INDONÉZIA - JÁVA ÉS BALI (2007)
Jáván annyi a vulkán, mint fűszál a réten, bár ez Indonézia sok szigetéről elmondható. A szigetcsoport két földrengető kitöréssel is büszkélkedhet. Szumátra szigetén volt kb. 74-75 ezer éve az utóbbi 25 millió év legnagyobb földi vulkánkitörése. A Toba szupervulkán legalább 2000 köbkilométernyi anyagot repített a levegőbe és több évig, évtizedig tartó globális lehűlést idézett elő. (Összehasonlításul: az amerikai, Washington állambeli St. Helens 1980-as kitörése során alig valamivel több, mint 1 köbkilométer anyag dobódott ki.) Becslések szerint 3-5 fokkal csökkent a globális hőmérséklet, a kiszóródott anyag óriási területeket fedett be, főleg a vulkántól nyugatra. Indiában találtak olyan feltárást, ahol a Toba hamuja kb. 6 méteres vastagságban halmozódott fel. Ha igaz, a kitörésnek az emberiségre is számottevő hatása volt. Egyes vélemények szerint a hidegtől és az éhínségtől csaknem kipusztult a fajunk; alig néhány ezer szülőképes pár maradt a Földön. Ezt a nézetet azonban nem erősítik meg egyéb leletek. Nincs ugyanis bizonyíték arra, hogy tömegével haltak volna ki a hőmérséklet-változásokra érzékeny állatok.
A másik földrengető esemény jóval ismertebb: a Szumátra és Jáva közötti Szunda-szorosban emelkedő Krakatau 1883-as kitörése, mely az írott történelem legerősebb vulkáni eseménye volt. Jáva legaktívabb tűzhányója, a Merapi tiszta időben akár Borobudurról is látszik, csak hát hol van itt tiszta idő… Egy évvel utazásunk előtt, vagyis 2006 májusában igen komoly kitörése volt és csak a közeli falvak lakosságának kitelepítése miatt nem történt katasztrófa. A kitörést megelőző erős földrengés viszont mintegy 5000 áldozatot követelt. 2010 októberének végén újra beindult, akkor 350 haláleset történt. E sorok írásakor a legaktívabb indonéziai tűzhányó a szumátrai Sinabung, mely 2013 szeptembere óta kisebb-nagyobb szünetekkel működik.
Nekünk viszont a leglátványosabbat, a Bromo vulkánt sikerült testközelből is megszemlélni. Jáva geológiájáról érdemes tudni, hogy a szigetet a kontinentális kérgű Szunda-lemez viszi a hátán, mely éppen maga alá gyűri az óceáni kérgű Ausztrál-indiai-lemezt; ezért is a sok földrengés meg a vulkán. Nyugat- és Kelet-Jáva más-más fejlődési utat járt be, s maga a sziget sem teljes egészében vulkáni eredetű, e vidék, ahová pedig most tartunk, kifejezetten fiatal. A nagyjából 15 kilométeres átmérőjű Tengger-kaldera korát 800-900 ezer évre teszik, mai formáinak kialakulásáról erősen megoszlik a szakértők véleménye. Az valószínű, hogy egy 4000 méter körüli magasságú rétegvulkán emelkedett itt egykoron, mely, önmagát cincálta szét többszöri, robbanásos kitöréseivel. Helyette itt van a Tengger nevezetű, a peremén 3000 méteres átlagmagasságú üst, melyben több különféle magasságú, anyagú és eredetű kisebb kúp emelkedik.
Nem hittem volna, hogy Indonéziában még fázni is fogunk (sőt, itt kaptuk ki kéthetes utazásuk egyetlen – csendes – esőjét is), ám ez már esti szállásunkon, a kaldera külső oldalán álló sok kis szálloda egyikében bekövetkezett, hajnali induláskor pedig folytatódott. Szinte konvojban indulnak a dzsipek, hogy a több száz bámészkodót még napkelte előtt a kalderaperemre juttassák. Lassan kel a nap, a felhők megülnek a kaldera alján – már így is gyönyörű. Aztán pedig… Nézzék meg a fotókat. Hátul látnak egy a többinél magasabb, amúgy 3676 méteres szép kúpot, az a Semeru, Jáva legmagasabb hegye. Az egyik, kissé bemozdult fotón még az is látszik, hogy röviddel napkelte előtt pipált is egyet, aztán füstjét-porát a megfelelő fényviszonyok elérésének idejére már eloszlatta a szél. Több csúnya kitörése volt, legutóbb 2002-ben két nagy piroklaszt-árat (izzófelhőt) küldött le a lejtőin, de szerencsére nagy bajt nem okozott.
Ott hátul a Semeru pipál
Felhőtengerben a Tengger kaldera
Lassan hajnalodik
Ami viszont kegyetlenül okádja a gőzt-gázt, az a Bromo, a maga 2329 méterével. Lelkesültségünk csillapodtával, s mert amúgy is ideje volt, legurultunk a kaldera aljára, az úgynevezett homoktengerbe, aztán aki akart, lóhátra pattant, úgy hágott fel a Bromo oldalán. Sajnáltam a sovány, nyomorult párát (de magamat még jobban), ahogy, mint valami önjáró gép, baktatott fölfelé a kitaposott ösvényen. Pedig hányszor megfogadtam, hogy soha semmiféle állat hátára nem ülök. De még előttünk volt egy jó száz méteres meredek lépcsősor, melynek leküzdése után bepillanthattunk a nem is túl mély, nem is túl félelmetes kráter belsejébe. A kiáramló „füst” alighanem csupa vízgőz, kevés gázzal, legalábbis kénszagot nem érezni. Veszélyes sem lehet, mert különben oda se engednének ennyi embert. S ha azt hiszik, hogy tényleg nem veszélyes, elmondom, hogy 2010 novemberében ez is beindult. Látogatót a közelébe sem engedtek, sok légijáratot töröltek a 600-700 méter magasságba emelkedő hamufelhő miatt. A képen tőle jobbra-előre a nála kissé magasabb, esővízbarázdákkal szabdalt oldalú vulkán, a Batok emelkedik. A környék összes vulkánjánál az andezitek és tufáik dominálnak, ezek adják a jellegzetes rétegvulkáni szerkezetet.
Pillantás a Bromo torkába
A már kihunyt Batok vulkán
Eróziós barázdák és gerincek
Búcsú Jávától
Egyszer valaki kitalálta, hogy Bali az istenek szigete, maga a földi paradicsom, amit csakis azért teremtettek az istenek, hogy oda zömében ausztrál fiatalok járjanak szörfözni és búvárkodni, de legfőképpen minden este irgalmatlanul berúgni. Megjegyzem, iszlám többségű országról lévén szó, nyugaton még vadászni kellett egy-egy üveg jóféle Bintang (csillag) sörre, de Yogjában már úton-útfélen árulták, Balin meg már egyenesen patakzott. Mert hát az lett a vége, hogy félóra alatt, tíznapos jávai kalandozásunk után, öt napra magunk is átkompoztunk Balira, aztán az északi parti Lovina városkában élveztük a semmittevés örömeit. Úgy éljek, ahogy mondom, hiába a hosszú, homokos strand, emberfiát a tengerben fürödni, sem egyéb vízi tevékenységet folytatni nem láttam. Ha egyszer van úszómedence… De akkor miért mennek oly sokan két hétre tengerpartra nyaralni?
Yude egy helybeli asszonyság házához immár bejáratott módon viszi vacsorázni utasait. Fenséges házi koszt, egyébként is, az indonéz konyha úgy, ahogy van, kiváló. Azazhogy… Ha turisták által nem sűrűn látogatott vidékre keveredik az ember, a kis kifőzdékben nasi gorengnél egyebet aligha talál. A nasi goreng ugyanaz errefelé, mint a kínaiaknál a fried rice, vagyis a „sült rizs”. Nem tudom, ki találta ki rá ezt az angol nevet, de nagyon mellényúlt. A rizst ugyan meg lehet sütni, de úgy szerintem ehetetlen. Ez afféle rizses hús, vagy mi az ördög, vagyis a főtt rizshez hozzákevernek sülthús-, sülttojás-, sülthal-darabkákat, vegyítik némi zöldséggel, egyszóval minden maradék mehet bele. Ha jól meglocsolják szójaszósszal, az még az esetleges mellékízeket is elnyomja. (Ha unjuk, jöhet a mie goreng, ami ugyanez tésztával.) Hanem a satay, vagy sate (malájul), az csakugyan nagyon finom tud lenni. Pálcikára szúrt grillezett húsdarabkák (szinte bármi lehet), földimogyoró-szószba mártogatva. Rendszeresen készítem itthon is.
Házi koszt
Hajnalban delfinles a nyílt tengeren, vagy ötven motoros csónak téblábol föl-alá, egy szál delfin föl nem bukkan, viszont látunk húsz dollárért egy szép napkeltét. Bezzeg előző nap, amikor csapatunk egyik fele ment ki… Nyüzsögtek a delfinek. A természet már csak ilyen, még jó, hogy nem idomítják a delfineket a turisták kedvéért, de talán még ennek is eljön az ideje.
Delfinek helyett napkelte - húsz dollárért
Odébbállunk Tirta Gangga falucskába, ahol egy domboldalba épített szerény, ám virágözönnel borított kis hotelünk teraszáról nézhetjük, hogyan güriznek a rizsföldeken a parasztok. Kötve hiszem, hogy bármit is élveznek szigetük szépségeiből. A rizsföldek csak fentről ennyire látványosak, ha becaplatunk a teraszok közé, látható a meztelen valóság; a siralmasan szegény kunyhók, a térdig sárban tapodó, szántó férfiak, a derékszakadtukig palántázó asszonyok, körülöttük a gyerekek, akiknek egyetlen játéka a rizsföldek sara. A falutól nem messze pazar vízi palotát építtetett 1948-ban a közeli Amlapura rádzsája, hogy itt is legyen neki egy, ne csak Ujungban. Útban a faluhoz szépen látszik az 1700 méter magas szépséges Batur vulkán, nem látszik viszont a 3142 méteres Agung vulkán, mely 1963-as kitörésekor erősen megrongálta a palotát, s nem mellesleg több ezer emberéletet is kioltott, sok megművelt földet évekre használhatatlanná tett.
Rizsföldek Tirta Ganggánál
Ez a Bali nem az a Bali
És még tud mosolyogni
A messzeségben a Batur vulkán
Ha valakit érdekel, itt van Indonézia nagyobb vulkánjainak térképe
Ubud a sziget kulturális központja, legalábbis így tartják, utalva galériáira, kézműves műhelyeire, bár szerintem kínálatuk jóindulattal is erősen középszerű. Egyetlen hosszú utcáján egymást váltják az ajándékboltok (sláger a batik) és a szentélyek. Bali 3,1 millió lakójának 90 százaléka hindu, s ezzel a legnagyobb, Indián kívüli hindu közösség a világon. Persze, ez a hinduizmus is erősen keveredik buddhista, de főleg animista elemekkel. Indiai hatást tükröz a turisták számára minden este előadott kecak, a majomtánc is, mely a Ramayana egyik történetét meséli el, körben ülő, kántáló, félmeztelen férfiakkal és maszkos, kosztümös férfi-női táncosokkal.
Kecak táncelőadás
Amikor utolsó délelőttömön még egyszer végigsétálok Ubud főutcáján, látom, hogy egy asszony kosárnyi, kis csokrokba kötött virággal jár szentélyről szentélyre, mindegyiknél elhelyez egy adagnyit a már ott levő soktucatnyi mellé. Aztán még egy asszony, még egy… Lehet, hogy Bali egy kicsit még tényleg megmaradt az istenek szigetének.
Virágözön egy ubudi hindu szentély előtt
A sziget Denpasar repterén keresztül kapcsolódig a nagyvilághoz. Itt tudom meg úgy két órával az indulás előtt, hogy törölték a Jakartába induló járatot. Az enyémet. Akkor viszont hogyan érem el Jakartában a frankfurti járatot? Várólista egy előbb induló gépre. Felfértem, és jutalmul megkaptam még a legszebb látványt is, amit Budapestről a levegőből élvezhettem. Nem tudtam, de titokban sejtettem, hogy jövök én még ide, túl nagy és változatos ez az ország ahhoz, hogy két szigettel letudjam az egészet. És jöttem – öt évvel később.
Hazai légtérben
Vége
Következik Szíria
Előző részek itt (illetve az archívumban):