Búcsú Ázsiától
Indonézia, Celebesz, 2012
Még haza sem indultam első, 2007-es indonéziai utamról, már tudtam, hogy ide még visszatérek. Túl izgalmas, túl változatos ez a hatalmas, kereken 18 ezer szigetből álló ország ahhoz, hogy letudjam egyetlen látogatással. Láttam Jáva javát, belekóstoltam Baliba, de igazából nem ezek izgattak a legjobban. Két év múlva kis híján meg is tettem, de az a külföldi iroda, mellyel előzőleg is utaztam, kellő számú érdeklődés híján (min. 8 fő) nem indította el az utat. Így a visszatérés öt évet váratott magára és ismét nyárra, az elejére esett. Már itthon is pokoli meleg volt, ott, az Egyenlítő környékén mindig az van, de ott legalább a mi nyarunk idején kevesebb az eső.
Ezúttal nem kisebb társasággal, szervezetten mentem; útitársam (hajdani évfolyamtársam) immár harmadszor (és nem utoljára) a profi idegenvezetőként működő Bálint, aki levezetésként, a csoportok nyűgeitől felszabadulva azon mód képes útnak indulni bárhová. S hogy óriási tapasztalata mennyit segített, majd meglátják. És micsoda szerencse, hogy a Qatar Airways – dohai átszállással – már Budapestről is Ázsia szinte minden sarkába eljuttatja a magyart… Nincs bosszantóbb az utazásban, mint amikor hazafelé jövet átrepülünk Magyarország fölött valamelyik nyugat-európai nagyváros repülőterére, aztán vissza Ferihegyre. Soha többé nem akarok a Heathrow-n, Schipholon vagy akárhol nyolc-tízórás repülésektől kinyuvadva órákat várni a hazaút végső fázisára. Rövid szingapúri megálló, aztán nyílegyenesen Borneó partjai felé a Jáva-tenger fölött, s csak aztán délnek, Bali irányába. A némileg szokatlan útvonal azonban olyan égi látvánnyal ajándékozott meg, amihez hasonlót sosem láttam. A sztratoszféra határáig tornyosuló óriási gomolyfelhők, ahogy a tankönyvekben leírják-mutatják, a tetejükön fölveszik a jellegzetes üllő alakot, de úgy, mintha elvágták volna, ráadásul – ez volt a bónusz –megvilágítva a nyugvó nap fényétől… Határozottan Avatar-érzésem volt.
Ez nem a normandiai partraszállás modern változata - várakozó hajók Szingapúr közelében
Ilyen felhőket így még sosem láttam
Denpasar reptere Bali déli csücskében évi 15 millió utast fogad és indít, ami persze érthető annak fényében, hogy a fél világ erre a szigetre özönlik. Ehhez képest elég kaotikus a földi kiszolgálás. Két intézni valónk van: sebtében jegyet szerezni másnap reggelre – vagy Celebeszre, vagy Floresre, amelyik előbb sikerül – ,és persze szállást intézni. Celebesz jött be befutóra, a Garudával, az indonéz nemzeti légitársasággal, mely nem elsősorban a biztonságáról híres, mindenesetre még mindig jobbak a baleseti statisztikái, mint a többi, legalább tucatnyi helyi vállalkozásnak. Szálláshelyül a legkézenfekvőbbnek a közeli Kuta kínálkozott. A reptéren sok kis fülkében kínáltak mindenfélét, nekem már mindegy lett volna, alig álltam a lábamon, és akkor jött Bálint. Nekiállt 5 dolláros különbözeten alkudozni, és tette mindezt úgy negyedórán át. Sikerült, ráadásul reggelivel és oda-vissza transzferrel.
Reggel már repültünk is Makassar felé. A gépen furcsa közjáték zajlott le. Azt vettük észre, hogy a mögöttünk levő üléssorhoz aggodalmas arccal jön egy utaskísérő. Hátranézek, látom, hogy egy fiatal lány fekszik mozdulatlanul egy idősebb nőrokona mellett. Elájult? Bekómált? Meghalt? Közben már ereszkedtünk. Azt hittem, begurulás után azonnal mentők rohannak a fedélzetre, de semmi. A lány ugyanúgy mozdulatlanul feküdt. Sosem tudtuk meg, mi történt.
Makassar, Celebesz fővárosa meglepően modern reptérrel várt (az új terminált három évvel ottjártunk előtt adták át), gyakorlatilag negyedóra alatt sikerült autót bérelnünk öt napra, sofőrrel, és nem is vészes áron, persze, némi alkudozás itt is elkelt. Hogy miért kellett sofőr is, tüstént kiderült. Először is beültettek bennünket egy kocsiba, amivel jó órát tekeregtünk – magunk se tudtuk, hol-merre –, aztán egy nem túl bizalomgerjesztő garázsban megkaptuk a magunkét. Sofőrünk jóformán mukkanni sem tudott angolul, bár nem is a társalgás volt a fő feladata. Annál a tíz angol szónál még én is többet tudok indonézül, igaz, nem sokra mennék vele, mert ezek szinte kizárólag földrajzi megnevezések: gunung – hegy, pulau – sziget, air – víz, kota – város, valamint néhány egyéb létfontosságú alapszó, mint bir – sör, bintang – csillag (ez utóbbi az előzővel együtt gyakorlatilag egyenértékű, minthogy a Bintang a leggyakoribb sörmárka). Hogy magát Makassart, melyből semmit sem láttunk, hogyan és mikor hagytuk el, nem is tudtuk. Megjegyzem, előfordulhat, hogy némely térképen Makassar mellett vagy helyett Ujung Pandang feliratot látnak. Ez volt ugyanis a neve a 70-es évek elejétől 1999-ig, aztán a népakaratnak megfelelően az elnök visszaváltoztatta Makassarra. A környezetével együtt 2 millió lakosú város fokozatosan megy át falusi vidékekbe, ahol jobb-rosszabb, de inkább rosszabb utakon haladtunk kelet felé. Nos, ezért kell a helybeli sofőr. Egyrészt magunktól az életben nem találtunk volna ki, másrészt európainak Indonéziában vezetni maga lehet a rémálom (ráadásul bal oldalon!). Úticélunk ugyan éppenséggel majdhogynem egyenest észak felé fekszik, de ha már itt vagyunk, nézzünk körül a partvidéken is. Mit mondjak, az első napon, voltaképp délután, egyszer sem vettem elő a kamerát. Mindenféle mezőgazdasági vidékeken, szörnyűséges utakon döcögtünk, de amikor végre keleten elértük a partot és egy kis halászfaluban hajdan szebb napokat is látott (magyarul: erősen lepusztult) bungalótelepen tanyát vertünk éjszakára, a látvány varázslatos volt. Ezért a félóráért, míg a nap lement, megérte.
Napnyugta első celebeszi szállásunknál
Másnap még egy ideig a sziget déli „nyelén”, a keleti síkvidékein döcögünk és futtában ismerkedünk a falusi élettel. A lakóházak dizájnja elég hasonló; szinte mind cölöpökön áll, a falak fából, a tető bádogból, előreugró, fedett bejáró, s közös nevező még a rozogaság, valamint a rozsdás lavórokra emlékeztető parabolaantenna. Az udvarokon, sőt a házak előtt, az utcán is szinte mindenütt szárítanak valami terményt. Itt láttam életemben először kakaót, mármint termést, ahogy lóg le a fáról. A 10–15 centi hosszú ellipszoid alakú, éretlen állapotban zöld, sárga, éretten lila, barna termésben nagyjából 50–60 mag van. Egy termést hazahoztam, megszárítottam, kimagoztam, aztán megeszegettem. Kissé kesernyés, de kellemes ízű – mint a jobbfajta étcsokoládé.
Jellegzetes falusi házak Celebeszen
Kakaófa érett termésekkel
Száradó kakaóbab
A kaucsukültetvény már nem újdonság számomra, csapolják itt is a fák nedvét rendesen. Ezt úgy végzik, hogy este, vagy kora hajnalban nagyon vékonyan, lefelé futó spirális formában bemetszik, lefejtik a fa kérgét és a latex lassan a törzs aljához rögzített edénybe csöpög. A rizs persze errefelé is alapélelmiszer, de sok más országgal ellentétben nem nagyon látunk a földeken, térdig vízben álló, hajladozó asszonyokat. Igaz, a jelek szerint most éppen a talaj-előkészítés van soron. Itt lép színre a „japán bivaly”, ahogy a helybeliek a kis dízelmotoros gépet nevezik.
Így csapolják a kaucsukfát
A "japán bivaly"
Ahol sok a trópusi gyümölcs – márpedig errefelé úgy nőnek bele a világba pl. a banáncserjék, mint a VIII. kerületi házak falán az ecetfa – , ott nagy valószínűséggel vannak gyümölcsevő denevérek (Pteropus nem) is. Szerencsénkre pont az út mentén, két-három fán is tanyázott egy népes kolónia, habár kevéssé fotogén helyzetben, ellenfényben. A pofájuk alapján repülőkutyának (angolul flying fox, vagyis repülő róka) nevezett jókora emlősök, egyéb denevér rokonaikkal ellentétben, nem ultrahanggal tájékozódnak, hanem kiváló látásukkal. Ezek itt még a családon belül is a nagyobbak közé tartoznak, az itt élő fekete repülőkutya szárny-fesztávolsága közel méternyi, súlya egy kiló körüli. Nektáron, virágon, gyümölcsön élnek, érthető módon a parasztok nem nagy örömére. A gyümölcsevő denevéreket egyébként Új-Guinea egyes vidékein és némely óceániai szigeten vadásszák is a húsukért. A feldolgozásuk nagy gondosságot igényel, mert mivel fejjel lefelé lógnak, ürülékük és vizeletük megtapad a szőrzetükön és számos betegség hordozói lehetnek. Jól átsütve viszont ártalmatlanok és a hússzegény népcsoportok körében fontos fehérjeforrások, sőt csemegék.
Gyümölcsevő denevérek
Időközben fokozatosan északnyugat felé vesszük az irányt, ezzel egyúttal emelkedni is kezdünk a lapályból. Az első, ami Celebesz térképre tekintve feltűnhet, a sziget rendkívül furcsa alakja. Négy karszerű félsziget ágazik ki egymásból, ami igen bonyolult geológiai fejlődéstörténetre utal. Három hatalmas litoszféralemez, az Ausztrál-, az Eurázsiai- és a Pacifikus-lemez, illetve a peremükön mozgó mikrolemezek birkóztak-birkóznak itt egymással, s a jelen idő sem véletlen, hiszen egyrészt a szigeten gyakoriak a földrengések, másrészt az északkeletre kinyúló karon, ahová persze nem jutottunk el, legalább négy aktív vulkán is emelkedik. Mindegyik működött is legalább egyszer az utóbbi években. Jobbára andezites lávát produkálnak, de jellemzőik a piroklaszt-árak (izzófelhők) és a lávadómok is. Mi most a déli karon utazunk, a közepe felé, ahol hamarosan félig csupasz mészkősziklák tűnnek fel, és szemmel láthatóan elég szépen karsztosodnak. Vulkánt tehát nem láttunk – egyelőre!
Északabbra egyre tagoltabb a táj
Megjelennek a karsztos mészkősziklák
Egy kapu is jelzi, hogy megérkeztünk a toradzsák földjére; ez a Tana Toradzsa. A toradzsa név (nem egészen ebben a formában) a sziget déli részén beszélt buginéz nyelvből származik, jelentése, a felföldek népe. Újabb bizonyítékok arra utalnak, hogy Celebesz, mely a pleisztocén némely szakaszaiban egy földhíd része volt Ázsia és Ausztrália között, 40 ezer éve már biztosan lakott volt, s az első betelepülők valószínűleg Borneó felől érkeztek. Az első európaiak, a portugálok 1523-ban értek partot az akkor még szigetcsoportnak vélt Celebeszen (ez a név tőlük származik), és Makassar helyén erődöt építettek, ami jó 120 évig a kezükön is maradt, majd elfoglalták a hollandok, akiket rövidesen az angolok követtek. Az európaiakat jórészt a sziget fő ásványkincse, a vas vonzotta – innen ered a másik, ma használatos neve, a Sulawesi (sula – sziget, besi – vas). Mivel a sziget nagy (majdnem két Magyarországnyi területű) és erősen tagolt, az európaiak egy ideig jóformán egyszerre voltak jelen különböző vidékein, aztán elhatalmasodott a holland dominancia (a Holland Kelet-indiai Társaság révén). Mindez nem tükröződik a vallási megoszlásban; az iszlám már az 1600-as évek elején megkezdte térhódítását és a muzulmánok nagy többségben vannak, ám a 18 milliós lakosság közel 20 százaléka keresztény. Mindemellett, legyenek akár keresztények, akár muzulmánok, életükre erősen rányomják bélyegüket a helyi animista vallások. Tana Toradzsa népe például az indonéz függetlenség kivívása (1945) óta egyre inkább átvette a kereszténységet (protestánsok), de mint látni fogjuk, hagyományaikban erősen kötődnek ősi hitvilágukhoz is. Egyébként a hollandokat jó darabig egyáltalán nem érdekelték a toradzsák; csak miután szinte mindenütt teret nyert az iszlám, a 19. század vége felé ismerték fel, hogy ezt a hegyvidéki népcsoportot esetleg meg lehetne téríteni, ami eleinte heves ellenállást váltott ki, főleg a toradzsa elit körében. Mindez az 1930-as években tört meg, amikor a síkvidéki etnikumok megtámadták a toradzsákat, akik a holland támogatásért cserébe tömegestől tértek át a keresztény hitre.
Megérkeztünk - Tana Toradzsa
A kereken egymillió főt számláló etnikai csoport jellegzetes, nyeregre, vagy csónak orrára emlékeztető házainak imitált változata már a régió „kapujánál” feltűnik, de az első nagyobb, modern építésű és nagyon újnak tetsző szálloda is erre hajaz. Erős kísértést érzek, hogy itt szálljunk meg, bár vendéget szinte nem is látni. Bálint eredménytelenül alkudozik az áron, de jobban is járunk, mert a hotel kilométerekre van a régió központjáról, a nagyjából 45 ezer lakosú Rantepao városától. Persze, itt is kapunk szállást, nem is drágán, a belvárosban. A hallban szinte azonnal felajánlkozik egy (sőt több) igazolványát mutogató idegenvezető, aki jó pénzért hajlandó (még hogy hajlandó – a fene eszi érte) elkalauzolni a vidéken. Elég brutális árat kér két napra, de itt bejön az alku. És kell is. A mienk tényleg profi, mint a tenyerét, úgy ismeri a környéket, beszéli az indonézen kívül a helyiek nyelvét is, meg persze az angolt is, elfogadhatóan.
A két nap alatt úgy féltucatnyi falut látogatunk végig, némi „belépődíjat” vagy micsodát mindenütt fizetni kell. Jellegzetes házaik neve tongkonan, melynek jellemzője a már említett, túlméretezett nyereg alakú tető; nagyjából annyit jelent: a hely, ahol a család összegyűlik. Mindegyik cölöpökön áll, nem mintha árvíztől kellene tartaniuk. A toradzsák, akik valószínűleg Délkelet-Ázsiából keveredtek a szigetre, eleinte a hegytetőkön laktak, és folytonos harcban álltak az egyéb környékbeli etnikumokkal, de egymással is. A holland gyarmatosítók azonban valahogy (többnyire erőszakkal) rávették őket, hogy nyugodjanak le, költözzenek a völgyekbe és a hagyományos égetéses erőirtásos földművelést cseréljék le teraszos rizstermesztésre. A házak formáját kétféleképpen magyarázzák. Az egyik szerint az első tongkonant teremtő istenük építette a mennyben, és az első toradzsa, aki leszállt a földre, ezt kívánta imitálni. A másik prózaibb. Eszerint az észak felől tengeri úton ideérkező toradzsák csónakjai egy viharban olyannyira megrongálódtak, hogy maradványaikat felhasználták háztetőik elkészítéséhez. Négy cölöpön állnak, egymás mellett, valamennyi észak-déli tájolású. A velük szemben álló épület ugyanazon családé, ott tárolják a terményeket. A belső tér, amint ezt magunk is láttuk, a tető hatalmas méretéhez képest kicsi, a kevés ablak nemkülönben, s ennek oka az, hogy napközben nem is nagyon tartózkodnak benne, csak alvásra, tárgyaik tárolására és családi összejövetelekre használják. A legalsó szint (a padlózat alatt a háziállatoké, az emelet a lakótér, a tető alatt pedig a személyes tárgyaikat helyezik el. Házasságkötéskor mindig a férj költözik a feleség házába. Egy tongkonant nagyjából fél év alatt építenek meg, aztán következik a külső faragványok és festett díszítő elemek elkészítése. A tető hagyományosan bambuszból készül, manapság viszont egyre több helyen látni helyette bádogot. A ház előtt, mint valami tartóoszlop, jókora cölöp áll, melynek elsődleges funkciója azonban nem a tető tartása, hanem az, hogy rajta helyezzék el a bivalyszarvakat. A jólét jelképe ugyanis a toradzsa társadalomban a bivaly. Minél több a szarv az oszlopon, annál gazdagabbnak tűnik a család. Mindegyik házat sok fafaragvány és festett minta, ill. ábra díszít. Kizárólag négy színt használnak: feketét (a halál jelképe), fehéret (tisztaság), pirosat (a vér, vagyis az élet) és sárgát, vagy inkább okkert (isten áldása). A színezékeket természetes anyagokból nyerik. Nagyon gyakori motívum a kakas, mely az ősi vallásra emlékeztet, a kör a Nap, mint a hatalom szimbóluma, a spirál pedig a bivaly, mint a gazdagság kifejezője.
A toradzsák jellegzetes házai, a tongkonanok
A sok bivalyszarv a jólét jelképe
A díszítésnek is megvannak a szabályai
A toradzsák társadalmának az alapja a nagycsalád. Minden falu voltaképpen egy kiterjedt családi-rokoni kör. Amíg Tana Toradzsa mint adminisztratív egység meg nem alakult, az egyes falvak autonómok voltak. Érvényesült a szigorú társadalmi hierarchia, melynek élén a „nemesek” álltak, akik magukat az égből jött első toradzsák leszármazottainak tartották. A társadalmi besorolás anyai ágú volt, ami abban is megnyilvánult, hogy alacsonyabb rangú nővel a nemesek fiai elvileg nem házasodhattak, vagy ha mégis előfordult, ez felfelé húzta a szegényebb családot. Ezért például a távolabbi (másod- vagy harmadfokú) unokatestvérek közötti házasság is megengedett volt. Eleinte a tongkonanban való lakás is csak a felsőbb osztály kiváltsága volt, a köznép egyszerű bambuszházakban lakott, míg a háborúskodások során, vagy vásárlás útján megszerzett rabszolgák primitív kunyhókban laktak a gazdájuk háza körül. A rabszolgaságot holland nyomásra a 19. század elején törölték el.
A toradzsák többisten-hívők, és természetesen hisznek a halál utáni életben, meg persze abban is, hogy a holtak szellemei továbbra is ott járkálnak az élők között. Sok ilyen hitvilág van a világban, de egyről sem tudok, amelyikben a halottkultusz és a temetési ceremónia akkora szerepet játszana, mint náluk (itteni neve aluk, vagyis az út). Mindjárt az első faluban, ahová betérünk, meglehetősen bizarr „temetőt” látunk. Egy hatalmas fához érünk, melynek törzsében mintha kis, beépített kalitkák lennének. Megtudjuk, hogy azoknak az elhunyt csecsemőknek, akiknél még nem indult meg a fogzás (vagyis nagyjából egyéves koruk előtt távoztak) ez a végső nyughelyük. Gyolcsokba csavarva természetes, vagy mesterséges faüregekbe teszik a kis testeket, pálmarostokból készült ajtóval befedik, abban a hitben, hogy idővel maguk is a fa részévé válnak. És ez lényegében meg is történik, törzs begyógyul, magába fogadva őket. Egy fában több ilyen nyughely is van.
Fába temetett csecsemők
Aztán kissé horrorisztikusabb látványok következnek. Említettem, hogy karsztos vidéken járunk, ahol elég sok a barlang és az üreg. Ez is lehet temetkezési hely. A halottat faragott kőkoporsóban a barlang oldalából kinyúló farudakra teszik, s míg a fa el nem rothad, ott is maradnak. Aztán leesnek a barlang aljára, a koporsó vagy széttörik, vagy nem, ilyenképpen a csontok is vagy szétszóródnak, vagy nem. A hozzátartozók időnként kijárnak elhunyt családtagjuk maradványaihoz, ételt, italt, cigarettát tesznek le a csontok mellé.
Barlangi temetkezés
Utánpótlás a túlvilágra
Családi nyughely tautaukkal
Ilyen nyughelyeket csak a jómódúak engedhetnek meg maguknak
A módosabb családok kőfalakba, vagy nagy sziklákba vájt üregekben helyezik el a halottaikat. A megfelelő hely kialakítása hónapokat is igénybe vehet, igen drága, és egész családok nyughelyéül szolgálhat. Gyakori, hogy elkészíttetik a halottak életnagyságú bábuját – ezt nevezik tautaunak –, felöltöztetik, és ezek díszítik a sírokat. A gazdagabbak bábui értékesebb fából, a szegényebbekéi bambuszból készülnek. Ez azonban csak a végállapot, hol van még a temetési szertartás! Legközelebb erről is írok. Aztán átugrunk Flores szigetére, majd megnézzük a komodói „sárkányokat”, végül egy rögtönzött program keretében még egy nap Jáva is belefért: a Kawah Ijen, a kénkitermeléséről híres vulkáni kráter.
Korábbi részek itt:
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/26/az_ut_vege_6_fejezet_del-afrika_1_resz
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/11/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_2_resz
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/04/04/az_ut_vege_6_fejezet_egyiptom_1_resz
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/29/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_3_resz
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/03/21/az_ut_vege_5_fejezet_a_negy_sarok_egyesult_allamok_2_resz
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/23/az_ut_vege_4_fejezet_nepal_2_resz
https://nemethgeza11.blog.hu/2020/02/07/az_ut_vege_3_fejezet_nepal_1_resz
