HTML

Utas és Világ

Egy blog azoknak, akiket érdekel a világ és mindaz, ami bennünket, embereket összeköt és elválaszt

Friss topikok

Címkék

Abomey (1) Addisz-Abeba (1) Akakusz (1) Aleppo (1) Amundsen (1) Andok (1) Angel (1) Angkor (1) Antarktisz (1) Asszad (1) atombomba (2) Avacsinszkij (1) ayurvéda (1) azték (1) A világ közepe (1) Bacardi (1) bálna (1) Barentsburg (1) Beagle (1) Beagle-csatorna (1) bélyeg (1) Benin (3) berber (1) Bering (1) bifurkáció (1) bódéváros (1) bódhi fa (1) Bolivar (1) borjadzás (1) Borobudur (1) Botafogo (1) Buddha (1) Buenos Aires (1) Burkina Faso (1) Burma (1) Bwindi (1) Cancún (1) Cao Dai (1) Castro (1) Cerro Torre (1) Chamarel (1) Chamula (1) Chávez (1) Che Guevara (1) Chiapas (1) Chichén Itzá (1) Copacabana (1) Corcovado (1) cukornád (1) Cukorsüveg (2) curry (1) Damaszkusz (1) Darwin (1) Da Nang (1) delta (1) diabáz (1) Diamond Head (1) Dian Fossey (1) dodó (1) Dzselada pávián (1) elefántmenhely (1) elefántteknős (1) Entebbe (1) eszkimó (2) Etióp-magasföld (1) Etiópia (1) etióp ábécé (1) ezüstkard (1) Fitz Roy (1) fjord (1) flamingó (1) fóka (1) fregattmadár (1) Fudzsi (1) fügekaktusz (1) függőágy (1) fulani (1) füstölőpálcika (1) Gejzírek völgye (1) Ghamames (1) Ginza (1) gleccser (2) Gonder (1) gorilla (1) gránátalma (1) Gran Sabana (1) Grönland (3) Hacsiko (1) Hailé Szelasszié (2) Haleakala (1) Halemaumau (1) halfarkas (1) Halon-öböl (1) halpiac (1) halszósz (1) Hama (2) Hamed (1) Hanoi (1) Havanna (2) Hawaii (2) helikopter (1) Hilo (2) Himedzsi (1) Hirosima (1) Hoi An (1) Homsz (1) Honolulu (2) Ho Chi Minh (1) Hué (1) Humboldt (1) Iguacu (1) Illatos folyó (1) Indonézia (1) Inle-tó (1) Ipanema (1) Irrawaddy (1) iszapfortyogó (1) japán WC (1) Jáva (1) jegesmedve (1) jéghegy (3) jégtakaró (1) Jimmy Angel (1) John Lennon (1) joruba (1) José Martí (1) jövendőmondó (1) Júda oroszlánja (1) kajmán (1) kaldera (1) Kamcsatka (2) Kampala (2) Kandy (1) Karimszkij (1) karszt (1) Kék-Nílus (2) kéklábú szula (1) kénkiválás (1) Kilauea (2) Kilauea Iki (1) Kiotó (1) Kipling (1) koldus (1) Kona (2) Korán (1) korjak (1) kötélláva (1) Krak de Chevaliers (1) kráter (1) krikett (1) krill (1) Kuba (1) Kukulkán (1) kultúrsokk (1) labdapálya (1) láva (2) lávaalagút (1) lávafolyás (1) legészakibb templom (1) legészakibb Lenin (1) Lenin (1) Leningrád (1) levélvágó hangya (1) Livingstone (1) lobélia (1) lombkokona (1) Lomé (1) Longyearbyen (1) Lyubov Orlova (1) Mahéburg (1) maja (1) makadámia dió (1) Mandalay (1) Maracana (1) Márquez (1) Maui (1) Mauna Kea (2) Mauna Loa (2) Mauna Ulu (1) Mauritius (1) mauzóleum (1) Megváltó Krisztus (1) Mekong-delta (1) Mexikó (1) Mianmar (1) miszó (1) Mohamed (1) mojito (1) mokka (1) Molokai (1) Moreno-gleccser (1) muzulmán temető (1) My Lai (1) Nagaszaki (1) Nagy-sziget (1) nene lúd (1) Nílus (1) Nordenskjöld (1) noria (1) Oahu (1) Ofra Haza (1) Ohia lehua (1) olmék (1) olvadékvíz (1) Omajjád (1) onszen (1) Orinoco (2) örök fagy (1) Orontesz (1) padaung (1) páfrány (1) pagoda (2) pahoehoe (1) pakkjég (1) Palenque (1) Palmira (1) Pantanal (1) Paraty (1) Patagónia (1) periglaciális (1) permafrost (1) pingo (1) pingvin (2) piramis (1) Piton de la Fournaise (1) Playa del Carmen (1) poligonális tundra (1) Popa-hegy (1) pörölycápa (1) Porto Novo (1) Protea (1) Pyramiden (1) ramadan (1) Rangun (1) rénszarvas (3) Réunion (1) Rio de Janeiro (1) rizspálinka (1) Roland Garros (1) ryokan (1) Saigon (1) Santiago de Cuba (1) San Cristóbal (1) séga (1) Shackleton (1) Sibuja (1) Simien (1) Sindzsuku (1) sinkanszen (1) sivatagi rózsa (1) skanzen (1) Spitzbergák (1) Srí Lanka (1) St-Denis (1) Svalbard (1) Svalbard-egyezmény (1) Szahara (2) szaké (1) szakura (1) szamurájkard (1) szánhúzó kutya (1) szegénység (2) Szentpétervár (1) szerzetes (1) sziklarajzok (1) színes földek (1) Szíria (2) szivar (1) szolfatára (1) sztúpa (2) szuahéli (1) talajfolyás (1) Tana-tó (2) tatami (1) tavaszi tekercs (1) tepui (1) tevetej (1) Togo (2) Tokió (2) Tolbacsik (1) Tonlé Sap (1) tuareg (1) tukán (1) tundra (1) Tűzföld (1) Uganda (2) újgyarmatosítás (1) Ushuaia (1) úszó piac (1) utcagyerek (1) vályogkunyhó (1) Varig (1) Venezuela (1) Vietnam (1) viking (1) Viktória-tó (1) Virunga (1) víziló (1) vudu (2) Waikiki (1) Weddell-fóka (1) Yogjakarta (1) Yucatán (1) Zapata (1) zsiráfnyakú nő (1) Címkefelhő

HTML doboz

TÚL NAGY A VILÁG - Etiópia (5., befejező rész)

2014.01.22. 17:38 Németh Géza

etióptérkép.jpg       

       E.T. Etiópiában (2002)

Ha Etiópiának vannak igazán világraszóló kincsei, akkor Lalibela tufába vájt templomai azok. A falusias kisváros 2600 méter magasan, elszigetelten lapít a hegyek között, még a villanyt is csak nemrég vezették el idáig. Mielőtt a főutat elhagynánk, ellátmány beszerzése céljából megállunk egy nagyobbacska településen. Szegény Playtonnak (ő a szakácsunk) komoly megpróbáltatást jelent a konyhai készlet feltöltése; itt már állandó beszerzőhelyet talált. Errefelé szemlátomást nem ritka madár az idegen, mert a szőttesekkel megpakolt helyi

Szuvenírárusok  felkészülten fogadják csapatunkat. Egy leprás öregember sántikál a kocsi mellé, kezén, lábán több ujja hiányzik. Kéreget. Mit lehet ilyenkor tenni?  Kezébe nyomni néhány kekszet, aztán félrenézni. Minél több időt töltök végletesen szegény országokban, annál jobban csodálom Teréz anyát, Albert Schweitzert és a többi, névtelen elhivatottat, hogyan (voltak) képesek ezt ép ésszel csinálni.

    A legenda szerint a templomokat Lalibela király uralma idején, a 12. században készítették, valójában azonban sokkal hosszabb időre nyúlik keletkezésük. A városkát Afrika Petrájának is nevezik, ám a nevezetes jordániai építményegyüttessel ellentétben az ittenieket nem kőbe (értsd: kőfalba), hanem a könnyen faragható tufakőzetből vájták ki. Képzeljünk el egy nagyjából lapos sziklafelszínt, amiben elkezdtek lefelé „ásni”. Miután elkészült a négyszög alakú, 10-12 méter mély „munkaárok”, ott állt egy jókora monolit, melynek már csak a belsejét kellett kitermelni és templommá formálni. Ilyen építmények sehol a világon nem láthatók, ráadásul vagy tucatnyi van belőlük, s némelyiket még átjárók, alagutak is összekötik a többivel. Hogy a méretükről is fogalmunk legyen: a Bet Medhane Alem templom kiterjedése 33,5×23,5 méter. Kívül-belül egyaránt 36 oszlop díszíti, ablakai többnyire különféle kereszt formájúak. Ezek adják a világítást, bár néhol egy szál villanykörte is pislákol. Innen lopták el 1997-ben a híres, nemesfémből készült lalibelai keresztet, melyet aztán egy éles szemű belga vámos szúrt ki egy Etiópiából hazatérő műgyűjtő poggyászában. Az illető 25 ezer dollárért vette egy helybelitől. Fogalmam sincs, hogy dumálta ki magát végül, de miután visszaszolgáltatta, az etióp állam kártalanította, és a kereszt két évvel később visszakerült Lalibelába. A templombelsők, néhány kivételtől eltekintve, nem túldíszítettek. A hajdan bizonyára színpompás freskók kissé kopottak, a reliefek is egyszerűek. Csak mellesleg jegyzem meg, az egész komplexumra érvényes videokamera-használati díj 150 birr (kb. 18 dollár).

lalibelatemplom1.jpg

lalibelatemplom2.jpg

                                                      Lalibelai, tufába vájt templomok                                       

lalibelatemplom4.jpg

                                          Változatos formájú ablakok

     Lalibela fontos zarándokhely, s ahol sok ember összegyűl, mi sem természetesebb, mint hogy vásárt is tartanak. Már korábban mellém szegődött, önkéntes és levakarhatatlan vezetőként, egy helybeli fiatalember. Eddig kissé terhemre volt, de a piacon elvesznék nélküle. Szédelgek a kavargó tömegben, csetlek-botlok a földön ülő, rongyos, szürke ruhás árusok között. Hogy mit árulnak? Mindent. Ruhát, zöldfélét, fűszereket, élő állatot, gabonát, konzervdobozzal kimérve. A műanyag gabonás zsákokon felirat: „Amerikai segély. Tilos árusítani vagy elcserélni.” Ez láthatóan senkit sem zavar. A zsákok később önálló életre kelnek, szerte az országban építőanyag-kiegészítőként hasznosulnak. Lehet aztán fogkefét is kapni. Nem hajlik három ponton, még fogkrém se kell hozzá, ugyanis fából készül. Maliban láttam először hasonlót a piacon. Kb. húszcentis darabokra vagdosott vékonyka, zsenge faágak, ezeket rágcsálják.  Állítólag igen hatékony, még az is lehet, hogy háromszoros védelmet nyújt.

lalibelavásár1.jpg

lalibelavásár7.jpg

lalibelavásár11.jpg

lalibelavásár8.jpg

                                                       Vásár Lalibelában

    A mézárusok különítményét még feltétlenül megnézem, már csak azért is, mert a méznek ősi kultusza van errefelé. A legenda szerint Lalibela király(fi) születése után bölcsőjét nagy méhraj fogta körül. Anyja katonák szimbólumát látta bennük, akik majdan szolgálni fogják az uralkodót. Ezért is kapta a Lalibela nevet, mely nagyjából ezt jelenti: a méhek elismerik felségjogát. Az ifjú királyjelöltet azonban gonosz bátyja megmérgezte, s az angyalok három napra a mennybe vitték. Ott magától Istentől kapott parancsot és útmutatást, hogy a földre való visszatérése után építsen templomokat. Össze is gyűltek a legjobb mesterek, dolgoztak keményen, ám mihelyt leszállt az est, munkájukat angyalok folytatták, hát persze, hogy hamar végeztek. Bizonyára nem véletlen, hogy Lalibela környékén hemzsegnek a bibliai nevek. Van például Jordán folyó, Kálvária, Ádám sírja stb.

   Önjelölt túravezetőm egészen a szállodáig kísér, s közben még kunyhójukba is meghívna, kávészertartásra. Kérdeztem, mivel hálálhatnám meg szolgálatait. Cipőt kért, de mivel nekem se volt fölöslegben, kiegyeztünk egy pólóban (elég kicsi volt rá), meg némi pénzben. Örökké sajnálni fogom, hogy meghívását – fáradtságra hivatkozva – nem fogadtam el, de egyre ausztrál szobatársam, Brad képe lebegett előttem, aki másfél napja sűrű ingajáratban közlekedett ágya és a toalett között. Már megint (hovatovább folyamatosan) beteg a fél csoport. Mekelében ottani szobatársam, Alan hánykolódott. Ő egyébként korábban repülő doktor volt Ausztráliában, vagyis olyan orvos, aki maga vezette kis repülőgépen jár az isten háta mögé a tanyákra, farmokra, mindenféle nyavalyát gyógyítani. Nemrégiben adta föl szülész-nőgyógyászi kórházi állását, és végkielégítésének egy részét afrikai utazásba fektette. Chris és neje, Janette nyugdíjas angolok, fölváltva robbannak le. Kérdem, kinek az ötlete volt ez az utazás. Csak rá kellett nézni Chrisre… megadóan, szótlanul tűrt végig, alighanem már a második napon fordult volna vissza. Azt viszont már itt közösen elhatározták, hogy utolsó, addiszi éjszakájukat a Hiltonban töltik. A Dragoman irodának eszelősen hosszú útjai is vannak. Natalie, az Új-Zélandon élő hongkongi angol például Törökországban kezdte, átutazott az egész Közel-Keleten, Egyiptom végeztével repült Etiópiába, és innen megy végig, Fokföldig. Ez összesen hét hónap! A hosszútávutazóknak mondtam is búcsúzáskor: tudjátok, hányszor fogtok még Fokvárosig hányni…

lalibelakunyhó.jpg

                                                           Emeletes kunyhó

     A kávészertartás mégsem maradt ki az életemből, estére ismét csoportvacsora készülődött. A szertartás azzal kezdődik, hogy friss füvet szórnak szét a padlón, s közben tömjént füstöltetnek. A kávészemeket helyben pörkölik serpenyőben, faszenes kis tűzhelyen. Mihelyt megpörkölődött, a serpenyőt körbehordják, enyhe füstjét a vendég felé legyezik (minőségellenőrzés), aztán megőrlik, vízben forralják, míg buborékolni nem kezd. Általában sok cukorral isszák, de az édesítés műveletét – ellentétben például a törökökkel – a vendégre bízzák. Régebben Etiópiában híján voltak a cukornak, olyankor aztán sózták a kávét. Etiópia gazdasága a mai napig a kávétermeléstől és a világpiaci ár alakulásától függ. Az exportbevétel kétharmadát adja. Mint azt nyilván tudják, magát a kávét is itt „találták föl”, vagyis hát az italt magát nem (lásd majd Jemennél), csupán a vad kávécserjék itt élnek, Etiópiában. Az etikett szerint három csészével illik inni, de a faranzsit (külföldit) nem erőltetik, még fölfordul tőle a nyomorultja, merthogy a főzet elég erős. Valójában ez az első igazi etióp vacsoránk, eddig tábori konyhán kosztoltunk, no meg egy-két jobb étteremben. Az alapkellék egy hatalmas etióp kenyér, az inzsera, mely esetenként abrosz nagyságú is lehet. Egy helyi kölesfajta őrleményéből készül. Erre rakják a különféle húsokat (disznóhúst a keresztény etióp sem eszik), főtt és nyers zöldségeket, mártásokat. Mindenki kap egy „személyi” inzserát is, annak darabjaival veszi magához az ételt, s akárcsak a muzulmánoknál, mindig jobb kézzel. Az inzsera szürke, palacsintaszerű képződmény, némelyeket esetleg pacalnak készülő bendőre emlékeztethet, de nekem például a jobb légitársaságok hosszú távú járatain osztogatott föltekert frissítő frottírkendő is eszembe jutott róla. Ne feledkezzünk meg – elvégre Lalibelában vagyunk – az aperitifről sem: ez a tej, vagyis tedzs, a növényi ízesítéssel készülő mézbor. Ugyanúgy vannak édes és száraz változatai, mint a szőlőbornak. Az étkezés végeztével minden etióp étteremben a pincér azonnal a tányérokra veti magát, ugyanis udvariatlanságnak számít a „szennyes” edényt a vendég előtt hagyni.

    Végezetül folklórbemutatót kapunk egy helyi népi együttes énekeseitől, táncosaitól. A legismertebb tánc az iskista, melynek fő motívuma a vállak előre-hátra, föl-le rángatása a dob ritmusára, miközben a csípő és a láb csaknem mozdulatlan. Nők, férfiak egyaránt járják. Kísérőként, szólóhangszerként is használatos az öt- vagy hathúros lant, a krar, illetve a korábban már szóba került egyhúros „hegedű”, a masenko.

kávészertartás.jpg

                                                                     Kávészertartás

   Még nem szóltam Lalibela legnagyobb látványosságáról, az ugyancsak kőbe vájt, kereszt alaprajzú Szent György templomról. A piacról jövet ott mentem el mellette pár méterrel, enyhén lassítva, hiszen holnap úgyis idejövünk, bejárjuk, lefényképezem. Aztán „holnap” reggeltől estig zuhogott az eső, ki se mozdultam a szállodából. Hiba volt, immár jóvátehetetlen hiba.

800px-Bete_Giyorgis_Lalibela_Ethiopia.jpg

                                   Így néz ki a Szent György templom (sajnos, nem saját felvétel)

   Már semmi egyéb feladatunk nincs, mint hogy épségben visszatérjünk a fővárosba. Most az Etióp-magasföld keleti oldalán haladunk délnek. Errefelé zöldebb a táj, mint a nyugati oldalon, hiszen az esőket a tenger felől kapja. A páradús légtömegek átzúgnak a félsivatagos Ogadenen (ezért a földért meg Szomáliával vívtak esztelen háborúkat) és a fennsík oldalában fölemelkedve adják ki nedvességtartalmukat. Eshetett csúnyán előző nap is, helyenként elmosta a fél utat, de legalább a gyerekek kedvükre fürödhettek az iszapos vizű tócsákban. Ebben az országrészben kínai irányítással nagyszabású útépítés folyik, ami számunkra azzal jár, hogy  még az eddigieknél is borzalmasabb terelőutakon kell átrágnunk magunkat. Ismét vadkemping az út mentén. Ilyenkor mindig előkerül egy-két géppisztolyos parasztember, aki őrnek ajánlkozik. Nem illik és nem is érdemes visszautasítani. Ott ülnek egész éjszaka kis tábortüzük mellett, s persze, kapnak érte némi pénzt meg vacsorát. Hallottad? – kérdezik reggel a többiek. – Mit? – Éjjel durrantott egyet az öreg. – Én ugyan nem, füldugóval alszom. (Lásd még: ágyút is sütögethetnének a füle mellett.)

    Egy másik alkalommal tóparti „kempinget” találtak a fiúk, mely messziről egészen jól festett. Közelebbről kiderült, hogy a marxista kormányzat idején afféle elvtársi nyaralóhely volt, kissé szocreál beütésű bungalókkal. Előre fentük a fogunkat, hogy a szemerkélő esőben nem kell sátrat vernünk, ám a bejárás során keserűen csalódtunk. A bungalókat jóformán teljesen széttrancsírozták, a szagok és látottak alapján úgy tűnik, az egész környékről idejárnak nagydolgozni; tisztesség ne essék, mondván, tele van szarva az összes helyiség. Marad a sátor. Két géppisztolyos atyafi azonnal megjelenik „őrködni”. E funkciójuk betöltéséről lehetetlen eltántorítani őket, Sam csupán az áron alkuszik keményen. Közvetlenül az én sátram mellett virrasztottak, motyorásztak, szépen kivárták a reggelit, aztán eltűntek.

    Immár ismét elviselhető úton gurulunk utolsó célállomásunk felé. Ahogy a főváros közelébe érünk, futó férfiakat és nőket pillantok meg; edzenek. Hát igen, a futás talán az egyetlen kitörési lehetőség és az égvilágon semmi sem kell hozzá. Még cipő sem. Talán még emlékeznek a 60-70-es évek legendás etióp maratoni futójára, Abebe Bikilára, aki mezítláb futva nyert olimpiát (a másodikat már cipőben). A maiaknak már legalább cipőjük van.

    Régen vártam ennyire megérkezést, mint utolsó délelőttünkön Addiszba. Engem is utolért a végzet, ha nem is olyan heveny formában, mint társaimat. Hogy a dolog ne legyen olyan egyszerű, Samnek épp az utolsó húsz kilométeren jutott eszébe, hogy csoportképet kellene készíteni, lehetőleg az összes résztvevő gépével, egyesével. Hogy ez a Churchill Road milyen hosszú tud lenni... A szállodai bejelentkezést kissé későbbre halasztottam, és elemi erővel téptem fel szobám ajtaját.

acsapat.jpg

                            A Dragoman-csapat (balról a második maga a szerző)

   Utolsó másfél napját E. T. csendes semmittevéssel tölti. Tévét néz, újságot olvas. Az egyetlen etióp tévécsatorna este hattól éjfélig ad. S mit gondolnak, mivel kezdi műsorát? Félórás fitneszprogrammal! Elképzeli, amint a napi robotból kunyhójába megtérő parasztember a hátán csecsemőjét hurcoló asszonyával sebtében a képernyő elé pattan, és vad gyúrásba kezd. Jó, persze, hogy tudja, nem a hatvanmilliónyi falun élő számára készül a műsor; többségük nemhogy tévét nem látott még életében, hanem villanya sincs. De akkor kinek? Gazdagok nyilván vannak pár ezren, talán még csekély jómódú réteg is, csak éppen középosztály nincs, vagy ha mégis, elenyésző a hivatalosan 34 milliós, szegényként nyilvántartott tömeghez képest. Ez ám az igazi dráma! Nincs hova fölkapaszkodni. Esély sincs. Itt még álmodni sem lehet nagyot. Szalmatető helyett bádogtető, elegendő termés a következő betakarításig – eddig terjedhetnek az álmok.

   Egy másik angol nyelvű lapban, az Addis Tribune-ban E.T. olvasói leveleket lát arról a vitáról, építsenek-e a fővárosban 50 emeletes felhőkarcolót. Egyik azzal érvel, hogy rontaná a városképet, a másik meg azzal, hogy mennyire feldobná azt. E leveleket, nem meglepő módon, két, Amerikában élő etióp írta. Egy újabb levél azt teszi szóvá, hogy milyen visszataszítóan koszosak, büdösek, elhasználtak az etióp bankjegyek. Tetemes részük tényleg az. Időnként lemegy a szálloda éttermébe kávézni, ott is ebédel. Egyenruhás lányok a felszolgálók, már van kedvence is. Nem szép, inkább csak helyes, alacsony, törékeny teremtés, kezeit összefogva szinte vigyázzban áll az üvegfalú hűtő előtt, de vendég érkeztére tüstént ugrik. E.T. már minden ismerős fogást leevett az étlapról, kéri a lányt, ajánljon most ő valamit, etióp ételt. Doro watot javasol, gyengécske angolsággal elmagyarázza, hogy ez csirke fűszeres szósszal. Jöhet. Kihozza, de figyelmezteti, elég erős lesz, s még azt is hozzáteszi, hogy „gúd epitájt”. E.T. megköszöni, de azért diszkréten elmagyarázza neki, hogy az angol ilyesmit sosem mond (mármint hogy Good Appetite), hanem például azt, hogy Enjoy your meal. Lefordítva – „élvezze az ételét” – rém idétlen, de ha egyszer így mondják. A lány szépen megismétli, amit tanult, aztán visszamegy a helyére a hűtő elé és huncut, ám aggódó mosollyal lesi, mikor borul lángba E.T. arca és rohan ki üvöltve a mosdóba. E.T. azonban halászlén nevelkedett, mit neki egy doro wat,különösen akkor, ha nagyon ízletes is.

    Ilyenkor mindig az jut eszébe, honnan indulnak munkába és hova térnek haza ezek a lányok. Soha nem engedhetik majd meg maguknak, hogy egy mégoly szerény, tizenhét dolláros hotelszobában lakjanak, szobapincér hozza föl a kávéjukat, igazi fürdőszobában tisztálkodhassanak, kényelmes ágyban, holnapra nem gondolva alhassanak.

    E.T., ellentétben csoportja többi tagjával, egy cent borravalót sem adott a túravezetőnek és a sofőröknek. Nem azért, mert sóher, s nem is azért, mert nem maradt pénze. Úgy gondolta, máshol nagyobb szükség van rá. Nem, nem állt ki az utcára birreket osztogatni, viszont útikönyvéből hírét vette egy Hope Enterprises nevű szervezetnek. A Churchill Roadon meg is találta egyik kis irodájukat, ahol tízesével élelmiszerjegyeket lehet venni mindössze 4 birrért (kb. 140 forint) és szétosztani a rászorulók között. Vett két csomaggal, percek alatt elfogyott. Megkérdezte, mit kapnak érte. Egy darab inzserát, szósszal. Aztán vett még tízszer tízet, ám mire kilépett volna az ajtón, már híre kelt a közeli bódévárosban. Legalább százan várták odakinn, sejtette, ha kimegy, szétszedik. Megállt az ajtóban, s amilyen gyorsan csak tudta, tépdeste a jegyeket. Nem is látott egyebet, mint a feléje nyúló fekete kezeket, nem látott arcokat, szemeket, testeket, de így is érezte, micsoda küzdelem folyik odakinn. A legszörnyűbb az volt, amikor az utolsó jegy is gazdára talált. Nem nyugtatta meg, hogy százhúsz utcagyereket, koldust, bódélakót legalább egyszer megetetett. Kiszámolta, hogy egész etiópiai utazásának költségeiből körülbelül 45 ezer embert pár órára jóllakathatott volna. Nem számolt tovább; ebbe bele lehet tébolyodni.

    Útban a repülőtér felé a taxi megállt a pirosnál. Látta, hogy egy koldusasszony szlalomozik tétován a kocsik között. Csak az utolsó pillanatban döbbent rá, hogy majdnem, vagy teljesen vak. Maradék tízbirres bankjegyét kinyújtotta az ablakon, de az milliméterekkel átsiklott az asszony kinyújtott keze fölött. Közben a lámpa zöldre váltott

     A Nairobiba tartó gépen félholt fehér lányt ápolgat a családja. Leszállás után szinte úgy vonszolják a betonon a csarnok felé, nagyon megárthatott szegénynek Etiópia. Legalább ezt megúsztam. Ja igen! A tranzit KLM-várójának  férfimosdójában időközben megjavították a csapot.

               (Ennek vége, következő rész: RÉUNION és MAURITIUS)

 

 

 

 

 

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemethgeza11.blog.hu/api/trackback/id/tr375775396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

auer · http://koronus.blogspot.com/ 2014.01.23. 08:43:56

Újabb érdekes cikk :) köszönöm
Csípős ételek: ez mondjuk mindig érdekelt h a magyarhoz képest mennyire erősek ezek a behangozott dolgok.