HTML

Utas és Világ

Egy blog azoknak, akiket érdekel a világ és mindaz, ami bennünket, embereket összeköt és elválaszt

Friss topikok

Címkék

Abomey (1) Addisz-Abeba (1) Akakusz (1) Aleppo (1) Amundsen (1) Andok (1) Angel (1) Angkor (1) Antarktisz (1) Asszad (1) atombomba (2) Avacsinszkij (1) ayurvéda (1) azték (1) A világ közepe (1) Bacardi (1) bálna (1) Barentsburg (1) Beagle (1) Beagle-csatorna (1) bélyeg (1) Benin (3) berber (1) Bering (1) bifurkáció (1) bódéváros (1) bódhi fa (1) Bolivar (1) borjadzás (1) Borobudur (1) Botafogo (1) Buddha (1) Buenos Aires (1) Burkina Faso (1) Burma (1) Bwindi (1) Cancún (1) Cao Dai (1) Castro (1) Cerro Torre (1) Chamarel (1) Chamula (1) Chávez (1) Che Guevara (1) Chiapas (1) Chichén Itzá (1) Copacabana (1) Corcovado (1) cukornád (1) Cukorsüveg (2) curry (1) Damaszkusz (1) Darwin (1) Da Nang (1) delta (1) diabáz (1) Diamond Head (1) Dian Fossey (1) dodó (1) Dzselada pávián (1) elefántmenhely (1) elefántteknős (1) Entebbe (1) eszkimó (2) Etióp-magasföld (1) Etiópia (1) etióp ábécé (1) ezüstkard (1) Fitz Roy (1) fjord (1) flamingó (1) fóka (1) fregattmadár (1) Fudzsi (1) fügekaktusz (1) függőágy (1) fulani (1) füstölőpálcika (1) Gejzírek völgye (1) Ghamames (1) Ginza (1) gleccser (2) Gonder (1) gorilla (1) gránátalma (1) Gran Sabana (1) Grönland (3) Hacsiko (1) Hailé Szelasszié (2) Haleakala (1) Halemaumau (1) halfarkas (1) Halon-öböl (1) halpiac (1) halszósz (1) Hama (2) Hamed (1) Hanoi (1) Havanna (2) Hawaii (2) helikopter (1) Hilo (2) Himedzsi (1) Hirosima (1) Hoi An (1) Homsz (1) Honolulu (2) Ho Chi Minh (1) Hué (1) Humboldt (1) Iguacu (1) Illatos folyó (1) Indonézia (1) Inle-tó (1) Ipanema (1) Irrawaddy (1) iszapfortyogó (1) japán WC (1) Jáva (1) jegesmedve (1) jéghegy (3) jégtakaró (1) Jimmy Angel (1) John Lennon (1) joruba (1) José Martí (1) jövendőmondó (1) Júda oroszlánja (1) kajmán (1) kaldera (1) Kamcsatka (2) Kampala (2) Kandy (1) Karimszkij (1) karszt (1) Kék-Nílus (2) kéklábú szula (1) kénkiválás (1) Kilauea (2) Kilauea Iki (1) Kiotó (1) Kipling (1) koldus (1) Kona (2) Korán (1) korjak (1) kötélláva (1) Krak de Chevaliers (1) kráter (1) krikett (1) krill (1) Kuba (1) Kukulkán (1) kultúrsokk (1) labdapálya (1) láva (2) lávaalagút (1) lávafolyás (1) legészakibb templom (1) legészakibb Lenin (1) Lenin (1) Leningrád (1) levélvágó hangya (1) Livingstone (1) lobélia (1) lombkokona (1) Lomé (1) Longyearbyen (1) Lyubov Orlova (1) Mahéburg (1) maja (1) makadámia dió (1) Mandalay (1) Maracana (1) Márquez (1) Maui (1) Mauna Kea (2) Mauna Loa (2) Mauna Ulu (1) Mauritius (1) mauzóleum (1) Megváltó Krisztus (1) Mekong-delta (1) Mexikó (1) Mianmar (1) miszó (1) Mohamed (1) mojito (1) mokka (1) Molokai (1) Moreno-gleccser (1) muzulmán temető (1) My Lai (1) Nagaszaki (1) Nagy-sziget (1) nene lúd (1) Nílus (1) Nordenskjöld (1) noria (1) Oahu (1) Ofra Haza (1) Ohia lehua (1) olmék (1) olvadékvíz (1) Omajjád (1) onszen (1) Orinoco (2) örök fagy (1) Orontesz (1) padaung (1) páfrány (1) pagoda (2) pahoehoe (1) pakkjég (1) Palenque (1) Palmira (1) Pantanal (1) Paraty (1) Patagónia (1) periglaciális (1) permafrost (1) pingo (1) pingvin (2) piramis (1) Piton de la Fournaise (1) Playa del Carmen (1) poligonális tundra (1) Popa-hegy (1) pörölycápa (1) Porto Novo (1) Protea (1) Pyramiden (1) ramadan (1) Rangun (1) rénszarvas (3) Réunion (1) Rio de Janeiro (1) rizspálinka (1) Roland Garros (1) ryokan (1) Saigon (1) Santiago de Cuba (1) San Cristóbal (1) séga (1) Shackleton (1) Sibuja (1) Simien (1) Sindzsuku (1) sinkanszen (1) sivatagi rózsa (1) skanzen (1) Spitzbergák (1) Srí Lanka (1) St-Denis (1) Svalbard (1) Svalbard-egyezmény (1) Szahara (2) szaké (1) szakura (1) szamurájkard (1) szánhúzó kutya (1) szegénység (2) Szentpétervár (1) szerzetes (1) sziklarajzok (1) színes földek (1) Szíria (2) szivar (1) szolfatára (1) sztúpa (2) szuahéli (1) talajfolyás (1) Tana-tó (2) tatami (1) tavaszi tekercs (1) tepui (1) tevetej (1) Togo (2) Tokió (2) Tolbacsik (1) Tonlé Sap (1) tuareg (1) tukán (1) tundra (1) Tűzföld (1) Uganda (2) újgyarmatosítás (1) Ushuaia (1) úszó piac (1) utcagyerek (1) vályogkunyhó (1) Varig (1) Venezuela (1) Vietnam (1) viking (1) Viktória-tó (1) Virunga (1) víziló (1) vudu (2) Waikiki (1) Weddell-fóka (1) Yogjakarta (1) Yucatán (1) Zapata (1) zsiráfnyakú nő (1) Címkefelhő

HTML doboz

TÚL NAGY A VILÁG - 9. fejezet, Uganda, 1. rész

2014.06.08. 21:02 Németh Géza

                                        Gorilla, gorilla - Uganda, 2005

Egy jobbfajta kampalai szálloda halljában ücsörgök, kényelmes bőrfotelben, tunyán, majdnem elalszom, miközben arra várok, hogy összeverődjön a társaság, mellyel a következő két hetet Ugandában töltöm. A hotel pillanatnyilag csak álca, ez ugyanis a találkozási hely, innen előbb-utóbb továbbmegyünk egy városszéli kempingbe. Hogy miért éppen Uganda és hogy jutott eszembe egyáltalán? Esküszöm, fogalmam sincs. Sose vágytam ide különösebben, túl sokat nem is tudtam róla, de a legfontosabbat igen. Ez az egyedüli ország, ahol biztonságos körülmények között még lehet látni hegyi gorillákat. A másik, Ruanda még csak hagyján, de a harmadikba, Kongóba a lábam se tenném be józan ésszel.

     Sok igazság van abban, hogy egy kis távoli (mitől távoli? – Nyugat-Európától, meg az Egyesült Államoktól?) ország csak akkor kerül be a nemzetközi média hírgyárába, ha háborúzik, vagy természeti katasztrófa sújtja. Utóbbi Ugandát szerencsére nem sok érte, háború annál inkább. Akadt azonban még egy esemény, mely néhány napra a világsajtó címoldalaira röpítette. Történetünkhöz ki sem kell mozdulnunk Entebbéből, az ország nemzetközi repülőteréről. Egyszerű, „mezei” kis reptér, valószínűleg soha meg nem ismerjük a nevét, ha nem válik helyszínévé a világ talán legbravúrosabb túszmentési akciójának. 1976-ot írunk, június 27-ét, a repülőgép-eltérítések hőskorában és a nemzetközi terrorizmus bevadulásának kezdetén járunk. Athénban 244 utassal a fedélzetén felszáll az Air France egy Párizsba tartó Airbus gépe, melyet két palesztin és két, a német Baader–Meinhof-csoporthoz tartozó terrorista a líbiai Bengháziba kényszerít. Ott álldogál egy darabig, feltankol, majd az ugandai Entebbe felé veszi az irányt és hajnali negyed négykor leszáll. Arra, hogy miért éppen Ugandát választották, jó okuk volt. Az ország akkori elnöke, Idi Amin ugyanis kiváló kapcsolatokat ápolt a palesztinokkal, mi több, a helyszínen négy újabb terrorista csatlakozott a különítményhez. Azt követelték, hogy bocsássák szabadon valami félszáz, főleg Izraelben fogva tartott társukat. A nem zsidó túszokat elengedték, a többieket a reptér egy már akkor is használaton kívüli részébe zárták el. A gép francia kapitánya szabadon távozhatott volna, ám – mondván, ő felel az utasaiért – nem volt hajlandó otthagyni őket és a teljes személyzet is követte.

   Az izraeli kormány nem akart tárgyalni a túszejtőkkel, ehelyett napokon át rendkívül alapos tervet dolgoztak ki a foglyok kiszabadítására. Négy hatalmas szállítógép, valamint egy kórházgép indult útnak több mint száz kommandóssal a Vörös-tenger fölött, majd Kenya légterében léptek be Afrika fölé. (Kenya akkoriban rossz viszonyban állt Ugandával, így segítették az izraelieket.) Onnan alacsonyan repülve, a radarszint alatt jutottak Entebbéig és éjjel, persze földi irányítási segítség nélkül, le is szálltak. Eközben már nyitva állt a gépek rakterének ajtaja. Vittek magukkal több katonai dzsipet és egy civil tulajdonában álló fekete Mercedest, amelynek eredetileg nem is fekete volt a színe, átfestették. Azt a látszatot akarták kelteni, mintha Idi Amin látogatna ki a kíséretével a túszokhoz, mert ezt korábban többször is megtette. Az akció pár perc alatt lezajlott. A kommandósok berontottak a csarnokba, héberül kiáltoztak, hogy „Feküdj!”, aki meg nem feküdt le, arra lőttek. Három terroristát azonnal, másik hármat pár perc múltán a szomszédos helyiségben leterítettek, de egy túsz is áldozatul esett. Miközben a kiszabadítottakat a gépek felé terelték, a reptéri épület tetejéről ugandai katonák lőttek rájuk, két túsz akkor vesztette életét. Utolsónak az akció parancsnoka, Yonathan Netanyahu (a későbbi izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanyahu bátyja) lépett volna a gép rámpájára, őt ott érte a halálos lövés. A kommandósok megöltek negyvenöt ugandai katonát, szétlőtték a betonon álló ugandai katonai gépeket és a 103 tússzal Nairobin keresztül a csapat visszarepült Izraelbe. Az akció egyébként azért is sikerülhetett ilyen jól, mert az entebbei reptérnek azt a részét éppen izraeli mérnökök tervezték. Birtokában lévén a pontos tervrajzoknak, nagyjából megépítették a csarnok életnagyságú makettjét, hogy azon a kommandósok gyakorlatozhassanak. Az izraeli kormány sikeresen húzta az időt, bár állítólag arra is felkészült, hogy végszükség esetén tényleg elengedjék a palesztin foglyokat.

     Az ügy különös pikantériája, hogy a francia gép bátor kapitányát hazatérte után az Air France főnöksége megfenyítette és egy időre eltiltotta a munkájától. A történetről egyébként három filmváltozat is készült, egyiket nálunk is vetítették, „Győzelem Entebbénél” címmel. Anthony Hopkins, Burt Lancaster, Richard Dreyfuss és Liz Taylor is játszott benne.

   Entebbe 1962-ig Uganda fővárosa volt, attól kezdve a tőle jó 35 kilométerre fekvő Kampala vette át e rangot. Már az útlevélkezelésnél (vízum a helyszínen kapható) találkoztam három leendő útitárssal, megismertem őket a poggyászukra akasztott Guerba-címkéről, amiből persze nekem már megint nem küldtek (bánja a fene), de részletes útitervet sem. 2001, vagyis Madagaszkár óta nem portyáztam ezzel a brit irodával („az afrikai utazások specialistája”). Délután négy körül jött meg a csoport maradéka, összesen 15-en vagyunk, zömmel angolok. A túravezető, a szakács és a mindenes kenyai, az „expedíciós” teheratuó nagyjából a szokásos, 4 kerék meghajtású, de az üléseket nem keresztben, hanem hosszában helyezték el, a hely is roppant kicsi, úgyhogy táncolni nem fogunk, az biztos, bár nem is akarunk. Amúgy a legpocsékabb túrakocsi, amelyen valaha is utaztam. Oldala az üléstámlák fölött gyakorlatilag nem volt, eső vagy erős szél esetén fölcsavart vászonlepleket lehetett leengedni; ezek rögzítése és különféle zsinegekkel való összefűzése simán meghaladta egy hozzám hasonló átlagos kézügyetlenségű Homo sapiens képességeit. Még a mindennapos edzésben levő kísérőinknek is legalább tíz percbe telt, mire a mi gyakorlatlan asszisztenciánkkal e műveletet több-kevesebb eredménnyel végrehajtották. Mindebből fakadóan alkalmanként meg- és beáztunk, hosszabb országúti száguldozások során pedig a huzat kifújta a szánkból a protézist. A kemping úgy 3 kilométerre fekszik a városközponttól, csaknem két óra alatt érünk ki. Egyszerűen moccanni sem lehet az úton, mindenki megy (menne), amerre lát, egész Kampalában nincs közlekedési lámpa, csak a britek kedvence, a körforgalom, sávok sincsenek.

2005-06-06 057.jpg

                                               Járművünk, valahol útközben

    Még sötétedés előtt sikerül tábort verni, szép zöld füvön. A sátor iszonyatos monstrum, legalább 15 kiló, kétszemélyes, de mivel van bőven, előnyben részesítem a privacyt. Állandó szomszédommal, a londoni Timmel segítünk egymásnak a felállításban, összecsomagolásban, ami minimum tízperces művelet. A tartóvasakat egy személy nem is tudja összerakni és kifeszíteni (merthogy ívben hajlíthatók). A vászon az állandó nedvességtől (mivel sosem tud kiszáradni) eléggé büdös, dohos, viszont vízhatlan kupola installálható rá. Így nem ázik be, ha ellenben meleg az éjszaka, odabenn meg lehet fulladni. Ha meg nem rakom rá a tetőt, sőt a szúnyoghálós „ablakokat” is nyitva hagyom és éjjel jön egy kiadós eső, ronggyá ázna mindenem, mire a nagy, nehéz leplet rácibálnám. A túra közben azt a bosszút forraltam ki, hogy a sátrat a legutolsó reggelen máglyára vetem és körbetáncolom, de hát hiába, annyira nedves, hogy úgyse égne el. Majd elrohad, de addig még sokan fognak benne aludni. Kapunk egy vékony, állítólag önmagától felfúvódó matracot is, nem mondom, kényelmes, felfújni viszont magunknak kell, szájon általi lélegeztetéssel. Reggeli összetekerésnél bezzeg csak irtózatos erőfeszítések árán lehet kiszuszakolni belőle a levegőt.

2005-06-06 095.jpg

                                             Az az ezerszer elátkozott sátor

   Szakácsunk, Alois azon melegében nekilát főzni (Maggi paradicsomleves, zöldséges raguféle, végül friss ananász), más kérdés, hogy úgy két óra alatt készül el. Addig ismerkedünk, egymással, meg a helyi sörökkel. Mesteri érzékkel első nekifutásra sikerül kiszúrnom Afrika alighanem legpazarabb sörét, a Nile Specialt, melynek további ízlelgetése ettől kezdve napjaim egyik fontos programpontjává vált. A társaságban akad idősebb meg középkorú házaspár, szóló harmincasok-negyvenesek és három angol csitri lány, akikről kiderült, a húszon is túl járnak, és zsenge koruk ellenére máris sikerült a csípőnadrágból kibuggyanó mentőöveket növeszteniük.

   Reggel szakadó esőre ébredünk, így kell összeütni (és legalább tető alatt megenni) a reggelit, de ami sokkal rosszabb, összecsomagolni a sátrakat és fölmálházni. Esőkabát ide vagy oda, minden csurom víz lett, no meg sáros. Errefelé vörös a talaj, a sátorvasak meg rozsdásak, úgyhogy már az első napon rendesen összerondítottuk a ruhánkat. Nadrágomból például a rozsdafoltokat itthoni többszörös bioponos, sőt hipós kezeléssel sem sikerült egészen eltávolítani, az eredeti színt viszont igen. Évekkel ezelőtt vettem úgy öt dollárért egy parányi limai boltban, szürkészöld tónusú, nem túl vastag, nem túl vékony, ideális darab utazásokhoz. Azóta ebben indulok és ebben érkezem, bárhová is megyek.

   Begurulunk Kampalába, a szakács bevásárolni, mi pedig pénzt váltani. Egy dollár 1780 ugandai shillinget ér. A Guerba internetes tájékoztatója éppen csak azt felejtette el közölni, hogy Ugandában a bankok kizárólag a 2001 után nyomott dollárokat fogadják el, abból meg nekem elég kevés volt. Az egyéb hivatalos pénzváltók a „régit” is beváltják, 1700-ért. Ezek a koldusszegény országok (merthogy pár éve Madagaszkáron valami hasonlót már eljátszottak velem) ahelyett, hogy a feneküket vernék a földhöz (na de hogyan verné egy ország a fenekét a földhöz…) afölötti boldogságukban, hogy a külföldi hozza a dollárt, még finnyáskodnak is. És tudják, miket adnak érte? Százezerszer agyonfogdosott, büdös, koszos, szakadt, itt-ott megragasztott bankókat (is). Sok pénz amúgy nem szükséges, teljes ellátást kapunk, ha viszont mégis kell, általában még a boltokban is csak keservesen tudnak, mondjuk, ötezresből visszaadni, az utcai árusokról nem is beszélve.

   Eláll az eső, egy órácskát bolyongunk a központban. Néhány modern magas épület, főleg szállodák, bankok, irodaházak, iszonyatos szmog. A kutaknál háromféle üzemanyagot lehet kapni, benzint, dízelt és kerozint. Utóbbi a legrosszabb minőségű, tartok tőle, hogy sok kocsi ilyesmivel megy. A város fölött marabuk köröznek, le-leszállnak egy tetőre, onnan fürkészik a zsákmányt. Félreértés ne essék, a marabu a természetben dögevő, a városban meg hulladék után kutat. Van miből válogatniuk. Egyébként még előző nap az entebbei bejövetel kifejezetten jó benyomást tett rám, az út jó volt, elég sok a mutatós lakóház, némelyiket kapásból elfogadtam volna, persze, nem itt, hanem úgy 5000 kilométerrel északabbra. Ahogy aztán elhagyjuk Kampalát, szegényedni kezd a vidék, bár errefelé nem kunyhókban, hanem vályogból vagy égetett téglákból úgy-ahogy összetákolt házacskákban laknak.

kampala1.jpg

                                            Kampala központja

kampalastadion.jpg

                                          A főváros stadionja

   Ebédelni az Egyenlítőnél állunk meg, pontosabban az azt jelző táblánál. Helyi kisvállalkozók némi készpénzért itt is készségesen bemutatják – akárcsak jó tíz évvel ezelőtti kenyai utamon –, milyen irányban spirálozva forog a víz az északi meg a déli féltekén, pont az Egyenlítőnél meg csak úgy forgás nélkül nyeli el a tölcsér. Mostantól jó ideig a déli féltekét boldogítjuk. Az első vidéki benyomás: Uganda nagyon zöld, teljesen más, mint Kelet-Afrika, Kenya vagy Tanzánia szavannái, igaz, most rúgjuk az esős évszak végét. A száraz júniustól kezdődik. Tudják, mi történt? Május 22-étől 31-éig mindennap esett valamennyit, június elsejétől hazajövetelemig ellenben minden napot megúsztunk eső nélkül. Ilyen nincs, mondja az éghajlattan. Úgy látszik, mégis van. A hőmérséklet majdnem az egész úton kellemes, 23-26 fok körüli volt, napnyugta után viszont már elkelt egy vékony pulóver. Csodálkoztam is, hiszen pont az Egyenlítő körül bóklásztunk, bár elég magasan. Kampala például úgy 1200 méteren fekszik, ennél pedig csak följebb mentünk. Ettől eltekintve melegebbre számítottam, de így volt jó.

tvuganda.jpg

                                                       Az Egyenlítőnél

   Útközben megállunk egy Mbarara nevű elég nagy városban, hogy a konyha készleteit feltöltsük. A főutcán ötlépésenként ücsörgött valaki egy asztalkánál, onnan lehetett telefonálni, nemzetközileg is. Megpróbáltam hazaszólni, de a „nemzetközi” Európára nem terjed ki. Látnivaló nincs, legföljebb a reklámtáblák. Még a legkoszlottabb kis faluban is vannak boltok, melyeken ott virít a „Semmi sem véd úgy, mint a Kiwi cipőpaszta”, de igen közkedvelt dekorációs eszköz a „Sleeping baby” popsikenőcs (vagy micsoda) reklámfelirat. S mindez egy olyan országban, ahol alighanem az emberek 99 százaléka egyáltalán nem hord fényesíteni való cipőt, leginkább csak szandálfélét, papucsot, a gyerekek meg jobbára semmit. Hogy aztán a testápoló babakenőcsről ne is beszéljünk. Egyébként épp Mbararában rengeteg mobiltelefon-árusító boltot láttunk és tényleg, tömérdek embernek van mobilja, országszerte emelkednek jeltovábbító tornyok.

ugandapiac.jpg

                                        Piac Mbararában

2005-06-06 051.jpg

                                Nagy keletje lehet a Kiwi cipőpasztának

     A város Uganda egyik „boomtown”-ja, van egyeteme, szupermarketje, szállodái (no meg egy kólapalackozó üzeme). Valaha az Ankole Királyság székhelye volt. Ez a vidék az országban egyedül itt előforduló óriási szarvú marháiról nevezetes. Ez az Ankole-marha, némelyik szarva csakugyan olyan hatalmas, hogy az állat alig tudja fölemelni a fejét. A szarvak vége közti távolság a 2,4 métert is elérheti. Ősi sziklarajzok alapján tudjuk, hogy már az ókori Egyiptomban is tartották őket, sőt korábban a Szaharában is előfordult, amikor az még nedvesebb volt. Még manapság is főként a teje miatt tartják, ritkán vágják le a húsáért, mert afféle státusszimbólumként kezelik.

hosszúszarvúmarhák.jpg

                                      Ankole-marhák

    Kinn a „pusztában” annyi a termeszvár, hogy szinte tíz méterre emelkednek egymástól mindenütt, még a termőföldeken is. A fő termény hivatalosan a kávé, bár inkább banánt látni mindenhol; nem ültetvényszerűen, csak úgy nő bele a világba. Ennek jó része azonban nem az Európában kedvelt édes változat, hanem jókora zöld terméseket hozó, sosem sárguló fajta. Nem desszertként, gyümölcsként fogyasztják, hanem olyasféle alapélelem, mint nálunk a krumpli. Saját leveleibe tekerve, általában nyílt tűz fölött párolják-főzik puhára. Egy másik alapétel anyaga a helyi édesburgonya, a kasszava (Európában inkább tapióka vagy manióka néven ismert, ha ugyan…). Jókora zöldje két méter magasra is megnő, ezzel a kisebb halfarmokon a halakat etetik, az ember számára azonban a gyökere a legfontosabb. Afféle vésztartalék, olyan esetekre, ha már nem volna mit enni, gyökerei ugyanis hosszabb ideig romlás nélkül elállnak a talajban, s csak akkor szedik fel, ha tényleg nagy szükség van rá. Elég sok a kukorica és a köles (a száruk megtévesztően hasonlít egymásra), a hegyvidékeken pedig teaültetvények zöldellnek. Az ugandai tea egyébként kiváló, nyilván tettek róla az angolok, hogy ez így legyen. Az ültetvények zöme ma is külföldi kezelésben működik. Itt legalább nem éheznek az emberek, az év jó részében van elegendő csapadék, úgyhogy az ország egyes részein kétszer is arathatnak évente. Van mindenféle zöldség, gyümölcs, mangó, papaya, passion fruit, görögdinnye, jackfruit, no meg tömérdek ananász. Nem múlt el nap, hogy reggelire-ebédre-vacsorára ne tálaltunk volna föl efféle trópusi ínyencségeket. Tálaltunk, mondom, mert itt szigorú munkarend van. Patrick, a túravezető már az első napon beosztotta, melyik nap melyik munkacsoportnak mi a teendője. Például kocsitakarítás, mosogatás, konyhaszolgálat, főző- és sütőedények elmosása (ez a legundorítóbb).

     Második esténket a Mburo Lake Nemzeti Parkban töltjük. Kora délután érkezünk, úgyhogy még látunk néhány páviánt az út mellett ücsörögni, a fákon viháncoló cerkófmajmokat, impalát, varacskos disznót, kafferbivalyt, halászsast, vízi antilopot (ez nem vízben, hanem víz közelében él és talán a legnagyobb testű antilopfajta). A nemzeti park korábban az Ankole királyi família kedvelt vadászterülete volt, csak a függetlenség elnyerése után vált védetté. Van egy érdekes növénye, melyet az ankolék nyelvén mborónak neveznek és a környékbeliek afrodiziákumnak, magyarán a szexuális vágyat és teljesítményt növelő szernek tartják. A park bejáratánál is áll egy példány, amire mindig föl is hívják az érkező figyelmét; kérgétől és kisebb ágaitól már megszabadították, ami annak a jele, hogy a helyiek hisznek a hatásában. Az nyilván a véletlen műve (vagy nem), hogy a szuahéli nyelvben a mboro szó a férfi nemi szerv vulgáris megjelölésére szolgál.

    A táborunk – kempingnek ugyanis, bár hivatalosan az, igencsak szerény szolgáltatásai miatt nem nevezném – közvetlen a vízparton áll, sátrainktól úgy tíz-húsz méterre a tóban csapatostól röfögnek a vízilovak. Még jó, hogy ezen az oldalon meredek a part és itt nem tudnak kijönni, mert ezt általában éjszaka teszik, legelni kecmeregnek ki, és nem örültem volna, ha éjnek idején egy sok mázsás víziló csörtet el a sátram mellett. És ha csak mellette, még hagyján. Tudták például, hogy a vízilovak több embert ölnek meg évente Afrikában (még szép, hol másutt), mint mondjuk az oroszlánok? Látszólag nehézkesek, jámborak, de ha a területüket és főleg borjukat védik, iszonyú haragra gerjedhetnek. Azt olvastam, 30-40 kilométeres sebességgel is képesek futni, igaz, csak egy-kétszáz méteren át. Én nem tudnék. Emlékszem, amikor először láttam vadonban vízilovat, a kenyai Masai Marában, nagyjából tíz percig tartott, mire az egyik behemót kimászott a Mara-folyóból és csak állt ott bambán. Egy háromtonnás hím minek siessen, ha nem muszáj. Igazán a vízben érzik elemükben magukat, legfontosabb érzékszerveik, a szemek, a fül, az orrlyukak a koponya tetején vannak, így vígan úszkálhatnak akár órákon át. Igazság szerint nem is úszkálnak, bár ha nagyon rákényszerülnek, képesek rá. Amikor vízilovat látunk tóban, folyóban nyakig merülve, valójában nem lebegnek, hanem a mederben állnak. Mivel a mamák a víz alatt szülnek, a 30-50 kilós kicsi kénytelen úszni, hogy feljöjjön a felszínre levegőt venni, aztán pár év után ő is elnehezül. Van mitől, hiszen a kifejlett állat naponta fél mázsa zöldfélét fogyaszt, de szinte csak éjszaka. Szeretnek alábukni, úgy öt percig ki is bírják egy levegővel, sőt aludni is képesek így. Ilyenkor orrlyukaikat zárva tartják, de ha elfogy az oxigén, az állat álmában automatikusan kiemeli a fejét lélegezni. Csak a fülét nem tudja becsukni, ezért pörgeti, rázza, amikor előbukik.

mburotóvízilovak.jpg

mburovíziló1.jpg                                        Barátkozás a vízilovakkal

    Felvetődhet a kérdés: miért szeret vízben lenni a víziló? Azért, hogy ne égjen le. Most azt hiszik, viccelek, pedig nem. Bőre ugyanis gyakorlatilag szőrtelen, rózsaszínes és a trópusi nap kegyetlen tüzétől menekülnek a vízbe. Néha egészen vörösek, ezért korábban úgy hitték, vért izzadnak. Egy fenét vért. Ez pigmentáció, a vörös pigmentet a bőr választja ki, erősen savas kémhatású és arra találta ki az anyatermészet, hogy baktériumokat öljön vele. Az egyéb élősködőktől pedig különféle aprócska madarak szabadítják meg őket. És honnan eredhet a neve? Az ókori görögök hippopotamusnak hívták (na jó, ez már a latinos neve), ebből a hippo a ló, a potamosz pedig a folyó. Azt hitték tudniillik, hogy a ló rokona, de hogy mi emlékeztette őket ezen a böszme, tohonya állaton a kecses, gyors paripákra, el nem tudom képzelni. Sokáig, egészen a 80-as évekig úgy vélekedtek, hogy a disznó a legközelebbi rokona, újabban azt derítették ki, hogy valószínűleg inkább a cetfélék. Ha így is van, e rokonság legföljebb olyan közeli lehet, mint az enyém a brit királyi családdal. Az utolsó jégkorszakban még Európában, sőt Magyarországon is élt, Üröm környékén például hajdani földtantanárom, dr. Báldi Tamás találta meg egy példány maradványait. (folyt. köv.)

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: víziló Uganda Kampala Entebbe

A bejegyzés trackback címe:

https://nemethgeza11.blog.hu/api/trackback/id/tr386288599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.