HTML

Utas és Világ

Egy blog azoknak, akiket érdekel a világ és mindaz, ami bennünket, embereket összeköt és elválaszt

Friss topikok

Címkék

Abomey (1) Addisz-Abeba (1) Akakusz (1) Aleppo (1) Amundsen (1) Andok (1) Angel (1) Angkor (1) Antarktisz (1) Asszad (1) atombomba (2) Avacsinszkij (1) ayurvéda (1) azték (1) A világ közepe (1) Bacardi (1) bálna (1) Barentsburg (1) Beagle (1) Beagle-csatorna (1) bélyeg (1) Benin (3) berber (1) Bering (1) bifurkáció (1) bódéváros (1) bódhi fa (1) Bolivar (1) borjadzás (1) Borobudur (1) Botafogo (1) Buddha (1) Buenos Aires (1) Burkina Faso (1) Burma (1) Bwindi (1) Cancún (1) Cao Dai (1) Castro (1) Cerro Torre (1) Chamarel (1) Chamula (1) Chávez (1) Che Guevara (1) Chiapas (1) Chichén Itzá (1) Copacabana (1) Corcovado (1) cukornád (1) Cukorsüveg (2) curry (1) Damaszkusz (1) Darwin (1) Da Nang (1) delta (1) diabáz (1) Diamond Head (1) Dian Fossey (1) dodó (1) Dzselada pávián (1) elefántmenhely (1) elefántteknős (1) Entebbe (1) eszkimó (2) Etióp-magasföld (1) Etiópia (1) etióp ábécé (1) ezüstkard (1) Fitz Roy (1) fjord (1) flamingó (1) fóka (1) fregattmadár (1) Fudzsi (1) fügekaktusz (1) függőágy (1) fulani (1) füstölőpálcika (1) Gejzírek völgye (1) Ghamames (1) Ginza (1) gleccser (2) Gonder (1) gorilla (1) gránátalma (1) Gran Sabana (1) Grönland (3) Hacsiko (1) Hailé Szelasszié (2) Haleakala (1) Halemaumau (1) halfarkas (1) Halon-öböl (1) halpiac (1) halszósz (1) Hama (2) Hamed (1) Hanoi (1) Havanna (2) Hawaii (2) helikopter (1) Hilo (2) Himedzsi (1) Hirosima (1) Hoi An (1) Homsz (1) Honolulu (2) Ho Chi Minh (1) Hué (1) Humboldt (1) Iguacu (1) Illatos folyó (1) Indonézia (1) Inle-tó (1) Ipanema (1) Irrawaddy (1) iszapfortyogó (1) japán WC (1) Jáva (1) jegesmedve (1) jéghegy (3) jégtakaró (1) Jimmy Angel (1) John Lennon (1) joruba (1) José Martí (1) jövendőmondó (1) Júda oroszlánja (1) kajmán (1) kaldera (1) Kamcsatka (2) Kampala (2) Kandy (1) Karimszkij (1) karszt (1) Kék-Nílus (2) kéklábú szula (1) kénkiválás (1) Kilauea (2) Kilauea Iki (1) Kiotó (1) Kipling (1) koldus (1) Kona (2) Korán (1) korjak (1) kötélláva (1) Krak de Chevaliers (1) kráter (1) krikett (1) krill (1) Kuba (1) Kukulkán (1) kultúrsokk (1) labdapálya (1) láva (2) lávaalagút (1) lávafolyás (1) legészakibb templom (1) legészakibb Lenin (1) Lenin (1) Leningrád (1) levélvágó hangya (1) Livingstone (1) lobélia (1) lombkokona (1) Lomé (1) Longyearbyen (1) Lyubov Orlova (1) Mahéburg (1) maja (1) makadámia dió (1) Mandalay (1) Maracana (1) Márquez (1) Maui (1) Mauna Kea (2) Mauna Loa (2) Mauna Ulu (1) Mauritius (1) mauzóleum (1) Megváltó Krisztus (1) Mekong-delta (1) Mexikó (1) Mianmar (1) miszó (1) Mohamed (1) mojito (1) mokka (1) Molokai (1) Moreno-gleccser (1) muzulmán temető (1) My Lai (1) Nagaszaki (1) Nagy-sziget (1) nene lúd (1) Nílus (1) Nordenskjöld (1) noria (1) Oahu (1) Ofra Haza (1) Ohia lehua (1) olmék (1) olvadékvíz (1) Omajjád (1) onszen (1) Orinoco (2) örök fagy (1) Orontesz (1) padaung (1) páfrány (1) pagoda (2) pahoehoe (1) pakkjég (1) Palenque (1) Palmira (1) Pantanal (1) Paraty (1) Patagónia (1) periglaciális (1) permafrost (1) pingo (1) pingvin (2) piramis (1) Piton de la Fournaise (1) Playa del Carmen (1) poligonális tundra (1) Popa-hegy (1) pörölycápa (1) Porto Novo (1) Protea (1) Pyramiden (1) ramadan (1) Rangun (1) rénszarvas (3) Réunion (1) Rio de Janeiro (1) rizspálinka (1) Roland Garros (1) ryokan (1) Saigon (1) Santiago de Cuba (1) San Cristóbal (1) séga (1) Shackleton (1) Sibuja (1) Simien (1) Sindzsuku (1) sinkanszen (1) sivatagi rózsa (1) skanzen (1) Spitzbergák (1) Srí Lanka (1) St-Denis (1) Svalbard (1) Svalbard-egyezmény (1) Szahara (2) szaké (1) szakura (1) szamurájkard (1) szánhúzó kutya (1) szegénység (2) Szentpétervár (1) szerzetes (1) sziklarajzok (1) színes földek (1) Szíria (2) szivar (1) szolfatára (1) sztúpa (2) szuahéli (1) talajfolyás (1) Tana-tó (2) tatami (1) tavaszi tekercs (1) tepui (1) tevetej (1) Togo (2) Tokió (2) Tolbacsik (1) Tonlé Sap (1) tuareg (1) tukán (1) tundra (1) Tűzföld (1) Uganda (2) újgyarmatosítás (1) Ushuaia (1) úszó piac (1) utcagyerek (1) vályogkunyhó (1) Varig (1) Venezuela (1) Vietnam (1) viking (1) Viktória-tó (1) Virunga (1) víziló (1) vudu (2) Waikiki (1) Weddell-fóka (1) Yogjakarta (1) Yucatán (1) Zapata (1) zsiráfnyakú nő (1) Címkefelhő

HTML doboz

TÚL NAGY A VILÁG - 8. fejezet, Venezuela, 2. rész

2014.05.23. 20:07 Németh Géza

                                      A megtalált világ - Venezuela, 2005

(folytatás) Eddig bizony szegényes vidékeken utaztunk át, jellegtelen városkákkal, a fejlődés legcsekélyebb jeleit sem mutató falvakkal. Az ember nem érti, hogy miért nincs itt minden ház kerítése aranyból, vagy legalább kolbászból. Azért nem érti, mert Venezuelának, ha esik, ha fúj, nagyjából napi (!) 50 millió dolláros bevétele van kizárólag az állami olajtársaság szénhidrogén-kiviteléből. És akkor még nem szóltunk arról, hogy rengeteg áramot exportál, bőséggel van aranya, gyémántja, vasérce, bauxitja. Itt vagy nagyon régóta igen sokat lopnak, vagy katasztrofális gazdaságpolitikát folytatnak, ám valószínűbb, hogy e két tényező kéz a kézben jár.

     Vagy hogyan lehet az, hogy egy ország, melynek hatalmas kiterjedésű földjei és jó minőségű termőtalajai vannak, napjainkban nettó élelmiszerimportőr? Hát úgy, hogy a mezőgazdaságot teljesen lezüllesztették, a városi lakosság aránya eléri a 85 százalékot (!), ott hever sok százezernyi hektár föld megműveletlenül, vagy elaprózva, szegényparasztok kezében, akik a saját betevőt is épphogy megtermelik. Venezuela olajkincsét 1912-ben kezdték kiaknázni a Maracaibo-öböl környékén, kezdetben a Royal Dutch Shell, majd a Standard Oil. Másfél évtized múltán a világ második legnagyobb olajkitermelőjévé vált az Egyesült Államok után, egyben a legjelentősebb exportőrré. Csakhogy az olajmámorban a mezőgazdasági termelés szinte a nullára csökkent, iparosodásának üteme pedig még a többi latin-amerikai országé mögött is elmaradt. 1943-at követően nagy változások történtek. Míg korábban a bevételek fő forrásai a koncessziók és a vámok voltak, egy új törvény szerint a külföldi olajtársaságok nem tehettek szert nagyobb profitra, mint amennyit adóként a venezuelai államnak befizettek. Az ország olajtól való függősége szinte teljessé vált. Ráadásul a 60-as évektől kezdődően a világot elkezdte elárasztani az olcsó közel-keleti olaj, ami igencsak lenyomta az árakat. Közben Venezuelával mint alapítóval megalakult az OPEC, az Olajexportáló Országok Szervezete; az 1973-as első olajválság egy-két év alatt óriási bevételhez jutatta az államot. Az akkoriban megválasztott elnök kezdeményezésére államosították az olajvállalatokat, létrejött a ma is ezen a néven működő Petroleos de Venezuela (PDVSA), a bevétel pedig az utolsó bolívarig az állam zsebébe vándorolt. Néha patakzott, máskor csak csordogált, különösen az után, hogy a nem OPEC-tagállamok, így Oroszország és Mexikó ontani kezdték a kőolajat a világpiacra. Közben, 1998-ban Hugo Chávez került az elnöki hatalomba és konfliktusa állandósult a PDVSA-val, mely olyannyira kinőtte magát, hogy állam lett az államban. Chávez ekkor afféle „újraállamosításra” szánta el magát.

     Hugo Chávez mesztic családból származik, melyek nagy számban élnek Közép-Venezuela llanóin, vagyis az ország belsejében terpeszkedő füves, időszakonként mocsaras síkságokon. Pálmatetős kunyhóban nőtt fel, tömérdek testvérével egyetemben. Katonai akadémián hadmérnöki képesítést szerzett, aztán a caracasi egyetemen politikatudományt tanult. A hadsereg egyik elitalakulatánál magas rangig vitte. Bolívar születésének 200. évfordulóján megalakította a Forradalmi Bolívar Mozgalmat, hogy a maga módján megvalósítsa nagy példaképe eszméit. Kihasználva az akkori vezetés iránti elégedetlenséget, 1992-ben puccsot szervezett a neoliberális Pérez elnök ellen. A lázadást leverték, őt magát bebörtönözték, ám közben még azon év novemberében a légierő tisztjei is kirobbantottak egy puccsot. Caracas légterében, a felhőkarcolók fölött zajlottak a légi csaták, még az elnöki palotát is bombázták. A hadsereg azonban a regnáló elnök mellé állt. Pérezt végül egy újságíró buktatta meg, miután kiteregette szennyes pénzügyeit. Hiába, érdekes szakma a mienk. Ami nem ment fegyverrel, az ment szövegszerkesztővel. Ezt régebben úgy írták volna, hogy tollal, ami kétségkívül fennköltebb, szimbolikus erejű kifejezés, de ki az ördög ír manapság tollal. Pérez még 1989-ben 250 millió bolívart vett föl egy titkos védelmi számláról, átváltotta dollárra kedvező, kormányzati árfolyamon, aztán visszaváltotta a piaci áron. Az elnököt meg a legfelsőbb bíróság váltotta le, ami némi reménysugár arra nézvést, hogy Venezuela mégiscsak jogállam. Sorra derültek ki egyéb korrupciós ügyek is. Közben a gazdaság hanyatlott, bankok mentek csődbe, sok befektető külföldre menekítette a pénzét.

   Egy újabb elnök amnesztiát adott Cháveznek, aki újfent szervezkedni kezdett. S kiket lehet ilyen ügyekre legkönnyebben megnyerni: a szegényeket. 1998-ban győztesen került ki a választásokból, 56 százalékkal, amire nem volt példa az utóbbi 40 évben. Mivel azonban nagyra törő terveihez az államkasszában alig talált pénzt, a hadsereghez fordult. „Bolívar-terv 2000” néven út- és lakásépítések kezdődtek, Kubából „importált” orvosok és tanítók segítségével próbálták följavítani a szegény rétegek egészségügyi és közoktatási ellátását. Ezért cserébe Venezuela napi 50 ezer hordó olajat ad el a világpiacinál sokkal alacsonyabb áron Kubának. Chávez 1999-ben kierőszakolt egy új alkotmányt is; 350 cikkelyből áll, mely alighanem a világ leghosszabb alkotmánya. Megváltoztatták az ország hivatalos nevét „Venezuelai Bolívari Köztársaság”-ra. Négyről hat évre emelték az elnök hivatali idejét, két ciklusra állították be. Megerősödött az elnöki intézmény, a nemzetgyűlést kettőről egykamarásra változatták. Chávez új szénhidrogén- és földtörvényeket léptetett életbe, melyek kétségkívül nagy népszerűséget teremtettek számára a szegények körében, ám elégedetlenséget szültek a középosztály és a még felsőbb rétegek körében. 2002 áprilisában a legnagyobb szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek, félmillió ember ment utcára Caracasban. A Chávezt támogató és az ellenzéki tüntetők többször is összecsaptak, állítólag 18-an életüket vesztették, máig sem pontosan tisztázott körülmények között. 2002 novemberétől a sztrájkok olyan méreteket öltöttek, hogy az ország heteken keresztül gyakorlatilag alig tudott olajat exportálni, hosszú sorok kígyóztak a benzinkutaknál, a lakosság élelmiszer-felvásárlásba kezdett. Kellett volna nekem akkortájt odamenni? Igaz, csak 2003 januárjára terveztem az utazást (Imre bácsi még idejében bespájzolt nekem sörből), de ha Latin-Amerikában ilyesmik történnek, abból akár még polgárháború is lehet. Szerencsére nem lett.

     A sztrájkolók nem kevés része, így szólnak a hírek, fehérgalléros volt, akik ellenezték, hogy Chávez kontrollálja az olajipart. A PDVSA 45 ezer alkalmazottjából 19 ezret kirúgtak, sok mérnök, technikus külföldön keresett munkát. 2003 augusztusában az ellenzék több mint 3 millió aláírást gyűjtött össze, hogy Chávez írjon ki népszavazást, referendumot önnön visszahívására. Egy évvel később meg is tartották, de közel 60 százalék Chávez maradására szavazott, így megerősítette hatalmát. Érdekes volt figyelni, hogyan változnak a kinn maradt falfeliratok és plakátok utunk során. Caracasban és környékén többségben voltak a Chávez-ellenesek, a keletebbi vidékeken viszont egyértelmű támogatást élvez az elnök. (Nyugaton, a fő olajtermelő vidékeken nem jártunk.) Chávez „populista politikájának” lényege, így írják az újságok, a szegény rétegek mindenek fölötti támogatása. Csakhogy Venezuela nem egy parányi, pár százezer lakosú olajsejkség, ahol még azt is megengedhetik, hogy a helybeliek csak a fizetésüket vegyék föl, a munkát pedig vendégmunkásokkal végeztessék el. A 2004-es 25 milliárd dollárosra becsült olajprofit lehetővé tette, hogy a kormány hatalmas pénzeket fektessen be szociális programokba, így az egészségügy javításába, oktatásba, élelmiszer-támogatásokba. Az ellenzék szerint mindez korrupt módon és alacsony hatásfokkal működik, mások pozitív lépéseknek tartják. Nem szűnt meg a súlyos függés az olajtól, 17 százalék körüli a munkanélküliség, a 2004-es infláció meghaladta a 20 százalékot. Érthető, hogy aki csak teheti, igyekszik inkább dollárban tartani a pénzét. A dollár és a bolívar hivatalos átváltási rátája 2005 januárjában 1800 körül mozgott, de igen sok helyen vagy egyből elfogadták az amerikai valutát, vagy 2400-2600-zal váltották. Chávezt az OPEC egyik héjájának tartják, aki a lehető legmagasabbra srófolná fel az olajárakat és emelné a kitermelési kvótákat. Ez részben érthető, hiszen az olajkitermelés még mindig elmarad az előző elnök uralmához képest. Külpolitikájában főleg a Latin-Amerikán belüli kereskedelmi kapcsolatokat erőlteti, miközben Venezuela és az Egyesült Államok kapcsolata a mélypontra süllyedt, amit csak súlyosbított azzal, hogy Chávez 2000-ben találkozott Szaddámmal is (aztán később mély fájdalmát fejezte ki Kadhafi líbiai diktátor megbuktatása és megölése miatt, a szíriai polgárháborúban pedig Aszad rezsimjét támogatta. Akárcsak Castrónak, az a rögeszméje, hogy az amerikaiak meg akarják öletni. A Katrina hurrikán után Chávez volt az első, aki segítséget ajánlott „észak-amerikai testvéreiknek”; 66 ezer hordónyi üzemanyagot a szegény közösségeknek. Miközben viszonya a katolikus egyházzal és a magánmédiával rossz, az állami televízióban saját talkshow-ja van vasárnaponként, „Alo Presidente!” címmel. Aztán lehet, hogy egyszer majd fölakasztják.

     Nos, mint tudjuk, nem így lett. 2006-ban harmadszor, majd 2013 januárjában negyedszer is elnökké választották, akkor azonban már jó ideje súlyos beteg volt, rákját főként Kubában gyógykezelték. Halálát március 5-én jelentették be hivatalosan, bár olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy már hetekkel korábban meghalt, de legalábbis kómában volt. Az igazságot az ördög sem tudja. Utóda Nicolas Maduro korábbi alelnök lett, aki folytatja előde politikáját. Mindezt csak azért taglaltam részletesebben a kelleténél, hogy látsszék: egy elvileg többpárti demokráciában hogyan lehet teljhatalmat kiépíteni.    

veneztérkép.jpg

   Reggel hét táján már ott szobrozunk Ciudad Bolívar repülőterén és folytatjuk is úgy kilencig. Rossz az idő, pontosabba kedvezőtlen. Túlságosan felhős, még nem lehet fölszállni. Ebből már sejthető, hogy nem agyonkomputerizált géppel fogunk utazni, no meg a fogadó reptér sem a kor csúcstechnikáját képviseli. Pont erre pályáztam, egy új típusra, saját virtuális gyűjteményembe. Repültem már a DC-családnak és utódainak az utóbbi évtizedekben forgalomban lévő valamennyi géptípusán, csupán a legendás DC-3-as maradt ki. Igazi második világháborús konstrukció, kétpropelleres, a repüléstörténet talán legnagyobb szériában gyártott gépe, melyet már nemigen használnak. Itt viszont igen! Útifilmeken láttam, Canaimába még járnak ilyenek. Amikor aztán kissé kiderült, az is kiderült, hogy két nagyobb fajta Cessnán tesszük meg a jó órányi utat, mondhatni, kötelékben, szépen egymás után szálltunk alig lakott, majd lakatlan vidékek fölött. Némi meglepetésre a pilóták nem az aszfaltcsíkra, hanem melléje, a puszta földre tették le a gépeket, gondoltam, talán még friss a pálya, kímélni akarják. Pár nap múltán Santa Elenában is eljátszották ugyanezt. Most akkor vagy ott is friss volt az aszfalt, vagy a venéz pilótáknak ez a perverziójuk. Nem gond, a Cessnák szinte bármilyen talajon képesek landolni, ha az valamennyire sík és egyenes. A kifutópálya mellett aztán ott parkolt egy DC-3-as is, de mint megtudtam, már csak áruszállításra használják.

   Canaimába, minthogy ide semmiféle út nem vezet, mindent a külvilágból kell hozni. Kis indián faluból nőtte ki magát nagyobbacska indián faluvá, illetve számottevő turistaközponttá. Csakugyan, szó szerint egymásnak adtuk a kilincset a kis szállodában, ahol ebéd után egy helyiségben depóztuk cuccainkat. Ahogy jöttünk, már indulunk is tovább, de ahová tartunk – kis túlzással –, ott egy gatyán kívül nemigen lesz szükségünk semmire.

     A Canaima Nemzeti Parkot 1962-ben hozták létre, kereken 10 ezer négyzetkilométernyi területen, azóta ezt a háromszorosára növelték. Gondoljuk el, ez egyharmad Magyarország. Utóbbira, mármint a kiterjesztésre azért is volt szükség, hogy folyóinak vízgyűjtő területei is védelem alá kerüljenek. 1994-ben megkapta a Világörökség címet is. Nevét egy venéz író, Rómulo Gallegos Canaima című regényéről kapta, mely szó viszont a vidéket lakó pemón indiánok nyelvén olyasmit jelent, hogy a gonosz szelleme. Ugyancsak a pemónok a névadói a táj legmeghatározóbb formaelemeinek, a tepuiknak, e hatalmas, lapos tetejű táblahegyeknek, melyek szigetként emelkednek ki a felszínből. Bolygónk egyik legősibb vidékén járunk, a Guyanai-ősmasszívum területén. Földrajzórán (remélem, még mindig) tanítják, hogy az a hét-nyolc (ki mennyivel számol) ősi szárazföld, melynek sikerült kéreggé szilárdulnia, lassan, sok száz évmillió alatt hízott a mai kontinensekké. Legidősebb kőzetei 3,6-1,5 milliárd évesek; efféléket Európában csak Skandináviában találunk, keletkezésük, kőzeteik is hasonlók: a szárazföldi kéregre jellemző gránitos kőzetek, illetve a belőlük kialakult metamorf képződmények. Ez persze nem jelenti azt, hogy lehajol az ember, fölvesz egy kődarabot és máris a kezében tartja az ősmúlt egy darabkáját. Ez ugyanis – szintúgy tanítják – fedett ősmasszívum. Azért fedett, mert a vidéket, még akkor, amikor keleten összetapadva leledzett Afrika mai nyugati partjaival és több más kéregdarabbal együtt a Gondwana szuperkontinenst alkották, sokszori tengerelöntés érte. Ennek maradványai vastag üledékes rétegek, ám a park területén még ezek sincsenek a felszínen. Rájuk ugyanis sekélytengerekből, hatalmas kiterjedésű beltavakból homokkőrétegek rakódtak le, melyek egy része idővel kvarcittá változott. Arról pedig, remélem, köztudott, hogy igen ellenálló kőzet. Annak is kell lennie, ugyanis nem is túl régen, úgy húsz éve állapították meg, hogy a tepuikat alkotó legidősebb kőzetek kora 1,8 milliárd év. Eközben a mélyből felnyomult magma elsősorban diabáz kőzetté, kisebb részt gránittá kristályosodott ki, majd a szerkezeti mozgások és az erózió helyenként ezeket is a felszínre segítette.

2005-01-24 011.jpg

2005-01-24 009.jpg

                                               Úton Canaimába

     Túl sok időt nem hagytak elmélkedésre indián vezetőink, de a közeli Hacha-zuhatagot, mely már a levegőből is jól látszott, közelről is megszemléljük. Valójában vízeséssorozat, mely esős évszakban hét, kevésbé esősben három tagból áll. Összességében talán húsz-harminc méter magas lehet, ám bőséges vízhozamú, egyébként a Carrao-folyót segíti tova egy-két ugrással. A legelső, ami Venezuela e vidékein feltűnik, a patakvizek sárga, barna színe. Amúgy kristálytiszta, csakúgy, mint a tea, bár ahol habzik-tajtékzik, többeknek akár a sör is eszébe juthat róla. A szín oka a magas tannintartalom, magyarán a csersav, mely a környékbeli fákból, bokrokból származik, majd a talajba jutva a talajvizekkel a folyókba kerül. A „barna” folyók vize egyébként még iható is.

hachalégi20176.jpg

                                      A Hacha-zuhatag a levegőből

hacha20168.jpg

                                       ... és a "földszintről"

sörzuhatag0164.jpg

                                                         Sörzuhatag

     Egy keskeny, ám irgalmatlanul hosszú facsónak vár a parton, képtelenség, hogy ebben tizenöten – beleszámítva a háromfős személyzetet is – elférjünk. Elfértünk. Igaz, sok motyót nem vihetünk, mert magunkon és kis táskáinkon kívül a főzőfelszerelésnek is helyet kell szorítani. Csak hogy félreértés ne essék, bő egy napra teljesen elszakadunk az úgynevezett civilizációtól. Folyásiránnyal szemben haladunk, kezdetben a Carrao nyugodt, széles, hordalékkal terhes barna vizén száguldunk vígan, jobbra-balra mutatós tepuik emelkednek. Mégiscsak viszonylag száraz évszak lehet, mert rövidesen – a víz sekélysége okán – ki kell szállnunk, és árnyéktalan terepen, cudarul tűző napon gyalogolni egy órácskát. Nem, a csónakot nem kell cipelnünk, terhe zömétől megszabadulva átevickélt valahogy a zátonyokon. December és május között, vagyis a „száraz” évszakban errefelé igen keserves a hajózás (hol itt a hajó, még jó, ha a kenu átjut). Visszafelé jövet a meder kellős közepén egy kőkupacon kellett kiszállnunk s megvárnunk, míg a személyzet valahogy átküzdi a csónakot az alig tíz centis vízen. Hamarost folyót is váltunk, neve a már említett Churún, mely immár dzsungelszerű környezetben poroszkál, majd egyre vadabb vágtába kezd – persze, velünk szemben.

2005-01-24 048.jpg

tepuifolyóról70169.jpg

tüktepui0167.jpg

2005-01-24 027.jpg

                                             Tepuik között

     És akkor jönnek a zúgók! Ahol a patak medre kissé kiszélesedik, értelemszerűen sekélyebbé válik, jól látszik a feneke. Amúgy jó a feneke, tele szép színes kövekkel. A zúgókon való átkelés a következőképpen történik. A gépész felpörgeti a motort, magyarán nekifut, aztán a kormány szerepét betöltő hosszú rúdnál fogva kiemeli a vízből a propellert, nehogy tönkrezúzza a sziklákon, közben az orron ülve másik indiánunk lapátszerű evezővel próbálja a helyes irány tartására ösztökélni a csónakot. Egy pillanatig sem unatkoznak, dolgoznak cefetül. Megy ez nekik nagyon, több ezer év óta csinálják, ha nem is végig motorral. Még induláskor mentőmellényt kellett öltenünk, ám az ülésül szolgáló deszka oly mértékben nyomta-törte fenekem, hogy némi kényelmet remélve párnává alakítottam. Ha beborulok, majd kihúznak. Úgy alakult, hogy a csónak legszélesebb, vagyis középső részén kaptam helyet, a jobb oldalon, de a legalacsonyabban is, olyan tíz centire a vízvonaltól. Eleinte még örültem is viszonylagos komfortomnak, ám a zúgók leküzdésekor rendre becsapott a víz. Kezdetben szolid spriccelésekkel, utóbb özönárszerűen. Természetesen legerőteljesebben a legalacsonyabb részen és sors különös szeszélye folytán mindig a jobb oldalon. Egészen pontosan ötször lettem csuromvizes, ami önmagában még elviselhető, bár roppant kellemetlen, de a fotózás élvezetéről az utolsó másfél órában le kellett mondanom és még örülhettem, hogy egy-egy heveny vízroham során fejem fölé emelt kameráim a korántsem vízálló táskában nem áztak ronggyá. Az eseményeket mindannyiszor egyéni stílusú cifra angol káromkodásokkal kommentáltam, utastársaim derültségére, hogy hát miket tud ez az ember, pedig esküszöm, nem tudásból fakadt, a pillanat borzalma szülte. Most már kezdtem érteni, miért volt csontig vizes mindenki, aki Canaimába csónakkal érkezett. Az út legvégső szakaszát horrorisztikus élménnyé fokozta, hogy néhol két-három méter széles szakaszokon, sziklák közt kellett fölevickélnünk, mint ívni igyekvő lazacoknak. Csak míg a lazac nem törik, a csónakkal mindez megeshet. Végül többórás, elképesztő látványokkal, továbbá szolid kínszenvedésekkel és adrenalinlöketekkel tarkított utazás után épségben kikötöttünk az Ördög-kanyon közelében.

tepuifolyóról50152.jpg

                                       Átkelés a zúgókon - ülep nem maradt szárazon

     A táborból, sőt már valamivel korábban, a csónakból is jól látszott végcélunk, az Angel-vízesés, de valahogy nem tűnt olyan irgalmatlanul magasnak. A tábor csupán egy jókora, cölöpökre fektetett műanyag tetőből állt, a civilizációt angolvécé és tusoló képviselte. A cölöpök közt vagy harminc függőágy lógott, szorosan egymás mellett – a szállásunk. Kisvártatva befutott egy másik, francia csoport is, tele jobbnál jobb nőkkel. Miért kell nekem mindig zömmel férfiakból és enyhén túlkoros hölgyekből álló csapatot kifogni? Indiánjaink tüstént beizzították a tábori konyhát, s alig három óra alatt sikerült megsütniük néhány csirkét, valamint zöldfélék felhasználásával és a mi hathatós közreműködésünkkel salátát összedobni hozzá. Közben eleve reménytelen kísérletet tettem arra, hogy ruháimat, cipőmet úgy-ahogy megszárítsam; mindez a 90 százalék körüli páratartalmú levegőben talán máig sem sikerült volna. Kis táskámba gyömöszölt pót kempingnadrágom jelentette egyetlen száraz ruhadarabomat. Míg a vacsorára vártunk, gyakorló fekvéseket végeztem a függőágyon. Már beleevickélni sem egyszerű, szúnyoghálóval spécizték fel, előbb annak bejáratán kell átjutni. Nem ez az első találkozásom e nálunk leginkább henyélésre, errefelé azonban alvásra szolgáló eszközzel, ám csakhamar rá kellett döbbennem, én ebben egy hunyást sem leszek képes aludni. Hanyatt eleve nem tudok, oldalvást meg nem lehet. Állítólag ennek is megvan a technikája, valahogy átlósan kell belefeküdni, ám nekem ez se sikerült. Mivel azonban a tető alatt finom homokkal szórták föl a talajt, azt ötlöttem ki, hogy a függőágyat leeresztem a felszínre. Függőágy kétféle létezik; az egyik lyukacsos, a másik vászon. Nekünk szerencsére az utóbbi változat jutott, valahonnan még pokróc is került, úgyhogy a társaságból alighanem egyedül én aludtam át derékfájás, gerincferdülés nélkül az éjszakát. Kora reggel immár gyalog indultunk el a vízeséshez. Legközelebb innen folytatjuk.

Angel40134.jpg

                            Az Angel első látásra, kora este

A KORÁBBI FEJEZETEKET AZ ARCHÍVUMBAN TALÁLJÁTOK!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: függőágy Venezuela Angel Chávez tepui Bolivar

A bejegyzés trackback címe:

https://nemethgeza11.blog.hu/api/trackback/id/tr116198217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.