E.T. Etiópiában (2002) folytatás
A kereszténység igen korán, a 4. században terjedt el Etiópiában, alighanem véletlenül. Nem túl megbízható történeti források szerint egy római, de a mai Szíria területén élő filozófus Indiából hazatérvén Etiópia partjaira tévedt (akkor ugyanis még voltak partjai). Természetesen megölték, ámde – így szép a mese – két tanítványa (miként Szondi apródjai), Fromentius és Aedesius, a királyi udvarba, Akszúmba kerülvén komoly tisztséget vívott ki. Fromentius keresztény templomokat kezdett építtetni, megtérítette a királyt, majd eljutott a kor legfőbb keleti keresztény központjába, Alexandriába, ahol – elsőként az etiópok közül – kibulizott magának egy püspöki címet. Aztán görög misszionáriusok terjesztették tovább az igét, a Bibliát is lefordították az ősi etióp nyelvre, a geezre, mely a mai amhara elődje. Akárcsak a többi (kb. 70) etiópiai nyelv többsége, ez is sémi eredetű, a héberrel és az arabbal egyaránt rokon. Az írás átkozottul bonyolultnak tűnik (nyilván, mert az is); dél-arábiai gyökerű, ugyanúgy mássalhangzós (az amhara 33 karaktert használ!), de az arabbal ellentétben kis karikákkal, vonalakkal a magánhangzókat is jelölik, no meg balról jobbra írnak. Bár az amharát csak a lakosság alig egyharmada beszéli anyanyelveként, ez a hivatalos államnyelv.
Az etióp ábécé ősét már a Kr. e. 1. században is használták. Ez az egyedüli afrikai betűrendszer, mely még ma is él. A 33 mássalhangzóval és a jelölt magánhangzókkal együtt az ábécéjük összesen 276 betűt számlál. Mármost – ez napjaink hatalmas kihívása –, hogyan lehet ezt „átültetni” számítógépes nyelvezetre? Sehogyan, mondták európai szkeptikusok. Az 1980-as évek elején történt, hogy egy Svédországban tanuló etióp fiatalember valamilyen, a hazájával foglalkozó konferenciára készített elő anyagokat, és a szövegek egy része geez írással készült. Svédországban azonban természetesen nem talált nyomdát, mely a geez írásjeleket ki tudta volna nyomtatni. Ezért az előadások egy részét leírta kézzel, méghozzá saját bevallása szerint elég csúnya kézírással. Ekkor vetődött fel benne az ötlet, miért is ne lehetne amhara nyelvű számítógépes programot kifejleszteni. 1987-ben hazatért, és maga köré gyűjtve néhány szoftverfejlesztőt, 1991-re ki is kínlódták az amhara nyelvű programot. Ez főként azok számára volt hasznos, akik egyáltalán nem beszéltek-írtak angolul. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogyan tegyék rá a csupán 26 betűt használó angol billentyűzetre a 276-féle karaktert. Az etióp ábécé (amit ők fidelnek neveznek) minden karaktere egy-egy szótagot reprezentál, 33 mássalhangzó és hét magánhangzó kombinációját. Ezért legalább 33 billentyűre volt szükség, melyekkel – az általunk is ismert „Ctrl” és „Alt” billentyűkkel együtt alkalmazva – összehozhatták a kívánt kombinációt. A korabeli nyomtatókkal meglehetősen nehéz volt papíron is megfelelő betűket előállítani, ma, a lézerprinterek korában ez már nem okoz nagy gondot. A sikeren felbuzdulva egy csomó programozó ugrott rá a témára és oda jutottak, hogy már több mint harminc különféle szoftver, billentyűzet, karakterkészlet létezett. Ez azzal járt, hogy nehézségek támadtak a dokumentumok átplántálására egyik gépből a másikba. Meg kellett tehát oldani a rendszerek standardizációját, aminek neki is kezdtek. Nem tudom, végeztek-e már vele, soha életemben nem láttam etióp ábécés billentyűzetet.
Ilyen az etióp ábécé
*
A tavon egyébként azért keltünk át, hogy megszemléljük a számtalan templom, illetve kolostor egyikét-másikát. Tucatnyi van belőlük, többségük a 16-17. században épült, kőből, fagerendázattal, nádfedéllel, melyek korábban csúnyán beáztak. Alaprajzuk kerekded, azonban a belső, pár méter széles körfolyosó egy négyszög alakú szentélyt foglal magában. Oda csak papok léphetnek be. Szerencsénkre a freskókat a „kocka” külső falaira festették, aránylag jó állapotban vannak, különösen mióta a tetőket nemzetközi segítséggel nagyjából vízállóvá tették. Cipő le, decens öltözék kötelező, ám a kolostorokba nőszemélyek még így se mehetnek be, csak a templomokba. A szerzetesek készséggel megmutatják a relikviákat, kereszteket, koronákat, a több száz éves, geez nyelvű kéziratos szent könyveket, melyeket csak ők tudnak elolvasni. Ismét csak töprengjük el kicsit: itt vannak ezek a puritán körülmények közt élő, nyilván nagy tudású emberek, ám attól tartok, a külvilág dolgairól a legcsekélyebb ismeretük sem lehet. Kérdem egyik mellettünk sündörgő srácot, járnak-e templomba. Vasárnaponként, feleli. És milyen nyelven imádkoztok? Latinul, de nem értjük, csak a papok. Meglehet, tévedett, vagy én értettem félre valamit, de azt olvastam, hogy a szertartásokat geez nyelven celebrálják, de nagyjából mindegy is, mert a köznép azt sem érti. Ne mosolyogjanak, nálunk is így volt ez, nem is túl rég. Kis csoportunkra egyébként óriási nyomás nehezedik; mindegyikünkre legalább három ajándéktárgyárus jut.
Templom a Tana-tónál
Szerzetes, ugyanott
Az etióp ortodox kereszténység nem teljesen azonos az egyiptomi kopttal. Hivatalos neve Etiópiai Ortodox Tewahedo Egyház. Sokáig csakugyan az egyiptomi kopt egyház kötelékébe tartozott, ám 1959-ben saját pátriárkája lett. A kopt kereszténység alapvetően abban különbözik a mai katolikus és keleti ortodox vallástól, hogy Krisztust isteni természetűnek fogadják el, melyhez képest az emberi természete jelentéktelen. E különvélemény törést hozott a korai kereszténységben, mégpedig a 451-ben tartott kalkedóniai zsinaton. Ugyancsak sok, a judaizmushoz hasonló vonása van, így az étkezési szokások, az állatok levágásának rítusa, a szerdai és pénteki böjt, a fiúgyermekek körülmetélése. A sertéshús fogyasztása ugyancsak tilos, ám az etióp konyhában nem kell szigorúan elkülöníteni a tejes és a húsételeket. Akárcsak a zsidóknál, a templomi szertartások során itt is külön foglalnak helyet a nők és a férfiak. Tömérdek vallási ünnepet tartanak, szentjeik száma nemkülönben sok. Etiópia védőszentje Szent György, ábrázolása minden templomban látható, mi több, nevét sör is viseli, ilyenképpen magam is sűrűn áldoztam emlékének.
Freskók
Az etiópoknak saját naptáruk is van, mely nagyjából hét és fél éves „késéssel” követi a Gergely-naptárat, az újév napja szeptember 11. Még óráik is különböznek a világ többi részén használatostól. Egy napjuk ugyanis 12 órából áll. Napkeltekor mutat az óra 1-et, napnyugtakor 12-t. Az életben nem szoknék hozzá, de nem is kell; a közintézményekben a „nyugati” rendszert használják.
Bahar Dartól csak egy ugrás a Kék-Nílus zuhataga, amit a helyiek Tis Isatnak (füstölgő tűz) neveznek. Nagyjából 45 métert bukik a víztömeg, 400 méter szélességben, igaz, most sok ágra szakadva. Csöppnyi leányka könyörtelen szívóssággal, puszta tekintetével győz meg róla, hogy mindenképp kell vennem tőle egy üveg üdítőt, s miközben a zuhatag permetével hűtve magam szendvicsebédemet nyelem, ott áll mellettem vagy negyedórán át szótlanul, s csak néz. Hanem, amit a közeli faluban látni… Deszkákból, műanyag zsákokból, bádogból összetákolt viskók, szürke rongyokban, csacsik, marhák között járó-kelő emberek, sokan fekete esernyővel védekeznek a nap tüze ellen. A gyerekek tömegével koldulnak. Ez a falucska alighanem kizárólag azért jött létre, mert errefelé jönnek fel a vízeséstől a turisták.
A folyó óriásit kanyarít önmagán, hogy kivergődve a bazaltfennsík fogságából, mintegy 1000 kilométer megtétele után a szudáni Kartúmnál csatlakozzon a Fehér-Nílushoz; esése eközben kb. 1200 méter. Mivel az egyesült folyó teljes vízhozamának mintegy kétharmadát adja (esős évszakban), a Nílust voltaképp az etiópok tartják a markukban. Ehhez képest csupán egyetlen, elég nyamvadt vízerőművet építettek rá, közel a zuhataghoz. A fennsík egyéb folyóit azonban rendesen kihasználják; az ország villamosenergia-termelésének 98 százaléka vízenergiából származik. Ezzel alighanem világrekorder. A Kék-Níluson kívül keletről csupán egyetlen folyó, a Gondertől kissé északra eredő Atbara táplálja az egyesült folyót.
A Kék-Nílus vízesése
Életképek a közeli faluból
*
Változatlanul észak az irány. Ahogy a hatalmas kocsi átviharzik a falucskákon, a gyerekek tisztelettel vegyes csodálattal nézik ezt a különös ufót, melyben fehér emberek ülnek. Aki közel van hozzá, fut mellette, míg bírja, de távolabbról is nekilódulnak a cingár kis lábak, csak hogy közelebbről is megpillanthassák a nem mindennapi tüneményt. Tudják, hogy nem áll meg, hogy nem remélhetnek semmit tőlük, mégis rohannak, inuk szakadtából. Olyasmi lehet ez nekik, mintha E.T. szülőfalujában, a 60-as években áthúzott volna egy mai emeletes luxusbusz, tele négerrel. E.T. már elmúlt tíz éves, amikor először látott fekete embert.
Megjött az ufó
Ebédidő táján az ufó megáll, utasai kiszállnak, nyakukban csillogó masinák lógnak, kirámolják a tábori konyhát és arrafelé sosem látott ételeket esznek, karéjban, tábori székeken ülve. A környékbeli gyerekek mind odacsődülnek, megállnak mögöttük, szótlanul néznek nagy fekete, légy lepte szemekkel. Kezükben rongyos irka, rongyosak ők maguk is. A lányok haja szoros hurkákba fonva, a kisfiúké rövidre vágva, csak elöl hagynak meg egy hosszabb tincset. Állítólag azért, ha eljön értük az angyal, legyen mit megragadnia, más fognivaló egyelőre nincs rajtuk. Ételt nem kérnek soha. E.T. torkán nehezen csúszik le a falat. Adhat egynek, kettőnek, de húsznak…Néha egy darab kenyeret, süteményt csúsztat a legapróbbak markába, ettől azonban még nem érzi jobban magát. Kincs errefelé még az üres konzervdoboz is, edény lesz belőle otthon. Tollat, igen, tollat kérnek mindenütt. Ha E.T. a fél hátizsákját tollal tömi meg, akkor se lenne elég. Harmincmillió körüli a 14 éven aluliak száma! Az immár 65–70 milliósra becsült összlakosság fele sem igazodik el a betűk világában. Eltöpreng, ha gazdag volna, talán tollgyárat építtetne Etiópiában. Megtanulnak írni, olvasni, csak hát mire mennek vele. Egyelőre az állatokat pesztrálják. Lám, amott egy fekete Árvácska nógatja a gondjaira bízott tehenet. Egy domb oldalában parasztember csépeli igavonó barmát tenyérnyi, köves parcelláján. Ez a perspektíva. Felnőni, ha ugyan idejekorán el nem jön az a bizonyos angyal, házasodni, kunyhót építeni, szaporodni, földet túrni, esőt várni, túlélni. Ugyanúgy, ahogy apa, dédapa. Esetleg, ha csöppet jobban megy, a szalmatetőt bádogra cserélni.
Miközben ebédelünk, a gyerekek tisztes távolból figyelnek
*
Etiópia fővárosai sokat „vándoroltak”. Az első, viszonylag állandó királyi székhely Gonder lett, nem messze a Tana-tótól, 1636-ban. Ez már valódi birodalmi központtá vált, erődítménnyel, palotákkal, s mindennek hátországát a kedvező fekvés – kereskedelmi utak találkozása –, a vízbőség és a környékbeli jól termő földek adták. Ma is regionális központ, pár feldolgozóipari üzemmel. Gonder fallal körülvett „királyi negyedét” szinte valamennyi uralkodó gazdagította valamilyen építménnyel. Fazil király tornyos palotája mór és portugál elemeket vegyít, pedig indus építész tervezte. Bemenni nem lehet. A többi épület kissé romos, rajtuk hagyta nyomát egy földrengés éppúgy, mint a második világháborúban ledobott brit bombák. Egykor gazdagon díszített belsejükben jórészt a csupasz falak látszanak. A belvárostól kissé távolabb alakították ki a királyok fürdőmedencéjét. Nem tisztálkodásra, hanem szertartási célra készült, napjainkban is erre használják. Január 19-én, timkat ünnepén, Krisztusnak a Jordán-folyóban való megkeresztelése emlékére föltöltik vízzel, a papok megáldják, a tömeg pedig beleugrál.
Gonder vára
Ugyancsak Gonderben emelkedik az ország leghíresebb temploma, a 19. század 70-es éveiben készült Debre Berhan Szelasszié. Pazar freskóit legföljebb szóban ecsetelhetném, mert fotózni csak vaku nélkül szabad. De nem lehet. Félhomály. Mennyezetét nyolcvan, különböző arckifejezésű kerub képe borítja, a falakon szentek, mártírok, Mohamed próféta egy ördög vezette teve hátán, a pokol ábrázolása meg szinte Bosch művészetét idézi.
A főtéren éppen élő mosópor-bemutató zajlik. Amint E.T. pénzváltás után kifordul a bankból, tíz év körüli nyomorék fiúcska csetlik-botlik mellé. Mutatja, éhes. Elhiszi. Ad neki egy birrt (1 dollár=8,5 birr). Aztán jönnek még hárman. Ők is éhesek, elhiszi, mindegyik megkapja a maga birrjét. De most már elég. Iszkol föl az utcán a szálloda felé, amikor egy megkésett, még az eddigieknél is nyomorultabb kisfiú terem mellette, kifordult, eltorzult lábain. Kér, könyörög, esdekel, rimánkodik. E. T. szótlanul szaporázza lépteit. A gyerek kacska lábainak minden erejét bevetve vonszolja magát utána, mint aki az életéért fut versenyt. Nem bírja nézni, még ötven, még húsz méter a bejáratig, uramisten, miért ilyen kegyetlen… nem etetheti meg egész Etiópiát, egyszer csak véget kell vetni ennek. Az nem adja föl, utolsó leheletéig küzd. E.T. eléri a kaput, ott helyben megszakad a szíve. Zsebéből előkotorja maradék apróját és a fiú kezébe nyomja. Iszonyúan szégyelli magát.
*
Estére Sam csoportos vacsorát szervez a város legelegánsabb szállodájába, a Goha Hotelbe. Hegytetőn áll, a kilátás fenséges, az étel nemkülönben. Másnap reggel a csoport fele beteg, mint a lakodalmas kutya. Már megint megúsztam. Gonder közelében lapul Wolleka, a falasák, az etióp zsidók egyik falucskája. Hajdan a judaizmus volt a legelterjedtebb vallás a fennsík nyugati részén. Mivel a kereszténység terjedésével nem voltak hajlandók áttérni, elvették földjeiket, ők meg áttértek a kézművességre. De ez régen történt. 1985-ben a Mózes-akció keretében Izrael mintegy 7000 etióp zsidót menekített ki az éhség sújtotta országból. A dolog szépséghibája, hogy gyalog kellett eljutniuk a sivatagon át a szudáni Kartúmig. Rengetegen meghaltak. A többieket repülőgéppel vitték az Ígéret földjére. 1991-ben, a polgárháború idején, a Salamon-akció során, 36 óra alatt 14 ezer zsidót juttattak el légihídon Izraelbe. Az etióp zsidók eredete homályos; úgy tartják, ők a babiloni fogságból való menekülés során szétszóródott tizenkét izraeli törzs egyike. Ma csak pár ezren élnek az országban, Wollekában egyetlen asszony, aki elég gyatra minőségű, ám dekoratív kerámiatárgyakat készít. (folyt köv. ►)
