SRÍ LANKA, 2008
(folytatás) A következő királyi város, Dambulla fő nevezetességei a barlangtemplomok (öt van belőlük), melyekhez a 2000-ben elkészült, kissé Disneylandre hajazó, gigászi Buddha-szoborral dizájnolt Arany templomon át vezet az út. A barlangokat az Anuradhapurából ide menekült Valagamba király (aki nálunk ilyen névvel aligha lehetett volna megbecsült uralkodó) alakíttatta át templomokká az i.e. I. században, utódai is bővítgették, díszíttették tömérdek Buddhával (pontosan 153-mal), falfestményekkel. S ha valakinek ennyi nem lenn elég, elszórakozhat az előtérben tébláboló makákókkal, akik nem is olyan szemtelenek, mint lehetnének.
A dambullai barlangtemplomok bejárata
Freskó az egyik barlangban
Buddha méteres talpacskái
A látogatókat makákók is szórakoztatják
A dombtetőről jó időben látszik Sigiriya, Sri Lanka talán első számú látványossága, ám mivel az idő nem túl jó, no meg amúgy is odamentünk volna, egy kora reggeli órán éhgyomorra fölkapaszkodtunk a tetejére. Vaslépcsőkön és létrákon még a függőleges falakon sem túl nehéz mutatvány ez a 200 méter. A szikla amúgy egy kipreparálódott ősi magmatömeg roncsa, a tetején pedig…, nos, a tetején gyakorlatilag nincs semmi, csak egy medenceféleség és néhány falmaradvány. Hogy mi lehetett, éppúgy homályba vész, mint a mi szépnek ígérkező kilátásunk. Feltevések szerint erőd, palota volt itt, újabban azonban több lelet is arra mutat, hogy csupán monostor állt itt egykoron, ősi formájában talán már 2000 éve is. Nagyjából félúton fölfelé (vagy le) a sziklabemélyedésekben gyönyörű freskók láthatók, melyek hiányos öltözékű hölgyeket ábrázolnak, modelljeik pedig lehettek apszarák (égi nimfák) éppúgy, mint a területet úgy 1500 éve birtokló Kassapa király ágyasai. E királynak egyébként komoly palotakomplexuma volt a hegy lábánál, ebből azonban nem sok maradt, a szépséges szimmetrikus kert körvonalai viszont ma is jól felismerhetők. És még valami! A sziklafalakról helyenként jókora „zsákok” lógnak le, melyek vadméhek (vagy darazsak) fészkei. Az ilyen szakaszokon lehetőleg ne ordibáljunk, és különösképpen ne piszkáljuk a fészkeket, mert a fullánkosok támadása igen kellemetlen következményekkel is járhat.
Sigiriya, nem éppen kedvező időben
Úton a tetőre
Vigyázat, vadméhek
Szexi freskók a sziklafalakon
Nagyjából ennyi várja a látogatót a szikla tetején
Mielőtt elérnénk Kandyt, megtekintünk egy botanikus kertet, melyben afféle termékbemutató gyanánt hosszas előadást hallgathatunk meg az ajurvédikus gyógyászatról. Ez az Indiából eredő ősi gyógyászati eljárások együttese igen népszerű lett a nyugati világban is mint alternatív gyógyászat. S hogy miért pont botanikus kertben ismerkedünk vele, arra az a magyarázat, hogy elsősorban gyógyhatású, vagy annak vált növényeket használnak. Egy úr többtucatnyi növényről magyarázta el, melyik milyen nyavalyára jó, a konklúzió pedig az volt, hogy elvileg nincs is betegség, amit növényekkel ne lehetne kezelni. Akkor viszont nem értem, miért nem él mindenki minimum százhúsz évig Indiában, Srí Lankán, Kínában. Utóbb, egy másik városkában többen is beneveztünk masszázsra. Lehetett választani, csak úgy, hagyományosan, vagy ajurvédikus módszerrel. Nem kell a hókuszpókusz, különben is, az utóbbiért kétszer annyit kértek.
Kandy az ország második legnagyobb városa, az utolsó szingaléz királyság székhelye volt a brit gyarmati uralom kezdetéig, miután 300 évig ellenállt a portugál és holland támadásoknak. Ötszáz méteres magasságban fekszik, számtalan dombra kúsznak fel utcái. Központja egy mesterséges tó körül épült ki, amit 1807-ben ásatott ki utolsó uralkodója. A munkához a környékbeli kiskirályoktól is kért embereket, akik erre nem voltak hajlandóak, mire a király kivégeztette őket, tetemüket pedig a tóba dobatta. Kis szigetet is kialakítottak a közepén, ott volt a király háreme, a britek pedig lőszerraktárnak használták. Tőle északra áll a Szent Fog temploma, amit a királyi palota részeként az 1600-as évek végétől kezdtek építeni. S hogy kié volt ez a bizonyos fog, nyilván kitalálták. Amikor Buddha i. e. 543-ban elhunyt, egyik bal szemfogát kikaparták halotti máglyájáról, ahonnan az Indiába került, egy helyi király birtokába. Az idő múlásával a fog lassan egyet jelentett egy isten által adott jognak valamely terület birtoklására. Évszázadokon át háborúkat vívtak érte, meg is akarták semmisíteni, míg a IV. században egy indiai hercegi pár hölgytagja a hajkoszorújában csempészte át Srí Lankára. Azért pont oda, mert Buddha kinyilvánította, hogy tanai 2500 évig élni fognak a szigeten. Megjegyzem, ez az idő ugyan lepergett, ám a buddhizmus él és virul Srí Lankán, míg Indiában csak a sokadik vallás. A fog folytonosan költözött, ahogy Anuradhapurából elkezdtek vándorolni a fővárosok, és mindenütt templomot, szentélyt építettek a tiszteletére. Ma Kandy temploma olyan a lankai buddhisták számára, mint Mekka a muzulmánoknak; az életben egyszer el kell ide zarándokolni. Nem mintha a fogra egyetlen pillantást is vethetnének. Azt a szépen dekorált templom egyik szentélyében, egy dagobát formázó arany ládikóban őrzik, melyben (Matrjoska-baba-effektus) hat, egyre kisebb ládika van, a legkisebben a foggal. A zarándokok úgy haladnak el a szentély előtt, hogy legföljebb 10-15 másodpercig nézhetnek be (Lenin-effektus), legföljebb japán és thai VIP-vendégek juthatnak be a szentélybe. Ezek az államok ugyanis komoly pénzadományokkal segítették a templom újjáépítését azt követően, hogy 1998-ban a Tamil Tigrisek nevű szakadár szervezet bombát robbantott a templomban. (Van is biztonsági ellenőrzés rendesen.) Amúgy egyáltalán nem biztos, hogy a ládika valóban az igazi fogat rejti, de még az sem, hogy létezik-e az igazi fog. Történt, hogy a XVI. században a portugálok ellopták és katolikus buzgalomtól vezérelve az indiai Goában elégették. A szingalézek viszont erre azt mondták, ó, nem, az csak másolat volt. A magamfajta „istentelen” szkeptikus, persze, még azt is kétségbe vonhatná, vajon tényleg Buddha foga volt-e az a bizonyos, de nem teszi. Elvileg tehetném, hiszen már annyi, de annyi, Buddhának tulajdonított testrész, relikvia fölé emelt sztúpát láttam Ázsiában, hogy ezekhez Szidhártha Gautamának nemhogy az összes sejtje, hanem valamennyi DNS-molekulája sem lett volna elég. Amint azonban elnézem a virágfüzéreket ezerszámra hozó, átszellemülten fohászkodó embereket, egy pillanatig sem kétséges számomra, hogy a fog létezik, igazi, és akinek a hite úgy diktálja, hát imádja.
Kandy - a Szent fog temploma
A templombelső részlete
Kandyból úgy másfél órányi autózásra fekszik Pinnewala városka, mely egy dologról nevezetes, de arról nagyon: az elefántmenhelyről. Srí Lanka egyik leglátogatottabb attrakciója. Kevés olyan hely van a világon, ahol ilyen közelségbe kerülhetünk e kedves behemótokhoz, mi több, a kicsiket némi adomány fejében lehet cumiztatni és simogatni. Némelyik frissen idekerült állat egyelőre lebéklyózva várja, hogy hozzászokjon a környezethez, aztán ha jól viselkedik, ő is szabadon lófrálhat a többi között. A szigeten az angolok érkezésekor nagyjából 30 ezer elefánt élt, ma ennek a tizede, és már ez is az utóbbi évtizedekben növekedett állomány. „Árvaházra” azért van szükség, mert több állat is megsérült aknára lépve, kicsik veszítették el anyjukat, vagy éppen élőhelyüket. Az állomány jelenleg kereken hatvan egyedet számlál, a kicsiktől kezdve a fiatal felnőttekig. Több mint százan dolgoznak az állam által fenntartott telepen, nem kevés önkéntessel, akik nemhogy fizetést nem kapnak, hanem egyenesen ők maguk fizetnek, hogy itt dolgozhassanak pár hetet. Az elefántok aránylag nagy helyen kószálhatnak, s bár a telepet drótkerítés veszi körül, ezzel nemigen foglalkoznak. Igaz, messzire nem csatangolnak el, hiszen itt kapnak élelmet, és persze a fürdetésükről is gondoskodnak. Délelőtt tízkor és délután kettőkor kinyílik a telep főkapuja, hatvan elefánt boldogan csörtet át a főúton, aztán végig egy ajándékboltokkal övezett kis utcán, le egyenest a sekély folyó partjára. Elképesztő látvány! A fürd(et)ésben is lehet némi pénzmagért segédkezni, s amikor már minden elefánt kihancúrozta magát és szépen megtisztálkodott, átcaplatnak a túloldalra, és a partfal laza kőzeteihez dörgölőzve jól beporozzák-besározzák a bőrüket. Ez a sárréteg védi őket az élősködőkkel szemben.
Cumiztatás Pinnewalában
Na de hogy ekkora....
Ha nagy leszek, majd én is fel tudok mászni...
Elefántöröm 1
Elefántöröm 2
A felföld keleti vidékein egyre több helyen tűnik fel díszes hindu templom, annak jeleként, hogy errefelé elég sok tamil élhet, láthatóan békességben szingaléz szomszédságukkal. A felföld egyik centrumába, Bandarawelába vonattal is el lehet jutni Kandyból. Bruno, nyilván tapasztalatból, azt eszelte ki, hogy elkerülendő a nagyváros pályaudvarának reggeli zsúfoltságát, elugrunk taxival úgy két megállónyira Kandy elé, aztán kényelmesen felszállunk. Majdnem így is lett, s bár a vonat már itt késett úgy órányit, de legalább megjött. Ázsiai tömeg szorongott még a számunkra rendszeresített első osztályon is, épp hogy talpalatnyi helyet sikerült kiharcolni a folyosón. No de majd Kandyban sokan leszállnak, így Bruno. Nos, nem szálltak le, inkább föl. És kábé meddig kell még így állnunk? Talán úgy két órát. (Ekkor káromkodtam.) És meddig tart az út? Hivatalosan hat órát, de nagyon szép a környék. És gyakorlatilag? Nos, gyakorlatilag ez a vonat még soha a büdös életben nem érkezett meg időben, szóval számoljunk nyolc-kilenc órával, engedte sejteni Bruno. A sors azonban megkönyörült rajtunk. Alig húztunk ki Kandyból, a szerelvény nyöszörögve megállt, lerobbant a mozdony. Miközben már félórája vártunk, hogy megjavítsák, magamban csendben fohászkodtam, hogy ez egy darabig még ne sikerüljön. Bruno nagy levegőt vett és döntött. Beviharzott Kandyba, és egy óra alatt kerített két mikrobuszt. Eközben mi a sínek mellett álldogáltunk, és a helyi folklórt nézegettük. Utastársaink amúgy rezzenéstelen arccal, mi több, szelíd mosollyal várakoztak, semmi szentségelés, türelmetlenkedés. Tíz perccel az előtt, hogy Bruno a kocsikkal visszaérkezett volna, a mozdony felhördült, és a szerelvény nekilódult.
Lerobbant a vonatunk
Itt éppen abban reménykedünk, hogy meg se javul
Máig sem tudom, mikor értünk volna vele Bandarawelába (ha ugyan), így viszont késő délután már el is foglaltuk rendkívül puritán szobáinkat egy hotelnek nevezett épületben. Az ablakból egy alkalmi krikettpályára láttam, ahol gyerkőcök próbálták eltalálni házilagos kivitelezésű husánggal az apró labdát. Focizni gyereket Srí Lankán nem is láttam, ám ahol akad egy aránylag sík felület, már kriketteznek. Persze, ezt is az angolok honosították meg. Fogalmam sincs a játék szabályairól, így aztán azt sem értem, mi élvezetet találnak benne, ám tény, hogy itt egyenesen imádják. 1996-ban a nemzeti válogatottnak még világbajnokságot is sikerült nyernie. Egyik idegenvezetőnk meg is említette, hogy Srí Lankán a BC betűszónak (Before Christ, vagyis Krisztis előtt), más jelentése is van: Before Cricket, vagyis a krikett előtt.
És mit gondolnak, mi a bánatért vezet vasút ide, az isten háta mögé? Nos, azért hogy a brit teaültetvényeseknek legyen hol elszállítani a termést a kikötőkbe. A teáról és egyebekről majd a következő részben olvashatnak.
előző részek az ARCHÍVUMban
