HAWAII , 2009
És most jön, ami még nem volt: láva testközelből. Csónakunk, 24 fővel, elvileg ötkor indult. Elég sokat veszkődtünk, mire az öblöt megtaláltuk a jelöletlen, ám számtalan kis parti út szövevényében, de háromnegyedre csak-csak odaértünk. Előbb még körülnézünk a partvidéken, és nem hiszünk a szemünknek. Itt építkeznek! A puszta lávamezőn, amit már kis páfrányok tarkítanak, parcellákat tűztek ki, és néhány elvetemült alak szép nagy lakóházakat épít. Hevenyészett utak már vannak, víz is, villany is, de fogalmam sincs, hogyan oldják meg például a szennyvízelvezetést. Milyen lehet lávamezőn élni? Az bizonyos, az itteniekhez hasonló szépségű fonatos- vagy kötéllávákat talán sehol másutt nem látni a földön, ám kötve hiszem, hogy a letelepülőket ez vonzza.
Építkezés a lávamezőn
Ugye mondtam, hogy szépek a kötéllávák
Keressük a csónakot, ám az ott tébláboló népség azt mondja, már elment. Jól nézünk ki… Ámde azonnal akad egy kisvállalkozó, aki elég méretes motorcsónakján bejelentkezik, hogy négyünket kivisz az óceánra, ráadásul amannál jóval olcsóbban. Egy órát hasítjuk a vizet a part közelében, mire feltűnik az első pirosság. Hat körül már szürkül, jól elválik a tüzes massza a koromfekete háttértől. Aztán még egy, még egy, összesen vagy hat-hét kifolyás, nagyjából egy kilométeres szakaszon. Csónakosunk nem szívbajos, ahol lehet, akár öt méterre is megközelíti a lávát, mely sisteregve, pöfögve, bugyogva csorog, vagy éppen spriccel bele az óceánba. A nagyobb csónakból, mely cserbenhagyott bennünket és most ott kavar a közelünkben, a sok utas miatt aligha élvezhettünk volna ilyen látványt, ez a kisebb viszont erősen billeg, úgyhogy nem könnyű élesen fotózni, de a kb. 50 lövésből azért így is akad néhány használható. Alig érezzük a forróságot, a tengervíz sem különösebben meleg (ab ovo elég meleg), pedig a láva hőmérséklete még itt is lehet úgy 800 fok. Hawaii lávái amúgy is igen forróak, a valaha volt legmagasabb lávahőmérsékletet a Kilauea Iki kitörésekor mérték, 1200 fokot. Néha egy fuvallat kénszagú felhővel borítja be a környéket, ilyenkor csónakosunk kissé odébb megy. A látvány, a hangok, a színek káprázata elnyomja amúgy sem túl erős félelemérzetünket, nem tudom, mit kellett úgy majréztatni a népet a parton; teljes biztonságban érezzük magunkat, sőt, meg merem kockáztatni, boldogan hagytuk el másnap reggel a Nagy-szigetet. Boldogan, hiszen megvan, láttuk, szemünkkel megsimogattuk, és ez semmihez sem fogható csoda.
Megérkeztünk!
Dől a hegy leve
Azt nem úgy kell elképzelni, hogy több száz méteres lávaárak rohannak lefelé a Kilauea lejtőin. Ilyen is előfordul néhanap, de most nem néhanap van. A kráterből kilépő láva, ha nem kap elég utánpótlást, szinte azonnal bekérgeződik és e kéreg alatt, kis alagutakban folyik le végig a tengerig. Ezek a „csövek” helyenként és időnként felnyílnak, ott látható is lenne a láva, ha most éppen a helikopteren ülnénk. Ilyen helyeken szoktak a kutatók olvadékmintákat venni. Kérdezhetik, miért nem mentünk el gyalog a Puu Oo-hoz, az aktív kráterhez. Nos, azért, mert sok órás gyaloglással érhető el, igen nehezen járható lávafelszínen, másrészt az aztán tényleg veszélyes. A lávakéreg helyenként igen vékony, könnyen beszakadhat, akkor aztán vagy megsülnénk, ha éppen olvadék folyik el alatta, vagy összevissza törnénk magunkat egy-egy lyukban.
Konából honolului mandinerrel repülünk át Maui szigetére, amit kivételesen nem bánunk, mert a látvány pazar: a hatalmas város, keleti végében a rég kialudt Diamond Head vulkánnal, aztán Molokai lapos szigete, a távolban a Nagy-sziget felhőből kibúvó két óriás pajzsvulkánja, a 4205 méter magas Mauna Kea (Fehér hegy – a hósapkája miatt) és testvére, a Mauna Loa (Hosszú hegy – 4170 méter), majd Maui roppant meredek partjai. Mauit két vulkán építi fel, de ezek csak később gyógyultak össze egy szigetté; a köztük levő, eróziójuk során létrejött lapályon van a reptérnek is helyet adó húszezres, hipermarketek, középületek tucatjaival megpakolt Kahuluival teljesen egybeépült Wailuku, ahol szállást találunk a Banana nevezetű youth hostelben. Elég ótvar hely, igaz, nem „lakni” jöttünk Mauira. Amúgy kb. 100 méterre van a Northshore nevű hasonló intézménytől, ahol annak idején, 1990-ben laktam. Azóta vagy teljesen kiesett minden, vagy nagyon átépült a város, de semmire sem ismertem rá. Az igazi szálláshely-eldorádó amúgy a keleti szigetfél nyugati partvidékén van, tele fantáziátlan küllemű apartmanhotelek tucatjaival, melynek lakásait, stúdióit minimum egy hétre, de inkább többre veszik ki a hosszabb nyaralásra érkező családok. A strand pocsék és büdös, nem is értem, mit szeretnek ezen az emberek.
Honolulu a levegőből
A Diamond Head
Molokai majdnem egészen ráfért a képre
A Nagy-sziget két óriása: balra a Mauna Kea, jobbra a Mauna Loa
A reptéren újabb kocsit bérlünk (megint Chevy), másnap reggel már irány a Haleakala 3000 méter fölé emelkedő csúcsa. Annak idején majd megvett az isten hidege, most egy szál pólóban sétálgatunk, élvezzük az óriási (amúgy erózió által kikotort) kráter és színes salakkúpjai látványát, no meg a csúcsrégió fő attrakcióit az ezüstkard nevezetű növények látványát. Csak itt él, igazi életbajnok, ahogy ezüstös szőröcskéivel védekezik a hideg és az erős UV-sugárzás ellen. Évekbe telik, mire virágot hoz, aztán elpusztul. Virágzó példányt ugyan nem láttunk, egy épp elvirágzottat, vagyis haldoklót igen. Lefelé jövet viszont sikerült megtalálnom azt a botanikus kertet, ahol 1990-ben már jártam. A növénytan nem az erősségem, ám ettől a virágokat még szerethetem. A zömük nem endemikus, de kit érdekel; ennyi proteafélét még sehol sem láttam, ráadásul időközben beszereztek két nene ludat is. Ez a madárfaj viszont kizárólag Hawaiin él. Hajdan, a szigetcsoport felfedezése idején még nagy számban népesítették be a szigeteket, ám a behurcolt ragadozók annyit elpusztítottak, hogy az 50-s évek elejére alig 30 példányuk maradt fenn. Azóta a szigorú védelemnek és a szaporító programnak köszönhetően a vadon élő populációt sikerült 1000 közelébe feltornászni, de különféle állatkertekben, vadasparkokban szerte a világon mintegy 2000 példányuk él. Érdekes, hogy elvileg röpképtelennek tartják őket számon, de vannak egyedek, amelyek elég szépen repülnek. (Végtére is Márton lúd is megtanult a Nils Holgerssonban.)
A Haleakala krátere
... és benne az egyik salakkúp
Ezüstkard
Élvezkedés a botanikuskertben
Ilyen a nene lúd
Maui partvidéki útjain sokat javítottak azóta, de még nem eleget. Az északi út több száz kanyarjával, 50 egysávos hídjával még pazar parti panorámával együtt is kis rémálom, viszont remek szörfterep annak, aki ezért jön ide. A Haleakalától délre futó út még mindig elég pocsék, viszont az út menti sziklafalakat a szó szoros értelmében sokhelyütt becsomagolták óriási dróthálókkal, így védekezve az omlások ellen. Kis híján kifogy a benzinünk, mire elérjük a keleti partot, Hanát. Érdekes, valahogy szebbre emlékeztem. Egyetlen étterme van, az étlapon kizárólag burgerek, igaz, sokféle néven. A mosdóban a kagyló fölött felirat, mellyel tengernyi pontban kezet mosni (!) tanítják a dolgozókat. Amerikában a közhiedelemmel ellentétben igen jókat lehet enni, nem csak a fast food moslékát. A hiper- és szupermarketek sarkában árulnak főtt ételt a világ minden konyhájáról, nem beszélve a food courtokról, ahol a teljes nemzetközi ételválaszték felvonul, ráadásul olcsón. És az amerikaiak esznek. A helyzet kissé a Római Birodalom végnapjaira emlékeztet, csak míg az ókoriak legalább kirókázták, hogy még több férjen, az amerikaiak megemésztik, ha már egyszer lenyelték. Soha sehol ennyi rusnya kövér, zsíros, remegő hájas embert nem láttam. De mit kell csodálkozni, az adagok gigantikusak, a legkisebb üdítős pohár félliteres, de ilyet rajtunk kívül senki sem választ. Az amúgy is torokkaparóan hideg italnak megágyaznak fél kiló jéggel, amit aztán szó szerint elropogtatnak. Nem tudom, itt talán egy mutáns faj van születőben, de ha ők viszik tovább az emberiség génállományát, akkor nekünk annyi. Utóbb Honoluluban egy kis étteremben feltűnt egy igen termetes lány, a kajával már végzett, olvasgatott. Másnap este láttuk Waikiki főutcáján, kezében nagy papírpohár, nyilván kibélelve valami töménnyel, mert menni alig bírt, úgy tántorgott. Gondoljuk meg, eljön Hawaiira egy csomó pénzért, zabál, vedel, a strandra nyilván ki se mer menni, hogy nézne ki a szerencsétlen fürdőruhában. Egy maui étteremben láttunk egy négyfős családot, jöttek estebédre, persze, hamburgerre. Együtt nyomhattak minimum fél tonnát. Apu alig fért el az asztalnál, de amikor hozták az ételt, szétvetett lábakkal, óriásira tátott szájjal nekiveselkedett és falt… Látniuk kellett volna, de jobb, hogy nem látták.
Amerikai szépség
Látnivalók Maui partjainál
Lahaina Maui nyugati partvidékének üdülőnegyede. Itt is jártam akkor, az egészből csak egy parkban álló gigantikus banyanfára emlékszem, meg a töméntelen giccs-ajándék-boltra. Az amerikaiak láthatóan imádják az ilyesmit; alig két hét múlva karácsony, de a családi házak már teljes pompában állnak mindenütt, kerti törpére hajazó Mikulásokkal és hasonló szörnyűségekkel díszítve.
Közeleg a karácsony
Gigamikulás Honoluluban
De ha már itt járunk, menjünk ki csónakkal bálnanézőbe, amire akkor nem telt. Itt telelnek azok a hosszúszárnyú bálnák, melyek amúgy Alaszka partjai közelében élnek és táplálkoznak (csak ott, emitt meg böjtölnek). Félórán belül felbukkan az első, aztán még kettő (meg fél tucat bálnaleső motorcsónak). Egész közel jönnek, iszonyú monstrumok, egy farkcsapással kihajíthatnának bennünket a partra. Akkor a legszebbek, amikor farokúszójukat az égnek dobva kecsesen alámerülnek. A csúcs viszont az lenne, ha a levegőbe dobálnák magukat, ahogy a filmekben is látni. És meg is teszik. A baj az, hogy sosem tudhatjuk, hol bukkannak elő a vízből, ezért e tornamutatvány fotózásához vagy sok idő, vagy sok szerencse kell. Nekem egyik sem volt. Láttam repülő bálnát, ám ami a fotót illeti, ebből a produkcióból csak három csobbanást sikerült elkapnom.
Alábukás
Repülő bálna helyett csobbanás
Maradék három napunk Oahu szigetén. Meglepően olcsón találunk apartmant Honolulu híres strandnegyedében, Waikikin, úgy 150 méterre a víztől. És igen… pont mellettünk áll az a hostel, ahol annak idején 12 dollárért laktam, negyedmagammal. Most 90-et fizettünk ketten, hát, ezt is megértem. Ebbe, persze, belejátszott a válság, és az, hogy még nem jött meg a karácsonyi vendéghullám (ha ugyan megjön), úgyhogy a környék összes hatalmas, gettószerű hoteljének szobái, a sötét ablakokból ítélve, 80 százalékban kongtak az ürességtől. Honolulu világvárosnak tűnik (bár csak alig 400 ezren lakják az 1,3 millió hawaiiból) felhőkarcolóival, hatalmas gépkocsiforgalmával. Sok időt nem is töltünk itt, inkább körbeautózzuk (most egy Subaruval) Oahu szigetét. Már Mauinál is jobban kikezdte az erózió, de ettől szépek közel függőleges, mélyen barázdált sziklafalai. Tömérdek kisebb stand várja szörfözőket … meg a hajléktalanokat. Olyan kis bódévárosokat látni helyenként, mint a harmadik világban, csak itt minden kalyiba előtt áll egy félroncs autó.
Honolului szállásunk, mellette a kisebbikben laktam 1990-ben
Szinte minden hotel kongott az ürességtől
Honolulu külvárosa
Oahu erózió marta hegyoldalai
Ez is Hawaii - egy hajléktalantábor
És persze itt van Waikiki híres strandja, tömérdek üzlettel, étkezdével, hotellel… és japánnal. Annak idején egyetlen bikinis japán csajt se láttam a homokon, mostanra már ledérebbek lettek, bár ezzel nem feltétlenül fokozzák a férfiaknak nyújtott esztétikai élményt. Este a sétányon megpillantok egy japán lányt, 30 fokos melegben, bundabéléses csizmában, miniszoknyában. Aztán még egyet és újabbakat. Az üzletek kirakatában is ott sorakoznak a csizmák. Nyilván van rá igény.
Waikiki Beach
Csizmában a trópusokon
Tessék: japán lányok bikiniben
S hogy miért lett a cím „újratöltve”? Még odakinn jutott eszembe, aztán rájöttem, hogy mivel a Mátrix (II) óta már mindent „újratöltenek”, elég közhelyes. De meghagytam. Nekem sok jelentése volt itt Hawaiin, és remélem, mindez az olvasónak is átjött. (Vége)
Kérem olvasóimat, ha azonnal értesítést szeretnének kapni újabb részek megjelenéséről, kedveljék az alábbi oldalt a Facebookon. (Meg amúgy is.)
https://www.facebook.com/Nemethgeza11bloghu/