HTML

Utas és Világ

Egy blog azoknak, akiket érdekel a világ és mindaz, ami bennünket, embereket összeköt és elválaszt

Friss topikok

Címkék

Abomey (1) Addisz-Abeba (1) Akakusz (1) Aleppo (1) Amundsen (1) Andok (1) Angel (1) Angkor (1) Antarktisz (1) Asszad (1) atombomba (2) Avacsinszkij (1) ayurvéda (1) azték (1) A világ közepe (1) Bacardi (1) bálna (1) Barentsburg (1) Beagle (1) Beagle-csatorna (1) bélyeg (1) Benin (3) berber (1) Bering (1) bifurkáció (1) bódéváros (1) bódhi fa (1) Bolivar (1) borjadzás (1) Borobudur (1) Botafogo (1) Buddha (1) Buenos Aires (1) Burkina Faso (1) Burma (1) Bwindi (1) Cancún (1) Cao Dai (1) Castro (1) Cerro Torre (1) Chamarel (1) Chamula (1) Chávez (1) Che Guevara (1) Chiapas (1) Chichén Itzá (1) Copacabana (1) Corcovado (1) cukornád (1) Cukorsüveg (2) curry (1) Damaszkusz (1) Darwin (1) Da Nang (1) delta (1) diabáz (1) Diamond Head (1) Dian Fossey (1) dodó (1) Dzselada pávián (1) elefántmenhely (1) elefántteknős (1) Entebbe (1) eszkimó (2) Etióp-magasföld (1) Etiópia (1) etióp ábécé (1) ezüstkard (1) Fitz Roy (1) fjord (1) flamingó (1) fóka (1) fregattmadár (1) Fudzsi (1) fügekaktusz (1) függőágy (1) fulani (1) füstölőpálcika (1) Gejzírek völgye (1) Ghamames (1) Ginza (1) gleccser (2) Gonder (1) gorilla (1) gránátalma (1) Gran Sabana (1) Grönland (3) Hacsiko (1) Hailé Szelasszié (2) Haleakala (1) Halemaumau (1) halfarkas (1) Halon-öböl (1) halpiac (1) halszósz (1) Hama (2) Hamed (1) Hanoi (1) Havanna (2) Hawaii (2) helikopter (1) Hilo (2) Himedzsi (1) Hirosima (1) Hoi An (1) Homsz (1) Honolulu (2) Ho Chi Minh (1) Hué (1) Humboldt (1) Iguacu (1) Illatos folyó (1) Indonézia (1) Inle-tó (1) Ipanema (1) Irrawaddy (1) iszapfortyogó (1) japán WC (1) Jáva (1) jegesmedve (1) jéghegy (3) jégtakaró (1) Jimmy Angel (1) John Lennon (1) joruba (1) José Martí (1) jövendőmondó (1) Júda oroszlánja (1) kajmán (1) kaldera (1) Kamcsatka (2) Kampala (2) Kandy (1) Karimszkij (1) karszt (1) Kék-Nílus (2) kéklábú szula (1) kénkiválás (1) Kilauea (2) Kilauea Iki (1) Kiotó (1) Kipling (1) koldus (1) Kona (2) Korán (1) korjak (1) kötélláva (1) Krak de Chevaliers (1) kráter (1) krikett (1) krill (1) Kuba (1) Kukulkán (1) kultúrsokk (1) labdapálya (1) láva (2) lávaalagút (1) lávafolyás (1) legészakibb templom (1) legészakibb Lenin (1) Lenin (1) Leningrád (1) levélvágó hangya (1) Livingstone (1) lobélia (1) lombkokona (1) Lomé (1) Longyearbyen (1) Lyubov Orlova (1) Mahéburg (1) maja (1) makadámia dió (1) Mandalay (1) Maracana (1) Márquez (1) Maui (1) Mauna Kea (2) Mauna Loa (2) Mauna Ulu (1) Mauritius (1) mauzóleum (1) Megváltó Krisztus (1) Mekong-delta (1) Mexikó (1) Mianmar (1) miszó (1) Mohamed (1) mojito (1) mokka (1) Molokai (1) Moreno-gleccser (1) muzulmán temető (1) My Lai (1) Nagaszaki (1) Nagy-sziget (1) nene lúd (1) Nílus (1) Nordenskjöld (1) noria (1) Oahu (1) Ofra Haza (1) Ohia lehua (1) olmék (1) olvadékvíz (1) Omajjád (1) onszen (1) Orinoco (2) örök fagy (1) Orontesz (1) padaung (1) páfrány (1) pagoda (2) pahoehoe (1) pakkjég (1) Palenque (1) Palmira (1) Pantanal (1) Paraty (1) Patagónia (1) periglaciális (1) permafrost (1) pingo (1) pingvin (2) piramis (1) Piton de la Fournaise (1) Playa del Carmen (1) poligonális tundra (1) Popa-hegy (1) pörölycápa (1) Porto Novo (1) Protea (1) Pyramiden (1) ramadan (1) Rangun (1) rénszarvas (3) Réunion (1) Rio de Janeiro (1) rizspálinka (1) Roland Garros (1) ryokan (1) Saigon (1) Santiago de Cuba (1) San Cristóbal (1) séga (1) Shackleton (1) Sibuja (1) Simien (1) Sindzsuku (1) sinkanszen (1) sivatagi rózsa (1) skanzen (1) Spitzbergák (1) Srí Lanka (1) St-Denis (1) Svalbard (1) Svalbard-egyezmény (1) Szahara (2) szaké (1) szakura (1) szamurájkard (1) szánhúzó kutya (1) szegénység (2) Szentpétervár (1) szerzetes (1) sziklarajzok (1) színes földek (1) Szíria (2) szivar (1) szolfatára (1) sztúpa (2) szuahéli (1) talajfolyás (1) Tana-tó (2) tatami (1) tavaszi tekercs (1) tepui (1) tevetej (1) Togo (2) Tokió (2) Tolbacsik (1) Tonlé Sap (1) tuareg (1) tukán (1) tundra (1) Tűzföld (1) Uganda (2) újgyarmatosítás (1) Ushuaia (1) úszó piac (1) utcagyerek (1) vályogkunyhó (1) Varig (1) Venezuela (1) Vietnam (1) viking (1) Viktória-tó (1) Virunga (1) víziló (1) vudu (2) Waikiki (1) Weddell-fóka (1) Yogjakarta (1) Yucatán (1) Zapata (1) zsiráfnyakú nő (1) Címkefelhő

HTML doboz

A VILÁG KÖZEPE - 10. fejezet - JAPÁN CSERESZNYEVIRÁGZÁS IDEJÉN, 1. rész

2015.09.12. 16:06 Németh Géza

   JAPÁN, 2009                                

2009_0330japan0019.jpg

Korai kamaszéveimben volt egy visszatérő álmom (nem, nem az, amire gondolnak, de persze olyan is volt később): az, hogy rózsaszínű fényben repülök Japánba. Ebben az a különös, hogy nem repülőgéppel repültem – igazából még nem is láttam közelről repülőgépet ­–, hanem csak úgy, magamtól, karjaimmal szárnyalva kelet felé. Másrészt meg, miért pont rózsaszín fényben… Később legalább az utóbbit megfejtettem. Akkortájt (1964-ben) rendezték a tokiói olimpiát, sokat lehetett olvasni-hallani az egzotikus országról, hogy felkelő Nap, így meg úgy, cseresznyevirágzás, úgyhogy a rózsaszín mint háttér teljesen logikus volt. Repülni ugyan azóta sem tanultam meg (bár géppel már meghaladtam a 400 felszállást), de azt elhatároztam, ha egyszer Japánba utazom, cseresznyevirágzás idején teszem. De honnan lehet megtudni, mikor virágzik? Fölmegy az ember a netre, beüti a Japan, cherry blossom time szavakat, és a gép napra kidobja az arra az évre jósolt időszakokat, térség szerint. Az én időm 2009-ben, március idusán érkezett el: kéthetes utam vége felé még elcsípem a szakurát (e nevezetes eseménynek ez a japán neve), a nyár nekem úgyis túl meleg lenne. Itthon is az, hát még ott.

     Ami a rózsaszínt illeti, bár reggel érkeztem, az nem volt. Valahol Ázsia fölött egyszer csak fölkelt a Nap, és kész. Csoportos út, a GAP iroda Tokió déli részén, a Shinagawa Prince Hotelben foglalt szállást, egy busz pont odavitt, bár mivel a menetrendhez képest három perccel később indult a Narita reptérről, kezdtem kételkedni a japánok híres pontosságában. Ahhoz azonban voltak elég pontosak, hogy a szállodába az előírt 13 óra előtt egy perccel se jelentkezhessek be előbb, így a hallban, éber kómában töltöttem első tokiói óráimat. A Prince valóságos kis város. Három, toronyépület, 3700 szoba, megszámlálhatatlan bolt, étterem, szórakozási lehetőség. A 32. emeleten kaptam szobát, a főépületben. Nem úgy van ám, hogy az ember csak úgy beszáll valamelyik liftbe (persze, elvileg beszállhat). A torony szektorokra van osztva, mondjuk, a rózsaszínnel jelzett lift csak a 25–35. emelet közötti szakaszt szolgálja ki stb. a szoba kicsi, az ablakok csaknem a padlóig érnek, káprázatos a kilátás fél Tokióra és persze a Shinagawa metró- és vasútállomásra is. Meg bírtam állni, hogy délután ne induljak el várost nézni. Pontosabban, nem mertem. (Hongkongban éreztem valami hasonlót, sok évvel korábban… Erőt kellett gyűjtenem ahhoz, hogy kilépjek az utcára.) Kicsit kóvályogtam a hotel környékén, de az utca túloldalára nem merészkedtem. Csak a vasútállomás részét naponta mintegy 330 ezer utas használja és akkor a metró még szóba se került.  

2009_0330japan0326.jpg

                       Tokiói szállásunk, a Shinagawa Prince Hotel

2009_0330japan0008.jpg

 

japan1_023.jpg

                           Kilátások a szobámból

   Este találkozás a csoporttal. Túravezetőnk, a belga Axel Japánban él helyi barátnőjével, és fél év alatt aránylag tisztességesen megtanult japánul olvasni-beszélni. Ezt csak azért mondom, mert a japánok óriási többsége, bár évtizedek óta ott vannak a világ fő sodorvonalában, egyszerűen képtelen (még alapfokon se) megtanulni angolul. Vagy csak nem merik használni azt a keveset sem, mert szégyenlősek. Az arab, a thai, a togói és egyéb válogatott népségek, ha úgy hozza a sors, pár év alatt simán megtanulnak egy-két idegen nyelvet, a japánoknak azonban ez az istennek se megy. De próbálkoznak, hivatalosan! Elég sok az angol nyelvű tájékoztató felirat, amiken az angolul értő ember rendszerint kacag, mert vagy tele van hibával, vagy se füle, se farka. És most szálljunk magunkba! Le tudunk-e írni mi, büszke európaiak, amerikaiak egyetlen szót is japán, kínai, arab, hindi stb. írással? Nem tudunk. Pedig mindegyiket százmilliók használják, úgyhogy csak szerénység…

2009_0330japan0176.jpg

           Ennek az értelmét fejtsék meg! Nekem nem sikerült

     A csoport, kivételemmel, mind a brit birodalomból kiszakadt nációk képviselője, de több év távlatából szinte egyikük nevét-arcát se tudnám felidézni. A szobatársam angol volt, az biztos, borzasztóan utálta a japán konyhát, de még jobban a „földön” alvást, már ha épp az volt soron. Emlékszem még egy kínai lánykára, aki persze nem Kínában, hanem Ausztráliában élt (mert ott tanult). Rá is csak azért, mert kínai volt, meg tán azért is, mert a kínai átlaghoz képest határozottan formás lábai voltak és nem szégyellte közszemlére tenni; még a leghidegebb időben is sortban járt. Az utóbbi években több csoportos utazásom során volt kínai (de csakis lány) az útitársaim között. Öntudatos, bátor, önálló, angolul jól beszélő lányok, mind valahol a nyugati világban tanultak.

   Persze, nem voltunk sülve-főve együtt a csapattal. A GAP specialitása, hogy csak az út szervezett, a programok nem. Egy helyen lakunk, együtt utazunk, de mindenki azzal üti el az idejét, amivel akarja. Fogjuk a kis (félkilós) Lonely Planet útikönyvünket, aztán megyünk, ahová tetszik. A túravezető az ügyeket intézi, de nem idegenvezet. Ad praktikus tanácsokat, ám nem rángat egyik templomból a másikba. Ennyi, és ez így jó. Másnap hajnalban mindjárt nekiugorhatnék a híres tokiói halpiacnak, a Tsukijinek, ami voltaképpen halárverés, de mivel ötkor (pontosan 5:20-kor) kezdődik és messze van, korán kéne kelni, csomó pénzért taxizni… különben is, láttam már sokat a tévében.

     Kora délelőtt már indulunk Takajamába, ami nagyjából százezres „kisváros” a Japán-Alpoknak nevezett hegység lábainál (még hófoltokat is láttunk a városban és környékén). A sinkanszenről mindenki hallott: a japánok híres „puskagolyó-vonata”. Az iroda előre megvette (húzós áron, de megéri) a kéthetes bérletet, úgyhogy többnyire ezzel utaztunk. A sinkanszen („új útvonal”) első változata 1957-ban készült el, 145 kilométeres csúcssebességével egy ideig világrekorder is volt. Hamarosan új, a nemzetközi szabványnak megfelelő pályára kezdtek vonatokat tervezni. Ebből lett a Tokaido-vonal, Tokió és Oszaka között, az olimpia idejére nyitották meg. Az 514 kilométeres távot a hagyományos vonatok 6 óra 40 perc alatt tették meg, a „puskagolyóval” viszont 3 óra 10 percre szorították le a menetidőt. A csúcssebesség elérte a 220 kilométert óránként. Hatalmas ütemben kezdték bővíteni a hálózatot, teljes hossza mára megközelíti a 2500 kilométert. Egyik szakaszon, tömérdek és hosszú alagutakon át vezetett a pálya, és attól tartok, az alagutak együttes hossza sokszorosan meghaladja a teljes budapesti metróhálózatét. Hogy lehet az, hogy ilyen pokoli nehéz terepeken is pár év alatt sikerült száz kilométeres nagyságrendű vasúti alagútrendszert kiépíteniük, nálunk meg nyomorult 7-8 kilométeres alagútfúrással éveket kínlódnak. Időközben újabb mozdonytípusok készültek, a végsebességük mára eléri a 300 kilométert. Pályájuk hagyományos, eltekintve attól, hogy a vonalakat teljesen elkülönítették a többitől, nincs kereszteződés, sorompó; emelt pályán futnak, néhol a városi házak szintje fölött. Nem tudom, mekkora zajt csaphatnak (belül szinte semmit), de nem lehet vidámság mellette lakni. Statisztikái is döbbenetesek. Az első vonal megépülte óta 7 milliárd utast szállítottak, de még soha senki nem sérült vagy halt meg e vasúthálózaton, balesetben. És hogyan festenek a kocsik? A jegyen szerepel a kocsi- ,valamint az ülésszám (némely kocsiban lehet helyjegy nélkül is utazni), a pályaudvari peronon felfestették, melyik kocsi hol fog megállni, és azok pontosan úgy is állnak meg. Nincs fellépés, kapaszkodás, a bejárat centire egy szintben van a kocsival (ki bírták számolni, nem úgy, mint Pesten kezdetben a Combinókkal). Az üléstámlán van a vonat „térképe”: hányas számú kocsi tőlünk merre van, miféle szolgáltatásokat lehet igénybe venni, melyikben lehet pl. dohányozni, telefonálni, merre van a legközelebbi mellékhelyiség. Étkező nincs, ám legalább negyedóránként megjelenik – bőséges kínálattal – egy kocsit toló hölgy vagy úr, tele kajával, itallal – és hajlong. Az ajtók fölött elektronikus táblán fut – japánul és angolul – a felirat, hogy milyen állomások következnek, de ezt – szintén két nyelven – be is mondják. És hát a kalauz… Belép a fotocellás ajtón, amúgy japán módra, derékban meghajol. Egyenként hozzánk lép, ismét meghajol, kezeli a jegyet, távozáskor újfent meghajol. Ha egy másfél órás úton ötször lép be a kocsinkba, akkor mindezt ötször megcsinálja. Na és a legendás pontosság. Az a mondás járja, hogy egy sinkanszent nem lehet lekésni, legföljebb túl korán kimenni a következőhöz. A kiírt percben érkeznek, a kiírt percben, sőt másodpercben indulnak tovább. Nincs imbolygás, rázkódás, döcögés, kattogás, megálláskor olyan finoman „teszik be” a pályaudvarokra, hogy meg sem kell kapaszkodnia a már álló utasnak. Amúgy Nagojában átszálltunk egy mellékvonalra, az a szerelvény csak kb. 120-szal bírt menni.

2009_0330japan0208.jpg

        Sinkanszenek és egyebek jönnek-mennek (a kiotói főpályaudvaron)

2009_0330japan0065.jpg

 

                        Mindig másodpercre pontosan érkezik

2009_0330japan0067.jpg

 

                           Ilyen belülről

     Takajama legalább két dologról nevezetes. Az egyik a kiválóan konzervált kicsiny óvárosa a kissé komor (sötétbarna tónusú), akár a XVII. századból is eredeztethető kereskedőházaival, melyek majd mindegyikében manapság szakét árulnak. Ennek ellenére úgy jöttem haza Japánból, hogy egy korty szaké se csúszott le a torkomon. Sok éve Hollandiában, egy japán vendéglőben megkóstoltam, nem ízlett. Mellesleg, akkor láttam (sok kollégával együtt) az Élet és Tudomány néhai legendás főszerkesztőjét, az antialkoholizmusáról is híres Fenyő Bélát életében először enyhén spiccesen, de nagyon jól állt neki. A másik látványosság a belvárostól kissé távolabb a Hida-No-Szato nevű skanzen, ahová a vidék régi, falusi faházait hordták össze. Róluk némi képet alkothatunk arról, hogyan éltek vidéken a japánok az elmúlt századokban.

2009_0330japan0059.jpg

                   Jellegzetes takajamai utcakép az óvárosban

2009_0330japan0047.jpg

 

2009_0330japan0170.jpg

                                       Szaké minden méretben és mennyiségben

2009_0330japan0035.jpg

 

2009_0330japan0043.jpg

                             A takajamai skanzen néhány épülete

   Első takajamai esténk egyúttal az első japán vacsorát is meghozza, vendéglőben. Az általam rendelt garnélarák sült krumplival teljesen rendben volt, de amit előtte kaptunk… Nos, ez a miszóleves. A miszó a leghagyományosabb japán ízesítő anyag, erjesztett rizsből, szójából és gombából készített massza, amiből levest is lehet készíteni. Mit mondjak, megettem, mert mindent szeretek kipróbálni, de elég borzalmas volt. Akkor még nem sejtettem, mi vár ránk másnap. Hagyományos japán reggeli. Erről és egyebekről majd a következő részben lesz szó.

2009_0330japan0016.jpg

                           Bevezetés a japán konyhába - első reggelink

 

Egyik olvasóm hiányolta a cseresznyevirágokat. Természetesen lesznek, egy későbbi részben, de egyet megelőlegezek

2009_0330japan0353.jpg

(Előző részek az archívumban!!!)

http://nemethgeza11.blog.hu/2015/04/09/a_vilag_kozepe_8_fejezet_nyaraljon_a_napfenyes_gronlandi_rivieran-_1_resz?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

 

http://nemethgeza11.blog.hu/2015/04/17/a_vilag_kozepe_8_fejezet_nyaraljon_a_napfenyes_gronlandi_rivieran_2_resz?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

 

http://nemethgeza11.blog.hu/2015/05/03/a_vilag_kozepe_8_fejezet_nyaraljon_a_napfenyes_gronlandi_rivieran_3_befejezo_resz?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

 

http://nemethgeza11.blog.hu/2015/07/22/nyar_a_hideg_parton_spitzbergak_1_resz?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

 http://nemethgeza11.blog.hu/2015/07/30/nyar_a_hideg_parton_spitzbergak_2_resz?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

 http://nemethgeza11.blog.hu/2015/08/15/nyar_a_hideg_parton_spitzbergak_3_resz?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

 http://nemethgeza11.blog.hu/2015/08/28/nyar_a_hideg_parton_spitzbergak_4_befejezo_resz?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

 

5 komment

Címkék: skanzen miszó halpiac szaké sinkanszen Tokió

A bejegyzés trackback címe:

https://nemethgeza11.blog.hu/api/trackback/id/tr937782430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vitalij 2015.09.13. 17:08:27

És hol vannak a cseresznyefa fotók????

Németh Géza 2015.09.13. 17:42:47

@Vitalij: Kedves Vitalij, lesznek cseresznyevirágok dögivel, egy későbbi részben, de a kedvedért egyet máris föltettem ennek a résznek a végére

Vitalij 2015.09.13. 19:16:46

Köszi szépen :)

Várjuk a repülőjegyeket is, hogy élőbe megnézzük őket!

Bese Zoltán · http://www.fotobese.com/ 2015.09.23. 11:34:02

Nagyon jó kis beszámoló,várom a kövi részt!

Németh Géza 2015.09.23. 12:44:17

@Bese Zoli: örülök, hogy tetszett hétvégén jön a köv. rész