kifizettem), aztán végre a fedélzeten. Elég csúnyán megszenvedtem a tengert, bár a vörös bundájú ravaszdival való találkozást megúsztam. Egy nap után kikötés a Feröer-szigeteken, fél nap Tórshavnban (visszafelé három nap várakozás és végig eső – bonyolult, most nem magyarázom el, miért), aztán egy délutánon megláttam Izland partjait. A hajó menetrendje miatt csak egy hetem maradt az egy hónapos útból, amit Izlandon tölthettem, hogy - jobb híján stoppal - körbeszáguldjam a szigetet.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/torshavn4.jpg" alt="torshavn4.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="556" height="433" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Tórshavn, a Feröer-szigetek fővárosa (1979-ben)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Izland egyébként is különleges helyet foglal el utazásaim sorában. Itt szálltam le először repülőgéppel (föl meg Bécsben), 1970-ben, 16 évesen, úton Amerikába, az itteni tájat láttam először a levegőből. Máig emlékszem a barna-zöld vulkáni tájra, a színes tetejű házakra. Lábam az izlandi földet nem érintette, kiszállni nem lehetett, de akkoriban még remény se nagyon volt arra, hogy valaha is fogja.</p>
<p style="text-align: justify;"> Egy hetet szántam rá 2013 augusztusában is, de mennyire más volt ez az egy hét, bérelt autóval, előre foglalt szállásokkal. Három útitársat nem volt nehéz találni, bár az indulás előtt kicsit rezgett a léc. Dóri azon a hajnalon esett be a kiotói földrajzi diákolimpiáról (ehhez képest elég jól bírta), délután kocsival irány Bécs, este indulás Nikivel. (Hogy milyen Nikivel? Laudával! Akkor éppen ezen a néven futott a légitársasága.) Érkezés valamivel éjfél előtt, immár sötétben (ha bő egy hónappal előbb megyünk, még félig világos lett volna), félórás keresgélés a keflaviki reptér méretes parkolójában a kocsink után, úgy 8–10 fokban. Ez csak harminccal volt kevesebb, mint az itthoni volt. Imádtam. Sofőrünk Peti, ezeréves barátom, pár percig furcsállotta, hogy a bérelt Kia (ilyenben sem ültem még) kézi sebváltós, annyira hozzászokott az automatához. Neki egyébként a kolléganőjét, Marcsit („anyánk helyett anyánk”) sikerült rávenni az útra, bár nem volt nehéz. Éjszaka a reykjavíki youth hostelben (79-ben még arra se telt, végig sátraztam), szürke reggel, szemerkélő esővel. Jó 500 kilométer várt ránk.</p>
<p style="text-align: justify;"> De milyen lesz az út? Mármint az útviszonyok. Harmincnégy évvel korábban az egész szigeten nagyjából 100 kilométer volt leaszfaltozva, az is csak a főváros környékén, a többi lávasalak, vagy még annál is rosszabb. Ezért futottam össze annak idején lépten-nyomon Borisszal, hiszen minden turista, utazó ezen az egész szigeten körbefutó 1-es számú úton közlekedett. Mára az egy- és két számjegyű utak (néhol még az alsóbbrendűek is) tökéletesen burkolva, sehol egy kátyú (4600 km!). Ezt meg hogy csinálják!? Időjárás ott is van. Hogy nincs forgalom? De van, bár tény, hogy nem az M7-es szintjén balatoni csúcsszezonban. Izlandon gyakorlatilag mindenkinek van autója, és turista is akad bőven. Csak Bécsből két gép indult (a mienken kívül az Austrian Airlines-é) egy órán belül. Az F jelzésű utakon viszont csak terepjáróval érdemes próbálkozni (a mienk nem az, sima bérautóval nem is szabad), pedig épp ezek az utak vezetnek a sziget belsejébe, a legvadabb vulkáni tájakra. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/izlandut.jpg" alt="izlandut.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="561" height="343" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>1979-ben szinte csak ilyen utak voltak - vagy még rosszabbak</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A sziget-kerülést kétféleképpen lehet megoldani. Az 1-es számú főúton vagy az óramutató járása szerinti irányba indulva, vagy ellenkezőleg, de teljesen mindegy. Mi az előbbit választottuk, már csak azért is, mert így jöttek sorban az előre foglalt szállásaink. Első megállónk a <em>Hraunfossar-vízesés</em> (ez persze így tautológia, a <em>foss</em> – t.sz. <em>fossar</em> – vízesést jelent, a <em>hraun </em>pedig lávát; lesz még néhány ilyen). Ekkor még nem sejtettük, hogy utazásunk jórészt vízeséstúra lesz, nem pedig vulkánkörút, de ebben is sok örömünket leltük. Egy lávamező lankás oldalában locsog lefelé a víz, sok ágbogra szakadozva, csekély magasságát szélességével kompenzálva. Mivel csapatunkban én vagyok az egyetlen, aki már járt a szigeten, büszkén, mintha csak én csináltam volna, megállok és imigyen szólva körbemutatok: ez Izland! Ettől kezdve, ha valami szépet láttunk, Peti meg-megszólalt: ez Izland!? Innen csak kőhajításnyira zúg alá a <em>Barnafoss</em> (mely egyáltalán nem barna – a szó izlandi jelentése gyermek). Ehhez egy – ördög tudja, mikori – legenda fűződik. Egy a közelben lakó család karácsonykor istentiszteletre ment, otthon hagyván gyerekeiket, akiknek a szülők visszatértére nyomuk veszett. Illetve, nem veszett, hanem épp a zuhataghoz vezetett. A gyerekek nyilván lezuhantak a sziklaívről, amit anyjuk fájdalmában szétrombolt. Sebaj, a vízesés gyártott másikat.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/001_hraunfossar_izland10281.JPG" alt="001_hraunfossar_izland10281.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="610" height="457" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Hraunfossar</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/024_izland10304.JPG" alt="024_izland10304.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="539" height="404" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Barnafoss</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Tervünk szerint megkerülnénk a <em>Snæfellsnes-félszigetet</em>, amiről azt tartják, ez Izland kicsiben, vagyis sok minden, ami az országra jellemző, itt előfordul. Ez erős túlzás, viszont csakugyan itt emelkedik 1448 méteres magasságba a Snæfellsjökull nevezetű, jégsapka borította vulkán, mely jó időben állítólag a légvonalban 120 km-re fekvő Reykjavíkból is látható. Most természetesen még öt kilométerről sem látható, térdig felhőben áll. Izlandon egyébként a légvonal mint olyan csak holmi léha kiszólás. Látsz valamit úgy 5–10 kilométerre, de 50-et kell megtenned, hogy oda is érj. Ennek az északnyugati fertálynak a partvonala egyébként is tagoltabb az átlagosnál, töméntelen öböl, fjord tarkítja, melyeket rendre meg kell kerülni.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/066_izland10347.JPG" alt="066_izland10347.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="557" height="417" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Legalább fél óra, mire onnan ideérünk</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Madársziklák is vannak a környéken. Mit nem adtam volna, ha közelről látok több ezer lundát, vagy csak egyet, mely szokásához híven akár tucatnyi kis halat tart egyszerre a csőrében. Madár nincs, sziklák vannak, de azok legalább látványosak, és a tundra is virágzik. Talán még két-három hét, és a növények elalszanak jövő tavaszig. (Valójában nincs ám tundra, de annyi a kő és a talajok annyira terméketlenek, hogy olyan, mintha…) <strong> </strong></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/054_izland10335.jpg" alt="054_izland10335.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="531" height="398" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Parti sziklák - madarak nélkül</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/061_izland10342.JPG" alt="061_izland10342.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="522" height="391" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A "tundra" virágai </strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A térkép feltűnően sok települést jelez. A valóságban azonban kiderül róluk, hogy szinte valamennyi csupán egy-egy farm. Ahol több ház is akad egy csoportban, az már falu, a falu pedig nem lehet meg templom nélkül. Éjszakai szállásunk, <em>Siglufjörður </em>1200 lakosával viszont már valódi város. 1940-ig csak a tengeren és egy lovakkal járható ösvényen volt megközelíthető, ennek ellenére lakossága a bőséges heringhalászat miatt több mint a duplája volt a mainak. A hering azonban eltűnt a közeli vizekből, miként a lakosok többsége is. Az állam útépítésekkel igyekszik életben tartani kiüresedő településeit, ezért a közelmúltban két alagúttal is összekötötték a városkát a közeli településekkel. Azokon viszont lóval átmenni tilos.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/029_izland10309.JPG" alt="029_izland10309.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="578" height="433" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Na, ez tényleg Izland - farm, kopár hegyekkel </strong></p>
<p style="text-align: justify;">Leghosszabb és a legtöbb látnivalót kínáló napunk következik, végre szép, napsütéses időben. <em>Akureyrit</em>, az ország második legnagyobb városát letudjuk egy szimpla áthajtással, inkább bálnákat szeretnénk látni. Erre a legalkalmasabb hely <em>Húsavík</em>, mely azzal is büszkélkedhet, hogy Izland első viking települése; 850 körül már lakták. Védett kikötőjéből felújított öreg halászhajók viszik a turistákat a nyílt vizekre, ahol nyaranta mintegy 60 eurónak megfelelő izlandi koronáért elvileg 11 bálnafaj egyedeit is megfigyelhetjük, néhányat gyakorlatilag garantáltan. Kettő sikerült: a hosszúszárnyú (más néven púpos) bálnákban mindig lehet bízni, de láttunk egy-két csukabálnát is. Izland egyike ama három nációnak (Norvégia és Japán mellett), mely a nemzetközi tiltás ellenére még mindig gyakorolja a bálnavadászat mesterségét. A hús zömét Japánba exportálják, a maradékot megetetik a turistákkal, hadd próbáljanak ki egy kis különlegességet. Izlandon egyébként, bár a halászat (és a kapcsolódó ágazatok) egyre kisebb szerepet tölt be a gazdaságban (de még mindig a GDP 27 százalékát adja), szinte minden családnak van valami köze a halászathoz. Vagy úgy, hogy valamelyik családtag dolgozik hajón vagy feldolgozóüzemben, vagy úgy, hogy az apja, öregapja dolgozott hallal, enni meg mindenki eszi. Az ország gazdasági szerkezete alaposan átalakult. Itt a legmagasabb az egy főre jutó villamosenergia-termelés (főként vízerőművekből és persze a geotermikus energiából), az áramot pedig elsősorban a rendkívül energiaigényes alumíniumipar használja fel (nem mintha Izlandnak akár egy grammnyi bauxitja is lenne). A 90-es évektől ugrott meg a biotechnológiai ipar, a szoftverfejlesztés, a turizmus pedig az egekbe szökött. Manapság évente mintegy másfél millió külföldi keresi fel a szigetet (ami a 332 ezres lakosságszámhoz viszonyítva óriási) és költ méregdrága mindennapi szükségleteire. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/075_izland10356.JPG" alt="075_izland10356.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="550" height="407" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Akureyri (egy része)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/082_izland10363.jpg" alt="082_izland10363.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="441" height="587" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Húsavík, Izland bálna-fővárosa</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/081_izland10362.JPG" alt="081_izland10362.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="501" height="375" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Bálnanézés kimustrált halászhajókról</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/094_izland10378.JPG" alt="094_izland10378.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="530" height="397" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Legjobb bálnám</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Ami e téren bennünket illet, alaposan bespájzoltunk szalámiból, kolbászból, sajtból, de egyszer az is elfogy. Benzint, kenyeret csak-csak kell venni, aztán jöhetett a tészta, utazásunk második felének szinte mindennapi étke, levesek és egyebek formájában. Úgy a negyedik nap táján én lázadtam föl először, amikor a déli parton, <em>Vik</em> városka bisztróval kombinált benzinkútjánál ellenállhatatlan kényszert kezdtem érezni egy echte izlandi báránysültre. Lelki szemeim előtt ott lebegett az ártatlan kis jószág, aki jóformán még alig élt, de máris el kellett pusztulnia, hogy a tányérunkon végezze. Simán legyűrtem a lelkifurdalást meg a sültet is, isteni volt, úgyhogy két nappal később újabb kisbárányt kértünk asztalunkhoz. Máig sem értem, hogyhogy az egy hét alatt nem ettünk halat, legfőképpen tőkehalat. Ez olyan, mintha az ember hazajönne Olaszországból úgy, hogy nem evett pizzát, spagettit vagy valami hasonlót. A tőkehal egyébként fontos szerepet játszik Izland életében, még háborút is vívtak érte, úgynevezett tőkehalháborút, méghozzá Angliával. Az történt, hogy Izland 1958-ban 12 tengeri mérföldre tolta ki az úgynevezett kizárólagos gazdasági övezete határát, ami azzal járt, hogy az övezeten belül csak ők halászhatnak. Ez módfelett zavarta Angliát, ezért halászhajóit hadihajók kísérték, s az egyikre egy izlandi őrhajó tüzet nyitott. A britek végül elfogadták a kiterjesztést, de Izlandnak ez sem volt elég. 1972-ben 50 mérföldre tolta ki a zóna határait. Ebből ismét kisebb csetepaté lett, s ezúttal Izland engedett valamelyest; bizonyos méretig elfogadták a brit halászhajók behatolását és ténykedését. Volt még néhány incidens, de igazából nem követtem az eseményeket.</p>
<p style="text-align: justify;"> Az említett ebédhez még egy pohár sört is megengedtem magamnak, pedig az alkohol Izlandon igazi luxus. Az említett bárányért (körettel) pl. kerekítve 5500 Ft-nak megfelelő koronát fizettem, a sörért 2800-at. (Egy kiló kenyér kb. 1800 Ft.) Azt azért hozzáteszem, hogy a havi izlandi átlagbér meghaladja a félmillió koronát (1,3 millió Ft – ebből a közepes jövedelműek kb. 37 százalék jövedelemadót fizetnek). Az elmúlt évtizedekben volt itt már teljes és részleges alkoholtilalom, a sörárusítást pl. csak 1989 óta engedélyezik újra. Szupermarketekben azonban ne keressük, ott csak 2,25 százalékosat árulnak, az meg ugyebár nem sör, csak a neve. Vannak viszont állami (nemzeti?) italboltok (<em>Vínbúðin</em> – szó szerint borüzletek), ahol bármit megkaphatunk, persze horrorisztikus adókkal megpakolva. Ilyenekből viszont a hazánknál csak kissé nagyobb szigetországban mindössze 49 db van, 13 a fővárosban és környékén. A korlátozások oka egyszerű: az izlandiak a rövid téli nappalok során nagyon neki tudnak keseredni, ezért elég sokat ittak. Mindent összevetve, bár többféle szempont alapján készítik a világ legélhetőbb országainak listáját, Izland szinte mindegyiken az első tízben tanyázik. Futballban ugyan nincsenek a csúcs közelében, de egyre jobbak. <strong> </strong> Ha már az evésnél tartottunk, elmondom, hogyan étkeztem egy hétig annak idején. Írd és mondd, az egész útra 220 dollárom volt, ami már akkor is nagyon kevésnek bizonyult. Amikor leszálltam a hajóról <em>Seyðisfjörðurban, </em>a keleti partvidéken (és a határőrizeti szervek rendkívüli alapossággal áttanulmányozták „kommunista” útlevelemet), hatalmas meglepetés fogadott. Többen is odajöttek hozzám, hogy szeretnék dollárra váltani a pénzüket. Csak ott tudtam meg, hogy Izlandon éppen hiperinfláció tombolt, a korona szinte naponta veszített valamit az értékéből. (Egyből feldagadt a pénztárcám, de a buszjegy, amit az első szakaszra váltottam, el is vitte a beváltott 20 dollár jó részét.) Mutatták az aznapi újságot, benne a hivatalos valutaárfolyamokkal. Ha kicsit élelmesebb vagyok, némi haszonra is szert tehettem volna. Besunnyogunk egy kapualjba, aztán nyélbe ütjük az üzletet. Nem kellett sunnyogni, ott, nyílt színen mindenki váltott, aki csak tudott, kapualj meg pláne nem volt. Meg aztán milyen kocsik álltak ott? Moszkvics, Zsiguli (is), de a legnépszerűbb a terepjáró Lada Niva volt. Ezek mára mind eltűntek. Szóval, az evés. Vittem, ugye konzerveket, szalámit, Norvégiából kenyeret, vajat, ezeken lehetőleg ki kellett húznom. Reggelire kekszet ettem, patakból (mert az mindenhol volt) felhígított narancslé-sűrítménnyel, napközben mazsola, sűrített tej, csoki, effélék. Miután estefelé sátrat vertem…, na, itt is álljunk meg. Izlandon elvileg bárhol szabad sátrazni, gyakorlatilag nem olyan könnyű. A jó izlandiak szi<strong>n</strong>te minden négyzetméternyi területet, mely magántulajdonban állt, körbefogtak drótkerítéssel. Hogy miért? Csak. Ehhez persze töméntelen fakaró is kellett, s nem lévén fájuk, azt is importálták. Nos, a kerítések közvetlenül az országút mentén húzódtak, és hiába volt belül helyenként szép lapos terület a sátorveréshez, ezt csak a tulajdonos engedélyével tehettem volna meg. De hol a tulajdonos? A fene se tudja, talán ötven kilométerrel odébb lakik. Maradt az út mente. Először is „tűzhelyet” kellett csinálnom, ami körbe és egymásra rakott kövekből készült. Kőből nem volt hiány, ámde fából… Szinte gyufaszálnyi méretű darabkákból szedegettem össze azt a kis fát, amivel végül meg tudtam melegíteni a készétel-konzerveket, töltött káposztát, kolbászos babfőzeléket és hasonlókat. Egy ilyen konzerv nettó súlya kb. 40 deka volt. Azzal aztán jóllaktam. Nem is emlékszem, hogy ettem-e valami izlandi kaját… egy hot dog rémlik, valamelyik benzinkútnál. Arra emlékszem, hogy Reykjavíkban beültem valahová és kértem egy kávét. Nagy örömömre az volt a szokás, hogy egy áráért akár többször is utánatöltötték, mellé pedig jó adag zsíros tejet szervíroztak.</p>
<p style="text-align: justify;"> <img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/satram1.jpg" alt="satram1.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="498" height="340" /> </p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Ilyen és hasonló helyeken sátraztam 79-ben</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/izlandfozes.jpg" alt="izlandfozes.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="521" height="368" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és így "főztem" vacsorát (egyedül voltam, a fotó önkioldóval készült)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/052_izland10333.JPG" alt="052_izland10333.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="546" height="409" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Kb. ez jellemző Izland beerdősültségére (telepített fenyves) </strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A bálnalátás végül is megtörtént (habár nem nagy öröm, amikor kb. ötvenen egy emberként rohangászunk a hajó egyik oldaláról a másikra), s miközben fahéjas csigánkat majszolgattuk forró kakaóval (ez a cég specialitása) és visszafelé csorogtunk a kikötőbe, az járt a fejemben, hogyan fér bele a maradék délutánba még négy kihagyhatatlan látnivaló. A <em>Myvatn-tó</em> gyönyörű szabályos pszeudokrátereivel szinte egyedülálló. A kráterek azért „pszeudo”-k, mert nem kitöréssel, vagy vulkáni eredetű robbanással keletkeztek, bár kétségkívül kráterszerű alakzatok. Maga a tó nagyjából 2300 éve keletkezett, egy nála is nagyobb tó helyén egy hasadékkitörés következtében. Az történt, hogy amikor a forró láva a vizenyős területre ért, az alatta keletkezett gőz robbanásszerű folyamat során törte át a lávát, és a kiszóródott törmelék gyűrűszerűen lerakódott a jókora kipukkanó buborékok nyomán. 1979-ben itt (is) sátraztam, a parányi Reykjahlíð városka iskolájának udvarán, s minthogy a kráterek nem voltak túl közel, elég keveset láttam belőlük. Most viszont rengeteget. A tó egyébként a szúnyogokról kapta a nevét, bár az itt röpködő rovarok csak hasonlóak, de nem valódi szúnyogok, nem maceráltak. Nyaranta rengeteg madár keresi fel a tó környékét, hogy velük táplálkozzon, de nekünk valahogy nem mutatták meg magukat.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/099_izland10005.JPG" alt="099_izland10005.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="545" height="408" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/100_izland10006.JPG" alt="100_izland10006.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="539" height="406" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Pszeudokráterek a Myvatn-tónál</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> </strong> A tó keleti partján a <em>Dimmuborgir</em> („sötét városok”) nevű sziklacsoport is az akkori idők terméke. Napjainkban jó pár felszakadt lávabarlang és bizarr sziklaalakzat őrzi e nem is túl régi esemény emlékét. Ha csak messziről is, de végre vulkánt is látunk. Ez a kb. 1 kilométer átmérőjű <em>Hverfjall</em>. Úgynevezett freatomagmás (a magma és a víz találkozása nyomán létrejövő robbanásos kitörés) működés eredménye, voltaképpen egy szépen fejlett tufagyűrű. Az Izlandra látogatók, azt hiszem, úgy képzelik, hogy lépten-nyomon vulkánokba ütközik a tekintetük, végtére is a sziget vulkáni működések szülötte. Hát nem! Ilyen látvány csak azoknak a szerencséseknek adatik meg, akik terepjáróval, a nagyon elszántak és ráérők pedig gyalogosan behatolnak a sziget belsejébe. Nekünk pedig se terepjárónk, se elég időnk, se elszántságunk nem volt.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/133_izland10040.JPG" alt="133_izland10040.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="554" height="415" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/145_izland10052.JPG" alt="145_izland10052.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="565" height="423" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Dimmuborgir (az indító kép is az)</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Innen csak egy ugrás Izland egyik történelmi nevezetessége, a <em>Goðafoss, </em>vagyis az istenek vízesése<em>. </em>Egy gleccserből táplálkozik és bár csak 12 méter magas, nagyjából 30 méteres szélessége igen látványossá teszi. Úgy 1000 körül egyik, amúgy pogány papjuk, egyben törzsfőjük, úgy határozott, hogy honfitársainak fel kell venniük a kereszténységet, ezért a pogány viking istenek szobrait lehajította ezen a vízesésen. Mi viszont láttunk izlandi pónit, sőt többet, egy helyen, máshol viszont nemigen. Ezen kissé meglepődtem, mert 1979-ben elég sokfelé feltűntek. Igazából nem is izlandi; a 9. században hozták ide a vikingek, s bár eredete elég vegyes, ma a legtisztább fajták között tartják számon. Kis termetű, 130-140 cm-es marmagasságú, nagyon strapabíró állatok, és igen szépek.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/108_godafossizland10014.JPG" alt="108_godafossizland10014.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="539" height="404" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Godafoss</strong> </p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/114_izland10020.JPG" alt="114_izland10020.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="565" height="423" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és szurdokának folytatása lávaképződményekkel</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/129_izland10036.JPG" alt="129_izland10036.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="543" height="407" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Izlandi pónik</strong></p>
<p style="text-align: justify;">A nap már erősen közelít a horizonthoz, mire elérjük a <em>Hverir</em> geotermális vidéket. Még szerencse, hogy itt majdnem minden színes, vagy legalábbis vörösbarna. Süvítő gázkiáramlások, rotyogó iszapfortyogók, kellemesen büdös fumarólák között bóklászhatunk, s bár nem egy Yellowstone, bemelegítésnek feltétlenül jó a geotermális jelenségek világába.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/160_izland10067.JPG" alt="160_izland10067.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="561" height="420" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/166_izland10073.JPG" alt="166_izland10073.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="554" height="415" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Iszapfortyogó</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/167_izland10074.JPG" alt="167_izland10074.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="573" height="429" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Hverir esti színei</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/171_izland10078.JPG" alt="171_izland10078.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="547" height="410" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Egy lyuk (amúgy ez is iszapfortyogó) </strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Ha nem lennénk ennyire északon, s nem lenne ilyen sokáig világos, már semmit sem látnánk Izland legnagyobb vízeséséből, az elég pocsék úton megközelíthető <em>Dettifoss</em>ból<em>.</em> (Így még éppen valamit.) Ez már tényleg Niagarával (legalábbis annak amerikai részével) vetekedő zuhatag a maga 45 méteres magasságával, bár vízhozama meg sem közelíti. És persze itt nincsenek motelek ezerszám, se borzalmas ajándékboltok, szörnyűséges esti kivilágítás; minden natúr. A Vatnajökull jégmezőből táplálkozik, és mint minden olvadékvíz, ez is piszkosszürke színű. Egy patak képében folytatja útját, mely egész csinos kis kanyont vájt magának a kőzetekben.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/184_izland10091.JPG" alt="184_izland10091.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="544" height="398" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A dübörgő Dettifoss</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Már csak a szállásunkig kell eljutnunk. Hogy hogyan, mikor és hová érkeztünk, legközelebb elmondom.</p>
<p style="text-align: justify;"> </p>
<p style="text-align: justify;"> </p>
<h1> </h1>
<p style="text-align: justify;"> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F12%2F05%2Faz_ut_vege_10_fejezet_ez_izland_1_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F12%2F05%2Faz_ut_vege_10_fejezet_ez_izland_1_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F12%2F05%2Faz_ut_vege_10_fejezet_ez_izland_1_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az út vége - 10. fejezet - Ez Izland!, 1. rész"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/12/05/az_ut_vege_10_fejezet_ez_izland_1_resz#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/16319550" border="0" /></a><br /></p>
1
2020-12-08 16:51:05
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image//141_izland10048.JPG
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/10/15/az_ut_vege_9_fejezet_bucsu_amerikatol_2_resz
Az út vége - 9. fejezet - Búcsú Amerikától, 2. rész
2020-10-15T17:25:50+02:00
2020-10-15T17:25:50+02:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220155.JPG" alt="2012_0628us220155.JPG" class="open-in-modal imgleft" style="margin-right: 5px;" width="398" height="293" /></p>
<p style="text-align: justify;">Miközben rátértünk a St. Helens felé vezető útra, az idő nem sok jót ígért, de azért reménykedtünk. Az 1980-as kitörése óta immár legendássá vált vulkánt 1990-ben egy seattle-i magyar-amerikai srác jóvoltából már volt szerencsém a levegőből látni. Olyan volt, mint egy holdbéli táj, szürke, élettelen. Most megpróbálkoznánk egy helikoptertúrával. Csakhamar kiderül, hogy a felhős idő miatt a gépek most éppen nem repülnek be a kráter fölé, csupán a tőle északra elnyúló pusztítási terület fölé. Azt meg amúgy is látjuk a Johnston Ridge Obszervatórium teraszáról. A gerinc és az intézmény arról a fiatal geológusról, <em>David Johnstonról</em> kapta a nevét, aki a hegytől mintegy 10 kilométerre figyelte az eseményeket azon a tragikus május 18-ai reggelen is. Rádión még jelentette kollégáinak, hogy „Vancouver, Vancouver, ez az!”, aztán egy piroklaszt-ár (izzó gázokból és törmelékből álló lezúduló felhő) elsöpörte. Tetemét sosem találták meg. Közben eszembe jutott, vajon akkoriban mikor, hogyan jutott el hozzánk a kitörés híre. Már a Természet Világánál dolgoztam, bőséggel jártak külföldi, főként nyugati heti- és havilapok is a szerkesztőségbe (bizony, jártak, bezzeg a rendszerváltozás után röviddel már egy darab sem), az angol New Scientist (hetilap) egészen bizonyosan nagyon hamar írt róla, de egyáltalán nem emlékszem arra, hogy itthoni rádióban, tévében, napilapokban mikor mi jelent meg róla. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/sthelenskrater.jpg" alt="sthelenskrater.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="497" height="662" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Ilyennek láttam a vulkán kráterét kisgépről 1990-ben...</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/spiritlake1.JPG" alt="spiritlake1.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="537" height="715" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>... és a kidöntött fatörzsek ezreivel borított Spirit-tavat</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A gerincen, miként a törmelékben keletkezett vízmosta barázdákban és környékükön szépen sarjad az új növényi élet, bár a kitöréskor letarolt hatalmas fák törzse mementóként ma is ott hever mindenütt. Mire a környéken motelt találunk, már reménykeltően süt a nap. Másnap reggel újra nekifutunk, de már félúton visszafordulunk; újra esik. Valahogy nincs szerencsém ezekkel a légi túrákkal. Vagy mégis? Nem sikerült a Spitzbergákon, sem Patagóniában a Moreno-gleccser fölött, Grönlandon meg betegszállításra rendelték át a helikoptert, de hogy ne panaszkodjak, összejött a Viktória- és az Iguazú-vízesés fölött, a Grand-kanyonnál, az ausztráliai Ayers Rocknál, a kamcsatkai Gejzírek völgyébe, Réunion szigetén a Piton de la Fournaise vulkánnál, Hawaiin második nekifutásra a Kilauea lávafolyásai fölé, Alaszkában kétszer is, úgyhogy a mérleg végül is pozitív. Persze, a mostani fenemód bosszantott. Közelről megnézni a lávadómot, a kitörés óta újjászületett kráterbeli kis gleccsert már sosem lesz alkalmam.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210380.JPG" alt="2012_0625us210380.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="553" height="414" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Ennyi jutott nekünk a St. Helensből 2012-ben</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210399.JPG" alt="2012_0625us210399.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="570" height="427" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A hegy lábánál elterülő törmelék- és iszaptakaróba hatalmas barázdákat vájt az erózió</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Még rosszabbul járunk a Cascade-hegység óriásánál, a <em>Mount Rainiernél</em>. 4400 métert alulról verdeső gleccserek borította fenséges kúpjából gyakorlatilag semmi sem látszik. Sok száz látogatóval együtt bosszúsan botorkálunk a parkolóban a jókora hófoltok között. Szerencse, hogy 1985-ben teljes pompájában láthattam a földről, 90-ben pedig még a levegőből is.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/rainier3.JPG" alt="rainier3.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="556" height="404" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Szép időben ilyennek láthattuk volna a Mt. Rainiert...</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210409.JPG" alt="2012_0625us210409.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="562" height="421" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ..helyette ezt kaptuk</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Seattle-ben, Washington állam legnagyobb városában állítólag mindig esik; most nem, de készül. Kétszer jártam itt korábban, gyönyörű napsütésben. Ugyanúgy áthajtunk rajta, mint Portlanden. Ha már erre vezet az utunk, átgurulunk a <em>North Cascades</em> Nemzeti Parkon is. Ellentétben a Cascade-hegység déli részével, itt nem vulkáni, hanem ősi metamorf kőzetek uralkodnak, a csúcsok nagyjából a Tátra ormainak magasságáig emelkednek. A park területén állítólag több a gleccser, mint bárhol másutt Amerikában (Alaszkát nem számítva), melyekből persze egyet sem látunk; ezt a vidéket nem autósok számára alakította a természet.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220033.JPG" alt="2012_0628us220033.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="518" height="388" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Esős, borús volt aznap a North Cascades Nemzeti park is</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Miként a viszonylag közeli <em>Glacier</em> Nemzeti Parkot sem, mely gyakorlatilag összefügg a szomszédos Kanada védett területeivel. Késő délután érkezünk a kapujában álló kisvárosba, nem túl bizalomgerjesztő időben. Mondom, aludjunk meg itt, talán holnapra… Mire Bálint: guruljunk be egy kicsit, majd meglátjuk. Negyedórán belül zuhogni kezdett az eső. Megyünk tovább, nem bírtam lebeszélni, pokoli mérges voltam rá. Azt persze az útikönyvből már tudtuk, hogy gleccserek látványára itt sem számíthatunk, főként azért nem, mert távol vannak az úttól, másrészt meg, ami volt, az a jégkorszakban volt, s mára alig 25 aktív jégár maradt, azok is erősen zsugorodnak. Csakhamar egy legendás útra érünk, amit <em>Going-to-the-Sun</em> (kb. út a Naphoz) útnak neveznek. 1921-ben kezdték építeni, s ez volt az amerikai autós turizmus első megnyilvánulása. 1933-ban fejezték be, s a 80-as években kezdődött felújítása ma is tart. Olyannyira, hogy többször is meg kell állnunk, hogy elengedjük a szembejövő forgalmat. Fotózáshoz megállni, kiszállni lehetetlen, itt, ha lehet, haladni kell. A táj az esőben, felhőben misztikus látványt nyújt. Igazából csak később, egy útifilmből tudtam meg, mit mulasztottunk. Itt már nem a Cascade, hanem a Sziklás-hegység zömmel üledékes kőzetekből felépült két vonulata húzódik, ámde egy hatalmas geológiai felfordulás úgy 170 millió éve másfél milliárd éves kőzettömeget tolt a fiatalabbak fölé.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220066.JPG" alt="2012_0628us220066.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="541" height="405" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Kocsiból lőtt kép zuhogó esőben a Glacier Nemzeti Parkban</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220068.JPG" alt="2012_0628us220068.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="590" height="442" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Az elpusztult erdő alatt már sarjad az új</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A két park között még – némileg váratlanul – belefutunk egy ember alkotta látványosságba is: ez a Grand Coulee gát. 1933-ban, a nagy válság idején kezdték építeni, részbe arra, hogy a környező területeket a felduzzasztott tóból öntözhessék, másrészt energiatermelésre. Maga a Grand Coulee egy meglehetősen régi folyómeder. Ez itt a gránit alapzatú, de jórészt bazalttal fedett Columbia-plató. Már jó ideje feltűnt a geológusoknak, hogy a platót sok helyütt mély, meredek falú kanyonfélék szabdalják, de a keletkezésüket csak a 20. század utolsó harmadában sikerült tisztázni. Az történt ugyanis, hogy a pleisztocén jégkorszak utolsó jeges fázisában egy hatalmas jégnyelv nyúlt le délre, a mai Kanada felől, és felduzzasztott egy olvadékvíztavat, amit az utókor Missoulának nevezett el. Amikor a jéggát már nem bírta el a mögötte felgyülemlett víz óriási nyomását, átszakadt, és özönvíz zúdult a tájra. Mindez pár nap leforgása alatt történt és a roppant erős erózió mélyedéseket vájt a tájba, melyek napjainkban jórészt szárazak. Nos, ezek egyike a Grand Coulee is. Itt épült fel a Columbia folyó elgátolásával a hatalmas betongát, amit az idők során továbbfejlesztettek, a Grand Coulee-t magát pedig az oda átszivattyúzott víz, vagyis tó tölti ki, amit öntözésre használnak. Mondjuk, minek itt öntözni, hiszen most (vagyis ottjártunkkor) is szakad az eső, de hát ők jobban tudják. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220044.JPG" alt="2012_0628us220044.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="545" height="421" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Grand Coulee gát és erőmű</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Mire kiértünk a Glacier parkból, napsütés és szivárvány fogadott. Átkeltünk a vízválasztón, mely ráadásul hármas; a vizek innen a Csendes-óceánba, a Hudson-öbölbe, valamint a Mexikói-öbölbe folynak. Egyúttal búcsút mondunk az esőnek is. A csapadékot szállító felhőtömegek fennakadnak a kontinens nyugati peremén húzódó hegységeken, tőlük keletre már kezdődik a préri. Két motel kínálkozik szállásra, az egyik pokoli drága, a másik lepusztult, a harmadik már be is zárt. Akkor hát irány Montana. 120 kilométert hajtottunk még aznap este, mire települést találtunk; közben csak elszórt farmok, legelők.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220087.JPG" alt="2012_0628us220087.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="560" height="363" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A montanai préri, a háttérben a Sziklás-hegység</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Így megy ez másnap is, vágtatunk Montana néptelen útjain, amikor váratlanul ránk villant egy rendőrkocsi hátulról. Annyi amerikai filmet lát az ember, többnyire igen határozott, előbb-lő-aztán-kérdez zsarukkal. Persze, illedelmesen megállunk és a kocsiban maradunk, ahogy kell. Ő tőlünk úgy 30 méterre áll, előregyalogol. Gyorsan megbeszéljük, hogy előadjuk az amerikai viszonyok között járatlan európai turistát. A járőr először is közli, hogy alaposan túlléptük a megengedett sebességet (nem osztott pályás vidéki országúton ebben az államban 70 mérföld, vagyis 113 km/h), mi több, ezen az útszakaszon a mienkénél nagyobb sebességet még nem mértek. A rekordunk 106 mérföld volt, kereken 170 kilométer. Miközben ellenőrzi a papírokat, azzal érvelünk, hogy még nem szoktunk hozzá a mérföldben való számoláshoz, és persze megy a szánom-bánom, hogy soha többé. Ha nem külföldi volna, már vinném is a börtönbe, mondja Bálintnak, aztán kiegyezünk 106 dollár helyszíni bírságban. Az itthoni tarifákhoz képest olcsón megúsztuk (kb. 25 ezer Ft – bizony, akkoriban még ennyit ért a forint). Az országúti járőrök kocsijában a számítógép kapcsolatban áll az egész állami rendszerrel, úgyhogy bekerültünk Montana bűnügyi nyilvántartásába, s ettől kezdve csakugyan a határon hajtottunk. Na jó, amikor átértünk Wyomingba, néha azért kicsit jobban odaléptünk.</p>
<p style="text-align: justify;"> Amikor áthaladtunk egy-egy kisvároson, vagy megálltunk tankolni valamelyikben, eltűnődtem: vajon milyen lehet itt élni? Lakik ott mondjuk két-háromezer ember, van egy jól ellátott szupermarketje, minimum két benzinkútja, legalább egy gyorsétterme, temploma. (Talán több is – Amerikában annyi felekezet, gyülekezet van, mint égen a csillag. Amikor 1997-ben Alaszkában jártam, valamelyik kisvárosban – Valdez volt, vagy Seward, a fene se emlékszik – kezembe akadt egy a várost bemutató brosúraféle. Kb. 3-4 ezer lakosra jutott 28 felekezet, szekta stb. temploma, imaháza, tudom is én, micsodája.) Van persze seriff, tűzoltóság, használtautó-kereskedés, talán még középiskola is. Nagyjából ezek a munkaadók, meg persze a többnyire családi kisvállalkozások. Innen kitörni – a világ egyik legfejlettebb országában – legalább olyan nehéz lehet, mint nálunk egy borsodi kis faluból. A többség alighanem soha életében nem jut el egy nagyvárosba. Ez nem Hollywood – ott ragadsz, megnősülsz/férjhez mész, felneveled a gyerekeidet, akik közül egy talán eljut – nem, nem a Harvardra, a Berkeley-re, hanem valami középváros siralmasan gyenge főiskolájára. Apa a hétvégén baseball-labdát dobál a fiainak, anya harminc múltával már fonnyadni kezd, a lányok tízéves korukban festik a körmüket. Időnként meghívják a szomszédokat barbecue-ra, eszik a saját készítésű hamburgerüket és nagyon büszkék rá, hozzá pocsék, olcsó sört isznak, évente egyszer rendeznek valami idétlen fesztivált, csak hogy történjen valami, hogy hagyományt teremtsenek… Ilyennek képzelem az életet a kisvárosi Amerikában – és talán tényleg ilyen is. </p>
<p style="text-align: justify;"> Mi viszont kora délután már vígan vetjük bele magunkat a <em>Yellowstone</em> gyönyörűségeibe. A világ első nemzeti parkja (1872-ben lett az) és sok más tekintetben is az első. Területe valamivel meghaladja a legnagyobb magyar megyéét, Bács-Kiskunét. Azt se feledjük, hogy még a legalacsonyabb pontján is kb. 1600 méterrel járunk a tengerszint fölött, a hatalmas kalderát (üstöt) pedig 3000 méter fölé nyúló hegyek, csúcsok veszik körül. (A kisvárosi amerikai egyébként valószínűleg soha életében be nem teszi a lábát egyetlen világszép nemzeti parkba sem. Az én amerikai unokatestvéreimnek, pedig diplomás mind a kettő, alighanem soha eszébe sem jutott, hogy kibéreljenek egy lakókocsit és végigjárják ezeket a csodákat.) 1985-ben befizettem egy kétnapos hop on-hop off túrára, vagyis olyan buszra, amiről akkor és ott szálltam föl-le, amikor és ahol akartam, de így is sok minden kimaradt. A <em>Mammoth melegforrások</em> semmiképp. Társaim még nem jártak a parkban, úgyhogy ismét beígértem a csodát. A csoda most is elmaradt. A hatalmas kiterjedésű mésztufateraszok egy része teljesen kiszáradt és pusztul. Nem, nem az ember… A vidéket időnként megrázó kisebb-nagyobb földrengések miatt egyes források időnként elzáródnak, elapadnak, aztán idővel újra aktívvá válnak. Néhány szép, vízzel borított képződményt azért találunk. De miért van itt mésztufa? Azért, mert a források áthaladnak egy törésvonalon, s az ottani kőzetek mészkövek, melyekből tömérdek (napi 2 tonna!) kalcium-karbonát oldódik ki. Mindemellett a forró vízben algák, baktériumok tenyésznek, melyek – a kicsapódó ásványokkal együtt - szépen beszínezik a képződményeket – ezért nem olyan hófehérek, mint a törökországi Pamukkale mésztufateraszai.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220104.JPG" alt="2012_0628us220104.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="565" height="423" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220154.JPG" alt="2012_0628us220154.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="585" height="438" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220129.JPG" alt="2012_0628us220129.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="581" height="435" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>A Mammooth melegforrások 2012-ben</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/yellowmammooth9.JPG" alt="yellowmammooth9.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="591" height="443" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/yellowmammooth18.JPG" alt="yellowmammooth18.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="578" height="433" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és 1985-ben</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Aztán egy másik csalódás. Elmegyünk a <em>Roaring Mountainhoz</em>, mely nevét – üvöltő hegy – arról kapta, hogy a múlt század elején a fumarólák olyan hangosan törtek fel, hogy kilométerekről hallani lehetett a süvöltésüket. 1985-ben még úgy láttam, hogy a hasadékokon buzgón törtek fel a gőzök-gázok – most, délután, semmi. No de másnap reggel ismét arra jártunk és csoda történt: orrán-száján okádta a gázokat. Kissé megnyugodtam.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220210.JPG" alt="2012_0628us220210.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="574" height="430" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Roaring Mountain délután...</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220289.JPG" alt="2012_0628us220289.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="587" height="440" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> ...és másnap reggel</strong></p>
<p style="text-align: justify;">A Yellowstone-folyó Grand-kanyonja, két nagyszerű vízesésével, egyik szakaszán pompás, oszlopos elválású bazaltjaival és persze a sárgás-rózsaszínű névadó kőzetével (riolit, melynek vastartalmú ásványai a hidrotermális tevékenység hatására oxidálódtak) még a régi. És persze a megszámlálhatatlan gejzír és melegforrás, iszapfortyogó, megannyi színnel, szaggal, hanghatásokkal. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220347.JPG" alt="2012_0628us220347.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="523" height="697" /></p>
<p style="text-align: justify;"> A Yellowstone Grand Canyonja</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220336.JPG" alt="2012_0628us220336.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="550" height="412" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>...és vízesése</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220223.JPG" alt="2012_0628us220223.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="534" height="400" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Egy sor láva, egy sor tufa - és így tovább</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220256.JPG" alt="2012_0628us220256.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="558" height="418" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Színorgia</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220426.JPG" alt="2012_0628us220426.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="541" height="405" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ilyen kékség talán nincs is - de van!</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220239.JPG" alt="2012_0628us220239.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="562" height="369" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220240.JPG" alt="2012_0628us220240.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="571" height="340" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Iszapfortyogók</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220303.JPG" alt="2012_0628us220303.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="496" height="661" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0703us230004.JPG" alt="2012_0703us230004.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="542" height="406" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Gejzírek tucatjával</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Végre eljutottam a Grand Prismatic forráshoz is, ami 85-ben kimaradt. 110 méteres átmérőjével, a mély, azúrkék medencét körülölelő, baktériumszőnyegektől és ásványkiválásoktól vörös karimájával a park egyik legszebb látványa, kár, hogy teljes valójában csak a levegőből bontakozhatna ki mindez. Igazán építhetek volna a közelébe egy tájba illő kilátót. Legalább olyan lenyűgöző a Hajnalka-medence (Morning Glory Pool) mely vörös-sárga-zöld-kék színkombinációjával örvendezteti meg a látogatókat, akik az elmúlt években nem röstellték teledobálni pénzérmékkel és egyebekkel, úgyhogy a „reggeli dicsőség” (ez a hajnalka angol nevének szó szerinti fordítása) lassan fakuló dicsőséggé változik.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220391.JPG" alt="2012_0628us220391.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="571" height="428" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220393.JPG" alt="2012_0628us220393.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="547" height="729" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Grand Prismatic forrás</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0703us230032.JPG" alt="2012_0703us230032.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="583" height="437" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Morning Glory medence</strong></p>
<p> Végre látok néhányat a park ikonikus állataiból, a bölényekből is. Megszokták már az ember jelenlétét, békésen legelésznek, heverésznek az út mentén, és éppen iszonyúan vedlenek.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220416.JPG" alt="2012_0628us220416.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="569" height="426" /></p>
<p> <strong> Legelésző-pihenő bölények</strong></p>
<p><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0703us230202.JPG" alt="2012_0703us230202.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="529" height="396" /></strong></p>
<p><strong> Na, mi van? Versenyezzünk? (fotó a kocsiból)</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Az igazi szuperprodukció azonban az Old Faithful. A világ leghíresebb gejzírje 65–91 percenként lövelli ki 32–56 méter magasba a gőzölgő vízoszlopot (a periódusidő és a vízmennyiség az előző kitörés függvénye). Többen tolongtunk körülötte, mint egy átlagos itthoni első osztályú futballmeccsen. Attól tartok, a látogatók jó részének fogalma sincs arról, hogy egy óriási vulkáni képződményben élvezkedik, ami – ha nem is bármikor, de valamikor a jövőben kitörhet, méghozzá elképzelhetetlen erővel, iszonyú pusztítással. Ilyesmi utoljára kb. 630 ezer éve történt, előtte pedig 1,3, ill. 2,1 millió éve. A robbanásból származó törmelék beterítette fél Amerikát. Belegondolni is szörnyű, mi történne, ha hasonló napjainkban esne meg. </p>
<p><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0703us230041.JPG" alt="2012_0703us230041.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="541" height="405" /></p>
<p> <strong> Az Old Faithful nekikészül... </strong></p>
<p><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0703us230049.JPG" alt="2012_0703us230049.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="545" height="726" /></strong></p>
<p><strong> ...aztán kilő</strong></p>
<p><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0703us230039.JPG" alt="2012_0703us230039.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="522" height="391" /></strong></p>
<p><strong> A közönség (egy része)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Kelet felé hagyjuk el a parkot, s megszállunk Cody városában. Nevét egyik alapítójáról, William Codyról kapta, ami, azt hiszem, nem túl sokat mond. És úgy, hogy Buffalo Bill? Na, ugye? A vadnyugat egyik 19. századi emblematikus, kalandos életű figurája arról kapta becenevét (Bölény Vili), hogy éveken keresztül bölényhússal látta el a Kansas Pacific Vasúttársaság munkásait, s ehhez több mint 4000 bölényt lőtt le. Legendává azáltal vált, hogy valós-kitalált történeteivel haknizott szerte Amerikában. Bennünket azonban sokkal jobban érdekel a nem túl messzi Devils Tower, mely ugyancsak a Nyugat egyik meghatározó tájképi eleme, számtalan film „szereplője”. 265 méterével kolosszusként magaslik ki a környező vörös homokkövek közül. Oszlopos elválású kőzetei nagyjából 60 millió éve keletkeztek, nagy valószínűséggel egy vulkán kürtőkitöltéseként, ám nem bazalt, hanem világosszürke, aprószemcsés bázisos kőzet, fonolit alkotja. És sokan fel is másznak rá, többnyire engedéllyel. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0703us230098.JPG" alt="2012_0703us230098.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="545" height="408" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Devils Tower</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0703us230101.JPG" alt="2012_0703us230101.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="513" height="384" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és orgonasípjai</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> De miért menjen az ember Dél-Dakotába? New York, Washington, Florida, Kalifornia egyértelmű, de mi az ördög világra szóló látnivalót kínálhat egy nagy kiterjedésű, de teljesen vidékies közép-nyugati agrárállam. Valószínűleg ez mocoroghatott az ott élők fejében is, amikor egy helybeli történész 1923-ban azt ötlötte ki, hogy egy hatalmas gránithegy oldalába vadnyugati hősök alakját kéne belefaragni. A munkával megbízott dán származású szobrász, Gutzon Borglum azonban nem találta megfelelő minőségűnek az eredeti helyszín, a Needles (Tűk) sziklacsoport gránitját, arról nem is szólva, hogy a hely szentnek számított az indiánok számára, és persze erősen tiltakoztak. Így került szóba a Rushmore-hegy, s közben az alakok személye is változott. Négy történelmi jelentőségű elnök gigantikus mellszobráról szólt a terv, de végül beérték 18 méter magas fejekkel. Így került 1927 és 1941 között a sziklába (balról jobbra) George Washington, Thomas Jefferson, Theodore Roosevelt és Abraham Lincoln fejszobra. Mintegy 400 ezer tonna kőzetanyagot mozgattak meg, dinamittal és kézi erővel. A törmelékkupacok ma is látszanak a hegy lábánál. Az időközben Nemzeti Emlékhellyé előlépett látványosság csakugyan vonzónak bizonyult. A látogatók éves száma meghaladja a 2 milliót, bennünket is beleértve. Délután érkeztünk, a hegy már ellenfényben volt, ezért kora reggel újra felkerestük. Ez az ideális idő, a hegy ezen oldala ugyanis délkeleti tájolású.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0703us230112.JPG" alt="2012_0703us230112.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="555" height="416" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Rushmore-hegy délután ...</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0703us230118.JPG" alt="2012_0703us230118.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="530" height="397" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és reggel</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/screenshot_2020-09-13_10_vilaghiru_epulet_ami_teljesen_maskepp_nezett_volna_ki_a_kezdeti_tervek_szerint.png" alt="screenshot_2020-09-13_10_vilaghiru_epulet_ami_teljesen_maskepp_nezett_volna_ki_a_kezdeti_tervek_szerint.png" class="imgnotext" width="546" height="348" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Borglum makettje az eredeti elképzelést mutatja</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Dél-Dakotának van azonban egy szenzációs természeti látványossága is: a Badlands Nemzeti Park. Kőzetei, főként homok, agyag, a kréta időszak végétől egészen az oligocén kezdetéig telepedtek le tengerekből, folyókból, de voltak itt trópusi erdők, szavannák, sőt vulkáni hamurétegek is lerakódtak. Ez a zagyvalék az idők során valamennyire összecementálódott, de a vizek kényük-kedvük szerint szabdalják, pusztítják, átlagosan évi 2–3 centis mértékben. A sokféle kőzet változatos színvilágot, az erózió pedig elképzelhetetlenül gazdag formakincset hozott létre, ráadásul változatos ősmaradvány-együttest kínálnak a kutatóknak. Már a 19. század közepétől járnak ide fosszíliavadászok. Hogy a badland szó pontosan honnan ered, nem tudni (Amerikából biztosan), de rengeteg van belőlük a kontinens nyugati felében. Rossz föld – egyszerűen ezt jelenti, vagyis olyan vidék, ami az égvilágon semmiféle megélhetési módot nem kínált a korai telepeseknek. Idővel a szó geomorfológiai terminus technicussá vált, világszerte így nevezik a hasonló vidékeket. Nekünk viszont káprázatos látványt nyújtott.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0703us230140.JPG" alt="2012_0703us230140.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="557" height="417" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0703us230147.JPG" alt="2012_0703us230147.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="553" height="414" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0703us230168.JPG" alt="2012_0703us230168.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="585" height="438" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Ilyen a Badlands</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Közeledünk Coloradóhoz, a tévében látjuk, hogy Colorado Springs környékén hatalmas erdőtüzek dúlnak, egyiket mi is súroljuk. Egész utunk során tömérdek leégett erdőt láttunk, de szerencsére azt is, hogy az állva meghalt üszkös fák alatt sarjad az új élet. A természet korrigál. Fél napra még felugrunk a Sziklás-hegység (Rocky Mountain) Nemzeti Parkba, mely bár korántsem reprezentálja e nagyszerű hegység pompáját, de azért nyújt belőle némi ízelítőt, és mi is kitöltöttük a ránk szabott időt. Amikor felértünk a 3446 méter magas Berthoud-hágóra és kiszálltunk, nekem valahogy nagyon ismerős volt a táj. Elég jó emlékszem az 1985-ben itt készített diáimra, úgyhogy megpróbáltam egy hasonló képet lőni. Az még hagyján, hogy sikerült, de hogy még a hófoltok is szinte pontosan ugyanott legyenek...</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/rockyhogolyo.JPG" alt="rockyhogolyo.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="588" height="427" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Berthoud-hágó, 1985 </strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0703us230245.JPG" alt="2012_0703us230245.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="577" height="432" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és 2012</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Denverből már megint semmit sem láttunk, igaz, nagyon nem is erőlködtünk, a repülőtéri autókölcsönzőben viszont, ahol leadtuk az ezüst Malibut, felismert bennünket az a (feltehetően indiai származású) fickó, aki egy évvel korábban is kezelte az ügyeinket. A java azonban még hátravolt. Jegyünk nem egymás mellé szólt útitársaimmal, én pedig kikaptam egy – testvérek között is – 150 kiló körüli pasast, akinek borzalmas méretű ülepe szó szerint átfolyt az én ülésemre is, úgy harmadrésznyit elfoglalva azt. Persze, azonnal szóltam az utaskísérőnek, mégse így utazzak már több mint nyolc órát Frankfurtig. Sajnálom, nincs több üres helyünk. Akkor hívja ide a vezető utaskísérőt. Most nem ér rá, majd a felszállás után. Hát, tényleg, jön is tetőtől talpig Lufthansába öltözve egy középkorú úr, kérdi, mi a probléma. Uram, nem látja? Hát igen, de sajnos… Dehogy nincs, a business osztály ott volt előttünk, jó pár üres üléssel. Sajnos oda nem ültethetem át. Na, akkor kivertem a balhét. Nekem nem kell a pezsgőjük meg a lazacuk, csak emberi körülmények között szeretnék utazni. Különben Lufthansa-törzsutas vagyok, panaszt fogok tenni, soha többé Lufthansa, és mellesleg turisztikai szakújságíró vagyok (túl nagyot nem is hazudtam). Öt perc múlva lett ülőhelyem, igaz, nem a businessen, hanem beszorítva egy négyes sor belsejébe – de lett! Reggeliosztás. Jön az utaskísérő, rám néz és kérdi: Ön Miszter Mohamed (vagy Ibrahim, tök mindegy)? Ön szerint úgy nézek ki? (Nem vagyok ugyan se szőke, se kék szemű, de azért elég jól áthatóan nem arab.) A helyzet ugyanis az, hogy a jobb légitársaságok vallási és egyéb kívánalmaknak megfelelő étkezésben részesítik utasaikat, s ezek szerint nekem muzulmán reggelit kívántak szervírozni. Szóval, nem én vagyok. De akkor hol van Miszter Mohamed (vagy Ibrahim)? Én honnan tudjam? Elég baj, hogy önök nem tudják… </p>
<p style="text-align: justify;"> Ez volt a tizenhatodik (ebből hét az Egyesült Államokban, a többi a latin részén) utazásom Amerikában és egyben az utolsó is. Most már elégedetten mondhatom el, amivel kezdtem is: „nekem ebből ennyi volt”.</p>
<p style="text-align: justify;">Előző rész itt: <a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/08/23/az_ut_vege_9_fejezet_bucsu_amerikatol_1_resz" target="_blank" id="ext-gen1059" rel="noopener noreferrer">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/08/23/az_ut_vege_9_fejezet_bucsu_amerikatol_1_resz</a></p>
<p style="text-align: justify;"><em><strong>A még előzőbb részeket keressétek az archívumban. Hawaii, Antarktisz, Grönland, Laosz, Vietnám, Spitzbergák, Jemen, Patagónia, Indonézia, Venezuela, Kamcsatka, Líbia, Sri Lanka, Burma, Galápagos, Etiópia és egyéb nyalánkságok!</strong> </em></p>
<p style="text-align: justify;"> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F10%2F15%2Faz_ut_vege_9_fejezet_bucsu_amerikatol_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F10%2F15%2Faz_ut_vege_9_fejezet_bucsu_amerikatol_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F10%2F15%2Faz_ut_vege_9_fejezet_bucsu_amerikatol_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az út vége - 9. fejezet - Búcsú Amerikától, 2. rész"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/10/15/az_ut_vege_9_fejezet_bucsu_amerikatol_2_resz#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/16240418" border="0" /></a><br /></p>
0
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0628us220155.JPG
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/08/23/az_ut_vege_9_fejezet_bucsu_amerikatol_1_resz
Az út vége - 9. fejezet - Búcsú Amerikától, 1. rész
2020-08-23T17:45:37+02:00
2020-08-23T17:45:37+02:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p> <strong> Búcsú Amerikától</strong></p>
<p><strong> Egyesült Államok, 2012 </strong></p>
<p><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/01_2012_0625us210226.JPG" alt="01_2012_0625us210226.JPG" class="open-in-modal imgleft" style="margin-right: 5px;" width="335" height="446" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;">„Nekünk ebből ennyi volt” – körülbelül így foglaltam össze 1970 augusztusának vége felé amerikai utazásunkat rokonlátogatásról hazafelé tartó magyar útitársaimnak, miközben leszállás után csomagjaikra vártunk a bécsi repülőtéren. Kesernyés mosollyal nyugtázták az akkor 16 éves falusi gyerek szavait, hiszen azokban az időkben a magunkfajta számára eljutni Amerikába felért egy holdutazással. És persze tényként fogadtuk el, hogy mi oda többé a büdös életben el nem jutunk. Visszagondolva az akkori útra - amikor nekem úgy tágult ki a világ, mint az ős-Univerzum a Big Banget követő másodpercekben - csak csodálkozom, hogy még hatszor sikerült.</p>
<p style="text-align: justify;"> Befejezve 2011-es, túltelítettség miatt kissé lerövidített utazásunkat, Bálint barátommal elhatároztuk, hogy rá egy évre végigjárjuk azokat a helyeket is, amelyek kimaradtak. Ezúttal velünk tartott Bálint egyik munkaadója, Zsuzsa, egy utazási iroda vezetője is, most csak úgy, kirándulásképpen. Bár első amerikai élményeimet a keleti parton szereztem, 1985-ös Greyhound-buszos utam óta számomra Amerika valahol a Sziklás-hegységnél kezdődik, és attól nyugatra folytatódik. Következik tehát a nyugat nyugatja. Érkezés a már bejáratott úton, ismét Las Vegasba. Neten nézegettem szállás után és meglepve fedeztem fel, hogy az Excalibur milyen olcsó lett. Aztán persze kiderült, hogy nem olyan olcsó, mint a neten hirdetik, 15 dollárért (fejenként) meg kellett venni egy kupont, ami többféle vegasi kedvezményre, sőt ingyenességre is feljogosít, s amit egy éjszaka alatt nem tudtunk igénybe venni, és persze rájött még az adó… Az Excaliburt nem sokkal 1990-es utam előtt nyitották meg, akkor ez volt a város első számú látványossága; kb. az Artúr király-féle Camelot és Disneyland nem éppen makulátlan ízlésű keveréke. Jártam benne, és persze akkor is az jutott eszembe, hogy én ide szállóvendégként soha az életben… Azóta épültek újabbak, még flancosabbak, az Excalibur csak egy lett a sok közül. És ott szálltunk meg – ez volt az én személyes bosszúm, de miért is? Talán a sok, sátorban, youth hostelben és számos lehetetlen helyen eltöltött külföldi éjszakák miatt. Egyszer az életben ennyi kijár. Bálint és Zsuzsa játszottak is egy keveset, talán még nyertek is (egy keveset), én kb. negyedórára kimentem fotózni a még késő este is dögletes melegben. Ott állt az Empire State Building meg a Szabadságszobor (kicsinyített utánzata – New York-New York), a piramis alakú Luxor, az ablakból is ráláttam az MGM Grand-re, Amerika legnagyobb, 6852 szobás hoteljére, szóval itt ez az egész elcseszett, fennhéjázó, pazarló szörnyűség a sivatag közepén, ahol az 50-es évek elején még azzal is szórakozott a jónép, hogy a közeli kísérleti atomrobbantások gombafelhőjét bámulja… </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210017.JPG" alt="2012_0625us210017.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="545" height="408" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Az Excalibur hotel-kaszinó</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210011.JPG" alt="2012_0625us210011.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="549" height="411" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Velünk átellenben a New York-New York</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> </strong> Reggel már vesszük is fel a bérautót – egy ezüst Malibut (Chevrolet). Ezt dobta ki a sors. Ha valakinek ez így ismerős, nem véletlen. Bokor Pál újságíró, egykori MTI-tudósító 1988-ban e címmel jelentetett meg kiváló könyvet amerikai utazásairól.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210292.JPG" alt="2012_0625us210292.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="545" height="408" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Ez volt a mi ezüst Malibunk</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Irány a kaliforniai <em>Halál-völgy</em>. Tudni érdemes, hogy épeszű ember nyáron messze elkerüli ezt a vidéket, mi viszont csatlakozunk az elmeháborodottak csoportjához. Amúgy nem sokan vagyunk. Ilyentájt, nyárom a minimum 40 fok, de itt mérték a legmagasabb hőmérsékletet, amióta világ a világ; 56,7 fokot 1913 júliusában, ám ezt nem hitelesítették. Épp a minap, 2020 augusztusában mérték az újat, 54,4 fokot. Télen egyébként néha fagy, és némi eső is esik. Első megállónk a <em>Badwater-medence</em>, 86 méterrel a tengerszint alatt. Egy szürkés-fehér lapály, néhány, források által táplált pocsolyával. A kocsink hőmérője – napon – 120 Fahrenheitet, azaz 49 Celsius-fokot mutat. Mivel a szép poligonális sókiválások kissé odébb vannak a parkolótól, begyalogolunk úgy 150 métert. Öt percnél tovább nem bírom, irány vissza. Azt hittem, ott pusztulok, minden lélegzetvétel majd széttépte orrom-szám-tüdőm. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210027_1.JPG" alt="2012_0625us210027_1.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="573" height="429" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210030.JPG" alt="2012_0625us210030.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="550" height="412" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Badwater-medence</strong> </p>
<p style="text-align: justify;">Kissé hasonló, de még vadabb az „<em>Ördög golfpályája”</em> (Devil’s Golf Course). Pár ezer éve itt még tó volt, annak vizéből vált ki tömérdek só, mely totális összevisszaságban, egymásra torlódott göröngyökként alkotja a mai felszínt. A „<em>Művész palettája</em>” nevéhez méltóan káprázatos színvilágú dombvonulat. A színek a vulkáni hamuban levő ásványok oxidációja nyomán alakultak ki, a vas adja a vörös és sárga árnyalatait, a csillámok lebomlása a zöldet, a mangán pedig a bíbort.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210049.JPG" alt="2012_0625us210049.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="555" height="413" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Az Ördög golfpályája...</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210052.JPG" alt="2012_0625us210052.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="543" height="407" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210064.JPG" alt="2012_0625us210064.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="546" height="409" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és a Művész palettája</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> <em>Zabriskie Point</em> – Antonioni legendás filmje tette világhírűvé. Egy 5 millió éve létezett tó üledékeinek összevissza erodált maradványa. A sárga-barna színeket a mállásnak, illetve hajdani melegforrások ásványkiválásainak köszönheti. De hogyan került ez a lengyeles hangzású név ebbe a földi pokolba? Úgy, hogy a 19. század utolsó harmadában nagy mennyiségű bóraxot fedeztek fel a környéken, és az ennek kitermelésére alakult bányavállalat igazgatója lett jóval később a lengyel ősök leszármazottja, Christian B. Zabriskie. Egyéb érdemeiről nem tudunk. És mi az ördög az a bórax? Ez egy sóféleség, amit a bór a nátriummal alkot. De mire jó? Sok mindenre. Tisztítószerek, zománcok készítésére, üveggyártáshoz, újabban pedig a biokémiai iparban is. Ezt a vidéket az utolsó 10-5 millió évben elég terjedelmes tó borította, amiben lerakódtak a környező hegyekből lehordódott sós agyagok, kavicsok és egyéb hordalékok, melyeket, miután kiemelkedtek, és az egészet szépen felárkolta az erózió. Ezek a rétegek tartalmazzák a bóraxot, amit kibányászva eleinte öszvérfogatokon, majd keskenyvágányú vasúton szállítottak Kalifornia nyugati részébe.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210091.JPG" alt="2012_0625us210091.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="585" height="438" /></p>
<p style="text-align: justify;"> I<strong>gen, ez csakugyan a Zabriskie Point</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210084.JPG" alt="2012_0625us210084.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="573" height="429" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210092.JPG" alt="2012_0625us210092.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="576" height="431" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Van itt még egy rejtélyes földrajzi név, a Manly-torony, egy kissé kiemelkedő sziklaalakzat, melyről a fene se tudta, kit takar. William Manly sokféle foglalkozást űző kalandor – pionír – volt a 19. század második felében, abban az időben, amikor sok, jobb sorsban reménykedő szerencsevadász indult útnak nyugat felé. Ezek egyik csoportja a „negyvenkilencek” néven vált ismertté. Ekhós szekerekkel, családostól küzdötték át magukat árkon-bokron, mígnem 1849-ben csatlakozott hozzájuk Manly is. Az történt, hogy egy hibás térkép alapján tájékozódtak, és bekeveredtek a Halál-völgybe. Egyetlen szerencséjük, hogy mindez decemberben történt, amikor nyilván nem volt ilyen gyilkos hőség. Élelmük fogytával levágták ökreiket, szekereiket használták tűzifának… Manly és egyik társa gyalog tett meg mintegy 400 kilométert, hogy utat találjanak a civilizációba és segítséget vigyenek. Sikerrel jártak a csapat megmenekült. Így hát megérdemli, hogy valami kis sziklafok megőrizze a nevét (amit egyébként egy időszakos tó is visel, csökevénye annak a jókora állóvíznek, mely a jégkorszak végén errefelé terpeszkedett). Egyébként manapság alig múlik el év anélkül, hogy valaki ne halna meg a nemzeti parkban, vagy ne tévedne el, ha letér az aszfaltozott utakról. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210095.JPG" alt="2012_0625us210095.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="561" height="420" /></p>
<p style="text-align: justify;"> Persze, nagyon piszkálta a csőrünket a <em>Racetrack Playa</em> nevű időszakos tómeder is, a rejtélyes módon mozgó köveivel, de oda egy szörnyűséges, még négykerék-meghajtású járművel is nehezen járható 50 kilométeres út vezet, és ha ott lerobban valami, kellő víztartalék és mentés nélkül tényleg halálos lehet. A látogatóközpontban, elrettentésül, kiállítottak egy cafatokra szaggatott autókereket, aminek láttán természetesen lemondtunk az útról. Így hát nem fejtettük meg a kövek mozgásának titkait, merthogy eszünk ágában sem volt, amúgy meg annyiféle teória létezik már amúgy is… Elszáguldottunk viszont a <em>Ubehebe</em> nevű maarkráterhez, mely 1 kilométeres átmérőjével, 200 méter körüli mélységével ugyancsak impozáns látvány. Keletkezési idejét 7000–2000 évre teszik, bár újabb vizsgálatok szerint akár 800 éve is lehetett itt gőzrobbanásos kitörés. Szeles vidék, alig állunk meg a lábunkon, pedig még egy szép, kisebb kráter is lenne a közelben. A szél gátol bennünket abban is, hogy közelebbről megszemléljük a völgy homokdűnéit; akkora homokvihar támadt, hogy alig láttunk ki a kocsiból.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210108.JPG" alt="2012_0625us210108.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="554" height="415" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>A Ubehebe kráter (ejtsd: jubihibi)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210113.JPG" alt="2012_0625us210113.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="538" height="403" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Homokbuckák (a kocsiablakból)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210122.JPG" alt="2012_0625us210122.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="558" height="418" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Homokviharban hagytuk el a Halál-völgyet</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Kora este, amikor <em>Mammoth Lakes</em> városkában szállást keresve kiszállunk az autóból, 12 fokot mutat a hőmérő. Nem csoda, itt már 2400 méteren vagyunk, a Sierra Nevadában, a település divatos síparadicsom. Bizony, a motelszobában bekapcsoltuk a hősugárzót. Ezt se hittük volna pár órával korábban, szénné égve. A szomszédos <em>Lee Vining</em> egészen más miatt fontos. Egyrészt a Sierra Nevada keleti kapuja, másrészt a <em>Mono-tó</em> partján fekszik. 1985-ben jártam itt először, szép emlékű földtantanárom Báldi Tamás öccse, Balázs jóvoltából, és teljesen elvarázsoltak a lúgos vizű tóból kimeredő mésztufatornyok, melyek jórészt a fenéken fakadó forrásoknak köszönhetik létüket. Azt pedig, hogy látszanak is, az emberi mohóságnak. Kaliforniában óriási a vízhiány, ezért a tavat tápláló patakok vizét részben már évtizedekkel ezelőtt elterelték Los Angeles felé. Az egyébként lefolyástalan tó vízszintje brutálisan csökkent, veszélyeztetve különleges, a lúgos vízhez alkalmazkodó élővilágát, és a velük táplálkozó mintegy kétmillió vándormadarat. Algákkal táplálkozó legyeket esznek, melyektől feketéllik a part, viszont a szemtelen házi legyekkel ellentétben legalább nem molesztálják az embert. Én is eszem, a városka egyetlen csehójában, miként tettem ezt 85-ben Balázzsal. Aztán, hogy, hogy nem, 1990-ben újból elkeveredtem Lee Viningba, de úgy ömlött az eső, hogy a tőle pár kilométerre levő tó megtekintéséről le kellett tennem. Viszont akkor is ugyanott reggeliztem, ilyenképpen a Lee Vining-i reggelizés (amit amúgy étteremfélében soha nem teszek) kvázi szokásommá vált. Hét dolláromba került, de megérte.</p>
<p style="text-align: justify;"> Útitársaim még nem jártak itt, na de mit mutatok most nektek, csodát fogtok látni! Legurultunk a partra, és a látványtól egy világ omlott össze bennem. A hajdan pompás tufatornyok tövig erodálódtak; a természet időnként elpusztítja önnön alkotásait. Ha a tufatornyok a tófenéken levő forrásokból nem kapnak vizet, növekedésük megáll és mivel nagyon laza szerkezetűek, láthatóan pár évtized alatt elpusztulnak. Örömmel tapasztaltam viszont, hogy a sok éve indult civil kezdeményezés nyomán a tó vízszintje nagyjából stabilizálódott, hemzsegnek a sósvízi legyek és vígan legelnek rajtuk a madarak. Csak később tudtam meg, hogy távolabb szépen állják a sarat a tufatornyok, ám odáig már nem mentünk el.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/mono1.JPG" alt="mono1.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="559" height="419" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/mono1torony.JPG" alt="mono1torony.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="413" height="532" /> </p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A tufatornyok 1985-ben</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210128.JPG" alt="2012_0625us210128.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="569" height="426" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ... és 2012-ben, szinte ugyanabból a beállásból</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210130.JPG" alt="2012_0625us210130.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="531" height="398" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Azért a távolban még akad néhány</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210166.JPG" alt="2012_0625us210166.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="557" height="417" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A vízimadarak legyeket legelnek</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Háromezer méterig kapaszkodunk fel a Sierra Nevadában az itt-ott még hófoltos <em>Tioga-hágón</em> és megérkezünk a <em>Yosemite</em> Nemzeti Parkba. A több mint 600 kilométer hosszan elnyúló „havas hegység” jó 100 millió éves gránitja sokáig időzött a felszín alatt, míg végül mintegy 5 millió éve az Észak-Amerikát nyugat felől érő tektonikus erők ki nem emelték. A kőzeteket azonnal kezelésbe vette az erózió, legfőképpen a jég. Gleccserek formálták ki a nemzeti park szívét, a Yosemite-völgyet is, amit – elsőként Amerikában – már 1864-ben védetté nyilvánították, ám nemzeti parki státuszt csak másodikként kapott a Yellowstone után, 1890-ben. A leglenyűgözőbb kilátás a Gleccser-pontról nyílik a gránitkolosszusokra, vízesésekre. A folyóvizek vájta völgyek már előkészítették a terepet a 3 millió éve kezdődött eljegesedés számára, s miután a gleccserek visszavonultak, ott maradt a pompás völgy, mely fölé többek között a nevezetes <em>Half Dome</em>, vagy az <em>El Capitan</em> emelkedik. Számomra az előbbi tűnik félelmetesebbnek, pedig a csaknem függőleges sziklafalának magassága alig több mint 400 méter. Ezzel szemben az „El Cap” délnyugati fala 914 méter magas. Nem csoda, hogy a sziklamászók egyik legkedveltebb célpontja. A legvadabb teljesítmény Alex Honnold amerikai sziklamászó nevéhez fűződik, aki 2017 júniusában egyedül, mindenféle biztosítás nélkül 3 óra 56 perc alatt ért fel a fal tetejére. Mászását kamerák is megörökítették, a Free Solo című filmet mi is láthattuk a National Geographic műsorán. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210174.JPG" alt="2012_0625us210174.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="529" height="396" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Át a Tioga-hágón</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210215.JPG" alt="2012_0625us210215.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="545" height="408" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Gránitkúpok...</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210192.JPG" alt="2012_0625us210192.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="525" height="393" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Tavak...</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210225.JPG" alt="2012_0625us210225.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="521" height="694" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Vízesések</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210217.JPG" alt="2012_0625us210217.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="521" height="390" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Yosemite-völgy és a Half Dome</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210270.JPG" alt="2012_0625us210270.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="513" height="384" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Half Dome a völgy aljáról</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210251.JPG" alt="2012_0625us210251.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="555" height="416" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Az El Capitan</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210254.JPG" alt="2012_0625us210254.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="538" height="403" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Itt fölmászni? Egyedül? Biztosítás nélkül?</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Az a gond, hogy az amerikaiak halálra szeretik a nemzeti parkjaikat. A Yosemite-t évente több mint négy millióan látogatják, zömük csak a völgyet, természetesen autóval. Már évtizedekkel ezelőtt fontolgatták, hogy a völgyet lezárják az autóforgalom elől, de erre nem került sor. Alternatívaként ingajáratban közlekedő ingyenes buszok is járnak. A völgytől jó 30 kilométerre fekszik a <em>Mariposa Grove</em> (pillangó liget), ahol több száz mamutfenyő tornyosul. Mivel a <em>Sequoia </em>Nemzeti Park csak nagy kitérővel lenne elérhető, beérjük ezzel. Nincs túl nagy különbség, ez is lenyűgöző.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210230.JPG" alt="2012_0625us210230.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="491" height="654" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210243.JPG" alt="2012_0625us210243.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="495" height="371" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Mariposa Grove mamutfenyői</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Visszatérünk a Sierra keleti oldalára, s észak felé tartva átmenetileg újra érintjük Nevadát, sőt még a fővárosát, Carson Cityt is. Érdekes amerikai sajátosság, hogy a legtöbb állam székhelye nem a legnagyobb város, miként ennek is csak 55 ezer lakosa van. Úticélunk a Lassen Volcanic Nemzeti Park, benne a 3190 méter magas <em>Lassen-vulkán</em>. Ez a Cascade-hegység legdélebbi tűzhányója, mely a világ egyik legnagyobb lávadómjával is büszkélkedhet. 1915 májusában hatalmas robbanásos kitörésének törmeléke 300 kilométerre keletre is eljutott. A lávadómot savanyú (magas szilícium-dioxid-tartalmú), erősen viszkózus dácit alkotja, és szabályosan bedugaszolja a vulkáni kürtőt. Ha egy ilyen dóm az alatta feszengő magma és gázok hatására újra szétrobban, a törmelék beterítheti fél Amerikát. Na jó, nem a felét, de nagy területet. Egyik, 1917-es kitörését egy szerencsés arra járó filmre is vette. Alighanem a legelső vulkánkitörések egyike, amit mozgófilmen is megörökítettek. A Lassenre évi átlagban másfél méter hó hull, csúcsát most is hó borítja, s mivel 2000 méter fölött járunk, elég hideg is van. A parkban szép számban fordulnak elő utóvulkáni jelenségek, iszapfortyogók, fumarólák, melegforrások, melyekből mi azt kapjuk, ami az utak mellett van. Több órás gyalogtúrára persze most sincs idő.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210322.JPG" alt="2012_0625us210322.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="561" height="420" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Lassen-vulkán és hatalmas lávadómja</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210310.JPG" alt="2012_0625us210310.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="537" height="402" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Szerény iszapfortyogó az út mellett</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Hosszú, jórészt autópályán megtett út után elhagyjuk Kaliforniát és belépünk Oregon területére. Még ideát, az útról jól látszik a fenséges, 4300 méteres Shasta vulkán. Harmadszor látom, de közelebb sosem jutottam hozzá. Medfordnál letérünk a főútról – innen stoppoltam elég keservesen oda-vissza 1990-ben a Kráter-tóhoz, merthogy a Greyhound-busz oda nem közlekedik. Baljós esőben, egy isten háta mögötti parányi faluban szállunk meg, így viszont már reggel, napsütéssel váltakozó borúban gurulunk célunk felé. Ahogy emelkedünk, mesevilág fogad, óriási behavazott fenyvesekkel. A látogatóközpont környékén egy lélek sem jár, az ösvényeken lábunk alatt recseg a vékony hóréteg. Két fok van. 90-ben itt sátraztam egyik kempingben, kellemes melegben, a tó mélykék vizét vakítóan sütötte a nap, igaz július második felében, most meg csak június elejét írjuk, s a fények is alig törnek át a felhőkön a szürke vízre. Mindegy, ezt egyszer így is látni kell. Egy kb. 8000 éve keletkezett, 655 méter mély kalderát tölt ki a csapadékból, olvadékvízből keletkezett tó, melynek legnagyobb átmérője csaknem 10 kilométer. Az utólag Mazamának elnevezett vulkán robbanásos kitörése és kráteraljzatának beszakadása után a 3700 méteresre becsült hegy jó 1500 métert veszített magasságából, úgyhogy mostanság a 2200 méter átlagmagasságú peremen sétálhatunk. Ebben a hidegben sok sétához nem volt kedvünk, inkább csak totyogtunk.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210299.JPG" alt="2012_0625us210299.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="562" height="421" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>A Shasta vulkán (kocsiból)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/craterlaketotal1.JPG" alt="craterlaketotal1.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="571" height="424" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/craterlake5.JPG" alt="craterlake5.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="487" height="639" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Az oregoni Kráter-tó 1985 júliusában</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210339.JPG" alt="2012_0625us210339.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="575" height="431" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210351.JPG" alt="2012_0625us210351.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="549" height="411" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és 2012 júniusában</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="http://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0625us210372.JPG" alt="2012_0625us210372.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="549" height="411" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Viszont ezúttal oda-vissza behavazott mesebeli fenyvesekkel</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Portlandet, az állam legnagyobb városát gondosan kikerüljük, pedig amerikai viszonylatban szép és kellemes település és éppen az eső sem esik. A nagyvárosokat eddig is elkerültük; mit nekünk Los Angeles vagy San Francisco. Alighanem már nem is léteznek, Hollywood tucatszor elpusztította mindegyiket, sőt az egész nyugati partvidéket belesuvasztotta az óceánba, valójában csak itt lavírozunk a kontinens új peremén. Kora délután egy mellékúton már csöndes esőben gurulunk a <em>St. Helens</em> felé. Hogy mit láttunk, mit nem a legendás vulkánból, leírom legközelebb.</p>
<p style="text-align: justify;"> </p>
<p><strong> </strong></p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F08%2F23%2Faz_ut_vege_9_fejezet_bucsu_amerikatol_1_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F08%2F23%2Faz_ut_vege_9_fejezet_bucsu_amerikatol_1_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F08%2F23%2Faz_ut_vege_9_fejezet_bucsu_amerikatol_1_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az út vége - 9. fejezet - Búcsú Amerikától, 1. rész"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/08/23/az_ut_vege_9_fejezet_bucsu_amerikatol_1_resz#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/16173958" border="0" /></a><br /></p>
0
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/01_2012_0625us210226.JPG
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/06/06/az_ut_vege_8_fejezet_indonezia_3_resz_komodo_es_java
Az út vége - 8. fejezet - Indonézia - 3. rész, Komodo és Jáva
2020-06-06T17:25:43+02:00
2020-06-06T17:25:43+02:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p> <strong> Indonézia - 2012</strong></p>
<p><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220205.JPG" alt="2012_0514indo201220205.JPG" class="open-in-modal imgleft" style="margin-right: 5px;" width="418" height="258" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;">Két nap vissza (egy éjszakai megállással), Labuan Bajo-ba. Mit tagadjam, nagyon untuk. Nálunk jobban csak szegény sofőrünk unhatta. És még szállást is kell keresnünk. Az előre kinézettről kiderült, hogy elég vacak, keressünk másikat. Megállunk egy szemmel láthatóan vadonatúj hotel előtt, kissé messzebb a belvárostól. (Belváros? Hol van itt belváros? És hol van itt város?) Én be se mernék menni. Hatalmas, oszlopcsarnokos lobby, tele márvánnyal vagy valami hasonlóval. Bálint akcióba lép. Mennyi a szoba két főre, egy éjszakára? 100 dollár. Bálint harsányan felkacag. Mutatványait látni, hallani kellene. Az sok, legyen 50. Ne már, menjünk innen, ennyiért soha nem adja oda, morgok. A kínai recepciós (merthogy a hotelt egy kínai vállalkozás építette) is elmosolyodik, talán kínjában. És ekkor jön a szokásos szöveg. Sokat mondok, ha Bálint 2000 szót tud angolul (viszont beszél még kb. hat másik nyelven), de ezt a keveset mesterien használja. Kis haszon neked, kis haszon nekünk – általában ez a varázsige, de ide most több kell, s erre jön a levezetés, vaslogikával. Nézze, a hotel szinte teljesen üres. Ha megkapjuk a szobát 50-ért, keresnek 50 dollárt, de ha nem adja ki, nem keresnek semmit. Mondanom se kell, pár perc múlva – 50 dollárért - már be is költözhettünk vadonatúj, erkélyes (igaz, nem pont tengerre néző, de ki bánja) szobánkba, amit előttünk még soha senki sem lakott, ráadásul még reggelit is kaptunk. Igaz, hogy kínai reggelit, ami gyakorlatilag sült-főtt sós ételeket jelent, amilyeneket én pl. ebédre ennék. Hiába, Kínában ez a szokás. Bálint, annak dacára (vagy talán éppen azért), hogy több mint 150-szer vitt csoportokat Kínába, ki nem állhatja a kínai kaját. Az édes-savanyú sertést például csak cukros disznóként emlegeti. Végül csak-csak sikerül valami ehetőt is összekaparnunk. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220241.JPG" alt="2012_0514indo201220241.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="478" height="359" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Itt laktunk</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> De mit fogunk csinálni a nem túl kies Labuan Bajo-ban? (Most látom, hogy 2015-ben vadonatúj repülőtéri terminál épült.) Az alváson kívül természetesen semmit. Estefelé egy közeli masszázsszalonban kigyúratom magamból az utazás fáradalmait. Közben Bálint a „madámmal” beszélget. Ötvenes kinézetű, hájas fickó, Hollandiából keveredett ide valahogy, alighanem megtalálta a számítását.</p>
<p style="text-align: justify;"> Reggel irány a kikötő és kellemes meglepetésünkre tényleg megtaláltuk a két fickót, akikkel napokkal korábban letárgyaltuk a <em>komodói </em>hajóutat. Hajónak éppenséggel nem nevezném, elég rozoga motoros fabárka és füstöl, mint a pokol – mint mindegyik a környéken. Útikönyvünk felhívta a figyelmet, hogy legalább a mentőmellények meglétét ellenőrizzük le. Megvoltak. Igazából nem is Komodóra, hanem a jóval közelebbi <em>Rincára</em> (ejtsd: rincsa) mentünk (utóbbira 2, előbbire 4 óra az út, csak oda), természetesen azért, hogy megnézzük a Föld legnagyobb gyíkját, a komodói „sárkányt”, vagy varánuszt. Komodo Rincával és Padarral, valamint jó néhány kis szigettel együtt nemzeti park és a világ hét új természeti csodáinak egyike (de tényleg), szárazföldi területe mintegy 600 négyzetkilométer. Először is fizetünk nemzeti parki belépőt, aztán fizetünk egy hivatásos kísérőt, mert nélküle nem lehet csak úgy lófrálni. Hogy a látogató ne távozzon elégedetlenül, biztos, ami biztos, már az épület elé vezényeltek néhány sárkányt, nyilván kellően jóllakatva, leszedálva, tudom is én, de nem műanyagból voltak, az biztos. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/komodo-island-map.jpg" alt="komodo-island-map.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="533" height="410" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220191.JPG" alt="2012_0514indo201220191.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="546" height="409" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Úton Rinca felé</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220196.JPG" alt="2012_0514indo201220196.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="537" height="403" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A nemzeti park világörökség</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A komodói varánusz legnagyobb példányai 3 méter hosszúra is megnőnek, a legnagyobbak súlya eléri a 70 kilót is. Az izolált gigantizmus „termékei”, vagyis rajtuk kívül nincs olyan ragadozó a környezetükben, mely elfoglalhatta volna az ökológiai fülkét a szigeteken, ahol felmenőik éltek. Az indonéz szigetvilágban, illetve Ausztráliában létezett egy varánuszfélék alkotta megafauna, ám annak képviselői a pleisztocén végén kihaltak. Ausztráliában találtak 3,8 millió évre datált fosszíliákat, melyek igen hasonlóak a komodói sárkányhoz, csak kisebbek voltak, úgyhogy az újabb feltevések szerint már ott kifejlődtek, mielőtt elterjedtek a szigeteken. Ma a kis szigeteken kívül csak Floresen fordulnak elő, de ott a testméretük hosszú idő óta nem változott. Így aztán, ahol nem akadt vetélytárs, szép nagyra nőttek. Mindenféle állatot megesznek, gerincteleneket éppúgy, mint madarakat vagy emlősöket. Fő fegyverzetük nem a fogazat, hanem az alsó állkapocs táján levő két mirigy, melyek többféle mérgező fehérjét is termelnek. Ezeknek a biológiai jelentősége még nem egyértelműen bizonyított, ám e mirigyek véralvadásgátlót is kiválasztanak. Persze, a fogaik sem elhanyagolandók, mintegy 60 van belőlük, 2-2,5 centi hosszúak, bár ezeket szinte teljesen befedi a fogínyük. Ez viszont táplálkozás közben gyakran felszakad, ideális táptalajt kínálva a szájukban élő baktériumoknak. Ezek gondoskodnak az áldozat lassú, de biztos pusztulásáról. Láttam olyan dokumentumfilmet, melyben a sárkány megmart egy bivalyt a dagonyázóhelyén, és ott őrizte a zsákmányt, míg az nagyjából egy napi kínszenvedés után elpusztult. Akkor aztán elkezdte enni, no persze, a dögszagra egyből előtermet még három-négy példány, azokkal osztozott. Szinte hihetetlen, de a saját testsúlyának kb. a 80 százalékát is képes megenni egy ültő helyében. Hatalmas darabokat harap ki áldozatából, aztán kihever a napra, hogy felgyorsítsa az emésztését. A komodói varánuszról az a közkeletű vélekedés, hogy dögöt eszik, de bizony emellett vadászik is. Szarvasra, vaddisznóra, mikor mi akad. Nemcsak a szájával kapja el őket, hanem hatalmas és erős farkával (a testhosszának nagyjából a fele) is képes ledönteni nagyobb termetű zsákmányállatot. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220199.JPG" alt="2012_0514indo201220199.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="547" height="291" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220201.JPG" alt="2012_0514indo201220201.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="552" height="414" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220203.JPG" alt="2012_0514indo201220203.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="528" height="342" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> "Bemutató" példányok</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Mint mindegyik varnánuszfélének, a komodóinak is csak egy hallócsontocskája van, a kengyel, úgyhogy annyira rossz a hallása, hogy eleinte süketnek hitték, de a látásával sem büszkélkedhet. Annál jobb az íz- és a szagérzékelése (főként a villás nyelve révén); 4–8 kilométerről is kiszimatolja a dögszagot. A párzást hosszú csaták előzik meg a hímek között. A nőstény október táján rakja le átlagosan 20 tojását, zömmel az ásótyúkok dombszerűen kialakított költőhelyére, a föld alá. A kicsik 7–8 hónap után kelnek ki. A nőstény addig őrzi a tojásokat, közben semmit sem eszik, a farkában felhalmozott zsírtartalékot éli fel. Az első érdekesség, amit vezetőnk megmutat, egy ilyen dombocska, de hozzáteszi, hogy a sárkányok időnként kamu költőhelyeket is kialakítanak, megelőzendő, hogy saját fajtársaik felzabálják a tojásokat. Európában nagyon későn, csak 1910-ben szereztek tudomást a létükről, egy holland gyarmati tisztviselő leírása nyomán. 1927-ben viszont már a londoni állatkertben mutogattak két példányt. Emlékszem, amikor David Attenborough 90. születésnapja volt, több tévécsatorna is vetítette a régi filmjeit. 1956-ban járt Komodón egy filmes stábbal, ami akkoriban még nem volt ilyen könnyen megközelíthető. Nem is tudom, készült-e a már korábban mozgófilm a sárkányokról, de a film elég nagy szenzációnak számított. Ami azt illeti, nekünk se kellett volna tízezer kilométert utaznunk a látványért, hiszen pár éve már a pesti állatkertben és a nyíregyházi állatparkban is megtekinthetők. Na persze, más az élőhelyén látni. Rinca aránylag kis sziget (200 km2), meglehetősen kopár, kis erdőfoltokkal, lakossága alig ezer fő, viszont nagyjából 1300 sárkány otthona. Alig egy-két órás gyaloglás után pillantjuk meg az első közeli példányt, a száraz fűben ballag felénk zavartalanul. Úgy másfél-két méterre közelítem meg, aránylag elfogadható fotó végett, közben kísérőnk folyamatosan kíséri a szemével és keze ügyében egy erős villás bottal, mellyel szükség esetén távol tarthatja tőlünk. Turistát tudtommal még nemigen támadtak meg, viszont itt, Rincán is előfordult már, hogy berándultak a faluba és – nyilván zavarukban – megmartak néhány embert. Ilyenkor nagyon sürgős orvosi ellátás szükséges, mert a marás akár halálosan fertőző is lehet. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220213.JPG" alt="2012_0514indo201220213.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="514" height="386" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Ilyen a sárkányfészek</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220216.JPG" alt="2012_0514indo201220216.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="556" height="363" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Varánusz a terepen</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220222.JPG" alt="2012_0514indo201220222.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="546" height="410" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220225.JPG" alt="2012_0514indo201220225.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="545" height="434" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Kicsit kopott, de a "mienk"</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220226.JPG" alt="2012_0514indo201220226.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="529" height="397" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A sárkány elhagyja a helyszínt</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220229.JPG" alt="2012_0514indo201220229.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="533" height="400" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Rincai táj</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> </strong> És mit fogunk csinálni maradék két napunkon Balin? (Meglehet, buta kérdés ez másnak, ám mindketten töltöttünk már ott némi időt.) Ezt Bálint vetette fel még Floresre indulásunk előtt. Mire én: kifekszünk Kuta Beachen a homokra, döglünk, közben jókat eszünk-iszunk. Lóizét fekszünk – így Bálint. Milyen messze van Jáván a Kawah Ijen vulkán? Nem is tudom, nézzük meg térképen. De hát ez nincs is messze! Így történt, hogy már előre kocsit béreltünk, amibe nyomban be is ültünk, mihelyt kétórás késéssel leszálltunk Denpasarban. Este lett, mire átvergődve a hétvégi csúcsforgalmon, majd átkelve a kompon Jávára megérkeztünk egy városba, ahol az éjszakát töltöttük, előre megbeszélt szálláson, magánháznál. Többek között ezt szeretem Ázsiában. Így vagy úgy a világon mindent el lehet intézni, meg lehet szervezni, mindig és mindenre akad kisvállalkozó. Sötét hajnalon, ötkor már várt bennünket egy dzsip (előző este beszervezve, árban megalkudva), amivel úgy két óra alatt, zömmel egy szörnyű útszakaszon odaértünk a híres vulkán derekáig. Hogy miről híres? Arról, hogy gyönyörű, ám halálos veszélyeket rejtő krátertava partján bányásszák szerencsétlen helyi emberek a termésként, és a vállukon átvetett rúdon lógó két bambuszkosárban 70–80 kilós teherrel 300 métert másznak felfelé gumipapucsban a köves ösvényen, esetenként 60 fokos emelkedőn, majd még 3 kilométert gyalogolnak az átvevőhelyig. Hajnalban, sötétben kezdenek, naponta kétszer teszik meg ezt az utat, és ezzel keresnek kb. napi 12 dollárnak megfelelő rúpiát. Ám azt a ként előbb ki is kell bányászniuk. A fumarólákból ömlő kénes gázokat kerámiacsövekbe vezetik, melyekben pirosas színű, folyékony kénné válik, az pedig igen hamar megszilárdul és megsárgul. Ezt a ként darabokra törik és a kosarakba pakolják. A mintegy kétszáz munkás mindenféle védőfelszerelés nélkül dolgozik (hacsak az arcuk elé kötött kendőt, rongyot nem tekintjük annak) – a pokol kapujában. Lényegesen jobban keresnek, mint a környékbeli parasztok, de nagy árat fizetnek érte. Az öregkort talán egyikük sem éri meg.</p>
<p style="text-align: justify;"> Reggel nyolckor, úgy másfél órás, enyhén megerőltető gyalogtúra után már fönn állunk a kráter peremén, nagyjából 2300 méteres magasságban, és a gomolygó felhőzeten és gáztengeren kívül semmit sem látunk. A 720 méter átmérőjű, 200 méter mély, erősen savas, türkizszínű krátertó egy nagy, 20 kilométer átmérőjű rétegvulkáni komplexumban ül. 2008-ban gumicsónakból megmérték a víz pH-értékét; 0,5 volt. Kezdőknek mondom, ez baromi savas. Jó másfél órája álldogálunk magunkban a nyirkos hidegben, amikor először kezd felderengeni valami a tóból, de korai az öröm, újból befelhősödik. És ez így megy még egy óra hosszat. Néha legalább a belső kráterfalakat látni lehet; eróziós barázdák szabdalják mindenfelé. Aztán kitisztul – bár nem teljesen –, így látjuk, hogy ömlik ki a kén a csöveken, és néhány ember téblábol ott, ahol máskor a kénbányászok dolgozni szoktak. Ma (vagy mostanában) nincs kitermelés, talán némi aktivitást észleltek. A lentiek meg bizonyára kutatók. Eszünk ágában sincs lemenni. Közel háromórás várakozás után végre annyira kitisztul az idő, hogy sikerül néhány elfogadható képet készítenem a tóról is. Azt csak utólag tudtam meg, hogy még 2008-ban egy francia fotós éjszaka járt a kráterben és elképesztő, kék fényeket fotózott a kénkiáramlások körül. A hazai sajtóban annyi baromságot írtak le róla, a leggyakrabban pl. azt, hogy „kék láva” lövell ki a vulkánból. Nos, a Kawah Ijenből semmiféle láva nem lövell ki mostanság, kék meg különösen nem. A kén kék lánggal ég, a különös jelenség oka egyszerűen az, hogy a kénes gázok égése produkálja ezt a káprázatos színt.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220250.JPG" alt="2012_0514indo201220250.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="509" height="382" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220255.JPG" alt="2012_0514indo201220255.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="554" height="416" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>A Kawah Ijen kráterének peremén, térdig felhőben</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220266.JPG" alt="2012_0514indo201220266.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="557" height="418" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Amikor először láttuk meg a tavat</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220269.JPG" alt="2012_0514indo201220269.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="577" height="433" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ott áramlanak ki a kénes gázok</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220270.JPG" alt="2012_0514indo201220270.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="581" height="436" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Máskor itt lent kénkitermelés folyik - de akkor nem máskor volt</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220304.JPG" alt="2012_0514indo201220304.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="585" height="439" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Kis remény, hogy egészben láthatjuk a tavat</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220298.JPG" alt="2012_0514indo201220298.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="574" height="431" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ha nincs mit fényképezned, fotózd, amit éppen látsz</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220326.JPG" alt="2012_0514indo201220326.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="594" height="446" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Totálban ez volt a legtöbb</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220329.JPG" alt="2012_0514indo201220329.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="561" height="421" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Egyemberes adag - kb. 70-80 kiló</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Még aznap visszatérünk Balira, Kuta Beach-re, ahol ismét sikerül egy jó szállodát kifognunk. Csak másnap este indul a gépünk, körülnézünk az immár teljesen nyugati igényekre átszabott kisváros főutcáján meg a strandon. Egy percet sem „döglöttük” a parton, tíz percet ha sétáltunk a fövenyen. Mondhatom, százszor jobb volt a vulkánokon.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220350.JPG" alt="2012_0514indo201220350.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="565" height="377" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Kuta Beach főutcája (kell ez nekünk?)</strong></p>
<p> Ez volt (a Közel-Keletet nem számítva) a tizennyolcadik, és egyben utolsó ázsiai utazásom.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220368.JPG" alt="2012_0514indo201220368.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="550" height="413" /></p>
<p> <strong> Hazafelé - valahol az Alföld fölött</strong></p>
<p>(Következik: Búcsú Amerikától)</p>
<p> </p>
<p>Előző részek: </p>
<p> <a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/05/30/az_ut_vege_8_fejezet_indonezia_2_resz_celebesz_es_flores">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/05/30/az_ut_vege_8_fejezet_indonezia_2_resz_celebesz_es_flores</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/05/22/az_ut_vege_8_fejezet_indonezia_1_resz_celebesz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/05/22/az_ut_vege_8_fejezet_indonezia_1_resz_celebesz</a></p>
<p><em><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/26/az_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_1_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/26/az_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_1_resz</a></em></p>
<p><em><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/11/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_2_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/11/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_2_resz</a></em></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/04/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_1_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/04/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_1_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/29/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/29/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/21/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/21/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/23/az_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/23/az_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/07/az_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/07/az_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz</a></p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F06%2F06%2Faz_ut_vege_8_fejezet_indonezia_3_resz_komodo_es_java%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F06%2F06%2Faz_ut_vege_8_fejezet_indonezia_3_resz_komodo_es_java%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F06%2F06%2Faz_ut_vege_8_fejezet_indonezia_3_resz_komodo_es_java%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az út vége - 8. fejezet - Indonézia - 3. rész, Komodo és Jáva"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/06/06/az_ut_vege_8_fejezet_indonezia_3_resz_komodo_es_java#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/15746112" border="0" /></a><br /></p>
0
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220205.JPG
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/05/30/az_ut_vege_8_fejezet_indonezia_2_resz_celebesz_es_flores
Az út vége - 8. fejezet - Indonézia - 2. rész, Celebesz és Flores
2020-05-30T16:51:46+02:00
2020-05-30T16:51:46+02:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p style="text-align: center;">Indonézia - 2012</p>
<p style="text-align: justify;"> <img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210248.JPG" alt="2012_0506indo201210248.JPG" class="open-in-modal imgleft" style="margin-right: 5px;" width="301" height="226" /> <strong>F</strong>olytatjuk utazásukat Celebeszen, Tana Toradzsa vidékén, ahol az előző részben megismerkedtünk a temetkezés módjaival. A toradzsák, mint láttuk, nem a földbe teszik halottaikat, ráadásul nem is a halált követő napokban. A búcsúztatásnak ugyanis meg kell adni a módját a megfelelő ceremóniával, ami igen sokba kerül. Ezért a végső búcsúra néha hónapokat, éveket is várnak, mire összejön a pénz. A másik ok az, hogy a toradzsák hite szerint a halál nem valami gyors esemény, hanem fokozatos folyamat; út a puya, vagyis a lelkek földje felé. A halottat ezért több rétegnyi textíliába csavarják és mumifikálják. Amennyire tudom, formalint fecskendeznek a testébe, ami tartósítja azt. Rendszerint a ház alatt, vagy magában a házban helyezik el, rendszeresen látogatják, jelképesen ételt visznek neki, beszélnek hozzá. Amíg el nem temetik, nem is tekintik halottnak. Amikor aztán együtt van a pénz és a távol élő családtagok is mind el tudnak jönni, kezdődhet a szertartás, ami általában napokig tart. Erre a célra fedett emelvényeket ácsolnak, ahol a gyászolók összegyűlhetnek, ehetnek, ihatnak.<strong></strong><strong></strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Abban a szerencsében (?) volt részünk, hogy kalauzunk elvitt bennünket egy temetési szertartásra. Nem kell hozzá külön engedély, bárkit szívesen látnak, viszont ajándékot illik vinni. Erre a legcélszerűbb egy karton cigaretta. Mire odaérünk, már sokan, száznál is többen vannak, ördög se tudja, ki rokon, ismerős, ki egyszerű bámészkodó, viszont látunk pár turistát is, akik nyilván hozzánk hasonlóan keveredtek oda. Bemutatnak bennünket valamelyik családtagnak, aztán elfoglalhatjuk a helyünket valamelyik fából ácsolt emelvényen. Teát, kávét, süteményt kapunk. A ház körül disznókat látunk tucatjával, bambusz rudakkal jól átkötve, és sorban megkezdik útjukat életük utolsó állomásához, ahol levágják őket, húsukat pedig nagy banánleveleken széttrancsírozzák. A csúcspont a bivaly levágása, vagy inkább feláldozása. Nem tudom, hányat vágtak le összesen a nagy esemény napjai alatt (állítólag 24-et illik), nekünk csak ezt az egyet kell végignézni. Azaz, nem kell. El is fordulok, még a fülemet is befogom, de még így is hallom a nyomorult állat kétségbeesett bőgését. Bálint nézi, időnként közvetít. Kipányvázva vonszolják a helyszínre, aztán egy erre érdemes férfiú egy hatalmas késsel egyetlen nyisszantással átvágja a torkát (ha ügyes), a vért pedig fiatal fiúk fogják föl bambuszedényekben. És mindezt kisgyerekek is végignézik. Amúgy mindenki szépen fel van öltözve, az idősebbek feketébe-aranyba, a fiatal lányok, fiúk díszes, színes ünnepi viseletbe. A bivalyok azért kellenek, mert hitük szerint minél többet áldoznak fel, annyival könnyebben jutnak el az elhunytak a puyába. A bivalyok bőrét kifeszítik, kiszárítják, aztán eladják. Az állatok egy részét egyébként a vendégek hozzák, kvázi ajándékként, a tömérdek húst pedig vagy helyben elfogyasztják, vagy szétosztják az adományozó rokonság között.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210255.JPG" alt="2012_0506indo201210255.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="518" height="428" /></p>
<p style="text-align: center;"> <strong> A gyerekeket is a legszebb ruhájukba öltöztetik a szertartásra</strong></p>
<p style="text-align: center;"> </p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image//2012_0506indo201210240.JPG" alt="2012_0506indo201210240.JPG" class="imgnotext" width="474" height="356" /></p>
<p style="text-align: center;"> <strong> Ez a szegény malac, sok tucatnyi társával, feláldozásra kerül</strong></p>
<p style="text-align: center;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210265.JPG" alt="2012_0506indo201210265.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="458" height="344" /></strong></p>
<p style="text-align: center;"><strong>Már folyik is a feldolgozás</strong></p>
<p style="text-align: center;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210267.JPG" alt="2012_0506indo201210267.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="508" height="381" /></strong></p>
<p style="text-align: left;"><strong> A rokonság jól tartja a vendégeket</strong></p>
<p style="text-align: left;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210268.JPG" alt="2012_0506indo201210268.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="510" height="383" /></strong></p>
<p style="text-align: left;"><strong> Minket is</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Forog a gyomrom, menni kéne, viszont vezetőnk megemlíti, hogy ilyenkor illik megnézni az elhunytat is. Egyik női családtag vezet hozzá. Hetven év körüli asszony fekszik a koporsóban, nagyjából két éve halt meg, a szeme aljáig le van takarva. Természetesen le is lehet fényképezni. Igazából nem tudom, hogy a ceremónia elején vagy közepén tartanak. (Utóbb láttam egy dokumentumfilmben az egészet; mi alighanem még csak az elején kapcsolódtunk be.) Rögtön ez után távozunk, következne az ebéd, de aznap egyikünk sem nagyon evett már semmit.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210271.JPG" alt="2012_0506indo201210271.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="454" height="341" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Egy száradó bivalybőr, immár bivaly nélkül</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210269.JPG" alt="2012_0506indo201210269.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="360" height="480" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Az elhunytat nemcsak megnézni, hanem lefényképezni is illik</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Másnap délelőtt még körülnézünk egy-két hegyvidéki faluban, megcsodáljuk a valószínűtlenül zöld teraszos rizsföldeket és újabb házakat. Egyik faluban másfajta temetkezési emlékműveket is láthatunk. Ezek monolitok, mindenféle jelzés, díszítés nélkül. Igazából már nem emlékszem, hogy a halottak csakugyan e kövek alatt nyugszanak-e, vagy csak síremlékek, mindenesetre nem gyakoriak. Egyébként itt-ott láttunk a keresztény kriptákra emlékeztető, kereszttel díszített, ház formájú sírokat is. Délután hatalmas eső szakadt Rantepaóra, elmosva további programunkat, mely nyilván egy újabb, az előbbiekhez hasonló falu meglátogatása lett volna.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210331.JPG" alt="2012_0506indo201210331.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="504" height="378" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Jellegzetes rizsteraszos táj a toradzsa vidéken</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210298.JPG" alt="2012_0506indo201210298.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="503" height="377" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Egyik falu olyan, mint a másik</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210319.JPG" alt="2012_0506indo201210319.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="517" height="388" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ezek a monolitok szintén temetkezési helyek</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210323.JPG" alt="2012_0506indo201210323.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="510" height="383" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ez már csakugyan keresztény kriptára emlékeztet</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Már csak egy feladatunk maradt: egy nap alatt visszajutni Makassarba, ezúttal az „egyenes” úton. Sikerült. Kora este indult vissza a gépünk Denpasarba, de akkor már a zsebünkben volt a másnap reggelre, Floresre szóló repülőjegy is, közvetlen járat ugyanis ritkán van a két sziget között. Az utazó, ha kevés és kötött az ideje, gondolkozzon előre. </p>
<p style="text-align: justify;"> Indonézia maga a bőség zavara. Ha már „letudtuk” Jáva javát, Balit, Celebeszt (a töredékét), még mindig ott van a hatalmas Szumátra az állatban, növényben egyaránt gazdag őserdeivel, a fölrengető Toba vulkán maradványaival, a Szunda-szorosban a Krakatau aktív maradványaival, a nemkülönben hatalmas Kalimantan (Borneó indonéz fennhatóság alatt álló részével). És ezek csak a nagyobbak. Jávától keletre sorakoznak a <em>Kis-Szunda-szigetek</em> (helyi nevén <em>Nusa Tenggara</em>), melynek tagjai, kicsik és nagyobbak egyaránt, vonzó célpontok. Csábító például a Balival keletről szomszédos Lombok a 3700 méter magas Rindzsani-vulkánnal és pompás krátertavával, Sumbawa a nemkülönben hírhedt pusztítóval, a Tambora-vulkánnal, és még tömérdek apró földdarab. Számunkra azonban a legvonzóbbnak <em>Flores</em> tűnt, úgyhogy egy újabb, Balin eltöltött éjszaka után már repültünk is. Új típust avattam saját „gyűjteményemben”, egy kínai gyártmányú MA60-as turbópropelleres gépet, a számomra szintén új Merpati légitársaság flottájából, melyből két ilyen gép már lezuhant (a Merpati meg egy évre utazásunk után csődbe ment). Indonéz légitársaságokkal repülni nem kimondott életbiztosítás, többségük ki van tiltva az Európai Unióból.</p>
<p style="text-align: justify;"> Florest három repülőtér köti össze a szigetvilág többi tagjával, mi <em>Labuan Bajo</em>-ba, a legnyugatabbira érkezünk, ide a leggyakoribbak a járatok. Kis halászfaluként kezdte, most kis turistaközpont (ránézésre pár ezer lakossal), amit annak köszönhet, hogy innen érhető el a legkönnyebben Komodo (a parányi és roppant csúf reptér is ezt a nevet viseli), az óriási varánuszairól legendássá lett sziget. Nekünk azonban egyelőre egészen más az úti célunk: a Kelimutu vulkán és annak híresen szép krátertavai. Útitársam, Bálint azonnal vad alkudozásba kezd autóbérlés ügyében – és ismét sikerrel, pedig a „gazda”, aki szemlátomást több kocsit is futtat, a bőrt is le akarta nyúzni rólunk. Megtudjuk, hogy a Kelimutu kétnapnyi autóútra van a várostól, úgyhogy négy napra kérjük a kocsit, persze, most is sofőrrel. Két nap egy ilyen, viszonylag kis szigeten (13 500 km<sup>2</sup>)? Mihelyt elhagyjuk a keskeny parti síkságot, máris kiderül, miért. Az indonézek által Trans-Flores Highway-nak nevezett út nagyjából 700 kilométer hosszan húzódik a sziget két végpontja között, ennek majdnem a felét kell megtennünk. Nagyon hamar emelkedni kezdünk, először úgy 500, majd 1000 méter körüli magasságba és az út nagy részét ettől kezdve majdhogynem szintben tesszük meg. A gond nem is a távolsággal, vagy az út minőségével van, hanem azzal, hogy gyakorlatilag nincs száz méteres egyenes szakasza. Egyik kanyar követi a másikat. Még szerencse, hogy gyér a forgalom. Nem is értem, hogy fiatal sofőrünk hogy nem szédült ki a kormány mellől, mindenesetre elég gyakran tartottunk pár perces pihenőket, mert csakugyan nagyon igénybe veszi a szervezetet. Látnivaló egyelőre kevés akad, nem mintha nem lenne, de olyan sűrű az erdőség, hogy nincs hol és hová kilátni. Annyi azért a nyiladékokból feltűnik, hogy a gerincről lenézve a táj nagyon tagolt, nagyon zöld, és a kőzeteket igen erősen marja az erózió. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/indonesia-flores-island-map.jpg" alt="indonesia-flores-island-map.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></p>
<p style="text-align: justify;"> A késői indulás miatt elég hamar, már <em>Ruteng</em> városkában kénytelenek vagyunk tanyát verni éjszakára. Állítólag izgalmas, a valóságban viszont elég satnya piaca borzalmas bűzével elég hamar elűz, normális gyümölcshöz sem jutunk, pedig az ebéd – nos, az ebéd már megint <em>nasi goreng</em> volt valahol út közben, egy csárdafélében. Ez nagyjából afféle étek, mint a kínai „sült rizs”, és keletkezése is hasonló gyökerekre vezethető vissza. Ázsiában, ugye, szinte mindenhol a rizs az alapétel, a bendőtömő. Megfőzik, és kész. Ha van hús, hal, zöldségféle, a rizs csak a bónusz, azt mindig az étkezés végén fogyasztják el, nem köretként. Na de mi legyen a maradékkal, valamint az egyéb maradékokkal, úgy mint kisebb-nagyobb húscafatok, tojás, zöldségfélék? Keverjük össze mindezt, kis olajon süssük át sok fokhagymával, öntsük nyakon szójaszósszal, hogy az esetleges mellékízeket elvegye, és lehet felszolgálni. Tésztás változata a <em>mie goreng</em>. A vidéki indonéz éttermekben mindenütt kapható, sőt gyakran csak ez. Ha egy szakács nagyon nekidurálja magát, akár remekművet is alkothat e néven, ámde ilyesmit nekünk nem sikerült kifogni. Szállásunk viszont olyan elsőrangú volt, akár egy jobbfajta amerikai motel (vacsora szupermarketből, poharas kínai tésztaleves, forró vízzel életre keltve), ráadásul olcsó is. Vendéget magunkon kívül alig láttunk. Itt említem meg, hogy sofőrünk – de erre igazából már csak a visszainduláskor döbbentünk rá – minden alkalommal, amikor megálltunk enni, csak egy teát ivott. Azt hittük, vesz magának valamit, aztán amikor nem vagyunk ott, megeszi. Hát nem. Ez a szerencsétlen úgy jött el otthonról, hogy talán csak benzinpénzt kapott a gazdától (az utolsó tankolást már így is mi előlegeztük meg), csak pár ezer rúpiát hozhatott magával saját célra (ez nagyon-nagyon kevés) alighanem éhezett, és ráadásul a kocsiban aludt. A felismeréstől kezdve viszont szépen megetettük, nasi gorenget kapott, akárcsak mi. (A végén elég szép borravalót is kapott.) Bálint már az elején elhatározta, hogy fogyókúrába kezd, ami nála azt jelentette, hogy kizárólag gyümölcsöt – legfőképpen papaját – eszik. Pár napig tartotta is. </p>
<p style="text-align: justify;"> Másnap, szép napos időben már messziről látszott a 2245 méter magas <em>Inerie vulkán</em> szinte tökéletes, piramisszerű, andezites kőzetekből felépülő kúpja; a rétegvulkánok általában ilyenek, ha el nem csúfítják önmagukat; itt is esett némi csorba a csúcsrégió tökéletességén. Legutóbbi kitörését nagyjából 10 ezer évvel ezelőttre teszik. Aztán 2000-ben, csekély aktivitást követően, egy tó jelent meg a kráterében, s vize piros színt öltött. Wawomudhának nevezték el. Persze, erős kísértést éreztünk, hogy megnézzük, de még vezetővel is jó félnapos program, nekünk pedig speciel erre nem volt fél napunk.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210422.JPG" alt="2012_0506indo201210422.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="541" height="406" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Nagyrészt ilyen hegyvidéki tájakon autóztunk</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220006_inerie.JPG" alt="2012_0514indo201220006_inerie.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="532" height="399" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Az Inerie vulkán</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A hegy alsó lejtőin a mintegy 60 ezres <em>Ngada </em>etnikum falvai sorakoznak. A leglátogatottabb <em>Bena</em>, úgy pár százan lakhatják. Persze, itt is van belépődíj, de megéri, azt nézünk meg, azt fényképezünk, amit csak akarunk. A házak egy hosszú központi térség két oldalán sorakoznak. Valamennyi fából épült és zsúptetős, legalábbis mi így neveznénk, és a házak bejáratát – akárcsak a celebeszi toradzsáknál – itt is áldozati bivalyszarvak, állkapocscsontok díszítik. De nem is ezek legérdekesebbek, hanem a lakóépületekhez erősen hasonló építmények. Az egyik a ngadhu, úgy 3 méter magas, faragott farúd, amit esernyőszerű kúpos tető borít, a másik a bhaga, mely úgy néz ki, mint egy miniatűr ház. Mindkettő az ősök jelenlétét jelképezi; előbbi „férfi”, a másik a „női” ősök emlékére épült. Közöttük látni még embermagasságú különös megalitokat, melyeknek eredete és rendeltetése elég bizonytalan, de ezek is az elődökkel kapcsolatosak, amolyan síremlék-félék. De ha már síremlék… Nemigen láttam még olyan települést, melynek központi térsége egyben temető is lenne. Márpedig itt, esetenként a megalitok mellett-között friss sírok is vannak, méghozzá kereszttel. A Ngadák ugyanis keresztények; holland misszionáriusok térítették meg őket a 20. század elején (furcsa mód ennek ellenére nem protestánsok, hanem katolikusok). S hogy efelől kétségünk se legyen, a falu végén oltárszerű kis barlang látszik, Mária szobrával, karján a Kisjézussal. Persze, az ő kereszténységük, meg az európaiaké, azért köszönőviszonyban sincs egymással. Ugyanúgy fuzionált az animista, ősi hitvilágukkal, mint a katolicizmus oly sok más helyen is a világban, viszont a gyerekek missziós iskolába járnak.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220035.JPG" alt="2012_0514indo201220035.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="565" height="424" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Ngada falu - lakóhely temetővel kombinálva</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220025.JPG" alt="2012_0514indo201220025.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="570" height="428" /></strong><strong> </strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ezek nem házak, hanem temetkezési helyek</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A Ngadákat, akiknek egyébként saját nyelvük is van, csak áttételesen érintette meg a 21. század. Errefelé nincsenek parabolaantennák, hovatovább villany sincs, kutat sem láttam, viszont leszoktak a népviseletükről (ha volt is nekik), gyerektől az idősekig nyugatról származó second hand ruhafélét viselnek. A teraszozott lejtőkön rizst, kukoricát, zöldséget, gyümölcsöt termesztenek, és a jelek szerint hasznosítják a bételpálma termését, a bételdiót. A magot szeletekre vágják, mészporral, különféle fűszerekkel bétellevélbe tekerik és rágják. A nyál hatására bizonyos, enyhén kábító hatású anyagok szabadulnak fel, valamint egy vörös színezőanyag, amitől feketék lesznek a fogak, a köpet (mert bizony kiköpik) pedig piros, mintha fogínyvérzésük lenne. A faluban fogyasztót nem láttam (Ázsia más helyein annál többet), talán cserélik, eladják. Láttam viszont egy asszonyt, amint szövőkerettel szőtt. Szinte pontosan ugyanúgy, ahogy Mexikóban, vagy Burmában, pedig kizárt, hogy összebeszéltek volna.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220046.JPG" alt="2012_0514indo201220046.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="506" height="380" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Kommentár nélkül</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220015.JPG" alt="2012_0514indo201220015.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="430" height="323" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Száradó bételdió</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220014.JPG" alt="2012_0514indo201220014.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="529" height="397" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Szövés az ősök módján</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Nem messze innen 2100 méter magasba emelkedik a szemmel láthatóan tevékenyebb <em>Ebulobo </em>rétegvulkán. Lávakibocsátással járó kitörése utoljára 1941-ben volt, viszont a csúcsrégió környékén szabad szemmel is láthattuk a kiáramló „füstöt”, ami persze nem füst, hanem gőzök, gázok.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220166_ebulobo.JPG" alt="2012_0514indo201220166_ebulobo.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="513" height="332" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Az Ebulobo vulkán</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Késő délután elérjük a sziget déli tengerpartját és Ende városát, ám a nomen est omen itt nem jön be, hol van még innen az igazi „Ende”. Bár csak bő 60 kilométer innen Moni falu, a Kelimutu-túrák kiindulópontja, jó két órába kerül, mire a vaksötétben a még eddiginél is pocsékabb és kanyargósabb úton feljutunk. A szálláshelyekről hajnali négykor indulnak terepjárók az igazából nem is magas (1640 méter) vulkánperem felé, s a parkolóból már csak negyedórát kell gyalogolni, hogy napkelte előtt meglássuk – a nagy semmit. Igazából nem semmi, mert a felkúszó nap fényében egyre színesedő táj önmagában is lenyűgöző, csak éppen a lényeg nem látszik: a három krátertó.</p>
<p style="text-align: justify;"> A vulkán első leírása 1896-ból, egy francia természettudós naplójából származik (ami egyben arra is utal, hogy elég későn jutott el ide a nyugati civilizáció), az első tudományos felméréseket pedig egy holland geológus, Kemmerling végezte a múlt század húszas éveiben. Flores mellőzését az is jól mutatja, hogy még elfogadható, bár erősen elnagyolt térkép is csak 1972-ben készült róla. Mindemellett a helybeliek régóta szentként tisztelik, úgy vélvén, hogy a környékbeli emberek itt valami gonoszságot követtek el, meghaltak és ennek lehet köze a színek változásához.</p>
<p style="text-align: justify;"> Merthogy a tavak, túl azon, hogy káprázatos látványt nyújtanak, arról váltak híressé, hogy különböző színűek, ráadásul e színeket időnként, ám mindenféle rendszer nélkül változtatják. Az egyik, a Tiwu Nuwa Muri Fai (fiatal férfiak és lányok tava) mérete 430x300 méter, a víztükör 100–150 méterrel van a kráterperem alatt, ennek megfelelően mélysége is változik (150 és 200 méter között). Színe általában zöld, vagy mondjuk így, türkiz. 1995-ben beleesett egy holland turista, testét sosem találták meg. A mentőcsapatok 0,6-ös pH-értéket és 37 fokos hőmérsékletet mértek (de általában hidegebb). A holland annak idején fumarólatevékenységről is hírt adott a peremről, ilyennek azonban azóta nyoma sincs. A víz alatt viszont élénk hidrotermális aktivitás lehet, ami keveri a vizet. Időnként elemi kén kerül a felszínre, ami a krátertó egyik oldalán gyűlik össze. Vize sós-savas és hideg, üledékeiben feltehetően rézben gazdag ásványok vannak. A tőle csak egy keskeny kráterfallal elválasztott Tiwu Ata Polo (kb. elvarázsolt tó) 400x330 méteres, vagyis nagyjából ugyanakkora méretű és a jelek szintén erős víz alatti hidrotermális aktivitásra és keveredésre utalnak. A víz pH-ja 1,8. Esős évszakban számottevő mennyiségű törmelék kerül bele a kráterfalakról, ilyenkor a színe vöröses-barna. A kráterfalakat egyébként összetömörödött vulkáni hamu és lapilli alkotja, melyek freatikus (túlhevített kőzetek repedéseibe bekerülő víz gőzzé válásakor bekövetkező) kitörések során keletkeztek. Megjegyzem, mi a viszonylag száraz időszakban jártunk ott és a két ikertó színe semmiben sem különbözött egymástól, azaz kékeszöldek voltak. A köztük levő keskeny gerinc általában 35 méterrel magasodik a tavak tükre fölé, de a korábbi leírásokat és a mai tapasztalatokat összevetve magassága erodálódott. Arra mutató jel is van, hogy a Tiwu Ata Polo feltehetően (legalább egyszer) túltöltekezett és vize kicsordult. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220069.JPG" alt="2012_0514indo201220069.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="586" height="440" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220087.JPG" alt="2012_0514indo201220087.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="598" height="449" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220139.JPG" alt="2012_0514indo201220139.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="594" height="446" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220144.JPG" alt="2012_0514indo201220144.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="578" height="434" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Kelimutu krátertavai</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A legnyugatabbi (azaz nekünk háttal eső) tó a Tiwu Ata Bupu (az öreg emberek tava) nevet viseli, mérete 360x260 méter, és a leírások szerint kék vizű, pH-ja 3,2. Ehhez képest mi hajnalok hajnalán feketének láttuk, s csak napkelte után vette föl eredeti színét. Valójában kráter a kráterben; egy nagyobb vulkáni kráter bezökkent mélyedésében ül, falai nagyon meredekek. Vize savas, szulfátos és a három tó közül itt a legcsekélyebb a felszín alatti gázutánpótlás. Oldalain, közel a vízvonalhoz gipszkiválások vannak.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0514indo201220108.JPG" alt="2012_0514indo201220108.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="578" height="434" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Az "öreg emberek tava"</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A trópusokon gyorsan kel a Nap, a látvány pillanatról pillanatra változik. Eleinte mi magunk is a felhőzetben állunk, aztán nagyon-nagyon lassan tisztulni kezd az ég, a felhők alánk kerülnek és a krátertavak, ahogy a nap megsüti a víztükrüket, megmutatják valódi színüket. Úgy 80–100-an lehetünk a tetőn, s ilyeneket hallani: ah, óóó, húúú, ááá stb. Ez is megvolt – és milyen jó, hogy megvolt.</p>
<p style="text-align: justify;">Legközelebb a komodói varánuszokkal és a jávai "kénvulkánnal", a Kawah Ijennel folytatom.</p>
<p style="text-align: justify;"> </p>
<p>Előző részek:</p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/05/22/az_ut_vege_8_fejezet_indonezia_1_resz_celebesz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/05/22/az_ut_vege_8_fejezet_indonezia_1_resz_celebesz</a></p>
<p><em><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/26/az_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_1_resz"></a></em><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/26/az_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_1_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/26/az_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_1_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/11/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_2_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/11/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_2_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/04/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_1_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/04/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_1_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/29/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/29/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/21/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/21/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/23/az_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/23/az_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/07/az_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/07/az_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz</a></p>
<p> </p>
<p style="text-align: justify;"> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F05%2F30%2Faz_ut_vege_8_fejezet_indonezia_2_resz_celebesz_es_flores%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F05%2F30%2Faz_ut_vege_8_fejezet_indonezia_2_resz_celebesz_es_flores%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F05%2F30%2Faz_ut_vege_8_fejezet_indonezia_2_resz_celebesz_es_flores%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az út vége - 8. fejezet - Indonézia - 2. rész, Celebesz és Flores"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/05/30/az_ut_vege_8_fejezet_indonezia_2_resz_celebesz_es_flores#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/15729912" border="0" /></a><br /></p>
1
2020-07-05 22:31:29
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210248.JPG
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/05/22/az_ut_vege_8_fejezet_indonezia_1_resz_celebesz
Az út vége - 8. fejezet - Indonézia - 1. rész, Celebesz
2020-05-22T16:56:29+02:00
2020-05-22T16:56:29+02:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p> <strong> Búcsú Ázsiától</strong></p>
<p><strong> Indonézia, Celebesz, 2012 </strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210196.JPG" alt="2012_0506indo201210196.JPG" class="open-in-modal imgleft" style="margin-right: 5px;" width="278" height="370" /> </strong>Még haza sem indultam első, 2007-es indonéziai utamról, már tudtam, hogy ide még visszatérek. Túl izgalmas, túl változatos ez a hatalmas, kereken 18 ezer szigetből álló ország ahhoz, hogy letudjam egyetlen látogatással. Láttam Jáva javát, belekóstoltam Baliba, de igazából nem ezek izgattak a legjobban. Két év múlva kis híján meg is tettem, de az a külföldi iroda, mellyel előzőleg is utaztam, kellő számú érdeklődés híján (min. 8 fő) nem indította el az utat. Így a visszatérés öt évet váratott magára és ismét nyárra, az elejére esett. Már itthon is pokoli meleg volt, ott, az Egyenlítő környékén mindig az van, de ott legalább a mi nyarunk idején kevesebb az eső.</p>
<p style="text-align: justify;"> Ezúttal nem kisebb társasággal, szervezetten mentem; útitársam (hajdani évfolyamtársam) immár harmadszor (és nem utoljára) a profi idegenvezetőként működő Bálint, aki levezetésként, a csoportok nyűgeitől felszabadulva azon mód képes útnak indulni bárhová. S hogy óriási tapasztalata mennyit segített, majd meglátják. És micsoda szerencse, hogy a Qatar Airways – dohai átszállással – már Budapestről is Ázsia szinte minden sarkába eljuttatja a magyart… Nincs bosszantóbb az utazásban, mint amikor hazafelé jövet átrepülünk Magyarország fölött valamelyik nyugat-európai nagyváros repülőterére, aztán vissza Ferihegyre. Soha többé nem akarok a Heathrow-n, Schipholon vagy akárhol nyolc-tízórás repülésektől kinyuvadva órákat várni a hazaút végső fázisára. Rövid szingapúri megálló, aztán nyílegyenesen Borneó partjai felé a Jáva-tenger fölött, s csak aztán délnek, Bali irányába. A némileg szokatlan útvonal azonban olyan égi látvánnyal ajándékozott meg, amihez hasonlót sosem láttam. A sztratoszféra határáig tornyosuló óriási gomolyfelhők, ahogy a tankönyvekben leírják-mutatják, a tetejükön fölveszik a jellegzetes üllő alakot, de úgy, mintha elvágták volna, ráadásul – ez volt a bónusz –megvilágítva a nyugvó nap fényétől… Határozottan Avatar-érzésem volt.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210056.JPG" alt="2012_0506indo201210056.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="502" height="377" /></p>
<p style="text-align: center;"> <strong>Ez nem a normandiai partraszállás modern változata - várakozó hajók Szingapúr közelében</strong></p>
<p style="text-align: center;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210081.JPG" alt="2012_0506indo201210081.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="593" height="445" /></strong></p>
<p style="text-align: center;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210085.JPG" alt="2012_0506indo201210085.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="487" height="649" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ilyen felhőket így még sosem láttam</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Denpasar reptere Bali déli csücskében évi 15 millió utast fogad és indít, ami persze érthető annak fényében, hogy a fél világ erre a szigetre özönlik. Ehhez képest elég kaotikus a földi kiszolgálás. Két intézni valónk van: sebtében jegyet szerezni másnap reggelre – vagy Celebeszre, vagy Floresre, amelyik előbb sikerül – ,és persze szállást intézni. Celebesz jött be befutóra, a Garudával, az indonéz nemzeti légitársasággal, mely nem elsősorban a biztonságáról híres, mindenesetre még mindig jobbak a baleseti statisztikái, mint a többi, legalább tucatnyi helyi vállalkozásnak. Szálláshelyül a legkézenfekvőbbnek a közeli Kuta kínálkozott. A reptéren sok kis fülkében kínáltak mindenfélét, nekem már mindegy lett volna, alig álltam a lábamon, és akkor jött Bálint. Nekiállt 5 dolláros különbözeten alkudozni, és tette mindezt úgy negyedórán át. Sikerült, ráadásul reggelivel és oda-vissza transzferrel.</p>
<p style="text-align: justify;"> Reggel már repültünk is <em>Makassar</em> felé. A gépen furcsa közjáték zajlott le. Azt vettük észre, hogy a mögöttünk levő üléssorhoz aggodalmas arccal jön egy utaskísérő. Hátranézek, látom, hogy egy fiatal lány fekszik mozdulatlanul egy idősebb nőrokona mellett. Elájult? Bekómált? Meghalt? Közben már ereszkedtünk. Azt hittem, begurulás után azonnal mentők rohannak a fedélzetre, de semmi. A lány ugyanúgy mozdulatlanul feküdt. Sosem tudtuk meg, mi történt.</p>
<p style="text-align: justify;"> Makassar, Celebesz fővárosa meglepően modern reptérrel várt (az új terminált három évvel ottjártunk előtt adták át), gyakorlatilag negyedóra alatt sikerült autót bérelnünk öt napra, sofőrrel, és nem is vészes áron, persze, némi alkudozás itt is elkelt. Hogy miért kellett sofőr is, tüstént kiderült. Először is beültettek bennünket egy kocsiba, amivel jó órát tekeregtünk – magunk se tudtuk, hol-merre –, aztán egy nem túl bizalomgerjesztő garázsban megkaptuk a magunkét. Sofőrünk jóformán mukkanni sem tudott angolul, bár nem is a társalgás volt a fő feladata. Annál a tíz angol szónál még én is többet tudok indonézül, igaz, nem sokra mennék vele, mert ezek szinte kizárólag földrajzi megnevezések: gunung – hegy, pulau – sziget, air – víz, kota – város, valamint néhány egyéb létfontosságú alapszó, mint bir – sör, bintang – csillag (ez utóbbi az előzővel együtt gyakorlatilag egyenértékű, minthogy a Bintang a leggyakoribb sörmárka). Hogy magát Makassart, melyből semmit sem láttunk, hogyan és mikor hagytuk el, nem is tudtuk. Megjegyzem, előfordulhat, hogy némely térképen Makassar mellett vagy helyett <em>Ujung Pandang</em> feliratot látnak. Ez volt ugyanis a neve a 70-es évek elejétől 1999-ig, aztán a népakaratnak megfelelően az elnök visszaváltoztatta Makassarra. A környezetével együtt 2 millió lakosú város fokozatosan megy át falusi vidékekbe, ahol jobb-rosszabb, de inkább rosszabb utakon haladtunk kelet felé. Nos, ezért kell a helybeli sofőr. Egyrészt magunktól az életben nem találtunk volna ki, másrészt európainak Indonéziában vezetni maga lehet a rémálom (ráadásul bal oldalon!). Úticélunk ugyan éppenséggel majdhogynem egyenest észak felé fekszik, de ha már itt vagyunk, nézzünk körül a partvidéken is. Mit mondjak, az első napon, voltaképp délután, egyszer sem vettem elő a kamerát. Mindenféle mezőgazdasági vidékeken, szörnyűséges utakon döcögtünk, de amikor végre keleten elértük a partot és egy kis halászfaluban hajdan szebb napokat is látott (magyarul: erősen lepusztult) bungalótelepen tanyát vertünk éjszakára, a látvány varázslatos volt. Ezért a félóráért, míg a nap lement, megérte. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210106.JPG" alt="2012_0506indo201210106.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="535" height="401" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210122.JPG" alt="2012_0506indo201210122.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="536" height="402" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Napnyugta első celebeszi szállásunknál</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Másnap még egy ideig a sziget déli „nyelén”, a keleti síkvidékein döcögünk és futtában ismerkedünk a falusi élettel. A lakóházak dizájnja elég hasonló; szinte mind cölöpökön áll, a falak fából, a tető bádogból, előreugró, fedett bejáró, s közös nevező még a rozogaság, valamint a rozsdás lavórokra emlékeztető parabolaantenna. Az udvarokon, sőt a házak előtt, az utcán is szinte mindenütt szárítanak valami terményt. Itt láttam életemben először kakaót, mármint termést, ahogy lóg le a fáról. A 10–15 centi hosszú ellipszoid alakú, éretlen állapotban zöld, sárga, éretten lila, barna termésben nagyjából 50–60 mag van. Egy termést hazahoztam, megszárítottam, kimagoztam, aztán megeszegettem. Kissé kesernyés, de kellemes ízű – mint a jobbfajta étcsokoládé.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210123.JPG" alt="2012_0506indo201210123.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="538" height="404" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210139.JPG" alt="2012_0506indo201210139.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="540" height="405" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Jellegzetes falusi házak Celebeszen</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210126.JPG" alt="2012_0506indo201210126.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="538" height="404" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Kakaófa érett termésekkel</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210124.JPG" alt="2012_0506indo201210124.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="447" height="335" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Száradó kakaóbab</strong></p>
<p style="text-align: justify;">A kaucsukültetvény már nem újdonság számomra, csapolják itt is a fák nedvét rendesen. Ezt úgy végzik, hogy este, vagy kora hajnalban nagyon vékonyan, lefelé futó spirális formában bemetszik, lefejtik a fa kérgét és a latex lassan a törzs aljához rögzített edénybe csöpög. A rizs persze errefelé is alapélelmiszer, de sok más országgal ellentétben nem nagyon látunk a földeken, térdig vízben álló, hajladozó asszonyokat. Igaz, a jelek szerint most éppen a talaj-előkészítés van soron. Itt lép színre a „japán bivaly”, ahogy a helybeliek a kis dízelmotoros gépet nevezik.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210134.JPG" alt="2012_0506indo201210134.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="398" height="530" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Így csapolják a kaucsukfát</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210162.JPG" alt="2012_0506indo201210162.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="458" height="376" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A "japán bivaly"</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Ahol sok a trópusi gyümölcs – márpedig errefelé úgy nőnek bele a világba pl. a banáncserjék, mint a VIII. kerületi házak falán az ecetfa – , ott nagy valószínűséggel vannak gyümölcsevő denevérek (Pteropus nem) is. Szerencsénkre pont az út mentén, két-három fán is tanyázott egy népes kolónia, habár kevéssé fotogén helyzetben, ellenfényben. A pofájuk alapján repülőkutyának (angolul flying fox, vagyis repülő róka) nevezett jókora emlősök, egyéb denevér rokonaikkal ellentétben, nem ultrahanggal tájékozódnak, hanem kiváló látásukkal. Ezek itt még a családon belül is a nagyobbak közé tartoznak, az itt élő fekete repülőkutya szárny-fesztávolsága közel méternyi, súlya egy kiló körüli. Nektáron, virágon, gyümölcsön élnek, érthető módon a parasztok nem nagy örömére. A gyümölcsevő denevéreket egyébként Új-Guinea egyes vidékein és némely óceániai szigeten vadásszák is a húsukért. A feldolgozásuk nagy gondosságot igényel, mert mivel fejjel lefelé lógnak, ürülékük és vizeletük megtapad a szőrzetükön és számos betegség hordozói lehetnek. Jól átsütve viszont ártalmatlanok és a hússzegény népcsoportok körében fontos fehérjeforrások, sőt csemegék. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210164.JPG" alt="2012_0506indo201210164.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="557" height="330" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Gyümölcsevő denevérek</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Időközben fokozatosan északnyugat felé vesszük az irányt, ezzel egyúttal emelkedni is kezdünk a lapályból. Az első, ami Celebesz térképre tekintve feltűnhet, a sziget rendkívül furcsa alakja. Négy karszerű félsziget ágazik ki egymásból, ami igen bonyolult geológiai fejlődéstörténetre utal. Három hatalmas litoszféralemez, az Ausztrál-, az Eurázsiai- és a Pacifikus-lemez, illetve a peremükön mozgó mikrolemezek birkóztak-birkóznak itt egymással, s a jelen idő sem véletlen, hiszen egyrészt a szigeten gyakoriak a földrengések, másrészt az északkeletre kinyúló karon, ahová persze nem jutottunk el, legalább négy aktív vulkán is emelkedik. Mindegyik működött is legalább egyszer az utóbbi években. Jobbára andezites lávát produkálnak, de jellemzőik a piroklaszt-árak (izzófelhők) és a lávadómok is. Mi most a déli karon utazunk, a közepe felé, ahol hamarosan félig csupasz mészkősziklák tűnnek fel, és szemmel láthatóan elég szépen karsztosodnak. Vulkánt tehát nem láttunk – egyelőre! </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/karte-6-616.png" alt="karte-6-616.png" class="imgnotext" width="398" height="429" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210177.JPG" alt="2012_0506indo201210177.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="518" height="389" /> </p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Északabbra egyre tagoltabb a táj</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210181.JPG" alt="2012_0506indo201210181.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="505" height="379" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Megjelennek a karsztos mészkősziklák</strong> </p>
<p style="text-align: justify;"> Egy kapu is jelzi, hogy megérkeztünk a toradzsák földjére; ez a Tana Toradzsa. A toradzsa név (nem egészen ebben a formában) a sziget déli részén beszélt buginéz nyelvből származik, jelentése, a felföldek népe. Újabb bizonyítékok arra utalnak, hogy Celebesz, mely a pleisztocén némely szakaszaiban egy földhíd része volt Ázsia és Ausztrália között, 40 ezer éve már biztosan lakott volt, s az első betelepülők valószínűleg Borneó felől érkeztek. Az első európaiak, a portugálok 1523-ban értek partot az akkor még szigetcsoportnak vélt Celebeszen (ez a név tőlük származik), és Makassar helyén erődöt építettek, ami jó 120 évig a kezükön is maradt, majd elfoglalták a hollandok, akiket rövidesen az angolok követtek. Az európaiakat jórészt a sziget fő ásványkincse, a vas vonzotta – innen ered a másik, ma használatos neve, a Sulawesi (sula – sziget, besi – vas). Mivel a sziget nagy (majdnem két Magyarországnyi területű) és erősen tagolt, az európaiak egy ideig jóformán egyszerre voltak jelen különböző vidékein, aztán elhatalmasodott a holland dominancia (a Holland Kelet-indiai Társaság révén). Mindez nem tükröződik a vallási megoszlásban; az iszlám már az 1600-as évek elején megkezdte térhódítását és a muzulmánok nagy többségben vannak, ám a 18 milliós lakosság közel 20 százaléka keresztény. Mindemellett, legyenek akár keresztények, akár muzulmánok, életükre erősen rányomják bélyegüket a helyi animista vallások. Tana Toradzsa népe például az indonéz függetlenség kivívása (1945) óta egyre inkább átvette a kereszténységet (protestánsok), de mint látni fogjuk, hagyományaikban erősen kötődnek ősi hitvilágukhoz is. Egyébként a hollandokat jó darabig egyáltalán nem érdekelték a toradzsák; csak miután szinte mindenütt teret nyert az iszlám, a 19. század vége felé ismerték fel, hogy ezt a hegyvidéki népcsoportot esetleg meg lehetne téríteni, ami eleinte heves ellenállást váltott ki, főleg a toradzsa elit körében. Mindez az 1930-as években tört meg, amikor a síkvidéki etnikumok megtámadták a toradzsákat, akik a holland támogatásért cserébe tömegestől tértek át a keresztény hitre. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210188.JPG" alt="2012_0506indo201210188.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="375" height="484" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Megérkeztünk - Tana Toradzsa</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A kereken egymillió főt számláló etnikai csoport jellegzetes, nyeregre, vagy csónak orrára emlékeztető házainak imitált változata már a régió „kapujánál” feltűnik, de az első nagyobb, modern építésű és nagyon újnak tetsző szálloda is erre hajaz. Erős kísértést érzek, hogy itt szálljunk meg, bár vendéget szinte nem is látni. Bálint eredménytelenül alkudozik az áron, de jobban is járunk, mert a hotel kilométerekre van a régió központjáról, a nagyjából 45 ezer lakosú <em>Rantepao </em>városától. Persze, itt is kapunk szállást, nem is drágán, a belvárosban. A hallban szinte azonnal felajánlkozik egy (sőt több) igazolványát mutogató idegenvezető, aki jó pénzért hajlandó (még hogy hajlandó – a fene eszi érte) elkalauzolni a vidéken. Elég brutális árat kér két napra, de itt bejön az alku. És kell is. A mienk tényleg profi, mint a tenyerét, úgy ismeri a környéket, beszéli az indonézen kívül a helyiek nyelvét is, meg persze az angolt is, elfogadhatóan.</p>
<p style="text-align: justify;"> A két nap alatt úgy féltucatnyi falut látogatunk végig, némi „belépődíjat” vagy micsodát mindenütt fizetni kell. Jellegzetes házaik neve <em>tongkonan,</em> melynek jellemzője a már említett, túlméretezett nyereg alakú tető; nagyjából annyit jelent: a hely, ahol a család összegyűlik. Mindegyik cölöpökön áll, nem mintha árvíztől kellene tartaniuk. A toradzsák, akik valószínűleg Délkelet-Ázsiából keveredtek a szigetre, eleinte a hegytetőkön laktak, és folytonos harcban álltak az egyéb környékbeli etnikumokkal, de egymással is. A holland gyarmatosítók azonban valahogy (többnyire erőszakkal) rávették őket, hogy nyugodjanak le, költözzenek a völgyekbe és a hagyományos égetéses erőirtásos földművelést cseréljék le teraszos rizstermesztésre. A házak formáját kétféleképpen magyarázzák. Az egyik szerint az első tongkonant teremtő istenük építette a mennyben, és az első toradzsa, aki leszállt a földre, ezt kívánta imitálni. A másik prózaibb. Eszerint az észak felől tengeri úton ideérkező toradzsák csónakjai egy viharban olyannyira megrongálódtak, hogy maradványaikat felhasználták háztetőik elkészítéséhez. Négy cölöpön állnak, egymás mellett, valamennyi észak-déli tájolású. A velük szemben álló épület ugyanazon családé, ott tárolják a terményeket. A belső tér, amint ezt magunk is láttuk, a tető hatalmas méretéhez képest kicsi, a kevés ablak nemkülönben, s ennek oka az, hogy napközben nem is nagyon tartózkodnak benne, csak alvásra, tárgyaik tárolására és családi összejövetelekre használják. A legalsó szint (a padlózat alatt a háziállatoké, az emelet a lakótér, a tető alatt pedig a személyes tárgyaikat helyezik el. Házasságkötéskor mindig a férj költözik a feleség házába. Egy tongkonant nagyjából fél év alatt építenek meg, aztán következik a külső faragványok és festett díszítő elemek elkészítése. A tető hagyományosan bambuszból készül, manapság viszont egyre több helyen látni helyette bádogot. A ház előtt, mint valami tartóoszlop, jókora cölöp áll, melynek elsődleges funkciója azonban nem a tető tartása, hanem az, hogy rajta helyezzék el a bivalyszarvakat. A jólét jelképe ugyanis a toradzsa társadalomban a bivaly. Minél több a szarv az oszlopon, annál gazdagabbnak tűnik a család. Mindegyik házat sok fafaragvány és festett minta, ill. ábra díszít. Kizárólag négy színt használnak: feketét (a halál jelképe), fehéret (tisztaság), pirosat (a vér, vagyis az élet) és sárgát, vagy inkább okkert (isten áldása). A színezékeket természetes anyagokból nyerik. Nagyon gyakori motívum a kakas, mely az ősi vallásra emlékeztet, a kör a Nap, mint a hatalom szimbóluma, a spirál pedig a bivaly, mint a gazdagság kifejezője.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210280.JPG" alt="2012_0506indo201210280.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="522" height="392" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210195.JPG" alt="2012_0506indo201210195.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="327" height="436" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>A toradzsák jellegzetes házai, a tongkonanok</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210281.JPG" alt="2012_0506indo201210281.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="455" height="606" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A sok bivalyszarv a jólét jelképe</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210276.JPG" alt="2012_0506indo201210276.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="441" height="588" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A díszítésnek is megvannak a szabályai</strong><strong></strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A toradzsák társadalmának az alapja a nagycsalád. Minden falu voltaképpen egy kiterjedt családi-rokoni kör. Amíg Tana Toradzsa mint adminisztratív egység meg nem alakult, az egyes falvak autonómok voltak. Érvényesült a szigorú társadalmi hierarchia, melynek élén a „nemesek” álltak, akik magukat az égből jött első toradzsák leszármazottainak tartották. A társadalmi besorolás anyai ágú volt, ami abban is megnyilvánult, hogy alacsonyabb rangú nővel a nemesek fiai elvileg nem házasodhattak, vagy ha mégis előfordult, ez felfelé húzta a szegényebb családot. Ezért például a távolabbi (másod- vagy harmadfokú) unokatestvérek közötti házasság is megengedett volt. Eleinte a tongkonanban való lakás is csak a felsőbb osztály kiváltsága volt, a köznép egyszerű bambuszházakban lakott, míg a háborúskodások során, vagy vásárlás útján megszerzett rabszolgák primitív kunyhókban laktak a gazdájuk háza körül. A rabszolgaságot holland nyomásra a 19. század elején törölték el. </p>
<p style="text-align: justify;"> A toradzsák többisten-hívők, és természetesen hisznek a halál utáni életben, meg persze abban is, hogy a holtak szellemei továbbra is ott járkálnak az élők között. Sok ilyen hitvilág van a világban, de egyről sem tudok, amelyikben a halottkultusz és a temetési ceremónia akkora szerepet játszana, mint náluk (itteni neve aluk, vagyis az út). Mindjárt az első faluban, ahová betérünk, meglehetősen bizarr „temetőt” látunk. Egy hatalmas fához érünk, melynek törzsében mintha kis, beépített kalitkák lennének. Megtudjuk, hogy azoknak az elhunyt csecsemőknek, akiknél még nem indult meg a fogzás (vagyis nagyjából egyéves koruk előtt távoztak) ez a végső nyughelyük. Gyolcsokba csavarva természetes, vagy mesterséges faüregekbe teszik a kis testeket, pálmarostokból készült ajtóval befedik, abban a hitben, hogy idővel maguk is a fa részévé válnak. És ez lényegében meg is történik, törzs begyógyul, magába fogadva őket. Egy fában több ilyen nyughely is van.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210206.JPG" alt="2012_0506indo201210206.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="376" height="501" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Fába temetett csecsemők</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Aztán kissé horrorisztikusabb látványok következnek. Említettem, hogy karsztos vidéken járunk, ahol elég sok a barlang és az üreg. Ez is lehet temetkezési hely. A halottat faragott kőkoporsóban a barlang oldalából kinyúló farudakra teszik, s míg a fa el nem rothad, ott is maradnak. Aztán leesnek a barlang aljára, a koporsó vagy széttörik, vagy nem, ilyenképpen a csontok is vagy szétszóródnak, vagy nem. A hozzátartozók időnként kijárnak elhunyt családtagjuk maradványaihoz, ételt, italt, cigarettát tesznek le a csontok mellé.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210218.JPG" alt="2012_0506indo201210218.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="501" height="376" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Barlangi temetkezés</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210314.JPG" alt="2012_0506indo201210314.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="397" height="298" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Utánpótlás a túlvilágra</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210222.JPG" alt="2012_0506indo201210222.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="488" height="366" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Családi nyughely tautaukkal</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210335.JPG" alt="2012_0506indo201210335.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="537" height="403" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ilyen nyughelyeket csak a jómódúak engedhetnek meg maguknak</strong></p>
<p style="text-align: justify;">A módosabb családok kőfalakba, vagy nagy sziklákba vájt üregekben helyezik el a halottaikat. A megfelelő hely kialakítása hónapokat is igénybe vehet, igen drága, és egész családok nyughelyéül szolgálhat. Gyakori, hogy elkészíttetik a halottak életnagyságú bábuját – ezt nevezik tautaunak –, felöltöztetik, és ezek díszítik a sírokat. A gazdagabbak bábui értékesebb fából, a szegényebbekéi bambuszból készülnek. Ez azonban csak a végállapot, hol van még a temetési szertartás! Legközelebb erről is írok. Aztán átugrunk Flores szigetére, majd megnézzük a komodói „sárkányokat”, végül egy rögtönzött program keretében még egy nap Jáva is belefért: a Kawah Ijen, a kénkitermeléséről híres vulkáni kráter.</p>
<p><em>Korábbi részek itt:</em></p>
<p><em><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/26/az_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_1_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/26/az_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_1_resz</a></em></p>
<p><em><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/11/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_2_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/11/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_2_resz</a></em></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/04/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_1_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/04/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_1_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/29/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/29/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/21/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/21/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/23/az_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/23/az_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/07/az_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/07/az_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz</a></p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F05%2F22%2Faz_ut_vege_8_fejezet_indonezia_1_resz_celebesz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F05%2F22%2Faz_ut_vege_8_fejezet_indonezia_1_resz_celebesz%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F05%2F22%2Faz_ut_vege_8_fejezet_indonezia_1_resz_celebesz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az út vége - 8. fejezet - Indonézia - 1. rész, Celebesz"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/05/22/az_ut_vege_8_fejezet_indonezia_1_resz_celebesz#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/15712606" border="0" /></a><br /></p>
0
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0506indo201210196.JPG
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/05/10/az_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_2_resz
Az út vége - 7. fejezet - Dél-Afrika - 2. rész
2020-05-10T16:16:34+02:00
2020-05-10T16:16:34+02:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p style="text-align: center;"> <strong> Búcsú Afrikától </strong></p>
<p style="text-align: center;"><strong> Mozambik, Szváziföld, Dél-afrikai Köztársaság (2012)</strong></p>
<p style="text-align: center;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0227del-afrika20007.JPG" alt="2012_0227del-afrika20007.JPG" class="open-in-modal imgleft" style="margin-right: 5px;" width="239" height="269" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;">Az esős évszak ránk eső részét mi sem ússzuk meg szárazon a Krugerben. Utolsó éjszakánkon rendesen ázunk, de még a reggeli összerámolást is kissé megszelídült esőben hajtjuk végre. Hosszú, több mint 300 kilométeres út vár ránk, megyünk <em>Mozambikba</em>. De minek is? Az iroda előzetes programértesítője szerint behajtatunk a fővárosba, <em>Maputóba</em>, ahol vezetőnk bemutatja e vibráló, latinos hangulatú város központját (az ország korábban portugál gyarmat volt) a virágzó jacarandafákkal és a többi… Ehhez azonban először át kell kelni a határon. A mozambikiak elirigyelhették az amerikai határbeléptetési rendszert, mert azon kívül, hogy legomboltak rólunk személyenként közel 90 dollárnak megfelelő vízumdíjat, akkurátusan ujjlenyomatot vettek, lefényképeztek, a képet pedig, nyilván emléknek, beragasztották a vízum mellé az útlevélbe, úgyhogy ezzel el is lőttünk két haszontalan órát. Maputo mellett meg úgy húztunk el, mintha ott se lett volna. Adrian kijelentette, hogy ő oda többet a kocsi kerekét se teszi be, mert ha egyszer benn vagyunk, onnan estig ki nem jutunk. Senki se háborgott, ráadásul még az elkerülő út is elég szörnyűnek bizonyult pokoli forgalmával. A táj amúgy nem sokban különbözött a dél-afrikaitól, talán csak kicsit laposabb.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10266.JPG" alt="2012_0223del-afrika10266.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="509" height="334" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10269.JPG" alt="2012_0223del-afrika10269.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="516" height="387" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Nagyjából ennyi jutott nekünk Mozambikból</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10275.JPG" alt="2012_0223del-afrika10275.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="556" height="330" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Persze, stadion itt is van (valahol Maputo szélén)</strong></p>
<p style="text-align: justify;">De akkor miért is jöttünk Mozambikba? Hát azért, hogy pihenjünk úgy másfél napot a fővárostól 150 kilométerre északra fekvő <em>Bilene</em> falu közelében egy kétségkívül kellemes, meleg vizű terjedelmes lagúna partján. (Azt mondják, ez a legközelebbi tengerparti strand Johannesburghoz, bár kötve hiszem, hogy özönlenének ide az ott lakók.) Szép fehér homok, árnyas fák, büfék, egy ugrásra a kempingtől. Tömeg nincs, sör van. Tényleg, mivel kell itt fizetni? Mozambik pénznemét meticalnak hívják, de itt szívesen elfogadják a dél-afrikai randot is, úgyhogy meticalt jóformán nem is láttam. Személyzetünk a környékbeli halászoktól vett nyolc kiló garnélarákot, szépen megtisztítva, 14 személyre, azt ettük vacsorára. Bár nagyon szeretem, de utána hónapokig rá se bírtam gondolni…</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10280.JPG" alt="2012_0223del-afrika10280.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="466" height="307" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Ez volt a strandunk</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10293.JPG" alt="2012_0223del-afrika10293.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="490" height="368" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Tábori élet valahol Bilene mellett. Balra Adrian, a sofőrünk, jobbra Janine, a túravezetőnk</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10294.JPG" alt="2012_0223del-afrika10294.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="522" height="392" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A kondérban nyolc kiló garnélarák rotyog</strong></p>
<p style="text-align: center;"><strong> </strong><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10279.JPG" alt="2012_0223del-afrika10279.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="469" height="451" /></strong></p>
<p style="text-align: center;"><strong> Anya gyermekével a közeli faluban</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Ennyi – másfél nap – jutott nekünk Mozambikból, ahol pedig tömérdek látnivaló kínálkozott volna északabbra, de hát ez végül is „expressz” út. A GAP utóbb belátta hatalmas tévedését, mert Mozambikot még abban a szezonban kiiktatták a programból, alighanem a mi visszajelzésünket is figyelembe véve. A visszaúton szerencsére hasonló tortúrát nem kellett elszenvednünk, mert egyből <em>Szváziföld</em> határán léptünk át, hogy eltöltsünk két napot ebben a parányi országban. Területe kb. a kétszerese mondjuk Bács-Kiskunnak (valamivel kisebb, mint a Kruger Nemzeti Parké), és a britektől 1968-an elnyert függetlenség óta királyság, mintegy 1,1 millió lakossal. Azt csak most tudtam meg, hogy 2018-ban, a függetlenség elnyerésének 50. évfordulóján átnevezték „Eswatini”-nek, ami az ország egyik hivatalos nyelvén (ez a szvázi – a másik az angol) azt jelenti…,na, mit? Azt, hogy a szvázik földje, ezzel s fokozva nemzeti identitást. Az átnevezés másik oka – állítólag – az volt, hogy ne lehessen összetéveszteni az angolul „hasonló” hangzású Switzerlanddal. Hát, nem tudom, összekeverte-e már valaki a kettőt. Mozambiktól az alacsony (kb. a Bakonnyal egyforma átlagmagasságú) Lubombo-hegység választja el, aztán egy keskeny síkságot követően fokozatosan emelkedik nyugat felé. Ezer szállal kötődik Dél-Afrikához (már csak azért is, mert három oldalról a nagy szomszéd öleli körül), mezőgazdasági termékeinek fő felvevőpiaca, nemzeti valutájának, a lilangeninek az árfolyama a randéhoz igazodik (egy az egyben), de a dél-afrikai pénzzel is mindenütt lehet fizetni. Ezt rögvest ki is próbáltuk egy közepes méretű városka, Manzini 2011-ben megnyitott bevásárló központjában, amit egy emléktábla szerint maga a király nyitott meg, s amiről kinézete, árukínálata alapján senki meg nem mondaná, hogy nem valami gazdag országban van. Szváziföld amúgy közepesen fejlett, fellendülése a dél-afrikai apartheid időszakára esik, amikor sokan látogattak át a szomszédból például kaszinózni, vagy olyan tévéműsorokat nézni, amiket odaát nem közvetítettek.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10302.JPG" alt="2012_0223del-afrika10302.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="499" height="312" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Gondolnátok, hogy ez Szváziföldön van?</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Itteni úticélunk a <em>Mlilwane Vadrezervátum</em>, mely egy völgyben fekszik, neve pedig kis tüzet jelent, utalva a környező dombokon villámcsapások miatt kitörő erdőtüzekre. Ez az ország legrégebbi védett területe, egy nonprofit szervezet irányításában. Kifogástalan látogatóközpont étteremmel, bárral, odébb kemping… Na nem, már megint sátor… soha többé! Aludni bármennyit képes lennék benne, de hogy felállítani, bontogatni, elcsomagolni, azt már nem. Hiszen ott vannak, szépen, kör alakban megépítve a bennszülöttek kunyhóira hajazó méhkasszerű bungalók. Megalkuszom a recepciónál (40 dollár egy éjszakára), elvonulok kis magánluxusomba (tisztességes fürdőszoba, villany, kényelmes ágy), aztán kiülök birtokom elé szemlélődni. Látom ám, hogy sorban jönnek a csoporttársak… A csapat fele is átpártolt. Jól döntöttünk. Úgy egy órával később akkora eső zúdult a tájra pokoli égzengés-villámlás közepette, hogy csak sajnáltam szegény sátrazókat. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10303.JPG" alt="2012_0223del-afrika10303.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="503" height="353" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Tábori élet a Mlilwane rezervátumban - de nem nekem!</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10304.JPG" alt="2012_0223del-afrika10304.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="505" height="379" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...hanem itt!</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Mlilwane nem kínál különleges vadállományt, de amik vannak – zebrák, impalák – igen kezesek és könnyen megközelíthetők akár gyalogszerrel is. Mondhatni, részesei a látogatóközpont körüli térség mindennapi életének. A varacskos disznók olyan békésen legelésznek a kunyhók körül, mintha háziállatok lennének, két-három méterre is közel engednek magukhoz. Már jó ideje megfigyeltem, hogy a varacskos disznók Afrika-szerte olyan színűek, amilyen az illető helyen a föld, a talaj maga; itt speciel vörösek. No és itt láttam először <em>nyalát</em>, ami nem csoda, mert kizárólag a dél-afrikai régióban, annak is ezen az északkeleti fertályán él. Szváziföldön az ötvenes években kihalt, a jelenlegi állomány áttelepítésből származik. A nyala igen szép állat, az antilopfélékhez tartozik, szarvat, mely csavart, csak a hímek viselnek, és a szexuális dimorfizmus olyan fokú, hogy a nőstényről el se hinnénk, hogy ugyanazon fajhoz tartoznak. Oldalukat, valamint a fiatal állatokét (nemtől függetlenül) 5-6 vertikális csík díszíti.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/7.jpg" alt="7.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="525" height="394" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Bungalóink közelében varacskos disznók legelésznek</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10306.JPG" alt="2012_0223del-afrika10306.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="441" height="587" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ilyen a hím nyala</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10336.JPG" alt="2012_0223del-afrika10336.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="449" height="337" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ilyen meg a nőstény (a borjával)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Pár órára, autós vadlessel egybekötve, átruccanunk egy közeli falucskába, pontosabban annak szuvenírpiacára, ahol minimum száz standon árulnak többnyire szörnyűséges faragványokat, gyöngyöket, maszkokat, pólókat stb., némelyik állatfaragványt egészen gigantikus méretekben is. Már jó régen elgondolkodtam, ki az az elmebeteg, aki képes megvenni egy másfél méteres fazsiráfot, hogy aztán hazavigye a több ezer kilométerre levő otthonába. Aztán, ugyancsak sok éve, megtudtam, vannak ilyenek; a johannesburgi reptéren tucatjával láttam fazsiráfot, faelefántot, fa-akármit hazafelé vivő turistákat. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10322.JPG" alt="2012_0223del-afrika10322.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="550" height="413" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> De hogyan viszik haza a fazsiráfot?</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Vissza Dél-Afrikába, <em>Zuluföldre</em>, ami a szó eredeti értelmében egy földrajzi tájegység az ország keleti, Indiai-óceánnal határos részén. Közigazgatásilag ez <em>KwaZulu-Natal</em> állam (nagyjából akkora, mint Magyarország), aminek magva egy kis zulu királyság volt a 19. század nagy részében, de sorra legyőzvén bennszülött törzsi szomszédaikat, egész szép kis birodalmat teremtettek. Harcos nép volt tehát a zulu, mind a brit, mind a búr gyarmatosítókkal ádáz és véres csatákat vívtak, míg végül az angolok 1879-ben végleg legyőzték őket. Ügyes taktikával 13 alkirályságra osztották fel a területet, önálló uralkodókkal, akik persze hamar egymásnak estek. Eközben persze a búrok és a britek egymással is harcoltak és mindkét fél igyekezett a zulukat a másik ellen kijátszani. A Dél-afrikai Unió megalakulása után is voltak ugyan zulu királyok, őket azonban az országos hatóságok ilyen mivoltukban nem, legföljebb törzsfőnökként ismerték el. Egyébként a zuluk, akik mintegy 11 millióan vannak Dél-Afrikában, az ország legnagyobb etnikai csoportját alkotják, nyelvük az isiZulu a köztársaság 11 hivatalos nyelvének egyike. </p>
<p style="text-align: justify;"> <em>St. Luciának</em> hívják a mindössze ezer lakosú kisvárost, ahol megszállunk (nem sátorban, panzióban!), s ahol ezen kívül legföljebb enni-inni lehet, no meg bejelentkezni egy túrára a viszonylag közeli <em>Umfolozi </em>vadrezervátumba. Másnap reggel hatkor meg is jön értem a terepjáró, jó hetvenes öregúrral a volánnál, mellette a felesége, akiről utóbb kiderült, hogy ő készítette és szervírozza pazar ebédünket (egy holland házaspár volt az útitársam). Az úr magánvállalkozásként űzi az ipart évtizedek óta. Maga a park, mely állami kezelésű, méreteit tekintve eltörpül a Kruger mellett (kereken 1000 km<sup>2</sup>), de azon kevesek egyike, ahol a nagy ötös minden képviselője előfordul. Leginkább a szélesszájú orrszarvúak igen gazdag állományáról híres. Dimbes-dombos vidék, aránylag sűrű, fás, bokros növényzettel, úgyhogy itt sem könnyű észrevenni a rejtőzködő állatokat. De még a legnagyobbat sem. Csendben gurulunk lefelé az egyik úton, amikor szép lassan megállunk. Csak vezetőnk oldalra mutogatásából veszem észre, hogy tőlünk úgy három méterre a fák között egy megtermett hím elefánt álldogál, de olyan közel, hogy látom magam a parányi szemében. Nem moccanunk, nem szólunk, csak nézünk. Halk klaffogás mögöttünk – talán tíz méterrel a kocsitól átvonul az úton egy kisebb, de azért elég tekintélyes másik példány. Szó, ami szó, errefelé csakugyan kaszálni lehetne a rínókat, de akad bőven kafferbivaly is. Az oroszlánokkal kevesebb szerencsénk volt, mint a Krugerben; két fiatal nőstényt sikerült kiszúrnunk a magas fűben, kissé távolabb az úttól. S hogy azért ne legyen minden szép és jó, meg kell említenem, hogy a park felé vezető autópálya mentén hosszú kilométereken át óriási eukaliptuszültetvények húzódnak. Szemre akár tetszetős is lehetne a sok egyforma, szálegyenes fehér törzsű fa, de hát mégis… Ha viszont úgy fogjuk föl, hogy inkább azokat vágják majd ki (papír-alapanyagnak), mint az eredeti növénytakarót (az ugyanis nyilván már kivágták), talán nem is olyan szörnyű.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0227del-afrika20009.JPG" alt="2012_0227del-afrika20009.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="501" height="402" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Félénk oroszlánok az Umfoloziban</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0227del-afrika20044.JPG" alt="2012_0227del-afrika20044.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="493" height="370" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Serénykedő ganajtúrók</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0227del-afrika20076.JPG" alt="2012_0227del-afrika20076.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="526" height="395" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Meglepetés! (ez tényleg közel volt)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0227del-afrika20072.JPG" alt="2012_0227del-afrika20072.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="526" height="414" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Meglepetés 2. (ez meg mögöttünk)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0227del-afrika20084.JPG" alt="2012_0227del-afrika20084.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="562" height="348" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Itt még szerencsére sok az orrszarvú</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Még egy különlegesség maradt az utolsó, részben terepi napra: az <em>iSimangaliso Wetland Park,</em> aminek nevéből csak a legkönnyebbet, a wetland szót nem tudom lefordítani. Jó, persze, le tudom, nagyjából lápos, vizenyős területet jelent, de hogy mit takar, azt könnyebb elmagyarázni. Egy hatalmas, jórészt vizes ökoszisztéma, mely mintegy 280 km hosszú partszakaszt foglal magában, csaknem a mozambiki határtól. Nekünk ebből a <em>St. Lucia-tó</em> jutott egy kisebb hajó fedélzetéről. A városka szélén kezdődő tó voltaképp félsós vizű, a tengerrel összeköttetésben álló lagúna, melynek vízpótlásáról folyók gondoskodnak. Nem kell sokat haladnunk, már nyüzsögnek a vízilovak (esténként St. Lucia utcáira is ki-kiruccannak), a nílusi krokodilok, nem is beszélve a vízimadarakról. Szép befejezés.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/8.jpg" alt="8.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="560" height="358" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>A lagúnában nyüzsögnek a vízilovak....</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0227del-afrika20118.JPG" alt="2012_0227del-afrika20118.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="542" height="407" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és a krokodilok</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A túra hivatalosan <em>Durbanben,</em> az ország harmadik legnagyobb városában zárul. Átevickélünk nyüzsgő központján, mondom is Janine-nak, ide majd még visszajönnék körülnézni. Eszedbe ne jusson, ha jót akarsz magadnak, válaszolja, errefelé rabolnak, gyilkolnak, akár fényes nappal is. Youth hostel a tanyánk, ugrásnyira a tengerparttól, annak is a <em>Golden mile</em>, vagyis arany mérföld nevű szakaszától, ami strand, üzletek, kajáldák egyben, tömérdek emberrel. Idelátszik a 2010-es futball-vébére épített csodálatos <em>Moses Mabhida stadion</em>, de a strand homokján nem fociznak a gyerekek – hanem kriketteznek. Érdekes, hogy a sportágak népszerűsége majdhogynem etnikai alapokon oszlik meg. A futballt leginkább a feketék kedvelik, a krikett a brit és indiai származásúak körében népszerű, míg a rögbi főként az afrikánerek (a holland telepesek és gyarmatosítók leszármazottai) kedvence. Színes bőrűt egyébként a strandon csak az éttermi felszolgálók és a bolti alkalmazottak között láttam.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0227del-afrika20152.JPG" alt="2012_0227del-afrika20152.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="500" height="375" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Durban strandja és a stadion</strong></p>
<p> Biztos, ami biztos, jó három órával a gépem indulása előtt már a reptéren vagyok. Előbb ugyanis el kell jutnom Jo’burgba, hogy elérjem a „nagy” gépet, ami visszahoz Európába. Még itthon interneten kinéztem, majd vettem egy Durban-Jo’burg jegyet a helyi fapadosok egyikére, a Velvet Sky nevezetűre, négyórás átszállási ráhagyással. Első utam a pultjukhoz vezetett, hogy megy-e. Sajnos a járatot törölték, de ha nagyon siet, még fel tudjuk tenni az előzőre. Így lett, de az még meg se jött. Mellettem várakozás közben egy angol férfi újságot olvas, belepillantok: Csődközelben a Velvet Sky, már üzemanyaggal sem akarják őket kiszolgálni. Jól nézünk ki. Aztán kétórás idegtépő várakozás után befutott egy üres gép, arra bennünket rohamtempóban felszállítottak és simán elértem a johannesburgi csatlakozásomat. A Velvet Sky amúgy tényleg becsődölt.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0227del-afrika20246.JPG" alt="2012_0227del-afrika20246.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="573" height="389" /></p>
<p> <strong>Hazafelé - az Alpok fölött</strong></p>
<p> Ez volt a tizenkettedik – és egyben utolsó – utazásom az afrikai kontinensen (plusz még kettő – Madagaszkáron és Réunionon).</p>
<p> <em>Következik: Búcsú Ázsiától (Indonézia)</em></p>
<p><em>korábbi részek itt</em></p>
<p> </p>
<p><em>Korábbi részek itt:</em></p>
<p><em><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/26/az_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_1_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/26/az_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_1_resz</a></em></p>
<p><em><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/11/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_2_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/11/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_2_resz</a></em></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/04/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_1_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/04/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_1_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/29/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/29/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/21/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/21/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/23/az_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/23/az_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/07/az_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/07/az_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz</a></p>
<p> . </p>
<p> </p>
<p style="text-align: justify;"> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F05%2F10%2Faz_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F05%2F10%2Faz_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F05%2F10%2Faz_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az út vége - 7. fejezet - Dél-Afrika - 2. rész"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/05/10/az_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_2_resz#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/15677700" border="0" /></a><br /></p>
1
2020-07-05 22:31:23
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0227del-afrika20007.JPG
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/26/az_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_1_resz
Az út vége - 7. fejezet - Dél-Afrika - 1. rész
2020-04-26T17:51:16+02:00
2020-04-26T17:51:16+02:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p> <strong> Búcsú Afrikától</strong></p>
<p><strong> Dél-afrikai Köztársaság, 2012</strong></p>
<p><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10231.JPG" alt="2012_0223del-afrika10231.JPG" class="open-in-modal imgleft" style="margin-right: 5px;" width="287" height="215" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;">Egyszer mindennek eljön az ideje. Annak is, hogy az utazó kénytelen elgondolkodni azon: meddig még? Nem mintha nem volna elég nagy a világ, de vannak bizonyos körülmények, amikor lassan ideje szögre akasztani a hátizsákot. (Az enyém, mely bő tizenöt éven át kísért el kb. harminc utazásra, végül a pincében kötött ki.) Ilyen körülmény volt akkortájt már kilencvenhez felé közelítő édesanyám. Bármikor bármi megtörténhetett. Ezért aztán úgy döntöttem, adok magamnak még egy bő évet, hogy elbúcsúzzak a nagyvilágtól. Afrikával kezdtem.</p>
<p style="text-align: justify;"> És annak is eljött az ideje, hogy én, aki amúgy nem különösebben vonzódom a luxushoz (de azért könnyedén elviselem), egyszer az életben kényelemben tegyek meg egy közel 11 órás repülőutat. Éveken át próbáltam felhasználni az egyik (KLM-Air France) légi egyesülésnél összegyűjtögetett mérföldjeimet valami komoly kedvezményre, de sehogy sem jött össze. Most igen. Ingyen, business osztályon utazhattam Budapestről Amszterdamig, de ami a fontosabb, onnan Johannesburgig. Ingyen? Na, olyan nincs. A különféle pluszadók ma már többe kerülnek, mint maga a repülőjegy, de azért így is megéri. Nem a pezsgő meg a lazac miatt, inkább azért, mert nem kell hering módjára bepréselnem magam csaknem fél napra a turistaosztály nyomorító ülésébe. Lesz még részem kényelmetlenségből bőven, majd meglátják.</p>
<p style="text-align: justify;"> Egyelőre átrepüljük fél Európát, aztán bónuszként megkapom a csodálatos Szahara marokkói-algériai részét tízezerről, attól kezdve viszont csak felhőket, ugyanúgy, mint első dél-afrikai utazásom során. Viszont legalább hanyatt fekve pihenhettem két konyak között. Elvileg mehettem volna egy nappal korábban is, de mi az ördögöt csináljak a világ egyik legveszélyesebb városában. Többször is jártam már Johannesburgban, de a reptérről, mely a legforgalmasabb az egész kontinensen, a lábam se tettem ki. Sűrű az este, amikor egy külvárosi motelfélében csatlakozom a csoportomhoz. Törzsutas vagyok már a GAP-nál, ennél a hátizsákos csórók kis csoportos utaztatására szakosodott kanadai székhelyű irodánál (újabb neve egyébként GAdventures), minimum tucatszor – de most utoljára – indultam velük, hogy ezúttal a „Kruger and Swaziland Express” fantázianevű, csakugyan kissé rohamtempójú utazással végleg letudjam Afrika még rám eső részét.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10004.JPG" alt="2012_0223del-afrika10004.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="502" height="377" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Az Alpok fölött</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10016.JPG" alt="2012_0223del-afrika10016.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="487" height="355" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Marseille</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10019.JPG" alt="2012_0223del-afrika10019.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="506" height="363" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10020.JPG" alt="2012_0223del-afrika10020.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="527" height="396" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10021.JPG" alt="2012_0223del-afrika10021.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="535" height="392" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Szahara fölött</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A jármű immár megszokott: hátul buszfélévé alakított teherautó a kempingezéshez szükséges minden felszereléssel, hozzá sofőrrel (Adrian) és túravezetővel (Janine), akik, bár velünk angolul beszéltek, egymás között szívesebben társalogtak anyanyelvükön, az afrikaanson. Még valami extra: a kocsit annyiféle konnektorral szerelték föl, amennyit elképzelni is nehéz. Kell is, hiszen a dél-afrikai régióban egészen különleges, minden mástól eltérő dugaszt használnak, ide meg jön mindenféle népség (ezúttal tizenketten) a sajátjával, hát ne legyen gondja.</p>
<p style="text-align: justify;"> Hosszú az út kifelé az agglomerációból, mely mindent összevetve közel 10 milliós népességet tömörít. Ez itt Gauteng tartomány, a legkisebb, de a legnépesebb a kilenc közül. Az 1994-es első, etnikumra, bőrszínre való tekintet nélkül megtartott választások után Transvaalból választották le két másikkal együtt, s ezzel e név meg is szűnt létezni. Amúgy a leggazdagabb is; gondolják el, ezen a parányi, 18 ezer km<sup>2</sup>-es területen 12,5 millió ember állítja elő a teljes afrikai kontinens (30 millió km<sup>2</sup>) GDP-jének kb. 7 százalékát. Aztán viszont órákon át semmi település, csak megművelt területek, farmok – és kifogástalan utak.</p>
<p style="text-align: justify;"> Jó hatórás út után érjük el a <em>Blyde-kanyon</em> vidékét. Ez itt már a híres <em>Drakensberg </em>(Sárkány-hegység) része, az pedig egy hatalmas geológiai lépcsőé, mely durván félkör alakban, kiemelkedésként kíséri a parti síkságot és legmagasabb pontja megközelíti a 3500 métert. A lépcső a partvidék felől hegységnek tűnik, ám a Központi-fennsíkról, melyet körülölel, már kevésbé, hiszen a plató is bőven 1000 méter fölé emelkedik (Johannesburg tengerszint feletti magassága pl. 1700 méter!). A régió főként az utóbbi 20 millió évben emelkedett számottevően, ezért tömérdek anyagot pusztított le az erózió; kialakult a geológiai lépcső, mely folyamatosan hátrál, teret engedve a szélesedő parti síkságnak. Kőzetanyaga elég változatos, ezen a vidéken 200 millió éves homokkövekre valamivel fiatalabb vastag bazalt ömlött, de helyenként kibukkan a kereken 2 milliárd éves, nagyon ellenálló kvarcit is.</p>
<p style="text-align: justify;"> Éppen ezen tapodunk, midőn leballagván a Treur és a Blyde folyó találkozásához szemügyre vesszük <em>Bourke szerencséjének gödreit</em>. Nem értik, ugye? Másként pedig nem lehet lefordítani, de körülírom. Tom Bourke aranyászként kotorászott errefelé hajdanán a hatalmas „gödrökben” (lásd később), csak éppenséggel szerencséje nem volt, ugyanis a hely arról nevezetes, hogy NEM talált itt aranyat. Hogy aztán mindez mikor történt, ki volt Bourke, amúgy máshol talált-e bármit is, azt még az internet jótékony homálya is elfedi. Valószínűleg egyszerűen pechje volt, mert Dél-Afrikában másutt tömérdek helyen tömérdek aranyat találtak. Hanem a „gödrök” (angolul potholes)... Ezeket nevezzük magyarul <em>evorziós üstöknek</em>. Gyors folyású patakok medrében képződnek, ott, ahol a meder kisebb mélyedéseibe bekerül egy vagy több keményebb hordalékkő és ha kiszabadulni képtelen, a turbulens vízmozgás addig pörgeti-forgatja, amíg mély, akár több méteres gödröt váj a mederbe, míg el nem kopik, vagy annyira le nem kerekedik, hogy munkára immár képtelen. Sok helyütt vannak effélék, jómagam trópusokon éppúgy láttam, mint Skandináviában (ott jobbára hajdan gleccserek borította térszínen képződtek), mi több, a legelső norvég szavak egyike, amiket megtanultam is ez volt (jettegryte). Sokra nem mentem vele. A Treur szűk szurdokában lévők azonban igazi csodák; akadnak szárazon rekedtek éppúgy, mint jelenleg is formálódók.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/1_1.jpg" alt="1_1.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="463" height="617" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10039.JPG" alt="2012_0223del-afrika10039.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="466" height="371" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Bourke "gödrei"</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10033.JPG" alt="2012_0223del-afrika10033.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="412" height="549" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Treur patak szurdoka</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A Blyde folyó kanyonja 25 kilométer hosszan nyúlik el a Drakensberg északi részén, és bár a folyó itt jórészt vörös homokkőbe vágta be magát, a dús növényzet miatt falai zömmel zöldek. Átlagmélysége nagyjából 700 méter, de a perem legmagasabb pontjáról a folyóig kereken 1500 méteres mélységbe lehet alátekinteni. A fő látványosság azonban odaát, vagyis a túlparton van: <em>A Három Rondavel (vagy Három nővér)</em>. Rondavelnek nevezik afrikaans nyelven az őslakók (egyébként manapság is igen gyakori) kerek, csúcsos kunyhóit, melyekre csakugyan emlékeztetnek valamelyest a puhább kőzetből kipreparálódott kvarcitkolosszusok. Persze, legenda is fűződik hozzájuk. Egy a bapedi népcsoporthoz tartozó törzsfőnök valamikor nagy csatában legyőzte a területükre törő szvázikat, és mivel éppen három felesége volt, róluk nevezték el a sziklakúpokat. (Ha valakit érdekel, balról jobbra: Magabolie, Mogoladikwe és Maseroto.) S hogy milyen magasan vagyunk valójában, kiderül, ha pár kilométerrel odébb gurulunk az <em>Isten ablaka</em> nevű kilátóhely felé, ahonnan letekinthetünk a 700 méterrel alattunk húzódó <em>lowveldre</em>, vagyis a felföldet szegélyező síkvidékre. A hely amúgy megjelenik <em>Az istenek a fejükre estek</em> című filmben is, melynek végén a főhős, Xi, úgy gondolván, hogy ez itt már a világ vége, a mélybe hajítja a népére sok bajt hozó, égből pottyant kólásüveget.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2.jpg" alt="2.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="565" height="424" /></p>
<p> <strong> A Blyde-kanyon</strong></p>
<p><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2_1.jpg" alt="2_1.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="586" height="440" /></strong></p>
<p><strong> A Három Rondawel</strong></p>
<p><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10076.JPG" alt="2012_0223del-afrika10076.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="508" height="381" /></strong></p>
<p><strong> "A világ vége"</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> S hogy milyen a dél-afrikaiak istene, rögvest megtapasztaljuk, mihelyt leereszkedünk a síkságra. Eddig kellemes időben volt részünk, itt viszont ránk szabadul a délszaki nyár (február közepe) bődületes hősége, 40 fokkal. Átszállunk két terepjáróba és immár parkőrök vezetésével félórán belül begurulunk a <em>Kruger Nemzeti Parkba</em>. Ez még hiányzott saját afrikai Grand Slamemből a Serengeti, az Etosha és az Okavango-delta után. A kocsik gyakorlatilag nyitottak, nap- és esővédő tetővel, de ahol ablakoknak kéne lenni, ott nincs semmi, ezért, bár nem vágtatunk, a menetszél elviselhetővé teszi a hőséget. De mennyire más vidék ez, mint Kelet-Afrika szavannái! A Serengetit a fűfélék uralják, elszórt fás, bokros vidékekkel, és egyetlen pillantással hatalmas terület tekinthető át. A namíbiai Etoshában a bozótos az úr, aránylag kevés fával, még kevesebb fűvel. Itt viszont dús a növényzet, rengeteg a fa, a bokor, kevés a tisztás. Persze, nagy a változatosság, elvégre csaknem 20 ezer négyzetkilométer a kiterjedése, akkora forma, mint a fél Dunántúl.</p>
<p style="text-align: justify;"> A nagy zöldség épp most nem véletlen, hiszen az október végétől kezdődő, március végén lecsengő esős évszakban járunk. Ennek csakhamar meglátjuk a következményeit is, miközben átkelünk a parkot nyugat-keleti irányban átszelő hat nagyobb folyó egyikén (nyugaton és keleten két folyó, a Limpopo és a Crocodile folyó képezik a park természetes határait). Úgy egy-két héttel ottjártunk előtt akkora felhőszakadások zúdultak a vidékre, hogy az ágyukból kilépő folyók törtek-zúztak, medrük még most is tele hatalmas, gyökerestől kifordított elsodort fatetemekkel, bokrokkal. Az állatok megjelenésére sem kell sokat várni. A lombok közül kimered egy-egy zsiráf nyaka-feje, zebrák rebbennek kissé odébb az út mellől, felbukkan egy <em>nagy kudu</em>, csíkozott szőrzetű, nagy termetű antilopféle, és annyi impala, mint fűszál a réten; 150 ezer legelészik belőlük a parkban. Békésen megférnek a zebrák és a csíkos gnúk közelében, habár utóbbiak nincsenek túl sokan. Az itteni kereken tízezer példány semmiség a Serengeti-ökoszisztéma kereken egymilliós állományához képest, és míg amazok hosszú és viszontagságos vándorútjukat járják az éppen zöldellő füves régiók között, ezek maradnak, ahol vannak.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10130.JPG" alt="2012_0223del-afrika10130.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="540" height="405" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Nem sokkal előttünk árvizek pusztítottak</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10174.JPG" alt="2012_0223del-afrika10174.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="546" height="515" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Foltos nyakorján</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10156.JPG" alt="2012_0223del-afrika10156.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="552" height="414" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Nagy kudu</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10124.JPG" alt="2012_0223del-afrika10124.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="526" height="395" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Hűsölő impalák</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/6_2.jpg" alt="6_2.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="550" height="413" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Hát ti meg mit bámultok?</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10243.JPG" alt="2012_0223del-afrika10243.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="528" height="356" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Csíkos gnúk</strong><strong></strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Persze, mindenkinek a „nagy ötösre” fáj a foga. Oroszlán, elefánt, kafferbivaly, orrszarvú és a leopárd – ezek az afrikai vadállomány sztárjai. Kafferbivalyra nem kell különösebben „vadászni”, ezek az eleven tankok meglehetősen nagy számban élnek errefelé, békésen legelnek, vagy élvezettel dagonyáznak a tömérdek pocsolyában. Nem kis meglepetésemre orrszarvúból is van dögivel, persze, csakis a fehérből, ami persze egyáltalán nem fehér. Bőre határozottan szürke, közkeletű neve egyszerű félrefordítás eredménye. Ez ugyanis a <em>szélesszájú orrszarvú</em> elevezése, amit hollandul <em>wijd</em>nek írnak, de „vájd”-nak ejtenek. Az angolok meg <em>white</em>-nak, vagyis „vájt”-nak értették, ami persze fehéret jelent. A szélesszájú faj egyedei főként fűfélékkel táplálkoznak, ellentétben keskenyszájú rokonaikkal, melyek elsősorban a bozótos leveleit falatozzák. Utóbbit immár szerte Afrikában a kritikusan veszélyeztetett fajok közé sorolják; a populációt alig több mint 4000 egyed alkotja (ebből 350 él a Kruger területén), pedig a 20. század elején még a keskenyszájú rinocéroszok voltak a legnagyobb számban az összes orrszarvúfaj között. Nekem csupán Namíbiában, az Etosha Nemzeti Parkban volt szerencsém látni két példányukat. Szomorú hanyatlásuk okai az élőhelyeik pusztulása, de elsősorban az orvvadászat. Egykor a Közel-Kelet, Arábia volt a szarvak legnagyobb felvevőpiaca, ugyanis abból készítették a férfiak elengedhetetlen kellékének, a dzsambijának nevezett díszes görbe tőröknek a markolatát. Aztán belépett a bizniszbe Kína, ahol a mai napig a legnépszerűbb férfivágy-serkentőnek vélik, holott nem az. Anyaga ugyanis keratin, vagyis szaru, ugyanaz, mint az emberi körömé. De akkor miért nem azt rágják? A szélesszájúak valamivel szerencsésebbek, számuk a Krugerben 10 ezer körül van, szinte mindenütt láthatók. Még azt is megengedik maguknak, hogy komótosan átsétáljanak az aszfaltúton a kirándulók autói előtt.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/3.jpg" alt="3.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="550" height="336" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Csúcsforgalom rinocéroszokkal</strong></p>
<p> Más vidékekkel ellentétben igen nagy, sőt túl nagy az elefántok száma és egyre növekszik; immár 15 ezer körül jár, holott a nemzeti park mint ökoszisztéma csak nagyjából 8000 példány eltartására képes. Az elefántok élelemigénye óriási, nagy károkat okoznak a fák elpusztításával, mert ahol nincs számukra elég fű és bokor, letördelik a faágakat, ha pedig már nem érik el őket, egyszerűen kidöntik az egész fát. A 90-es évek közepén próbálkoztak fogamzásgátlással, de ez technikailag nehezen volt megoldható, úgyhogy pár éven belül abbahagyták.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10235.JPG" alt="2012_0223del-afrika10235.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="526" height="395" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>De mi az a sárkupac a hátán? A porfürdő maradéka</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/7_2.jpg" alt="7_2.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="481" height="504" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A csendben szemlélődő</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Most már csak a macskák vannak hátra. A 90-es évek végén, amikor először jártam a dél-afrikai régió négy országában, úgy kellett eljönnöm, hogy a három hét alatt egyetlen nagymacskát sem látott a csoportunk, ami azért elég szégyenletes teljesítmény. Sokáig a Krugerben sem mutatkozott semmi, aztán hirtelen, a magas fűben ott hever közvetlen az út mellett egy fenséges hímoroszlán, kissé távolabb pedig egy nőstény. (Kinek van lelke ilyen gyönyörű állatokat puszta szórakozásból lelőni?) Láthatóan nekik is melegük van. Aztán a hím egy szökelléssel a lány mögé kerül, mintegy öt másodperc alatt, az út kellős közepén derekasan meghágja, majd komótosan elballag. Számuk egyébként közelít a 3000-hez. A park területén mintegy 2000 leopárd is él, de életmódjuk sokkal rejtőzködőbb rokonaiénál, és magányosan járják a vadont, ha éppen nincsenek kölykeik. Napközben szinte mindig a fák ágain hűsölnek, oda hurcolják föl zsákmányukat is, szóval, nagyon nehéz észrevenni őket. Nekünk sem sikerült, így marad a <em>Joubert-házaspár</em> csodálatos, többszörös díjnyertes természetfilmje, <em>A leopárd szeme</em>, amit három évig forgattak Botswanában, végigkövetve egy újszülött leopárd, Legadema felcseperedését és ismerkedését a világgal. Szerencsére több, nálunk is fogható tévécsatorna is rendszeresen műsorára tűzi. Természetesen a park a felsorolt állatokon kívül még tömérdek kis- és nagyvad otthona, rájuk azonban itt nem elég a hely.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/3_1.jpg" alt="3_1.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="486" height="462" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/4.jpg" alt="4.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="493" height="418" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10151.JPG" alt="2012_0223del-afrika10151.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="494" height="371" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Oroszlánszerelem három tételben</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Ami a biztonságunkat illeti, arról egyrészt a nagyon tapasztalt helyi vezetők, másrészt a szigorú szabályok gondoskodnak. Hogy úgy mondjam, nix ugribugri, kocsiból kiszállni nem lehet, csakis a kijelölt pihenőhelyeken vagy a szálláshelyeken. (A parkon belül egyébként vannak kijelölt helyek gyalogtúrák számára is.) A Krugerben mindenféle szálláslehetőség elérhető, a luxusbungalóktól, lodge-októl az egyszerű kempingekig. Találják ki, mi hol aludtunk. Mire a szafarit délutánra befejeztük, legénységünk már fölállította a sátrainkat, üzembe helyezte a konyhát, készült a vacsora.</p>
<p style="text-align: justify;"> Másnapra nem volt kötött programunk, viszont aki akart, pluszpénzért nekiindulhatott még egyszer, ezúttal hajnalban kezdődő vadlesre. A csoport jó része elment (és láttak leopárdot, hogy a fene esne beléjük…), mi, maradékok a saját kocsinkkal tettünk egy pár órás magánszafarit, és nagyjából ugyanazokat láttuk, amiket az előző napon. Nagy megkönnyebbülésünkre, az előzetes tervek ellenére, nem kellett átköltöznünk egy másik kempingbe.</p>
<p style="text-align: justify;"> Az első vadrezervátumot, melyből a nemzeti park kinőtt, már 1899-ban létrehozták. Akkoriban a rövid életű, az angol gyarmatterületektől függetlenné vált búr állam, Transvaal Köztársaság (a mai Dél-Afrika északkeleti fele) elnöke <em>Paul Kruger</em> volt, aki felkarolta, támogatta az elképzelést. A park alapításának éve 1926, immár számottevően kibővített állapotban, akkortól viseli az időközben már rég elhunyt Kruger nevét. (Kérdés: akkor most Krüger vagy Kruger? A névadó ősei ugyan poroszok voltak, akiket nyilván még Krügernek hívtak, de már a 18. században letelepedtek a búr (holland) uralom alatt álló Dél-Afrikában, ahol nyilván lekopott az u-ról a két pont; egyszóval Kruger.) </p>
<p style="text-align: justify;"> Az idők során hatalmas fejlesztéseket hajtottak végre, tömérdek utat, hidat, fogadó létesítményt építettek, kezdettől küzdöttek (máig is) a manapság főleg Mozambik felől beszivárgó, csúcstechnikával felszerelkezett orvvadászok ellen, innen már kihalt fajokat telepítettek be és szaporították az állományukat. Napjainkban évente mintegy 1,5 millió látogató keresi fel a parkot, mely két szomszédos ország, Zimbabwe és Mozambik egy-egy nemzeti parkjával majdhogynem összenőve egyetlen hatalmas védett területet, úgynevezett békeparkot alkot. Legközelebb futólag benézünk Mozambikba, majd eltöltünk két kellemes napot Szváziföldön is.</p>
<p><em>Korábbi részek itt:</em></p>
<p><em><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/11/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_2_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/11/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_2_resz</a></em></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/04/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_1_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/04/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_1_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/29/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/29/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/21/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/21/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/23/az_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/23/az_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/07/az_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/07/az_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz</a></p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F04%2F26%2Faz_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_1_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F04%2F26%2Faz_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_1_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F04%2F26%2Faz_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_1_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az út vége - 7. fejezet - Dél-Afrika - 1. rész"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/26/az_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_1_resz#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/15642740" border="0" /></a><br /></p>
1
2020-04-30 22:19:00
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2012_0223del-afrika10231.JPG
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/11/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_2_resz
Az út vége - 6. fejezet - Egyiptom, 2. rész
2020-04-11T16:07:25+02:00
2020-04-11T16:07:25+02:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p> <strong>Oázisból sivatagba - Egyiptom, 2011</strong></p>
<p><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/01_2011_1214egyiptom10395.JPG" alt="01_2011_1214egyiptom10395.JPG" class="open-in-modal imgleft" style="margin-right: 5px;" width="187" height="249" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Egyiptomba többnyire két céllal érkeznek a turisták. 1. Hogy megnézzék az ókori műemlékeket. 2. Hogy egy-két hetet heverjenek/búvárkodjanak valamelyik Vörös-tenger menti üdülőhelyen, és telezabálják magukat egy négy-ötcsillagos hotelben a svédasztalnál. De hogy mi van a Nílustól meg a deltától pár kilométerre keletre meg nyugatra, arról a többségnek csak halvány fogalma van. Nyilván sivatag, konkrétan a Szahara, tömérdek homok. Nos, nem egészen. Van homok is, de sokkal kevesebb, mint hinnénk. A Szaharát ugyanis nagyobbrészt kő alkotja, amiből persze idővel homok lesz. </p>
<p style="text-align: justify;"> Az egyik különlegesség, amiért mi idejöttünk, a <em>Fekete sivatag, </em>ami többé-kevésbé tényleg fekete. Ezen a vidéken az alapkőzet jó részét közel 100 millió éves folyóvízi-tengeri homokkövek alkotják, melyekre később mészkő települt. És ekkor jön a meglepetés: vulkáni kőzetek! A vulkánosság kb. 30 millió éve kezdődött, bazaltos, dolerites (a dolerit szintén lávakőzet) jellegű volt, és elég hosszú ideig elnyúlt. A működést nagyjából 18 millió éve hasadékkitörések zárták le, melyek több helyen oszlopos elválású képződményeket is produkáltak. A bazalt sok helyütt sapkaként fedte be az üledékes alapkőzeteket és ahol tehette, megvédte őket a lepusztulástól. A táj tele van hasonló magasságú, kúpszerű dombokkal, melyek vulkánszerű megjelenésűnek tűnnek, de nem azok! Hanem tanúhegyek, az eredeti felszín magasságát úgy-ahogy megőrző kiemelkedések, melyeknek az oldalába a szél ösztökélésére már fel-felmászik a sárgás színű homok is.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10280.JPG" alt="2011_1214egyiptom10280.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="476" height="357" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10284.JPG" alt="2011_1214egyiptom10284.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="494" height="371" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Ilyen a Fekete sivatag - oszlopokká dermedt lávafolyások</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10288.JPG" alt="2011_1214egyiptom10288.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="505" height="379" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Pusztul a bazalt</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Megállunk teára egy fogadónál, ahol langyos forrás fakad (ámbár azt hiszem, fúrták), aztán kihűlve csorog tova, beleveszve a sivatagba. A tulajdonos, fokozva a hely vonzerejét, nagy leleménnyel keresztülvezetett egy kis patakot az épület belsejében. A turisták nyilván zabálják, csak hát turista mostanság (2011 decemberében) sehol. Aztán szürreális látvány tanúi vagyunk. A fogadó mellett elviharzik egy kb. száz állatot számláló tevecsorda. No de mi abban a szürreális, ha sivatagban tevét lát az ember? (Egyet, ötöt, tízet láttam már, de ennyit…) Talán az, hogy visszaidézi azokat az időket, amikor még hatalmas karavánok járták a Szaharát, megpakolt tevékkel. Ezek nincsenek fölmálházva, alighanem legelni hajtják őket, s ahogy jöttek, percek alatt sűrű porfelhőt kavarva el is tűnnek a pusztaságban.</p>
<p style="text-align: justify;"> <img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10317.JPG" alt="2011_1214egyiptom10317.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="503" height="302" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Ha már turista nincs, egy helybeli srác élvezi a langyos fürdőt</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10323.JPG" alt="2011_1214egyiptom10323.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="550" height="413" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Patak a fogadó közepén</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10328.JPG" alt="2011_1214egyiptom10328.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="506" height="337" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Tevék jönnek...</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10325.JPG" alt="2011_1214egyiptom10325.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="522" height="392" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10331.JPG" alt="2011_1214egyiptom10331.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="536" height="352" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...tevék mennek</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A „<em>Kristályhegy</em>” nevű képződmény szinte kaput képez a Fehér sivatagba. Először is, nem hegy, ám feltétlenül kristály. Első látásra úgy fest, mint egy felszakadt barlang, de nem az. Amikor a Bahariya és Farafra oázisok közötti utat építették, egyszerűen beleszaladtak, és egy részét, merő óvatlanságból, le is rombolták. A kristályok az utóvulkáni működés során feltörő meleg vizes oldatokból váltak ki, és bár a legtöbb internetes forrás kvarcnak tünteti fel őket, inkább bízzunk egy a terepen hajdan dolgozó szakember helyzetértékelésében, aki kalcitként és baritként írja le őket. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10340.JPG" alt="2011_1214egyiptom10340.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="568" height="426" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A "Kristályhegy"</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10350.JPG" alt="2011_1214egyiptom10350.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="548" height="411" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Kalcit- és baritkristályok</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Valahol itt kellene állnia a <em>Fehér sivatag Nemzeti Park</em> bejáratának, de azt a forradalom idején felgyújtották (vajon ki és miért éppen ezen élte ki a haragját), a parkőröket nem fizették, szerteszét széledtek, így aztán nincs belépődíjszedés sem. A parkot 2002-ben hozták létre mintegy 3000 négyzetkilométeren. Kőzetei a kréta időszak folyamán (kb. 100–80 millió éve) itt terjeszkedő tengerben rakódtak le – zömmel laza szerkezetű, apró ősmaradványokkal teli krétamészkövek. A tenger visszavonulása óta, nagyjából 20 millió éve itt az erózió az úr. Amit a szél egyáltalán képes a laza kőzetből kialakítani, azt itt megtette és teszi ma is. Az áramvonalas formák arra utalnak, hogy nagyjából állandó irányú szelek alakítják a tájat. Az ilyen formákat nevezi a szakirodalom az ujgur eredetű <em>jardang </em>szóval, amit Sven Hedin svéd kutató 1903-as belső-ázsiai utazása nyomán honosított meg Európában. Nagyon jellegzetesek például a szfinx-sziklák, melyeknek a szél felőli oldala a szfinx háta, a szélárnyékos pedig a feje. Itt aztán szabadon szárnyalhat a fantázia; bármibe bármit beleképzelhetünk. Mondjuk, a gomba alakú sziklákhoz nem nehéz gombákat társítani, van is belőlük bőven, száruk már többnyire erősen elvékonyodott. Ennek az a magyarázata, hogy a szél mindig a talaj közelében hordja a legnehezebb, legkeményebb homokszemcséket, melyek értelemszerűen az alsó rétegeket pusztítják. A gombák kalapja is igen változatos formájú; itt viszont arról van szó, hogy a felépítő üledékrétegek más-más keménységűek, és az egyes rétegek sem homogének, így a lepusztítás eszerint válogat (ezért is nevezik szelektív eróziónak). A „<em>Sátrak</em>” nevezetű képződmények erősen lealacsonyodott kis kupacok, simán elmennének díszletként valami sci-fi filmbe. Mindemellett az egész tájat átlengi valamiféle földökívüliség, különösen így, hogy magunk vagyunk. Két nagy sátor (azok is fehérek) vár itt legalább száz turistára, most éppen kétfős ellátó brigáddal, de a pár óra alatt, amit ott töltöttünk, talán egy kocsi ha eldöcögött a környéken.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10370.JPG" alt="2011_1214egyiptom10370.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="534" height="401" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Rögvest megérkezünk a Fehér sivatagba</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10382.JPG" alt="2011_1214egyiptom10382.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="550" height="413" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10383.JPG" alt="2011_1214egyiptom10383.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="550" height="386" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10384.JPG" alt="2011_1214egyiptom10384.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="561" height="421" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10399.JPG" alt="2011_1214egyiptom10399.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="568" height="432" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Kőgombák minden mennyiségben és változatban</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10431.JPG" alt="2011_1214egyiptom10431.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="570" height="428" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Kedvencem, a "fej"</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10403.JPG" alt="2011_1214egyiptom10403.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="579" height="345" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Szfinx-szikla</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10414.JPG" alt="2011_1214egyiptom10414.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="563" height="363" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ez már tiszta sci-fi</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10428.JPG" alt="2011_1214egyiptom10428.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="548" height="390" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10429.JPG" alt="2011_1214egyiptom10429.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="556" height="372" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Szabad a képzelet</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Az előzetes tervek szerint itt töltöttük volna az éjszakát, sátorban, csillagfényes romantikával, tábortűzzel, ám tekintettel a meglehetősen hűvös, szeles időre (14-15 fok lehetett) és egyre fokozódó, még Siwában összeszedett náthámra, no meg elkényelmesedett mivoltunkra, úgy döntöttünk, visszatérünk Bahariyába. Ha már ott voltunk a közelben, beugrottunk a <em>Farafra oázisba</em> is. Úgy 5000 lakója lehet, zömmel letelepedett beduinok. Azt mondja az írás, hogy nagyjából száz forrás fakad a területén, látnivaló azonban semmi. Földszínű vályogházak (parabolaantennákkal!), teljesen „szétolvadt” erődszerűség. Mégis megérte, mert a visszaúton életem talán legcsodálatosabb egét (napnyugtát) fotózhattam a sivatag közepén.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1217egyiptom20038.JPG" alt="2011_1217egyiptom20038.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="526" height="395" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Egyik legszebb naplementém</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Egészen különleges látnivalókat kínál viszont a <em>Bálnák völgye</em>, a Wadi Al-Hitan, mely mintegy 150 km-re délnyugatra fekszik Kairótól. Egy idő után le kell térnünk a műútról és először vesszük igazán hasznát a terepjárónak a süppedő homokos csapáson. Az első bálnacsontokat ugyan már 1904-ben felfedezték itt, ám a részletes őslénytani feltárása csak az 1980-as években zajlott le, jórészt azért, mert a terepviszonyok miatt nehezen lehetett megközelíteni. A hozzáértők talán sehol másutt a világon nem követhetik így a bálnák evolúcióját, mint itt. Talán nem mindenki tudja, hogy a bálnák <em>szárazföldi</em> állatokként kezdték pályafutásukat, mielőtt tengeri emlősökké váltak. Találtak még itt krokodil-, cápa-, teknős- rájamaradványokat stb. is, kereken négyszázat. Valamennyien a középső- és késő-eocén tengerben éltek. A legnagyobb itt talált bálnacsontváz alapján az állat hosszát 21 méterre becsülik. A legősibb példányoknak még öt ujjban végződő uszonyaik voltak, sőt fejlett és erős hátsó lábaik, fogaik alapján pedig egyértelműnek tűnik, hogy ragadozók, húsevők voltak.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1217egyiptom20050.JPG" alt="2011_1217egyiptom20050.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="549" height="412" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Úton a Bálnák völgyébe</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Amikor a Tethys-óceán fokozatosan visszavonult észak felé, vastag üledékrétegeket hagyott maga után. A legidősebbek (kb. 40 millió év) főként mészkövek, melyekben már megjelentek a cetfélék. Az erre települő homokkövek is bőséggel tartalmaztak ősmaradványokat, többek között a nagyméretű Basilosaurust és a jóval kisebb Dorudont. Ezek már tengerben éltek, de a Basilosauruson még jól felismerhetők a csökevényes hátsó végtagok. Bár a cetfélék evolúciójának legkorábbi ismert képviselőit, pontosabban azok maradványait Pakisztánban és Indiában találták, ilyen nagy mennyiségben és ilyen jó megtartásban sehol nem fordulnak elő fosszilis cetfélék, mint itt, úgyhogy nem véletlenül lett e hely természeti világörökség. Rajtunk kívül talán négyen-öten lézengtek a környéken. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1217egyiptom20063.JPG" alt="2011_1217egyiptom20063.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="521" height="391" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Bálnacsontok</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Őszintén szólva, engem a bálnafosszíliák hoztak a legkevésbé lázba, annál inkább a vidék fantasztikus formakincse. Az idővel is hatalmas szerencsénk volt; a vakítóan kék égen el-elúszkáló felhőkkel csatázó napsütés hol egyik, hol másik erózió faragta kőalakzatot világította meg. Az uralkodó kőzet itt a homokkő (kisebb részben iszapkő, vagyis aleurolit – agyag- és homokfrakció közé eső szemcsékből összeállt üledékes kőzet), mely köztudottan a szél-szobrász kedvenc alapanyaga. Az ember szinte cukrászdában érzi magát, annyi a minyon formájú alakzat (hogy aztán a fallikus szimbólumokra hajazó formákról ne is beszéljünk), vagy éppen a buddhista sztúpákra emlékeztető kúp. A homokköveket sűrűn tarkítják <em>tafonik</em>, melyek vagy tengerpartokon, vagy sivatagos területeken fordulnak elő, ám kialakulásukra máig sincs egyértelmű magyarázat (de magának a szónak az eredete is vitatott); csoportosan megjelenő, szövevényes eróziós bemélyedések. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1217egyiptom20069.JPG" alt="2011_1217egyiptom20069.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="512" height="318" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Eróziós formák: a sztúpa</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1217egyiptom20093.JPG" alt="2011_1217egyiptom20093.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="502" height="377" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Mindenkii arra asszociál, amire akar</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1217egyiptom20104.JPG" alt="2011_1217egyiptom20104.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="544" height="318" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Minyonok</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1217egyiptom20107.JPG" alt="2011_1217egyiptom20107.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="507" height="675" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Tafonik közelről</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Még egy megálló Kairó előtt, csak mert „benne van” (a programban): félórás csónakázás a <em>Qarun-tavon</em>, melyet egy az i.e 18. században uralkodó III. Amenemhat fáraó által építtetett csatorna, a Bahr Yussef lát el vízzel, a Nílusból. Ez már itt a <em>Fayyum oázis</em>, mely az ókori Egyiptom egyik legfontosabb éléskamrája volt. Láthatóan ma is az, most éppen a paradicsomnak lehet nagy szezonja. Mindenféle rendű-rangú-méretű jármű, rokkanásig rakva paradicsommal, igyekszik Kairó felé. Mi is igyekeznénk, de amikor úgy Giza magasságába értünk (igen, látszottak a piramisok), elkezdett bedugulni minden létező út, amit sofőrünk ismert. Csütörtök este volt, muzulmán barátainknak ez olyan, mint nekünk a péntek délután. De vajon mi vár ránk a városban?</p>
<p style="text-align: justify;"> Egy nappal hazaindulásunk előtt értünk vissza Kairóba; azt a napot ágyban, párnák közt töltöttem, heveny náthával küszködve. De mit láttam a tévében! Női kézilabdameccset. Az egyik csapat néhány játékosa kendővel a fején, mackóruhában játszott. Hát, én nem bánom, ha ennyire takargatni akarják magukat…</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1217egyiptom20044.JPG" alt="2011_1217egyiptom20044.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="555" height="377" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Iszlámosított kézilabdameccs</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Bálint még délelőtt kiment ezt-azt vásárolni, én kora este merészkedtem ki vele az utcára, végül is enni kéne valamit. Vezetőnk előre megmondta, mostanában errefelé úgy megy, hogy péntekenként, ima után, ha esik, ha fúj, tüntetni szoktak a Tahrir téren. Kis szállodánk recepciósa interneten követte a fejleményeket, s amikor elindultunk, már jelezte, hogy tart a szokásos tüntetés. Az utcán (igaz, hogy a Tahrirral ellenkező irányba mentünk) ennek semmi jelét nem láttuk. Családok korzóztak, minden üzlet nyitva… Mire visszaértünk, emberünk jelentette, hogy már van egy halott…, aztán még több. A szálloda előtti főutcán mentőautók rohangáltak, amúgy a forgalom egy csapásra alábbhagyott. Elgondolkodtunk, nem kellene-e azonnal taxiba vágni magunkat és kitépni a repülőtérre. Végül is maradtunk. Az éjszaka „termése” úgy tucatnyi halálos áldozat volt, ami megfelelt a pénteki nagy átlagnak. Nagyon szomorú ezt ilyen ridegen leírni, de ez volt akkor az egyiptomi valóság. Másnap reggel rendben hazarepültünk. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1217egyiptom20128.JPG" alt="2011_1217egyiptom20128.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="548" height="411" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Búcsú Egyiptomtól</strong></p>
<p> </p>
<p><em>(Legközelebb Dél-Afrikával folytatom)</em></p>
<p><em> </em></p>
<p><em>Korábbi részek itt:</em></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/04/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_1_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/04/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_1_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/29/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/29/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/21/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/21/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/23/az_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/23/az_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/07/az_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/07/az_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz</a></p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F04%2F11%2Faz_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F04%2F11%2Faz_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F04%2F11%2Faz_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az út vége - 6. fejezet - Egyiptom, 2. rész"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/11/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_2_resz#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/15605504" border="0" /></a><br /></p>
0
2020-04-15 17:34:42
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/01_2011_1214egyiptom10395.JPG
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/04/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_1_resz
Az út vége - 6. fejezet - Egyiptom, 1. rész
2020-04-04T17:39:42+02:00
2020-04-04T17:39:42+02:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p style="text-align: center;"> <strong> Öt nap szabadság - Egyiptom, 2011</strong></p>
<p style="text-align: center;"><strong> Oázisból sivatagba</strong></p>
<p style="text-align: center;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10144.JPG" alt="2011_1214egyiptom10144.JPG" class="open-in-modal imgleft" style="margin-right: 5px;" width="211" height="281" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;">Mit kezdjen az ember, ha év vége felé még maradt öt nap szabadsága, de nem bír megülni itthon a fenekén? Túl messzire nem mehetek, ahhoz az idő még két hétvégével együtt is rövid, Európában már mindenütt hideg, vagy legalábbis tél van, és drága se legyen. És akkor bevillant – Egyiptom! Nem, nem valami henyélés egy hotelben valahol a Vörös-tenger partján, de még csak nem is a piramisok és egyéb, több ezer éves műemlékek – azokat már jórészt láttam. Ami bevillant: valamikor, úgy jó évtizede, lapunk egyik szerzője, Trunkó László, a németországi Karsruheben élő geológus cikket írt nekünk a Líbiai-sivatag csodáiról. A név, mármint, hogy líbiai, ne tévesszen meg senkit; így nevezik az egyiptomi Szahara nyugati részét is. Hosszas keresgélés után találtam a neten egy egyiptomi utazási irodát, melynek programja jól illett az elképzeléseimhez, csak hát elég húzós áron. Vinnem kell magammal még egy embert! Bálint, az utóbbi években immár rendszeres útitársam, nyilván tucatszor járt Egyiptomban, akkor, 2011 őszén alighanem valahol Kínában bolyongott, csoportot vezetve, nagyjából századszor (nem vicc, azóta már 150 fölött jár). Őt nem érdemes felhívni mobilon, már előfordult, hogy a Machu Picchutól jeletkezett be, úgyhogy ment az e-mail, ha hazaérsz, hívj fel. Hogy mi volt az első kérdése? Szó szerint ez: hova megyünk? Ő ilyen. Az év felét valahol a nagyvilágban tölti, aztán ha hazajön, már újra menne, de nem csoporttal a nyakában. Mi? Hogy még nem voltál az egyiptomi sivatagban? Nem. Akkor megyünk! Mivel mindkettőnknek volt elég összegyűjtögetett mérföldje annál a légi egyesülésnél, ahová az Egypt Air is tartozik, besétáltunk az irodájukba, „ingyen” jegyért folyamodni. Volt is, bár persze nem ingyen. Ez csupán olyan kedvezmény, amiben tényleg pont a jegy az ingyenes, ám az összes illetéket ki kell fizetni. Mindegy, így is nyertünk vele.</p>
<p style="text-align: justify;"> Volt még egy bökkenő. Egyiptom az „arab tavasz” óta, mely ott történetesen azon év januárjában kezdődött, forradalmi lázban égett. Mubarak, volt elnök már börtönben, tüntetések, halottak százai, ideiglenes kormány, késő ősztől januárig elnyúló választások. Nos, ez volt az a „kegyelmi állapot”, december eleje, ami még alkalmasnak kínálkozott az útra. Mivel azonban a helyzet napról napra változhatott, abban állapodtunk meg az irodával, hogy fennforgások esetén be se megyünk a reptérről, hanem másnap reggel egyből ott vegyenek fel bennünket. (Mert hova is foglaltam szállást én, nagyeszű? Légvonalban nagyjából egy kilométerre a <em>Tahrir tértől</em>, a tüntetések szokásos epicentruma közelében.) Végül is erre nem volt szükség, és még az elénk kirendelt taxit is aránylag hamar megtaláltuk. Az állapotokra azért jellemző, hogy az egyiptomi légitársaság közvetlen Budapest-Kairó járatán a 80 személyes gépen harminc-egynéhányan utaztunk, és olyan gyorsan, mint a kairói reptéren, még soha nem kaptam vízumot. Kongott az ürességtől. </p>
<p style="text-align: justify;"> Kettőnkre jutott egy minibusz, sofőrrel, túravezetővel, aztán kora reggel irány Siwa. Előzőleg azt hittem, közvetlenül a sivatagon át közelítjük meg az oázist, ám előbb elhúztunk északnak, Alexandria irányába, majd a várostól úgy 100 kilométerre nyugatra, némiképp váratlan bónuszként, <em>El Alameinben</em> találtuk magunkat. Itt zajlott le a második világháború legnagyobb afrikai csatája, 1942 őszén, amikor a <em>Montgomery</em> vezette 220 000 szövetséges katona és 1000 harckocsi ütközött meg a <em>Rommel </em>tábornok parancsnoksága alatt álló 115 000 fős német-olasz sereggel és 550 tankjával. A szövetségesek végül november 4-én érték el a végső áttörést és mértek megsemmisítő csapást Rommel csapataira (igazából a legtovább az olaszok tartottak ki).</p>
<p style="text-align: justify;"> Sose hittem volna, hogy egyszer ide is eljutok. E városnévről mindig egy régi, Kellér Dezső által írt bohózat jut szembe, melyben az egyik szereplőt alakító, jócskán beszeszelt Rajz János állandóan azt emlegeti: El Alamein, El Alamein – de hogy miért, fogalmam sincs. A helyszínen ma múzeum áll és az ütközetekben részt vevő nemzetek emlékművei idézik fel a hatalmas veszteségekkel járó csatát, több tucatnyi, szabadtéren kiállított korabeli harci eszközzel és járművel. A múzeum kissé poros relikviái között meglepetéssel fedeztem fel <em>Almásy László</em> fényképét, „Almazy, Hungarian” felirattal. Meglepett, mert igazából mint a sivatag egyik komoly érdemeket szerzett feltáróját ismertem (aki mellesleg nem volt gróf, pontosabban az Almásy családnak nem a grófi ágához tartozott). 1941-ben rendelték haza Egyiptomból és besorozták Rommel seregébe mint olyat, aki kitűnően ismeri a sivatagot és repüléseivel jó szolgálatot tehet az ellenséges csapatok felderítésében. Tett is, amiért Rommel vaskereszttel tüntette ki. Ezt persze nálunk nem nagyon emlegetik. </p>
<p style="text-align: justify;"> <img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image//2011_1214egyiptom10061.JPG" alt="2011_1214egyiptom10061.JPG" class="imgnotext" width="304" height="405" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>"Almazy" képe a múzeumban</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10065.JPG" alt="2011_1214egyiptom10065.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="514" height="344" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10071.JPG" alt="2011_1214egyiptom10071.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="521" height="391" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A háború emlékei</strong></p>
<p> El Alameinnek ma kb. 7000 lakosa van, szépen fejlődő kisváros, miként a többi is, ahogy ezt rajtuk áthaladva jó darabig láttuk a Földközi-tenger partvidékén. Tömérdek, jó kinézetű apartmanház nő ki a földből, vezetőnk szerint ide települnek át a túlzsúfolt deltavidék jobb módú lakói, vagy csak itt üdülnek. </p>
<p><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10073.JPG" alt="2011_1214egyiptom10073.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="456" height="278" /></p>
<p> <strong> A mai El Alamein (egy része)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Rövid ebédszünet Marsa Matruhban, egy tengerparti kisvárosban, aztán irány a sivatag. A partvidéktől kereken 300 kilométerre fekvő Siwa jó minőségű, a 80-as években épült aszfaltúton érhető el – de közben (egy túlzsúfoltnak semmiképp sem nevezhető büfészerűség kivételével) semmi! Amint elhagyjuk a várost, még úgy 15–20 kilométeren át kísérnek a „civilizáció” nyomai; nagyjából eddig hordja el a szél a szemetet, elsősorban a fölöttébb röpképes nejlonzacskókat.</p>
<p style="text-align: justify;"> Már sötétben érjük el Siwát, egyből a hotelbe megyünk. Meglehetősen nagy, elég újnak tűnő épület a városka szélén – és teljesen üres (aztán a vacsoránál még előkerül egy dél-afrikai fickó). Nem vártam ugyan tömeget, de hogy ennyire…</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10213.JPG" alt="2011_1214egyiptom10213.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="534" height="401" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Hajnal a siwai szállodánk erkélyéről</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Siwa a hatalmas kiterjedésű Kattara-mélyföldtől nyugatra található, mely bő száz méterrel ül meg a tengerszint alatt (legnagyobb mélysége 147 méter); jórészt sós, helyenként homokdűnés lapály, a ritka esők idején sós mocsarakkal. Hatalmas kiterjedésű, nagyobb, kb. akkor, mint három északkeleti megyénk együttvéve. Létrejöttét a széleróziónak köszönheti. Maga Siwa is -13 méteren fekszik, kereken 40 kilométerre a líbiai határtól. Tőle nyugatra és délre a Líbiai-sivatag homokdűnéi hullámzanak. 23 ezren lakják, (ami nem kicsinység ilyen elszigetelt kis világban), főként berberek, akik a berber nyelv egy sajátos, helyi dialektusát beszélik. Nevének eredete bizonytalan, csak a 15. században jelent meg először. I.e. 1000 körül már bizonyosan lakták, és kapcsolatban álltak az ókori egyiptomi birodalommal, miként jóval később a dél-mediterrán vidék görög településeinek lakóival is. Eljutott idáig, a madarak nyomát követve, jóslást kívánván, Nagy Sándor is, később a rómaiak ide száműzték a nemkívánatos személyeket. Lakói az iszlám hódításának keményen ellenálltak, egészen a 12. századig. Sokakat nem kellett megtéríteni; egy 1203-as feljegyzés szerint csupán negyvenen éltek itt. Az első európai utazó, a brit William G. Browne csak 1792-ben keveredett ide, Amon templomát akarta megnézni, mely az ókori világ egyik legfontosabb jósdájának számított (erősen lepusztult, romos állapotban ma is megvannak a maradványai). Hivatalosan 1819-ben csatolták Egyiptomhoz, bár berber őslakossága máig megőrizte sajátos kultúráját, nyelvét, szokásait.</p>
<p style="text-align: justify;"> Siwát a víz élteti; a források a lakosságon kívül hatalmas olajfaligeteket és még nagyobb datolyaültetvényeket táplálnak, no meg „Kleopátra fürdőjét”. Utóbbi egy kb. 10 méter átmérőjű, kristálytiszta kék vizű foglalt forrás, melynek aljáról buborékok emelkednek a felszínre. Mondanom sem kell, Kleopátrának esze ágában sem volt erre járni, pláne megfürödni benne, de így jobban hangzik. Fürödni valahogy nekünk sem akaródzott, sivatag ide vagy oda, 15–16 foknál nem lehetett több. (Etiópiában láttam „Sába királynőjének fürdőmedencéjét” – na, az se látta soha ott fürödni a neves, ám bizonytalan kilétű nőszemélyt.) Nem kínál különösebb látnivalókat a Djebel al Mawta, vagyis a „Holtak hegye” sem, ami valójában kis domb, egy római kori nekropolisz, tucatnyi, kőbe vájt sírkamrával.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10082.JPG" alt="2011_1214egyiptom10082.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="482" height="362" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Holtak hegye</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Siwa fénypontja a <em>Shali Ghadi</em> nevű erődkomplexum egy természetes kis mészkődomb tetején, illetve a körülötte elterülő óváros, épületei vályogból, sókőzetekből (ezek a közeli tóból származnak) és pálmatörzsekből állnak, melyek tartóelemként szolgáltak. A 13. században épült, a beduin támadások elleni védelemül, de volt itt erőd korábban is. Távolról varázslatos látvány, közelről nem az. 1926-ban egy háromnapos esőzés akkora károkat tett az épületekben, hogy lakói inkább veszni hagyták és a domb körül építettek új, tartósabb házakat. Elég siralmas érzés az omladozó vályogfalak között bolyongani; az épületek többsége már felismerhetetlen, talán úgy féltucatnyit hoztak rendbe, ezekben laknak is.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10136.JPG" alt="2011_1214egyiptom10136.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="540" height="405" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Siwa óvárosa és a Shali Ghadi erőd</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10137.JPG" alt="2011_1214egyiptom10137.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="525" height="394" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Így pusztultak le az óváros épületei</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10119.JPG" alt="2011_1214egyiptom10119.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="540" height="405" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Egy renovált ház</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10120.JPG" alt="2011_1214egyiptom10120.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="481" height="641" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ... és egy nem renovált</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Odalenn a városban szemmel láthatóan nem sokat törődnek az esztétikummal. Lapos tetejű házak (az elmaradhatatlan parabolaantennával) szürkés-fehér betonkockákból, rendezetlenség, szemét, és ha ez még ne volna elég, néhány négyszintes blokkház, afféle lakótelep-stílusban – hogy ez kinek jutott eszébe… A közlekedési- és szállítóeszközök is vegyesek; modern terepjáró, házilag barkácsolt háromkerekű motor, csacsifogat. Nőt az utcákon csak elvétve látni, házastárs vagy férfirokon nélkül ki sem mehetnek a városba, akkor is csak tetőtől talpig beöltözve, lehetőleg arcot is takaró burkában. A siwaiak szinte kizárólag egymás között házasodnak. Azt hallottam viszont, hogy egy időben, a 20. század első harmadáig, teljesen bevett szokás volt a férfiak közötti homoszexuális kapcsolat, sőt házasság is. Ennek oka valószínűleg a krónikus nőhiány volt, másrészt az, hogy a lányért a leendő férjnek igen komoly hozományt kellett adnia, s amíg össze nem jött, más férfival élt együtt. Túravezetőnk, aki nem helybeli és nem meleg, hanem kairói arab, 30-as srác, ugyancsak nőtlen még. Elmondta, még ma is hosszú évekbe telik, mire összegyűjti a házasságra valót.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10168.JPG" alt="2011_1214egyiptom10168.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="518" height="389" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Ezeket ide vajon ki találta ki...</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10165.JPG" alt="2011_1214egyiptom10165.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="370" height="415" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Berber Barbie</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10090.JPG" alt="2011_1214egyiptom10090.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="558" height="419" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Ezekben szemlátomást laknak</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10140.JPG" alt="2011_1214egyiptom10140.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="545" height="409" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Az új Siwa</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10118.JPG" alt="2011_1214egyiptom10118.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="549" height="474" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Siwai taxi</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10084.JPG" alt="2011_1214egyiptom10084.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="539" height="355" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Pálmaligetek mindenütt</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10161.JPG" alt="2011_1214egyiptom10161.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="516" height="387" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Olajbogyóból is bőséges a kínálat</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Siwa egy másik attrakciója a várostól nyugatra elterülő sekély sós vizű tó, melynek nyugati részéből egy Fatnasnak nevezett kis sziget emelkedik ki. Azaz, manapság már félsziget, mert a tó vizét az utóbbi időkben kissé lecsapolták, és még fogják is. A helyzet ugyanis az, hogy az alaposan megszaladt mezőgazdasági tevékenységhez ellenőrizetlenül fúrt kutakból túl sok víz került a tóba, és ez már túl sok az oázisnak. Ezek a mélyföldek egyébként tektonikailag „előkészítettek” (preformáltak), magyarán szerkezeti süllyedékek, amikbe aztán, ahol laza volt a kőzetanyag, még jócskán belemart a szélerózió. A tóban amúgy nincs semmi érdekes, de a napnyugta kétségkívül szép, különösen a túlparton emelkedő, lapos tetejű tanúhegyekkel. Ezek arról „tanúskodnak”, hogy ilyen magasságú lehetett itt a felszín a depresszió kialakulása előtt.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10184.JPG" alt="2011_1214egyiptom10184.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="560" height="419" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Napnyugta a tónál</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Említést érdemelnek még a <em>galambtornyok</em>, ezek a szerte Egyiptomban, így Siwában is látható fehérre meszelt, 5–6 méter magas, gúla alakú építmények. A galambtenyésztés, étkezési célra, évezredes múltra tekint vissza e tájon. A tornyok belsejében létra, a még nagyobbakban kis lépcsőház van, hogy a gazda fel tudjon menni; a galambok természetszerűleg a lyukakon át közlekednek. Már 1989-es egyiptomi utam során feltűnt, hogy sok vendéglőben kínálnak sült galambot (nem olcsón), de valahogy mindig kimaradt. Talán azt vártam, hogy a számba repülnek, ám nem tették.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10113.JPG" alt="2011_1214egyiptom10113.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="460" height="504" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Galambtornyok</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A reggeli továbbindulás előtt a minibuszt terepjáróra cseréljük, bevásárolunk lepénykenyérből, amit frissen szedtek ki a kemencéből. Addig jó (de addig nagyon), amíg meleg, kihűlve már kevésbé. Teljes ellátást kapunk, s bár bevallom, az arab konyha sosem volt a szívem csücske, panaszra nem volt okunk. Vezetőnk egy hivatalból nagy kupac papírral tér vissza a kocsihoz, mielőtt megkezdjük közel 500 kilométeres utunkat a <em>Bahariya oázis</em> felé. Elhaladunk egy újabb, a várostól keletre fekvő sóstó mellett, szerencsére az út aszfaltozott és elég jó. Rövidesen kiderül, mire kellenek a papírok. Időről időre katonai ellenőrzőpontokon haladunk át, papírok rendben, nem macerálnak bennünket. Elképzelni sem tudom, milyen lehet itt szolgálni, a nagy semmi közepén, mert egy kis garnizonon kívül semmi egyéb nincs – csak nyugalom, de az bőven.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10230.JPG" alt="2011_1214egyiptom10230.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="518" height="389" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10235.JPG" alt="2011_1214egyiptom10235.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="567" height="336" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10262.JPG" alt="2011_1214egyiptom10262.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="562" height="326" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Sivatagi utakon</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A táj eleinte elég egyhangú, semmi látványos homoktenger hatalmas buckákkal; inkább lapos. Az izgalmak úgy ebédidő táján kezdődnek. Megjelenik néhány szépen faragott, szél alakította szikla, pár tanúhegy, dűne, aztán letérünk a műútról, ralizunk kissé és megállunk egy hatalmas, sárgásbarna szikla tövében. Míg „személyzetünk” a tálalással és a bivalyerős tea megfőzésével foglalatoskodik, szemügyre vehetjük a környéket. A fölénk hajló szikla körül szó szerint lapátolni lehet a nummuliteszeket. Ezek az egysejtű, de időnként tenyérnyi méretű, már kihalt lények főként az eocén korban (55,8–33,9 millió éve) éltek az errefelé is kiterjedő Tethys-óceán sekély selftengereiben. Nevüket az ókori görög történettudóstól, Hérodotosztól kapták – a <em>nummulus</em> latinul pénzt, érmét jelent; és csakugyan, az itt látottak is olyanformák (nálunk Szent László pénzeként is ismeretes). Nagyjából akkorák, mint egy húszforintos érme. A rétegekben helyenként kőzetalkotó mennyiségben fordulnak elő a fosszíliák, néhol 0,5–1,5 méteres vastagságban. Nummuliteszes mészkövet egyébként két gizai piramis és a szfinx építésénél is használtak. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10249.JPG" alt="2011_1214egyiptom10249.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="542" height="407" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Itt álltunk meg teázni</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10246.JPG" alt="2011_1214egyiptom10246.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="569" height="427" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Nummulitesz-maradványok milliói (közül néhány)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A Bahariya oázis voltaképpen több, egymáshoz közel épült faluból áll, szintén források, kutak táplálják. Már a neolitikumban is lakott volt, aztán szépen végigment rajta az egész történelem. Az 50-es években lakónak száma a fokozódó vízkivitel (és az ebből fakadó vízhiány) miatt erősen csökkent, amikor azonban, egy régi karavánút nyomvonalán, 1973-ban megépült az oázist Kairóval összekötő országút, ismét növekedésnek indult. Lakói nem berberek, hanem mindenféle „jöttmentek”, letelepedett beduinok és mások, akik a Nílus völgyéből érkeztek. Hajdan nagyjából 30 méter mélyen már elérték a talajvízszintet, ma ehhez kb. 1000 métert kell fúrni. Datolya- és gyümölcs-zöldségtermesztésből élnek. Őszintén szólva fogalmam sincs, melyik részén szálltunk meg, de a központtól elég messze, egy bungalóhotelben. Nevezetessége, hogy több száz kilométeres körzetben csak itt lehet – egyetlen boltban – sört kapni. Látványosságokról ilyenképpen nem tudok beszámolni, de nem is ezért jöttünk. Bahariyától ugyanis nem messze terül el a Fekete-, illetve a Fehér sivatag. Ezért jöttünk! Legközelebb ezzel folytatjuk. Ki ne hagyjátok, csodákat fogtok látni. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10273.JPG" alt="2011_1214egyiptom10273.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="454" height="341" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Bahariya, az utolsó sörforrás</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10397.JPG" alt="2011_1214egyiptom10397.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="474" height="356" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Legközelebb ilyeneket fogok mutogatni - sokat!</strong></p>
<p style="text-align: center;">Előző fejezetek itt:</p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/29/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/29/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/21/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/21/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/23/az_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/23/az_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz</a></p>
<p><a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/07/az_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz">https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/07/az_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz</a></p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F04%2F04%2Faz_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_1_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F04%2F04%2Faz_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_1_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F04%2F04%2Faz_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_1_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az út vége - 6. fejezet - Egyiptom, 1. rész"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/04/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_1_resz#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/15591572" border="0" /></a><br /></p>
oázis
Egyiptom
Szahara
Siwa
Bahariya
nummulitesz
0
2020-04-16 11:47:41
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_1214egyiptom10144.JPG
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/29/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz
Az út vége - 5. fejezet - A négy sarok - Egyesült Államok, 3. rész
2020-03-29T16:52:55+02:00
2020-03-29T16:52:55+02:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p> <strong> Egyesült Államok, 2011</strong></p>
<p><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20175.JPG" alt="2011_0628uswest20175.JPG" class="open-in-modal imgleft" style="margin-right: 5px;" width="365" height="274" /></p>
<p style="text-align: justify;">Grand Canyon – számomra immár harmadszor. Az első feledhetetlen. 1985 júliusa. Úgy készültem rá, mint kezdő színész az első fellépésére. Érkezés busszal, rohanás ki a peremre és semmit sem látok. Eső, ború, két napig. Életem nagy álma a porba hullt. Öt év múltán visszamentem. Ragyogó idő volt, gondoltam, semmit nem bízok a véletlenre, egyből a kis repülőtérre mentem. Röpködtünk úgy jó félórát (a merevszárnyú gépek nem ereszkedhetnek a kanyon pereme alá), láttunk csodákat, aztán elkezdett csúnyán felhősödni, majd zuhogni, csapkodott az istennyila. Túléltük, és már verőfényben szálltunk le. Most, szintúgy verőfényben, urasan gurulunk, minden kilátópontnál gondosan megállunk, bámulunk egy kicsit, kattintok, kocsiba vissza, tovább. Estefelé már ki se mentünk napnyugtát nézni. Eszembe se jutott a kanyon geológiája. Valamikor úgy tudtuk, hogy így és így, ekkor és ekkor keletkezett, de az utóbbi időkben azt mondják, hogy amúgy, és nem is egészen akkor. Másnapra beterveztünk egy repülést. Reggeli kérdés: akarunk mi itt mindenáron repülni? Nem akarunk, már mindkettőnknek megvolt. Jó, akkor tovább.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/grcanyonborus2.JPG" alt="grcanyonborus2.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="529" height="362" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Grand Canyon, 1985</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/grandcanyon1.jpg" alt="grandcanyon1.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="526" height="395" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> 1990-ben már repültem</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20165.JPG" alt="2011_0628uswest20165.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="541" height="406" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20170.JPG" alt="2011_0628uswest20170.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="547" height="411" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> 2011 - minden tiszta</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Mielőtt azonban még elértük a kanyont, megálltunk Lee’s Ferrynél. Az a helyzet, hogy bő 400 kilométeres körzetben ez az egyetlen olyan hely, ahol a Coloradót nem több száz méter magas falak szegélyezik, úgyhogy itt át lehetett kelni a folyón. Itt üzemeltetett egy kompot 1873-tól bizonyos John Lee, aki mormon volt, és mivel részt vett egy nem mormonokat érintő mészárlásban, pár évvel később kötélen végezte. 1929-ben aztán, pár kilométerrel lejjebb megépült egy vashíd, amit mellette egy ugyanolyannal, csak modernebbel, teherbíróbbal váltottak ki 1995-ben. Ezt a vidéket csak azért mutatom be, hogy lássák, a nagy csodák mellett vannak itt kis csodák is. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20150.JPG" alt="2011_0628uswest20150.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="534" height="401" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Colorado, mielőtt beérne a kanyonba</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20148.JPG" alt="2011_0628uswest20148.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="545" height="400" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A két egyforma híd</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Száguldunk a pusztában a legendás <em>arizonai meteoritkráterhez</em>, mely polgári nevét arról a Daniel Barringer bányamérnökről kapta, aki 1905-ben először vetette fel, hogy a kráter becsapódásos eredetű. Ha meg így volt, akkor ott sok vasnak kell lennie, úgyhogy a derék ember először több tonnányi ércet kapart össze a kidobódott törmelékből, aztán lefúrt, hogy megtalálja a mesés vagyont sejtető meteorit főtömegét. Ám mivel az elpárolgott, persze, hogy nem találta meg. A terület még ma is a család birtokában van, úgyhogy 15 dollár ugrott, ráadásul az egész, 1200 méter átmérőjű kráter a peremről bele se fért a nagy látószögű objektívembe.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20199.JPG" alt="2011_0628uswest20199.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="554" height="416" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Az arizonai meteoritkráter</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20198.JPG" alt="2011_0628uswest20198.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="513" height="392" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és egy szép meteoritdarab</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Ismét egy újdonság, mindkettőnknek: a <em>Petrified Forest</em> (megkövült erdő) Nemzeti Park. Főként késő-triász (kb. 225 millió év) araukáriafélék őrződtek meg itt iszonyú mennyiségben az iszap és a vulkáni hamu alatt. Az utóbbiból kioldódott kovasav csendben kikristályosította a fákat, melyek gondosan feltáblázva hevernek az ösvények mentén. Szeretjük nagyon, hogyne szeretnénk az ipolytarnóci megkövesedett fákat, azt a néhányat, de hát mégis… nagy ország, tömérdek famaradvány. Százával hevernek itt a szebbnél szebb példányok. Amerikában még a törpe is óriás. A parkhoz kapcsolódik a hatalmas kiterjedésű <em>Painted Desert</em> (kb. színes sivatag) egy része is; szintúgy felső-triász tavi, folyóvízi, mocsári, könnyen pusztuló iszapkövekből, palákból, és ellenállóbb mészkőből formálódott és csakugyan nagyon színes.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20210.JPG" alt="2011_0628uswest20210.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="517" height="388" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>A Petrified forest (egy kis részlete)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20212.JPG" alt="2011_0628uswest20212.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="556" height="417" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Egy megkövült fa keresztmetszete</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20219.JPG" alt="2011_0628uswest20219.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="505" height="379" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20229.JPG" alt="2011_0628uswest20229.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="545" height="409" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Painted Desert</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Késő délután, fél négy körül érkezünk a <em>Canyon de Chelly </em>National Monumenthez („de sej”-nek ejtendő). Ezt is a navahók kezelik, és négykor bezárnak. A kanyonba már nem mehetünk be, viszont a peremén futó útról számtalan nagyszerű kilátópontról tekinthetünk alá – ingyen. (A navahóknál, mint láttuk, semmi sincs ingyen.) Számos film forgatási helyszíne volt; számomra akkor vált kikerülhetetlen megnézendő látványossággá, amikor megtudtam, hogy itt (is) játszódott az egyik kedvenc klasszikus westernem, a MacKenna aranya (1969), többek közt Gregory Peck-kel és Omar Shariffel. A filmből semmire nem emlékszem, csak a káprázatos táj fogott meg. Nem csalódtam.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20231.JPG" alt="2011_0628uswest20231.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="538" height="404" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20240.JPG" alt="2011_0628uswest20240.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="547" height="410" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20253.JPG" alt="2011_0628uswest20253.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="545" height="409" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20249.JPG" alt="2011_0628uswest20249.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="566" height="425" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Canyon de Chelly</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> De játsszunk még indiánosdit! Újabb állomásunk, a <em>Mesa Verde</em> Nemzeti Park a „Négy sarok” (Four Corners) környékén terül el, ahol Utah, Colorado, Arizona és Új-Mexikó határai csaknem derékszögben találkoznak. Ennek persze emlékműve is van, de oda is zárás előtt érkeztünk. A „zöld tábla” tényleg zöld a sok fenyőtől, de a szó geológiai értelmében nem kibillent fennsík, hanem réteglépcső, vagyis kueszta, szintén homokkövekből áll, de ezek diszkrétebb, fehéres színűek, nem az az ordító vörös, amilyenhez hozzászoktunk. Itt bizony sorba kell állni a sok hajdani indián építmény megtekintéséhez. Az <em>anasazi</em> indiánok (a navahó nyelvben ősök) jól kihasználták a természetes üregeket, sziklaboltozatokat, azok alá építkeztek, s fénykorukat 1100 és 1300 között élték. Ekkortájt épült a 150 „szobás” Sziklapalota is, melyhez sikerült közelebb is férkőznünk. 1300 körül aztán a lakók otthagytak csapot-papot, és nyomtalanul más vidékre költöztek, vagy a csoda tudja…, mert mindenüket hátrahagyták. Állítólag az aszály miatt távoztak, de ez nem egyértelműen elfogadott nézet. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/1280px-four_corners_svg.png" alt="1280px-four_corners_svg.png" class="imgnotext open-in-modal" width="382" height="242" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Ez itt a "négy sarok"</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20267.JPG" alt="2011_0628uswest20267.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="512" height="384" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Mesa Verde</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Az új-mexikói <em>Albuquerque</em> a legnagyobb város, ahol egész utunk során megfordultunk, bár magából a városból semmit sem láttunk, és gyanítom, semmit nem vesztettünk. Megaludtunk egy városszéli motelben, ahonnan telefonos segítséget kértünk az Alamótól, mi a teendő, ha leesett az olajnyomás az autóban. Mert azt az autó műszerfala szépen, szavakkal kiírta. Előbb-utóbb be is fogja mondani. Tudtuk, persze, hogy szerviz lesz a vége, de hogy adminisztratíve hogyan oldjuk meg. Mennyit mennek még? Sokat. Milyen sokat? Nagyon. Akkor olajcsere. Megtörtént. A nagyon sok is. Másnap, a szerviz után nekivágtunk délnek, a <em>White Sands National Monumentnek</em>. Oda-vissza több mint 800 kilométer. A White Sands egyedülálló a maga nemében, mivel gipszsivatag, ilyenképpen hófehér. Hogy miből áll, teljesen mindegy volt a hadseregnek. A sivatagokat az isten is arra teremtette, hogy ott atombombát (a legeslegelsőt) robbantsanak, majd a továbbiakban még számos katonai létesítménnyel pakolják meg, ilyenképpen bennünket is igazoltattak. A védettség a sivatag egy részére csak bónusz. 1985-ben itt követtem el életem egyik legnagyobb szamárságát. A parkfelügyelők, pedig szépen kértem, restek voltak a kocsijukkal bevinni a dűnék sűrűjébe, ellenben azt javasolták, vágjak át gyalog. Átvágtam. Iszonyú meleg volt, egy óra után még mindig nem értem el a sűrűjét, és még vizet se vittem magammal. Szerencsére ép bőrrel és ésszel kikeveredtem. Most urasan, még iszonyúbb melegben negyedóra alatt ott voltunk – a sűrűjében. Ekkora fehérséget már nem állhat a szem, mindenesetre gyönyörű volt. Azért megjegyeztük, ha itt bóklászna az út mentén egy gyalogos turista, nem hagynánk ott.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/whitesands3.JPG" alt="whitesands3.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="530" height="398" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>1985-ös emlékem a White Sands-ból</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20284.JPG" alt="2011_0628uswest20284.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="541" height="406" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20292.JPG" alt="2011_0628uswest20292.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="526" height="395" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20303.JPG" alt="2011_0628uswest20303.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="534" height="401" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Képek 2011-ből</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Másnap reggel benézünk Santa Fe-be. Elég kellemes, látványos kisváros; igazából 70 ezer lakosa van, de itt nincsenek felhőkarcolók, se hasonlók. Jórészt a környékbeli indián falvak épületeiről mintázták az ittenieket. Egyébként Új-Mexikó állam fővárosa és – ki hinné – 2100 méter magasan fekszik. 1985-ben már jártam itt, és betévedtem egy ajándékboltba, hogy képeslapot vegyek. Megakadt a szemem a fekete-fehér fotón, melyen különös kinézetű, nagyon réginek tűnő indián falut láttam. Kérdem az eladót, ezt hol <em>volt</em>. Ez? Itt van a közelben, de nem volt, hanem van. A Taos Pueblo. Hát, ezt nekem okvetlenül látnom kell. Gyalog, illetve stoppal elvergődtem odáig. Ott állt egy tér közepén néhány többszintes, lakott indián lakóház. Állítólag több száz évesek, vályogból épültek, de mivel akkoriban a lépcsőházat még nem találták fel, a szintek között létrákon lehetett közlekedni. Indián asszonyok mindenféle saját készítésű ékszerfélét – meg persze hideg Coca-Colát – árultak a turistáknak. Gondoltam is, egykor a fehér ember bolondította hasonló zsuzsukkal az őslakosokat, mára megfordult a helyzet. Mondom Bálintnak, csodát fogsz látni! Erre mi történt? A falu lakói éppen valami ünnepséget tartottak, a bejáratnál azonnal le kellett parkolnunk, kifizetni 15 dollárt, és semmi, kép- és hangrögzítésre alkalmas eszközt nem lehetett bevinni. Talán attól tartottak, hogy megzavarjuk az őseik szellemét… ilyesmiket szoktak mondani. Az ünnepség éppen a végéhez közeledett, indiánjaink hejehujázva vonultak kifelé, mi meg csalódottan elhúztunk. Egyébként nem értem, hát nem akadt a közelben valami okos zsidó – mondjuk Kohn Winnetou – aki elmagyarázta volna nekik, hogy emberek, kérjetek még 15 vagy 20 dollárt, hadd fotózzanak, az ősök is megbocsátják. Az okos zsidó nem véletlenül jutott eszembe. Ahogy kifordultunk jobbra, az első utca neve Kohn Street volt. Arról nem is beszélek, hogy a közelben játékkaszinó működik. Na, kik kezelik? Hát az indiánok! </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/taoshazak.JPG" alt="taoshazak.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="573" height="394" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Taos Pueblo 1985-ből </strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Végül még egy homok, de nem sivatag. A Sziklás-hegység egyik lánca, a Sangre de Cristo nyugati lábához tapadva emelkednek az Egyesült Államok legmagasabb homokdűnéi. Ez a <em>Great Sand Dunes</em> Nemzeti Park. A San Luis-völgyön átfolyó, illetve tóban megrekedt vizek raktak le itt töméntelen hordalékot még a jégkorszakban, aztán a nyugati szelek felhalmozták, nekitapasztották a homokot a hegyvonulatnak, s azóta is terelgetik. Megjegyzem, olyan kevés az évi csapadék, hogy közelít a sivatag kritériumához, de mégsem sivatag. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20349.JPG" alt="2011_0628uswest20349.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="534" height="401" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20351.JPG" alt="2011_0628uswest20351.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="550" height="413" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Great Sand Dunes </strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Colorado Springs táján egy motelben megtudjuk, hogy a környéken ne is keressünk szállást, valami rendezvény miatt minden szoba foglalt. S ha már lejöttünk az autópályáról, vissza se találunk. Gyönyörű alhavasi tájon bolyongunk, tőlünk jobbra a főút, de felvezető nincs rá. Csak később. Végre találunk egy motelt. A recepciós lány gyanakodva forgatja Bálint útlevelét. Ő még ilyenről, hogy Magyarország, sosem hallott. Akkor talán nincs is ilyen. Viszont kapunk szobát, úgy este 10 körül. Már csak enni kéne. Át az út túloldalára, immár gyalogosan – minden zárva, kivéve egy Wendy’s-t, pontosabban annak autósok kiszolgálására szakosodott részlegét. Beállunk az autók közé. Kisvártatva kiderül, hogy itt csakis autós vendégeket szolgálnak ki. Egyik kocsiból besegítenek, bemondhatjuk a mikrofonba a rendelésünket. (Áll ott ugyanis egy oszlop, abban van a mikrofon, és érzékeli mellette a fém karosszériát.) Nincs kocsijuk? Akkor nem adhatjuk ki a szendvicsüket az ablakon. Miért? Csak. Némi tanakodás után a személyzet úgy dönt, hogy kiadják – közvetlenül az ablak melletti ajtón. Leülünk a parkoló betonszegélyére, falatozunk, iszogatunk elégedetten (mert sört az egyik közeli italüzletben kaptunk). Bálint enne még egyet, visszamegy. Ahogy ott ülök és a fűben törpenyulak ugrándoznak körülöttem, kikanyarodik egy kocsi és az ablakból barátságos mosollyal szendvicset nyújtanak felém. Itt ül ez a nyomorult hajléktalan, vagy micsoda, bánatában vedel, segítsünk rajta. Szintúgy barátságosan visszajelzem, hogy nem kérem. Jön Bálint vigyorogva a szendvicsével. Hogy csináltad? Hozzáérintettem a slusszkulcsot a fémoszlophoz. Kiadták újra, ajtón keresztül, és nem omlott össze Amerika. Belátom, szürreális jelenetsor volt, de minden szó igaz.</p>
<p style="text-align: justify;"> Még maradt három teljes napunk, mit kéne csinálni? Fölmehetnénk a hegyekbe, az egy nap, Colorado Springs közelében is van némi látnivaló, az pár óra. És aztán? A Yellowstone nagyon messze van. És mi lenne, ha hazamennénk? Ezek megőrültek, gondolhatja a nyájas olvasó, ott vannak a világ egyik leggyönyörűbb szegletében (ráadásul Amerikában) és haza akarnak jönni. Az az igazság, hogy megteltünk - már semmit nem tudtunk befogadni. Tíz nap alatt 6000 kilométer, s közben a fentebb említettek. Ingerküszöbünk olyan magasra szökött, hogy nem is tudom, minek kellett volna történnie, hogy újból felizgasson bennünket. Talán, ha tíz vulkán egyszerre tör ki a környezetünkben (de pont arrafelé nincsenek vulkánok). Ahhoz tudnám hasonlítani a helyzetet, mint amikor tíz napon át hancúrozhatunk az ágyban a világ legszebb nőivel és még messze nincs vége. Én ugyan ezt soha nem próbáltam, de el tudom képzelni. Másnap délelőtt kimentünk a denveri reptérre, átírattuk a jegyünket még aznapra és hazarepültünk. Mondhatom, rém boldogan. Ám még nem jött el a búcsú ideje, hiszen a Nyugat fele még kimaradt, úgyhogy egy év múlva visszatértünk.</p>
<p> S hogy hová tűnt az első rendszámtáblánk? Képzeljék, nem is volt. A kocsit ugyanis Új-Mexikóban regisztrálták, ott pedig az nem kötelező. </p>
<p><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20357.JPG" alt="2011_0628uswest20357.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="501" height="376" /></p>
<p style="text-align: left;"> <strong>Útitársam, Bálint a bérautónkkal a denveri reptéren. Rendszámtábla? Minek?</strong></p>
<p> </p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F03%2F29%2Faz_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F03%2F29%2Faz_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F03%2F29%2Faz_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az út vége - 5. fejezet - A négy sarok - Egyesült Államok, 3. rész"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/29/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/15569632" border="0" /></a><br /></p>
anasazi
Colorado
Grand_Canyon
Mesa_Verde
Santa_Fe
Taos
Albuquerque
Canyon_de_Chelly
White_Sands
0
2020-04-03 22:03:24
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20175.JPG
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/21/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz
Az út vége - 5. fejezet - A négy sarok - Egyesült Államok, 2. rész
2020-03-21T16:56:32+01:00
2020-03-21T16:56:32+01:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p> <strong>Egyesült Államok, 2011</strong></p>
<p> </p>
<p><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10353.JPG" alt="2011_0619uswest10353.JPG" class="open-in-modal imgleft" style="margin-right: 5px;" width="236" height="314" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;">Olyan vidékre értünk, ahol még sem útitársam, Bálint, sem én nem jártunk. A <em>Capitol Reef</em> bejáratánál reggel még a kutya sem jár, nemhogy parkfelügyelő. Igazából túrázóknak való hely, nagy része autóval meg sem közelíthető, mi pedig nem készültünk több napos gyaloglásokra. A vidék azokról a fehér, kupolaszerű képződményekről kapta a nevét, melyek feltáróikat a washingtoni Kapitólium kupolájára emlékeztették. Az uralkodó szín azonban, miként szinte mindenütt Utahban, a vörösbarna; erősen erodált homokkőrétegek. A műút egy szakasza átvezet egy szurdokon, melyben örvénylő vizek által formált kőüstök százait figyelhetjük meg. Angol nevük waterpocket (szó szerint víz-zseb), s egyben névadója annak a mintegy 150 kilométer hosszú monoklinális redőnek (ez egy geológiai szakkifejezés, most ne foglalkozzunk vele), mely a kréta időszak végén, a nagy észak-amerikai (larámi) hegységképződési fázis során emelkedett ki.</p>
<p style="text-align: justify;">(Ez a kép Az Arches-ban készült)</p>
<p style="text-align: justify;"> </p>
<p style="text-align: justify;"> </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10274.JPG" alt="2011_0619uswest10274.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="512" height="384" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Kupola sehol, de ez a Capitol Reef</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10288.JPG" alt="2011_0619uswest10288.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="518" height="389" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Eróziós mélyedések a szurdokban</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10318.JPG" alt="2011_0619uswest10318.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="574" height="431" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10324.JPG" alt="2011_0619uswest10324.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="575" height="398" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Már rég elhagytuk a nemzeti parkot, de még mindig ilyen csodákat láttunk</strong><br /> </p>
<p style="text-align: justify;">Több mint kétezer sziklaív, óriási kőbábuk, kőtornyok, kőtűk, ingókövek fogadják az <em>Arches </em>Nemzeti Park látogatóit. E káprázatos morfológiai változatosság oka az a tengeri eredetű, igen vastag sóösszlet, mely a felszíni homokkőrétegek alatt rejtőzik. A só igen képlékeny és a ránehezedő roppant üledéktömeg súlya alatt helyenként berogyott, tömörödött, másutt följebb emelkedett, s ez törések ezreit hozta létre a rátelepülő kőzetekben, melyekben vígan kitombolhatja magát a szél- és vízerózió. A kőhidakra fölmenni szigorúan tilos, merthogy némelyikül elég omlékony (1970 óta több mint 40 szakadt-omlott le), ám természetesen egyesek juszt is fölmennek. Könnyű gyaloglás a leghosszabb, 88 méteres sziklaívhez, a <em>Landscape Arch</em>-hoz, melyből csak az utóbbi húsz évben három jókora sziklatömb vált le, aztán… , aztán csak később jövünk rá, hogy elfelejtettük megnézni az egész Nyugat egyik szimbólumának számító <em>Delicate Arch</em> nevű alakzatot. Ez kb. ahhoz hasonló mulasztás, mintha valaki Párizsban járva pillantást se vetne az Eiffel-toronyra.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10358.JPG" alt="2011_0619uswest10358.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="581" height="436" /> </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10366.JPG" alt="2011_0619uswest10366.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="602" height="452" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Egy szimpla, egy dupla</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10376.JPG" alt="2011_0619uswest10376.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="562" height="422" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A leghosszabb híd, a Delicate Arch</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A <em>Canyonlands</em> Nemzeti Park közel esik az előbbihez, hatalmas és igen tagolt, ezért végigmenni nem is lehet rajta, legföljebb délről, illetve északról behajtani. Az utóbbit választjuk. A Colorado itt veszi fel legnagyobb mellékfolyóját, a Greent. 1921-ig a Coloradót csak innentől nevezték Coloradónak, felső folyása addig a Grand River nevet viselte. Számtalan kisebb állandó vagy időszakos vízfolyás is belemarta magát a fennsík főleg homokkőből álló lerakódásaiba. Igazgatásilag nem tartozik hozzá, de közelsége révén mégiscsak idekapcsolódik a <em>Dead Horse Point Állami Park</em>. A döglött lóról elnevezett pont egy kisebb plató, jóval a kanyon szintje alatt; három oldalról a Colorado veszi körbe. A 19. században, így tartja a szóbeszéd, a cowboyok, miután befogták a vad musztángokat, ilyen platókon alakítottak ki karámokat. A legjobb lovakat eladták, a maradékot elengedték. Egy csapatot viszont itt felejtettek bezárva, és mind éhen-szomjan veszett. E környéken forgatták Ridley Scott egyik kultfilmjének a „Thelma és Louise”-nak a záró, „Grand Canyon”-jelenetét, ahol a főhősnők autós öngyilkosságot követnek el. Különös kékség zavarja meg a tekintetet a sok vörösségben. Hát ez meg mi lehet? Kálium-karbonátot, más néven hamuzsírt bányásznak a környéken és a sóoldat párolgása nyomán jönnek létre ilyen mesterséges tavak. A kék nem a természetes színük; azért színezik kékre, hogy elősegítsék a párolgást, ami után a visszamaradó sókat kitermelik. A nyersanyagot egyébként fúrással, meleg víz bepumpálásával hozzák a felszínre. Először egyébként uránt találtak a környéken, még a múlt század húszas éveiben. Ez tette „naggyá” a vidék egyik kisvárosát, Moabot. Persze, a nagy erősen relatív fogalom Utah-ban. Ötezres lakosságával mégis ez a legnagyobb település, ahol utunk során megfordultunk, sőt meg is szálltunk (nem számítva persze Las Vegast). Hogy ez a bibliai név (eredetileg a Jordán folyótól keletre fekvő területet nevezték Moábnak) hogy keveredett ide, senki sem tudja, egyébkén is, Utah tele van bibliai nevekkel. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10402.JPG" alt="2011_0619uswest10402.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="550" height="411" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Dead Horse Point</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10416.JPG" alt="2011_0619uswest10416.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="558" height="419" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A fővölgybe sok száz kis kanyon torkollik</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10396.JPG" alt="2011_0619uswest10396.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="558" height="409" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> De mi az a kékség....</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Teszünk némi kitérőt a <em>Natural Bridges</em> (természetes hidak) Nemzeti Emlékműhöz. Elárulom, nincs itt semmiféle emlékmű; a National Monument is egyfajta védettségi kategóriát jelent. Olyan, mint a nemzeti park, csak nem egészen; természeti, történelmi, kultúrtörténeti értékeket óv, de míg a parkok létesítéséhez a Kongresszus jóváhagyása szükséges, emlékműveket 1906 óta a mindenkori elnök is kijelölhet. Az itteni fehér homokkőbe két patak vájt szurdokot megvadult korszakaiban, és ezek fölött keletkeztek a kőhidak; manapság három áll. Az Owachomo (hopi indián név) ugyan a legrövidebb, de a legdrámaibb látványt kínálja.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10435.JPG" alt="2011_0619uswest10435.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="574" height="431" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20003.JPG" alt="2011_0628uswest20003.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="580" height="382" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Szurdokvölgy és egy híd (Natural Bridges)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A <em>Monument Valley</em> a Vadnyugat legikonikusabb tája, megszámlálhatatlan western- (és egyéb) film forgatási helyszíne. Völgynek se nevezném, inkább egy szél- és vízerózió által kivájt mélyedés, melyből 100–300 méter magas, bizarr formájú, konglomerátumsapkával ellátott homokkő-tanúhegyek tucatjai emelkednek ki. E vidék a navahó indiánok kezelésében van, a körút bejárásához fizetni kell (egyes részeire csak vezetett túrával lehet eljutni). Már ha bejárjuk. Ám nem járjuk be, s nem a húsz dollár miatt, hanem mert akkora porvihar kerekedik, hogy alig látunk ki a kocsiból, üvegen át kattintgatok. A látogatóközpontban várjuk a tisztulást, tengernyi indián kerámia, szőttes, továbbá a szokásos borzalmas szuvenírek között. Cappuccinójuk van? – kérdem a pultos lányt. Van, de öt dollár (Yes, we have, but it’s five dollars) – feleli, majdhogynem bocsánatkérően. Vagy nem nézte ki belőlem, hogy ki tudok fizetni ennyit, vagy ő maga is röstellte. Kb. 1500 forintért nem kértem, az idő meg úgy két óra várakozás után se nagyon tisztult, úgyhogy távoztunk. </p>
<p style="text-align: justify;"> </p>
<p style="text-align: justify;"> Az éjszakát már Arizonában, <em>Page </em>városában töltjük. Szomszédságában található az ugyancsak navahó kezelésben levő <em>Antilop-kanyon</em>, melyhez hasonló alighanem több száz volt a vidéken, míg 1966-ban el nem készült a Coloradón az amúgy impozáns <em>Glen Canyon-gát</em>, s mögötte felduzzadt a Balatonnál kissé nagyobb Powell-tó, mely ugyan nagyszerű lehetőségeket kínál a vízisportokra, ám mivel maximális vízállása idején átlagosan 40 méterrel emelkedik az eredeti szárazföldi térszín fölé, elárasztott egy csomó természeti csodát, barlangot, kis kanyont. Az Antilop-kanyon megúszta. Mi a kettő közül az Alsó-Antilop túrára jelentkeztünk (és fizettünk) be. Kb. 300 méter hosszú (megközelítése csak helyi indián vezetővel, kis teherautón), nagyjából 40 méter mély (de mivel lent megyünk, mondjuk úgy, hogy magas) és helyenként olyan keskeny, hogy kitárt karjainkkal mindkét falát egyszerre érinthetjük. Az optimális látogatási idő a legmagasabb napállás ideje, azaz dél, olyankor a kis kanyon aljára csodás fénypászmák vetülnek. Nekünk, mert tíz-féltizenegy körül mentünk, nem vetült, ám ettől függetlenül is varázslatos. E kanyonszakasz indián neve annyit tesz: ahol a víz keresztülrohan a sziklákon. Nem véletlenül: időnként, szinte a semmiből, áradásszerűen száguld át a hasadékon. 1997 augusztusában az alsó szakaszon 11 turista halt meg a hirtelen jött áradásban. 2006 októberében másfél napon át zúdult át a víz a felső szakaszon, ezért közel fél évre lezárták.</p>
<p style="text-align: justify;"> És ha már ott a gát, azt is megnézzük. Mondanom se kell, nem elsősorban a pihenni vagy kalandozni vágyók kedvéért építették és hozták létre a tavat. Az erőmű kapacitása megközelíti a paksi atomerőműét, más kérdés, hogy mivel az utóbbi egy-két évtizedben a Colorado vízhozama nagyon alacsony, a beépített teljesítményét messze nem tudják kihasználni.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20122.JPG" alt="2011_0628uswest20122.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="487" height="648" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20131.JPG" alt="2011_0628uswest20131.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="506" height="380" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Glen Canyon-gát és a mögötte felduzzadt Powell-tó</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A lényeget már megint majdnem kihagytuk – mert nem tudtunk róla. Előző este prospektusokban böngésztük a környék látnivalóit, s akkor fedeztük fel, hogy szinte macskaugrásnyira van innen egy igazi csoda. A Glen Canyon egyik kanyarulata, a <em>Horseshoe Bend</em>. Amúgy nem nagyon igyekeznek felhívni rá a figyelmet, az út mentén kis, kopott barna tábla jelzi a letérőt. Ballagunk a parkolóból úgy tíz percet és elénk tárul. Mondhatom, az egész út leglenyűgözőbb látványa volt számomra. Közben elgondolkodtam, milyen jó név is a lópatkó számára a lócipő (a horseshoe valódi, ill. szó szerint lefordított jelentése). </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20138.JPG" alt="2011_0628uswest20138.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="617" height="463" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Egész utunk - számomra - legszebb látványa, a Horseshoe Bend</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> <img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0628uswest20137.JPG" alt="2011_0628uswest20137.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="546" height="410" /></p>
<p style="text-align: justify;"> És hogy hova „tűnt” az elveszettnek vélt, az előző részben emlegetett elülső rendszámtáblánk, majd a befejező részben elárulom. Meg persze azt is, mi az a rejtélyes négy sarok (Vagyis folytatjuk!)</p>
<p> </p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F03%2F21%2Faz_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F03%2F21%2Faz_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F03%2F21%2Faz_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az út vége - 5. fejezet - A négy sarok - Egyesült Államok, 2. rész"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/21/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/15541480" border="0" /></a><br /></p>
Utah
Colorado
Arches
Glen_Canyon
Capitol_Reef
Antilop-kanyon
Powell-tó
0
2020-03-23 22:30:25
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10353.JPG
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/12/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_1_resz
Az út vége - 5. fejezet - A négy sarok - Egyesült Államok, 1. rész
2020-03-12T16:52:16+01:00
2020-03-12T16:52:16+01:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p> <strong> A négy sarok</strong></p>
<p><strong> Egyesült Államok, 2011</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Elhagytuk az elülső rendszámtáblánkat. Erre alig két órával bérelt kocsink Las Vegas-i felvétele után döbbentünk rá, a Hoover-gát parkolójából távoztunkban. Azért gyanús volt a dolog. Nem látszott a csavarok helye, egyáltalán, semmi jel nem utalt arra, hogy ott valaha rendszámtábla volt. Most már mindegy, majd a végén elrendezzük valahogy.</p>
<p style="text-align: justify;"> Sokat köszönhetek Amerikának. 1970 nyarán, 16 évesen hat hónapot tölthettem itt, a keleti parton, nagybátyámék vendégeként. Amerikának köszönhetem, hogy számomra kinyílt a világ, pontosabban sok világ nyílt ki egyszerre. Érdeklődés és nyitottság a mienktől teljesen eltérő kultúrák és természeti környezetek iránt, a rockzene, az angol nyelv iránt, és még hosszan sorolhatnám. Akkor azt hittem, Amerika nekem ezzel egyszer és mindenkorra „kifújt”, vagyis soha a büdös életben ide vissza nem jutok. Gondoljátok el – 1970-et írtunk, milyen távlatok látszottak akkoriban egy kelet-európai falusi srác számára… Akkor nem sejthettem, hogy még tizenhatszor repülöm át az Atlanti-óceánt, s ebből hat utam éppen az Egyesült Államokba vezet. 1985-ben aztán újabb lehetőség nyílt. Amerikai unokatestvéreim felajánlották, ha már annyira esz a fene a vadnyugat nemzeti parkjaiért, kifizetik a repülőjegyemet New Yorkig, kapok némi zsebpénzt, aztán mehetek, amerre látok. Nekik ilyesmi eszükbe sem jutott. Én pedig mentem. Vettem egy 30 napra szóló bérletet a Greyhound busztársaság járataira, korlátlan használatra, és a keleti parttól indulva végigbuszoztam Amerikán a Csendes-óceánig, sőt, még vissza is egy jó darabon. Nagyon kemény, küzdelmes, fáradságos út volt, de felülmúlhatatlan élmény. 1990-re már odáig szemtelenedtem, hogy – immár saját költségen – egy nagyon kedvező légi bérlet jóvoltából eljutottam Hawaiira. Hét évre rá következett Alaszka, majd 2009-ben ismét Hawaii.</p>
<p style="text-align: justify;"> És ezzel még nem volt vége. Barátommal, Bálinttal, akivel a második hawaii utat is megtettük, 2011 tavaszán elhatároztuk, hogy „független” utazóként bejárjuk Amerika legszebb vidékeinek egy részét, autóval. Bálint is járt itt, de turistacsoporttal a nyakában, én is, ahogy említettem, hozzáláncolva a buszjáratokhoz, úgyhogy ránk fért egy kis szabadság. Hol másutt kezdhettük volna, mint Las Vegasban. Egyszer úgyis át kell szállni amerikai belföldi járatra, a bolond városba minden légitársaság repül, és a legjobb kiindulópont egy nyugati utazáshoz. Itthonról elintéztük a kocsibérlést, megint az Alamónál, mint Hawaiin két évvel korábban (pedig hogy megutáltuk az Alamót, de ők a legolcsóbbak), a vegasi szállást, megterveztük az útvonalat, így aztán egy júniusi estén, chicagói átszállással betont fogtunk a nevadai sivatag közepén. Talán hihetetlen, de már a reptér csomagvárójában ott csilingeltek-villogtak a félkarú rablók és hasonlók. Szállásunk, a Riviera (hotel+kaszinó) a vegasi főutca, a 60–70-es években felvirágzó, közel hét kilométer hosszú <em>The Strip</em> északi részén emelkedik, 2100 szobájával. Kissé már lepukkant, a szoba puritán, de ebbe a városba nem aludni járnak az emberek. Csak mi. Első vegasi látogatásom kivételével (1985 – 2 dollár) egyetlen centet sem játszottam egyetlen kaszinóban sem. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10105.JPG" alt="2011_0619uswest10105.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="348" height="464" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Itt szálltunk meg (már lebontották)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Negyven fokban délelőtt gyalogosan nekiindulunk a Strip sűrűjének. Harmadszor járok a városban, de ezen a környéken még nem voltam. Eiffel-torony-replika, Luxor, piramissal, New York-másolat Empire State Buildinggel, Szabadságszoborral, miegymás – tiszta tébolyda. Csak a The Venetian-be megyünk be; kívül Szt. Márk harangtornya-replika, Rialto-híd stb., belül Szt. Márk tér butikokkal, velencei freskóutánzatokkal, mű-égbolttal és mű-csatornákkal, viszont igazi gondolákkal. Iszonyatos víz- és áramfogyasztásával itt, a sivatag közepén Vegasnak akkora lehet az ökológiai lábnyoma, hogy befedi fél Amerikát. Este, bár a hőség alig enyhül, újra nekiveselkedünk, ismét gyalogosan – irány a belváros. De mit látok útközben? A város egyik ikonikus hotel-kaszinóját (ha úgy vesszük, itt mindegyik hotel-kaszinó ikonikus), a Saharát 59 év után bezárták, kinn a tábla, hogy berendezési darabjait árverezik. Utóbb, 2016-ban a mi hotelünket, a Rivierát is lebontották. Így megy ez errefelé; bontanak, építenek. Fölmegyünk a 350 méter magas Stratosphere nevű hotel-kaszinó-torony kilátójába. Azon kívül, hogy lenézhetünk a kivasalt karácsonyfára emlékeztető városra, lehet mindenféle őrültséget csinálni, pl. hullámvasutazni, kilövetni magunkat 4 G-vel 50 méterre, csaknem a torony tetejéig. Na nem, ha nekem fizetnének, akkor sem.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image//2011_0619uswest10021.JPG" alt="2011_0619uswest10021.JPG" class="imgnotext" width="343" height="457" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>A Venetian - kívülről</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10028.JPG" alt="2011_0619uswest10028.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="537" height="403" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ... és belülről, mű-égbolttal, de igazi csatornákkal </strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A belváros főutcáját, a <em>Fremont Streetet</em> egy 450 méteres szakaszon 1995-ben befedték, a tetőt váltakozó színekkel és mintákkal kivilágították, és persze itt is hozzá lehet jutni némi adrenalinlökethez, ha kötélen végigcsúszunk a magasban az utca fölött. Itt állnak Vegas legrégebbi kaszinói – már-már műemlékek a neon cowboyjal és megannyi, filmekből is ismerős épülettel. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/lasvegasfremontejjel.JPG" alt="lasvegasfremontejjel.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="508" height="393" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>A Fremont Street 1985-ben</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10067.JPG" alt="2011_0619uswest10067.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="495" height="372" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és befedve, 2011-ben</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Las Vegastól egyórányi autóútra (mert ki is kell találni a városból) áll az amerikai ipari építészet egyik mesterműve, a 220 méter magas Hoover-gát. 1936-ban készült el, mindössze hat év alatt, ami a kor technikai lehetőségeit nézve hihetetlen teljesítmény. A Coloradón épült erőmű közel másfél millió embert lát el árammal, a mögötte felduzzadt Mead-tó pedig 20 milliót vízzel. Nem lehet azonban nem észrevenni, milyen brutálisan csökkent a tó vízszintje, aminek oka egyrészt a csillapíthatatlan vízigény, másrészt a Nyugatot hosszú évek óta hullámokban sújtó szárazság. A gát korábban autóútként is szolgáló tetején már csak a bámészkodó gyalogosok járhatnak, az autóforgalmat alig valamivel ottjártunk előtt átterelték egy új mérnöki mesterműre, egy a folyó fölött 270 méteres magasságban átívelő négysávos hídra. (De hol lehet a rendszámtáblánk?)</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10111.JPG" alt="2011_0619uswest10111.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="532" height="709" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Kilátás a Hoover-gát tetejéről</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Kora délután már Utah államban járunk, melyet (ha nem lenne 2 milliós fővárosa, Salt Lake City), bő két Magyarországnyi kiterjedésével, úgy, ahogy van, nemzeti parkká lehetne nyilvánítani. Így is van öt. A <em>Zionnal</em> kezdjük. Jó alkalom, hogy 80 dollárért megvegyük az összes amerikai nemzeti parkra szóló éves bérletet, mely – ez is Amerika! – egy autónyi népségre szól, függetlenül az utasok számától. Persze, egy szál gyalogos is megveheti, de az errefelé a fehér hollónál is ritkább (én 85-ben fehér holló voltam). Megéri, hiszen az egyes belépők ára 10–25 dollár. Nem érvényes viszont az indián közösségek kezelésében levő védett területekre. A Zionban kereken 150 millió év (nagyrészt középidei) geológiai eseményeit követhetjük végig, de őszinte leszek: a geológia sem itt, sem másutt egy percre sem jutott eszünkbe. Egyrészt, mert nagy vonalakban már korábban ismertük, másrészt ittlétünknek jószerével egy célja van: régi szép emlékek fölelevenítése és még inkább a töltekezés mindazon esztétikai élményekkel, melyeket a Nyugat tájai kínálnak. Azért most is rácsodálkozom a vidék legmarkánsabb képződményére, az 500–600 méter átlagvastagságú vörös Navahó Homokkőre, mely egy brutális, 10 millió évig tartó sivatagos időszak óriási homoktengerének megkövült, cementálódott maradványa, káprázatos keresztrétegzettségekkel, hatalmas, vakablakszerű sziklaívekkel. Hogy mi az a keresztrétegzettség? Az, amikor a réteglapok nem párhuzamosak egymással, hanem metszik egymást. Sivatagi lerakódásokra (is) nagyon jellemző Némi meglepetés, hogy arra a részre, ahol a kanyon a kis vacaknak tűnő, ám rendkívül hatékony eróziós munkát végző Virgin-patak jóvoltából kezd igazán kanyonná válni, s ahol a leglátványosabb sziklakolosszusok emelkednek, tavasztól őszig nem engednek be autókat, viszont átszállhatnánk ingajáratban közlekedő buszokra. Mivel tömérdek az ember, meg az eső lába is lóg, ezt kihagyjuk.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10133.JPG" alt="2011_0619uswest10133.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="562" height="422" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Hatalmas sziklaív a Zionban (1985)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10163.JPG" alt="2011_0619uswest10163.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="569" height="427" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Checkerboard Mesa nevű sziklaalakzat</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/zionnagytotal.JPG" alt="zionnagytotal.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="544" height="408" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Zion kanyonja (1985)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/zionretegek.JPG" alt="zionretegek.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="577" height="433" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Keresztrétegzett homokkövek (1985)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10146.JPG" alt="2011_0619uswest10146.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="582" height="437" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és ugyanaz 2011-ben</strong><strong></strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A délutánt már a <em>Bryce Canyon</em> peremén töltjük. Ez a vidék minden, csak nem kanyon, sokkal inkább a hátravágódó erózió típuspéldája. Egy fennsík peremébe marja bele magát sok ezernyi kis időszakos vízfolyás, több óriási amfiteátrumszerű mélyedésben. Az itteni kőzetek sokkal fiatalabbak a Zion-belieknél, nagyrészt 60 millió éve lerakódott tavi-folyóvízi iszapkövek, konglomerátumok (ezek – a vas-oxidtól – vörösek), a mélyebb vizekben pedig mészkövek képződtek (ezek fehérek) és idővel bizarr alakzatokká formálódtak. Errefelé a fagyaprózódás az egyik fő felszínformáló tényező, télen hó borítja és kemény hideg uralja a tájat. A Magas-Tátra legkiemelkedőbb csúcsaival járkálunk egy szinten, sőt, még fölöttük is, itt pedig nyoma sincs magashegységnek. Egy szó mint száz, ha listát írnék a tájképileg legvarázslatosabb helyekről, amiket valaha láttam, a Bryce az első háromba kerülne. Most, hogy így visszagondolok, alig pár percet töltöttünk csak egy-egy kilátópontnál. Kiszálltunk a kocsiból, csináltam pár fotót, aztán tovább. Olyasmi volt ez, mint amikor az ember előveszi a régi fotóalbumát vagy a diáit, és megnézegeti a képeket. Ha öt perccel tovább nézelődünk egy-egy helyen, akkor is ugyanolyan. Mellesleg Bálint, aki hozzám hasonlóan nagyjából száz országban járt, soha életében nem fotózott sehol. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10188.JPG" alt="2011_0619uswest10188.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="552" height="414" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/brycekepeslap.JPG" alt="brycekepeslap.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="577" height="408" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> 1985-ös emlékek a Bryce-ból</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10247.JPG" alt="2011_0619uswest10247.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="566" height="425" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10226.JPG" alt="2011_0619uswest10226.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="573" height="430" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és 2011-ből</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Szinte néptelen, kopár, köves tájakon gurulunk tovább északkelet felé. Egy-két elszórt farm, állatokkal, földművelésnek szinte nyoma sincs. Épp ezen morfondíroztunk: mi tartotta itt az embereket? A kisszámú indián népesség elvolt vadászatból, csekély földművelésből, az első európaiakat, a spanyolokat nem túlzottan izgatta, a 19. században idekeveredetteket csak a prémvadászat érdekelte, a mormonokat meg az, hogy itt, az isten háta mögött békén hagyták őket. Vajon amikor e természeti csodákra rábukkantak, kimondták-e: milyen szép! Vagy csak legyintettek: a francba, itt se terem meg semmi.</p>
<p style="text-align: justify;"> Kora este megjött az eső, némi hó is hullott vele. A <em>Capitol Reef Nemzeti Park</em> bejáratához közel, egy Torrey nevű kisvárosban (179 lakos) találunk motelszobát. A tulajdonos figyelmeztet, ha rá akarok gyújtani, csak az épülettől 21 lábra (kb. 7 méter) tehetem meg, különben jön a pénzbüntetés. Egy másik motelnél már bejelentkezéskor elkérték a 100 dollárt, ha netán arra vetemednék, de mivel nem vetemedtem, távozáskor természetesen visszaadták. Amerikában úgy 60–80 (vagy több) dollárért lehet motelszobát kapni, kétágyasat, igény esetén pótággyal. Általában jók – vagy nem túl jók, de egy éjszakára elmennek. Alapfelszerelés a tévé, a többnyire ósdi és zörgő légkondi, a hűtő, a mikró. Itt mondom el, hogy Amerikában a kasszánál semmi sem annyiba kerül, mint amennyi ki van írva, szóval, a pénztár előtt nem érdemes centre kiguberálni az árat. Nincs áfa, van viszont úgynevezett <em>sales tax</em>, amit a fogyasztó/vásárló fizet, és államonként eltérő mértékű, átlagban 5 százalék.</p>
<p style="text-align: justify;"> Elégtétellel töltött el az érzés, hogy végre megengedhetek magamnak tisztességes szállásokat is. 1985-ben legföljebb vágyakozva néztem a motelek árait (kb. 20 dollár volt akkoriban), de megfizetni nem tudtam. Az éjszakák jó részét a buszokon töltöttem. Már az is nagy öröm volt, ha nem ült mellettem senki, mert így a két ülésbe – ha nehezen is – bepasszíroztam magam fekvő helyzetbe. Nappal tehát városnézés, természetjárás, éjszaka buszon alvás vagy nem alvás. Néha a nemzeti parkokban sátor, amit katalógusból választott ki nagynéném ajándékul. Olyan is volt. Kicsi, mint egy kutyaól, a lábrésze – ha esett – átázott. Pokoli kimerítő volt az egész. Szerencsémre rokonaim mozgósították kinti magyar ismerőseiket, így kaptam kosztot-kvártélyt San Franciscóban, Los Angelesben, Seattle-ben, Denverben. </p>
<p style="text-align: justify;"> Torrey egyetlen vendéglőjében, mely talán inkább fagylaltozó, miközben pizzánkat esszük, ismét rácsodálkozhatunk amerikai felebarátaink elképesztő gyomorkapacitásra. Egy liter üdítőnél alább itt nem adja a vendég, pizzája minimum kocsikerék méretű, aztán jöhet a desszert. Egyébként csak a kisvárosokban szűk a keresztmetszet; burgerek (de azokból sokféle – mintha nem lenne mindegy), pizza, csirke és kész. Nagyobb városokban vagy hipermarketekben hatalmas a választék, elsősorban a nemzetközi konyha választékából. A Subway szendvics- és salátabárban meg egyenesen zavarba jövünk, hiszen itt magunk állíthatjuk össze az étkünket tömérdek hozzávalóból. A nehézséget az amerikai kulináris nyelvezetben járatlanok számára éppen az okozza, hogy kiszolgáló készíti, mert jön a kérdések sorozata. Milyen legyen a tojás, a marhahús stb. A legnépszerűbb a „tengeralattjáró-szendvics”, egy hosszú kenyérfélébe pakolt őrület, mely túlzott mohóság nyomán akkorára nőhet, hogy egy nagy fehér cápa se bírná átharapni. Arról nem is beszélve, hogy ha a betétek szakítószilárdsága számottevően különbözik, akkor harapáskor jön a potyogás, majonézek, ketchupok spriccelése. Emlékszem, 85-ben Amerika éppen mindenre kiterjedő fogyási lázban égett. A kenyere <em>húlvítbred</em> (whole wheat bread) volt, vagyis teljes kiőrlésű gabonából készült, a kávéja <em>dikáf </em>(decoffeinated, vagyis koffeinmentes), amibe nem tejszínt, hanem <em>háfendháf</em>ot (half-and half – felerészt növényi alapú kotyvalék) és mesterséges édesítőszert tett, és ha már végképp cukorra fanyalodott, barnát használt. Akkoriban (is) folyt az üdítőital-háború. A Coca-Cola mellett megjelent a Diet Coke, mire természetesen a Pepsi is előállt a maga cukormentes változatával. A Pepsico cég már-már kárörvendve írta ki a Sprite üdítőire is, hogy nincs benne koffein – és nem is volt soha. Pont abban az évben, 1985-ben a Coca-Cola, mivel a vásárlók már jobban kedvelték a Pepsit, előállt egy új termékkel, a New Coke-kal, amit már nem a klasszikus recept szerint gyártottak. Az eladás eleinte felfutott, aztán a vevők elkezdték visszakövetelni a régit. A New Coke csupán pár hónapot ért meg a piacon (külföldig el se jutott), óriásit bukott, mire a cég visszatért a régihez, Classic Coke néven. És hogy változott-e valami azóta? Igen! Még többet esznek, még több a kövér ember.</p>
<p style="text-align: justify;"> Még egy érdekes emlék. Flagstaffban, a Grand-kanyon „előszobájában” összefutottam egy angol sráccal, aki némi eszmecsere után felajánlotta, hogy bérelt kocsiján elvisz egy darabon, a benzinköltséget pedig felezzük. Mihelyt azonban kiderült, hogy ő jó vastag ösztöndíjból utazik (vizek ökológiájával foglalkozó biológus volt) én meg…, szóval, sürgősen lebeszélt a felezésről. Vele csak egy baj volt. Soha életében nem vezetett még az út jobb oldalán, csakis a balon, azon is csupán úgy 500 kilométert összesen. Végül is baj nélkül eljutottunk a Zionba meg a Bryce-ba, ott váltunk el, én meg, mivel a Greyhound akkor még északkelet felé, további utahi nemzeti parkok irányába nem járt, kénytelen voltam Las Vegasig stoppolni. Az volt az egyetlen stoppom Amerikában. Már akkor is úgy gondolták arrafelé, hogy akinek nincs autója, az gyanús. Azzal valami nincs rendben, az bármire képes; bűnöző, szellemi fogyatékos, munkakerülő stb. Nála már csak az volt gyanúsabb, akinek nem volt hitelkártyája. Nekem meg akkor egyik sem volt. Na de majd most! (Folytatom!) Előbb-utóbb az is kiderül, mi az a négy sarok, és hogy mi lett a rendszámtáblánkkal.</p>
<p style="text-align: justify;">(Kérem a tisztelt olvasót, ha tetszett az írás, ossza meg a Facebookon, és nézzen bele más posztjaimba is itt a blogon. Köszönöm!) https://www.facebook.com/Nemethgeza11bloghu/ </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F03%2F12%2Faz_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_1_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F03%2F12%2Faz_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_1_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F03%2F12%2Faz_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_1_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az út vége - 5. fejezet - A négy sarok - Egyesült Államok, 1. rész"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/12/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_1_resz#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/15516864" border="0" /></a><br /></p>
Las_Vegas
Zion
Greyhound
Bryce
Hoover-gát
0
2020-03-23 22:30:21
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0619uswest10105.JPG
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/23/az_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz
Az út vége - 4. fejezet - Nepál - 2. rész
2020-02-23T17:37:42+01:00
2020-02-23T17:37:42+01:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p> <strong>REPÜLJ BUDDHÁVAL!</strong></p>
<p><strong> Nepál - 2011 </strong> </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10377.JPG" alt="2011_0126nepal10377.JPG" class="open-in-modal imgleft" style="margin-right: 5px;" width="287" height="382" /> Pokhara városa a térképen nincs is túl messze Katmandutól vagy a Chitwantól, azért mégis elég hosszú a kanyarokkal, emelkedőkkel megbolondított, főleg teherautó-forgalommal terhelt út. Az ötvenes évek elején a fővárosból ide eljutni még tíznapos kalandtúra volt, normális út nem létezett. Pokharát is a hippik fedezték fel a Nyugat számára a 70-es évek elején, nyugis, csendes hely volt, bőséges marihuána-ellátmánnyal. A hippik mára eltűntek, a polgárháború véget értével visszatértek a turisták, akiknek ellátásáról rengeteg hotel, vendégház, étterem, bár gondoskodik, megspékelve a katmandui kínálatot is verő, nem föltétlenül ízléstelen szuvenírtömeggel, továbbá rengeteg a borbélyműhely és masszázslehetőség, hogy a hegyi túrákról visszatérők rendbe hozhassák testüket-lelküket. Kapható mindenféle, a hegyi túrázáshoz szükséges felszerelés, ruha, eszköz, ugyanis a közeléből egy csomó magashegyi útvonal indul, köztük az egyik leghíresebb nepáli túra, az Annapurna Circuit, melyen a résztvevők úgy két és fél hét alatt megkerülik (ha bírják) az Annapurna-masszívumot. Az Annapurna ugyanis nem <em>egy</em> csúcs, hanem hat, mely közül a legmagasabb az I-es számot viseli és a világ elsőként meghódított nyolcezrese. Jó kis szobát kaptam, pazar kilátással a Himalája fővonulatára – már ha egyáltalán lehetne bármit is látni. De nem lehet. Távozásom reggelén földerengett a masszívum egy része, aztán a csaknem hétezres Machhapuchhare csúcs, mely formája után a halfarok nevet kapta. Amit valójában láttam: a hotelem tőszomszédságában álldogáló házikók, a legközelebbi udvarában tehén bőgött rendszeresen.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10347.JPG" alt="2011_0126nepal10347.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="444" height="333" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Kilátás a szállodai szobámból. Még hogy Himalája...</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Pokhara két részre oszlik: a turistanegyed a Phewa Tal-tó partvidéke körül nyúlik el, az óváros, ettől jóval északabbra található, de messze nem olyan látványos, mint a katmandui. Az viszont már befelé jövet feltűnő, hogy jó néhány hatalmas, és a helyi fogalmak (rikító színek) szerint bizonyára szép ház is áll a sok lepukkant, szegényes otthon mellett. Kiszolgált gurkák építtették, volt miből, igaz, megszolgáltak érte. Volt valamikor, a 16. században a mai Nepál nyugati részén egy Gorka Királyság, mely a 18. század utolsó harmadában az egész Katmandui-völgyet uralma alá hajtotta és terjeszkedése miatt konfliktusba keveredett a Brit Kelet-indiai Társasággal. 1814-ben két évég tartó háború dúlt a nepáliak és a britek között, ami azzal végződött, hogy Nepál, bár megőrizte függetlenségét, területének harmadát elveszítette. Az egyik brit katonai parancsnokot annyira megragadta Gorka katonáinak, a gurkáknak a bátorsága, hogy a békeszerződés után toborozni kezdték őket a brit indiai hadseregbe. Brit kötelékben harcoltak az első, majd a második világháborúban is, sőt, máig is, főként békefenntartóként (indiaiak és nepáliak egyaránt), de gurkák alkotják pl. a brunei szultán testőrségét is. Szolgálati idejük minimum 16 év, nagyjából 350-400 ezer forintnak megfelelő zsoldot kapnak, és elérték, hogy ugyanannyi nyugdíj illesse meg őket, mint brit társaikat. Csak a legkiválóbbakat veszik fel, kőkemény fizikai követelményeknek kell megfelelniük. A toborzás itt, Pokhara környékén folyik, de az ország minden részéből jönnek jelentkezők.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10318.JPG" alt="2011_0126nepal10318.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="549" height="412" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Pokhara részemről ennyi</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10320.JPG" alt="2011_0126nepal10320.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="556" height="417" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Kis szurdok - és mosoda - a város határában</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10326.JPG" alt="2011_0126nepal10326.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="537" height="715" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A patak eltűnik egy barlangban</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10336.JPG" alt="2011_0126nepal10336.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="335" height="446" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Odabenn pedig ez látszik</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10305.JPG" alt="2011_0126nepal10305.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="497" height="341" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ilyen és hasonló házakat építenek a kiszolgált gurkák </strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Bandipur csupán úgy 80 kilométerre fekszik Pokharától, de többnek tűnik. Nepálban minden távolság többnek tűnik. A ma kb. 15 ezer lakosú hegyvidéki település a 18. század közepe táján jött létre egy kis magar faluból, itt találkoztak a Katmandui-völgyből érkező newar kereskedők, utóbb pedig fontos állomás lett az India és Tibet közötti kereskedelmi útvonalon. Azt írom, hegyvidéki, pedig hát ez az 1000 méter körüli tengerszint feletti magasság minden, csak nem hegy – legfeljebb mifelénk. Estére kelve elég hideg is van. (A félreértések elkerülése végett, a magar és a magyar nem rokon nép; ők mongoloidok, genetikailag és fizikai megjelenésüket illetően is.) A newarok hozták a maguk kultúráját is, mely ma is minden téren, elsősorban persze az építészetben, megmutatkozik. Az említetteken kívül még kb. hat egyéb etnikum lakja a várost, mindegyik saját nyelvvel és a másikétól eltérő vallással, de mondjuk inkább úgy, hogy hitvilággal. Jelentőségét akkor veszítette el, amikor a 70-es években megépült a Katmandu-Pokhara főút, melyen mi is jöttünk-mentünk és jó 700 méterrel emelkedik a Marshyangdi-folyó látványos, helyenként szurdokszerű völgye fölé. Olyannyira mellékvágányra került, hogy csaknem a közelmúltig a monszun időszakában szinte megközelíthetetlen volt, mígnem 1998-ban épült egy rövid, ám erősen szerpentines bekötőút. Idegent, mármint turistát csak elvétve látok a központ szépen rendbe hozott, kávéházakká, éttermekké, ajándékboltokká átlényegült házakkal szegélyezett rövid főutcáján, másutt persze még annyit sem. Régi, szegényes, néhol omladozó falusi házikók (egyiken-másikon <em>igazi</em> palatető), meredek, inkább ösvényre hajazó utcák, melyeken fölmálházott asszonyok cipelnek iszonyatos terheket, más asszonyok, jórészt idősek, a házak tornácán (vagy micsodáján) szalmából szövögetnek valamit; orrukban, fülükben, csuklójukon arany(nak tűnő) piercing, ékszer. A környező dombokon teraszok sokasága várja az esőt, hogy végre művelésbe vehessék őket. Mintha megállt volna az élet… vagy talán mégsem. Épp vége a tanításnak, egyenruhás gyerekek özönlenek kifelé, fotót kívánván, ha már ott vagyok. Tapasztalatból tudom, egyenruhaféle akkor jut a szegény világ gyermekeinek, ha iskolájukat valamilyen egyház/alapítvány kezeli. És csakugyan, Nepál egyik legjobbnak tartott középiskolája van itt, a Notre Dame, amit japán katolikus apácák alapítottak 1985-ben. Az írástudatlanok aránya országosan csökkent ugyan az elmúlt évtizedben, de még mindig 34 százalék körüli, viszont a beiskolázási arányt, ami elsősorban a lányok körében volt alacsony, négy év alatt 75-ről 90 százalékra tornázták fel. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10366.JPG" alt="2011_0126nepal10366.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="518" height="389" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Ilyen Bandipur környéke </strong> </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10371.JPG" alt="2011_0126nepal10371.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="469" height="625" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Utcakép lányokkal</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10385.JPG" alt="2011_0126nepal10385.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="549" height="374" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Háztetők igazi palából</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10387.JPG" alt="2011_0126nepal10387.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="512" height="384" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A városka felkészült a turisták fogadására</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10389.JPG" alt="2011_0126nepal10389.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="448" height="597" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ahol még él a kommunizmus szelleme</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10392.JPG" alt="2011_0126nepal10392.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="472" height="619" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10399.JPG" alt="2011_0126nepal10399.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="480" height="709" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Arany orrba-szájba</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10400.JPG" alt="2011_0126nepal10400.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="449" height="579" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Hazafelé az iskolából</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10396.JPG" alt="2011_0126nepal10396.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="461" height="346" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Munka</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Este gyertyafényes vacsora a vendégházban. Nem a romantika miatt, hanem az egész országot napi rendszerességgel sújtó krónikus áramhiány okán. A Shankerben és pokharai szállodámban volt aggregátor, másutt este hat-hét körül elment a villany. Utolsó vidéki szállásomon, Nagarkotban már a recepción tábla fogadott, melyen közölték, hogy a hét melyik napján mely időszakokban nincs villany. És nem is volt. Persze, én csak ne panaszkodjak. A nepáli lakosságnak valamivel kevesebb, mint a fele egyáltalán nem jut villanyhoz. Az országnak nincs sem olaja, sem szene, ezt szinte mind Indiából importálják. Az áramot jórészt vízerőművekkel termelik meg, de mivel télen nagyon kicsi a folyók vízhozama, indiai importra szorulnak, ám még ez sem elég. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20013.JPG" alt="2011_0130nepal20013.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="504" height="502" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Áramszünet-menetrend</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Nagarkot elszórt házakból álló falu a Katmandui-völgy keleti oldalában, 2100 méter magasan. Hotelem erkélyéről elvileg eszményi panoráma nyílik a Himalája főgerincére, tele nyolcezresekkel, de persze (miként Bandipurból sem) nem nyílt semmi, csupán a hegylábi teraszos földekre, ami csekély, de legalább szép vigasz. Nyílt viszont a söröm a vacsoránál, de olyan elemi erővel, hogy a pincér legnagyobb rémületére beterítette az egész asztalt. Többnyire az Everest márkával barátkoztam, de ha nem volt, ráfanyalodtam a Nepal Ice-ra. Korábbi tapasztalatból tudtam, hogy ez utóbbi üvegei kizárólag heves habexplózióval nyílnak, akárcsak egy andezitos-riolitos vulkán… És hát mit tett a pincér… Ujjával igyekezett befogni az üveg száját, s miután ez úgy-ahogy sikerült, sűrű bocsánatkérések közepette azon mód töltött a poharamba. Az ujjal befogós technikát régről ismertem Indiából. Európában ilyenkor …, de hát mondjam? Most küldjem vissza másikért a szerencsétlent, amikor csak segítőkész volt? Megittam úgy. A Nap előtt keltem, bízva az időben, és csakugyan – a pirkadat kirajzolta a horizontra a hatalmas hegység főgerincét, ám mihelyt a vörös korong felbukott, az óriási csúcsok ismét belevesztek a párába. Sebaj, van még egy dobásom. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20007.jpg" alt="2011_0130nepal20007.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="542" height="407" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Teraszok Nagarkot környékén</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Vissza Katmanduba. A dombok magasából most láttam rá először a városra, a három-négyszintes színes házak irgalmatlan, zsúfolt tömegére, mely minden részletet elfed. A szmog meg az egészet. Ismét megkapom az első napon már megismert helyi idegenvezetőmet, ezúttal előbb két nevezetes buddhista templomot keresünk fel. A Swayambhunath, más néven Majom templom (nyilván kitalálják, miért – mert tele van majommal, naná) a legszentebb kegyhely a nepáli buddhisták számára, de fontos a tibeti kisebbségnek is. A város nyugati részén egy dombtetőn emelkedik, valószínűleg az 5. században épült, központjában egy hatalmas sztúpával, melyet mindenféle szentélyek és persze imamalmok vesznek körül. Pörgetik is őket rendesen a zarándokok, s habár némelyikük külsőre úgy fest, mintha egyenesen a világ végéről, valami középkori időkből érkeztek volna, a digitális meg a mobilos fényképezőgépek kattognak rendre. Vezetőm kissé csodálkozott, hogy csodálkozom egy mobilozó szerzetes láttán, végtére is ők is haladnak a korral.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20052.JPG" alt="2011_0130nepal20052.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="548" height="411" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Katmandu szmogban fürdő háztengere</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20228.JPG" alt="2011_0130nepal20228.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="513" height="385" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Ugyanez a levegőből</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10069.JPG" alt="2011_0126nepal10069.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="512" height="682" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Swayambunath templom sztúpája</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10083.JPG" alt="2011_0126nepal10083.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="521" height="391" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Pörögnek az imamalmok</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A Boudhanath sztúpa, közel a belvároshoz egy kerek tér közepén emelkedik, ez viszont a tibeti (menekült) buddhisták legszentebb helye Nepálban, mellesleg a maga nemében az egyik legnagyobb a világon. Ezerszínű tömeg, ezerszínű imazászlók, ezerszínű virágfüzérek, szőttesek, füstölőpálcikák, pörgő imamalmok – majdhogynem vásári kavalkád. Vezetőm beirányít egy műhelybe, ahol aranykezű mesterek angyali nyugalommal és türelemmel Buddha-kombinációkat festenek papírra, tenyérnyitől a négyzetméteresig. Ha a mintázat parányisága úgy kívánja, a legfinomabb jakszőr ecsettel. Nem bírom megállni, hogy két apróbbat ne vegyek. Aztán, amint kifordulok a főútra, egy anya állít meg, karján csecsemővel. Tört angolsággal előadja, nem pénzt kér, hanem csak annyit, vegyek a kicsinek a közeli boltban gyermektápszert. Jó. Kiválasztok egy dobozzal. Megfelel? Igen, de ez csak egy napra elég, vegyek nagyobbat. Veszek. Végül is, ha már az imént otthagytam negyven dollárt a képekért, egy nepáli kisgyerek egyheti élelme még belefér. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20140.JPG" alt="2011_0130nepal20140.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="500" height="368" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>A Boudhanath sztúpa</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> És ismét hinduizmus! A Pashupatinath templom a világ egyik legfontosabb Siva-templomának számít, a főváros keleti részén, a Bagmati-folyó partján terül el; valójában egész komplexum. Az eredeti templomot kb. a 6. században építették, aztán az 1600-as években szinte teljesen újjávarázsolták és számos egyéb építménnyel bővítették, az eredetit ugyanis jórészt fölzabálták a termeszek. A gazdagon díszített építmények, szentélyek között a zarándokok és bámészkodók között bőséggel látni (sáfránysárga ruhában, vagy majdnem anélkül) szadhukat, vagyis aszkétikus életmódú vándorszerzeteseket is. A most éppen csak pár méter széles, mocskos vizű, ám roppant szent Bagmati egyik partján éppen két-három halottat égetnek, a másikról meg a családtagok és bámészkodók nézik a máglyákat. A hamvakat a patakba szórják, pár méterrel odébb gyerekek pancsolnak a vízben. Emlékszem, az indiai Varanasiban csak suttyomban lehetett fényképezni a halottégetést (így is majdnem megvertek), itt senki sem korlátozza. Mellette áll egy hospice-ház, a halálra készülők utolsó „otthona”. Magába a főtemplomba csak buddhisták mehetnek be, a nyitott kapun át csak Nandi, a Siva-szentélyt őrző bika rézszobra, pontosabban annak feneke látszik, irtózatosra méretezett herékkel.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20183.JPG" alt="2011_0130nepal20183.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="518" height="389" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Pashupatinath templom egy része</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20172.JPG" alt="2011_0130nepal20172.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="528" height="806" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Így néz ki egy szadhu</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20179.JPG" alt="2011_0130nepal20179.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="574" height="431" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Halottégetés</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20201.JPG" alt="2011_0130nepal20201.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="352" height="469" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A közönség - alighanem zömmel családtagok</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20205.JPG" alt="2011_0130nepal20205.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="542" height="407" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Tőlük úgy 20 méterre gyerekek fürödnek a szent patakban</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20185.JPG" alt="2011_0130nepal20185.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="526" height="395" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Készülődés a halálra - a hospice ház</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20195.JPG" alt="2011_0130nepal20195.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="523" height="720" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Belépés csak a bika testén át</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Katmandutól macskaugrásra fekszik Nepál két gyöngyszeme, Bhaktapur és Patan (hivatalos, mai nevén Lalitpur). Mindkettő tiszta középkori hangulatot áraszt, dús (nemritkán pajzán, erősen erotikus töltetű) newar fafaragványokkal ékesített templomaival, palotáival, szentélyeivel, az immár szokásos Durbar térre kifutó szűk utcáival, lesüllyesztett, medenceszerű kútjaival. Amikor itthon visszanéztem a két városban készült fotóimat, azt se tudtam, mi micsoda, melyik építmény hol van. Az előző részben említett 2015-ös földrengés mindkettőben súlyos károkat okozott. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20163.JPG" alt="2011_0130nepal20163.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="549" height="396" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Nyílt színi erotika minden mennyiségben...</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10118.JPG" alt="2011_0126nepal10118.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="541" height="406" /></strong></p>
<p style="text-align: center;"><strong> ...avagy: Apuka, mit csinál ott az a néni meg a bácsi? Tudod, kisfiam, a bácsi segít a néninek hajat mosni. - Milyen praktikus, és közben még dugnak is</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10121bhaktapur.JPG" alt="2011_0126nepal10121bhaktapur.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="540" height="405" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10122.JPG" alt="2011_0126nepal10122.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="555" height="399" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10147.JPG" alt="2011_0126nepal10147.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="578" height="434" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10154.JPG" alt="2011_0126nepal10154.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="586" height="440" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Bhaktapuri képek</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10188lalitpur.JPG" alt="2011_0126nepal10188lalitpur.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="576" height="432" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10203patan-lalitpur.JPG" alt="2011_0126nepal10203patan-lalitpur.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="584" height="438" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Lalitpur (Patan)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> És akkor jöhet az utolsó dobásom – az Everest-repülés. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy az embert fölviszik a hegy fölé, hanem inkább csak feléje, és oldalról rá lehet látni. Már Pokharában kiszúrtam, hogy Nepálban létezik egy Buddha Air nevű légitársaság (meg Yeti is), és elgondolkodtam, hogy hangzana mondjuk az, hogy Jesus Airlines, Fly Mohamed, vagy Shiwa Airways… Akkor még nem sejtettem… Mit tesz isten, pont a Buddha egyik Beechcraft 1900D típusú, 16 személyes gépébe igyekeztünk beszállni reggel 8-kor, csak hát (mondtam én az elején, hogy komoly gondok lehetnek a katmandui reptér technikai felszereltségével), a köd miatt várni kellett. Miközben a büfében nézelődtem és egy olasz lánnyal beszélgettem, mit látok: Tibi csokit! Ez meg hogy kerülhetett oda? Másfél órás késéssel felszálltunk, kaptunk egy térképfélét, hogy a csúcsokat be tudjuk azonosítani, bár engem név szerint egyik sem érdekelt, csakis a látvány. Nem rossz, nem rossz, de amikor az ember úgy 5000 méter körül repül erős hétezresek előtt, bevallom, tízezer méter magasságból, mondjuk, a Tiensan, közvetlen felülről izgalmasabb. Húsz perc után a stewardess közli, vissza kell fordulnunk, mert az Everest előtt annyi a felhő, hogy a közelébe se tudnánk jutni. Nem éreztem nagy csalódást, ha eddig megvoltam nélküle, most már eztán is kibírom valahogy. Aztán tíz perc múlva újabb közlemény: most meg, újabb köd miatt, nem tudunk leszállni Katmanduban. És meddig tudunk még fönn maradni? Még úgy egy órát. Nem húzom tovább, tíz perc múlva megkaptuk a leszállási engedélyt, a befizetett 190 dollárból meg 130-at vissza, úgyhogy elégedetten tértem vissza hotelembe. Mindez 2011. január végén történt. Epilógus: ugyanazon év szeptember 25-én reggel ugyanez a gép leszállás közben, rossz látási viszonyok között, dombnak ütközött, lezuhant, mind a 16 utas és a háromfős személyzet meghalt. Idegenvezető barátom kis magyar csoportot vitt és a 8 órás gépre jelentkeztek be, de mind már nem kaptak helyet, úgyhogy átíratták a 9 órásra. Ami, mint tudjuk, már nem szállt föl. Az olasz lánnyal, Susannával (kiderült, hogy merő véletlenből ugyanabban a hotelben laktunk) jól összehaverkodtunk, azóta is tartjuk a kapcsolatot Facebookon. Időközben egy csomó helyen járt, pl. a Spitzbergákon, legutóbb pedig az etiópiai Danakil-mélyföldről és az Erta Ale vulkánról tett föl képeket. Ezért az útért nagyon irigyeltem. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10311.JPG" alt="2011_0126nepal10311.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="549" height="412" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Repülj Buddhával - vagy Yetivel</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20061.JPG" alt="2011_0130nepal20061.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="576" height="325" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ... és repültem</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20069.JPG" alt="2011_0130nepal20069.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="590" height="346" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20071.JPG" alt="2011_0130nepal20071.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="591" height="346" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20084.JPG" alt="2011_0130nepal20084.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="600" height="372" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20089.JPG" alt="2011_0130nepal20089.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="616" height="462" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Az Everest felé - de csak felé</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Az Everestről jut eszembe, tudják, ki az a serpa? Persze, a magashegyi teherhordó a Himalájában. Nos, nem egészen. Ez egy tibeti eredetű népcsoport neve, onnan szóródtak szét Nepálba, Indiába, és mivel szinte kizárólag 3000 méter fölötti magasságú kis falvakban élnek, nagyszerűen alkalmazkodtak az oxigénszegény környezethez. Ott, ahol az európai mászó már jóformán kifekszik, a serpák még simán mennek tovább, gyakran hatalmas terhekkel.</p>
<p style="text-align: justify;"> Túravezetőm, Ram „hivatalos búcsúvacsorára” visz egy jobbfajta katmandui étterembe, ahol ettől függetlenül a földön (lábatlan faszékecskén) kell ülni, irgalmatlanul kényelmetlen pózban. Bemelegítőnek kapunk valami rizspálinkát (japánosan, kissé langyosan), sült halat, sült húst, rizst és <em>dalt</em>, az elmaradhatatlan lencsefőzeléket, amit állaga folytán akár levesnek is nevezhetnénk. A lencse plusz rizs kombinációt, a bhalat dalt a nepáliak akár kétszer is eszik naponta, nekem egyszer is sok volt. Nekem a lencsefőzelékben legyen babérlevél! Hogy akkor mit ettem az úton? Nos, szinte minden második nap momót, ami ugyan tibeti eredetű, de immár Nepálban is afféle nemzeti eledelnek számít. Egyébként húsos derelye, a hús leginkább csirke, de egyszer merészen rávetődtem a jakhúsos változatra is. Speciális szósszal fenomenális.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20191.JPG" alt="2011_0130nepal20191.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="566" height="425" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Hivatalos búcsúvacsorám menüje</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10099.JPG" alt="2011_0126nepal10099.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="551" height="734" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Mindennapi betevőm, a momo, plusz a kísérő<br /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Nepáltól nem kis bosszúsággal búcsúztam. Visszafelé indulnék a katmandui reptérről, Újdelhi érintésével. Mielőtt belépek az indulási csarnokba, útlevél-ellenőrzés, csomag átvilágítása. Sorba állok a becsekkolási pulthoz – már közben újabb útlevél-ellenőrzés. A pultnál, természetesen, még egy. Aztán hivatalos kilépés az országból, még egy útlevél- és repülőjegy-ellenőrzés. Megyek az indulási kapuhoz, kézipoggyász átvilágítása, útlevél- és beszállókártya-ellenőrzés. Na végre, gondolom, benn vagyok a tranzitban, már csak fel kell szállni a gépre. Nem úgy van az. Mielőtt fellépnénk a géphez vivő buszra, újabb csomagellenőrzés, útlevél- és beszállókártya-ellenőrzés, sőt testi motozás. Igen, igen, a tisztelt utas tökei körül is. Most már csakugyan vége, sóhajt az idegen. De nem! A gép feljárójánál újabb emberek állnak. Ott, a feljárón (!) a kézipoggyászok teljes kipakolása, testi motozás (újabb mogyorózás), útlevél- és beszállókártya-ellenőrzés. Aki nem hiszi, próbálja ki. Ja igen, és Újdelhiben, a tranzitban újabb csomag-átvilágítás és -kipakolás, mindenféle öngyújtó és gyufa elkobzása, újabb testi motozás és ismét – nem, még nem utolsó, mert közvetlen beszállás előtt is volt egy – útlevél- és beszállókártya-ellenőrzés. Azt hiszem, rekordot döntöttem.Ω</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20242.JPG" alt="2011_0130nepal20242.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="526" height="352" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20256.JPG" alt="2011_0130nepal20256.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="545" height="409" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Búcsú Nepáltól - úton Újdelhi felé </strong></p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F02%2F23%2Faz_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F02%2F23%2Faz_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F02%2F23%2Faz_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az út vége - 4. fejezet - Nepál - 2. rész"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/23/az_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/15488122" border="0" /></a><br /></p>
Himalája
Everest
Annapurna
Pokhara
gurka
1
2020-09-10 22:25:22
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10377.JPG
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/07/az_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz
Az út vége - 4. fejezet - Nepál - 1. rész
2020-02-07T17:26:46+01:00
2020-02-07T17:26:46+01:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p> <strong> Repülj Buddhával!</strong></p>
<p><strong> Nepál, 2011</strong></p>
<p><strong> <img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10206.JPG" alt="2011_0126nepal10206.JPG" class="open-in-modal imgleft" style="margin-right: 5px;" width="204" height="272" /> <br /></strong></p>
<p style="text-align: justify;">Még meg sem érkeztem Nepálba, máris ízelítőt kaptam az országból. Úgy két órája várakoztam sokadmagammal Újdelhi repülőterén felszállásra várva, amikor végre konkrét információt kaptunk: Katmandu repülőtere a köd miatt beláthatatlan ideig nem fogad. Szó, ami szó, a kora reggeli órákban az indiai fővárosra is elég sűrű köd telepedett, de éltem a gyanúperrel, hogy a katmandui reptér műszaki felszereltsége megrekedt még valahol a múlt század közepi állapotoknál. Nem tévedtem. Amint utóbb megtudtam, nincs felszerelve műszeres leszállító rendszerrel (ILS), ami a futópálya megfelelő megközelítésében segíti a pilótákat, már ha a gépeken vannak ehhez megfelelő berendezések. Márpedig azokon vannak. Így aztán Katmandut kézi irányítással kell megközelíteni, ami azért is veszélyes, mert a reptér egy elég keskeny, 1340 méter magas, hegyekkel körülvett völgyben fekszik, és jóformán a város kellős közepén (na jó, attól úgy 5 kilométerre, de a házak között), és csak egy futópályája van. Az, hogy a katmanduit eleve a világ tíz legpocsékabb repülőterei közé sorolják, más kérdés. Végül átrepültük a Himalája déli előhegyeit és baj nélkül betont fogtunk. Ekkor újabb meglepetés ért. Azt már tudtam, hogy Újdelhi olyan időzónában fekszik, mely nem egy, hanem félórát ugrik, ha keletnek haladunk, ám Nepál még ehhez képest is negyedórával előrébb tart; azt hiszem, e téren világviszonylatban is egyedülálló. Meg abban is, hogy nekik van a világon egyedül olyan nemzeti zászlójuk, ami nem négyszög alakú, és azon kevés országok egyike, ahol a szombat pihenő-, a vasárnap (ezzel kezdődik a hét) munkanap. </p>
<p><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/800px-flag_of_nepal_svg.png" alt="800px-flag_of_nepal_svg.png" class="open-in-modal imgleft" style="margin-right: 5px;" width="203" height="247" /></p>
<p style="text-align: justify;"> Már korábbi, laoszi utamnál is drasztikusan csökkent a csoportlétszám (a szokásos 10-12 helyett háromra), itt meg aztán végképp. Már úgy két hónappal elutazásom előtt megtudtam, hogy az angliai székhelyű irodának e januári időpontra nem sikerült több utast toboroznia, úgyhogy egymagam alkotom a csoportot (szerencsére csak csekély ráfizetéssel járt). Így aztán kaptam egy helybeli túravezetőt, autót sofőrrel, arról nem is szólva, hogy szállás gyanánt egy hajdanvolt palotába fuvaroztak. A Shanker a 20. század elején épült egy a király fölé emelkedett miniszterelnöki dinasztia, a Rama jóvoltából, aztán 1964-ben alakították át hotellé. A hajdani pompa a külsőre (mintha kissé befújták volna tejszínhabbal), továbbá az előcsarnok káprázatos fafaragványaira, bútorzatára korlátozódik, a szobák majdhogynem puritán berendezésűek, ráadásul ketté is vágták őket. Nemcsak hosszában, hanem keresztben is. Az eredeti helyiségek belmagassága olyan nagy volt, hogy úgy gondolták, miért ne válasszák szét horizontálisan is. Ilyenképpen pl. az ablak felső része nekem jutott, az alsó meg az alattam lakónak.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/map-of-nepal.gif" alt="map-of-nepal.gif" class="imgnotext open-in-modal" /></p>
<p style="text-align: justify;"> </p>
<p style="text-align: justify;"> </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image//2011_0130nepal20221.JPG" alt="2011_0130nepal20221.JPG" class="imgnotext" width="532" height="399" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>A Shanker Hotel</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0130nepal20223.JPG" alt="2011_0130nepal20223.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="509" height="382" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A recepció....</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image//2011_0126nepal10210.JPG" alt="2011_0126nepal10210.JPG" class="imgnotext" width="488" height="366" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és a szobám</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> </strong>Aki Katmanduban nem járt a Durbar téren (jelentése: kb. királyi terek), semmit sem látott (más kérdés, hogy még két hasonló van ugyanilyen néven a szomszédos városokban). Ez a régi királyi negyed, tele palotákkal, templomokkal, szentélyekkel, galambokkal, emberekkel, akiknek egy része turista, a többi meg helybeli, és vagy a lábát lógatja, vagy megpróbál rásózni valamit a külföldiekre. Utóbbiaknak egyébként csekély belépődíjat is kell fizetniük, ha be akarnak menni a térre. A vörös téglás, káprázatos fafaragásokkal díszített építmények zöme a 17-18. századból származik, s bár 1934-ben egy földrengés során sok kárt szenvedtek, újjáépítették őket, ha nem is mindig eredeti formájukban. Egyébként valamennyi a nawar etnikumhoz tartozó mesterek keze munkája, miként országszerte úgy 2500 különféle hasonló építmény is. A legimpozánsabb a városnak is nevet adó hármas tetőzetű Kasthamandap templom, de amúgy nehéz a választás. Be sem teszem a lábam egyikbe sem (annyi hindu templomot láttam már); a tér önmagában olyan atmoszférát sugároz, hogy órákat lehet bóklászni a környékén, ami egyébként már jó ideje világörökség. De ha már földrengés… 2015. április 15-én, pár perccel dél előtt egy iszonyú erős, 7,8-as magnitúdójú földrengés pattant ki, kb. 80 kilométerre északnyugatra Katmandutól. Több mint 8 ezren haltak meg, 3 millió fölé tehető a hajléktalanná váltak száma. A főváros is súlyos károkat szenvedett, szép műemlékei közül sok erősen megrongálódott. Az eseményt számos utórengés követte, a legsúlyosabb (7,3M) május 12-én, az előzőtől jóval keletebbre, de ugyanazon törésvonal mentén. Itt gyömöszöli a hajdani óceánban felgyülemlett üledékanyagot a még mindig észak-északkelet felé tartó, évi 4-5 centivel száguldó Indiai-lemez Eurázsiának, s e folyamat eredménye a felgyűrődő Himalája, és a mögötte kiemelkedő Tibeti-fennsík. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10009.JPG" alt="2011_0126nepal10009.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="554" height="416" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>A Durbar tér (egy része)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10045.JPG" alt="2011_0126nepal10045.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="514" height="386" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...meg egy másik, avagy amíg tehén van, galamb is van</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/siva_templom_http_cdn_cnn_com_cnnnext_dam_assets_150426165628-6-before-after-kathmandu-nepal.jpg" alt="siva_templom_http_cdn_cnn_com_cnnnext_dam_assets_150426165628-6-before-after-kathmandu-nepal.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="590" height="332" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Siva templom a 2015-ös földrengés előtt és után</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10019.JPG" alt="2011_0126nepal10019.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="479" height="431" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ez az asszony mintha magát is beledolgozta volna a szőnyegbe</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A tér egyik oldalában áll a Kumari Bahal, az élő istennő háza. Háromszintes, vörös téglás épület, a szokásos fafaragásokkal. Némi pénzért (belépődíj) az egyik ablakban megjelenik maga az istennő, aki – egy kislány. Fotózni tilos. A Kumari Devi intézménye az 1700-as évek második fele óta létezik, eredete elég homályos. Némiképp hasonlóan választják ki, mint a Dalai Lámát, mégpedig kizárólag a newar etnikum arany- és ezüstműves kasztjából. Négy–tíz év körüli kislányok lehetnek a jelöltek, megfelelő horoszkóppal, de számít a szemük színe, a fogaik formája, a hangszínük, összesen 32 alapkövetelménynek kell megfelelniük. De még ez sem elég. A jelölteket egy elsötétített szobába zárják, ahol mindenféle rémséges zajok hallatszanak, szörnymaszkos férfiak táncolnak. Aki a legnyugodtabban viseli a tortúrát, az lesz a kumari és családjával beköltözik az említett házba. Évente néhányszor jelenik meg a város utcáin, legfőképpen egy szeptemberi vallási fesztiválom, amikor díszes hintón hordozzák körbe Katmanduban. Addig marad kumari, amíg az első vérzése meg nem jön, aztán újat választanak. Úgy tartják, kumarit feleségül venni szerencsétlenséget hoz, ettől függetlenül ezek a lányok, amint hallottam, teljesen normális életet élnek uralkodásukat követően. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10011.JPG" alt="2011_0126nepal10011.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="501" height="667" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Egy a számtalan newar mestermunka közül</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10089.JPG" alt="2011_0126nepal10089.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="521" height="391" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Itt még a kutyának is jut egy newar faragású ablakkeret</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Túl sok előzetes elképzelésem nem volt Nepálról. Afféle miniatűr Indiát vártam (némi tibeti beütéssel), ami persze merő ostobaság, hiszen a déli szomszéd óriási és ezerszínű, Nepál pedig hozzá képest csak „százszínű”. Elég kicsi is (másfél Magyarországnyi, kb. 30 millió lakossal), de azért mégis: van saját nyelvük (a nepálit kb. a lakosság fele használja anyanyelvként, plusz még egy csomó egyéb helyi nyelv), a hindi írást használják, a pénznem szintén rúpia, itt született Buddha, ám ennek dacára a népesség kb. 80 százaléka hindu és itt is létezik kasztrendszer. Nepálban viszont nincsenek olyan éles vallási ellentétek, mint a déli szomszédnál. India gazdag, tömérdek szegénnyel, Nepál nagyon szegény, de azért itt nincs olyan tömegméretű feneketlen nyomor, mint amott, ráadásul megindult némi fejlődés (a külvárosokban azért látni néhány kisebb szörnyűséges bódénegyedet). A szegénység sokkal jellemzőbb a vidéki, isten háta mögötti régiókra, ahol viszont nem jártam. Egyszóval „same, same, but different”, vagyis ugyanolyan, csak más. Ez a nyugati hátizsákosok körében módfelett kedvelt, egyébként thaiföldi eredetű kifejezés egész Délkelet-Ázsiában és Indiában is elterjedt és a szóban forgó országok hasonlóságára utal, ahol azért mégis elég nagyok a különbségek.</p>
<p style="text-align: justify;"> Pár éve Nepált még úgy emlegették: „a himalájai királyság”. A Himalája maradt, a királyság eltűnt. A már említett Rana-família már a 19. század közepe óta a király fölött állt, ám a múlt század közepétől a népnek egyre inkább elege lett autokrata uralmunkból, úgyhogy némi indiai segítséggel el is takarították őket. A királyok visszavették hatalmukat, a végén még többpárti demokráciával is kísérleteztek, ám 1996-ban a nepáli kommunista (voltaképp maoista) mozgalom felemelkedésével polgárháborús állapotok uralkodtak el. 2001. június elsején emlékezetes vérengzés zajlott le a királyi palotában. Az események elég zavarosak voltak. Ha minden igaz, Dipendra koronaherceg megöl(et)te apját, anyját és hét további családtagot, majd öngyilkos lett. Tettének oka állítólag az volt, hogy családja ellenezte nősülési szándékát, pontosabban a választottját. Öngyilkossági kísérlete majdnem sikerült. Kómába esett, ennek ellenére ő örökölte a királyi címet. Ámde egy percig sem élvezhette ki, mert sosem tért magához, három nappal később meghalt. A megölt király fivére ült a trónra, akit 2006-ban a képviselőház megfosztott címétől és az ország államformáját szövetségi köztársaságra változtatta. E döntés 2008-ban lépett életbe, az ezt követő választásokat pedig megnyerte a maoista párt, mely egy évre rá a vele koalícióra lépett Nepáli Kommunista (marxista-leninista) Párt vezetőjének adta át a miniszterelnöki hatalmat. Ezek fényében nem meglepő, hogy az országban úton-útfélen látni sarló-kalapácsos és vörös csillagos jelképeket. Valamiféle kommunizmusnak azonban egyéb jelét nem látni. Viszont végre béke van, tűrhetően fejlődik a gazdaság, mindemellett óriási a munkanélküliség. Becslés szerint kereken 2 millió nepáli kénytelen külföldön, főleg a Perzsa-öböl államaiban és Malajziában munkát vállalni (mintegy félmillióan járnak át idénymunkára Indiába is). Velük volt tele oda-vissza a gép, a reptéren pedig olyan plakátokkal reklámozzák magukat a bankok, hogy apu rajtuk keresztül küldi haza a pénzt a képen ábrázolt csonka családnak, hogy a sok földi jót meg tudják venni. Apu, persze, mindezért látástól vakulásig dolgozik valami építkezésen, mondjuk Dubajban, és még mindig óriási az igény a külföldi munkára. Ha hotelemből a központ felé mentem, elhaladtam a belügy épülete mellett, ahol ezerszám álltak útlevélért (vagy a fene tudja, miért) a férfiak.</p>
<p style="text-align: justify;"> Ha az óvárostól északnak tartunk, megérkezünk Katmandu „turistagettójába”, a Thamel negyedbe. Bő évtizede vált újra felkapottá, és népszerűsége a hátizsákosok körében töretlen; teljes a wi-fi-lefedettség, szó szerint pár forintért lehet külföldre telefonálni, itt van a legtöbb vendégház, olcsó hotel, jobbfajta, de azért nem drága étterem, bár és elképesztő mennyiségű ajándékbolt. Hamis CD-k, DVD-k minden sarkon, ruhaüzletek százszámra, és annyi szuvenír, hogy ha azonnal leállnának a továbbiak gyártásával, akkor is kitartana a készlet a jövő századig. Annak dacára, hogy január lévén még nincs főszezon, rengeteg a turista, nem meglepő módon rengeteg a fiatal kínai nő, akik rogyásig tömött szatyrokkal téblábolnak egyik ruhaüzlettől a másikig. Én is megszabadulok pár dollártól, nem bírok ellenállni egy jó szabású, jakgyapjúból készült dzsekinek, meg egy kasmírpulóvernek. A dzsekit alkalmanként használtam is helyben, kora reggel meg estefelé ugyanis elég hűvös volt. Hogy miért mentem pont januárban? Mert valamivel később az ország egyes vidékein elég meleg van, és sokat esik. A napközbeni 14-20 fokos hőmérséklet nekem pont kellemes, néhol kissé ködös, Katmanduban meg hiába süt a nap, a szmog akkor is homályossá teszi a levegőt.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10097.JPG" alt="2011_0126nepal10097.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="562" height="422" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>A Thamel egyik utcája</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10078.JPG" alt="2011_0126nepal10078.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="541" height="406" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> De ki fogja ezt megvenni - és még százával vannak hasonló ajándékárudák</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A Thamel egyébként már az ötvenes évek végétől kedvelt volt a külföldiek körében. Ez az a korszak, amikor a nyugati kultúrából kiábrándult fiatalok elkezdték elözönleni Ázsiát, méghozzá elég jól meghatározott útvonalon (ezt nevezték „hippi-ösvény”-nek), Törökországon, Iránon, Afganisztánon, Pakisztánon át, főként Indiába és Nepálba. Aztán valamelyik miniszterelnök vagy király kiebrudalta a hippiket. Mostanára visszatértek, turisták képében. </p>
<p style="text-align: justify;"> Nepáli utazásom – önmagam számára szabott – egyik előfeltétele volt, hogy a programból nem maradhat ki a Chitwan Nemzeti Park. Ez a 100–800 méter közötti magasságú, javarészt síkvidéki, szubtrópusi jellegű vidék az Indiába is átnyúló termékeny Terai régióban fekszik. Neve azt jelenti: a dzsungel szíve, ami nem egészen fedi a valóságot, hiszen szavannás vidékei is vannak. A 19. század végétől jó ideig a nepáli uralkodó osztály kedvenc vadászterülete volt, habár Katmanduból az 1950-es évekig jószerével csak gyalog volt megközelíthető és az út heteket vett igénybe. De ha már az urak ott voltak, maradtak is hónapokig és kedvükre ölték a tigriseket, orrszarvúakat, leopárdokat. További nyomásként nehezedett a különleges élővilágú területre, hogy az északabbi dombvidékekről egyre több szegényparaszt települt át ide, hogy termőföldhöz jusson. A Terai ma az ország legsűrűbben lakott vidéke. A 60-as évek végére a Chitwan erdeinek mintegy 70 százalékát kiirtották (és még DDT-t is bőséggel használtak), és bár először a rinocéroszok kaptak viszonylagos védelmet, már csak 95 példány maradt a húsz évvel korábbi 800-hoz képest. A nemzeti parkot 1973-ban alapították, tíz évvel később világörökség is lett. Az idők folyamán területét kissé növelték és puffezónákat is létrehoztak. Itt még vannak települések és a lakosságnak a téli időszakban megengedik, hogy az embermagasságúnál is nagyobbra növő fűből bizonyos mennyiséget levágjanak, ha takarmánynak, vagy kunyhóik újrafedéséhez szükségük van rá. </p>
<p style="text-align: justify;"> Nagy reményekkel érkeztem meg a vendégházak sorozatát felvonultató kis faluba, hiszen szállásom közelében, szó szerint a kertek alatt, már ott a vadon. Bemelegítésként elvittek a közeli „elefánttelepre”. A Chitwanban nincsenek vadon élő elefántok, legföljebb a szomszédos védett területekről téved át néhanap néhány bika, viszont tartanak pár tucatot. Elég szomorú látni a leláncolt lábú behemótokat, melyek, ha majd teljesen megszelídülnek, alighanem turistákat fognak fuvarozni. Szaporítják is őket, ami a szerény látogatóközpont megfakult fényképei alapján a következőképpen történik. Egy mahout (elefántidomár vagy micsoda) felül a bika hátára és miközben az a nőstényen próbál tevékenykedni, irányítja, kormányozza. Nem is értem, hogy ez miért nem megy maguktól az elefántoknak.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10214.JPG" alt="2011_0126nepal10214.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="544" height="408" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Őrizetes elefántok a Chitwanban</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Hajnali hétkor akkora köd települ a Chitwanra, hogy amikor első tereptúrámra visznek, csónakkal egy folyón, még nem is látom a víz túloldalát. (Déltájban, amikorra kiderült, kiderült, hogy a folyó nemigen szélesebb 15–20 méternél). Úgy félórát, ha haladtunk, ám a világon semmit se láttam, egy-két majom, néhány merész, vagy szintén rosszul látó vízimadár kivételével. Aztán be, gyalog az erdőbe-mezőbe, ami éppen jött. Az embermagasságú fű és a ritkásan eloszló fák kivételével gyakorlatilag semmi – és bár a Chitwan iránti érdeklődésem nem lankadt, optimizmusom annál inkább. Na, majd délután, a dzsiptúrán, mely aránylag mélyen bevisz a park belsejébe. Két békés mocsári krokodil egy patakparton és néhány madár – nagyjából ennyi. A mocsári krokodil a szubkontinensen és környékén előforduló három krokodilfaj egyike. Nem túl nagy, 4–5 méter hosszúságú hüllő, viszont a legszélesebb pofájú valamennyi társa közül. Ahhoz, hogy egy másik krokodilfajt is lássunk, már tenyésztelepre kell mennünk. A gaviálok vadonbeli egyedszáma 2003-ra 38 (!) egyedre csökkent itteni élőhelyük, a Narayani folyó környékén. Azóta évente begyűjtik a gaviálok tojásait és mesterségesen keltetik ki őket az e célra létrehozott központban, ahol 3–4 éves korukig tartják őket, majd visszatelepítik a folyó környékére. Még így is elég kevés példány marad életben, úgyhogy a faj (mely még Indiában, Pakisztánban és Bangladesben fordul elő), az IUCN besorolása szerint súlyosan veszélyeztetettnek számít. Megjelenésbeli különlegességük a nagyon hosszú és keskeny állkapocs, az oldalirányban ellaposodott farok, és a hengeres testforma, mely kiválóan alkalmassá teszi a vízben való mozgásra, ám szárazföldön esetlenebbek a többi krokodilnál. Viszont a gaviálok élnek a leghosszabb ideig valamennyi krokodilfaj közül.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10229.JPG" alt="2011_0126nepal10229.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="407" height="356" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10253.JPG" alt="2011_0126nepal10253.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="511" height="387" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Szerény ízelítő a Chitwan faunájából</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10246.JPG" alt="2011_0126nepal10246.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="544" height="408" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Gaviál-nevelde</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10252.JPG" alt="2011_0126nepal10252.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="534" height="401" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Milyen jó táska vagy cipő lehetne belőle (á, csak vicceltem!)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Volt szerencsém néhány nagyon ritka állatfajt látni szerte a világon, tigrist azonban még nem. Ennek legfőbb oka, hogy még nem is jártam az élőhelyükön. A Chitwanban viszont élnek tigrisek, méghozzá bengáliak, a legutolsó népszámlálás szerint úgy 100 példány. Tekintve, hogy a park területe nem egészen 1000 négyzetkilométer, aránylag csekély esélyem volt, hogy akár egyet is megpillanthassak. Így is történt – tigris sehol, leopárdról nem is beszélve. Önmagam megnyugtatása végett megkérdeztem egyik parkfelügyelőt, mikor látott itt tigrist utoljára. Azt felelte, tíz éve dolgozik a parkban, de még soha.</p>
<p style="text-align: justify;"> De ha már indiai rinocéroszt se látok, csakugyan baj lesz. Ehhez nem terepjárót, hanem elefántot vetettek be szállítóeszközül, egy négytagú katmandui családot fogtam ki útitársakul (két kisgyerekkel). Kétórás útra fizettem be, de ha valaki már ült elefántháton, tudja, hogy egy is elég sok. Az elefánt tudniillik úgy megy, hogy döcög, billeg, egyszóval irgalmatlanul kényelmetlen az ücsörgés a hátára installált faszerkezetben. Van viszont egy hatalmas előnye. Minden állathoz közel lehet férkőzni vele, azok ugyanis nem félnek tőle, végtére is az is csak állat, még ha nagy is. Eltelik egy óra, kettő, néhány szarvas bámészkodik a magas fű között, orrszarvúnak azonban nyoma sincs. Rajtunk kívül még vagy négy-öt elefántos csoport kering a terepen, a mahoutok kissé emelt hangon üvöltöznek egymással, ki mit lát. Amúgy nem kizárt, hogy az elefántok is kommunikáltak egymással. Ezt az emberi fül számára hallhatatlan infrahanggal teszik, és néha volt olyan érzésem, hogy az elefánt belseje határozottan rezonált alattam. A légzése aligha lehetett, mert rendszertelenül érzékeltem. Az viszont kevéssé valószínű, hogy az orrszarvúakról beszélgettek. Aztán úgy bő három órával az indulás után, szürkületkor, amikor már feladom, egyik mahout jelzi, hogy lát egy anyát a kölykével. És csakugyan, a bozótosban ott legel egy behemót, nála nem sokkal kisebb borjával. Minthogy az elefánt még álltában is mocorog kissé, a mellettem ülő család nem kevésbé, no meg, mert erősen szürkül, talán egy-két használható képet sikerült készítenem róluk. Mindegy, lényeg, hogy megvolt. Eddig csak fotón, filmen láttam ezt a fajt (a két afrikai faj egyedeit szerencsére többször, élőben is) és mindig olyan érzésem volt, mintha ez valamiféle páncélt viselne. Pedig nem, csak ilyen a bőre. Az is feltűnő jellegzetességük, hogy az afrikai rokonokkal ellentétben csak egy szarvuk van, ami voltaképp nem szarv, hanem tülök, anyaga pedig szaru.</p>
<p style="text-align: justify;"> <img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10258.JPG" alt="2011_0126nepal10258.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="492" height="288" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Elefánttúrán</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> <img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10278.JPG" alt="2011_0126nepal10278.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="553" height="415" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ekkora "gazban"....</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10286.JPG" alt="2011_0126nepal10286.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="582" height="437" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Egyetlen használható képem az indiai orrszarvúról (bár erre sem vagyok büszke)</strong></p>
<p> Legközelebb Pokharában folytatjuk, majd visszatérünk a Katmandui-völgybe, és azt is megtudjátok, hogyan lehet Buddhával repülni. </p>
<p><strong> </strong></p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F02%2F07%2Faz_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F02%2F07%2Faz_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2020%2F02%2F07%2Faz_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az út vége - 4. fejezet - Nepál - 1. rész"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/07/az_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/15463890" border="0" /></a><br /></p>
földrengés
gaviál
kumari
Nepál
Chitwan
Katmandu
newar
0
2020-02-23 22:15:58
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2011_0126nepal10206.JPG
https://nemethgeza11.blog.hu/2019/12/22/az_ut_vege_2_fejezet_kaukazus_2_resz
Az út vége - 3. fejezet - Kaukázus - 2. rész (Grúzia)
2019-12-22T16:12:40+01:00
2019-12-22T16:12:40+01:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/175_2010_0813kaukazus10330.JPG" alt="175_2010_0813kaukazus10330.JPG" class="open-in-modal imgleft" style="margin-right: 5px;" width="272" height="364" /> <strong> A hadak útja - Grúzia/Georgia (2010)</strong></p>
<p style="text-align: justify;">A grúz határon való átkelés a pokoli hőségben aránylag zökkenőmentesen történt. Ide nekünk nem kell vízum, bár a kissé érdes modorú hölgyek, akik az útlevél- és vámkezelést végezték, igyekeztek, minél jobban megkeseríteni a várakozás perceit. Úgy két óra múlva már Tbilisziben voltunk. Utastársaim (kivétel nélkül magyarok) azon melegében a busz (levetett német példány) lecserélését követelték, merthogy a plafonja, vagy micsodája, kegyetlenül zörgött. A sofőr másnapra egy csavarhúzóval megoldotta, csere elmaradt. Más kérdés, hogy a csavarok meghúzása magától miért nem jutott eszébe. Nem messze a várostól nagyon egyforma, láthatóan sebtében felhúzott házikókat láttunk. Menekülttábor, de hogy kik, honnan és miért menekültek, majd elmondom később.</p>
<p style="text-align: justify;"> A Rusztaveli sugárúttól egy ugrásnyira lakunk. Tbiliszi ütőere a jórészt neoklasszicista épületekkel körülvett Szabadság (korábban Berija, majd Lenin) térről indul, melynek közepén Szent György egy obeliszk (a 2006-ban emelt Szabadság emlékmű) tetején, bearanyozva, épp a sárkány döfi le. Úgy mondják, az ország a középkorban nyugaton elterjedt nevét, a Georgiát a szentről kapta, bár grúzul <em>Szakartvelónak</em> nevezik. Igazság szerint nem szeretik, ha országukat Grúziának hívják, merthogy szláv eredetű, és nemzetközi fórumokon próbálják elérni, hogy ismét meghonosodjon a Georgia, ahogy pl. az angolban is. A magyar politikai szóhasználatban egyébként az utóbbi években Georgiaként emlegetik. Apró zavar, hogy ilyen néven létezik egy amerikai tagállam, ami mókás esethez is vezetett. Amikor 2008-ban háborúvá fajult a konfliktus a hajdani nagy testvérrel és az oroszok bevonultak Grúziába, ezt az amerikai tévék is bemondták. (Angolul a Georgiát Dzsordzsának ejtik.) Erre betelefonált egy georgiai amerikai nő valamelyik tévétársasághoz, hogy kinézve az ablakon ő bizony egyetlen orosz tankot sem látott…</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/173_2010_0813kaukazus10328.JPG" alt="173_2010_0813kaukazus10328.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="410" height="490" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Szent György szobra Tbilisziben</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/172_2010_0813kaukazus10327.JPG" alt="172_2010_0813kaukazus10327.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="535" height="402" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Rusztaveli sugárút egyik szépen rendbe hozott épülete</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> <em>Sota Rusztaveli</em>, a 12-13. században élt nemesi származású grúz költő <em>A tigrisbőrös lovag </em>című hőskölteménye, a grúz nemzeti eposz révén vált világhírűvé, ámbár kötve hiszem, hogy túl sokan olvasták volna, mint ahogy természetesen mi sem olvastuk el pl. Zrínyi <em>Szigeti veszedelem</em>ét. Kéziratos formában vészelte át az évszázadokat, csak 1712-ben nyomtatták ki először. A mű érdekessége, hogy későbbi kiadásait Zichy Mihály rajzai díszítik, s ezt olyannyira becsben tartják, hogy a grúzok nemzeti festőjükké léptették elő, utcanév és szobor is őrzi emlékét Tbilisziben. A költő nevét viselő sugárút mentén számos, szépen rendbe hozott épület sorakozik: a parlament, a Rusztaveli Színház, az Opera és Balett pszeudo-mór épülete, elegáns hotelek, többnyire drága éttermek, és a túlsó végén még néhány visszafogott magasságú felhőkarcolóra is telt. Nagyon tetszik a sok köztéri szobor, térplasztika, a házfalakra installált kis szoborféle.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/254_2010_0813kaukazus10415.JPG" alt="254_2010_0813kaukazus10415.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="432" height="575" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Kedvenc szobrom Tbilisziben</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/174_2010_0813kaukazus10329.JPG" alt="174_2010_0813kaukazus10329.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="477" height="358" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A tbiliszi városháza</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/252_2010_0813kaukazus10412.JPG" alt="252_2010_0813kaukazus10412.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="481" height="361" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A parlament épülete</strong><strong></strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Tbiliszi építészete stílus szempontjából meglehetősen vegyes, és ez jót tesz neki, annál is inkább, mivel itt nem uralkodtak el a „Sztálin-barokk” borzalmak, bár a külvárosokban itt is elég szörnyűek a múltból visszamaradt lakótelepek. A citadellát a hátán hordozó hegy tövében az óváros főleg 19. századi balkonos épületeivel, szűk kis utcáival, újabb keletű kávéházaival kifejezetten kellemes környezet. Tbiliszi szemlátomást rohamtempóban épül-szépül, fejlődik, a feltúrt utcák és környékük renoválás után hamarosan még vonzóbbá teszik. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/205_2010_0813kaukazus10362.JPG" alt="205_2010_0813kaukazus10362.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="499" height="665" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/207_2010_0813kaukazus10364.JPG" alt="207_2010_0813kaukazus10364.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="526" height="395" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Óvárosi képek </strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Nem fogják kitalálni, hová vezetett első „hivatalos” utunk a helyi Georgica iroda által összeállított program szerint: egy templomba, a <em>Szentháromság (Szabema)</em> katedrálisba. A szovjet időkben alaposan legatyásodott, de manapság is igen szerény életkörülményeket kínáló, frissen függetlenné vált Grúzia egyik első dolga volt, hogy több tucatnyi fővárosi temploma mellé egy giga-katedrális építsen. Igazság szerint már a Szovjetunió végnapjai idején megfogant a gondolat, aztán 2004. november 23-án, Szent György napján szentelték fel, kilenc évvel az alapkőletétel után. 98 méterével a világ harmadik legmagasabb keleti ortodox temploma, 5000 négyzetméterén 15 ezren férnek el (két szinten). Aligha fogom megérni, hogy ez emberiség leszokjon végre a gigantizmusról, az építészetből is áradó pöffeszkedésről, pedig jobb lenne mindannyiunknak. Ha már itt tartunk, nekem sokkal jobban tetszett a 13. század végén egy sziklára épült <em>Metekhi </em>templom, már csak azért is, mert nagyszerű kilátás nyílik a városra. Elsősorban is az alant csörgedező kis <em>Mtkvari</em> folyóra (a grúz nyelvben rengeteg „kimondhatatlan szó van), a mellette álló szobor mellől pedig az óvárosra. A szobor a városalapító I. Vahtang királyt ábrázolja, aki a latinul-görögül (Keleti) Iberiának nevezett ókori eredetű királyság egyik nagy uralkodója volt. Igen, ez ugyanaz a görög eredetű Iberia, mint a hispániai, de a név eredete elég zavaros, arról pedig, hogy miként került ide, fogalmam sincs. Szépen látszik a 13. században épült Narikala erőd pár évtizede újjáépített mása, az eredeti ugyanis leégett. Mellette, ellenpontként, a Szololaki-dombon ismét egy borzalom, a Kartlis Deda (Kb. Georgia anyácska) 20 méter magas alumínium figurája emelkedik, flaska borral az egyik, karddal a másik kezében. 1958-ban készült, Tbiliszi alapításának 1500. évfordulójára. Nagyon szovjet, még jó, hogy vörös csillag nincs a homlokán. A domb tövében búvik meg az óváros, benne egy erősen törökös hatású kénes fürdővel. Tbiliszi épp erről, a kénes melegforrásokról kapta a nevét (hajdani orosz neve <em>Tiflisz</em> volt), mely is illik rá: „Meleg hely” – most speciel tényleg nagyon meleg és párás. Mindig azt hittem, a Kaukázus legalább enyhe klímájú vidék, de a hegység innen még odébb van. Az ország nem hegyvidéki része mérsékelten nedves szubtrópusi éghajlatú, a 40 fokban minden lépés kínszenvedés.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/194_2010_0813kaukazus10351.JPG" alt="194_2010_0813kaukazus10351.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="377" height="415" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Szabema katedrális</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/180_2010_0813kaukazus10336.JPG" alt="180_2010_0813kaukazus10336.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="562" height="422" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Narikala erőd</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/191_2010_0813kaukazus10348.JPG" alt="191_2010_0813kaukazus10348.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="512" height="384" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Török(ös) fürdő</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Elhagyjuk a fővárost és a délkeleti <em>Kakheti</em> tartomány egyik félsivatagos (na, még ez is) vidékére tartunk, karnyújtásnyira az azeri határtól. Röpke félnapos kolostortúra <em>David-Garedzsa</em> félig kőbe vájt 6. századi komplexumánál, meg egy másiknál, aztán a délután már az alig kétezer lakosú <em>Szighnaghi </em>városkában telik. Hajdan nevezetes bortermelő vidék központja volt, s ezt igyekeznek feltámasztani. Besegítünk, részt veszünk egy családi pincészet borkóstolóján. Kissé drága, de megéri. Grúzia területén kb. 8000 éve foglalkoznak borkészítéssel és ennek egyik klasszikus helyi eszköze a <em>kvevri</em>. Jókora agyagkorsó, melyet általában beásnak a földbe, beleszórják a szőlőszemeket, összezúzzák, pár nap múlva eltávolítják a héjakat, az edényt lapos kővel lefedik, azt agyaggal leszigetelik és a bort egy-két évig hagyják érni. Aztán lefejtik és lehet inni. Kár, hogy ilyesmit nem láttunk. A városka viszont csakugyan gyöngyszem. Egy domb tetején lebeg a környező síkság fölött, épületeit nemzetközi segítséggel kiglancolták, s ha lesz valódi turizmus Grúziában, ide biztosan sokan jönnek.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/ez_jo_georgia_map.jpg" alt="ez_jo_georgia_map.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="554" height="409" /></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/221_2010_0813kaukazus10378.JPG" alt="221_2010_0813kaukazus10378.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="509" height="382" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>David-Garedzsa kolostora</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/223_2010_0813kaukazus10380.JPG" alt="223_2010_0813kaukazus10380.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="516" height="387" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Szighnaghi</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/231_2010_0813kaukazus10388.JPG" alt="231_2010_0813kaukazus10388.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="502" height="377" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Borkóstolón</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Sűrű sötétségben érkezünk a tartomány központjába, <em>Telaviba</em>, melyről egyből az jutott eszembe, hogy egy filmben összekeverik a nevét Tel Avivéval (úgy rémlik, a Tom Hanks főszereplésével készült Terminál volt az). Magánháznál szállunk meg, hatalmas nappalija tele antik bútorzattal, a teraszon álló asztalon pedig minimum ötfogásos vacsora – este tíz körül. Felvonul a grúz konyha szinte teljes spektruma, talán csak a két legismertebb étel, a kelt tésztából készült, juhsajttal töltött lepény, az egyébként fenomenális <em>hacsapuri </em>hiányzik, na meg a húsos derelye, a <em>kinkali</em>. Pótoltuk később. Ha az utóbbiból befalunk úgy ötöt-hatot, jó ideig nem kérünk enni, az biztos. Nem tudom, mi az oka (nyilván a bőség), de a grúzok igyekeznek szinte minden ételbe belecsempészni némi diót. Egyik leggyakoribb, szinte minden piacon árult édesség a gyertya formájú <em>csurcskhela</em>, mely madzagra felfűzött magokból és kevés lisztből áll, amit nagyon sűrű szőlőlébe mártanak, így nyeri el végső formáját. Különféle gyümölcsökből készült, lapos, szárított, csőszerűen feltekert édességet is sokfelé árulnak. Ha pedig iddogáló társaságba botlunk, nehéz megúszni, hogy meg ne kóstoljuk híres szilvapálinkájukat, a <em>csacsát</em>. </p>
<p style="text-align: justify;"> <img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/394_2010_0823kaukazus20015.JPG" alt="394_2010_0823kaukazus20015.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="522" height="392" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Hacsapuri</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/395_2010_0823kaukazus20018.JPG" alt="395_2010_0823kaukazus20018.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="478" height="359" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és kinkali</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/352_2010_0813kaukazus10107.JPG" alt="352_2010_0813kaukazus10107.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="418" height="370" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ilyen a grúz kávé. Inkább teát ittunk</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Telaviban nincs különösebb látnivaló, a környékén annál több, például <em>Alaverdi</em> 11. századi, erődítményszerű monostora, vagy <em>Tsinandali</em> kastélya, mely a neves és nemes 19. századi grúz költő, Alexander Csavcsavadze herceg birtoka volt, szép kerttel, és hatalmas, ma is prosperáló borgazdasággal, különös tekintettel a száraz fehérborra. E nagy múltú arisztokrata család egyik ágának tagja volt a 19. század második felében élt <em>Ilia</em> <em>Csavcsavadze</em> író, költő, ügyvéd is, akit ma a modern Georgia atyjaként tisztelnek, mint az orosz cári uralom elleni nacionalista mozgalom legkiemelkedőbb alakját. Nevét viseli többek között a tbiliszi tudományegyetem. Ha már itt tartunk, bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a grúz családnevek végződése vagy <em>-dze</em>, vagy <em>–svili, vagy </em>éppen<em> -eli, -ani</em>. Megkérdeztem Lelát, helyi túravezetőnket (aki egyébként Lazishvili), mit jelentenek. Nos, a -dze azt, hogy valakinek a gyermeke, a -svili pedig azt, hogy a fia. Előbbi a keleti, az utóbbi a nyugati országrészre jellemző. Az -eli a származás helyére utal, az -ani pedig az északnyugati Szvanéti régióra jellemző. </p>
<p style="text-align: justify;"> Grúziában egyébként elég sok, számunkra mókásan csengő keresztnév van. Női név például a Tatuka, a Nino, a Nana, a Nini, a Tatuli, de gyakori férfinév a Mamuka, az Akaki, a Koki, a Gigi (ami a legnépszerűbb grúz férfinév, a Giorgi – György – leszármazottja), nem is beszélve a Zugdidi nevű városról. Képzeljük csak el a helyzetet. Eljön egy grúz házaspár Magyarországra, bemutatkozik a férj: Mamuka vagyok, ez a feleségem, Tatuka, ő pedig a fiunk, Koki. Tudom, hogy nevekkel nem illik viccelődni, de ha ezt egy magyar meghallja, visító röhögésbe tör ki, az biztos.</p>
<p style="text-align: justify;"> Egy éjszakára visszaértünk Tbiliszibe, amit csak azért említek, mert egyik útitársunk (nevezzük Sándornak), mellesleg hozzám csapott állandó szobatársam, ragaszkodott hozzá, hogy nézzünk meg egy templomot, ami az első napon kimaradt. Kissé csodálkoztam, mi az ördögöt akar még, aztán megtudtam. Odamentünk, a templom zárva volt, erre ő: nem baj, elég, ha csak ránézek. Utóbb megkérdeztem, miért csinálta. Azért, felelte, mindig ragaszkodik hozzá, hogy a kiírt program pontosan betartassék, aztán kipipálhatja. Amúgy az egész utat teljes közönnyel ülte végig. Elmondta, gyűjti az országokat, még az idén el akar menni vagy ötbe-hatba, akkor aztán meglesz a száz-nemtudomhányadik. Minden este gondosan leírta, hol jártunk aznap, több száz füzete van otthon hasonlókból. Egyébként könyvvizsgáló. Dolgozik évente úgy két hónapot, megkeres vele jó pár milliót és mivel idén (2010-ben) volt hatvanéves, hatmilliót szánt utazásra. Volt még pár hasonló, sőt még ilyenebb útitársam, itt is, korábban is. Akkor fogadtam meg, hogy magyar utazási irodával többé az életben ne indulok el sehová. Sándor amúgy még egyszer (?) nagyon kiverte a biztosítékot. Egy kisváros újnak tűnő kis hoteljében szálltunk meg, melynek szobáit – mi tagadás – elég monstre bútorokkal tömték meg. Ez még hagyján, de nem volt asztal. Sándor felbődült: ki.aszott, qrva grúzok, hát miért nem képesek betenni egy asztalt, most hogy fogom este megírni a naplómat. Ezen tombolt vagy tíz percig. Mondom, szépen kimész a tágas, kellemes folyosóra, ott vannak asztalok, fotelek, székek, próbáld meg ott. Így is tett. </p>
<p style="text-align: justify;"> Újabb állomásunk, <em>Mtszkheta</em> (szintúgy világörökségi helyszín) csak egy ugrás Tbiliszitől. Senkit sem akarnék lebeszélni a grúz nyelv tanulásáról, de e szavak, nevek nyomán bizonyára a legelvakultabbak is elgondolkodnak, hát ha még az írást is meglátják. A Kura és az Aragvi összefolyásánál fekszik, egy hegytetőről (konkrétan a Dzsvari kolostorból) lenézve csakugyan gyönyörű. A fél város feltúrva, itt is folyik a ráncfelvarrás, noha már most is egymásba érnek a turistabuszok. Ennek fő oka a 11. században épült hatalmas Szvetitszkhoveli katedrális, mely csodás freskóin, ikonjain kívül arról is nevezetes, hogy itt van Jézus köntöse. Vagy nem. A legenda szerint egy Eliás nevű grúziai zsidó megvette Jézusnak a Golgotán viselt köntösét egy római katonától, hazavitte, s amikor nővére meglátta, akkora érzelmeket kavart benne, hogy azon nyomban meghalt. Vele együtt temették el, sírjából hatalmas cédrus sarjadt. Ezt feldarabolták és belőlük készültek a templom alapjai. A város, miként maga a katedrális is, a grúz ortodox egyház központja.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/257_2010_0813kaukazus10002.JPG" alt="257_2010_0813kaukazus10002.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="509" height="382" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Mtszhketa</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/269_2010_0813kaukazus10019.JPG" alt="269_2010_0813kaukazus10019.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="545" height="409" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Freskó a Szvetitszkhoveli katedrálisban</strong> </p>
<p style="text-align: justify;"> Rátérünk a nevezetes grúz hadiútra, mely évszázadok óta köti össze Grúziát Oroszországgal. Ezen keltek át időtlen idők óta a kereskedők éppúgy, mint a külső támadók, és persze itt jöttek be az orosz hadak 1799-ben, amikor Oroszország bekebelezte a Grúz Királyságot. Cári ukázra akkor javították fel, hogy a katonai csapatok könnyebben mozoghassanak. Keresztülmegy hegyeken, völgyeken, mi speciel most a hegyekre vagyunk kíváncsiak. Végre a Kaukázus, és sehol egy templom - vagy csak nem látjuk. Szállásunk az ország legkedveltebb síparadicsoma, Gudauri környékén van, 2200 méter magasan. És egy meglepetés: szép, vöröses színű édesvízi mészkőkiválások, pont az országút mentén. Jelenleg is épülnek, hiszen a források ma is aktívak.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/278_2010_0813kaukazus10029.JPG" alt="278_2010_0813kaukazus10029.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="570" height="428" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Útközben. Ananauri középkori erőd-templom komplexuma</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/332_2010_0813kaukazus10086.JPG" alt="332_2010_0813kaukazus10086.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="510" height="328" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Útban Gudauri felé</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/306_2010_0813kaukazus10058.JPG" alt="306_2010_0813kaukazus10058.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="545" height="409" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Édesvízi mészkőkiválások</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Délután, nem valami verőfényes időben megpillantjuk az 5047 méter magas Kazbeket. Szép, hó és jég borította rétegvulkán. Fő kőzete a trachit, magas szilícium-dioxid tartalmú lávája miatt elég robbanékony természetű, de már régóta alszik. Egy kis faluból dzsippel - jó pénzért - föl lehet menni egy kissé magasabban fekvő templomhoz, de ezt most kihagyom. Szó se róla, Grúzia templomai világszámok, na de napi három... Persze, sejtem az okát. Utaztatónk önmagát kulturálisként határozza meg, és a kinti partnertől nyilván ehhez méltó programot kért. Megkaptuk. Szegény Lela.. Amúgy nem profi idegenvezető, angol-orosz szakos tanárként végzett az egyetemen, ez neki csak nyári munka. Látszott rajta, hogy tisztességgel bemagolt minden apró részletet, ugyanolyan tisztességgel fel is mondta, Péter, a saját vezetőnk pedig fordított. Ez most kivételesen nekem sem ártott, mert az egyházi nyelvhasználatban nincs túl nagy gyakorlatom. Csoportunk néhány tagja, nyilván igazi kulturális utazók, gondosan jegyzeteltek, hogy aztán otthon e jegyzeteiket soha többé elő ne vegyék. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/312_2010_0813kaukazus10064.JPG" alt="312_2010_0813kaukazus10064.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="549" height="412" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A Kazbek...</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/321_2010_0813kaukazus10073.JPG" alt="321_2010_0813kaukazus10073.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="517" height="388" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és a környező vad hegyek</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Lela egyébként már a határátkelésnél elbűvölt. Szépnek nem mondanám, elöl, hátul lapos, jellegzetes grúz orr, és mégis... Tetszésemet értésére-tudomására adtam-hoztam, de ennél tovább nem jutottunk. Érthető... a távolság, a nyelvi, kulturális, életkorbeli különbségek stb. Miután hazajöttem, még évekig sokat chateltünk a Facebookon. Már harminc is elmúlt, mire eljutott Európába, Olaszországba, a velencei egyetemre kapott ösztöndíjat, az amerikai irodalmat tanulmányozza, ha ott van még. Egy idő után kérte, hogy töröljem az ismerőseim közül, mert a Facebookot csak a családtagjaival, barátaival való kapcsolattartásra szeretné használni, és különben is, mindig megnézi az oldalamat, pedig nem akarja. Utóbb a profilját is megszüntette. Úgy két-három éve írt egy e-mailt, hogy két napra Budapestre jön, milyen megnéznivalókat ajánlok. Ajánlottam. Azt, hogy akar-e velem találkozni, nem említette, én sem, így aztán nem is találkoztunk. Furcsa lány. Amúgy már 37 éves.</p>
<p style="text-align: justify;"> Nekem a Kaukázusról két dolog szokott eszembe jutni, mindegyik régi keletű. Kisgyerekként, kvázi mese formájában, olvastam a görög mítoszokat és nagyon megragadott, hogy Zeusz Prométheuszt, aki ellopta az embereknek a tüzet, bosszúból a Kaukázus szikláihoz láncoltatta, ahol egy sas naponta tépte a máját, ami éjszakánként újra kinőtt. Ebből, gyerekésszel, azt vontam le, hogy egyrészt, szadista egy állat volt ez a Zeusz, másrészt hogyan lehet az, hogy a nyomorult fickó mája mindig újranő. Nagyon nem lepett meg a sztori maga, hiszen a görögök ennél sokkal agyamentebb történeteket is kitaláltak. Aztán jóval később megtudtam, hogy az emberi szövetek közül a máj az egyedüli, ami csakugyan újranő (bár nem éppen naponta). Lehet, hogy az ókori görögök ezt már tudták? Vagy csak beletrafáltak?</p>
<p style="text-align: justify;"> A másik: már kisiskolás korunkban úgy tanultuk, hogy a Kaukázus Európa és Ázsia (egyik) határa. Na jó, de akkor hova tartoznak a kaukázusi köztársaságok? Ennek csak valahogy most jutott eszembe utána nyomozni és meglepő eredményre jutottam. Mint államot Örményországot és Grúziát egyértelműen Európához sorolják. Hittem én. Aztán találtam egy másik térképet a neten, ahol mindkettő Ázsia részeként van feltüntetve. Természetföldrajzi szempontból ellenben Örményország Nyugat-Ázsia része, Grúziát meg Azerbajdzsánt kettévágja a Kaukázus, úgyhogy a déli részük Ázsia, az északi Európa. Ekkora marhaságot! </p>
<p style="text-align: justify;"> Gori városát csakis azért kerestük föl, mert itt született Joszif Dzsugasvili, magyarán Sztálin. Korábban, az út mentén, amikor útitársaim megpillantottak egy kis Sztálin-szobrot, azonnal megállást vezényeltek. Kérdezte is Lela, miért olyan érdekes nekünk Sztálin szobra. Elég nehezen tudtam elmagyarázni, de azért elmeséltem, hogy 56-ban Budapesten a felkelők egyik első dolga volt szobrának ledöntése. Különös módon viszonyulhatnak hozzá a poszt-szovjet államokban. Hiszen ő „nyerte meg” a Szovjetuniónak a háborút, így tartja a közvélekedés, miközben egy frászt ő; a kiváló felkészültségű marsalljai, a milliószámra vágóhídra küldött kiskatonák, meg a borzalmas áldozatokat hozó civil lakosság. Ha már ott vagyunk, megnézzük a szülőházát, a múzeumát, hajdani vasúti kocsiját, a város főterén álló szobrát viszont nem, mert azt pár nappal kiutazásunk előtt eltávolították. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/343_2010_0813kaukazus10097.JPG" alt="343_2010_0813kaukazus10097.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="398" height="530" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Sztálin szobra a szülőháza melletti múzeumnál</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Utunk egyik leglátványosabb helyszíne <em>Vardzia</em> barlangvárosa. A Mtkvari-folyó szurdokának oldalában alakították ki, több szinten. Azért pont itt, mert kiváló védelemül szolgált és a törökök 16. századi bejöveteléig nem is tudták bevenni. A tufabreccsába kereken 240 helyiséget vájtak a 12-13. században ide visszahúzódó szerzetesek, a kápolnákat csodás freskókkal díszítették, melynek, mint másutt is, egyik főalakja Tamar királynő, aki a középkori Grúzia fénykorában uralkodott és az ország legnagyobb történelmi személyiségei között tartják számon.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/379_2010_0813kaukazus10136.JPG" alt="379_2010_0813kaukazus10136.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="577" height="433" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>A Mtkvari folyó szurdoka</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/385_2010_0823kaukazus20005.JPG" alt="385_2010_0823kaukazus20005.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="593" height="445" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> <br /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/390_2010_0823kaukazus20010.JPG" alt="390_2010_0823kaukazus20010.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="516" height="687" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Vardzia barlangvárosa</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/399_2010_0823kaukazus20024.JPG" alt="399_2010_0823kaukazus20024.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="486" height="365" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ... és egy freskó a belsejében</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A történelmi-vallási emlékeknek csak nem akar vége szakadni. Hibát követnék el, ha kihagynám a <em>Kutaiszi</em> városa közelében fekvő <em>Gelati</em> monostorát, mely akadémiaként kulcsszerepet játszott a középkori Grúzia kulturális életében. Számos gyönyörű freskó árnyékában itt nyugszik például <em>IV. Dávid király</em> („Az építő”), aki a 11-12. század fordulóján a kaukázusi régió nagy részét a grúz királyság fennhatósága alá vonta. Készséggel elismerem, hogy e nevek a magyar olvasónak semmit sem mondanak, meg azt is, hogy templom, monostor ilyen töménységben egy idő után kissé unalmassá válik, ám ezzel csupán arra kívánok rávilágítani, hogy ez a kis ország őrületesen gazdag kulturális kincsekben. Ha nekünk csak egyetlen, az itteniekhez hasonló kis templomunk volna ilyen műalkotásokkal, csodájára járna a világ, de legalábbis Európa. Georgia-Grúzia azonban egyelőre még – földrajzilag elsősorban – elég messze van Európától.</p>
<p style="text-align: justify;"> A magyar nyelvben kissé pajzánul csengő nevű Zugdidi városában terepjárókra váltunk, indulunk az északi országrészbe, Szvanéti tartományba. Négy (plusz egy) órás kínkeserves zötykölődés egy rettenetes hegyi úton (130 km), aztán végre elérjük a régió központját, Mesztiát. (A plusz egy óra várakozással telt egy tajtékzó patak mentén, mert éppen a lezuhanásra kész sziklákat bontották ipari alpinisták.)</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/421_2010_0823kaukazus20049.JPG" alt="421_2010_0823kaukazus20049.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="526" height="395" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Vad utakon Szvanéti felé</strong></p>
<p style="text-align: justify;">Kérdem a sofőrt, miért nem javítják fel az utat, mire azt feleli, volt rá szándék, de így egyelőre legalább nyugtuk van a külvilágtól. Oroszul beszélgettünk, ő is, én is elég rosszul. Megjegyzem, ha valahol társalogni kellett, először angollal próbálkoztam, de ez többnyire nem járt sikerrel. Erre rögtön megkérdezték, tudok-e oroszul és a legtermészetesebb módon így folytattuk. Pedig a grúzoknak minden okuk megvolna rá, hogy utálják az oroszokat. Meglehet, így is van, de ha már tudnak egy idegen nyelvet, miért ne használják. Az oroszok először a 19. század közepétől annektálták területről területre, aztán 1921-től jött a szovjet uralom, majd az 1991-ben újból elnyert függetlenség után elkezdődött a dél-oszétiai és abháziai válság, mely 2008 augusztusában háborúba torkollott, amit Grúzia kezdett el, a nem kevés diktátori hajlammal megvert erősen nacionalista Szaakasvili elnök voluntarista politikája nyomán. (Szaakasvili egyébként 2003-ban, az úgynevezett rózsás forradalom nyomán jutott uralomra.) E két kis régióban régóta roppant ellentétek feszültek a grúzok és a helyi, főként orosz szeparatisták között, mely utóbbiakat Oroszország erősen támogatta. Abháziából kereken negyedmillió grúz menekült el, Dél-Oszétiából meg egy csomó oszétot űztek el. A harcok során hol az abházok, hol a grúzok vették át és vissza a hatalmat. Az orosz hadsereg megtámadta a Dél-Oszétiát elfoglalni készülő grúz erőket, majd ezt Oszétián kívül is folytatta. Most csak a végeredményt közlöm: Grúzia elveszítette az ellenőrzést a két szakadár terület fölött, melyek kikiáltották a kizárólag Oroszország által elismert függetlenségüket. Több grúz Facebook-oldalán is olvastam ezt a szöveget: „Georgiai vagyok és Oroszország megszállta a hazámat.” Mindezek dacára országszerte nagyon sok az orosz áru.</p>
<p style="text-align: justify;"> Mi azonban most a békés Mesztiában vagyunk. Tágabb környezetében, több mint száz kis faluban összesen 15 ezren élnek, szépséges hegyek között. Az itt lakók kőházaikhoz 10–15 méter magas, felfelé kissé elkeskenyedő, 3–5 szintre tagolt tornyokat építettek, évszázadokon át. A tornyok funkciójáról kétféle magyarázatot is hallottam. Az egyik, hogy a felsőbb szintekre húzódtak fel télen, amikor a tájat vastag hó lepte el, a másik, hogy onnan figyelték a közeledő ellenséget és a magasból védekezhettek is. Maguk a lakóházak 80–130 négyzetméteresek és kétszintesek. A földszint egyetlen teret alkot, télen a lakók ezt a helyiséget megosztották állataikkal, melyeket szépen faragott fa válaszfallal különítette el maguktól. A felső szintet nyáron használták, ott tárolták a takarmányt és a szerszámokat. Némely ház különlegessége, hogy a mai napig igazi pala borítja a tetejüket, magyarán palakőzet.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/449_2010_0823kaukazus20086.JPG" alt="449_2010_0823kaukazus20086.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="549" height="412" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Mesztia tornyos épületei</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/375804_10151090975453611_788293871_n.jpg" alt="375804_10151090975453611_788293871_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="543" height="362" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ilyen a földszint belülről - persze, felújítva</strong></p>
<p style="text-align: justify;">S ha valaki azt hinné, immár az isten háta mögött vagyunk, az menjen el az újabb kétórás ülepgyötrő autóútra fekvő, 2200 méter magasan levő, kb. 200 lakosú <em>Ushguli</em> faluba. Voltaképpen négy parányi falucska alkotja, összesen valami 220 lakossal. Szinte középkori állapotokat láttunk – de parabolaantennákkal, és ami nem utolsó szempont, a távoli hegyekről gleccserek lógnak. Távolodóban, a lenyugvó nap fényébe még kiemelkedő 4858 méter magas Tetnuldi piramisszerű csúcsa búcsúztat bennünket a hegyektől.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/472_2010_0823kaukazus20111.JPG" alt="472_2010_0823kaukazus20111.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="561" height="421" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Ushguli</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/488_2010_0823kaukazus20129.JPG" alt="488_2010_0823kaukazus20129.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="557" height="418" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Egy kis középkor</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/476_2010_0823kaukazus20115.JPG" alt="476_2010_0823kaukazus20115.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="538" height="350" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ennél közelebb nem jutottunk a Kaukázus gleccsereihez</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/514_2010_0823kaukazus20160.JPG" alt="514_2010_0823kaukazus20160.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="540" height="405" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Tetnulni csúcsa</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Másfél napra kiszaladunk Batumiba, a Fekete-tengerhez. Sok örömünk nem volt benne, egyik nap szinte végig esett az eső, no meg a hosszan elnyúló strand sem valami fényes. Jókora kövek alkotják, de legalább lekerekítettek, ámbár így se lehet nagy öröm rajtuk heverészni. </p>
<p><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/535_2010_0823kaukazus20185.JPG" alt="535_2010_0823kaukazus20185.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="538" height="316" /></p>
<p> <strong> Batumi strandja</strong></p>
<p> Még valami! Magyarra szinkronizált amerikai filmekben gyakran hallhatjuk, hogy a bűnelkövető vagy az áldozat „kaukázusi”. Hogyhogy gondolhatnók, ennyi grúz, örmény, azeri van Amerikában? Nem. Csak a fordító ostoba. Amerikában a kaukázusi a fehér ember szinonimája. Ha jól tudom, egy 18. század végi német antropológus a kaukázusiakban látta meg a fehér rassz legszebb emberpéldányait. Hát, nem tudom… Ω</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/2010_0823kaukazus20125.JPG" alt="2010_0823kaukazus20125.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="316" height="420" /></p>
<p> <strong> Ő volt Lela</strong></p>
<p> </p>
<p style="text-align: left;"> </p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2019%2F12%2F22%2Faz_ut_vege_2_fejezet_kaukazus_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2019%2F12%2F22%2Faz_ut_vege_2_fejezet_kaukazus_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2019%2F12%2F22%2Faz_ut_vege_2_fejezet_kaukazus_2_resz%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az út vége - 3. fejezet - Kaukázus - 2. rész (Grúzia)"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2019/12/22/az_ut_vege_2_fejezet_kaukazus_2_resz#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/15361548" border="0" /></a><br /></p>
hacsapuri
Sztálin
Kaukázus
Grúzia
Batumi
Tbiliszi
Rusztaveli
Mesztia
Kazbek
1
2020-08-28 22:32:04
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/175_2010_0813kaukazus10330.JPG
https://nemethgeza11.blog.hu/2019/08/11/utas_es_vilag
Az út vége - 3. fejezet - Kaukázus - 1. rész
2019-08-11T18:04:27+02:00
2019-08-11T18:04:27+02:00
Németh Géza
https://blog.hu/user/802694
<p> <strong>A HADAK ÚTJA</strong></p>
<p style="text-align: center;"><strong> Örményország és Grúzia (2010)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/081_2010_0813kaukazus10227.JPG" alt="081_2010_0813kaukazus10227.JPG" class="open-in-modal" width="257" height="342" /></strong> Örményország kissé szovjetesen fogadott bennünket – a jereváni repülőtéren. Több mint két órába telik, mire – bár csaknem szinkronban tesszük – pénzt váltunk, megkapjuk a vízumunkat és átesünk az okmányellenőrzésen. Tegyük hozzá, a jereváni repülőtér, különösen hajnali órán, nem túl sok gépet és utast fogad. Szállodánk is kissé múltidéző, különösen a reggeli csigalassúságú szervírozása, de azért egész jó. Egy konyaküzem működik a közelben, macskaugrásnyira pedig a nemzeti stadion, egy domb oldalában, félig belemélyesztve. De ha már konyak… A francia cognac mint italfajta neve szigorúan védett, nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt. Iszonyú kemény feltételeknek kell megfelelni, hogy az üvegekre kiírhassák a cognac nevet, és ezek teljesítésére még a francia gyártók közül is elég kevés képes. Természetesen az örmények sem, bár az otthon árusított márkákra azért ráírják, hogy cognac. A pontos elnevezés valójában brandy, amitől persze még lehetnek jók. </p>
<p style="text-align: justify;"> Egyetemista koromban irigyeltem ideiglenesen Moszkvában, vagy Leningrádban állomásozó, kötelező féléves nyelvgyakorlaton részt vevő társaimat, akik a konzulátus tiltása ellenére is meg-megszöktek, például a Baltikumba, a merészebbek pedig a kaukázusi köztársaságokba, vagy akár Üzbegisztánig is eljutottak, csekély összegért, akkor még rubelért. Most már persze nincs rubel, van helyette <em>dram</em> (etimológiailag rokon a görög drachmával és az arab dirhammal), és drágább is. Most végre nekem is sikerült.</p>
<p style="text-align: justify;"> Az éjszakai repülés után nem sok idő marad a pihenésre, szinte melegében rávetjük magunkat a Matenadaran Könyvtárra (múzeumra?, intézetre?), mely elismerten a világ egyik leggazdagabb gyűjteményét birtokolja örmény (és egyéb) nyelvű középkori kéziratokból és könyvekből. Történelmi, filozófiai, orvos- és mindenféle egyéb tudományos és irodalmi művek ezek, melyekből sokkal több is lehetne, ha bő ezer éve el nem pusztul sok ezer a türk-tatár invázió során. A maradék gyűjtemény, mely ma kb. 17 ezer könyvet, kéziratot számlál, elég hányatott sorsú, megjárta a közeli Ecsmiadzint, de még Moszkvát is a forradalom után, ám mégiscsak visszakerült örmény földre, majd végleges elhelyezést nyert egy szépnek nemigen mondható, 1962-ben épült szürke monstrumba. Azt, hogy a számunkra bemutatott néhány tucat példányból akár egyet is ki tudjak emelni, ne várják; tobzódtunk a csodálatosan illusztrált művekben, melyekről helyi vezetőnk, Marija beszélt (jellegzetes szláv, lágy akcentusú angolján), igen kimerítően. Nem tudom, miért kérte, hogy szólítsuk Mary-nek. </p>
<p style="text-align: justify;"> Azon melegében – mondottam volt az imént, és ezt értsék szó szerint. Már az indulásunk előtt nézett előrejelzések is sejttették a várható borzalmakat, és meg is kaptuk. Hiába van a város közel 1000 méteres magasságban, egy amfiteátrumszerű völgyben terül el, úgyhogy itt augusztusban mindennapos a 40 fok és a magas páratartalom. A hőség akkor kezd igazán kellemetlenné válni, amikor először a felszínen nézzük meg az örmény népirtás áldozatainak szentelt múzeumot és obeliszket. Szerencsére a főként fotókból, korabeli dokumentumokból álló gyűjteményt eldugták a felszín alá, ami kellemesebb környezetet kínál.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/004_2010_0813kaukazus10147.JPG" alt="004_2010_0813kaukazus10147.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="450" height="337" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Az örmény népirtás emlékműve</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Az örmény népirtás távolabbi előzménye, hogy az ország (melynek saját nyelvükön Hajasztan a neve) a XV. századtól kezdve vált az Oszmán Birodalom részévé, sőt a mai Törökország keleti részén is nagy számban éltek örmények, akik, keresztények lévén, másodrendűnek számítottak a muzulmán tengerben. Hiába a nyugati nyomás a kisebbségek helyzetének javítására a XIX. század közepétől, a helyzet nem javult, ezért a nyugaton tanult és hazatért fiatal örmények, akárcsak másutt a birodalomban, szervezkedni, lázongani kezdtek, ami véget érni nem akaró megtorlások sorozatába torkollott. Mindez 1915-ben csúcsosodott ki; a törökök gyakorlatilag mindent megtettek az örmény néppel, amit a nácik másokkal a második világháború során: vezető értelmiségiek bebörtönzése és kivégzése, tömeges kitelepítések, az ezekkel járó éhhalál, koncentrációs táborok, tömegmészárlás, hadd ne folytassam. Örmény források szerint nagyjából 1,5 millió örmény esett közvetve vagy közvetlenül a terror áldozatául. Nemzetközi becslések e számot a felére teszik, a mai török állam pedig el sem ismeri a genocídium megtörténtét. Népirtásként 24 ország ismeri el, környezetünkből. pl. Ausztria, Szlovákia, Csehország, Szlovákia, Lengyelország – Magyarország viszont nem.</p>
<p style="text-align: justify;"> A túlélők közül nagyon sokan elmenekültek. Az örmény diaszpóra az egyik legnagyobb a világon, bár a kivándorlásnak több évszázados hagyományai vannak. Az immár újra független Örmény Köztársaság (kb. akkora, mint hazánk harmada) területén 3,3 millióan élnek (ebből kb. egy millióan Jerevánban), szétszóródva pedig nagyjából 7 millióan. Szinte nincs is olyan nyugat-európai, közel- és közép-keleti ország, ahol ne lenne örmény negyed, de különösen sokan élnek Franciaországban és az Egyesült Államokban. Az örmények, természetesen, örményül beszélnek, az írásuk is egyedülálló. Ezt az 5. században szerzetesek fejlesztették ki. Ilyenképpen sem a beszédükből, sem az írásukból egy szót sem értünk. Végszükség esetén el lehet boldogulni az orosszal.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/015_2010_0813kaukazus10159.JPG" alt="015_2010_0813kaukazus10159.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="318" height="424" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Ilyen az örmény írás</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Örményországot, Grúziával és Azerbajdzsánnal együtt, 1922-ben annektálta a Szovjetunió, bár a régió csak 1936-ban vált szét három tagköztársaságra, és az örmények 1990 augusztusában váltak (a baltikumi államok után elsőként) függetlenné, remélhetőleg, végleg. Azért nem ment minden ilyen simán. Emlékeznek még <em>Hegyi-Karabahra</em>? Nem nagyon, ugye. A már a szovjet időkben is autonóm, örmény többségű, de elég kevert lakosságú területet az őt teljes egészében körülvevő Azerbajdzsánból kormányozták. 1988 elején a karabahi örmények tüntetésekbe kezdtek, hogy területüket egyesítsék Örményországgal. Nem telt bele sok idő, és az örmények és azeriak már egymást ölték. Akkortájt hangzott el, sosem felejtem el, a Magyar Rádió akkori moszkvai tudósítójának szájából, hogy a Szovjetunióban egy hosszú, talán tíz évig is eltartó polgárháború vette kezdetét. Ne feledjük, akkor még nálunk is csak lengedezett a rendszerváltozás szele. Polgárháború a Szovjetunióban?! Hegyi-Karabah amúgy mintegy ötéves örmény-azeri háborúskodás után 1996-ban független köztársaság lett, kb. 150 ezer lakossal és kb. akkora területtel, mint Baranya megye. Más kérdés, hogy egyetlen ENSZ-tagország, még Örményország sem ismeri el, csupán három, hasonló nemzetközi jogállású kis kaukázusi államalakulat. A polgárháború idővel átalakult egykori tagköztársaságok némelyikének háborújává.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/ormenyorszag.jpg" alt="ormenyorszag.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="415" height="374" /></p>
<p style="text-align: justify;"> Jereván nem különösebben karakteres, és bár ősi település, csak 1918-ban lett főváros, e minőségében a 13. az ország történetében. Ez volt az első olyan szovjet város, amit (1924-ben) „megterveztek”, sugaras szerkezetű utcákkal, más kérdés, hogy eredetileg csak kb. 150 ezer lakosra. E tervezésnek súlyos ára volt, egy sor értékes régi épületet leromboltak, amik meg a helyükbe épültek, nem föltétlenül vonzó alkotások. Nagyjából az ezredforduló körül kezdődött a város modernizálása, így egyre emberbarátabb képet nyújt. A szállodánktól kb. 10 percre fekvő Köztársaság tér aránylag tűrhető, és annak ellenére, hogy sikerült teljesen lebetonozni, szökőkútjai és kis medencéi enyhítenek valamelyest a sivárságon.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/086_2010_0813kaukazus10233.JPG" alt="086_2010_0813kaukazus10233.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="460" height="345" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Jereváni utcakép</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/089_2010_0813kaukazus10236.JPG" alt="089_2010_0813kaukazus10236.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="504" height="378" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A Köztársaság tere</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/095_2010_0813kaukazus10242.JPG" alt="095_2010_0813kaukazus10242.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="511" height="383" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Bolhapiac</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/084_2010_0813kaukazus10231.JPG" alt="084_2010_0813kaukazus10231.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="394" height="525" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> A kolduló Lenin (nem az ám, csak profilból kissé hasonlít)</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A fővárostól csak egy ugrás <em>Ecsmiadzin</em>, az örmény apostoli egyház székhelye. Érdemes megjegyezni, hogy a kereszténység a világon először örmény földön vált államvallássá, i. sz. 301-ben, s alig pár évvel ez után épült fel az ecsmiadzini katedrális, mely azóta persze némileg átalakult. Helyét a térítés apostola, az ország védőszentje, Szent Gergely (a „Megvilágosító”) látomása nyomán jelölték ki; Krisztus leszállt a mennyből és aranykalapáccsal mutatta meg neki a templom helyét. Közel fekszik hozzá Zvartnots, egy a 7. század közepén épült templom többé-kevésbé rekonstruált maradványa. Az eredeti nagyjából a 10. századig állt, aztán – ismeretlen okokból – összeomlott. Csak a 20. század elején kezdték feltárni.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/017_2010_0813kaukazus10161.JPG" alt="017_2010_0813kaukazus10161.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="502" height="377" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Ez ecsmiadzini katedrális kívülről</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/023_2010_0813kaukazus10168.JPG" alt="023_2010_0813kaukazus10168.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="473" height="359" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ... és egy kicsit belülről</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/039_2010_0813kaukazus10184.JPG" alt="039_2010_0813kaukazus10184.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="493" height="304" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Zvartnots templomának romjai</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/036_0362010_0813kaukazus10181.JPG" alt="036_0362010_0813kaukazus10181.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="524" height="393" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Keresztelő</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/031_2010_0813kaukazus10176.JPG" alt="031_2010_0813kaukazus10176.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="508" height="357" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> ...és egy kis életkép a közelből</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A városhoz közel épp elcsíptünk egy keresztelőt egy másik templomban, aminek már nem emlékszem a nevére és ezen csöppet se csodálkozzanak: 17 napos utunk során minimum húsz templomot, kolostort kerestünk fel, és ebbe még bele se számoltam a romokat és a kőbe vájt, egykor vallási rendeltetésű helyeket.</p>
<p style="text-align: justify;"> A <em>Garni-szurdokra</em> előre fentem a fogam, így utólag meg szinte fénypontként tekintek vissza rá: a fővárostól kb. 25 kilométerre levő, mintegy 300 méter mély kanyon, illetve benne a Goght folyócska gyönyörű bazaltorgonákat tár fel; ahogy itt nevezik, ez a „kövek szimfóniája”. Hogy mikor képződtek, fogalmam sincs, tekintve, hogy sem magyar, sem helybeli idegenvezetőnket a legcsekélyebb mértékben sem érintették meg a természettudományok, úgyhogy az ilyen jellegű látnivalók mibenléte sem. Ez egyébként szinte minden utazási iroda legtöbb túravezetőjére igaz. Amúgy nagyon rendes srácok, kiválóan felkészültek, emberileg is elég közel kerültem hozzájuk, de a természetismeret, legalább alapfokon, azért beletartozhatna egy önmagát kulturálisnak meghatározó iroda repertoárjába. Igazság szerint annyira nem is izgatott a kora, legföljebb rutinból; az embert egy idő után már nem különösebben érdeklik a századok, az évmilliók. A lényeg a látvány. Később megtudtam, hogy le lehet menni akár az oszlopok tövébe is, de persze, nem mentünk le. Jóval több időt szenteltünk az 1. században emelt görög-római templomnak, mely 24 jón (szintén bazalt) oszlopával kétségkívül impozáns látvány. Azt azért jó lett volna tudatosítani a társaságban, hogy a bazaltoszlopok a közhiedelemmel ellentétben nem mindig hatszögletűek: van négy-,öt-, hét- ,sőt nyolcszögletű is. De miért? Alapvetően azért, mert a felszínre jutó láva gyorsan hűl ki és összehúzódik. A természet pedig, tudjuk, valami okból különösen kedveli a poligonális szerkezeteket, az pedig, hogy hány szöget alakít ki, az ő dolga. Ilyen formákat ölt a kiszáradó, zsugorodó anyag egy tómederben, vagy a fagy és olvadás gyötörte tundratalaj is. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/049_2010_0813kaukazus10195.JPG" alt="049_2010_0813kaukazus10195.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="517" height="388" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>A Garni-szurdok</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/056_2010_0813kaukazus10202.JPG" alt="056_2010_0813kaukazus10202.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="510" height="383" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Bazaltoszlopok, avagy a kövek szimfóniája</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> A szurdoktól nem túl messze áll az immár Világörökségnek számító <em>Gegard</em> monostorkomplexum, bár az, hogy áll, némi túlzás. Elődjét a 4. században a sziklafalakba vájták, csak itt nem felülről kezdték, mint az etiópiai Lalibelában, hanem oldalról. Sokszor elpusztult, sokszor újjáépítették, mindig kissé változó formában, maira emlékeztető formája a 13. századtól kezdett kialakulni, amikortól már kívülről is több épületrészt toldottak hozzá. A keleti keresztény templomokra jellemző előcsarnoka (helyi nevén <em>gavit</em>), vaskos oszlopaival különösen impozáns. Freskók, ha voltak is némely kápolnában, zömmel elenyésztek; a díszítést a korabeli mesterek a kő megmunkálásával oldották meg. Itt találkozunk először a <em>kacskar</em>okkal, e középkori eredetű kereszt-kövekkel, melyeknek alapmotívuma természetesen a kereszt, de díszítik virágminták, napszimbólumok is. Rendeltetése az idők során változott; eleinte az élők és holtak lelki üdvéért, aztán hadi sikerek, templomok felépültének emlékére emelték, de sokhelyütt láthatunk ilyeneket temetőkben is, sírkőként. Utóbb a Szevan-tó közelében meglátogattuk a nevezetes Noratus temetőt, ahol ránézésre is több száz kacskar van; a legidősebb korát a 10. századra teszik. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/082_2010_0813kaukazus10228.JPG" alt="082_2010_0813kaukazus10228.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="527" height="702" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Sziklába vájt templomok</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> <em>Khor Virap</em> kolostorának aligha találhattak volna festőibb helyet, bár építésének kezdetekor aligha ez volt a fő szempont. Egy kisebb magaslaton emelkedik – úgy 100-150 méterre a török határtól –, ahonnan – elvileg – jól látszik a túloldalon (a törökön) emelkedő Ararát. Igazából négy országhatár is nagyon közel van itt egymáshoz; az említetteken kívül az iráni és az azeri is (utóbbi a nahicseváni enklávé révén). Török terület ide vagy oda, ez az örmények szent hegye, az istenek lakhelye, afféle helyi Olümposz, a köztársaság jelképe, ott van a címer közepén (még a szovjet időkben is ott volt), de szerepelt az 50 dramos bankjegyen is, míg ki nem váltotta fémpénz. A hatalmas rétegvulkánnak két csúcsa van (krátere viszont nincs), a magasabb 5137 méterre emelkedik. A történelmi időkből nincs ismert kitörése, a kőzetanyag alapján utolsó aktivitása úgy 5000 éve lehetett. Nagyjából 4000 méter fölött jégsapka fedi. Állítólag jó időben Jerevánból is látszik. Ám ha azt hiszik, hogy mindebből bármit is láttunk… Hogy semmit, az túlzás, de fotózhatatlan minőségben. Érdekes, több olyan városban is jártam, ahonnan – megfelelő időben – látszik ez vagy az a hegy. Mondjuk, Tokióból a Fudzsi, Seattle-ből a Mount Rainier, Taorminából az Etna…, de én bizony onnan egyiket sem láttam. Úgy tűnik, az idő nem volt megfelelő – pedig jó volt. </p>
<p style="text-align: justify;"> <em>Noravank</em> monostora egy vöröses, ám ennek ellenére mészkősziklákból álló szurdok oldalában, meglehetősen isten háta mögötti vidéken bújik meg (közel Nahicseván határához), több épületből áll, melyek legidősebbje a 13. században épült. Érdekes, minél több templomot, kolostort látok itt a Kaukázusban, annál jobban hasonlítanak egymásra, aminek oka nyilván az itteni vallásos építészetben való járatlanságom, no meg az, hogy egy idő után teljesen elveszítettem a fonalat az örmény egyháztörténetben. És még hol a vége…</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/130_2010_0813kaukazus10281.JPG" alt="130_2010_0813kaukazus10281.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="467" height="350" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Noravank monostora</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/127_2010_0813kaukazus10278.JPG" alt="127_2010_0813kaukazus10278.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="319" height="517" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Csak egy ajtó</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Egyre följebb kapaszkodunk a hegyekben, immár a Selyemút egyik szakaszánál, a 2400 méter magas Szelim-hágónál járunk, melynek közelében a 14. században karavánszerájt építettek a megfáradt utasok és állataik elszállásolására. A komor bazaltépület aránylag jó állapotban vészelte át az idők múlását. A hosszú építményt három részre osztották, a két szélső traktusban éjszakáztak az állatok, középen meg a gazdáik. Nem lehetett túl magas a korabeli emberek komfortigénye, ámbár mit tudni, hogy nézett ki fénykorában. Miközben a kellemes hegyi klímát élvezem odakinn, egy család saslikot süt a szabadban. Ráutaló mozdulattal fotóengedélyt kérek, meg is kapom, ráadásnak egy szép és igen finom saslikkal teli nyársat. Két nappal később Tbiliszi egyik jónak számító éttermében olyan pocsék saslikot szervíroztak, olyan lassan és olyan sok pénzért, hogy visszasírtam az alhavasi legelőket.</p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/134_2010_0813kaukazus10285.JPG" alt="134_2010_0813kaukazus10285.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="454" height="341" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong>Karavánszeráj a Szelim-hágónál</strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/136_2010_0813kaukazus10287.JPG" alt="136_2010_0813kaukazus10287.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="510" height="383" /></strong></p>
<p style="text-align: justify;"><strong> Ebből a saslikból - baráti alapon - én is részesültem </strong></p>
<p style="text-align: justify;">A <em>Szevan</em> a legnagyobb (az „örmény tenger” – ismerős?) a hajdani örmény királyság három nagy tava, a (ma török területen levő) <em>Van</em> és az iráni <em>Urmia</em> közül. Tanultunk róla az egyetemen is, mondjuk, azon kívül, hogy <em>van</em>, semmi egyebet, és bár semmi különös látnivalót nem nyújt, azért jó, hogy ezt is látom. Amúgy, persze, ezt is sikerült tönkretenni a nagy szovjet „leigázzuk a természetet” kampány során. Sztálinnak pl. egészen vad tervei voltak vele: csökkenteni a vízszintet 55 méterrel, hogy a szárazzá vált partra dió- és tölgyfákat telepítsenek. A munkát 1933-ban el is kezdték, de a háború miatt leálltak, s bár egy darabig folytatták, a tó aránylag tűrhető állapotban megúszta. Tükre most kissé 1900 méteres magasság alatt van, a Balatonénál kb. egyharmaddal nagyobb területe 940 km<sup>2 </sup>, azonban jó 40 százalékkal kisebb, mint 60 éve.</p>
<p style="text-align: justify;"> Szép, erdős-hegyes vidéken van a szállásunk, erősen emlékeztet egykori szakszervezeti üdülőkre, nyilván, mert egykor az is volt. Végre valami kaukázusi fíling! Hát még az, hogy a vacsorához igazi kaukázusi kefirt is kaptunk. Nem mertem enni belőle, és társaik egy részén úgy vettem észre, hogy jól tettem. </p>
<p style="text-align: justify;"> Útban a grúz határ felé épp csak érintjük a Debed-folyó szurdokában hosszan elnyúló <em>Alaverdi </em>városát, mely 240 évre visszanyúló rézfeldolgozása révén vált ismertté és – mivel e tevékenység máig tart – szerfölött rondává. Az uralkodó munkásosztály elhelyezéséről lakótelepekkel gondoskodtak, melyeknek házait évtizedekkel korábban dobták össze, mint a hazaiakat, és szemlátomást azóta sem nyúltak hozzájuk. Aki még nem látott multifunkcionális, emellett a leszakadás határán billegő erkélyeket, itt megteheti. A közelében fekvő <em>Szanahin </em>falucska – azon kívül, hogy szép monostora is van – két helyi hírességgel is büszkélkedhet. Itt születtek a <em>Mikojan-testvérek</em>. Az ifjabb, Artyom az 1940-ben indult legendás MiG vadászgép-család főkonstruktőre volt (a G betűt tervezőtársa, bizonyos Gurjevics adta), szobra is áll itt. A másik, testvérbátyja, Anasztasz, aki azzal szerzett elég kétes dicsőséget, hogy az összes politikus közül ő volt a leghosszabb ideig tagja a SZU Politikai Bizottságának. Az 1956-os forradalom idején mások mellett őt küldték Magyarországra tárgyalni, és szóljon javára, hogy ellenezte a Hruscsov által szorgalmazott fegyveres intervenciót. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/160_2010_0813kaukazus10313.JPG" alt="160_2010_0813kaukazus10313.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="493" height="370" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> A MiG emlékmű Szanahinban</strong></p>
<p style="text-align: justify;"> Hallottak már a <em>molokánok</em>ról? Én nem. Aki (még) tud oroszul, emlékszik rá, hogy a <em>moloko </em>tejet jelent, úgyhogy valószínűleg közük lehet a tejhez. És tényleg! Ez egy orosz keresztény szekta, mely még a XVII. században megtagadta az engedelmességet az ortodox egyháznak, tagadta a cár Istentől való származási jogát, elutasította az ikonokat, a katonai szolgálatot, a vízzel való keresztséget stb. Nevüket azért kapták, mert a mintegy kétszáz napos böjt idején tejet ittak, ami ellenkezett a hivatalos egyházi regulával. Jó részük a 20. század elején Örményországba menekült. Itt találtunk rá egyik kommunaszerű kis falvukra, ahol állatokat legeltetnek és zöldségfélét termesztenek. A drótkerítés miatt nem mehettünk be, de az út szélén hatalmas sárgarépákat árusító gyerekekkel akár szóba is elegyedhettünk. Oroszul tudniillik beszélnek, alighanem csakis úgy. </p>
<p style="text-align: justify;"><img src="https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/153_2010_0813kaukazus10306.JPG" alt="153_2010_0813kaukazus10306.JPG" class="imgnotext open-in-modal" width="441" height="331" /></p>
<p style="text-align: justify;"> <strong> Molokánok faluja (embereket tapintatból nem fotóztam)</strong></p>
<p> Ennyi volt futó látogatásunk Örményországban. Legközelebb Grúzia következik.</p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2019%2F08%2F11%2Futas_es_vilag%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2019%2F08%2F11%2Futas_es_vilag%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fnemethgeza11.blog.hu%2F2019%2F08%2F11%2Futas_es_vilag%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az út vége - 3. fejezet - Kaukázus - 1. rész"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://nemethgeza11.blog.hu/2019/08/11/utas_es_vilag#comments"><img class="item_ctp" src="https://nemethgeza11.blog.hu/rss/image/post/id/15005076" border="0" /></a><br /></p>
saslik
kefir
Jereván
Ararát
Garni
Szevan
MIG
1
2020-08-28 22:32:09
Utas és Világ
https://nemethgeza11.blog.hu
https://m.blog.hu/ne/nemethgeza11/image/081_2010_0813kaukazus10227.JPG