Kedves Olvasó!
Elképesztő dolgok történtek az utóbbi napokban. A blog (legalábbis az utóbbi két fejezet) látogatottsága az egekbe szökött, aminek csak sejtem az okait. Az egyik: (nem ismerős) kommentelőktől tudom, hogy az Index kitette ezt a két fejezetet a nyitóoldalára (mármint a címeket), ami, a jelek szerint, nagyon jót tett neki. A látogatók nagy többsége a kiugró napokon nem a Facebookról, hanem közvetlenül az index.hu-ról érkezett. A másik: úgy tűnik, ahogy az emberek a hidegből húzódnak be a meleg szobába, nagyobb kedvük van olvasni is. Csak tájékoztatásul megmutatom a legfrissebb statisztikákat:
(A blog június első hetében indult)
A grafikon bal szélén a betűk mellett levő k betű ezret jelent (már bocsánat, ha vki nem tudná) A szeptember 5. és szeptember 29. közötti nagy laposság természetesen nem azt jelenti, hogy akkor senki sem olvasta, hanem csak azt, hogy a napi látogatások száma elég alacsony (20-50 körüli) volt, így a grafikonon nem érzékelhető ebben a felbontásban.
Köszönöm mindenkinek az érdeklődését, kommentjeit, a műsor folytatódik.