Togo, Benin, Burkina Faso, 2009
Porto Novo egy jókora lagúnató, a Nokwe keleti partján fekszik. Motoros csónakokkal tesszük meg a másfél órás utat Ganviébe, mely egy kb. 25 ezer lakosú cölöpváros. Nagyeszű csónakosunk elfelejtett feltankolni, mert úgy félúton rájött, hogy ennyi üzemanyaggal nem érünk át, a biztos. Még szerencse, hogy két csónakkal jöttünk, így út közben vételeztünk kicsit a másikból. Ettől teljesen függetlenül, alighanem a csónaktest kialakítása miatt, a legkisebb hullámnál is úgy spriccelt be a víz, hogy alaposan eláztunk. A város ősét a XVII. században hozta létre a tofinu népcsoport. Erre a mocsárvidékre menekültek a fon rabszolgavadászok elől, akiknek a vallása tiltotta, hogy a vízre merészkedjenek. Jól sejtik, a rabszolgavadászok nem európaiak voltak. Eszük ágában sem volt rabszolgák után kajtatni a vadonban, megtették helyettük a helyi királyok (emberei), akik saját népüket adták el évszázadokon át az európaiaknak, de ennél borzalmasabb dolgokat is műveltek. Ganvié lakói nagyrészt halászatból élnek; rongyos vitorlájú csónakokon járják a vízi jácinttal helyenként sűrűn benőtt tavat, a zsákmánnyal pedig a szárazföldiekkel kereskednek. Amúgy a fél világ tavait a vízi jácint fogja tönkretenni. Dél-Amerikából származik, de szinte mindenütt láttam Afrika és Ázsia trópusi vidékein. Olyan agresszíven tenyészik, hogy egyre nagyobb vízfelületeket borít el.
Hej, halászok, halászok...
Változatok cölöpkunyhóra
Mi ebben laktunk
Akárcsak Délkelet-Ázsiában, itt is van „úszó piac”. A lakóépületek tikfa- vagy betoncölöpökön állnak, látszólag készen arra, hogy beboruljanak a vízbe; falaik nádból vagy bádogból készültek. Mi valami jobbfajtában kapunk szállást, még tusoló is van. Vacsora után megérkezik a bokono, a jövendőmondó. Szertartásosan leül egy szőnyegre – vele szemben a jövőjére kíváncsi alany, aki elmondja, mire kíváncsi –, majd kagylókból, gyöngyökből álló füzérét mintegy véletlenszerűen a szőnyegre ejti és a mütyürök elrendeződéséből jósol. Természetesen pénzért. Volt a társaságunkban vagy öt-hat utastárs, aki kipróbálta. Egy kissrác közben videóról tévét nézett.
Piacolás a vízen
Jövendőmondás
Esti mese videóról
Utolsó komfortos napunkat Bohiconban töltjük. A szállodában saját szakácsunk készíti az ebédet: egy egész barrakudát megsütött. Mivel tengeri hal, nyilván még a fővárosban szerezte be. Tizenöten se bírtunk vele, bár finom. Közben Noah eligazítást tart a következőkben ránk váró megpróbáltatásokról. Korábban említettem a közös ivóvízbeszerzés lehetőségét. Mivel hárman nem szálltunk be, bátorkodtam megkérdezni, hogy útközben lesz-e módunk palackozott vizet venni. Nem tudom garantálni – válaszolta Noah. Erre én: ha az általad említett 30 ezer CFA-t (kb. 14 ezer forint) mindenki befizeti, annyi vizet vehetünk, hogy akár egy olimpiai úszómedencét is feltölthetnénk. Ekkor tört ki a botrány. Noah halálosan megsértődött. Hogy én azzal gyanúsítom, hogy saját zsebre dolgozik, hogy ilyesmi ővele még sosem fordult elő… Nos, velem sem. Így egy túravezető akkor se viselkedhet, ha az utasai fát vágnak a hátán. Aznap nem szólt hozzám, tüntetően elfordult, amikor magyarázni próbáltam a semmit. Aztán reggel, medveöleléssel, szépen kibékültünk. Utóbb sokat beszélgettünk, időnként úgy-ahogy tarjuk a kapcsolatot a Facebookon. Nyolcgyermekes, szegény falusi családból származik; úgy mehetett egyetemre, hogy egy jómódú rokona neki és egyik fivérének fizette a tanulmányait. A többi testvér azóta is kunyhólakó. Két gyereke van, rendes házban lakik Loméban, anyanyelvi szinten beszél egy-két helyi nyelven kívül franciául (ha nem is párizsi akcentussal), továbbá túránk nyelvén, angolul is folyékonyan. Kiejtését úgy tessék elképzelni, mint Fekete Pákó magyarját; néha fogalmam se volt, mit beszél. Egy alkalommal isten háta mögötti falusi iskolában magyarázott és sűrűn esett ki a száján a „csicser” szó. De így! A kontextusból kihámoztam, hogy ez csak a teacher (=tanár, ejtsd kb. tícsör) lehet. Imádott továbbá esténként minimum egyórás előadásokat tartani (és mindig vacsora előtt) a vuduról, amit idővel már mindenki rohadtul unt, de illendőségből végighallgattuk. Mellesleg palackozott vizet legalább egy helyen mindennap vehettünk és kötve hiszem, hogy ne tudta volna, hiszen tucatszor járta végig ezt az utat. Nota bene, a másfél literes palack sehol sem került többe 500 CFA-nál, többnyire jóval olcsóbban is megvehettük. A végén egy tízezrest bedobtam a közösbe, látva, hogy az összeg egy részét jótékonysági célokra fordítja. Eszembe se jutott, hogy le akarja nyúlni.
Ilyen a barrakuda megsütve
Noah nyugat-afrikai reggelivel kínál bennünket
Találkoztunk egy „igazi” királlyal. Ketou-ban székel, ő a jorubák, e főleg Nigériában élő nagy népcsoport uralkodója, vagyis az oba. „Palotája” egyszerű, földszintes épület, előtte kissrácok rúgják a labdát a porban. Az előcsarnokban fogad bennünket, letelepszik a trónjára, mi pedig, ahogy az illem kívánja, térdre borulunk előtte. Ilyesmit se tettem még. Mindenki feltehet neki egy kérdést, amire semmitmondó válaszokat kapunk, majd sorban fényképezkedhetünk vele. Annyit azért sikerül kihámozni, hogy bár népe körében nagy tiszteletnek örvend, semmiféle politikai szerepe nincs a Benini Köztársaságban. Az audiencia közben mezítlábas „miniszterei” ott ülnek körülötte, bóbiskolnak, vagy a töküket vakargatják. A fogadásért természetesen Noah fizetett a közösből. Ilyen ma egy király Beninben.
A benini jorubák királya és én
A "palota"
Bohiconban megnézzük az Egun maszkos táncot, amit valószínűleg ismét csak a kedvünkért mutattak be – az utca közepén. A maszkokhoz földig érő díszes ruházat is jár, mely alól viselői vagy nem láttak ki, vagy csak úgy tettek, mert ahogy a táncosok pörögtek-forogtak, egy-egy segítő terelgette őket bottal, nehogy a bámészkodókhoz érjenek. A helyiek szerint, ha egy egun hozzáér valakihez, az nyomban holtan esik össze. A maszkok és a tánc az elhunytak szellemét idézik.
Egun tánc
Ők is nézik - nyugat-afrikai jellegzetes viseletben, ez a dashiki
A város még a francia időkben épült. Jórészt burkolatlan utcáin korcsolyázni lehet az eső áztatta vörös, agyagos földön. Itt-ott zavaros üzemanyagot árulnak eredetileg márkás szeszeknek készült üvegekből, odébb egy asszony a házuk előtt jókora üstben fehér masszát kavargat. Ez a nyugat-afrikai alapélelmiszer, a fufu. Maniókából vagy hasonló gumókból készül. A gumókat lereszelik, vízben megfőzik, péppé zúzzák, fogyasztáskor kis golyóbisokat formálnak belőle és valamilyen szószba mártogatják; az egész család közös edényből. Ezt eszi sok tízmillió fekete-afrikai, nap mint nap. Húsféle legföljebb ünnepnapokon kerül az asztalra, bár asztal sincs. A manióka vésztartalék is. Ha elfogy a köles, a leggyakoribb gabona, ott vannak a jókora gumók, melyek, ha nem szedik ki a földből, sokáig elállnak.
Bohicon utcáin
Hol tankoljunk?
Készül a fufu (vagy valami hasonló)
Ismerős Önöknek a Dahomey név? Amikor még iskolába jártam, Benin ezen a néven szerepelt a térképeken, egészen 1975-ig, amikor átkeresztelték. Etnikailag semleges nevet akartak, ezért esett a választás a Guineai-öböl egyik partközeli szakaszára. Dahomey jelentős királyság volt Nyugat-Afrikában; a XVII. század közepétől vált erős, központosított hatalommá, a fon etnikum révén. A XX. század kezdetéig 12 király váltotta egymást és székvárosukban, Abomeyben hatalmas területű palotát építettek. Magas földfalai mintegy 10 kilométer hosszan fogták körbe a 12, egymás mellé épült palotát (merthogy az utód király nem költözött elődei helyére) magában foglaló királyi várost, ahol egykoron nyolcezren is éltek. A megmaradt paloták falait domborművek díszítik, melyek – írás híján – a fon nép (hős)tetteinek dokumentációi. Ismételten hangsúlyozom, hogy lelki szemeik előtt ne reneszánsz kastélyok, vagy barokkos pompájú építmények jelenjenek meg; inkább talán barakkokra hajaznak. Az alapító király alapelve az volt, hogy a királyságnak mindig növekednie kell, és ezt utódai igyekeztek is megvalósítani. Némely király négyezres háremet is fenntartott, s részben közülük kerültek ki a nevezetes amazon hadsereg tagjai is. Morbid szokásnak számított, hogy az elhunyt királyok emlékére több száz, időnként több ezer embert is feláldoztak. Láttunk trónust, amit emberi koponyák díszítettek; mutattak épületet, amihez (rab)szolgák vére szolgáltatta a kötőanyagot. A rabszolgatartást és vadászatot a helyiek maguk is gyakorolták, miként az örökös háborúskodást is. Nem mentség Európa számára, de afrikai testvéreink a fehérekéhez hasonló kéjjel gyilkolták egymást, csak a múltban nyíllal és dárdával tették, manapság meg géppisztollyal. 1894-ben Franciaország megtámadta és gyarmatává tette Dahomeyt, melynek utolsó királya felgyújtatta Abomeyt, saját kezűleg vágta át anyja torkát, és mivel akkoriban a 41 valamiért bűvös számnak számított, 41 szolgáját rituálisan kivégezte. Az ország 1961-ben vált függetlenné.
Abomey királyi palotája (ma múzeum)
Amikor már azt hinnénk, vége a borzalmaknak, elérkezünk a vudu legszentebb nyugat-afrikai zarándokhelyéhez, a Savalou szentélyhez. Képzeljenek el egy erdei tisztást az út mentén, ahol azonnal rettenetes bűz csapja meg az orrunkat. A zarándokok kis farudacskákat döfnek a földbe, ezeken át közvetítik imáikat az isteneiknek. Ha kívánságaik valóra válnak, áldozatot mutatnak be. A tisztás közepén egy szalagokkal, véres gyolcsokkal díszített facsonk áll, amit egy jókora kupac vesz körbe. Közelebbről kiderül, hogy a kupac tollakból, állati csontokból, vérből, pálmaolajból cementálódott össze – innen ered a penetráns szag, meg az égő olajtól. Egy férfi éppen egy kis kecske és egy tyúk rituális feláldozásához készülődik hatalmas késével; visszamenekülök a mikrobuszba, kis híján rókázok. Amúgy ne higgyék, hogy csak afféle egyszerű emberek járnak ide. A jobbfajta kocsimárkákból azt veszem le, hogy jómódú városiak, sőt külföldiek is járnak ide. A vudu kozmológia központjai a földet uraló szellemek és egyéb isteni lények, melyek hierarchikus sorrendben kormányozzák a természetet éppúgy, mint az emberi társadalmakat, de megvannak a szellemei a folyóknak, a fáknak, a köveknek éppúgy, mint az egyes törzseknek, népeknek is. Egy teremtő istenben hisznek, akinek, számtalan, szintén isteni rangú segítője, közvetítője van, épp ezért vált a vudu több katolicizált latin-amerikai országban kompatibilis vallássá. Hisznek továbbá abban is, hogy a holtak szellemei az élők mellett léteznek.
Vudu szertartás
És ezen a napon kezdődött meg ötnapos sátrazásunk is, melynek borzalmairól, illetve furcsaságairól a következő részekben írok. Meg arról is, miért adtam ezt a címet ennek a fejezetnek.
Előző rész itt, még előzőbbek az Archívumban
Kérem olvasóimat, ha azonnal értesítést szeretnének kapni újabb részek megjelenéséről, kedveljék az alábbi oldalt a Facebookon. (Meg amúgy is.)
https://www.facebook.com/Nemethgeza11bloghu/
