HTML

Utas és Világ

Egy blog azoknak, akiket érdekel a világ és mindaz, ami bennünket, embereket összeköt és elválaszt

Friss topikok

Címkék

Abomey (1) Addisz-Abeba (1) Akakusz (1) Aleppo (1) Amundsen (1) Andok (1) Angel (1) Angkor (1) Antarktisz (1) Asszad (1) atombomba (2) Avacsinszkij (1) ayurvéda (1) azték (1) A világ közepe (1) Bacardi (1) bálna (1) Barentsburg (1) Beagle (1) Beagle-csatorna (1) bélyeg (1) Benin (3) berber (1) Bering (1) bifurkáció (1) bódéváros (1) bódhi fa (1) Bolivar (1) borjadzás (1) Borobudur (1) Botafogo (1) Buddha (1) Buenos Aires (1) Burkina Faso (1) Burma (1) Bwindi (1) Cancún (1) Cao Dai (1) Castro (1) Cerro Torre (1) Chamarel (1) Chamula (1) Chávez (1) Che Guevara (1) Chiapas (1) Chichén Itzá (1) Copacabana (1) Corcovado (1) cukornád (1) Cukorsüveg (2) curry (1) Damaszkusz (1) Darwin (1) Da Nang (1) delta (1) diabáz (1) Diamond Head (1) Dian Fossey (1) dodó (1) Dzselada pávián (1) elefántmenhely (1) elefántteknős (1) Entebbe (1) eszkimó (2) Etióp-magasföld (1) Etiópia (1) etióp ábécé (1) ezüstkard (1) Fitz Roy (1) fjord (1) flamingó (1) fóka (1) fregattmadár (1) Fudzsi (1) fügekaktusz (1) függőágy (1) fulani (1) füstölőpálcika (1) Gejzírek völgye (1) Ghamames (1) Ginza (1) gleccser (2) Gonder (1) gorilla (1) gránátalma (1) Gran Sabana (1) Grönland (3) Hacsiko (1) Hailé Szelasszié (2) Haleakala (1) Halemaumau (1) halfarkas (1) Halon-öböl (1) halpiac (1) halszósz (1) Hama (2) Hamed (1) Hanoi (1) Havanna (2) Hawaii (2) helikopter (1) Hilo (2) Himedzsi (1) Hirosima (1) Hoi An (1) Homsz (1) Honolulu (2) Ho Chi Minh (1) Hué (1) Humboldt (1) Iguacu (1) Illatos folyó (1) Indonézia (1) Inle-tó (1) Ipanema (1) Irrawaddy (1) iszapfortyogó (1) japán WC (1) Jáva (1) jegesmedve (1) jéghegy (3) jégtakaró (1) Jimmy Angel (1) John Lennon (1) joruba (1) José Martí (1) jövendőmondó (1) Júda oroszlánja (1) kajmán (1) kaldera (1) Kamcsatka (2) Kampala (2) Kandy (1) Karimszkij (1) karszt (1) Kék-Nílus (2) kéklábú szula (1) kénkiválás (1) Kilauea (2) Kilauea Iki (1) Kiotó (1) Kipling (1) koldus (1) Kona (2) Korán (1) korjak (1) kötélláva (1) Krak de Chevaliers (1) kráter (1) krikett (1) krill (1) Kuba (1) Kukulkán (1) kultúrsokk (1) labdapálya (1) láva (2) lávaalagút (1) lávafolyás (1) legészakibb templom (1) legészakibb Lenin (1) Lenin (1) Leningrád (1) levélvágó hangya (1) Livingstone (1) lobélia (1) lombkokona (1) Lomé (1) Longyearbyen (1) Lyubov Orlova (1) Mahéburg (1) maja (1) makadámia dió (1) Mandalay (1) Maracana (1) Márquez (1) Maui (1) Mauna Kea (2) Mauna Loa (2) Mauna Ulu (1) Mauritius (1) mauzóleum (1) Megváltó Krisztus (1) Mekong-delta (1) Mexikó (1) Mianmar (1) miszó (1) Mohamed (1) mojito (1) mokka (1) Molokai (1) Moreno-gleccser (1) muzulmán temető (1) My Lai (1) Nagaszaki (1) Nagy-sziget (1) nene lúd (1) Nílus (1) Nordenskjöld (1) noria (1) Oahu (1) Ofra Haza (1) Ohia lehua (1) olmék (1) olvadékvíz (1) Omajjád (1) onszen (1) Orinoco (2) örök fagy (1) Orontesz (1) padaung (1) páfrány (1) pagoda (2) pahoehoe (1) pakkjég (1) Palenque (1) Palmira (1) Pantanal (1) Paraty (1) Patagónia (1) periglaciális (1) permafrost (1) pingo (1) pingvin (2) piramis (1) Piton de la Fournaise (1) Playa del Carmen (1) poligonális tundra (1) Popa-hegy (1) pörölycápa (1) Porto Novo (1) Protea (1) Pyramiden (1) ramadan (1) Rangun (1) rénszarvas (3) Réunion (1) Rio de Janeiro (1) rizspálinka (1) Roland Garros (1) ryokan (1) Saigon (1) Santiago de Cuba (1) San Cristóbal (1) séga (1) Shackleton (1) Sibuja (1) Simien (1) Sindzsuku (1) sinkanszen (1) sivatagi rózsa (1) skanzen (1) Spitzbergák (1) Srí Lanka (1) St-Denis (1) Svalbard (1) Svalbard-egyezmény (1) Szahara (2) szaké (1) szakura (1) szamurájkard (1) szánhúzó kutya (1) szegénység (2) Szentpétervár (1) szerzetes (1) sziklarajzok (1) színes földek (1) Szíria (2) szivar (1) szolfatára (1) sztúpa (2) szuahéli (1) talajfolyás (1) Tana-tó (2) tatami (1) tavaszi tekercs (1) tepui (1) tevetej (1) Togo (2) Tokió (2) Tolbacsik (1) Tonlé Sap (1) tuareg (1) tukán (1) tundra (1) Tűzföld (1) Uganda (2) újgyarmatosítás (1) Ushuaia (1) úszó piac (1) utcagyerek (1) vályogkunyhó (1) Varig (1) Venezuela (1) Vietnam (1) viking (1) Viktória-tó (1) Virunga (1) víziló (1) vudu (2) Waikiki (1) Weddell-fóka (1) Yogjakarta (1) Yucatán (1) Zapata (1) zsiráfnyakú nő (1) Címkefelhő

HTML doboz

NYÁR A HIDEG PARTON - SPITZBERGÁK - 2. rész

2015.07.30. 15:36 Németh Géza

SPITZBERGÁK, 1994

diabasoddenoboleste.jpg

Második napunkon reggel zuhogó esőben, tomboló szélben hajózunk be. Szinte azonnal tengeribeteg leszek. A kis hajó társalgójában csak úgy röpködnek a rögzítetlen tárgyak. Csaknem kétórás szenvedés után érjük el első állandó bázisunkat, Diabasoddent és horgonyt vetünk a parttól úgy háromszáz méterre. Horgonyt vetni azért kell, mert a hajó nem tud kikötni, ugyanis nincs kikötő. A kis hajódaru leereszti a motoros gumicsónakot, abba belerámoljuk a több száz kilónyi felszerelést, egyelőre ismeretlen tartalmú ládákat, zsákokat, ki-ki a saját motyóját, felöltjük a narancssárga mentőmellényeket, kötélhágcsón leereszkedünk a vad táncot lejtő csónakba és kettesével-hármasával – mikor hányan férünk – tajtékzó hullámok hátán nyargalászva partra evickélünk. Az Isfjord vize természetesen látogatást tesz a csónakban, úgyhogy ülep nem marad szárazon. Hajó el, mi pedig megkezdjük a rakomány felcuccolását a táborhelyre, ami kizárólag attól táborhely, mert ez a sziklafok tetején megülő kis plató lett annak kinevezve. Egy műanyag lemezekből összetákolt bódé három négyzetméternyi területén depózzuk saját és az utánunk következő nyári csoportok élelmiszerkészletét, hatalmas műanyag bödönökben tárolt levesporokat, krumpli-, tej- és tojásport, hal- és húskonzerveket, tömérdek müzlit, margarint, lekvárt, mézet, rizst, kávét, teát. Vagy ötször megállunk, mire Friedrichhel fölcipelünk a domboldalon egy jókora fémládát. Hát ebben meg mi a fene van? – kérdem Dagmart, egyik vezetőnket. (Ő és Roland erlangeni földrajz szakos egyetemisták.) Hát aknák! A jegesmedvék miatt. Azt már kezdtük megszokni, hogy vezetőink jóformán egy lépést se tesznek amerikai filmekből ismert, csőre rántható puskájuk nélkül, de mire kellhet az akna?

      Sátorverés pokoli szélben. Amint a nagy fehér vászonlepedőt szétbontjuk, vitorlaként kapaszkodik bele a szél; rá kell hasalnunk, hogy el ne vigye. Tíz embernek egy óráig tart, mire az első kuckót összetákoljuk, közben gyufaszálként törik el az egyik tartórúd. Közben földközeli ismeretségkötés a tundra talajával. A cövekek rögzítése szinte lehetetlen, mert a kövek miatt vagy képtelenek vagyunk beverni, vagy annyira puha a felolvadt talajréteg, hogy nem tart semmit. Végül ölbéli kődarabokkal horgonyozzuk le szállásainkat. Ennek a sátortípusnak műanyag padlója is szokott lenni, de most nincs, ezért a rénszarvaspotyadékkal sűrűn meghintett talajra terítjük az izolirmatracokat.

     Vacsorakészítés spirituszfőzőkön. Szabad a pálya, mindenki azt kotyvaszt magának, amit tud. A porokat életre keltő vizet a 200 méterre levő, az Isfjord vizébe csobogó olvadékvízpatakból vesszük, mosogatás ugyanott, hordalékhomokkal és némi mohával. Mosdás? Azt egyelőre felejtsük el.

egyiktaborunk.jpg

                                      Táborunk

     Diabasodden a hatalmas, mintegy százhúsz kilométer hosszú Isfjord (Jég-fjord) egyik fiók-öblének, a Sassenfjord déli részének egy kiszögellése. Odden norvégul fokot jelent, a diabáz pedig egy vulkáni telérkőzet, mely a felszín közelében, üledékes kőzetek közé hatolva szilárdult meg. Szemközt, úgy tizenkét kilométerre (kettőnél többnek nem látszik) emelkedik a Templet, vagyis a Templom-hegy, melynek névadóit nyilván az ihlette, hogy a vízszintes üledékrétegekből álló, lapos tetejű, fagyaprózódás faragta hegy egy katedrális romjaira emlékeztet. Szinte hihetetlen, de pontos térkép alapján tudom, hogy 700-800 méter magas.

spitzttemp.jpg

                          templet2.jpg

                                  A fenséges Templet (előtérben uszadékfákkal)

diabasoddenobol1.jpg

 

                                Oda jártunk le vízért

hegyekvolgyek.jpg

 

                 spitzjeghegyvccb.jpg

                              teknovolgy.jpg

                              Kilátások Diabasodden környékéről

     Rögvest kiderül, mire kellenek az aknák. Mihelyt leszáll az est (hülyeség, nem száll le, de valamikor csak kell aludni), vezetőink combközépig érő, négy botra (ezek alatt vannak az aknák) rögzített damilt futtatnak körbe a kicsiny táboron, hogy ha majd jön a jegesmedve, nekimenjen és az aknák jó nagy durranással elriasszák, vagy legalább felverjék a puskás embereket, akik majd eldöntik, mit csináljanak. Amíg az aknamező aktivizálva van, a madzagot át kell lépnünk. Medve nem jön, sőt egész idő alatt egyet sem láttunk (illetve mégis: a reptér előcsarnokában – kitömve). Nekik ilyenkor nyáron a belső fjordokban túl melegük volna, az ő életterük különben is a zajló jég.

     Első túránkat olyan erős szélben bonyolítjuk le, hogy szó szerint neki lehet dőlni. Olykor ez sem segít, egyszerűen a földhöz teremt. Négy fokot mérünk, de tizennégynek érezzük, mínuszban. Kesztyű, kapucnis széldzseki, sapka nélkül elviselhetetlen. Az egyetlen használható lábbeli errefelé a gumicsizma. Előbb-utóbb a világ legjobb bakancsa is átázik, arról nem is beszélve, hogy tucatnyi olvadékvízpatak-ágon kell időről időre átgázolni, melyekben a víz minimum féllábszárig ér. Sajnos, olykor magasabbra, mint a csizma szára. Igazán nem akarom sajnáltatni magamat, de el tudja képzelni a tisztelt olvasó, milyen érzés, amikor az ember csizmája megtelik kétfokos (megmértük!) patakvízzel? Otthon ezek után tüdőgyulladás, kéthetes antibiotikumkúra stb. Itt: csizma le, zoknit kicsavarni, vizet kiönteni, csizmát föl, aztán tovább. Vagy mondjuk sík terepen bokáig, vagy még lejjebb merülni a felengedett szittyós tundratalajban, csizmát kirángatni, tovább cuppogni, aztán ugyanebben a csizmában pengeéles kövek között lépkedni, süppedős mohapárnán rugózni, s mindez úgy öt-tíz méterenként változik.

tudratalaj3.jpg

                                Terepen

vizeses1.jpg

 

                                    Ki hitte volna, hogy itt vízesés is van

olvadekvizpatak2.jpg

 

                                  Ilyen  olvadékvíz-patakokon kellett átkelnünk - sokszor

   A távolságok irtózatosan csalókák. A tábortól két óra alatt sikerül felkínlódni magunkat egy 350 méter magas kis dombra, majd a túloldalon le ismét a partra, s mindez alig két kilométer. A parton tömérdek uszadékfa, szemmel láthatóan kifűrészelték őket, némelyiken még egyéb megmunkálás nyoma is látszik. A szibériai folyókból sodorta őket idáig a tengeráramlás. Ha ezt valaki egyszer összegyűjtené, meggazdagodhatna belőle. Mondanom sem kell, a Spitzbergákon egyáltalán nem nő fa (de még csöppnyi bokor sem), hacsak nem tekintjük fának a mintegy 20 centis sarki fűzet, melynek ágai azonban nem fölfelé, hanem a talajhoz lapulva nődögélnek kínos lassúsággal. A mostoha körülmények ellenére a flóra meglepően gazdag. Az még csak hagyján, hogy moha, zuzmó van dögivel, de a tundra káprázatos virágszőnyege elképesztő. A bíborszínű (és még sok egyéb színű) kőtörőfüvek, magcsákók, sarki pimpók, arktikus boglárkafélék egészen elfeledtetik az emberrel, hogy a sarkvidéken jár. S ami a legszörnyűbb az egészben, leggyakrabban fogalmam sincs, hogy mi micsoda. Dagmar idomításának köszönhetően pár percnyi gyakorlás után sikerül elsajátítanom – németül – egy növényke nevét. Úgy hívják, Knöllchen-Knöterich. Ez valami keserűfű-féleség. (Cserében arra kényszerítem szegényt, hogy barátkozzon a Kiskunfélegyháza, meg a Hódmezővásárhely szavakkal.)

tundraviragoskert.jpg

            kotorofu.jpg

zuzmo2.jpg

                                    A tundra virágai (zuzmókkal)

  Az állatokkal már nincs ennyi gond. A rénszarvast teljes biztonsággal felismerem. Különös állatok. Amikor meglátják az embert, ahelyett hogy hanyatt-homlok menekülnének, boldog mosollyal szaladnak felénk, pár méterrel tőlünk lefékeznek és nyugodtan elkezdenek legelni. A svalbardi rénszarvas zömökebb, rövidebb lábú, mint például lappföldi rokona és nem csordákban, hanem kis csoportokban él. Természetesen itt nem tenyésztik őket és 1925 óta a vadászatuk is tiltott. Számuk a becslések szerint 10–12 ezer és csak a fősziget Nordenskjöldland nevű részén a nagy, jégmentes völgyekben élnek. Túlszaporodásukat a mostoha környezeti feltételek tartják kordában. Viszonylag bőséges táplálékhoz csak a két-három nyári hónapban jutnak, azalatt viszont állandóan esznek. Ha a Spitzbergákon sok hó esne, vagy ami lehullt, nem hordaná el a szél, még több rénszarvas éhen veszne a hosszú tél során.

renszarvasok.jpg

                                  Barátságos rénszarvasok

   A hóról jut eszembe, Diabasoddenen való tartózkodásunk harmadik napján szakadó hóesésre ébredtünk. Míg a többiek madárlesre mentek, enyhe hőemelkedéssel gubbasztottam a sátorban, s némi büszkeséggel figyeltem, mint borítja be fehér hólepel a szemközti domboldalakat. Büszkeséggel, mert hát milyen gyerekes is tud lenni az ember. A kaland... A világ – ott lenn, délen – éli a maga életét, mi meg, maroknyi ember, távol, magunkra hagyatva "viaskodunk az elemekkel". Vagy megfordíthatjuk: miközben a világ éli a maga békétlen, küzdelmes életét, mi itt, távol zajtól, politikától élvezzük a korlátlan szabadságot. No de mi volna – mert erről sem feledkezhetünk meg –, ha valami baj történne? Teszem azt, valaki kitörné a lábát, beütne egy vakbélgyulladás. Vagy ott van két svájci útitársunk, Myrta és Hansrudi, mindketten éppen súrolják a hetvenet... (Megjegyzem, életükben itt aludtak először sátorban, de minden csúcsra elsőként értek föl és még lihegni se nagyon láttam őket.) A legközelebbi települést, Longyearbyent a leggyorsabb, legtapasztaltabb vezető sem érné el tizenkét óránál hamarabb.

havashegyek2.jpg

                           Környékbeli hegyek - frissen porcukrozva

   Időközben megjött a hajó és elvitte a svájciakat egy kis hotelbeli relaxálásra. Velük tartott Helmut is, akinek – bár a mi csapatunkhoz tartozott –, úgy látszik három nap elég volt a Spitzbergákból, mert mint megtudtuk, gyorsan vett egy repülőjegyet és hazautazott.

     A nevezetes svalbardi madársziklákat azért én sem hagyom ki. A Spitzbergákon kereken százhúsz madárfaj él. Táborunk közelében a diabázsziklák kiszögelléseiben is fészkelnek a fehér hasú, fekete hátú lummák (Uria lomvia), békésen megosztozva a költőhelyen a háromujjú csüllőkkel, nem úgy egy sirályfajjal, mely előszeretettel fogyasztja amazok tojásait és kicsinyeit. A papagájéra emlékeztető piros csőrű lundák már ritkább látványnak számítanak. Longyearbyeni táborunkban rögvest megismerkedhettünk a hosszútávrepülés világbajnokaival, a sarki csérekkel, melyek az egyik nyarat az Arktiszon, a másikat az Antarktiszon töltik, s minthogy e kettő köztudomásúan nem esik egybe, fél évenként átrepülik a fél földet. A lapos partokon fészkelnek, és ha az ember bizonyos távolságra megközelíti lakótelepüket, azonnal felszáll néhány "elfogó vadász" és zuhanóbombázó módjára repülnek rá a betolakodóra. A Spitzbergákon igazi ragadozó madár, mondjuk sas, héja, ölyv nem él, aminek elsősorban az az oka, hogy a rágcsáló kisemlősök innen hiányoznak. Egyébként valamennyi madárfaj ősszel elhagyja a Spitzbergákat és Dél-Grönlandon, vagy a Barents- és a Fehér-tenger déli partvidékén vészeli át a telet (hogy arrafelé milyen finom meleg lehet…). Egyetlen kivétel van, a svalbardi fajd (Lagopus mutus hyperboreus). A madársziklákat elég könnyű felismerni akkor is, amikor a madarak még nem látszanak, ugyanis a bőséges trágyázás következtében az alattuk levő parti sávokon csak úgy burjánzik a növényzet.

diabasoddenmadarak1.jpg

                                   Madársziklák

   Kisemlősök híján ugyancsak a madarakból élnek a sarki rókák. Az előbbiekből következik, hogy telente bizony sokat böjtölhetnek. Jó néhány példánnyal találkoztunk – táborunkba is be-bejöttek kukázni –, de ellentétben a rénszarvassal, igen félénkek, nem is sikerült lefényképezni egyet sem.

     Itt az ideje elmondani, miért olyan szerény a fotókínálatom, hogy a minőségről ne is beszéljek. Valami véletlen folytán a laborban „elhívták” a diáimat (akkor digitális gépek még nem voltak), úgyhogy a tízen-egynéhány tekercsből jó, ha kb. 70-80 kocka úgy-ahogy használhatónak tekinthető. Ezeket szkennelés után valamelyest ugyan javítani tudtam, de így se vagyok büszke rájuk. A másik: a két hét alatt napközben alig láttuk a napot, úgyhogy képeim egy része majdhogynem fekete-fehér. Éjszaka, akkor igen, de ki a fene megy túrázni éjjel kettőkor, még ha föl is vert álmomból Friedrich elementáris horkolása.

   S ha már szóba került a kuka, el kell mondanom, hogy a Spitzbergákra látogató turisták számára szigorú előírás, hogy a lehető legkevesebb kárt okozzák a környezetben. Külön gyűjtjük az éghető és a nem éghető szemetet; az utóbbit a hajó elviszi Longyearbyenbe. A táborhelyeken egy csikk sem maradhat.

   Időközben – szárazföldi úton, hét és fél órás gyaloglás után – az éjszaka közepén táborunkba érkezett két újabb túravezető, akik szintén velünk jönnek a következő bázisra. Órákat didergünk a parton, mire megérkezik a hajó. Postát is hoz – nekem –, Andreas küldte vissza Longyearbyenből videokamerám egyik feltöltött pótakkumulátorát, borítékban, szépen megcímezve: N.G., Diabasodden. Háromórás hajóút (végre meleg!) a Billefjord vizén, apró jéghegyek között, aztán a ködön át felsejlik a Nordenskjöld-gleccser kékesfehér homlokfala. Megérkeztünk a jégkorszakba.

billefjordjeg1.jpg

                                 Megérkeztünk a jégkorszakba

(folytatás következik - előző rész az Archívumban)

 

Szólj hozzá!

Címkék: jegesmedve rénszarvas fjord diabáz olvadékvíz

A bejegyzés trackback címe:

https://nemethgeza11.blog.hu/api/trackback/id/tr117665950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.