HTML

Utas és Világ

Egy blog azoknak, akiket érdekel a világ és mindaz, ami bennünket, embereket összeköt és elválaszt

Friss topikok

Címkék

Abomey (1) Addisz-Abeba (1) Akakusz (1) Aleppo (1) Amundsen (1) Andok (1) Angel (1) Angkor (1) Antarktisz (1) Asszad (1) atombomba (2) Avacsinszkij (1) ayurvéda (1) azték (1) A világ közepe (1) Bacardi (1) bálna (1) Bangkok (1) Barentsburg (1) Beagle (1) Beagle-csatorna (1) bélyeg (1) Benin (3) berber (1) Bering (1) bifurkáció (1) bódéváros (1) bódhi fa (1) Bolivar (1) borjadzás (1) Borobudur (1) Botafogo (1) Buddha (1) Buenos Aires (1) Burkina Faso (1) Burma (1) Bwindi (1) Cancún (1) Cao Dai (1) Castro (1) Cerro Torre (1) Chamarel (1) Chamula (1) Chávez (1) Che Guevara (1) Chiapas (1) Chichén Itzá (1) Copacabana (1) Corcovado (1) cukornád (1) Cukorsüveg (2) curry (1) Damaszkusz (1) Darwin (1) Da Nang (1) delta (1) diabáz (1) Diamond Head (1) Dian Fossey (1) dodó (1) Dzselada pávián (1) elefántmenhely (1) elefántteknős (1) Entebbe (1) eszkimó (2) Etióp-magasföld (1) Etiópia (1) etióp ábécé (1) ezüstkard (1) Fitz Roy (1) fjord (1) flamingó (1) fóka (1) fregattmadár (1) Fudzsi (1) fügekaktusz (1) függőágy (1) fulani (1) füstölőpálcika (1) Gejzírek völgye (1) Ghamames (1) Ginza (1) gleccser (2) Gonder (1) gorilla (1) gránátalma (1) Gran Sabana (1) Grönland (3) Hacsiko (1) Hailé Szelasszié (2) Haleakala (1) Halemaumau (1) halfarkas (1) Halon-öböl (1) halpiac (1) halszósz (1) Hama (2) Hamed (1) Hanoi (1) Havanna (2) Hawaii (2) helikopter (1) Hilo (2) Himedzsi (1) Hirosima (1) Hoi An (1) Homsz (1) Honolulu (2) Ho Chi Minh (1) Hué (1) Humboldt (1) Iguacu (1) Illatos folyó (1) Indonézia (1) Inle-tó (1) Ipanema (1) Irrawaddy (1) iszapfortyogó (1) japán WC (1) Jáva (1) jegesmedve (1) jéghegy (3) jégtakaró (1) Jimmy Angel (1) John Lennon (1) joruba (1) José Martí (1) jövendőmondó (1) Júda oroszlánja (1) kajmán (1) kaldera (1) Kamcsatka (2) Kampala (2) Kandy (1) Karimszkij (1) karszt (1) Kék-Nílus (2) kéklábú szula (1) kénkiválás (1) Kilauea (2) Kilauea Iki (1) Kiotó (1) Kipling (1) koldus (1) Kona (2) Korán (1) korjak (1) kötélláva (1) Krak de Chevaliers (1) kráter (1) krikett (1) krill (1) Kuba (1) Kukulkán (1) kultúrsokk (1) labdapálya (1) lao-lao (1) Laosz (1) láva (2) lávaalagút (1) lávafolyás (1) legészakibb templom (1) legészakibb Lenin (1) Lenin (1) Leningrád (1) levélvágó hangya (1) Livingstone (1) lobélia (1) lombkokona (1) Lomé (1) Longyearbyen (1) Lyubov Orlova (1) Mahéburg (1) maja (1) makadámia dió (1) Mandalay (1) Maracana (1) Márquez (1) Maui (1) Mauna Kea (2) Mauna Loa (2) Mauna Ulu (1) Mauritius (1) mauzóleum (1) Megváltó Krisztus (1) Mekong (1) Mekong-delta (1) Mexikó (1) Mianmar (1) miszó (1) Mohamed (1) mojito (1) mokka (1) Molokai (1) Moreno-gleccser (1) muzulmán temető (1) My Lai (1) Nagaszaki (1) Nagy-sziget (1) nene lúd (1) Nílus (1) Nordenskjöld (1) noria (1) Oahu (1) Ofra Haza (1) Ohia lehua (1) olmék (1) olvadékvíz (1) Omajjád (1) onszen (1) Orinoco (2) örök fagy (1) Orontesz (1) padaung (1) páfrány (1) pagoda (2) pahoehoe (1) pakkjég (1) Palenque (1) Palmira (1) Pantanal (1) Paraty (1) Patagónia (1) periglaciális (1) permafrost (1) pingo (1) pingvin (2) piramis (1) Piton de la Fournaise (1) Playa del Carmen (1) poligonális tundra (1) Popa-hegy (1) pörölycápa (1) Porto Novo (1) Protea (1) Pyramiden (1) ramadan (1) Rangun (1) rénszarvas (3) Réunion (1) Rio de Janeiro (1) rizs (1) rizspálinka (1) Roland Garros (1) ryokan (1) Saigon (1) Santiago de Cuba (1) San Cristóbal (1) séga (1) Shackleton (1) Sibuja (1) Simien (1) Sindzsuku (1) sinkanszen (1) sivatagi rózsa (1) skanzen (1) Spitzbergák (1) Srí Lanka (1) St-Denis (1) Svalbard (1) Svalbard-egyezmény (1) Szahara (2) szaké (1) szakura (1) szamurájkard (1) szánhúzó kutya (1) szegénység (2) Szentpétervár (1) szerzetes (1) sziklarajzok (1) színes földek (1) Szíria (2) szivar (1) szolfatára (1) sztúpa (2) szuahéli (1) talajfolyás (1) Tana-tó (2) tatami (1) tavaszi tekercs (1) tepui (1) tevetej (1) Togo (2) Tokió (2) Tolbacsik (1) Tonlé Sap (1) tuareg (1) tukán (1) tundra (1) Tűzföld (1) Uganda (2) újgyarmatosítás (1) Ushuaia (1) úszó piac (1) utcagyerek (1) vályogkunyhó (1) Varig (1) Venezuela (1) Vientiane (1) Vietnam (1) vietnami háború (1) viking (1) Viktória-tó (1) Virunga (1) víziló (1) vudu (2) Waikiki (1) Weddell-fóka (1) Yogjakarta (1) Yucatán (1) Zapata (1) zsiráfnyakú nő (1) Címkefelhő

HTML doboz

TÚL NAGY A VILÁG - 2. fejezet - Réunion, 3. (befejező) rész

2014.02.05. 17:20 Németh Géza

                          A franciák legtitkoltabb kincse - Réunion (2002)

 

(folytatás)  Réunion szigetén első „vidéki” utam – egy darabig az északi part mentén, autópályán! – a Salazie-katlanba (Cirque de Salazie) vezet. A sziget legtöbb települése abszolút eurokomform autóbuszokkal is elérhető, bár a leszállást jelző csengőt (vagy hasonlót) még nem találták föl. Nyilván a helyi folklór része, hogy aki le akar szállni, tapsol egyet, s jó esetben a sofőr a járművet betöltő zenétől még meg is hallja.

   Végállomásom Hell-Bourg, a katlan legmagasabban fekvő települése, nagyjából 1300 méteren. Ránézésre pár száz lakosa lehet. Egykor – míg termálforrásai egy hegyomlás során el nem apadtak – kedvelt fürdőhely volt, ahol a gyarmati tisztek kúrálhatták trópusokon összeszedett nyavalyáikat. Összesen nyolc utcácskáját itt-ott még klasszikus kreol házak szegélyezik. E 18. századból eredő stílus eleinte a gazdag családok házainak ismérve volt, utóbb a köznép is átvette. Különös ismertető jegyei a nagy nyitott veranda, de még inkább a csipkeszerű fadíszítések, melyek a tetőzet alját, illetve az ablakokat szegélyezik. A sziget kormányzata különös gondot fordít megőrzésükre, mielőtt a dobozházak teljesen elcsúfítanák a falvakat. Hell-Bourg fölé emelkedik a sziget legmagasabb pontja, a 3069 méteres Piton des Neiges (Havas csúcs), ahová (meg szinte bárhova) jól kiépített ösvényeken fel is lehet jutni. Réunion természeti látnivalóit kereken 1000 kilométeres túraútvonalak kötik össze, s mivel a vérmesebb terepjárók (már akinek van ideje) akár három-négy napon át is mennek, útközben hegyi menedékházakban éjszakázhatnak. Vidéken se szeri, se száma a kis családi panzióknak, melyekben már elfogadható áron lehet szobát kapni. A települést körbefogó csodálatos, zöldben úszó dombok önmagukban is vonzóvá teszik a kis falut, mely felkerült a „Franciaország legszebb falvai” listára.

Cilaosház1.jpg

                                       Jellegzetes "kreol" ház (nem nem túl régi)

kreolminta.jpg

                                                 Többek között az ilyen mintázattól kreol

Hell-Bourg3.jpg

Hell-Bourgj4.jpg

zöldtáj2.jpg

                                                                     Hell-Bourg-i képek

    Vissza a partvidékre, s továbbra is az óramutató járásának megfelelő irányban folytatom utamat. A sziget délkeleti része a legnéptelenebb, amin egyáltalán nem lehet csodálkozni, hiszen a partig lógnak a vulkán lávanyelvei. Buszom áthalad egy útszakaszon, melyet úgy 50 méter szélességben, 1–2 méteres magasságban fekete, rögös, jellegzetes aa lávafolyás szegélyez. (Az aa láva a gázaitól jórészt megszabadult, viszkózus kőzetolvadék hawaii eredetű neve.) Csak később tudtam meg, hogy ez a lávafolyás 2002 januárjában, azaz csupán öt hónappal utazásom előtt ömlött ki, áthaladt az (immár megtisztított) országúton, majd az óceánba bucskázott.

    Meg kellene nézni ezt a vulkánt testközelből is, nem csak úgy urasan, helikopterről. De hogyan? A part felől is föl lehet jutni, de az embertelenül kemény túra, legalább két nap, 2500 méteres kúszás-mászás szintben, a lávamezőkön át, ráadásul errefelé, a keleti passzát miatt, szinte mindig esik. Marad a félig uras megoldás, délről St-Pierre városából, taxival. A panziós asszonysággal csak fél szavakból értjük egymást, de mintegy száz szóra rúgó francia szókincsem segítségével sikerül elmagyaráznom, szerezzen taxit másnap kora reggelre, mely fölvisz a vulkánig, megvár és visszahoz.

cilaos.jpg

    Sok jót nem ígért a hajnali óra, a városban esett, de talán odafönn kitisztul. A szigetet egyetlen út szeli át észak-déli irányban, arról lehet lekanyarodni a vulkán felé. A legidősebb kalderába még bevisz az út, 2300 méteres magasságban, a parkolónál és a menedékháznál azonban újabb, mintegy 100 méter mély „lépcső” kezdődik, mely a nagyjából 8 km-es átmérőjű legfiatalabb kalderába, az Enclos Fouqué területére tekint alá. Tekintenék magam is, de ahogy a mélybe vivő kacskaringós ösvényhez érek, csak tejfehér felhőzetet látok. Még úgy öt méter lehet hátra a kaldera aljáig, amikor még mindig nem tudom-látom, hova érkezem. Aztán kiderül: a pokolba, mely optimális esetben nekem a paradicsom lehetne. Tombol a szél, de nem esik. Pontosabban nem úgy esik, ahogy mifelénk szokás. Ilyet még az életben nem tapasztaltam (illetve dehogynem, Costa Rica esőerdeiben, csak ott sütött a nap és fogalmam se volt, hogy ha felhőtlen az ég, miből esik). Nekem bal oldalról, azaz észak felől mint valami gigantikus porlasztóból árad a milliárdnyi vízcseppecske, folyamatosan, órákon át. Papírvékony esőköpenyem mindenáron sárkánnyá szeretne változni, pedig ez az egyetlen menedékem, hogy magamat, de főleg kameráimat aránylag szárazon tartsam. A felszínen nagyjából méterenként fehér festett pontok jelzik a haladási irányt a főkráter felé. Ha valaki erről ilyen időben letér, addig nem talál vissza, míg ki nem tisztul, márpedig tíz méter megtétele után már nem látom a kalderafalat, ahonnan elindultam. Ráadásul egy darabig úgy véltem, teljesen egyedül vagyok, aztán a homályból időnként teljesen váratlanul felbukkant egy-egy kis csoportnyi elmeháborodott túrázó.

lávamező3.jpg

                                      Kb. ekkora volt a látótávolság

     Az elemekkel viaskodva megyek, mendegélek, egyedüli örömömet a lábszinten még jól kivehető gyönyörűséges kötéllávák jelentik. Ez a jellegzetes pahoehoe, az erősen híg láva, mely fonatos formáját mozgás közbeni kihűlésekor veszi fel, és mivel a kötélcsomókat helyenként lávalepények tarkítják, a nedves kövön hatalmasakat lehet esni. A lávakőzet repedései között már ott küszködik az élet. A puszta kövön legelőször megjelenő növénykét hívják a franciák branle vert-nek. Nagyjából másfél órám lenne (a taxistól összesen négy órás várakozást kértem), hogy elérjem a Dolomieu nevű főkrátert, mely légvonalban úgy négy kilométerre emelkedik a kalderaperemtől, csakhogy még szintben is mászni kéne közel 300 métert. Valójában a Dolomieu legmagasabb pontját hívják Piton de la Fournaise-nek, de immár az egész vulkán szinonimájává vált. A permet változatlanul özönlik, kameráimat nagy ritkán merem elővenni, hogy a verdeső esőköpeny védelmében valamit mégiscsak megörökítsek. Legalább a Chapelle de Rosemont-t sikerül elérnem, mely egy felszakadt lávabarlang, bizarr alakzatokkal. Úgy öt percre még a nap is kisüt, a szivárvány meg mintha egyenest a lábamból nőne ki. Innentől kezdődik az emelkedő, melyről száz méter megtétele után már tudom, hogy a csúszós lávalepényeken át képtelen leszek időre leküzdeni. És ha odaérnék, mit látnék? Nyilván semmit, vagyis elvileg azt, amit már a levegőből is: sok-sok kis krátert a nagy belsejében. Föladom és visszabotorkálok.

lávamező2.jpg

                                                Ilyen a pahoehoe láva

réunionláva2.jpg

                                                                      Felszakadt lávabarlang

színesláva3.jpg

                                      Gondoljon mindenki, amire akar - ez megszilárdult láva

szépvölgy2.jpg

mélyvölgy.jpg

                                       Kilátás a vulkánról - csak most a másik irányban

   Réunion geológiája erősen hasonlít Hawaiiéhoz. Mindkettő egy „forró pontnak”, vagyis a környezeténél magasabb hőmérsékletű, nagyjából állandó helyzetű köpenyanyag-feláramlásnak köszönheti létét. Efölött csúsznak el a litoszféralemezek, melyeket a forró pont (esetünkben 100-130 km átmérőjű) vulkáni aktivitás formájában „átéget”. (Megjegyzem, fogalmam sincs, ki magyarította először – helytelenül – a „hot spot” kifejezést forró pontra; a spot sok mindent jelent, de legkevésbé pontot. Helyesen tehát: forró folt.) Ezt az elméletet majd Galápagosnál kénytelen leszek kissé más megvilágításba helyezni. A csendes-óceáni rokonhoz hasonlóan itt is döntően bazaltos lávából nagyméretű pajzsvulkánok épültek föl a tengeraljzatról (Réunion környékén a tengermélység helyenként a 3000 métert is meghaladja, maga a sziget talapzata pedig kb. 200×240 km-es). Az ilyen típusú vulkánosság nem szép szabályos kúpokat, hanem enyhe lejtésű, ám igen terjedelmes felszíni képződményeket alkot. Az is nyilvánvaló, hogy a vulkáni aktivitás időben kelet felé vándorol a szigeten. Az a működés, mely a szigetet, majd a Piton des Neiges-ben kicsúcsosodó vulkánt megteremtette, úgy 5 millió éve kezdődhetett és csupán 12 ezer éve ért véget. Ha ugyan véget ért. A szakemberek a mélybeli hőkiáramlásból és a melegvizes forrásokban megnyilvánuló hidrotermális tevékenységből arra következtetnek, hogy azért még nem lehet teljesen leírni. A Piton de la Fournaise korát 530 ezer évre teszik. Legidősebb kalderája 250 ezer, a következő 65 ezer, a legifjabb, vagyis a Dolomieu-kráter 5000 éves. A 17. század óta kereken 150 kitörését jegyezték föl, ilyenképpen a Föld egyik legaktívabb vulkánja. Az aktivitás központja a Dolomieu, főként kráterkitörések fordulnak elő, a hasadékkitörések elég ritkák. Ellentétben Hawaii Nagy-szigetével, a mélytengeri kutatások itt nem mutattak ki víz alatti aktivitást.

    Miután deréktól lefelé csuromvizesen visszatértem az immár ismét derűs partvidékre, a Cilaos-amfiteátrum felé vettem utamat. A hasonnevű város ugyan csak 37 kilométerre fekszik a partvidéki St-Louis-tól, jó másfél óra alatt jut föl a busz 1200 méteres magasságba. A város neve malgas (vagyis madagaszkári) eredetű; azt jelenti: a hely, amit az ember sosem hagy el. Az út a fölső szakaszon már csak egy sávos, no meg olyan kanyargós, hogy időnként már nem tudtam eldönteni, hogy most éppen jövünk, vagy megyünk, szembe saját magunkkal. Bőséges reggeli után ezt az utat semmiképp sem ajánlom. Cilaos tényleg város, akár több ezer lakója is lehet, még sétálóutcája is van, bőséggel meghintve ajándékboltokkal, melyek főként a helyben készült hímzéseket (a 20. század elején honosította meg egy Bretagne-ból származó hölgy, s ma már külön iskolában oktatják) és az ugyancsak helyi édes borokat árulják. Úgy tűnik, errefelé mégis a lencse lehet a főtermény, mert az egyik szupermarketben legalább tízféle változatát láttam, no meg elsőrangú, mégis elviselhető árú szállodámban minden létező ételféleséghez fölszolgáltak egy tányér elég ízetlen lencsefőzeléket. Állítólag akkor az igazi, ha egy kis helyi bort adnak a főzővízhez, de például babérlevelet azért tehettek volna bele.

    Innen is látszik a Piton des Neiges, mégpedig a mindig sötét északi fala, már ha éppen látszik. Az idő rendkívül változékony, volt szerencsém vakító napsütésben éppúgy, mint sűrű felhőkkel borított égben. A település egyébként egy időjárási rekordot is tart. 1952. március 15. és 16 között 1870 mm eső esett, több mint bárhol másutt 24 óra alatt. Túrázni kizárólag délelőtt érdemes, mert az amúgy fantasztikus hegyekre már kora délután leereszkednek a felhők. Ilyen magasságban már a trópusokon is lehet fázni (különösen így „télen”), éjszakára be is vetem a hősugárzót.

Cilaoskisváros.jpg

                                                Cilaos valódi város benyomását kelti

Cilaostemplommal.jpg

                                         A Piton des Neiges komor északi oldala

útcilaosba2.jpg

                                                Ilyen út visz Cilaosba

Cilaosfelhőscsúcsok.jpg

                                                Tud itt szép idő is lenni

    Ha igazán mindenre elszánt túrázó volnék (de nem vagyok), innen akár gyalog is átkelhetnék a harmadik amfiteátrumba, a Mafate-ba, pontosabban csakis gyalog, oda ugyanis egyáltalán nem vezet út. A levegőből is látszott, az a legvadabb, legtagoltabb, öt kis falvában összesen legföljebb ezren laknak. Ez már csakugyan a világ vége. Minden árut helikopteren kell odaszállítani. Állítólag akad olyan idősebb lakója, aki soha életében nem hagyta el a katlant.

A sziget nyugati részén épült ki Réunion legnagyobb üdülőtelepe, St-Gilles-les Bains, mely jó 10 kilométer hosszan nyúlik el az errefelé ritkaságnak számító homokos partvidéken. Épp csak átszaladok rajta busszal, szinte teljesen kihalt. Este St-Denis-ben a szállodámban látom a tévében, hogy Franciaországban pont azon a július eleji hétvégén kezdődtek meg a nagy szabadságolások, meg már a focivébén is tényleg az utolsókat rúgják. Lesz itt élet nemsokára, én meg úgy hagyom el Réuniont, hogy az ujjamat se mártottam bele az Indiai-óceánba.

                                                                  (Itt a fejezet vége. Következik Galápagos)

 

 

 

                                       

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nemethgeza11.blog.hu/api/trackback/id/tr465800221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.