HTML

Utas és Világ

Egy blog azoknak, akiket érdekel a világ és mindaz, ami bennünket, embereket összeköt és elválaszt

Friss topikok

Címkék

Abomey (1) Addisz-Abeba (1) Akakusz (1) Aleppo (1) Amundsen (1) Andok (1) Angel (1) Angkor (1) Antarktisz (1) Asszad (1) atombomba (2) Avacsinszkij (1) ayurvéda (1) azték (1) A világ közepe (1) Bacardi (1) bálna (1) Barentsburg (1) Beagle (1) Beagle-csatorna (1) bélyeg (1) Benin (3) berber (1) Bering (1) bifurkáció (1) bódéváros (1) bódhi fa (1) Bolivar (1) borjadzás (1) Borobudur (1) Botafogo (1) Buddha (1) Buenos Aires (1) Burkina Faso (1) Burma (1) Bwindi (1) Cancún (1) Cao Dai (1) Castro (1) Cerro Torre (1) Chamarel (1) Chamula (1) Chávez (1) Che Guevara (1) Chiapas (1) Chichén Itzá (1) Copacabana (1) Corcovado (1) cukornád (1) Cukorsüveg (2) curry (1) Damaszkusz (1) Darwin (1) Da Nang (1) delta (1) diabáz (1) Diamond Head (1) Dian Fossey (1) dodó (1) Dzselada pávián (1) elefántmenhely (1) elefántteknős (1) Entebbe (1) eszkimó (2) Etióp-magasföld (1) Etiópia (1) etióp ábécé (1) ezüstkard (1) Fitz Roy (1) fjord (1) flamingó (1) fóka (1) fregattmadár (1) Fudzsi (1) fügekaktusz (1) függőágy (1) fulani (1) füstölőpálcika (1) Gejzírek völgye (1) Ghamames (1) Ginza (1) gleccser (2) Gonder (1) gorilla (1) gránátalma (1) Gran Sabana (1) Grönland (3) Hacsiko (1) Hailé Szelasszié (2) Haleakala (1) Halemaumau (1) halfarkas (1) Halon-öböl (1) halpiac (1) halszósz (1) Hama (2) Hamed (1) Hanoi (1) Havanna (2) Hawaii (2) helikopter (1) Hilo (2) Himedzsi (1) Hirosima (1) Hoi An (1) Homsz (1) Honolulu (2) Ho Chi Minh (1) Hué (1) Humboldt (1) Iguacu (1) Illatos folyó (1) Indonézia (1) Inle-tó (1) Ipanema (1) Irrawaddy (1) iszapfortyogó (1) japán WC (1) Jáva (1) jegesmedve (1) jéghegy (3) jégtakaró (1) Jimmy Angel (1) John Lennon (1) joruba (1) José Martí (1) jövendőmondó (1) Júda oroszlánja (1) kajmán (1) kaldera (1) Kamcsatka (2) Kampala (2) Kandy (1) Karimszkij (1) karszt (1) Kék-Nílus (2) kéklábú szula (1) kénkiválás (1) Kilauea (2) Kilauea Iki (1) Kiotó (1) Kipling (1) koldus (1) Kona (2) Korán (1) korjak (1) kötélláva (1) Krak de Chevaliers (1) kráter (1) krikett (1) krill (1) Kuba (1) Kukulkán (1) kultúrsokk (1) labdapálya (1) láva (2) lávaalagút (1) lávafolyás (1) legészakibb templom (1) legészakibb Lenin (1) Lenin (1) Leningrád (1) levélvágó hangya (1) Livingstone (1) lobélia (1) lombkokona (1) Lomé (1) Longyearbyen (1) Lyubov Orlova (1) Mahéburg (1) maja (1) makadámia dió (1) Mandalay (1) Maracana (1) Márquez (1) Maui (1) Mauna Kea (2) Mauna Loa (2) Mauna Ulu (1) Mauritius (1) mauzóleum (1) Megváltó Krisztus (1) Mekong-delta (1) Mexikó (1) Mianmar (1) miszó (1) Mohamed (1) mojito (1) mokka (1) Molokai (1) Moreno-gleccser (1) muzulmán temető (1) My Lai (1) Nagaszaki (1) Nagy-sziget (1) nene lúd (1) Nílus (1) Nordenskjöld (1) noria (1) Oahu (1) Ofra Haza (1) Ohia lehua (1) olmék (1) olvadékvíz (1) Omajjád (1) onszen (1) Orinoco (2) örök fagy (1) Orontesz (1) padaung (1) páfrány (1) pagoda (2) pahoehoe (1) pakkjég (1) Palenque (1) Palmira (1) Pantanal (1) Paraty (1) Patagónia (1) periglaciális (1) permafrost (1) pingo (1) pingvin (2) piramis (1) Piton de la Fournaise (1) Playa del Carmen (1) poligonális tundra (1) Popa-hegy (1) pörölycápa (1) Porto Novo (1) Protea (1) Pyramiden (1) ramadan (1) Rangun (1) rénszarvas (3) Réunion (1) Rio de Janeiro (1) rizspálinka (1) Roland Garros (1) ryokan (1) Saigon (1) Santiago de Cuba (1) San Cristóbal (1) séga (1) Shackleton (1) Sibuja (1) Simien (1) Sindzsuku (1) sinkanszen (1) sivatagi rózsa (1) skanzen (1) Spitzbergák (1) Srí Lanka (1) St-Denis (1) Svalbard (1) Svalbard-egyezmény (1) Szahara (2) szaké (1) szakura (1) szamurájkard (1) szánhúzó kutya (1) szegénység (2) Szentpétervár (1) szerzetes (1) sziklarajzok (1) színes földek (1) Szíria (2) szivar (1) szolfatára (1) sztúpa (2) szuahéli (1) talajfolyás (1) Tana-tó (2) tatami (1) tavaszi tekercs (1) tepui (1) tevetej (1) Togo (2) Tokió (2) Tolbacsik (1) Tonlé Sap (1) tuareg (1) tukán (1) tundra (1) Tűzföld (1) Uganda (2) újgyarmatosítás (1) Ushuaia (1) úszó piac (1) utcagyerek (1) vályogkunyhó (1) Varig (1) Venezuela (1) Vietnam (1) viking (1) Viktória-tó (1) Virunga (1) víziló (1) vudu (2) Waikiki (1) Weddell-fóka (1) Yogjakarta (1) Yucatán (1) Zapata (1) zsiráfnyakú nő (1) Címkefelhő

HTML doboz

TÚL NAGY A VILÁG - 4. fejezet - Galápagos, 2. rész

2014.03.04. 18:14 Németh Géza

                                         Legállatibb kalandom  - Galápagos (2003)

(folytatás) Hogy jártak-e inkák vagy más, dél-amerikai indiánok Galápagoson, arról most ne nyissunk vitát. Thor Heyerdahl 1963-ban dél-amerikai eredetűnek tulajdonított cseréptöredékeket talált szigeteken, ami viszonylag korai emberi látogatásra enged következtetni, ezt azonban többen vitatják. Az első dokumentált utazást Fray Tomás de Berlanga, Panama püspöke tette 1535 márciusában, mondani sem kell, véletlenül. Pizarro akkortájt igázta le az Inka Birodalmat, s a püspök hajójával épp Peru felé tartott, amikor a szelek sztrájkba léptek, s a tengeráramlatok nyugatnak sodorták. Már ivóvízhiánnyal küszködtek, amikor az egyik kopár szigetet elérték. Vizet, persze, nem találtak, továbbhajóztak és valószínűleg Santa Cruzra értek, ahol fügekaktusz leveleiből nyertek némi folyadékot. A meggyötört hajósok csalódottan távoztak, de figyelmüket nem kerülte el a különleges állatvilág. V. Károly spanyol király de Berlanga beszámolójából értesült az óriási teknősökről, az állatok rendkívüli szelídségéről, no meg arról, hogy milyen iszonyú kopárak ezek a kis földdarabok. A szigetcsoport ennek nyomán már 1570-ben megjelent a kor két híres térképészének, Orteliusnak és Mercatornak a világtérképén, Insulae de los Galopegos (teknősök szigetei) néven. Még 1546-ban Pizarro függelemsértő, kirúgott katonáinak kis csoportja ugyancsak az áramlásokkal vetődött a szigetek közelébe, s a ködön át úgy tetszett nekik, mintha maguk a szigetek is mozognának. Ezért adták nekik a Las Encantadas – elragadó – nevet, meg talán azért is, mert hajójukat ide-oda ragadták az áramlatok. A terjeszkedő Spanyol Birodalom hajóit akkoriban már rendszeresen zaklatták a Csendes-óceán keleti peremén ingázó angol kalózhajók, melyeknek legénysége alkalmilag itt ütött tanyát és felfedezték a teknőshúsban rejlő lehetőségeket. Egyik kalóz, Ambrose Cowley készítette el az első elnagyolt térképeket, és nevet is adott a szigeteknek, brit uralkodók és nemesek után. 

369px-Gallapagos_Islands_1684.jpg

                                                    A szigetcsoport Cowley 1684-es térképén

   Időlegesen ugorván a történések sorrendjében, érdemes áttekintenünk, mi micsoda, ugyanis a spanyolok természetesen spanyol nevekkel ruházták fel némelyik szigetet, majd miután 1832-ben Galápagos ecuadori fennhatóság alá került, kezdődött az újabb keresztelés. Még némely mai térképeken is összevissza nevezik az egyes földdarabokat. Hogy a helyzet ne legyen olyan egyszerű, az ecuadoriak 1892-ben, Kolumbusz első amerikai útjának 400. évfordulóján az Archipiélago de Colón nevet adták a szigetcsoportnak. Voltaképp ma is ez a hivatalos neve, megnéztem, a 60-as évek elején készült saját kis glóbuszomon is így szerepel: Kolumbusz-szigetek.

   Szóval, ami ma Isabela (névadója Izabella spanyol királynő, Kolumbusz közismert szponzora), az angolul Albemarle. Fernandina (angolul Narborough) spanyol nevét Kolumbusz másik támogatójáról, Ferdinánd királyról vette. Rábida (Jervis) annak a monostornak a neve, ahol Kolumbusz a fiát hagyta megőrzésre, míg ő maga Amerikában csellengett. Santiago ugyanaz, mint James angolul, vagyis Szent Jakab, spanyol neve viszont San Salvador, a Kolumbusz által felfedezett első karibi sziget neve. Santa Cruz (vagyis Szent kereszt) angol neve Indefatigable (egy brit hajó után, jelentése fáradhatatlan, spanyol neve Chávez). Floreana a független Ecuador első elnökéről, Juan Floresről kapta nevét (angolul Charles, spanyolul Santa Maria, Kolumbusz vezérhajója után). San Cristóbal a tengerészek védőszentjének, Szent Kristófnak a nevét örökíti meg ily módon (angolul Chatham). Pinta (angolul Abingdon) Kolumbusz másik hajójának a neve volt, Espańola természetesen Spanyolországot idézi, angol neve, a Hood viszont egy brit nemesét. Santa Fé egy spanyol város nevét kapta (angolul Barrington). Bartolomé az angol tengerésztiszt, David Bartholomew nevének spanyolosított változata. Baltra egyszerűen csak Baltra, angol nevét (South, vagyis Déli-Seymour) Lord Seymourról, egy brit nemesről kapta. Van egyébiránt North (Északi-) Seymour is, továbbá Pinzón (Kolumbusz Pinta és Nińa nevezetű hajóinak kapitányait, merthogy testvérek voltak, így hívták), más néven Duncan, aztán Genovesa (nyilván Genova után, angol nevén Tower). A Wolf-sziget kivételesen egy német, Theodor Wolf geológus nevét viseli (angolosan Wenman), Darwin Charles Darwinét, a parányi South Plaza pedig egy másik ecuadori elnökét. Marchenáról a franc se tudja, ki volt (angolosan Bindloe) és ezzel nagyjából végeztünk is. Ez így, ha jól számolom, húsz, bár ha statisztikákat olvasnak Galápagosról, ilyeneket találnak, hogy 13, vagy 15, vagy 16 nagyobb szigetből és számtalan kis szirtből áll.

Galapagos-satellite-esislandnames.jpg

   A 18. század vége felé a kalózok helyett jöttek a bálnavadászok, és úgy mellesleg irtottak, lőttek, elvittek mindent, ami az útjukba került: teknőst, fókát, madarakat. 1813-ban az amerikai U.S.S. Essex kapitánya, David Porter csaknem szétverte a teljes brit bálnavadász flottát, s egy füst alatt feltérképezte a szigeteket, hajónaplójába részletes jegyzeteket írt. Ő volt az első, aki felfigyelt az egyes szigeteken élő teknősök páncélformájának különbözőségeire. A James-öbölben kecskéket engedett ki a partra legelészni, azok meglógtak, részint belőlük fejlődött ki az az elvadult állomány, mely oly csúnyán elszaporodott, hogy súlyosan veszélyezteti a bennszülött állatokat és élőhelyüket.

   1807-től különös alakok jelentek meg a szigeteken. Az első állandó lakó egy ír, Patrick Watkins volt, két évig élt Floreanán, aztán 1883-ban egy francia, José Villamil koncesszióba kapta a szigeteket Ecuadortól. Kormányzóként afféle büntetőkolóniát kreált, a rabok guanókitermeléssel múlatták az időt. Az 1930-as években egy Ritter nevű, holisztikus medicinával foglalkozó német orvos érkezett Floreanára és buzgón kertészkedett. (A sors iróniája, hogy a vegetáriánus doktor pár év múlva romlott csirkehústól szerzett fertőzésben halt meg.) Két újabb német után tűnt fel egy osztrák bárónő, aki három szexrabszolgáját is magával hozta. Utóbb egyikükkel nyomtalanul elhajózott Délkelet-Ázsiába.

   A Panama-csatorna elkészültével megnőtt Galápagos stratégiai jelentősége is. A második világháború alatt az Egyesült Államok engedélyt kapott, hogy a japán agresszió elleni védelem okán kis katonai bázist és repteret építsen Baltra szigetén. Ezt Ecuador később megörökölte és a nemzeti légitársaság, a TAME (a rövidítés furcsa módon az ecuadori légierő szállítóegységét takarja, holott ez ma polgári légitársaság) ma is főként ide röpteti a turistákat.

   A korai utazók mentségére szóljon, hogy nem mind martalócok és fosztogatók voltak. Az első tudományos célú expedíciót egy spanyol szolgálatban álló szicíliai hajós, Alessandro Malaspina vezette 1790-ben. Feljegyzései sajnos nem maradtak az utókorra, viszont az ő nevét viseli Alaszka egyik óriási gleccsere (ezek szerint talán arrafelé is járt). Az angol James Colnett 1793-ben a körülményekhez képest részletes leírást adott Galápagos növény- és állatvilágáról, s ugyancsak ő készítette el az első, immár használható hajózási térképeket is a környékről. Úgy látszik azonban, ő sem bírt magával, mert javaslatot tett arra, hogy a szigeteket a bálnavadász hajók bázisául lehetne használni. És ez így is történt.

   Útközben gyakran megesett, hogy egy-egy fregattmadár kísérte hajónkat, néha csak egy-két méteres magasságban a fedélzet fölött. Ez kedvelt szokásuk lehet, mert már a régi idők tengerészei is felfigyeltek rá. Egyszer ledőltem ebéd után, s amikor fölkeltem, még mindig, sőt két óra múlva is ott vitorlázott. Engem azonban, legalábbis fotózás szempontjából, jobban izgattak a piros „bögyű” hímek. Egyik kora reggelen arra a látványra ébredtem, hogy a hajóval szemközti szirtet százával „borítják” a vöröslő fregattmadarak. Testközelségbe azonban csak az út legvégén, South Seymouron kerültünk velük. Csenevész bokrokon ücsörögtek, némelyikük dagadó torokzsákja szinte lángolt, másoké petyhüdten fityegett. Húsz percbe is beletelik, mire fölfújják, aztán ha bírják szusszal, kisebb szünetekkel egy héten át még sokszor megteszik. Ezzel igyekeznek elkápráztatni jövendőbelijüket. E roppant erőfeszítést azért kell megtenniük, mert a nőstények csak minden második évben költenek, akkor is csak egyetlen tojást raknak. A fregattmadár nem képes tollai megfelelő zsírozására, ezért nem merül, nem száll le a vízre, csak kikapkodja a halakat. Ráadásul kiváló kalóz. Előszeretettel ragadja ki a repüléstől már fáradt szulák, sőt más fregattmadarak csőréből a zsákmányt, így az néha 3-4 „szájat” is lát, mire egy szerencsés fickó gyomrába kerül.

repfregatt.jpg

                         Ez a fregattmadár órákig vitorlázott a hajónk fölött

bögyösfregatt2.jpg

                               Hím fregattmadarak, nem túl impozáns torokzsákkal

bögyösfregatt3.jpg

                                         ...és ilyenek, amikor felfújják

   A pionír madaraknak aránylag könnyű dolguk volt a szigetek meghódításával. Élelmüket a tengerből szerezték be, ellenségük nem lévén a puszta kőre fészkelhettek. Leglátványosabb képviselőik a kéklábú szulák (Sula nebouxi), melyek természetesen kék lábukról kapták nevüket. Azokat emelgetik, furcsán billegve, udvarláskor. Két-három tojást raknak, pár nap különbséggel, de ha rossz idők járnak, mert kevés a hal, csak az elsőszülöttet etetik, a többit pusztulni hagyják. Kisebb-nagyobb kolóniákban élnek, sziklákon ütik össze hányaveti, gallyakból, guanóból álló fészküket. Minthogy főként halat esznek, a fekete bazaltsziklák csak úgy fehérlenek ürüléküktől, mely sugárban spriccelve távozik belőlük, igen nagy gyakorisággal. Angol nevüket (booby=ostoba, mamlasz) alighanem azért kapták, mert a régi idők tengerészei igen könnyen elfoghatták őket. (Egyébként némely szigeten előfordulnak vöröslábú szulák is, ilyeneket viszont nem láttunk.)

kéklábúszulák2.jpg

                                          Kéklábú szulák

   Floreanán egy brakkvizes (félsós vizű) lagúnában volt szerencsénk néhány flamingóhoz is, amint szokásukhoz híven egyfolytában ettek, méghozzá aprócska, rózsaszínű garnélarákot, melytől tollazatuk a színét kapja. Galápagos a Föld legészakibb vidéke, ahol még élnek pingvinek. Dél-Amerika zord vidékeiről keveredtek ide hajdanán, legközelebbi rokonuk az ottani Magellán-pingvin lehet. Hogy hogyan, miért képesek elviselni e trópusi környezetet, rögvest elmondom. Csupán két sziget, Isabela és Fernandina környékén fordulnak elő nagyobb számban, másutt csak szórványosan, és ne várjunk antarktiszi méretű iszonyatos kolóniákat. Mi például összesen két darabot láttunk a 2004-es „népszámlálás” során 1500-asra tett állományból. A 80-as évek közepe óta számuk mintegy 60 százalékkal megfogyatkozott, elsősorban az El Nińo tengert melengető hatásai miatti táplálékhiány okán, azóta lassan ismét gyarapodnak. Így is a világ legritkább pingvinfaja, s mint ilyen, erősen veszélyeztetett és védett. Igen kicsik, fél méter magasak, átlagsúlyuk legföljebb két kiló. Két tojást raknak, elsősorban sziklaüregekbe, hogy védjék a tűző napfénytől. Egyik szülő mindig táplálékszerző úton van, a másik ügyel a tojásokra, aztán váltanak. Ha nincs elegendő élelem a tengerben, magukra hagyják a fészkeket és a tojásokat.

flamingók1.jpg

                                           Flamingók

galpingvin.jpg

                                              Galápagosi pingvinek

   A frissiben érkező utazó számára a legnagyobb meglepetést az időjárás, pontosabban a klíma tartogatja. Egyenlítő ide vagy oda, semmi trópusi miliő; se pálmafák, se dzsungel, ez alól csak a 950 méteren tetőző Santa Cruz kivétel. A Dél-Amerika nyugati partvidékén északnak tartó Humboldt-tengeráramlás rengeteg hideg vizet (átlaghőmérséklete 15 Celsius-fok) szállít, aztán úgy Peru Darwin is tudott, arról ellenben nem, hogy az óceán mélyéről hideg feláramlások is hűtik a Galápagos-környéki vizeket, mégpedig azért, mert a Humboldt-áramlás szétágazása miatt többletvíz jöhet a felszínre. A másik ok az ún. Ekman-transzport.

    A passzátszél a déli féltekén délkeletről, az északin pedig északkeletről fúj, úgyhogy mindenképpen az Egyenlítő felé tart. A szelek azonban nem egyenesen nyomják a vizet, hanem a széliránnyal 45 fokos szöget bezáróan, hiszen tudják, a Föld forgása miatt. Így aztán, bár a passzátszelek az Egyenlítő felé haladnak, a vizet mégis eltávolítják tőle, s ez újabb lehetőséget ad a mélybeli hideg víz feláramlására. Ez ráadásul rengeteg tápanyagot szállít a felszínre, eldorádót teremtve a plankton és a belőlük táplálkozó minden életforma számára. Az év nagy részében a páradús óceáni levegő hűti az alsó légrétegeket és hőmérsékleti inverziót okoz 300 és 700 méter között. Ez azt jelenti, hogy a normálissal ellentétben nem a felszín közelében van melegebb, hanem a magassággal emelkedik a hőmérséklet. Csapadékhullás, akárcsak némely sivatagban (Atacama, Namib), éppen azért nem lehetséges, mert a levegő, nem tudván felmelegedni, felemelkedni sem tud. Galápagoson két évszak van: a júliustól december elejéig tartó ködös, száraz garúa (18-24 fokos átlaghőmérsékletekkel, illetve a fennmaradó időben egy forró, nedves évszak (23-28 fokkal). A főbb légköri változások (épp ottjártunkkor) december elején kezdődnek. Ilyenkor gyengül a passzát, a klimatikus egyenlítő (mely a földrajzi Egyenlítőtől többnyire északra húzódik) dél felé tolódik. A gyengülő passzát kissé lelassítja a nyugatnak tartó tengeráramlást, ezzel a mélyvízi feláramlást is, így melegebb légtömegek is betódulhatnak a vidékre. A képbe bekavar még a meleg vizű Panamai-áramlás is, mely ilyentájt beleszólhat az időjárás alakulásába. Végre megjönnek a várt esők, melyek úgy március táján érik el maximumukat. Mondhatom, áldott szép időnk volt.

  Amint már Patagóniánál említettem, 1831 késő őszén, Robert Fitz Roy parancsnoksága alatt Angliából négyéves kutatóútra indult a HMS Beagle nevezetű hajó. A kapitány elhatározta, elvisz magával valakit, aki profitálhat kevéssé ismert helyek meglátogatásából. A feladat a 22 éves Charles Darwinra hárult. A fiatalember apja orvos volt, neki is hasonló pályát szánt, ezért Charles kezdetben orvostudományt tanult, majd Cambridge-ben teológiai tanulmányokat folytatott. Egyik sem izgatta túlságosan, annál inkább a geológia. Megismerkedett a nagy skót geológus, Charles Lyell kutatási eredményeivel, mellesleg rovarokat is gyűjtött. Három éven át hajóztak a latin-amerikai partok mentén, aztán 1835. szeptember 15-én elérték San Cristóbalt. Összesen öt hetet töltöttek Galápagoson, de az említetten kívül csupán Floreanán, Santiagón és Isabelán szálltak partra. (Legalább ebben túlszárnyaltam.) Hazatérte után öt évvel Londonból kiköltözött a mintegy 25 kilométerre, délre fekvő Downe faluba, már sehová sem utazott, ott élt és dolgozott kínozta. Ja, igen és közben megírta „A fajok eredeté”-t, ami csak 1859-ben jelent meg. 1991 őszén abban a szerencsében volt részem, hogy az Európai Tudományos Újságírók Szervezetének angliai rendezvénysorozatán ellátogattunk a sokáig lepusztult állapotban leledző, ám addigra méltóképpen kiglancolt Down House-ba, mi több, vendéglátónk a nappaliba szervezte meg vacsoránkat. Engedelmükkel, az evolúcióelmélettel, mélyebb hozzáértés híján, nem foglalkozom. De azért Darwin-pintyeket láttam.

     Időben félúton némi civilizáció, partraszállás a nagyjából hatezer lakosú Puerto Ayorában, Santa Cruzon. E sziget benépesülése igen későn, 1926-ban kezdődött, amikor norvégok érkeztek ide és kis halfeldolgozót építettek. Később is főként norvégok és németek jöttek, ám a mai lakosságon már semmi germán jelleg nem látszik. A parti utcákon annyi az ajándékbolt, hogy fél Magyarországot föl lehetne ruházni pólóval. És ez még semmi. Ha valaki mondjuk tizenöt éve azt mondta volna, hogy én egyszer még internetezni, e-mailezni fogok itt, „globális” kínálatú szupermarketben vásárolok a világ túlsó végén, sőt hogy egyáltalán eljutok Galápagosra… Akkoriban a Természet Világának egyetlen telefonfővonala volt, az egész irodaházban pedig egy darab telexgép.

   Galápagos mintegy 120 szigetből áll (ezek jó része szirt), valójában csak 13-14 nevezhető szigetnek, de csupán öt lakott. Összterülete 7880 négyzetkilométer, ennek Isabela egymaga több mint felét teszi ki. Teljes egészében Ecuador állam fennhatósága alá tartozik, pénzneme (az ecuadori sucre totális elértéktelenedése után, 2001 óta) az amerikai dollár (Quitóban láttam életemben először fém egydollárost, pedig összesen eltöltöttem vagy fél évet az Egyesült Államokban; azt hittem ilyen nem is létezik), de a sucre nagyobb címletű érméi is forgalomban vannak. Lakossága megközelíti a 20 ezret és egyre nő, évi 6-7 százalékkal, ami ijesztően magas. (Darwin látogatása idején az egész szigetcsoport népessége nem lehetett több 300-nál.) Az ecuadori gazdasági válság idején elég sokan próbáltak itt letelepedni (magasabbak voltak a már akkor is dollárban adott fizetések, de persze az árak is) és akár illegálisan is munkát vállalni. Akit a hatóságok ilyen ténykedésen kapnak, örökre kitiltják a szigetekről. A népesség halászattal, állattenyésztéssel, gyümölcstermesztéssel foglalkozik, meg persze a turizmusból él. Puerto Ayorában mindenképpen, vagy ha nem, hát a tudományból. Itt működik 1964 óta a Charles Darwin Kutatóállomás, melynek létét az 1959-ben (A fajok eredete kiadásának 100. évfordulóján) Belgiumban életre hívott Darwin Alapítvány teremtette meg. Ugyancsak 1959-ben született ecuadori kormánydöntés a nemzeti park létrehozásáról, ám a parki szolgálat valójában csak nyolc évvel később kezdte meg tevékenységét. Valamivel később a szigetek környéki vizeket Tengeri Rezervátummá nyilvánították (mintegy 70 ezer négyzetkilométeres összterülettel, melyet 1998-ben 140 ezerre növeltek) és ugyancsak a nemzeti park hatáskörébe utalták. 1978 óta a szigetcsoport az UNESCO Világörökség része is (ha jól tudom, legelsőként került fel a listára). 1984-ben a szigeteket Bioszféra Rezervátummá is nyilvánították.

galaptvreklám.jpg

                                       A nemzeti park központjának bejárata Puerto Ayorában

    A kutatóállomás főként a szigetek névadóinak, az elefántteknősöknek a védelmével (és sok egyébbel) foglalkozik. A tudomány jelen állása szerint Galápagos óriásteknősei egyetlen fajt képviselnek (Geochelone elephantopus), 14 alfajjal, melyek közül három (és fél) már kihalt (megjegyzendő, hogy akadnak kutatók, akik mindegyiket önálló fajként tartják számon). Az alfajok már itt fejlődtek ki, miután évmilliókkal ezelőtt a kontinensről közös őseik idáig sodródtak. Nehéz elképzelni, de az akár 250 kilót is nyomó legnagyobb kolosszusok legközelebbi élő rokona egy náluk nagyságrendekkel kisebb chilei faj, a Geochelone chilei. Eredetileg az idekerült ősök sem lehettek nagyobbak, viszont vígan növekedhettek, itt nem volt természetes ellenségük és az élelemért sem kellett mással versengeniük. Páncélzatuknak alapvetően két típusa alakult ki. Száraz vidékeken, ahol gyér az aljnövényzet, nyeregszerű forma fejlődött ki, a páncél eleje fölfelé kunkorodik, mely lehetővé teszi, hogy az állat felemelje a fejét, kinyújtsa a nyakát a magasabban levő levelek felé. Egyik fő táplálékuk a fügekaktusz (Opuntia), mely sokhelyütt négy-öt méter magas fává fejlődött. Egyes kutatói vélemények szerint az opuntiák fává válása és a nyereghátú teknősök evolúciója párhuzamosan ment végbe. Igen leegyszerűsített magyarázattal úgy, hogy a kaktusz kénytelen volt növekedni, hogy a teknős ne érhesse el az alsó szárait, a teknős pedig kénytelen volt olyan páncélt és olyan hosszú nyakat kifejleszteni, hogy mégiscsak elérje a kaktuszt. Tehették, míg csak lehetett. A kúpos páncélúak (kerületük a másfél métert is eléri!) közvetlenül a talajról legelnek, ezek jóval méretesebbek és a nedvesebb klímájú területek lakói. Az alfajok morfológiája nemcsak szigetről szigetre változik, hanem pl. Isabelán még vulkánról vulkánra is különbözik. Eltérések tapasztalhatók társas viselkedésükben is. A nyeregpáncélúak hajlamosabbak az agresszivitásra. A hímek domináns voltát például az dönti el, melyik tudja magasabbra emelni a fejét. Időnként harcra is sor kerül köztük, afféle szumó, de amelyik tudja, meg is harapja a másik torkát vagy fejét. Felemelkedésüket segíti aránylag hosszan kinyújtható mellső lábuk is. Az egyedek közi harc nem csupán a párzáskor, vagy az élelemért folyik, hanem a számukra oly fontos hőszabályozásért is. Nagy melegben, különösen száraz évszakban a legerősebbek foglalják el az árnyékot, vagy ha akad ilyen, az enyhet adó pocsolyákat, melyekben oly szívesen ejtőznek. Kíméletlen irtásuk már az 1700-as években megkezdődött. A behemótok könnyű zsákmánynak bizonyultak az erre portyázó hajósoknak; elég volt találni egy nagyobb, teknősökkel teli pocsolyát, hátukra fordítani őket és helyben feltrancsírozni, vagy a hajókra cipelni. Az elefántteknős akár egy évig is kibírja élelem nélkül, úgyhogy a hosszú hajóutakon jó időre akadt friss hús. A tengerészek arra is rájöttek, hogy a teknősök zsírja sokkal jobban ég a lámpákban, mécsesekben, mint a bálnazsír.

    Az alakra megfelelő páncélt nyeregnek is használták, Spanyolországban egy időben a nyereg szinonimája lett a galopago. Láttam archív felvételeket a 20. század elejéről, melyeken százával hevertek egy tavacska körül az otthagyott teknőspáncélok. Bálnavadászok hajónaplói szerint csupán az 1831 és 1868 közti nem egészen negyven év alatt legalább százezer teknőst szállítottak el a szigetekről, és akkor még nincs adat a korábbiakról, meg a helyben megöltekről.

fügekaktusz.jpg

                                        Több méter magas fügekaktusz

tekesznek.jpg

                                        Elefántteknős nyereg alakú páncéllal

teknősszemből.jpg

                                    Kúpos páncélú teknős

teknőspocsolyában.jpg

                                     Ejtőzés a pocsolyában

Aki csak egyetlen útifilmet is látott az utóbbi időkben Galápagosról, egy teknőst név szerint is ismerhet: Lonesome (vagyis Magányos) George-ot. Legközelebb itt folytatjuk.

(ELŐZŐ RÉSZ Az ARCHÍVUMBAN!)

                                    

 

 

 

1 komment

Címkék: pingvin flamingó kéklábú szula fügekaktusz fregattmadár Darwin Beagle elefántteknős

A bejegyzés trackback címe:

https://nemethgeza11.blog.hu/api/trackback/id/tr65843319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gilda 2014.08.19. 19:58:56

Kínán túljutva ( és sok színes kiemelőt!!!! használva) erre, a Könyvjelzőzött anyagra is sor került. (Felváltva/beosztva olvasgatok hol itt, hol ott-, egyre fokozódóbb kíváncsisággal, és nagy-nagy örömmel.) Ma is sok mindent megtudhattam, aminek mindig örülök, hisz ilyen tájakra csak a valóban megszállottak juthatnak el.- Köszönöm ezúttal is a "láttatást" !:)