HTML

Utas és Világ

Egy blog azoknak, akiket érdekel a világ és mindaz, ami bennünket, embereket összeköt és elválaszt

Friss topikok

Címkék

Abomey (1) Addisz-Abeba (1) Akakusz (1) Aleppo (1) Amundsen (1) Andok (1) Angel (1) Angkor (1) Antarktisz (1) Asszad (1) atombomba (2) Avacsinszkij (1) ayurvéda (1) azték (1) A világ közepe (1) Bacardi (1) bálna (1) Barentsburg (1) Beagle (1) Beagle-csatorna (1) bélyeg (1) Benin (3) berber (1) Bering (1) bifurkáció (1) bódéváros (1) bódhi fa (1) Bolivar (1) borjadzás (1) Borobudur (1) Botafogo (1) Buddha (1) Buenos Aires (1) Burkina Faso (1) Burma (1) Bwindi (1) Cancún (1) Cao Dai (1) Castro (1) Cerro Torre (1) Chamarel (1) Chamula (1) Chávez (1) Che Guevara (1) Chiapas (1) Chichén Itzá (1) Copacabana (1) Corcovado (1) cukornád (1) Cukorsüveg (2) curry (1) Damaszkusz (1) Darwin (1) Da Nang (1) delta (1) diabáz (1) Diamond Head (1) Dian Fossey (1) dodó (1) Dzselada pávián (1) elefántmenhely (1) elefántteknős (1) Entebbe (1) eszkimó (2) Etióp-magasföld (1) Etiópia (1) etióp ábécé (1) ezüstkard (1) Fitz Roy (1) fjord (1) flamingó (1) fóka (1) fregattmadár (1) Fudzsi (1) fügekaktusz (1) függőágy (1) fulani (1) füstölőpálcika (1) Gejzírek völgye (1) Ghamames (1) Ginza (1) gleccser (2) Gonder (1) gorilla (1) gránátalma (1) Gran Sabana (1) Grönland (3) Hacsiko (1) Hailé Szelasszié (2) Haleakala (1) Halemaumau (1) halfarkas (1) Halon-öböl (1) halpiac (1) halszósz (1) Hama (2) Hamed (1) Hanoi (1) Havanna (2) Hawaii (2) helikopter (1) Hilo (2) Himedzsi (1) Hirosima (1) Hoi An (1) Homsz (1) Honolulu (2) Ho Chi Minh (1) Hué (1) Humboldt (1) Iguacu (1) Illatos folyó (1) Indonézia (1) Inle-tó (1) Ipanema (1) Irrawaddy (1) iszapfortyogó (1) japán WC (1) Jáva (1) jegesmedve (1) jéghegy (3) jégtakaró (1) Jimmy Angel (1) John Lennon (1) joruba (1) José Martí (1) jövendőmondó (1) Júda oroszlánja (1) kajmán (1) kaldera (1) Kamcsatka (2) Kampala (2) Kandy (1) Karimszkij (1) karszt (1) Kék-Nílus (2) kéklábú szula (1) kénkiválás (1) Kilauea (2) Kilauea Iki (1) Kiotó (1) Kipling (1) koldus (1) Kona (2) Korán (1) korjak (1) kötélláva (1) Krak de Chevaliers (1) kráter (1) krikett (1) krill (1) Kuba (1) Kukulkán (1) kultúrsokk (1) labdapálya (1) láva (2) lávaalagút (1) lávafolyás (1) legészakibb templom (1) legészakibb Lenin (1) Lenin (1) Leningrád (1) levélvágó hangya (1) Livingstone (1) lobélia (1) lombkokona (1) Lomé (1) Longyearbyen (1) Lyubov Orlova (1) Mahéburg (1) maja (1) makadámia dió (1) Mandalay (1) Maracana (1) Márquez (1) Maui (1) Mauna Kea (2) Mauna Loa (2) Mauna Ulu (1) Mauritius (1) mauzóleum (1) Megváltó Krisztus (1) Mekong-delta (1) Mexikó (1) Mianmar (1) miszó (1) Mohamed (1) mojito (1) mokka (1) Molokai (1) Moreno-gleccser (1) muzulmán temető (1) My Lai (1) Nagaszaki (1) Nagy-sziget (1) nene lúd (1) Nílus (1) Nordenskjöld (1) noria (1) Oahu (1) Ofra Haza (1) Ohia lehua (1) olmék (1) olvadékvíz (1) Omajjád (1) onszen (1) Orinoco (2) örök fagy (1) Orontesz (1) padaung (1) páfrány (1) pagoda (2) pahoehoe (1) pakkjég (1) Palenque (1) Palmira (1) Pantanal (1) Paraty (1) Patagónia (1) periglaciális (1) permafrost (1) pingo (1) pingvin (2) piramis (1) Piton de la Fournaise (1) Playa del Carmen (1) poligonális tundra (1) Popa-hegy (1) pörölycápa (1) Porto Novo (1) Protea (1) Pyramiden (1) ramadan (1) Rangun (1) rénszarvas (3) Réunion (1) Rio de Janeiro (1) rizspálinka (1) Roland Garros (1) ryokan (1) Saigon (1) Santiago de Cuba (1) San Cristóbal (1) séga (1) Shackleton (1) Sibuja (1) Simien (1) Sindzsuku (1) sinkanszen (1) sivatagi rózsa (1) skanzen (1) Spitzbergák (1) Srí Lanka (1) St-Denis (1) Svalbard (1) Svalbard-egyezmény (1) Szahara (2) szaké (1) szakura (1) szamurájkard (1) szánhúzó kutya (1) szegénység (2) Szentpétervár (1) szerzetes (1) sziklarajzok (1) színes földek (1) Szíria (2) szivar (1) szolfatára (1) sztúpa (2) szuahéli (1) talajfolyás (1) Tana-tó (2) tatami (1) tavaszi tekercs (1) tepui (1) tevetej (1) Togo (2) Tokió (2) Tolbacsik (1) Tonlé Sap (1) tuareg (1) tukán (1) tundra (1) Tűzföld (1) Uganda (2) újgyarmatosítás (1) Ushuaia (1) úszó piac (1) utcagyerek (1) vályogkunyhó (1) Varig (1) Venezuela (1) Vietnam (1) viking (1) Viktória-tó (1) Virunga (1) víziló (1) vudu (2) Waikiki (1) Weddell-fóka (1) Yogjakarta (1) Yucatán (1) Zapata (1) zsiráfnyakú nő (1) Címkefelhő

HTML doboz

TÚL NAGY A VILÁG - 9. fejezet, Uganda, 4. rész

2014.06.24. 17:50 Németh Géza

     GORILLA, GORILLA  - Uganda, 2005

Miután sikerült személyes ismeretséget is kötnöm néhány hegyi gorillával, talán nem érdektelen néhány részletet is megtudnunk a Föld egyik legritkább, legveszélyeztetettebb főemlőséről. Mint láttuk, a gorillák társas lények, 8-10 fős csoportokban élnek (időnként nagyobbakban is), de nem területvédők. Mivel „népsűrűségük” Bwindi környékén nagyjából 1 fő négyzetkilométerenként, bőségesen elférnek, ritka, hogy egy csoport behatolna a másik territóriumába. Harcra ritkán kerül sor köztük, ilyenkor is csak a domináns hímek verekszenek, de akkor általában nagyon. Hosszú és éles metszőfoguk kifejezetten az ellenfél harapdálására szakosodott. A csoport többnyire egy ezüstös hátúból, két-három, a háremet képező ivarérett nőstényből és négy-hat serdülőből, illetve kölyökből áll. A hegyi gorillák szexuális dimorfizmusa (semmi rémület, ez csupán a nemek közti alaktani különbségeket jelenti) első látásra is szembetűnő. A kifejlett hím 170 cm körüli magas, súlya eléri a 200 kilót, a nőstény nagyjából feleakkora súlyú és 15-20 centivel alacsonyabb. Gorilláéknál nincs meghatározott párzási időszak, mint sok más állatfajnál; teszik, amikor jólesik, ezért aztán a kölykök is az év legkülönbözőbb szakaszaiban születnek. A nőstény havi ciklusa ugyanúgy 28 nap, mint az emberé, 3-4 napig fogamzóképes. A párzást szinte mindig a nőstény kezdeményezi, azzal, hogy ott sündörög a hím körül. Ha ritkán előfordul, hogy a vezéren kívül van még egy-két alárendelt hím is a csapatban, azokkal is párzik, de mindenképpen arra törekszik, hogy a legjobb kiállású gorillalegény génállományát vigye tovább. A vemhességi időszak nyolc és fél, kilenc hónap, a kölykök nagyjából fél óra alatt megszületnek, átlagosan két és fél kilóval. Az etológusok nem tapasztalták, hogy az anya ilyenkor a kínlódás, a fájdalom jeleit mutatta volna. Talán ha el tudná mondani… Az ikerszülés körülbelül ugyanolyan gyakori, mint az embernél, bár ilyet, hogy az anya egyszerre két kölyköt nevelt volna, mindössze háromszor sikerült a vadonban dokumentálni. Az anya addig nem esik újból teherbe, míg kölyke el nem éri a négyéves kort. Eddig egyetlen hegyigorilla-anyáról tudják, hogy legalább hat kölyköt fel tudott nevelni. Egy másikról tudják, hogy nyolcat szült, de csak kettő érte meg a felnőttkort. A szabadon élőknél nem tapasztalták, hogy termékenységük az életkoruk előre haladtával csökkent volna. A kicsik születésük első heteiben éppen olyan magatehetetlenek, mint az embergyerekek, mozgáskoordinációjuk fejletlen, alig látnak. Rendelkeznek viszont ugyanazokkal a reflexekkel, mint mi ilyen korunkban; ösztönösen megtalálják anyjuk emlőit, fogási reflexük kiváló. Utóbbira nagy szükségük is van, hiszen rövidesen anyjuk szőrébe kapaszkodva kell közlekedniük, annak hasán vagy hátán. Négy-öt hónaposan kezdenek önállóan járni és kétévesen egyedül táplálkozni. Kétszer olyan gyorsan fejlődnek, mint az embergyerek. Hatéves korukra már elérik a hatvanöt kilót és az 1,2 méteres magasságot. Már amelyik, persze. A gorillakölykök negyede egyéves kora előtt elpusztul, s csak a felük éri meg a felnőttkort. Ez az ivarérettséggel kezdődik, nőstényeknél a hatodik-hetedik életév tájékán (de csak tízévesen szülnek először), a fiúknál később, úgy tízévesen, de csak úgy négy-öt évvel később párzanak először. Ekkorra a hím háta ezüstös szürkévé válik (ezért nevezik ezüstös hátúnak, vagyis silverbacknek). Nem azért szürke, mert megőszült, igazából azt sem tudom, megőszülhetnek-e a gorillák, vagy ez afféle emberi csökevény. Náluk ez az ivarérett kor jele. A hónaljukon ugyanúgy vannak verejtékmirigyek, mint az embernél, melyek – például stresszhelyzetben – erős szagot árasztó nedveket termelnek. Kartávolságuk meghaladja a két métert is, két lábra emelkedve nemcsak impozáns, hanem félelmetes látványt is nyújtanak.

gorillakéz.jpg

                                          Nézzék ezt a kezet!

     Az embert egyébként nem bántják. Ha megriasztják a csoportot, az ezüstös hátú felemelkedik, üvölt, mellét döngeti. Ha az ember ilyenkor meghunyászkodó testhelyzetet vesz föl, békén hagyják, ám ha elfut, a hím üldözőbe veszi és csúnyán megharaphatja. Nem lehet nagy öröm egy kétmázsás gorillával birkózni, én már csak tudom, Borneón megvívtam egy hím orangutánnal. Az ezüstös hátú feladata, persze, nem korlátozódik az utódnemzésre. Mindig ő vezeti a csapatot a következő legelési területre és védelmezi is őket. Ha az orvvadászok élve el akarnak fogni egy bébit, először mindig az ezüstös hátút kell megölniük, mert szó szerint foggal-körömmel védi családját. Előbb-utóbb mind a nőstény, mind a hím elhagyja csoportját és önálló életet kezd egy másikban. A fiúk dolga nehezebb, hiszen ha az új bandában nem képesek átvenni a domináns szerepet, alárendeltté válnak, ezért a kevésbé sikeres hímek inkább együtt kóborolnak az erdőben, míg nem tudnak valahol vezérré válni. Ilyen agglegények teszik ki az összes hegyi gorilla 5-10 százalékát. Ha viszont sikerrel járnak, mert mondjuk az előző vezér elpusztul, megölik az attól származó kölyköket. Ezt nem kegyetlenségből teszik, pusztán a génátörökítés ösztöne vezeti őket. Nem ritka ez az állatvilágban, az oroszlánok is ugyanezt teszik. Megfigyelték, hogy a csoportjukat elhagyó, immár ivarérett nőstények sem szívesen tagozódnak be egy másikba, ami érthető, hiszen nem akarnak alárendeltté válni, mert a rangsort náluk is be kell tartani. Ehelyett csatlakoznak egy magányos hímhez és együtt alapítanak családot.

     A hegyi gorillák napjaik 30-30 százalékát evéssel és vándorlással töltik, a maradék idő a pihenésé, az alvásé. Mivel az esőerdő hatalmas mennyiségű táplálékot kínál nekik, nem vándorolnak sokat, legföljebb 500-800 métert naponta, de évente is csak legföljebb 8-10 négyzetkilométernyi területet barangol be egy csoport. A Virunga vulkáncsoportjában sosem mennek 4000 méternél följebb, mert ott már igen kevés a táplálék. Majdnem kizárólag vegetáriánusok, itt a hegyvidéken legalább 50-60-féle növény levelét, ágait, hajtásait, gyökereit, esetleg gyümölcseit eszik. Kiegészítésképpen rovarokat is bekebeleznek, sőt önnön fekáliájukat is meg-megkóstolják, feltehetően azért, hogy az újraemésztéssel a hiányzó ásványi anyagokat pótolják. A fiúk óriási testtömege napi 40-50 kiló zöldfélét is megkíván, a nőstények ennek csak a felét fogyasztják. Pocakjuk hatalmas, tengernyi bélnek kell elférnie, hogy a növényi táplálék hatékonyan keresztülmenjen rajtuk. Szabadidős tevékenységük jórészt heverészésből, a kicsiké pedig játékból áll. Ilyenkor birkóznak, ütnek, rúgnak, de kárt nem tesznek egymásban. Ez igen fontos életszakasz, hiszen ilyenkor tanulják meg a társas együttlét alapelemeit, s így kötnek bensőséges kapcsolatokat a csoport minden tagjával. Vokális kommunikációjuk igen változatos, magyarán sokféle, nagyjából 25 hangot hallatnak, ez lehet üvöltés, morgás, nevetésszerű hang stb. Éjszakára mindegyik egyed gondosan megágyaz, fészket készít magának levelekből, ágakból, csak a kicsik alszanak anyjukkal. Ha egy kölyök anyja elpusztul, megesik, hogy az ezüstös hátú veszi gondjaiba, és beengedi az árvát saját fészkébe. Néha a napközbeni pihenőre is készítenek hevenyészett fészket.

   A hegyi gorilla alapvetően különbözik a többi főemlőstől, de egyéb kis termetű majmoktól is abban, hogy igen kevés időt tölt a fákon (a csimpánz a nap felét, az orangután szinte az egész napot). A kifejlett hímet el sem bírnák az ágak, a kisebbek még fölmennek gyümölcsért, de idejük jó részében a talajon tartózkodnak. Két lábon nagyon ritkán járnak, legföljebb 5-6 lépést. Hogy meddig élnek a gorillák a vadonban, nehéz megbecsülni. A fogságban tartott síkvidéki példányok legmagasabb életkora legföljebb 30-35 év, de a természetben még nem láttak olyan idős gorillát, mint az állatkertiek, így valószínűleg nemigen élnek tovább 20-25 évnél. A legidősebb gorilla 53 éves korában pusztult el a philadelphiai állatkertben. Hegyi gorillát egyébként tudomásom szerint egyetlen állatkertben sem tartanak; már régen rájöttek, hogy egyszerűen nem bírják a fogságot, s valószínűleg az élelmezésük is gond lehet. Síkvidéki társaik háromszor-négyszer annyi növényfaj különféle részeit hajlandóak megenni, mint a hegyvidékiek. Az öregek gyakran szenvednek ízületi betegségekben, sok foguk kihull, egyre több gondot okoz a táplálkozás. Tovább tart, míg jóllaknak, és nehezen követik a csoportot, de a többiek alkalmazkodnak hozzájuk és a maguk módján ápolják is a beteget. Csak akkor hagyják magára, amikor pusztulása már elkerülhetetlennek látszik. A hegyi gorillák a hűvös, párás hegyvidéki éghajlaton gyakran tüdőkárosodás miatt halnak meg. Az emberről mint ártalmas tényezőről talán nem is kellene külön szólnom, ismerjük a fajunkat mindannyian. A gorillák sosem merészkednek emberi települések közelébe, a falvak, a termőföldek terjeszkedése, a fakitermelések azonban kis szigetekre szorították a hegyi gorillák élőhelyeit mindhárom érintett országban. Aztán persze ott vannak az orvvadászok, az állatkereskedők…

   Sokszor fölvetődik a kérdés, vajon kik is a mi legközelebbi rokonaink az állatvilágban. Genetikailag a csimpánzok, alkatilag talán inkább a gorillák. Az emberi agy tömege átlagosan 1250 gramm, utánunk mindjárt a gorillák következnek, 500 grammos aggyal, bár az agyméret nem feltétlenül jól jellemzi az intelligenciát az állatok körében. Ha a testméretet és az agytömeget vesszük alapul, a gorillák az utolsók az ember és a többi emberszabású mögött. A csimpánzzal összehasonlítva a gorillák nyugodtak és türelmesek, kevésbé alkalmazkodóak és kíváncsiak, nem mutatnak nagy készséget az utánzásra. A két faj teljesen eltérő karakter.        Végül van néhány jó hírem. 2005 áprilisában visszatért Ugandába egy öt hónappal korábban ruandai területre átruccant gorillacsapat. Nyolcan mentek el, tízen jöttek vissza, egy bébivel és egy felnőtt nősténnyel. Ahhoz képest, hogy aránylag kis területet jártak be, nagy utat tettek meg, ami elég szokatlan tőlük. A másik: nemrégiben népszámlálást tartottak a hegyi gorillák körében, s az eredmény reményekre ad okot. Magukat a gorillákat természetesen nem lehet megszámlálni. A felmérés úgy zajlik, hogy sok-sok hozzáértő ember fölmegy a hegyekbe a gorillák élőhelyeire és a fészkeket számolják meg. Azért kell sok ember, hogy ugyanazt a fészket lehetőleg ne vegyék kétszer-háromszor is számításba. Az ürülékkupacok méretéből következtetni lehet az egyedek életkorára, az ezüstös szőr nyilvánvalóan ivarérett hímet jelez. Nos, mindezek alapján egy 12 évvel ezelőtti cenzushoz képest nagyjából 17 százalékkal gyarapodtak a hegyi gorillák. Ugandában kereken 320, a Virunga-vulkáncsoportban 380 egyedet tartanak számon. Egyszóval már aránylag sokan vannak, de még nem elegen. Amikor valami hasonló címet adtam e hír kapcsán egy napilapban megjelent kis cikkemnek, a szerkesztő az utolsó pillanatban kapott észbe és sürgősen kihúzta. Pedig csupán arra kívántam célozni, hogy egy ilyen kis populáció, még ha növekszik is, messze nem garancia egy faj fennmaradásához. Szerencsére a politikai helyzet a szomszédos Ruandában is fokozatosan rendeződik, s megpróbálják visszacsábítani a polgárháborús öldöklés miatt régóta elmaradó turistákat. Nyilván ezt a célt szolgálta, hogy 2005 júniusában 29 gorilla „nevet kapott”, s a ceremónián maga az ország elnöke is jelen volt (a gorillák viszont nem).

      Időközben megtudtam, hogy Bwindiben immár négy gorillacsalád látogatható és a csoportok létszámát 6-ról 8-ra emelték.

   A Bunyoni-tónál még egyszer élvezhetjük az ágyban alvás luxusát, hanem a következő napon reggeltől estig utazunk, vissza Kampalába, kereken tíz órán át. Már csak úgy két kilométerre jártunk a belvárostól, amikor a jobb hátsó kerekünk defektet kapott. A fiúk az eszelős forgalom kellős közepén álltak neki kereket cserélni, mi meg fuldoklottunk a szmogban. A mutatványt népes, ám passzív nézősereg kísérte figyelemmel. A két sávot elválasztó pár méter széles füves részen kecskék legeltek. Ez is a kampalai folklór része. Legalább félórába telt, míg a monstrum kerekét kicserélték. A már ismerős kemping bárjában összetalálkoztam egy holland lánnyal, aki önkéntesként dolgozik immár egy éve Ugandában, a keleti országrészben. Ez azt jelenti, hogy az önkéntesek saját fenntartásukhoz egy árva fillért nem kapnak senkitől, legföljebb némi eszközt és egy kevés pénzt a munkájukhoz. Hogy mi a munkájuk? Bármi. Kis falvakban élnek, együtt a helybeliekkel, segítenek az iskolában, egészségügyi felvilágosító programokat szerveznek, AIDS elleni védekezés, családtervezés stb. Közben a saját pénzükből élnek, úgy-ahogy. Szép.

hegyvidék1 copy.jpg

                                           Útközben 1.

ugandatea.jpg

 

                                     Útközben 2. (teaültetvény)

ugandafalu2.jpg

 

                             Élet faluhelyen 1.

ugfalu3.jpg

 

                                    Élet faluhelyen 2.

   Túránk azonban ezzel még nem fejeződött be, levezetésképpen kis ejtőzés a Viktória-tó környékén, Jinja városa mellett, egy nagyon szép és jól felszerelt kempingben. Előtte még átkelünk (hídon, naná) a Viktória-Níluson. Itt működik az a sörgyár, ahol a már említett Nile Specialt készítik. Másfél napot töltünk itt (nem a sörgyárban), úgyhogy útközben megállunk egy kampalai külvárosi bevásárló központnál, feltankolni a készleteket. Csak ámultam. Világszínvonal. Nem hittem volna, hogy Fekete-Afrikában ilyesmi egyáltalán létezik.

   A Viktória-tó 68 800 négyzetkilométerével a világ harmadik legnagyobb területű tava, ám viszonylagos sekélysége miatt elég kevés vizet tárol, legnagyobb mélysége még a 80 métert sem éri el. A Kelet-afrikai-árok nyugati peremén fekszik egy platón, nagyjából 1100 méteres magasságban, kereken 3000 szigete van. Meghatározó szerepet tölt be a környékbeliek életében – 30 millió ember megélhetése függ tőle, így vagy úgy. Ennek ellenére számtalan merényletet követtek el ellene. Az ötvenes években, fokozandó a halászatot, betelepítették a nílusi sügért, mely erősen lepusztította a tó ökoszisztémáját, sok endemikus állatfaj halt ki miatta. Ki tudja, hogyan került ide, de még nagyobb gondot okoz a Dél-Amerika trópusi vizeiben honos vízi jácint, mely az ugandai partvidék egy részét már teljesen elborította, akadályozva a vízellátást, meg a vízerőművek normális működését. Az utóbbi 2-3 évben elveszítette vizének 3 százalékát, ami így nem hangzik soknak, de ha azt mondom, hogy 70 köbkilométer, az mindjárt más, ugye. A vízszint csökkenése következtében egy csomó halászhajó ki sem tud futni, a környező városok vízhiánnyal küszködnek. A „kórokozó” pedig nem más, mint Uganda. 1954-ig a tó természetes úton, a Viktória-Nílus medrén keresztül ürült. Akkor azonban brit gyarmati mérnökök a kifolyást átirányították egy gáthoz, melynél hatalmas vízerőmű épült. Azzal még nem is volt különösebb probléma, azonban 2002-ben Uganda az első mellett üzembe helyezett egy másik vízerőművet is és a jelek szerint több vizet engednek át a kettőn, mint kívánatos volna. Ehhez járult még az a kellemetlen természeti hatás is, hogy az utóbbi két évben a szokásosnál 10-15 milliméterrel kevesebb csapadék hullott a tó vízgyűjtő területén. Ebből még nemzetközi botrány lesz, akárki meglássa.

   Az első híreket a hatalmas tóról még arab kereskedők vitték, akik arany, elefántcsont és rabszolgák reményében portyáztak a vidéken; már az 1160-as években megjelent térképi ábrázolása. Az első európai azonban csak 1858-ban pillantotta meg, a brit John Speke, ő nevezte el Nagy-Britannia akkori uralkodójáról, Viktória királynőről. Az expedíciót voltaképpen bizonyos Richard Burton (nem a színész) vezette, azzal a céllal, hogy megtalálják a Nílus forrását. A mai Tanzánia területén bolyongtak, mert Burtonnek az volt a meggyőződése, hogy a nagy folyó a Tanganyika-tóból ered. Mivel azonban megbetegedett, Speke nemes egyszerűséggel otthagyta főnökét és amellett, hogy rálelt a Viktória-tóra, egy füst alatt megtalálta a Nílus forrását is. Később Henry Morton Stanley körbeutazta a tavat és igazolta Speke állítását. Igen, ő az a walesi kivándorlóból lett amerikai újságíró, aki a New York Herald munkatársaként azt a feladatot kapta, hogy keresse meg a már évek óta Afrikában bolyongó és eltűntnek hitt skót misszionáriust, David Livingstone-t. Amikor megkérdezte főszerkesztőjét, hogy mégis, mennyit költhet az expedícióra, ezt a választ kapta: 1000 fontot. Ha elfogy, igényeljen még ezret, ha az is elfogy, újabb ezret és így tovább. Csak találja meg Livingstone-t! Hogy miért volt olyan borzasztóan fontos pont egy amerikai lapnak megtalálni a legendássá vált (ráadásul nem is amerikai) kutatót, csupán sejtem: presztízs-okokból. A mai médiavilág eszelős konkurenciaharcát látva („csak nekünk, csak itt, csak önöknek…”) aligha kétséges, hogy így mentek a dolgok már a múltban is. Stanley el is indult 1869-ben, és két év múlva a Tanganyika-tó környékén rálelt a mindenféle trópusi nyavalyával küszködő kutatóra. Ekkor hangzottak el szállóigévé vált, enyhén szólva is komikus szavai: „Dr. Livingstone, I presume?”, vagyis: „Ugyebár doktor Livingstone-hoz van szerencsém?” Ilyesmi csakis egy brit szájából szakadhat ki. Csak hogy értsék: Afrikának azon a vidékén akkoriban több száz kilométeres körzetben aligha lézengett fehér ember Livingstone-on kívül.

   Most pedig rövid geográfiai fejtegetés következik arról, hol a bánatban is fakad valójában a Nílus. Egy dolgot már Etiópiánál tisztáztunk: egyik ága, a Kék-Nílus ott ered, a Tana-tóból. A másik, a Fehér-Nílus itt ömlik ki a Viktória-tóból, Jinjától egy köpésre, Viktória-Nílus néven. Mármost, hogy mi köze van a Kéknek meg a Fehérnek egymáshoz azon kívül, hogy egymásba ömlenek, meg nem mondom, illetve mégis: semmi. Igazság szerint a Kék-Nílus nevet csak az európaiak akasztották rá, sem Etiópiában, sem Szudánban nem így hívják. Sőt, magát a Nílust, Egyiptom éltető folyóját is a görögök nevezték el így: Neilosz. Következzék tehát az alapkérdés: ha két folyó találkozik, melyik néven fut tovább? Erre nyilván az a logikus válasz, hogy amelyik a nagyobb. De mi az, hogy nagyobb? A geográfiában e téren nagyobbnak azt nevezik, amelyiknek nagyobb a vízhozama. De melyik vízhozama? (A vízhozam az a mennyiség – köbméterben kifejezve –, amely a folyó adott keresztmetszetén egy másodperc alatt átáramlik.) Vannak ugyanis folyók, melyeknek a legnagyobb és a legkisebb vízhozama között akár tízszeres különbség is lehet. Akkor hát marad az évi közepes vízhozam; amelyiké nagyobb, azé a név. Van egy meglepetésem: ha ez így lenne, akkor hazánk büszkeségét, a Dunát nem Dunának hívnák. Az Ausztriában beleömlő Inn folyónak ugyanis nagyobb a vízhozama. A Missourié is nagyobb, mint a Mississippié, mégis az utóbbi néven halad tova. De jön az újabb bukfenc, mert útja során fölveszi az Ohiót, mely úgyszintén több vizet szállít, mint a Missourival egyesült Mississippi. S ha már Nílus-ügyben matatunk, el kell, hogy áruljam: a Kék-Nílusé is nagyobb, mint a Fehéré. Mindez nem zavarja a geográfusokat abban, hogy a Nílus hosszát attól a ponttól mérjék, ahonnan vize kibuggyan a Viktória-tóból. Ha ellenben megnéznek egy lexikont vagy atlaszt, azokban gyakorta találnak ilyen megjegyzést: a Nílus a Kagerával ennyi meg annyi kilométer. Az a helyzet, hogy a Viktória-tavat több tucatnyi kisebb-nagyobb vízfolyás táplálja, s közülük a leghosszabb – kereken 690 kilométeres – a Ruandában eredő, az ugandai határ közelében beleömlő Kagera. Mennyivel van több köze a Kagerának a Nílushoz, mint bármelyik, a Viktóriába torkolló egyéb folyónak? Semennyivel, ha viszont összeadják, megvan a rekord. Újabban már nem is emlegetik együtt a Nílussal, mely a legtöbb adatközlő szerint így is a földkerekség leghosszabb folyója. Ám ha megnézik a különféle statisztikákat, még csak véletlenül sem találnak azonos adatokat a folyam hosszáról. Sőt, ha harminc évvel ezelőtti számokat hasonlítunk a maiakhoz, ismét számottevő eltérések tapasztalhatók. A folyók hosszának lemérése ugyanis térképek alapján történik. Minél részletesebb a térkép, vagyis minél nagyobb méretarányú, annál közelebb jutunk a valósághoz. Ma, az űrkorszakban már jóval kedvezőbb a helyzet, mint amikor még csak terepi mérések alapján térképeztek. Szóval, a Nílus hossza, (fél)hivatalosan 6690 kilométer (a Viktória-tótól számítva), ennek ellenére csak azt mondom, mindenki azt az adatot tekintse a maga számára mérvadónak, amelyikre éppen rátalál.

     Jinjában a bár, társalgó, kilátó a Nílus kb. 25 méter magas partján áll, igen szép kilátással a folyóra. A közelben 50 dollárért lehetőség van bungee (bungy?) jumpingra, a másik „activity” meg a vadvízi evezés. Hatan el is mentek a csoportból. Előző este bemutattak egy videót a korábbi túrákról, s nem mondanám, hogy megjött hozzá a kedvem, pedig még sosem próbáltam. Azok a szerencsétlenek többet voltak a vízben, mint a gumicsónakban. Aztán kiderült, a valóságban sokkal szelídebb vízi túra, viszont igen drága (90 dollár).

2005-06-06 100.jpg

                                               Napnyugta a Fehér-Nílus fölött

   Van a közelben egy másik, engem sokkal jobban érdeklő látványosság, a Bujagali-zuhatag. Patrick azt mondta, úgy 2 kilométert kell gyalogolni. Elindultam a könnyű ebéd után, s alig megyek öt percet, jön szembe egy motoros fickó. Lassít, megfordul, mellém áll. Kérdem, milyen messze van a vízesés. Úgy öt-hat kilométerre, felelte. És te hová mész? Bárhová. Jó, akkor mennyiért viszel el a vízeséshez? 2500 shillingért (kb. 300 forint). Majd meglátjuk, ki mondott igazat. Az a helyzet, hogy időtlen idők óta nem ültem motoron. Elsőéves egyetemista koromban egy gyerekkori haverral nekivágtunk az ő motorjával Lengyelországnak. Magam sem értem, hogy bírtam ki a hátsó ülésen azt a kb. 3000 kilométert, az pedig, hogy hazafelé jövet egy durrdefektet követő bukást és repülést egy karcolás nélkül túléltük, maga a csoda. Azóta nem ülök motorra. Most úgy kapaszkodtam az ülésbe, hogy még utána félórával is remegett a kezem. Haladásunk hatásfokát erősen rontotta, hogy a sebességváltó pedál minduntalan leesett. A fiú valahogy visszabarkácsolta, de attól kezdve minden váltásnál meg kellett állnunk, mert láb helyett már csak kézzel lehetett váltani. A vízesés tényleg messze volt, viszont csakugyan szép. Más kérdés, hogy nem vízesés, hanem zúgók sorozata; a Nílus úgy 300 méteren belül három lépcsőt ugrik, egyenként olyan 4-5 méteres magasságból.

2005-06-06 102.jpg

2005-06-06 104.jpg

                                  A Bujagali-zuhatag

     Utolsó közös vacsoránkra azt kértük a fiúktól, hogy afrikai ételt főzzenek. Egész délután gályáztak mindhárman, úgy este nyolcra el is készültek és nagy büszkén szólították asztalhoz a népet. Sok köszönet nem volt benne, tudniillik marhaoldalast (!) akartak grillezni, ami teljesen ehetetlenre sikerült, de azért küzdöttünk vele becsülettel. Utoljára talán a Neander-völgyi ember volt képes ilyen húsokat a fogaival szétmarcangolni. Mindenesetre dicsértük őket folyvást.

   Tovább üldöz az Afrika-szindróma. A túra véget ért, a csoport jó része még aznap hazarepült, nekem viszont – csatlakozási okokból – még egy napot Kampalában kell töltenem. Akárcsak pár éve Mali fővárosában, Bamakóban, az járt a fejemben, mi az ördögöt fogok én itt egy álló napon át csinálni. Hát ugyanazt, vagyis semmit. A hideg is kirázott a puszta gondolatra, hogy a főváros elgázosított, forgalmas utcáin lófráljak, más egyebet pedig Kampala nem kínál.

kampalacsúcsforg1.jpg

                                   Mindennapos kora esti tébolyda Kampala utcáin

    Bevettem magam egy kínai kezelésű szállodába, élveztem a szépen parkosított kertet, a kínai konyha gyönyörűségeit, a magammal hozott könyvet, no meg egy alapos masszázst. Eszembe jutottak a sátorban töltött éjszakák, a kempingek alig csöpögő tusolói, hát persze, hogy elsőnek mégis egy jó forró fürdőre vágytam. A kád fölött a következő feliratot pillantottam meg: „Ha meleg vizet akar, folyassa a csapot 13 percig”. És én csak folyattam, folyattam…     (Vége)

                       KÖVETKEZIK JEMEN! (vasárnap kora este, 5 és 6 óra között)

3 komment

Címkék: Nílus Livingstone Kampala Viktória-tó

A bejegyzés trackback címe:

https://nemethgeza11.blog.hu/api/trackback/id/tr816410459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

auer · http://koronus.blogspot.com/ 2014.06.25. 08:43:02

Erről lehetne bővebben hallani:
"Nem lehet nagy öröm egy kétmázsás gorillával birkózni, én már csak tudom, Borneón megvívtam egy hím orangutánnal. "ú

kösz

Németh Géza 2014.06.25. 11:40:45

@auer: De lehetne. A sztorit leírtam a Sör jégkockával 21. fejezet 1. részében, itt a blogban