HTML

Utas és Világ

Egy blog azoknak, akiket érdekel a világ és mindaz, ami bennünket, embereket összeköt és elválaszt

Friss topikok

Címkék

Abomey (1) Addisz-Abeba (1) Akakusz (1) Albánia (1) Albuquerque (1) Aleppo (1) állatvásár (1) Altiplano (1) Amarula (1) Amundsen (1) anasazi (1) Andok (1) Angel (1) Angkor (1) Annapurna (1) Antarktisz (2) Antilop-kanyon (1) Ararát (1) Arches (1) árvíz (1) Asszad (1) atombomba (2) Avacsinszkij (1) ayurvéda (1) Azori-szigetek (1) azték (1) A világ közepe (1) Bacardi (1) Bahariya (1) baleset (1) bálna (1) Bangkok (1) Barentsburg (1) Batumi (1) bazár (1) Beagle (1) Beagle-csatorna (1) bélyeg (1) Benin (3) berber (1) Bering (1) betegség (2) bifurkáció (1) bódéváros (1) bódhi fa (1) bolhapiac (1) Bolivar (1) borjadzás (1) Borneó (1) Borobudur (1) Botafogo (1) Bryce (1) Buddha (1) buddhizmus (1) Budweiser (1) Buenos Aires (2) Burkina Faso (1) Burma (3) Bwindi (1) Cancún (1) Canyon de Chelly (1) Cao Dai (1) Capitol Reef (1) Castro (1) Cerro Torre (1) Chamarel (1) Chamula (2) Chávez (1) Che Guevara (1) Chiapas (1) Chichén Itzá (1) Chitwan (1) citromos sör (1) cölöpfalu (1) Colorado (2) Coober Pedy (1) Copacabana (1) Corcovado (1) Córdoba (1) cseresznyevirágzás (1) cukornád (1) Cukorsüveg (2) curry (1) Damaszkusz (1) Darwin (1) datolya (1) Da Nang (1) delta (1) dia (1) diabáz (1) Diamond Head (1) Dian Fossey (1) dodó (1) dogon (2) durian (1) dzsambija (1) Dzselada pávián (1) Egyiptom (1) elefántmenhely (1) elefántteknős (1) Entebbe (1) esőerdő (1) esti piac (1) eszkimó (2) Etióp-magasföld (1) Etiópia (2) etióp ábécé (1) Everest (1) evőpálcika (1) ezüstkard (1) fétis (1) fez (1) Fitz Roy (1) fjord (1) flamingó (1) fóka (1) földrengés (1) fotózás (1) fregattmadár (1) Fudzsi (1) fügekaktusz (1) függőágy (1) fulani (1) füstölőpálcika (1) Galápagos (1) garnélarák (1) Garni (1) gaviál (1) Gejzírek völgye (1) Ghamames (1) Ginza (1) gleccser (2) Glen Canyon (1) Gonder (1) gorilla (1) gránátalma (1) Grand Canyon (1) Gran Sabana (1) Greyhound (1) grizzly (1) Grönland (4) Grúzia (1) gurka (1) gyorsétterem (1) hacsapuri (1) Hacsiko (1) Hailé Szelasszié (2) Halál-völgy (1) Haleakala (1) Halemaumau (1) halfarkas (1) Halon-öböl (1) Halong-öböl (1) halottégetés (1) halpiac (2) halszósz (1) Hama (2) Hamed (1) Hanoi (1) Havanna (2) Hawaii (3) hegyi gorilla (1) helikopter (1) Hilo (2) Himalája (1) Himedzsi (1) hindu (1) Hirosima (1) hőguta (1) Hoi An (1) Homsz (1) Honolulu (2) Hoover-gát (1) Ho Chi Minh (1) Hué (1) Humboldt (1) idegenvezető (1) időzóna (1) Iguacu (1) Illatos folyó (1) ima (1) Indonézia (1) Inle-tó (2) internet (1) Ipanema (1) Irrawaddy (1) ír kávé (1) iszapfortyogó (1) iszlám (1) Izland (1) jackfruit (1) japán konyha (1) japán WC (1) Jáva (1) jegesmedve (2) jéghegy (3) jégtakaró (1) Jemen (1) Jereván (1) Jimmy Angel (1) John Lennon (1) joruba (1) José Martí (1) jövendőmondó (1) Júda oroszlánja (1) jurta (1) kajmán (1) kaldera (1) Kamcsatka (3) Kampala (2) Kandovan (1) Kandy (1) Kappadókia (1) Karimszkij (1) karszt (1) Katmandu (1) Kaukázus (1) kávé (1) Kazbek (1) kefir (1) Kék-Nílus (2) kéklábú szula (1) kénkiválás (1) kígyópálinka (1) Kilauea (2) Kilauea Iki (1) kínai konyha (1) Kiotó (1) Kipling (1) kirablás (1) Kőedény síkság (1) koldus (1) kölessör (1) kolostor (1) Kona (2) Korán (1) korjak (1) kötélláva (1) Krak de Chevaliers (1) kráter (1) krikett (1) krill (1) Kuba (1) Kukulkán (1) kultúrsokk (1) kumari (1) kumisz (1) kvász (1) labdapálya (1) Lalibela (1) lao-lao (1) Laosz (2) Las Vegas (1) láva (2) lávaalagút (1) lávafolyás (1) lazac (1) La Paz (1) legészakibb templom (1) legészakibb Lenin (1) Lenin (1) Leningrád (1) levélvágó hangya (1) Livingstone (1) lobélia (1) lombkokona (1) Lomé (1) Longyearbyen (1) Luang Prabang (1) Lyubov Orlova (1) madárpiac (1) magassági betegség (1) Mahéburg (1) maja (1) makadámia dió (1) malária (1) Mali (1) Mandalay (1) Maracana (1) Márquez (1) maté (1) Matmata (1) Maui (1) Mauna Kea (2) Mauna Loa (2) Mauna Ulu (1) Mauritius (1) mauzóleum (1) mecset (1) medresze (1) Megváltó Krisztus (1) méhkasházak (1) Mekka (1) Mekong (1) Mekong-delta (1) Mesa Verde (2) Mesztia (1) méterrendszer (1) Mexikó (1) mezcal (1) Mianmar (1) MIG (1) Miss India (1) miszó (1) Mohamed (1) Moher sziklái (1) mojito (1) mokka (1) Molokai (1) molokán (1) Monteverde (1) Moreno-gleccser (1) muzulmán temető (1) My Lai (1) Nagaszaki (1) Nagy-sziget (1) nat (1) nene lúd (1) Nepál (1) newar (1) nikáb (1) Nílus (1) Nordenskjöld (1) noria (1) nummulitesz (1) nyomtáv (1) Oahu (1) oázis (1) Ofra Haza (1) Ohia lehua (1) olmék (1) olvadékvíz (1) Omajjád (1) onszen (1) orangután (1) Orinoco (2) örök fagy (1) Orontesz (1) oroszlán (1) oroszlánfóka (1) ORWO (1) padaung (1) páfrány (1) pagoda (2) pahoehoe (1) pakkjég (1) Palenque (1) pálmabor (1) Palmira (1) Pantanal (1) Paraty (1) Patagónia (1) periglaciális (1) permafrost (1) pingo (1) pingvin (2) piramis (1) Piton de la Fournaise (1) Playa del Carmen (1) Pokhara (1) poligonális tundra (1) Popa-hegy (1) pörölycápa (1) Porto Novo (1) portré (1) Powell-tó (1) Practica (1) Protea (1) púpos bálna (1) Pyramiden (1) qat (1) rablás (1) Rafflesia (1) ramadan (2) Rangun (1) rénszarvas (3) Réunion (2) Rio de Janeiro (1) rizs (1) rizspálinka (1) Roland Garros (1) Rusztaveli (1) ryokan (1) Saigon (1) Santa Fe (1) Santiago de Cuba (1) San Cristóbal (1) saslik (1) séga (1) Serengeti (1) Sevilla (1) Shackleton (1) Shibam (1) Sibuja (1) Simien (1) Sindzsuku (1) sinkanszen (1) Siratófal (1) sivatagi rózsa (1) Siwa (1) skanzen (1) sombrero (1) Spitzbergák (3) Srí Lanka (1) St-Denis (1) Svalbard (1) Svalbard-egyezmény (1) Szahara (4) szaké (2) szakura (1) szalmakalap (1) szamovár (1) szamurájkard (1) szánhúzó kutya (1) szárong (1) szegénység (2) Szentpétervár (1) szerzetes (2) Szevan (1) szikh (1) sziklarajzok (1) színes földek (1) Szíria (2) szivar (1) szolfatára (1) Sztálin (1) sztúpa (2) szuahéli (1) szúnyog (1) szuvenír (2) talajfolyás (1) tamil (1) Tana-tó (2) Taos (1) Taos pueblo (1) tatami (1) tavaszi tekercs (1) Tbiliszi (1) tea (1) teázó (1) temetés (1) templom (1) tepui (1) tequila (1) természetfotó (1) tévé (1) tevetej (1) Togo (2) Tokió (2) Tolbacsik (1) Tonlé Sap (2) toradzsa (2) tuareg (2) tukán (1) tundra (1) Tűzföld (1) tűzhangya (1) Uganda (2) Új-Zéland (1) újgyarmatosítás (1) újság (1) uro (1) Ushuaia (1) úszó piac (2) Utah (1) utcagyerek (1) vályog (1) vályogkunyhó (1) Varig (1) Venezuela (1) Vientiane (1) Vietnam (1) vietnami háború (1) viking (1) Viktória-tó (1) Virunga (1) víziló (1) vízipipa (1) vudu (3) Vulcano (1) vulkán (1) Waikiki (1) Weddell-fóka (1) White Sands (1) Yazd (1) Yogjakarta (1) Yucatán (1) Zapata (1) Zenit (1) Zion (1) zsiráfnyakú nő (1) Címkefelhő

HTML doboz

TÚL NAGY A VILÁG - 2. fejezet - Réunion, 1. rész

2014.01.26. 17:40 Németh Géza

       A franciák legtitkoltabb kincse

          Réunion (2002) - és egy kis Mauritius

Amikor St-Denis repülőterére érkezve azt tudakoltam az információnál, hogyan és mennyiért juthatok be a városba, a két fiatal hölgy arcára némi zavar ült ki. A minibusszal nem volt gondjuk, ám az ár meghatározásához már számológéppel kellett ügyködniük, míg végre – angol kérdésemre angolul – kibökték: fór juró. Egyébként hogyan ejtik franciául az eurót? – kérdeztem. Öró (vagy ha a kiejtéshez leghívebben próbálom visszaadni: öhó) – felelték. Tudja, nem szoktunk még hozzá – tették hozzá mosolyogva. Akkor mit szóljak én? Így esett, hogy az Európai Uniótól úgy nyolcezer kilométerre fizettem életemben először euróval, pár hónappal az új pénz bevezetése után, méghozzá Franciaországban. Illetve, hogy egészen pontos legyek, Franciaország egyik tengerentúli megyéjében, Réunion szigetén.

     Alighanem soha nem jutott volna eszembe ideutazni, ha úgy pár éve az egyik német tartományi tévéadón meg nem látok egy kis útifilmet a szigetről. Annak előtte azt még csak tudtam, merre keressem a térképen, de arról, hogyan nézhet ki, a leghalványabb fogalmam sem volt. Attól tartok, a tisztelt olvasónak, sőt úgy általában az egész „külvilágnak” sincs. Sok világutazóval beszélgettem külföldön, de szinte senki sem tudott a létezéséről. Nyilván ezért is említik a Réuniont a címben jelzett módon. Márpedig ide el kell jönnöm, döntöttem el azonnal, s 2001 őszén csaknem rá is szántam magam. Egyedül a csillagászati repülőjegyár borzasztott el. Ennyiből, gondoltam, akár Madagaszkárra is el lehet utazni, az mégiscsak nagyobb, változatosabb. Nos, megvolt a nagy sziget, ám a parányi szomszéd – úgy 700 kilométerre, keletre – továbbra sem hagyott nyugodni. Madagaszkárról, mint az előző könyvemben (A cél az út maga) már leírtam, a 2001. szeptember 11-e után támadt, a világ légi közlekedésére is átgyűrűző zűrzavar miatt meglehetősen kalandos úton, jókora kerülővel tértem haza. Antananarivóból először Mauritiusra kellett átrepülnöm, s közben ott húztunk el Réunion fölött is. A mauritiusi landoláskor kis híján meginogtam, olyan ocsmány felhős, nyirkos, ködös időben szálltunk le. Cukornádültetvényeken, meg egy jellegzetes formájú hegyen kívül jószerével semmit sem láttam. Még hogy trópusi paradicsom? Amikor azonban az utolsó pillanatban szinte berobbantam a Nairobi felé induló gépbe (aztán ott egy Amszterdam felé tartóba, majd az immár Ferihegyig szállító masinába), már azzal a szilárd eltökéltséggel fészkeltem be magam az ülésbe, hogy jövök én még errefelé. Mert ugyan Réunion önmagában is megér egy utazást, de ha már arra jár az ember, ott van Mauritius is, kár volna kihagyni, az útiköltség alig több e kis kerülővel.

    Egy év se telt bele és 2002. június közepén a Johannesburgból érkező gép ismét alámerült velem az Indiai-óceán fölött, ezúttal a sűrű, sötét mauritiusi estébe. Hogyan kell kimondani azt, hogy Mahéburg? – ezen töprengtem, már csak hogy bemondhassam a célirányt a taxisnak. Ezen a Bábel-szigeten sose tudhatja az ember. De megértette. Indus származású család házához vitt, két vendégszobájuk egyikében kaptam szállást, nem messze a katolikus templomtól, mindemellett hajnalban a szomszédos mecset müezzinjének kántálása vert föl első álmomból.

mauritiustérkép.jpg

 (Gál Magdolna rajza)

 

 

 

 

 

 

 

 

    Ki a tengerhez, de azonnal! Itt volna a Blue Bay fürödni, de nem azért jöttem. A nem túl rendezett buszpályaudvaron némi kérdezősködés után meglelem járatomat Souillac falu felé, útközben a parthoz tapadó reptér kifutópályájának végénél kanyarodunk el. Épp egy hatalmas Boeing 747-es készülődik felszálláshoz. Van valami valószínűtlen a látványban, ahogy a cukornádföldek ölelésében elnyúló betoncsíkon forgolódik lassan ez a nagy fehér bálna.

    A faluból órányit gyalogolok a partig, változatlanul jó három méter magas cukornádszálak között. Kis fekete bazaltplatóra érek, alant úgy húsz méter mélyen tajtékot hányva dühöng az Indiai-óceán. Itt kell lennie a Le Souffleurnek [a fúj(tat)ó – lásd szufla!]. Írhatom angolul is – blowhole –, számunkra így sincs sok értelme, merthogy nálunk ilyesmi nincs. Magam hullámgejzírnek szoktam magyarítani, ami persze helytelen, hiszen semmi köze az utóvulkáni működésekhez, viszont a robbanásszerűen kilövellő víztömeg hasonlít. Zömmel vulkáni sziklákból álló meredek partokon fordul elő, amint a hullámok lassan alámossák, sőt ki is lyukasztják a lávarétegeket. Amikor aztán kész a lyuk, az érkező hullámok belenyomakodnak és süvöltő hang kíséretében a víz a magasba tör. Órákig bírom nézegetni, ahogy a part lefékezi az óceánt, az meg, erős tüdejű széllel támogatva, újfent ostromra indul, kékje fehérbe fordul, csapása nyomán szinte reszket a föld. Egyedül birtokolom most a természetet, s ez így van jól. Mások a homokos strandokat kedvelik, egymás hegyén-hátán heverve, engem ez a vadság örvendeztet. Kisvártatva helybeli család gördül a partra kocsival, nyilván piknikeznek majd óraszám, amúgy is indulnék már, bár az újabb órányi meddő cukornádtúra nem dob föl. Öt perc múlva már utol is érnek, intek, fölvesznek. Csodálkoznak, hogy gyalog jöttem le idáig. Én meg azon, hogy e parányi szigeten egy kis séta is különlegességszámba megy, na meg azon is, hogyan tudták le ezt a látványt alig öt perc alatt. (A Le Souffleur egyébként ma éppen nem túlzottan fújt, sajnos.)

maupart3.jpg

mauritiuspart7.jpg

                               Tombol az Indiai-óceán

  Miféle ország ez a Mauritius? Mert ország ez bizony, ha apró is. Kereken 2000 négyzetkilométeres területével még akkora sincs, mint a legkisebb magyar megye, Komárom-Esztergom. Bár arab hajósok már a 10. század körül tudtak létezéséről, Európáig csak 1511-ben, portugál tengerészek révén jutott el a híre. Az Ilha do Cerne (Hattyú sziget) nevet kapta, már senki se tudja, miért. Rövidesen felfedezték a tőle 560 kilométerre fekvő, Rodriguesre keresztelt szigetet (ez ma Mauritius állam része), s az ugyancsak nem túl távoli Réunionnal együtt – egy portugál admirális után – Mascarenhas-szigetek néven jelölték. 1598-ban hollandok léptek a még mindig néptelen sziget délkeleti partjaira és tőlük – Orániai Móric herceg után – kapta ma is használatos nevét. A holland kolónia nem igazán virágzott föl, el is hagyták úgy száz év múltán. Közben kiirtották (vagy legalábbis a kihalás szélére sodorták) a sziget utóbb híressé vált röpképtelen madarát, a dodót, behozták a cukornádat, a dohányt, meg afrikai rabszolgákat. 1715-ben megjelentek a franciák és sebtében az Île de France nevet adták neki. A fejlődés megindult, köszönhetően Bertrand François Mahé de La Bourdonnais kormányzónak. (Figyelnek, ugye? E brutálisan hosszú névben ott rejtőzik Mahé, innen tehát Mahéburg neve. Egyébként ejtik franciásan kb. „májbur”-nak, angolul „méjbörg”-nek is.) Az ő idejében épültek ki a főbb kikötők, az első cukorfeldolgozó üzem és az úthálózat alapjai is. 1810-ben a napóleoni háborúk idején a franciák először csatát nyertek a szigetre ácsingózó britekkel szemben (érdekesség, hogy a párizsi Diadalíven a Vieux Grand Port-ért vívott ütközet szerepel mint a franciák egyetlen tengeri győzelme), ám végül a párizsi  békeszerződés Angliának ítélte az általuk ismét Mauritiusnak nevezett szigetet, Rodriguessel és a Seychelle-szigetekkel együtt. (Utóbbi, jóval később, függetlenné vált.)

   Az angolok békén hagyták a franciákat, használhatták nyelvüket, vallásukat, megtarthatták ültetvényeiket, a rabszolgaságot azonban (amit a franciák a forradalom után Párizs utasítására sem szüntettek meg) eltörölték. Ekkor alapvető fordulat következett be Mauritius életében, ugyanis tömegével hozták be a munkaerőt Kínából, de még inkább Indiából. Mauritius 1968-ban vált függetlenné, de egészen 1992-ig (akkor lett köztársaság) a brit uralkodó képviseletében a főkormányzó irányította az államot. Azt olvastam, a kormányban valami huszonöt miniszter ügyködik. Csakugyan nehéz lehet elirányítani egy ilyen parányi szigetet. Mindezek alapján elkezdhetjük felfejteni e kis ország különös etnikai összetételét, nyelveit, szokásait. Az 1,1 milliós lakosság (az egy négyzetkilométerre jutó kb. 600 fővel Mauritius a Föld egyik legsűrűbben lakott országa) jóval több, mint fele indiai eredetű (főként tamil) és hindu vallású, nagyjából 15 százalék afrikai-francia kreol és többségében muzulmán, a többi katolikus. Alig 2 százalékot tesz ki a francia származásúak aránya, az angoloké jóval kisebb. Többé-kevésbé szinte mindenki barna bőrű. Bár a hivatalos nyelv a francia és az angol, a köznapi életben csaknem mindenki a franciából leszármazott (afrikai, malgas, arab stb. szavakkal dúsult) kreolt használja. Az indusok többsége a hindi egyik bihari nyelvjárását is beszéli, persze csak egymás között. Ha betérek egy üzletbe, biztos, hogy kreolul (franciául) szólnak hozzám, de amint látják, hogy nem értem, tüstént átváltanak angolra, amit erős akcentussal beszélnek. Az ország pénzneme – nyilván nem meglepő az indus gyökerek okán – a mauritiusi rúpia, ám az aprót centnek, nem pedig paisének hívják, mint Indiában. A konnektorok szerencsére európai szabványúak. A szupermarketekben az árcédulán angolul köszönik meg a vásárlást, de a tételeket franciául tüntetik fel. A hivatalos feliratok zöme angol nyelvű, ezt használják a közigazgatásban is. Az utcák egyszer rue, másszor street néven szerepelnek, az üzletek neve hol így, hol úgy. Hogy az interbirodalmi zűrzavar még teljesebb legyen, a közlekedés angolosan bal oldali, a teát tejjel isszák, a politikai életben az indus dominancia érvényesül, a cukornádültetvények franciák kezén vannak, a kis boltok tulajdonosai ellenben jórészt kínaiak. A koszt viszont teljesen vegyes. Ha az ember bemegy egy átlagos étterembe, indiai ételeket éppúgy talál, mint kínait (a szakácsok zöme például kínai) vagy franciás hatást tükröző európait, a „kreol” konyhát pedig elsősorban – madagaszkári hatásra – a bendőtömőnek szánt rizs képviseli.

    Mindezek után azt képzelhetnénk, hogy Mauritius afféle olvasztótégely, ám ez nem így van. A különféle etnikumok ugyan békésen megférnek egymás mellett, de a vegyes házasságok igen ritkák, mindenki őrzi a maga kultúráját, vallását.

     A jellegtelen, kissé lepusztult Mahéburgban nincs mit csinálni, lássuk, milyen az élet fönn északon, Grand Baie (avagy Grand Bay=Nagy öböl) környékén. Az expresszbusz másfél óra alatt teszi meg a fővárosig, Port Louis-ig (tetszés szerint ejthető „por lui”- nak, vagy „port luiz”-nak) tartó, jórészt autópályán vezető kb. 60 kilométernyi távot. A táj egyhangúan változatos. Vagy cukornádföldek, vagy települések. Port Louis zsúfoltságával, agyonszennyezett levegőjével nem tesz rám túl jó benyomást, egy váltás busszal máris odébbállok. Keskeny, kis üdülőfalvakon át vezető út visz Grand Baie-ig, mely csakugyan öböl, ám egyáltalán nem nagy. A partvidék úgy fest, mint a sóstói kemping május vége felé, amikor még csak a legelvetemültebb NDK-s turisták merészkedtek a Balatonba. Mauritius trópusi klímájú sziget, de két évszak jól elkülönül. Decembertől április-májusig tart a meleg, 25-35 fokos napi maximum hőmérsékletekkel jellemző csapadékos nyár, mely egyben a sok keservet okozó pusztító ciklonok ideje is, a maradék meg a száraz „tél”. A szárazság némi túlzás, elvileg – a délkeleti passzát hatására – bármikor eshet.

mauritiustáj.jpg

                                                Ez lenne a trópusi paradicsom?

mauritiuspart3.jpg

                                          Ami nem tenger vagy település, az cukornádültetvény

    Útikönyvem figyelmeztetett, érdemes előre szállást foglalni. Leszállok a buszról a „falu” közepén, tüstént hozzám lép egy férfi, kérdi, kell-e szoba. Mennyi? 450 rúpia (kb. 15 dollár). No és hol? Itt, az út túloldalán. Kaptam hát egy két hálószobás, nappalis, konyhás apartmant, nekifutás nélkül. Akár albérlőt is fogadhattam volna. Az üdülőtelep – kis túlzással – csaknem kihalt. Az ajándékboltok zárva, ami – vasárnap lévén – többé-kevésbé érthető, csak hát az efféle helyeken a szuvenírárusoknak általában nincs vasárnapjuk. Hétfőn kinyitottak, akkor meg vevő nem volt. A keskeny, homokos strandon néhány kósza helybeli hever az árnyékban, fürödni senkit sem látok. Az üvegaljú csónaktúrákban utazó kisvállalkozók tucatszám hirdetik magukat, de nem tolong a nép. Mauritius egyik kedvelt attrakciója a víz alatti séta. A delikvens kap egy ólommal nehezített lábbelit, a fejére meg egy Verne-regényeket idéző plexidobozt (a levegőt meg föntről, csövön), így flangálhat a sekély vízben és etetheti a halakat.

    A sokcsillagos szállodák most éppen csekély számú finnyás népe tíz méterre az óceántól, az úszómedencék partján henyél. Mondom, tél van, na meg folyik a labdarúgó világbajnokság, tán sokan ezért maradtak otthon, aztán az is lehet, hogy még mindig a terrorizmustól tartanak. Az Air Mauritius Airbus gépe oda-vissza „negyedházzal” közlekedett Johannesburgból(ba). Azért estére kelve mindig összegyűlik néhány helybeli fiatal a parton és ségát táncol. E tánc, persze, afrikai eredetű, főként dobokkal kísérik. Mivel hagyományosan a homokos fövenyen járják, túl merész lábmunka nem várható el a táncosoktól. Képzeljenek el néhány barna lányt és fiút, akik nagyjából egy helyben állnak és mindenüket, amijük csak van, rázzák. Nos, ez a séga.

     Itt, az északi parton mindenki a turizmusból él, méghozzá igyekszik a teljes vertikumot kiépíteni. Szállásadóm mindjárt beajánlja bátyja éttermét, ettől kezdve az a legnagyobb gondom, hogy osztrigaszósszal, vagy fokhagymás-vajas mártással kérjem a garnélarákot. (Délben egyik, este másik.) Na meg, ugyancsak rendkívül olcsón, be lehet fizetni nála egész napos szigettúrára. Ilyesmiktől köztudottan zsigerből irtózom, s bár a sziget kicsi, az időm rövid, a tömegközlekedés pedig nem olyan jó, hogy mindenhová elérjen az ember, ahová érdemes. Szóval befizetek.

     Curepipe meglehetősen jellegtelen, sőt megkockáztatom, csúf városánál állunk meg először, mely a Központi fennsíkon fekszik, ennél fogva klímája csöppet hűvösebb a partvidékénél. Úgy fest, az effajta programok elengedhetetlen része az útba eső ajándékboltok meglátogatása. A drágakőüzletből ugyanazon lendülettel fordulok is ki, ám a hajómodellezők boltja tényleg rabul ejt. Sehol a világon nem gyártanak nagyobb tételben – kis manufaktúrákban – ilyen gyönyörűséges példányokat. A hajótesteket teakfából férfiak faragják, a kötélzetet és a vitorlákat nők készítik, „használt” mivoltát teában való áztatással hitelesítik. Úgy tíz-tizenkét éves korom táján a fene evett valami igazi középkori gálya modelljéért. Most itt volna a lehetőség, hogy szert tegyek egy Bountyra vagy Cutty Sarkra, ám egyrészt a legkisebb modellek is 300 dollár körül kezdődnek (a nagyobbak több ezernél végződnek), másrészt ma már egyáltalán nem vágyom ilyesmire. Sokkal jobban érdekel a Trou aux Cerfs-kráter a város külterületén, ám csalódást okoz. Alaposan benőtte a növényzet, alján valami kis posvány hajdani krátertó nyomait idézi.

mauritiuskráter.jpg

                                                    A Trou aux Cerfs-kráter

    Mauritius földje az utolsó kődarabig vulkáni eredetű. Ugyanahhoz a vulkáni lánchoz tartozik, mint a Seychelle-szigetek vagy Réunion, csakhogy itt már – Réunionnal ellentétben – régóta nincsenek működő tűzhányók. A vulkáni aktivitásnak három korszaka különíthető el. Az első 10 millió évvel ezelőtt kezdődött és 5 millió évig tartott. A második 3-1,7 millió éve zajlott le, míg az utolsó 700 ezer éve kezdődött és kb. 20 ezer éve zárult le. Mauritiuson három, hegységnek nevezhető képződmény emelkedik. Mindegyik egy hajdani hatalmas pajzsvulkán maradványa, mely 6-7 millió éve volt a legaktívabb. Ekkoriban emelkedett ki a sziget a tengerből. A vulkán láváját kiadva beroskadt, kaldera keletkezett, ennek falmaradványai a mostanra már szépen kicsipkézett, erodálódott hegyek. E kiemelkedések fogják közre a hullámos felszínű, 300-600 méter magas felföldet. A sziget legmagasabb pontja, a Piton de la Petite Rivière Noire a délnyugati részen emelkedik 828 méterre. Curepipe-től délnyugatra egy nagyobb tómedence mélyed a fennsík felszínébe. A Grand Bassin ugyancsak krátertó, partján megannyi hindu szentéllyel. Zarándokhely ez a javából, s a derék hinduk, gondolom, pokoli sokat agyaltak, hogyan teremthetnék meg a szent kapcsolatot e hely és az óhaza között. Hát így: Siva isten és felesége, Parvati épp a Föld körül cirkuláltak, amikor megragadta őket a smaragdszínű óceánnal körülvett sziget szépsége. Mivel Siva a hajában hordozta a szent Gangesz vizét (hogy megvédje az embereket az áradásoktól), valamennyit e kráterbe is beleeresztett. A Gangesz szomorú volt, hogy vize egy lakatlan szigeten maradt, ám Siva azzal vigasztalta, hogy egy napon a folyó partján élő emberek visszatérnek ide, letelepednek és áldozatot mutatnak be. Így is lett.

mauhinduszentély.jpg

                                                         Hindu szentély a Grand Bassinban

   Nem kisebb művészet volt összehozni egy nemzeti parkot olyan szigeten, melynek alig egy százaléka tekinthető nagyjából érintetlennek. Ez lett a Black River Gorges Nemzeti Park, délnyugaton. A sziget kereken 900 növényfajának egyharmada endemikus, ám ezek többségét ma már csak botanikus kertekben láthatjuk. A legkülönlegesebb faj talán egy szappanfaféleség, mely a dodófa nevet is viseli. Magas törzsű, ezüstös kérgű, különös barna termésekkel. Becenevét onnan kapta, hogy korábbi feltevések szerint a dodó, miközben megette és emésztőrendszerén átengedte a magokat, elősegítette azok kicsírázását. Ezt azonban a ma botanikusai vitatják, s minthogy dodó sincs immár, a folyamat többé nem ellenőrizhető. Van ellenben – főként a partvidéken – kazuárfa, mely kinézetre fenyőfélékre emlékeztet, továbbá a ma már univerzális eukaliptusz. Akad néhány súlyosan veszélyeztetett madárfaj is, így a mauritiusi vércse, illetve itt él, igen kis számban, a világ legritkább papagájfaja is.

     A dodót azonban nem tudhatjuk le csak így áttételesen, már csak azért sem, mert nem vagyok biztos benne, hogy mindenki tisztában lenne vele, ki a bánat is volt ő. Madár volt, méghozzá – ahhoz képest, hogy a rendszertanban a galambfélék rendjébe tartozik – igen méretes. Egy méter körüli magasságával, 20-22 kilójával Mauritius legnagyobb állata volt. Neve a középkori portugál nyelvből származik, doudo azt jelentette, hiszékeny, buta, mamlasz. Mivel sem a csontozata, sem kicsiny szárnyai nem tették alkalmassá a repülésre, a talajon fészkelt. Nem is volt szüksége menekülésre, Mauritiuson az ember megjelenéséig nem éltek ragadozók, melyek bármi módon zavarták volna. Az első hajósokat, az 1505-ben érkező portugálokat szívélyesen fogadta, félni tőlük esze ágában sem volt. Így van ezzel a Föld valamennyi állata, míg ki nem ismeri fajunk alapvetően gonosz és felelőtlen természetét. Kihalását téves mítoszok lengik körül, melyek szerint a tengerészek egyszerűen felzabálták volna őket. Ezt semmiféle történelmi dokumentum nem támasztja alá, sőt ellene szól. De persze megkóstolták. A portugálok kifejezetten rágósnak találták, a valamivel később érkező hollandok pedig Walgvogelnek, undorító madárnak nevezték, húsának kellemetlen íze miatt. Ugyancsak jó emberi szokás, hogy a békés szigetekre oda nem való állatokat visznek; disznót, kutyát, patkányt, miként tették ezt a hollandok is. Ezek meg feldúlták szegény dodók fészkét, megették tojásaikat, a betelepülők meg élőhelyeiket, az erdőket pusztították. Kihalásának idejét, vagyis az utolsó még látott példány elpusztulását 1681-re teszik, de már két évtizeddel korábban is igen kevés lehetett belőlük. Teljesen ép példány nem is maradt fenn belőlük. Egy kitömött madár oszlásnak indult teteme egyik oxfordi múzeumban egy tűz során még 1755-ben megsemmisült. Csontvázát, vagy annak töredékeit több gyűjtemény is őrzi. Egyetlen tojása egy dél-afrikai múzeumban található. A madárról készült korabeli rajzok kifejezetten kövér, tunya jószágot ábrázolnak (de ezekből legalább tudjuk, hogy tollazata kékesszürke, lába pedig sárga volt), ám ennek oka feltehetően az, hogy fogságban tartott és túletetett példányokat vittek papírra. Valójában a dodó nagyon is tisztában volt Mauritius klímájának sajátosságaival. A nedves évszakban, különösen annak vége felé jól teleette magát különféle gyümölcsökkel,  hogy a szűkös, kevés csapadékkal járó hónapokat kihúzza. Visszatérve a dodófára, amikor 1973-ban tudomást szereztek a létéről, már állítólag csak 13 példánya létezett. Ezek korát nagyjából 300 évesre lőtték be, tehát már „megszülettek”, amikor még élt néhány dodó a szigeten. Hogy a fa sorsa a madár emésztőrendszerétől függött volna? Alighanem ez sem igaz. Pulykákkal is megetették a magvait, s azok ugyanúgy szépen kicsíráztak. Újabb kutatások szerint nem is a dodó, hanem egy szintén kihalt papagájfaj egyedei terjesztették a magvait. Azt csak nemrég tudtam meg, hogy Mauritiuson 2005 végén újabb dodólelőhelyet találtak, benne olyan példányok maradványait, melyek a fejlődésük (életkoruk) különféle stádiumait mutatják. Egy valószínűleg közeli rokona élt Réunion szigetén is, míg az is ki nem halt.

561px-Dronte_dodo_Raphus_cucullatus.jpg

                                                        Ilyen lehetett a dodó (forrás: Wikipedia)

   Chamarel környékén, ahol a tagolt felszín néhány pompás vízesés kialakulását is elősegítette, különleges látványosság a „színes földek” (hivatalos nevükön hétszínű földek). Valójában erősen elmállott vulkáni kőzetek, konkrétan bazalt, melynek ásványai agyaggá bomlottak le. A vörös színárnyalatok a vas-oxidoktól, a lila-bíbor árnyalatok az alumínium-oxidoktól származnak. Ugyancsak délnyugaton emelkedik a sziget „mini Matterhornja”, a Montagne du Rempart. Formáját tekintve csakugyan hasonlít az Alpok legendás hegyére, csak itt nem gleccserek, hanem cukornádültetvények szegélyezik.

mauritiusvízesés2.jpg

                                                   Látványos vízesés Chamarelnél

mauritiusszínesföldek.jpg

színesföldek1.jpg

                                             A "hétszínű földek"

kismatterhorn1.jpg

                                                             Mauritius "Matterhornja"

    Mauritiust csaknem megszakítatlanul ölelik körül a gazdag élővilágú korallzátonyok. Csaknem, ugyanis – amint a térképen is látszik – e gát több helyen, főként délen hiányos. A partvidék egyes szakaszait mangrovemocsár vette birtokba. Csóró kis halászfalvak sorakoznak e vidékeken, tőlük pár kilométerre meg a prospektusokból ismert luxusüdülőhelyek.

NG20.jpg

                                                     Korallzátonyos partvidék

    Mauritiusnak van még egy világhíres nevezetessége: néhány aprócska papírdarab, mely azonban csillagászati összegeket is érhet: a bélyeg. 1847-ben az akkor még brit gyarmat volt az ötödik ország a világon, mely bélyeget adott ki. A kormányzó felesége egy helyi gravírozó mestert, bizonyos Joseph Barnardot bízta meg azzal, hogy készítsen bélyegeket, egy-, illetve kétpennys címletűeket. Miközben dolgozott, így szól a legenda, megfeledkezett róla, hogy mit is kéne rányomtatni (a királynő arcmása persze nem volt kérdéses, csupán a szöveg). Elballagott a postára, hogy megkérdezze. Amikor meglátta az épületet, már eszébe is jutott: hát persze, Post Office, vagyis postahivatal. Mire rájött, hogy a helyes szöveg a Post Paid (bérmentesítve) lett volna, már 240 darabot ki is nyomtattak, sőt el is adtak belőlük, kék, illetve narancsszínűek voltak. Ezekből a példányokból 26 darab élte túl az idő folyását, az egypennysből 12 darab lebélyegzett és két postatiszta, a kétpennysből hat-hat darab. Ezek becsült értéke 1 millió dollár fölött van. Hogy aztán ezek most éppen hol találhatók, megtekinthetőek-e múzeumban, bizony, nem tudom, de nem is érdekel. Nem gyűjtök bélyeget ugyanis. Ha valaki Port Louisban jár és a Postamúzeumon akad meg a szeme, ne számítson e ritkaságok látványára; csupán másolatokat állítottak ki. Ám ha odahaza a ládafiában rálelnének e filatéliai kincs egy darabjára, azonnal rohanjanak valamelyik hírneves európai aukciós házba és örüljenek, mert meggazdagodtak.

540px-Mauritius1.jpg

                                                       A híres egypennys bélyeg (forrás: Wikipedia)

   A sziget keleti oldalára már nem pazarolom az időt, arrafelé mindent elborít a cukornád. Az ültetvényesek a rabszolgákkal, meg az indus importmunkásokkal összeszedették a földeket elborító lávadarabokat és kőgúlákat építettek belőlük, már hogy ne legyenek útban. Az Azori-szigeteken, Picón láttam efféléket. A cukor még mindig az ország kivitelének 90 százalékát adja. Kis- és nagybirtokok egyaránt előfordulnak, az aratást júniusban kezdik, és részben még kézzel végzik. Jó néhány hajdani cukornád-feldolgozó üzemet átadtak az enyészetnek, pedig ha rendben tartanák őket, érdekes ipartörténeti múzeumokat kreálhatnának belőlük.

   A függetlenné vált ország vezetői hamar rájöttek, hogy a gazdaság igencsak egy lábon áll. Nekiláttak a kávé- és a dohánytermesztésnek is. A hetvenes évektől felvirágzott a textilipar, s ma már Calvin Kleintől Pierre Cardinen át a Lacoste-ig sokféle nyugati cég gyártatja termékeit a szigeten. A fő bevételt azonban ma már a turizmus hozza. Évente közel félmillió látogató keresi fel a szigetet, főként franciák, britek, dél-afrikaiak, de ide jönnek a szomszédos Réunionról is. Tehetik, hiszen legalább 25-30 százalékkal olcsóbban nyaralhatnak. Én meg – e logikával ellentétben – pont oda, Réunionra igyekszem. Így a végén már bevallhatom, Mauritius csöppet sem érdekelt (na jó, egy csöppet azért mégis), s tüstént meglátják, e két kis sziget nem is említhető egy lapon. Ha viszont Mauritius már úgyis útba esik, azért ne hagyják ki.

 

 

 

komment · 4 trackback

Címkék: bélyeg dodó cukornád Mauritius Mahéburg Chamarel színes földek séga

A bejegyzés trackback címe:

https://nemethgeza11.blog.hu/api/trackback/id/tr525783548

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: hwaoxckl 2014.02.18. 12:00:05

Agree with your words. Do you can keep update your post. I will back. bye!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása