HTML

Utas és Világ

Egy blog azoknak, akiket érdekel a világ és mindaz, ami bennünket, embereket összeköt és elválaszt

Friss topikok

Címkék

Abomey (1) Addisz-Abeba (1) Akakusz (1) Aleppo (1) Amundsen (1) Andok (1) Angel (1) Angkor (1) Antarktisz (1) Asszad (1) atombomba (2) Avacsinszkij (1) ayurvéda (1) azték (1) A világ közepe (1) Bacardi (1) bálna (1) Barentsburg (1) Beagle (1) Beagle-csatorna (1) bélyeg (1) Benin (3) berber (1) Bering (1) bifurkáció (1) bódéváros (1) bódhi fa (1) Bolivar (1) borjadzás (1) Borobudur (1) Botafogo (1) Buddha (1) Buenos Aires (1) Burkina Faso (1) Burma (1) Bwindi (1) Cancún (1) Cao Dai (1) Castro (1) Cerro Torre (1) Chamarel (1) Chamula (1) Chávez (1) Che Guevara (1) Chiapas (1) Chichén Itzá (1) Copacabana (1) Corcovado (1) cukornád (1) Cukorsüveg (2) curry (1) Damaszkusz (1) Darwin (1) Da Nang (1) delta (1) diabáz (1) Diamond Head (1) Dian Fossey (1) dodó (1) Dzselada pávián (1) elefántmenhely (1) elefántteknős (1) Entebbe (1) eszkimó (2) Etióp-magasföld (1) Etiópia (1) etióp ábécé (1) ezüstkard (1) Fitz Roy (1) fjord (1) flamingó (1) fóka (1) fregattmadár (1) Fudzsi (1) fügekaktusz (1) függőágy (1) fulani (1) füstölőpálcika (1) Gejzírek völgye (1) Ghamames (1) Ginza (1) gleccser (2) Gonder (1) gorilla (1) gránátalma (1) Gran Sabana (1) Grönland (3) Hacsiko (1) Hailé Szelasszié (2) Haleakala (1) Halemaumau (1) halfarkas (1) Halon-öböl (1) halpiac (1) halszósz (1) Hama (2) Hamed (1) Hanoi (1) Havanna (2) Hawaii (2) helikopter (1) Hilo (2) Himedzsi (1) Hirosima (1) Hoi An (1) Homsz (1) Honolulu (2) Ho Chi Minh (1) Hué (1) Humboldt (1) Iguacu (1) Illatos folyó (1) Indonézia (1) Inle-tó (1) Ipanema (1) Irrawaddy (1) iszapfortyogó (1) japán WC (1) Jáva (1) jegesmedve (1) jéghegy (3) jégtakaró (1) Jimmy Angel (1) John Lennon (1) joruba (1) José Martí (1) jövendőmondó (1) Júda oroszlánja (1) kajmán (1) kaldera (1) Kamcsatka (2) Kampala (2) Kandy (1) Karimszkij (1) karszt (1) Kék-Nílus (2) kéklábú szula (1) kénkiválás (1) Kilauea (2) Kilauea Iki (1) Kiotó (1) Kipling (1) koldus (1) Kona (2) Korán (1) korjak (1) kötélláva (1) Krak de Chevaliers (1) kráter (1) krikett (1) krill (1) Kuba (1) Kukulkán (1) kultúrsokk (1) labdapálya (1) láva (2) lávaalagút (1) lávafolyás (1) legészakibb templom (1) legészakibb Lenin (1) Lenin (1) Leningrád (1) levélvágó hangya (1) Livingstone (1) lobélia (1) lombkokona (1) Lomé (1) Longyearbyen (1) Lyubov Orlova (1) Mahéburg (1) maja (1) makadámia dió (1) Mandalay (1) Maracana (1) Márquez (1) Maui (1) Mauna Kea (2) Mauna Loa (2) Mauna Ulu (1) Mauritius (1) mauzóleum (1) Megváltó Krisztus (1) Mekong-delta (1) Mexikó (1) Mianmar (1) miszó (1) Mohamed (1) mojito (1) mokka (1) Molokai (1) Moreno-gleccser (1) muzulmán temető (1) My Lai (1) Nagaszaki (1) Nagy-sziget (1) nene lúd (1) Nílus (1) Nordenskjöld (1) noria (1) Oahu (1) Ofra Haza (1) Ohia lehua (1) olmék (1) olvadékvíz (1) Omajjád (1) onszen (1) Orinoco (2) örök fagy (1) Orontesz (1) padaung (1) páfrány (1) pagoda (2) pahoehoe (1) pakkjég (1) Palenque (1) Palmira (1) Pantanal (1) Paraty (1) Patagónia (1) periglaciális (1) permafrost (1) pingo (1) pingvin (2) piramis (1) Piton de la Fournaise (1) Playa del Carmen (1) poligonális tundra (1) Popa-hegy (1) pörölycápa (1) Porto Novo (1) Protea (1) Pyramiden (1) ramadan (1) Rangun (1) rénszarvas (3) Réunion (1) Rio de Janeiro (1) rizspálinka (1) Roland Garros (1) ryokan (1) Saigon (1) Santiago de Cuba (1) San Cristóbal (1) séga (1) Shackleton (1) Sibuja (1) Simien (1) Sindzsuku (1) sinkanszen (1) sivatagi rózsa (1) skanzen (1) Spitzbergák (1) Srí Lanka (1) St-Denis (1) Svalbard (1) Svalbard-egyezmény (1) Szahara (2) szaké (1) szakura (1) szamurájkard (1) szánhúzó kutya (1) szegénység (2) Szentpétervár (1) szerzetes (1) sziklarajzok (1) színes földek (1) Szíria (2) szivar (1) szolfatára (1) sztúpa (2) szuahéli (1) talajfolyás (1) Tana-tó (2) tatami (1) tavaszi tekercs (1) tepui (1) tevetej (1) Togo (2) Tokió (2) Tolbacsik (1) Tonlé Sap (1) tuareg (1) tukán (1) tundra (1) Tűzföld (1) Uganda (2) újgyarmatosítás (1) Ushuaia (1) úszó piac (1) utcagyerek (1) vályogkunyhó (1) Varig (1) Venezuela (1) Vietnam (1) viking (1) Viktória-tó (1) Virunga (1) víziló (1) vudu (2) Waikiki (1) Weddell-fóka (1) Yogjakarta (1) Yucatán (1) Zapata (1) zsiráfnyakú nő (1) Címkefelhő

HTML doboz

TÚL NAGY A VILÁG - 6. fejezet, Kamcsatka, 2. rész

2014.04.06. 17:47 Németh Géza

                                                       Így Irtunk mi - Kamcsatka (2004)

(folytatás) Napjainkban Petropavlovszk-Kamcsatszkij (a továbbiakban P-K) afféle átmeneti állapotban leledzik a szovjet vadnyugat és a modernizálódó Oroszország között. (Érdekes, hogy a 19. század végén errefelé utazók akkori kinézete alapján alaszkai és kanadai aranyásó településekhez hasonlították.) Legatyásodott, nyilván újkorukban sem túl fényes, szürke, 4-5 szintes lakótelepi dobozházak, némelyik oldala (tűzfala) tetőtől talpig bádoggal burkolva, az erkélytetőkön itt-ott már fácskák sarjadnak. Egyik ház földszintjén rózsaszínűre mázolt portál, Trikotázs felirattal, előtte luxus terepjáró. A maradék meg omlik, pusztul. Ismerős kép, ugye?

pkház1.jpg

                                          Lakótelep P-K-ban

pk1.jpg

                                                A modernizálódó városrész

   Egyetlen magas épület emelkedik a belvárosban, olyan húszemeletes lehet, de vajon minek… Annyi kiderült, hogy japán tervek alapján épült, ők tudniillik képesek aránylag földrengésbiztos házakat építeni, márpedig földmozgásokból Kamcsatka fiatal földjén nincs hiány. Akad itt még Leninről meg a Nagy Októberről elnevezett utca, kőemelvényen kiállított T-52-es tank, egykor valamennyi szovjet város szériatartozéka. Amúgy hemzsegnek a sörsátrak, a játéktermek, játékautomatát minden sarkon látni. Orosz Vegasz. A trikotázsról jut eszembe, az egész városban rengeteg az idegen nyelvű felirat, cégtábla, csak éppen a többségük cirill betűkkel. Iszonyú furcsa. Kis élelmiszerbolt áll a szállodához közeli sarkon, olyan árukkal, amilyenekről két évtizede szovjet polgár álmodni sem mert. Kapható például többféle felvágott, nyugati cigaretták, márkás italok, tucatnyiféle sör. Na de mit láttam! Hotelszobánkban a televízión bejön vagy nyolc-tíz csatorna, köztük egy japán, de van helyi, kamcsatkai is. És mi tűnik fel egyik központi orosz adón? A „Legyen ön is milliomos!” helyi változata. Minden megy a licence szerint, aztán a műsorvezető megkérdezi a játékost, hogy ugye, szereti a sört. Hát persze. Erre előkapnak az asztal alól egy-egy pohár sört és meghúzzák, a műsorvezető pedig elkezd áradozni, milyen finom is a Baltyika sör (a főszponzor, nyilván, de a termék tényleg finom és némelyik változata bitang erős). Elképzeltem Vágót, amint feltép egy üveg Drehert…

    A szeszeket immáron – elméletben – mellőzve még egy különlegességre hívom fel a figyelmet. Egyik utastársunk a piac szomszédságában fölfedezett egy üzletet, melyben vodkát (is) árultak. Poharast. Egy decis („szto gramm”, ahogy kell) üvegpohár, zárjeggyel, lecsavarható tetővel. Munkába menet a dolgozó megveszi, lecsavarja a tetőt, felhúzza, és már megy is, nincs bajmolódás az üveggel, ráadásul lesz egy jó kiállású pohara. Reggeli ital kamcsatkai módra.

07-15_1.jpg

                                                              Szto gramm

     Egyik sarkon kvászt árul egy lány, tőszomszédságában egy könyvesbolt utcára települt kínálata, köztük bőséggel hevernek szexuális felvilágosító munkák, orosz nyelven. Azt hittem, már ez se létezik, mármint a kvász. Rozskenyérből erjesztett, nagyon alacsony alkoholtartalmú italféleség, még a legenyhébb szalonspicc eléréséhez is több litert kéne bevedelni belőle, de hát az orosz ember nem is azért issza. Nyári melegben, jól behűtve egészen tűrhető. Pusztán a nosztalgia, no meg az íze kedvéért lehúzok egy pohárral. Most se nagyon ízlett. A szovjet időkben az a szokás járta, hogy a kvászárus mindenkit egyazon pohárból kínált, s azt a két forduló között leöblítette egy vödör vízben. Emlékszem, hajdan léteztek szódavízárusító automaták is, pár kopejkáért meg lehetett őket fejni, de ott is csak egy pohár volt, azt az ember maga mosta el egy félautomata szerkentyű segítségével.

pkkvász.jpg

                                                     Kvászárus

   A piac nem világszám; ruhaféle, műanyag edény, műszaki cikkek alkatrészei, egy bódéban katonai egyenruhák, kitüntetések. A világszám a szomszédos halpiac. Lazac és kaviár, szó szerint mázsaszám, ilyenkor, augusztus elején van a szezonjuk. Egy kiló vörös kaviárért 600 rubelt kérnek, az nagyjából 4200 forint. Nézzék meg, nálunk mennyiért adnak öt dekát. Egy anyóka olyan zsémbesen néz és mordul rám, ahogy csak az orosz anyókák tudnak, amikor a rákjait meg őt magát videózom.

pkpiac1.jpg

                                   Bolhapiac (felhívom a figyelmet a változatos színű vécékefékre)

   Ahogy sejtettük, a repülésből nem lett semmi. Levente mesteri érzékkel tapintott az egyetlen lehetséges megoldásra: felcserélni az első és utolsó nap programját, vagyis hogy ma hajótúra, a végén a heli-túra. Ha akkorra kiderül. Több vulkánőrült, köztük magam is, a rituális öngyilkosság gondolatával foglalkoztunk arra az esetre, ha már eljöttünk idáig és nem láthatjuk meg a Gejzírek völgyét. Akkor hát hajózzunk az Avacsa-öbölben. Már önmagában kis orosz csoda, hogy ezt gyakorlatilag egy-két óra alatt sikerült elintézni és nem kellett kérvénnyel folyamodni a Legfelsőbb Tanácshoz. A személykikötő (ha szabad így neveznem, csupán megkülönböztetésül a megközelíthetetlen hadikikötőtől) nagyjából úgy fest, mint egy leamortizálódott, rendszerváltozásba belerokkant pesti gyártelep: kivert ablakok, gaz, szürkeség, rozsdaette vasak. A hajónk sem egy Queen Mary, amúgy Csajkának (Sirály) hívják, roppant kicsinek tűnik, és az is. A parányi társalgóban viszont első osztályú éttermeket megszégyenítő dizájnú ebédet terített két szakácsnőnk, akik aztán a későbbi tereptúrákon is jól tartottak bennünket. Nem ám csak úgy odalökjük az uborkát, paradicsomot… Szépen ki is cifrázták, színesztétikailag összedolgozták a tálakon lazaccal, sajttal, miegymással. Még pelmenyit is főztek, legnagyobb örömömre. Ez az orosz-ukrán húsos derelye, és csakugyan főzni kell. El is lennénk így hasilag, csak hát látni jöttünk, de nemigen van mit, még esik is. Innen, az öböl felől kellene eszményi panorámának nyílnia a város fölé emelkedő két hatalmas vulkánra, az Avacsinszkijra és a Korjakszkijra, de a partot is alig lehet kivenni, csupán néhány szirt sötétlik, vagy éppen fehérlik a guanótól. Az óriási öblöt egyébként tökéletes védelemmel áldotta meg a természet önnön gonosz erőivel szemben, ráadásul télen sem fagy be. A gyakori viharok nem hatolnak be, de egy 1952-es, a Kuril-szigetek környékéről elinduló cunamihullám is elhalva érkezett az Avacsa-öbölbe. Bő órás hajózás után lehorgonyzunk, egyik matróz kissé ódivatú búvárruhát ölt és alámerül, hogy rákot fogjon, esetleg vacsorára. A lényeg kivételesen nem a zabáláson van, inkább afféle bemutató. Úgy öt perc múlva feljön, hálójában két szép nagy vörös rákkal. Itt már annyira közel vagyunk az egyik parányi öböl falaihoz, hogy nem lehet nem látni; például a kellemesen erodálódott vulkanikus sziklafalakat, a szirteken tanyázó tengernyi madarat. Egy nagy nyílt vízfolton annyi madár nyüzsög, hogy semmi kétség, hatalmas szardínia- vagy szardellarajra leltek.

avacsaöböl007.jpg

                                                    Hajózás az Avacsa-öbölben

avacsaöböl3.jpg

                                                           Madárszikla

rák004.jpg

                                                Búvárunk zsákmánya

     Egy újabb öbölben ismét megállunk, a srácok horgászni akarnak, fognak is egyet-mást. Indulnánk vissza, de nem jön föl a horgony. Leszakadt. Újabb búvárbeöltözés, lemerülés, semmit se látás. Sebaj, van másik horgony, de ma már úgyse kell. Ezt bírom az oroszokban, mármint a nép egyszerű gyermekében; hogy tudják a dolgokat lazán, derűsen kezelni. Néha rettenetesen bosszantó tud lenni ez a ráérős nyugalom, de hát itt (ezt már Bergman is megjegyzi, mély megvetéssel) senki sem siet, nem idegeskedik.

   Másnap reggel ott áll a szálloda előtt járművünk, egy Urál teherautóval keresztezett buszféleség. Kényelmesnek nem mondanám, viszont egyszer sem hagyott cserben bennünket. Kezdem megérteni, miért vesztették el a németek a második világháborút. (Egy német csoport egyébként IFÁ-t kapott, nyilván, hogy érezzék otthon magukat.) Velünk jön egy a seregtől levetett ellátó kocsi is (a „páncélkonyha”). Északnak tartunk, úgy 500 kilométer vár ránk. Az aszfaltot hamarost felváltja a köves-kavicsos út, de az Urál vígan vágtat nyolcvannal. A táj jellegtelen, főként Erman-nyírfákból álló erdőkkel, meg az égerbokorerdővel, helyi nevén alsovnyikkal. Érdekes, valami egészen másra, amolyan igazi oroszos fenyőfás, nyírfás tajgára készültem, pedig tudhatnám, hogy a szűz területek első fás szárú megtelepedőinek egyike éppen az éger. Márpedig szűz területből itt tömérdek van. Kamcsatka földjét számtalan alkalommal borította el láva vagy vulkáni törmelék, melyen az életnek mindent elölről kellett kezdenie.        

páncélkonyha011.jpg

                                 A "páncélkonyha" - árkon-bokron át                                                                                    

 

kamtérkép.jpg

Rövid megálló egy parányi falunál. Úgy fest, itt mindenki megáll. Van benzinkútja, számos kis üzlete, az út mentén a helybeli lányok-asszonyok pirogot árulnak ládákból, kis kézikocsikból, szemmel látható sikerrel. A pirog kelt tésztából készült hosszúkás sülemény, melyet a legkülönbözőbb töltelékekkel lehet fölszerelni: hagymás, fűszeres darált hússal, káposztával, tojással, túróval, lekvárral. Veterán „oroszként” tobzódom a régen ízlelt finomságokban, de friss jövevény társaim is hamar barátságot kötnek vele.

     Milkovóban ebédelünk, klasszikus szovjet stílusú étteremben, ahol még van kis színpad zongorával; nyilván hajdani esztrádműsorok színhelye. Káposztaleves, lazac (ezúttal fasírtként), öblítésnek pedig egy régen ízlelt borzalom, a szovjet önkiszolgáló éttermek italspecialitása, a kissé füstízű kompótlé. Attilának ízlik, ledönt három pohárral. Egy panelház oldalán megint ismerős látvány: a hős szovjet űrhajós „freskója”, egy másikon „Békét a világnak!” felirat. (Tudták, hogy oroszul a világot és a békét ugyanaz a szó – mir – jelöli?) Milkovót Bergman is említi mint „nagy falut”, de ezen kívül semmit nem árul el róla. A közölt képen egy behavazott kis falu látszik, semmi egyéb. Mára a kis faluból kisváros lett, környékén – ilyet se túl sokat láttunk Kamcsatkán – gabonaföldek (a termés részben még lábon, részben már learatva), konyhakertek, krumplival, zöldségfélével. Kész csoda, hogy bármi is megterem, olyan rövid a tenyészidőszak a félszigeten, pedig hát „csak” az 55. északi szélességen járunk, ahol Európában Észak-Írország, vagy Dánia déli része terül el.

   Nem bírom megállni, hogy szót ne ejtsek a hajdani szovjet önkiszolgáló éttermekről, helyi nevükön a sztalóvajákról. Ösztöndíjból (meg persze a farmernadrágok és egyebek eladogatásából) mindennap nem futotta jobb étteremre, ezért aztán többnyire e nem túl változatos kínálatot felvonultató műintézetekbe jártunk táplálkozni. Valami rejtélyes okból soha egyetlen ilyen étteremben sem volt kés. Csak villa meg kanál. Na jó, a 20-30 kopejkáért kapható előétel (merthogy előétel, vagyis zakuszka nélkül az orosz konyha elképzelhetetlen) még csak lement, de ha nagy ritkán hús is akadt, azzal meg kellett küzdeni. Két lehetőség kínálkozott. Felszúrni a húst a villára és körberágni, míg el nem fogy. A másik, hogy két villával valahogy lenyiszetelni egy-egy darabkát. Hogy nem volt hús? Nem bizony, vagy csak elvétve. Volt ellenben hal, vagy snyícel. Persze, nem tudják, mi az a snyícel. Ha azt mondom, hogy Wiener Schnitzl, feltehetően mindenkinek beugrik, hogy ez a bécsi szelet, vagyis a Schnitzl nem lehet más, mint szelet. Normális esetben hússzelet. A Szovjetunióban azonban ez többnyire valamiféle ismeretlen mibenlétű rettenetes adalékokból összedolgozott fasírt volt. A fasírtnak is van „orosz” neve, a „kátléti”, vagyis kotlett.

     Megérkezünk a Kamcsatka-folyóhoz, mely két nagy hegyvonulat közé szorulva csörgedez széles völgyében. Korábban is kiszálltunk már a kocsiból, hogy a szükséges időkben „körülnézzünk” az árokparton, és persze nem lepődtünk meg, hogy tüstént szúnyoghadak ostroma alá kerültünk. Ám az semmiség volt ahhoz képest, ami a folyóparton várt ránk. Felelőtlenségem teljes tudatában elismerem, előzetesen nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget a tajga rettegett urainak, még riasztót is elfelejtettem hozni. Többen már P-K piacán felfegyverkeztek méhészkalaphoz hasonlító, a teljes fejet hálóval védő sapkával, akinek meg nem volt, kapott orosz kísérőinktől. (Egyik utastársunk biofegyverrel kísérletezett. Folyamatosan fokhagymát evett, gondolván, annak illói majd kiütköznek a bőrén és elriasztják a dögöket. De nem!) Támadási felületnek még mindig maradt a kéz és láb, merthogy ezeknek a zokni átdöfése meg se kottyant. Fújtunk, kentünk, csapkodtunk, füstöltünk, mindhiába. Úgy féldeci vért kentem szét magamon, aztán még hetekig úgy néztem ki, mint aki rettenetes himlőjárványon esett át. Érkezett egy teherautó, az anyósülésen peckesen kutya ült. Pórázra kötve gazdájával kiszállt és ott kergült volna meg a nyomorult, ha el nem eresztik. Azonnal nyakig merült a folyóba. Irigyeltem. Jött a komp, talán még magát Lenint is látta, viszont átvitt a túlpartra. Orosz barátaink, ki tudja, milyen megfontolásból, nem a közeli falu mellett, hanem kissé odébb, az erdőben képzelték el éjszakai nyughelyünket. Sátorállítás, táborverés, vacsora. Szúnyoghálós sapkában nem lehet enni, megkaptuk hát arcra, nyakra is. A friss vér mámorában Kamcsatka szúnyogjai diadalünnepet ültek rajtunk. Míg ettünk, állandó lakótársam, András szúnyogriasztó füstölőt aktivizált a sátorban. Szúnyog tényleg alig maradt, viszont büdös és fullasztó levegőben dőltünk le aludni. Reggel a sátorkupolában néhány kövér, delíriumos példány aludta másnaposságát, de a hálón kívül már gyülekezek a várólistások ezerszám. Közben azon fantáziáltam, hogy egyszer majd visszatérek gigantikus lángszórókkal, napalmbombákkal, peszticidágyúkkal, és afféle terminátorként halomra gyilkolom, végképp eltörlöm a föld színéről Kamcsatka összes szúnyogját.

2004-08-13 010.jpg

                                          A szerző - harcban a szúnyogokkal

szúnyogcsípések.jpg

                                                       ... és az eredmény

     A továbbiakban átkeltünk egy uszadékfákkal jól teleszórt széles völgyben csatangoló folyón, mely szerencsére több sekély ágra szakadt; az Urálnak semmiség. Az alsovnyik tengerébe vágott folyosószerű földúton emelkedünk, föl úgy 1200 méterig. A növényzet (s vele a szúnyoghad is) fokozatosan eltűnik, fölváltja a koromfekete lapilli, aprószemcsés, a homoknál durvább vulkáni törmelék. Bázisunk a Holdkomp tábor, ahol egykor a szovjetek valamiféle holdjáró berendezéssel kísérleteztek. Mára három rozzant barakk maradt, mi azonban továbbra is sátrazunk. Ez lesz az alaptáborunk a Lapos (Ploszkij) Tolbacsik-vulkán ostromához. Egyelőre azonban nemhogy a Lapos, hanem még a Hegyes (Osztrij) Tolbacsik sem látszik. Amúgy sem vagyok sátorrajongó, ráadásul az orosz irodától kapottak (bár nyugati gyártmányúak) kicsik, kényelmetlenek, nehéz összetákolni (különösképp itt, a laza vulkáni törmeléken), a cipzárak se nagyon szuperálnak.

holdkomptábor1.jpg

                                                 A Holdkomp-tábor

2004-08-13 017.jpg

 

 

 

      kékvirág1.jpg

sárgavirág.jpg

                                                 Virágok a lapilliban(ben)

    Elballagok víznyerő helyünkhöz, melyet orosz barátaink „lednyiknek”, vagyis gleccsernek neveznek. Igazából nem gleccser, hanem afféle firnhó, melyet betemetett a törmelék. E több méter vastag törmelékmező belsejében nyaranta rengeteg olvadékvíz szivárog le a vulkáni masszívumról. Ami nem jön ki, megfagy, majd kijön a következő nyáron. A víz egyébként kristálytiszta. Túlzottan messze elcsatangolni nem szabad, ezt Fjodor (róla még mesélek), orosz túravezetőnk a lelkünkre kötötte. Az időjárás pillanatok alatt megváltozhat, s ha leszáll a köd, hosszú órákra elveszhetünk, annyira egynemű a táj. Elrettentésül elmesélte, hogy korábban egy túravezető néhány rábízott delikvenssel kószált a környéken, de ellepte őket a köd. Az illető úgy ismerte a vidéket, mint a tenyerét, mégis hosszú órákba telt, mire visszakeveredtek a táborba. Pedig ott tébláboltak tőle pár száz méterre.

hóéssalak.jpg

                                                    Innen nyertük az ivóvizünket  

     Délutánra már gyönyörűen látszik a Tolbacsik-masszívum. Oda kéne holnap fölmászni. Mármint a Laposra, az csak 3085 méter magas, vagyis szintben 1800 méter. A Hegyes Tolbacsik úgy 600 méterrel emelkedik föléje, és miként a Lapos lapos, a Hegyes hegyes. Rémálmaimban se jöjjön elő. A vulkánpár egyébként mai formájára emlékeztető mivoltában úgy 10 ezer éve jött létre, amikor a Lapos Tolbacsik kalderája kialakult, magyarán beszakadt. Ezért lapos. Nos, oda indultak kora hajnalban az elszántak. (folyt. köv.)

 

 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemethgeza11.blog.hu/api/trackback/id/tr365963807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Németh Géza 2014.04.07. 17:24:42

@Spamet nem küldünk rád: köszönöm, a korábbiakat megtalálod az archívumban

Németh Géza 2014.04.07. 17:25:56

@kutyaaszarpor_a_szembe: magam is így gondolom, kár, hogy már 10 éve volt. A következő rész az Antarktisz lesz, kb. 10 nap múlva

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.04.08. 13:45:30

kedves Géza, remek stílusban és érdekfeszítően írsz, bravó! alíg várom, hogy holnap hajnalban induljunk tovább a táborból! :)

Németh Géza 2014.04.08. 15:50:00

@milliliteratura: köszönöm az érdeklődést, bár "a hajnali indulás" majd csak pénteken délután, kora este következik, akkor töltök fel legközelebb