Érdekes megvizsgálni, miért éppen úgy hívnak egy pénzt, ahogy. Botswana nemzeti valutája, a pula magyarul esőt jelent, egyértelműen utalva arra, hogy milyen nagy kincs arrafelé a csapadék. Váltópénze, a thebe viszont pajzsot jelent és ez meg is jelenik az érméken. Több pénz valamilyen (kiemelkedő) történelmi személyiség nevét viseli. Dél-Amerika legendás szabadsághőséről és szülöttéről, Simón Bolívarról kapta nevét a venezuelai bolívar, Bolíviáé, a boliviano magáról az országról (áttételesen persze magáról a személyről), a sucre pedig Bolívar fegyvertársáról, Sucre generálisról. A Costa Rica-i és az El Salvador-i colón Kolumbusz nevét örökíti meg, a panamai balboa pedig egy hajdani spanyol felfedező-hódító, Vasco Nuñez de Balboáét. A paraguayi guaraní a legnagyobb lélekszámú indián népcsoportról kapta a nevét.
Több ország pénzneve az eredeti anyagára utal. Az egykori holland gulden, valamint a lengyel złoty aranyat jelent, az orosz rubel pedig a rubity (darabolni) igére vezethető vissza, ami arra utal, hogy az ezüstrudat hajdan darabolták. A vietnami dong rezet jelent, a több országban (India, Pakisztán, Srí Lanka, Indonézia) is használatos rúpia szanszkrit eredetű és ezüstöt jelent, akárcsak az etióp birr, vagy a thai baht, ami egységnyi ezüstre utal. Több ország pénzneme viseli (ilyen-olyan formában) a „királyi” szót (a brazil real, az iráni és a jemeni rial). Sok ország nevezi pénzét különféle változatokban koronának: dánul, norvégul krone, svédül krona, csehül, szlovákul koruna, de egy időben nálunk is ez volt a fizetőeszköz neve. A bolgár leva eredeti jelentése oroszlán. A mongol tugrik azt jelenti, hogy kerek, de ugyancsak a kerekre vezethető vissza a kínai jüan és a japán jen is. Az euró megjelenése előtt a legjobb valuták egyike volt a német márka (mellesleg volt finn márka is), ami hajdan valamilyen nemesfém súlyegységét jelentette. Egy maréknyi – ebből a latin eredetű szóból származik a hajdani görög drachma, továbbá a marokkói, vagy az Emirátusok-beli dirham. Hasonlóképpen súlyegységre utal a peseta, illetve a számtalan peso (argentin, chilei, kubai, kolumbiai, mexikói). De hogyan került a világ másik végére, a Fülöp- szigetekre a peso (ahol egyébként pizónak ejtik)? Nos, úgy, hogy a szigetország jó ideig spanyol gyarmat volt, és bár e státuszt erősen rühellték, a pénznevet megtartották.
Dollár néven sok pénznem van forgalomban, nem csak Amerikában. Helyi dollárral fizethetünk például Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon. De ki tudja (én nem), miért lett pont dollár, amikor ezek az országok egykor mind angol gyarmatok voltak, akárcsak Egyiptom vagy Ciprus, ahol maradt a (helybeli) font. Más a helyzet a hajdan ugyancsak brit fennhatóságú Kenyában vagy Tanzániában, ahol az ugyancsak brit eredetű shilling nevet örökölték. Idősebbek még emlékezhetnek, valaha Nagy-Britanniában volt font sterling, mely 12 shillinget ért, az pedig húsz pennyt. A pennyt viszont az amerikai pénzrendszer örökölte meg, ez a neve az egycentesnek. Ha már az amerikai aprópénzeknél tartunk, nem árt tudni, hogy ha egy darab ötcentesre van szükségünk, akkor ne öt centet (five cents) kérjünk, hanem nickelt. Ez a neve (föltehetően azért, mert nikkelötvözetből készül); a tízcentesé dime (e szó ófrancia eredetű), a huszonöt centesé pedig quarter vagyis negyed(dollár). A amerikai dollárnak vannak becenevei is: a szlengben hívják bucknak vagy greenbacknek (zöldhasú) is. Ugyancsak cent a váltópénze a dél-afrikai randnak, mely egy aranyban gazdag helyi tájegységről kapta a nevét, az viszont hollandul határt, peremet jelent. Málta szintén angol felségterület volt, ám ott az euró bevezetéséig líra volt a pénz (talán az olasz közelség miatt?), az apró viszont cent. Az Indiai-óceánban fekvő kis sziget, Mauritius egykor szintén angol gyarmat volt, ám pénznévként itt sem maradt meg a font; a nemzeti valutát rúpiának hívják, akárcsak Indiában és nem véletlenül, hiszen a gyarmati időkben tízezrével hoztak az itteni ültetvényekre indiai munkásokat. A Brit Virgin-szigetek Nagy-Britannia autonóm, függő területe, de nem fonttal, hanem amerikai dollárral kell fizetni.
Néhány olyan helyen is találkoztam árcédulákon a dollár jellegzetes szimbólumával, a hosszában áthúzott S betűvel, ahol a helyi pénz elnevezésének az égvilágon semmi köze a dollárhoz (pl. Argentína, Chile, Kuba). Az utazó első látásra megrémül, aztán rájön, hogy az árat helyi pesóban tüntették fel. De vajon honnan származik a dollár név? Nos, a német thaler (völgyi) szóból, ugyanis 1519-ben a bajorországi Joachimstalban vert érmék neve rövidült le thalerre. (E hely ma egyébként Csehországhoz tartozik). Utóbb átkerült spanyol nyelvterületre, onnan meg az észak-amerikai brit gyarmatokra. Hogy aztán a $ szimbólum honnan ered, az ördög sem tudja, mindenesetre vagy fél tucat teóriát olvastam róla. Az viszont elég egyértelmű, hogy az angol font szimbóluma miért lett £. A latin súlymérték, a libra L betűjéből származik, mivel egy fontnyi ezüst volt a pénzrendszer alapja. Azért húzták át, hogy a szimbólum egyértelművé tegye, hogy a pénzegység rövidítéséről van szó.
Mit gondolnak, hol használtam életemben először eurót? Sose találnák ki. Úgy hétezer kilométerre Európától, az Indiai-óceánban fekvő Réunion szigetén, mely – mint Franciaország tengerentúli megyéje – természetesen (?) ugyancsak az euróövezethez tartozik. Alig fél évvel az euró hivatalos európai bevezetése után jártam ott, de amikor a reptéri információnál afelől érdeklődtem, mennyibe kerül a busz a városba, az ott ténykedő hölgyek nem tudták megmondani kapásból euróban; elővették a kis zsebkalkulátort és átszámolták frankról. Tudja, nem szoktunk még hozzá – tették hozzá. Akkor mit szóljak én. Egyáltalán, hogyan ejtik franciául az eurót? – kérdeztem. Öhó – valahogy így hangzott a válasz.
Alighanem kevesen tudják, hogy az Egyesült Királyságban létezik skót font (sőt Skót Nemzeti Bank is), északír font is, melyek ugyanannyit érnek, mint az angol font. Ez utóbbival fizethetünk Skóciában és Észak-Írországban is, az ottani fontokat ellenben nem fogadják el Angliában (de persze beváltják). Hogy a helyzet még cifrább legyen, az Ír Köztársaságnak is font (punt) volt a pénzneme, de azt természetesen nem használhattuk az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írországban.
Akad még néhány különleges valuta, melynek létezéséről csak akkor szerzünk tudomást, ha a kezünkbe kerül. A Feröer-szigetek Dánia külbirtoka, széleskörű autonómiával, ennek megfelelően saját pénzzel, a feröeri koronával, mely ugyanannyit ér, mint a szintén hivatalosnak számító dán korona. Ugyancsak dán felségterület az egyre nagyobb autonómiát kivívó Grönland, ahol nincs helyi pénz (bár tervezik), úgyhogy a dán korona a fizetőeszköz. Van saját pénze a Holland-Antilláknak is (holland antillai gulden), nem volt azonban a Portugáliához tartozó, ugyancsak autonóm Azori-szigeteknek vagy Madeirának; ott portugál escudóval fizethettünk, amíg létezett.
Feröer-szigeteki korona
Az utóbbi évtizedekben nemcsak egy sor pénznév szűnt meg, hanem egy csomó új is született. A környékbeli, magyarok által sűrűn látogatott ország valutájával, így például a horvát kunával hamar ismeretséget kötöttünk, de mindössze tizenöt évet élt a szlovén tolár (2006-ig), amikor bevezették az eurót. Az ukrán hrivnya egy 11. századi, a kijevi nagyfejedelemség idejéből származó elnevezés, a grúz lari kincset, tulajdont jelent, az örmény dram pedig szintén a görög drachma „leszármazottja”. Érdekes a maláj ringgit eredete: azt jelenti, hogy csipkézett, ugyanis a 16-17. században sűrűn előfordult arrafelé a spanyol ezüst dollár, aminek cakkos volt a pereme.
Egy viszonylag új pénznem, a grúz lari
A Kadhafi elnök arcképével ellátott pénzeket fokozatosan kivonják a forgalomból
... és ilyenek jönnek helyette
Papírpénzt a legritkább esetben hozok haza külföldről, mert ritkán marad, némi aprót azonban igen, mert az mindig marad a végére. Már ahol még forgalomban van ilyesmi. Albániában például igen nehéz volt hozzájutni a qindarkához. Idővel azonban kitapasztaltuk, hogy a templomokban a pénzadományokat nem perselyben, hanem kis tálakon helyezik el, onnan le lehet nyúlni néhány érmét. Tettünk a helyükbe pár leket, az se ért fabatkát sem. Burmában vagy Laoszban jól tudják, hogy a külföldieket érdekli az ilyesmi, ezért piacokon árulják, szépen, érték szerint sorba rakva, befóliázva a forgalomból már kivont érméket.
Ahogy az évek során összegyűjtött úgy másfél kilónyi aprópénzeimet tanulmányoztam, egyebek közt föltűnt formagazdagságuk. Mi ugye megszoktuk, hogy érméink, sőt szinte valamennyi európai fémpénz is, kör alakú. Egzotikus tájakon akadnak azonban szögletesek is. Az indiai váltópénz, a paise tízes címletű darabja például négy, a húszas hatszögletű, a kenyai ötshillinges vagy a botswanai 1 pula hétszögletű, akárcsak a tanzániai húszshillinges, az ötshillinges viszont tízszögletű. E téren a rekorder az ausztrál ötvencentes, tizenkét szöglettel. Hongkongban viszont találkoztam cakkos szélű érmékkel is. Saját kollekciómban akadnak hatalmas méretű érmék éppúgy, mint nagyon aprók. A rekordereim: az 1991-es kiadású tanzániai 20 shillinges vagy a Costa Rica-i 1983-as 20 colónos érme 32 milliméter átmérőjű, míg a Holland-Antillák egycentese csupán 13 milliméteres, vagyis inggombnyi méretű. Vannak középen lyukasak, vannak sárgák és ezüstösek, sima alumíniumok, illetve többféle fémből készült „betétes” példányok, nehezek és pehelykönnyűek. (Hogy hogyan jutottam a Holland-Antillák pénzéhez? Dél-Amerikába a KLM-mel repülve többször is megálltunk Aruba, Curaçao, illetve Bonaire repülőterén. Ilyenkor a büfében mindig fizethettem dollárral is, de direkt kértem a helyi érmékből.)
Évtizedek alatt összegyűjtögetett aprópénzeim: kerek, négy- vagy hatszögletes, cakkos szélű, lyukas, kicsi és nagy, sárga, szürke, megkopott, új, szóval mindenféle. És még mennyi van!
Egyes érmékről, ha nem ismerjük az illető ország nyelvét, írását, meg se tudjuk állapítani, honnan valók. Ember legyen a talpán az az idegen, aki az iráni érmékről felismeri, milyen országból származnak és milyen címletűek. Felirat ugyanis csak fárszi (perzsa) nyelven, arab írással található rajtuk, a címletet pedig az igazi arab számok jelölik. A tunéziai érméken van ugyan nekünk is ismerős szám, de felirat csak arabul. A pakisztáni aprópénzen, a paisén ugyancsak idegen számára olvashatatlan felirat van. Aligha ismernénk fel az egyiptomi piasztert, ha nem lennének rajta a semmivel össze nem téveszthető gizai piramisok. Az izraeli agoroton menóra látszik, felirat három nyelven – héberül, arabul és latin betűkkel is. Hasonlóképpen országjelkép díszíti a kanadai centet (juharlevél), az egykori ír pennyt (hárfa), az indiai paisét pedig a három oroszlán. Tunéziai és indiai érméken előfordul az ország térképe is.
Gyakori díszítő motívum egy-egy jellegzetes növény vagy állat, így a szingapúri ötvencentesen orchidea, a namíbiai tízcentesen egy sehol másutt nem élő növény, a tegezfa, a botswanai pulán és thebén zebra, antilop, a tanzániai húszshillingesen elefánt, az új-zélandi húszcentesen a kivi(madár), az ausztrál aprópénzeken találunk kengurut, emut, kacsacsőrű emlőst. Sok pénzen előfordul uralkodók, politikusok arcképe; az iráni rialon természetesen Khomeini ajatollahé, a török lírán Kemal Atatürké, a norvég, spanyol, luxemburgi, belga, holland, thai aprópénzen a király(nő) képe. Kanada, Ausztrália és Új-Zéland centjei hűségesen őrzik II. Erzsébet arcmását.
Minthogy modern világban élünk, egyre több utazó használ hitelkártyát. Én már jócskán megettem a kenyerem javát, amikor először – úgy öt-hat éve – hozzájutottam ehhez a praktikus fizetési eszközhöz, egy légitársaság és egy hazai bank közös, kedvezményes akciója során. Korábbi próbálkozásom során elsősorban a kiváltáshoz szükséges tömérdek igazolás szegte a kedvemet. Addig is aránylag jól elvoltam nélküle, bár néha jobb lett volna, ha van. Réunion szigetén például azért kellett St. Denis város egyik végéből a másikba oda-vissza elgyalogolnom, mert amikor telefonon jeleztem az illetékes cégnek, hogy másnap helikoptertúrára kívánok velük menni, kérdezték a hitelkártyám számát. Nos, ilyenem nekem nem volt, merthogy hitelkártyám sem volt. Úgyhogy gyalogoltam a kutya melegben és fizettem készpénzzel. A jobbfajta hitelkártyákkal a világ minden részén lehet fizetni (már ahol, persze). Amióta van, használtam is Grönlandtól kezdve Srí Lankán át Indonéziáig. Nem kell annyi készpénzt hurcolnunk magunkkal, ha a kártya elvész (ellopják) és azonnal belejelentjük a banknál, egy fillérünk sem bánja (csak az új kártya ára). Aki ugyanis nem tudná, hitelkártyával történő vásárláskor nem kell PIN-kódot megadni, csak aláírni. (A „bankom” éppen most vezette be, hogy ezentúl a hitelkártyával való vásárláskor is kell PIN-kód – eggyel többet kell megjegyezni.) Márpedig aláírni bárki tud, még az se nagy baj, ha nem nagyon hasonlít a kártyán szereplő szignóhoz. Én például 1985-ös amerikai utazásom során kölcsönkaptam nagybátyámtól egyik hitelkártyáját (minden eshetőségre készen) a sok közül és gond nélkül fizettem vele, igaz, csak apró tételeket. Ezért kérnek nagyobb összegű vásárláskor személyazonosító okmányt. A hitelkártyának azért ez a neve, mert a kibocsátó bank hitelt nyújt nekünk a vásárláshoz. Ha meghatározott időn belül visszafizetjük, nem kerül semmibe, ha viszont nem, akkor jön a kamat. A hitelkártyával ATM-ekből készpénzt is vehetünk fel (oda már kell a PIN-kód), ám ezért a bank már elég jól megvág bennünket, úgyhogy csak végszükség esetén érdemes ehhez folyamodnunk.
A hitelkártya a fejlett országok többségében igen elterjedt; az Egyesült Államokban jószerével nem is veszik emberszámba azt, akinek nincs. Az ilyen eleve gyanús, nyilván valami link munkakerülő. Más kérdés, hogy tömérdek amerikai adósodik el, mert a nap minden percében vásárlásra ingerlik, és persze vásárolnak is – hitelre. Aztán vagy vissza tudják fizetni, vagy nem. Érdekes viszont, hogy miközben Nyugaton nagy átlagban a vásárlások 70–80 százalékét különféle bankkártyákkal bonyolítják, a náluk semmivel sem fejletlenebb Japánban alig-alig terjedt el ez a fizetési mód. Ők még ragaszkodnak a készpénzes fizetéshez.
Ha fejletlen országba vetődünk, ne lepődjünk meg azon, ha nagyobb címletű bankjegyekből sokhelyütt nem tudnak visszaadni. Ha csak mód van rá, már a pénzváltáskor kérjünk kisebb címleteket. Nagyon sok a szegény ember, aki elég ritkán jut pénzhez, az üzletekben, piacokon is csak kis összegért vásárol, úgyhogy még azok pénzforgalma is elég csekély. Bolíviában vagy hat üzletet végigjártam, mire sikerült megvennem egy nyomorult palack ásványvizet, mert kissé nagyobb címletű bankómból nem tudtak visszaadni. Venezuelában, az Orinoco-deltában élő warao indiánok kizárólag a turisták révén látnak készpénzt, úgyhogy amikor néhány mütyürt akartam venni ajándékba, útitársaimtól kellett kölcsönkérnem némi aprót, hogy pontosan ki tudjam fizetni őket. Ω
