Grönland, 2008
(folytatás)
Borjadzó gleccsert látni nagy élmény, ám az Equip Sermia mozgása semmiség ahhoz képest, amit a következőkben látni ugyan nem láttunk, de tapasztaltunk. Még aznap délután beevickélünk Ilulissatba, a sziget első számú turistaparadicsomába, merthogy innen indulnak mindenféle vízi és légi túrák a környékre (Ilulissat grönlandiul jéghegyet jelent). A közeli Jég-fjordba csak úgy okádja jéghegyeit a 32 kilométer hosszú, 10 kilométer széles, helyenként 1000 méteres jégvastagságú Sermeq Kujalleq gleccser, mely az antarktisziakon kívül a világ legproduktívabb jégárja. Míg egy átlagos gleccser napi 1 métert, ez 25 métert nyomul elő naponta, és bőkezűen veti le fölös jegét. A fjordba másnap reggel hétkor kis hajóval, az első csoporttal megyek ki, nem túl jó kilátásokkal. Pokoli köd terül a vízre, s mindez akkor kezd igazán drámaivá válni, amikor a hajócska nyöszörgő testtel küzdi előre magát az összefüggő, nyomunkban tüstént összezáruló jégtömegben. Az még hagyján, hogy kolosszális jéghegyek homályba vesző kontúrjain kívül semmit sem látunk 25 euróért, de „vagy itt döglünk meg, vagy életünk legmisztikusabb élményében lesz részünk” – imigyen fejezem ki kétségeimet utastársaimnak. Egyetlen reményem a helyi utazási iroda részéről kísérőnkül szegődött fiatal dán lány, aki amúgy Koppenhágában egyetemista, és nyári munkára jött Grönlandra. Az nem lehet, hogy egy ilyen szépség nyomorultul, idő előtt itt pusztuljon. Végül megúsztuk, ám ha kora délután kárpótlásul el nem visznek ugyanerre a közel háromórás útra, sosem tudom meg, mit veszítek. A víz feltisztult, a hajó fölé emelkedő jéghegyek a legpompásabb sarkvidéki napfényben fürödtek (a hajó fedélzetén 18 fokot mértünk!), s megmutatták a hullámzás és az olvadás során kialakuló, minden képzeletet felülmúló formagazdagságukat. A fjord és a gleccser a világörökség része.
Kora reggeli horror az Ísfjordban ("vagy itt döglünk meg, vagy...)
Napközben a hajón 18 fokot is mértünk
Kora délutáni csodák - ugyanott
Ha már minden ilyen szerencsésen alakult, nem is nagyon bántam, hogy elmaradt a délelőtti helikoptertúrám a jégmező és a gleccser fölött. A fenét nem bántam! A Spitzbergákon azért nem jött össze, mert rossz volt az idő, Patagóniában meg azért, mert szintén rossz volt az idő. Viszont Alaszka kétszer is megvolt a levegőből! Itt csupán az történt, hogy a helikoptert egy beteg kórházba szállításához vették igénybe, ami nyilván elsőbbséget élvez a turistákkal szemben. Amúgy az ára is elég horrorisztikus.
Ilulissatot 1741-ben alapították, de a közelében már Kr. e. 1600 körül éltek eszkimók. Amikor dán kereskedők 1727-ben először szálltak itt partra, mintegy 250 fős eszkimó kolóniát találtak. A város színes házait ma 4300-an lakják, jórészt halászatból és halfeldolgozásból élnek.
Ilulissat
Halászhajó a kikötőben
Ilulissat valóságos nagyváros hajóutunk utolsó állomása, a Kangerlussuaq-fjord bejáratánál fekvő, 130 lakosú Itilleq falucskához képest. Itt nyoma sincs az elemekből épült sorházaknak, mindenki úgy építkezett, ahogy tudott; elég szerényen. Kis halászcsónakok mellett kötnek ki zodiacjaink, a zsákmányt egyenest hűtőházba viszik. A parton néhány megnyúzott, kibelezett fókatetem hever, elég gyomorforgató látvány, de hát az ittenieknek szabad fókára is vadászniuk. Egyik házikó tornácán valami meghatározhatatlan szárazföldi emlős (talán rénszarvas) combja szárad, mosott ruhák lengedeznek a tomboló nyárban, anyukák kicsinyeiket napfürdőztetik, a srácok fociznak, bicikliznek. Benézek a vegyesboltba, a választék igencsak szűkös, főleg konzervféle, meg persze ital; gyümölcs, zöldség alig. Bemehetünk az iskolába is. Annyi a számítógép, ahány a tanuló és tanár. A falakon a gyerekek képe, névvel. Szinte mind eszkimó, de némelyik keresztneve már nyugati. Például: Laura, Hjalte, Laila, de van Tuua, Aqqalu és Paarnnannguaq is. Egy táblán alapszavak, angolul, dánul, eszkimóul: anya – anaana, apa – ataata, fiú – nukappiaraq, lány – niviarsiaraq.
Szegényes, átlagos lakóház Itilleqben
De legalább a környéke gyönyörű
Fókára vadászni szabad
Szárad a rénszarvascomb
A tökéletesen felszerelt iskola
Tanuljunk eszkimóul (vagy dánul)!
Hogy milyen nyelv a grönlandi eszkimó? Túl azon, hogy a világ leghosszabb szavaival büszkélkedhet és átkozottul nehéz (a sziget immár hivatalos nyelve, de dánul is szinte mindenki beszél), csupán annyi tudok róla, hogy a kanadai eszkimó, vagyis inuit nyelvek rokona, hiszen az ősök Észak-Kanada szigetein át vándorolva jutottak el idáig. A legtöbb régészeti lelet a nagyjából négy és félezer évvel ezelőtti betelepülés korából éppen a Disko-sziget környékéről került elő. Amúgy Dorte, az egyik túravezetőnk, szokásához híven, megfürdött az öböl vizében. Akkor meg mertem kérdezni, hány éves. Hetvennégy!
A jelenlegi populáció a XI. századtól számított thulei kultúra népeinek leszármazottja. 986-tól már jelen voltak a norvégiai és izlandi vikingek is, ám csupán 3-4 évszázadig. A „kis jégkorszak” hidege, az éhínség, és az őslakókkal való konfliktusok elűzték őket. 1721-től dán kereskedők jelentek meg a délnyugati partvidéken és Godthåb (jó remény) néven kis kolóniát hoztak létre. 1931-ben Norvégia igényt jelentett be a sziget délkeleti részére, ám a nemzetközi bíróság Dánia javára döntött, s ezzel Grönland dán külbirtokká vált. Már a második világháborút követően kezdtek bontakozni az önállósodási törekvések, s bár Grönland 1953-ban Dánia szerves részévé vált, 1979-ben széleskörű autonómiát kapott. Ez tovább szélesedett egy 2008-as referendum nyomán. Továbbra is a dán uralkodó az államfő, Dánia kezeli a pénz-, a külpolitikai és a védelmi ügyeket, az összes többit viszont Grönland kormánya, illetve 31 fős parlamentje (két képviselőjük a dán parlamentnek is tagja). Grönland gazdasági-halászati jogi megfontolásból kilépett az Európai Közösségből, az Uniónak sem tagja. (Ezért kellett érkezésnél-indulásnál útlevelünket bemutatni.) Pénzneme ma is a dán korona, van saját himnusza, címere, zászlaja, és természetesen inuit neve is: Kalaallit Nunaat. A helyiek, azt hiszem, addig nem nyugszanak, amíg a teljes függetlenséget el nem érik, de hogy mihez kezdenének hatalmas országukkal, tán maguk sem sejtik. Tudván, hogy máris folyik a harc a sarkvidék ásványkincseinek kiaknázási jogaiért, nem sok kétségünk lehet afelől, hogy a térség nagyhatalmai egyfajta újgyarmatosítást hajtanának végre, magyarán koncessziót szereznének Grönland természeti vagyonának kiaknázására, amire az önálló sziget képtelen volna.
Kora reggel érkezünk vissza Kangerlussuaqba, az esti napfényben még megcsodálhatjuk a hegyekkel szegélyezett keskeny fjord pompáját, valamint három, nem egészen váratlanul felbukkanó hosszúszárnyú (púpos) bálnát. A kapitány egy bizonyos szakaszon mindig szokta látni őket, most sem volt másként; egy emberként rohant mindenki a fedélzetre éjjel féltizenkettő táján.
Hosszúszárnyú (púpos) bálnák, menetrend szerint
Amit kifelé jövet nem láttunk: a Kangerlussuaq-fjord partvidéke
Eddig a hatalmas grönlandi jégtakaróhoz még nem volt szerencsénk, most elbuszoztunk nagyjából 20–30 kilométerre a várostól a pereméig. Sok időt nem hagytak, de alapjában véve mindegy, hogy száz métert, vagy két kilométert megyünk befelé. Kritikus vidéke ez bolygónknak, évek óta mással sem rémisztgetik a népet, mint hogy annyira befűtöttünk a Földnek, hogy el fog olvadni, és a víz hét méterrel emeli meg a világtenger szintjét. Lehet, végtére is 2,85 millió köbkilométernyi víz van itt jégbe zárva. A jégtakaró nagyjából 3 millió éve kezdett kialakulni. Aránylag sokat tudnak arról, mi történt az utóbbi 110 ezer évben, hiszen 1989 és 1993 között két fúrást is mélyítettek a jégbe és a mintákat alaposan kielemezték. Ezekből az derült ki, hogy Grönland, és valószínűleg az egész Föld, ezen időszak során számos drasztikus klímaváltozáson esett át, méghozzá nagyon rövid, néhány évtizedes periódusok alatt, amikor nem hat-hétmilliárd ember szén-dioxidja okádta tele a légkört. Az ún. Dansgaard–Oeshger-események gyors, melegedő időszakokat jelölnek; előfordult az is, hogy 11 500 éve Grönland évi középhőmérséklete négy évtized alatt 7–8 fokot is emelkedett, majd pár száz év alatt visszasüllyedt. Olvashatunk arról, hogy szinte évről évre növekszik a jégsapka azon területeinek nagysága, ahol gyors az olvadás, és becslések szerint évente 240 köbkilométer jeget veszít el. Ennek nagy többsége a partvidéki gleccserek olvadásából származik. A melegedés miatt viszont több a légnedvesség, így a csapadék is, úgyhogy a jégsapka belseje évi 20–30 centivel vastagodik. A baj viszont az, hogy nagyobb a fogyás, mint a gyarapodás. Afelől viszont, hogy mindez kizárólag antropogén hatásra történik (lásd a múltat), erős kétségeim vannak; nekem lehetnek, végül is nem kapok rengeteg pénzt klímaváltozás-kutatásra.
A grönlandi jégtakaró (pereme)
Olvadás
Visszaérkeztünk (apálykor)
Ennyi jutott nekünk Grönland állatvilágából
Grönland állatvilágából nem sokat kaptunk. Az úton elsuhant pár kóbor rénszarvas, a bozótban megvillant két pézsmatulok (ha ugyan három és fél mázsával lehet villanni), de mire lekecmeregtünk a kocsiról, felszívódtak. Utoljára az Albatros szervezte, a reptér melletti szabadtéri búcsúvacsora és tivornya során láttam rokonaikat, húspogácsa, magyarán fasírt formájában. Megkérdeztem Jonathant, másik, ifjabb túravezetőnket, nem átverés-e, lehetne akár marha is. Láttál Grönlandon egyetlen marhát is? – kérdezett vissza. Hát, azt csakugyan nem.
Pézsmatulok-burger
Vége
(Következik: Líbia)
Előző részek itt: (még előzőbbek az Archívumban)
