HTML

Utas és Világ

Egy blog azoknak, akiket érdekel a világ és mindaz, ami bennünket, embereket összeköt és elválaszt

Friss topikok

Címkék

Abomey (1) Addisz-Abeba (1) Akakusz (1) Albánia (1) Albuquerque (1) Aleppo (1) állatvásár (1) Altiplano (1) Amarula (1) Amundsen (1) anasazi (1) Andok (1) Angel (1) Angkor (1) Annapurna (1) Antarktisz (2) Antilop-kanyon (1) Ararát (1) Arches (1) árvíz (1) Asszad (1) atombomba (2) Avacsinszkij (1) ayurvéda (1) Azori-szigetek (1) azték (1) A világ közepe (1) Bacardi (1) Bahariya (1) baleset (1) bálna (1) Bangkok (1) Barentsburg (1) Batumi (1) bazár (1) Beagle (1) Beagle-csatorna (1) bélyeg (1) Benin (3) berber (1) Bering (1) betegség (2) bifurkáció (1) bódéváros (1) bódhi fa (1) bolhapiac (1) Bolivar (1) borjadzás (1) Borneó (1) Borobudur (1) Botafogo (1) Bryce (1) Buddha (1) buddhizmus (1) Budweiser (1) Buenos Aires (2) Burkina Faso (1) Burma (3) Bwindi (1) Cancún (1) Canyon de Chelly (1) Cao Dai (1) Capitol Reef (1) Castro (1) Cerro Torre (1) Chamarel (1) Chamula (2) Chávez (1) Che Guevara (1) Chiapas (1) Chichén Itzá (1) Chitwan (1) citromos sör (1) cölöpfalu (1) Colorado (2) Coober Pedy (1) Copacabana (1) Corcovado (1) Córdoba (1) cseresznyevirágzás (1) cukornád (1) Cukorsüveg (2) curry (1) Damaszkusz (1) Darwin (1) datolya (1) Da Nang (1) delta (1) dia (1) diabáz (1) Diamond Head (1) Dian Fossey (1) dodó (1) dogon (2) durian (1) dzsambija (1) Dzselada pávián (1) Egyiptom (1) elefántmenhely (1) elefántteknős (1) Entebbe (1) esőerdő (1) esti piac (1) eszkimó (2) Etióp-magasföld (1) Etiópia (2) etióp ábécé (1) Everest (1) evőpálcika (1) ezüstkard (1) fétis (1) fez (1) Fitz Roy (1) fjord (1) flamingó (1) fóka (1) földrengés (1) fotózás (1) fregattmadár (1) Fudzsi (1) fügekaktusz (1) függőágy (1) fulani (1) füstölőpálcika (1) Galápagos (1) garnélarák (1) Garni (1) gaviál (1) Gejzírek völgye (1) Ghamames (1) Ginza (1) gleccser (2) Glen Canyon (1) Gonder (1) gorilla (1) gránátalma (1) Grand Canyon (1) Gran Sabana (1) Greyhound (1) grizzly (1) Grönland (4) Grúzia (1) gurka (1) gyorsétterem (1) hacsapuri (1) Hacsiko (1) Hailé Szelasszié (2) Halál-völgy (1) Haleakala (1) Halemaumau (1) halfarkas (1) Halon-öböl (1) Halong-öböl (1) halottégetés (1) halpiac (2) halszósz (1) Hama (2) Hamed (1) Hanoi (1) Havanna (2) Hawaii (3) hegyi gorilla (1) helikopter (1) Hilo (2) Himalája (1) Himedzsi (1) hindu (1) Hirosima (1) hőguta (1) Hoi An (1) Homsz (1) Honolulu (2) Hoover-gát (1) Ho Chi Minh (1) Hué (1) Humboldt (1) idegenvezető (1) időzóna (1) Iguacu (1) Illatos folyó (1) ima (1) Indonézia (1) Inle-tó (2) internet (1) Ipanema (1) Irrawaddy (1) ír kávé (1) iszapfortyogó (1) iszlám (1) Izland (1) jackfruit (1) japán konyha (1) japán WC (1) Jáva (1) jegesmedve (2) jéghegy (3) jégtakaró (1) Jemen (1) Jereván (1) Jimmy Angel (1) John Lennon (1) joruba (1) José Martí (1) jövendőmondó (1) Júda oroszlánja (1) jurta (1) kajmán (1) kaldera (1) Kamcsatka (3) Kampala (2) Kandovan (1) Kandy (1) Kappadókia (1) Karimszkij (1) karszt (1) Katmandu (1) Kaukázus (1) kávé (1) Kazbek (1) kefir (1) Kék-Nílus (2) kéklábú szula (1) kénkiválás (1) kígyópálinka (1) Kilauea (2) Kilauea Iki (1) kínai konyha (1) Kiotó (1) Kipling (1) kirablás (1) Kőedény síkság (1) koldus (1) kölessör (1) kolostor (1) Kona (2) Korán (1) korjak (1) kötélláva (1) Krak de Chevaliers (1) kráter (1) krikett (1) krill (1) Kuba (1) Kukulkán (1) kultúrsokk (1) kumari (1) kumisz (1) kvász (1) labdapálya (1) Lalibela (1) lao-lao (1) Laosz (2) Las Vegas (1) láva (2) lávaalagút (1) lávafolyás (1) lazac (1) La Paz (1) legészakibb templom (1) legészakibb Lenin (1) Lenin (1) Leningrád (1) levélvágó hangya (1) Livingstone (1) lobélia (1) lombkokona (1) Lomé (1) Longyearbyen (1) Luang Prabang (1) Lyubov Orlova (1) madárpiac (1) magassági betegség (1) Mahéburg (1) maja (1) makadámia dió (1) malária (1) Mali (1) Mandalay (1) Maracana (1) Márquez (1) maté (1) Matmata (1) Maui (1) Mauna Kea (2) Mauna Loa (2) Mauna Ulu (1) Mauritius (1) mauzóleum (1) mecset (1) medresze (1) Megváltó Krisztus (1) méhkasházak (1) Mekka (1) Mekong (1) Mekong-delta (1) Mesa Verde (2) Mesztia (1) méterrendszer (1) Mexikó (1) mezcal (1) Mianmar (1) MIG (1) Miss India (1) miszó (1) Mohamed (1) Moher sziklái (1) mojito (1) mokka (1) Molokai (1) molokán (1) Monteverde (1) Moreno-gleccser (1) muzulmán temető (1) My Lai (1) Nagaszaki (1) Nagy-sziget (1) nat (1) nene lúd (1) Nepál (1) newar (1) nikáb (1) Nílus (1) Nordenskjöld (1) noria (1) nummulitesz (1) nyomtáv (1) Oahu (1) oázis (1) Ofra Haza (1) Ohia lehua (1) olmék (1) olvadékvíz (1) Omajjád (1) onszen (1) orangután (1) Orinoco (2) örök fagy (1) Orontesz (1) oroszlán (1) oroszlánfóka (1) ORWO (1) padaung (1) páfrány (1) pagoda (2) pahoehoe (1) pakkjég (1) Palenque (1) pálmabor (1) Palmira (1) Pantanal (1) Paraty (1) Patagónia (1) periglaciális (1) permafrost (1) pingo (1) pingvin (2) piramis (1) Piton de la Fournaise (1) Playa del Carmen (1) Pokhara (1) poligonális tundra (1) Popa-hegy (1) pörölycápa (1) Porto Novo (1) portré (1) Powell-tó (1) Practica (1) Protea (1) púpos bálna (1) Pyramiden (1) qat (1) rablás (1) Rafflesia (1) ramadan (2) Rangun (1) rénszarvas (3) Réunion (2) Rio de Janeiro (1) rizs (1) rizspálinka (1) Roland Garros (1) Rusztaveli (1) ryokan (1) Saigon (1) Santa Fe (1) Santiago de Cuba (1) San Cristóbal (1) saslik (1) séga (1) Serengeti (1) Sevilla (1) Shackleton (1) Shibam (1) Sibuja (1) Simien (1) Sindzsuku (1) sinkanszen (1) Siratófal (1) sivatagi rózsa (1) Siwa (1) skanzen (1) sombrero (1) Spitzbergák (3) Srí Lanka (1) St-Denis (1) Svalbard (1) Svalbard-egyezmény (1) Szahara (4) szaké (2) szakura (1) szalmakalap (1) szamovár (1) szamurájkard (1) szánhúzó kutya (1) szárong (1) szegénység (2) Szentpétervár (1) szerzetes (2) Szevan (1) szikh (1) sziklarajzok (1) színes földek (1) Szíria (2) szivar (1) szolfatára (1) Sztálin (1) sztúpa (2) szuahéli (1) szúnyog (1) szuvenír (2) talajfolyás (1) tamil (1) Tana-tó (2) Taos (1) Taos pueblo (1) tatami (1) tavaszi tekercs (1) Tbiliszi (1) tea (1) teázó (1) temetés (1) templom (1) tepui (1) tequila (1) természetfotó (1) tévé (1) tevetej (1) Togo (2) Tokió (2) Tolbacsik (1) Tonlé Sap (2) toradzsa (2) tuareg (2) tukán (1) tundra (1) Tűzföld (1) tűzhangya (1) Uganda (2) Új-Zéland (1) újgyarmatosítás (1) újság (1) uro (1) Ushuaia (1) úszó piac (2) Utah (1) utcagyerek (1) vályog (1) vályogkunyhó (1) Varig (1) Venezuela (1) Vientiane (1) Vietnam (1) vietnami háború (1) viking (1) Viktória-tó (1) Virunga (1) víziló (1) vízipipa (1) vudu (3) Vulcano (1) vulkán (1) Waikiki (1) Weddell-fóka (1) White Sands (1) Yazd (1) Yogjakarta (1) Yucatán (1) Zapata (1) Zenit (1) Zion (1) zsiráfnyakú nő (1) Címkefelhő

HTML doboz

Az út vége - 9. fejezet - Búcsú Amerikától, 2. rész

2020.10.15. 17:25 Németh Géza

2012_0628us220155.JPG

Miközben rátértünk a St. Helens felé vezető útra, az idő nem sok jót ígért, de azért reménykedtünk. Az 1980-as kitörése óta immár legendássá vált vulkánt 1990-ben egy seattle-i magyar-amerikai srác jóvoltából már volt szerencsém a levegőből látni. Olyan volt, mint egy holdbéli táj, szürke, élettelen. Most megpróbálkoznánk egy helikoptertúrával. Csakhamar kiderül, hogy a felhős idő miatt a gépek most éppen nem repülnek be a kráter fölé, csupán a tőle északra elnyúló pusztítási terület fölé. Azt meg amúgy is látjuk a Johnston Ridge Obszervatórium teraszáról. A gerinc és az intézmény arról a fiatal geológusról, David Johnstonról kapta a nevét, aki a hegytől mintegy 10 kilométerre figyelte az eseményeket azon a tragikus május 18-ai reggelen is. Rádión még jelentette kollégáinak, hogy „Vancouver, Vancouver, ez az!”, aztán egy piroklaszt-ár (izzó gázokból és törmelékből álló lezúduló felhő) elsöpörte. Tetemét sosem találták meg. Közben eszembe jutott, vajon akkoriban mikor, hogyan jutott el hozzánk a kitörés híre. Már a Természet Világánál dolgoztam, bőséggel jártak külföldi, főként nyugati heti- és havilapok is a szerkesztőségbe (bizony, jártak, bezzeg a rendszerváltozás után röviddel már egy darab sem), az angol New Scientist (hetilap) egészen bizonyosan nagyon hamar írt róla, de egyáltalán nem emlékszem arra, hogy itthoni rádióban, tévében, napilapokban mikor mi jelent meg róla. 

sthelenskrater.jpg

                        Ilyennek láttam a vulkán kráterét kisgépről 1990-ben...

spiritlake1.JPG

                 ... és a kidöntött fatörzsek ezreivel borított Spirit-tavat

    A gerincen, miként a törmelékben keletkezett vízmosta barázdákban és környékükön szépen sarjad az új növényi élet, bár a kitöréskor letarolt hatalmas fák törzse mementóként ma is ott hever mindenütt. Mire a környéken motelt találunk, már reménykeltően süt a nap. Másnap reggel újra nekifutunk, de már félúton visszafordulunk; újra esik. Valahogy nincs szerencsém ezekkel a légi túrákkal. Vagy mégis? Nem sikerült a Spitzbergákon, sem Patagóniában a Moreno-gleccser fölött, Grönlandon meg betegszállításra rendelték át a helikoptert, de hogy ne panaszkodjak, összejött a Viktória- és az Iguazú-vízesés fölött, a Grand-kanyonnál, az ausztráliai Ayers Rocknál, a kamcsatkai Gejzírek völgyébe, Réunion szigetén a Piton de la Fournaise vulkánnál, Hawaiin második nekifutásra a Kilauea lávafolyásai fölé, Alaszkában kétszer is, úgyhogy a mérleg végül is pozitív.  Persze, a mostani fenemód bosszantott. Közelről megnézni a lávadómot, a kitörés óta újjászületett kráterbeli kis gleccsert már sosem lesz alkalmam.

2012_0625us210380.JPG

                  Ennyi jutott nekünk a St. Helensből 2012-ben

2012_0625us210399.JPG

              A hegy lábánál elterülő törmelék- és iszaptakaróba hatalmas barázdákat vájt az erózió

   Még rosszabbul járunk a Cascade-hegység óriásánál, a Mount Rainiernél. 4400 métert alulról verdeső gleccserek borította fenséges kúpjából gyakorlatilag semmi sem látszik. Sok száz látogatóval együtt bosszúsan botorkálunk a parkolóban a jókora hófoltok között. Szerencse, hogy 1985-ben teljes pompájában láthattam a földről, 90-ben pedig még a  levegőből is.

rainier3.JPG

              Szép időben ilyennek láthattuk volna a Mt. Rainiert...

2012_0625us210409.JPG

               ..helyette ezt kaptuk

Seattle-ben, Washington állam legnagyobb városában állítólag mindig esik; most nem, de készül. Kétszer jártam itt korábban, gyönyörű napsütésben. Ugyanúgy áthajtunk rajta, mint Portlanden. Ha már erre vezet az utunk, átgurulunk a North Cascades Nemzeti Parkon is. Ellentétben a Cascade-hegység déli részével, itt nem vulkáni, hanem ősi metamorf kőzetek uralkodnak, a csúcsok nagyjából a Tátra ormainak magasságáig emelkednek. A park területén állítólag több a gleccser, mint bárhol másutt Amerikában (Alaszkát nem számítva), melyekből persze egyet sem látunk; ezt a vidéket nem autósok számára alakította a természet.

2012_0628us220033.JPG

                      Esős, borús volt aznap a North Cascades Nemzeti park is

Miként a viszonylag közeli Glacier Nemzeti Parkot sem, mely gyakorlatilag összefügg a szomszédos Kanada védett területeivel. Késő délután érkezünk a kapujában álló kisvárosba, nem túl bizalomgerjesztő időben. Mondom, aludjunk meg itt, talán holnapra… Mire Bálint: guruljunk be egy kicsit, majd meglátjuk. Negyedórán belül zuhogni kezdett az eső. Megyünk tovább, nem bírtam lebeszélni, pokoli mérges voltam rá. Azt persze az útikönyvből már tudtuk, hogy gleccserek látványára itt sem számíthatunk, főként azért nem, mert távol vannak az úttól, másrészt meg, ami volt, az a jégkorszakban volt, s mára alig 25 aktív jégár maradt, azok is erősen zsugorodnak. Csakhamar egy legendás útra érünk, amit Going-to-the-Sun (kb. út a Naphoz) útnak neveznek. 1921-ben kezdték építeni, s ez volt az amerikai autós turizmus első megnyilvánulása. 1933-ban fejezték be, s a 80-as években kezdődött felújítása ma is tart. Olyannyira, hogy többször is meg kell állnunk, hogy elengedjük a szembejövő forgalmat. Fotózáshoz megállni, kiszállni lehetetlen, itt, ha lehet, haladni kell. A táj az esőben, felhőben misztikus látványt nyújt. Igazából csak később, egy útifilmből tudtam meg, mit mulasztottunk. Itt már nem a Cascade, hanem a Sziklás-hegység zömmel üledékes kőzetekből felépült két vonulata húzódik, ámde egy hatalmas geológiai felfordulás úgy 170 millió éve másfél milliárd éves kőzettömeget tolt a fiatalabbak fölé.

2012_0628us220066.JPG

                 Kocsiból lőtt kép zuhogó esőben a Glacier Nemzeti Parkban

2012_0628us220068.JPG

              Az elpusztult erdő alatt már sarjad az új

     A két park között még – némileg váratlanul – belefutunk egy ember alkotta látványosságba is: ez a Grand Coulee gát. 1933-ban, a nagy válság idején kezdték építeni, részbe arra, hogy a környező területeket a felduzzasztott tóból öntözhessék, másrészt energiatermelésre. Maga a Grand Coulee egy meglehetősen régi folyómeder. Ez itt a gránit alapzatú, de jórészt bazalttal fedett Columbia-plató. Már jó ideje feltűnt a geológusoknak, hogy a platót sok helyütt mély, meredek falú kanyonfélék szabdalják, de a keletkezésüket csak a 20. század utolsó harmadában sikerült tisztázni. Az történt ugyanis, hogy a pleisztocén jégkorszak utolsó jeges fázisában egy hatalmas jégnyelv nyúlt le délre, a mai Kanada felől, és felduzzasztott egy olvadékvíztavat, amit az utókor Missoulának nevezett el. Amikor a jéggát már nem bírta el a mögötte felgyülemlett víz óriási nyomását, átszakadt, és özönvíz zúdult a tájra. Mindez pár nap leforgása alatt történt és a roppant erős erózió mélyedéseket vájt a tájba, melyek napjainkban jórészt szárazak. Nos, ezek egyike a Grand Coulee is. Itt épült fel a Columbia folyó elgátolásával a hatalmas betongát, amit az idők során továbbfejlesztettek, a Grand Coulee-t magát pedig az oda átszivattyúzott víz, vagyis tó tölti ki, amit öntözésre használnak. Mondjuk, minek itt öntözni, hiszen most (vagyis ottjártunkkor) is szakad az eső, de hát ők jobban tudják.  

2012_0628us220044.JPG

                       A Grand Coulee gát és erőmű

   Mire kiértünk a Glacier parkból, napsütés és szivárvány fogadott. Átkeltünk a vízválasztón, mely ráadásul hármas; a vizek innen a Csendes-óceánba, a Hudson-öbölbe, valamint a Mexikói-öbölbe folynak. Egyúttal búcsút mondunk az esőnek is. A csapadékot szállító felhőtömegek fennakadnak a kontinens nyugati peremén húzódó hegységeken, tőlük keletre már kezdődik a préri. Két motel kínálkozik szállásra, az egyik pokoli drága, a másik lepusztult, a harmadik már be is zárt. Akkor hát irány Montana. 120 kilométert hajtottunk még aznap este, mire települést találtunk; közben csak elszórt farmok, legelők.

2012_0628us220087.JPG

                  A montanai préri, a háttérben a Sziklás-hegység

   Így megy ez másnap is, vágtatunk Montana néptelen útjain, amikor váratlanul ránk villant egy rendőrkocsi hátulról. Annyi amerikai filmet lát az ember, többnyire igen határozott, előbb-lő-aztán-kérdez zsarukkal. Persze, illedelmesen megállunk és a kocsiban maradunk, ahogy kell. Ő tőlünk úgy 30 méterre áll, előregyalogol. Gyorsan megbeszéljük, hogy előadjuk az amerikai viszonyok között járatlan európai turistát. A járőr először is közli, hogy alaposan túlléptük a megengedett sebességet (nem osztott pályás vidéki országúton ebben az államban 70 mérföld, vagyis 113 km/h), mi több, ezen az útszakaszon a mienkénél nagyobb sebességet még nem mértek. A rekordunk 106 mérföld volt, kereken 170 kilométer. Miközben ellenőrzi a papírokat, azzal érvelünk, hogy még nem szoktunk hozzá a mérföldben való számoláshoz, és persze megy a szánom-bánom, hogy soha többé. Ha nem külföldi volna, már vinném is a börtönbe, mondja Bálintnak, aztán kiegyezünk 106 dollár helyszíni bírságban. Az itthoni tarifákhoz képest olcsón megúsztuk (kb. 25 ezer Ft – bizony, akkoriban még ennyit ért a forint). Az országúti járőrök kocsijában a számítógép kapcsolatban áll az egész állami rendszerrel, úgyhogy bekerültünk Montana bűnügyi nyilvántartásába, s ettől kezdve csakugyan a határon hajtottunk. Na jó, amikor átértünk Wyomingba, néha azért kicsit jobban odaléptünk.

    Amikor áthaladtunk egy-egy kisvároson, vagy megálltunk tankolni valamelyikben, eltűnődtem: vajon milyen lehet itt élni? Lakik ott mondjuk két-háromezer ember, van egy jól ellátott szupermarketje, minimum két benzinkútja, legalább egy gyorsétterme, temploma. (Talán több is – Amerikában annyi felekezet, gyülekezet van, mint égen a csillag. Amikor 1997-ben Alaszkában jártam, valamelyik kisvárosban – Valdez volt, vagy Seward, a fene se emlékszik – kezembe akadt egy a várost bemutató brosúraféle. Kb. 3-4 ezer lakosra jutott 28 felekezet, szekta stb. temploma, imaháza, tudom is én, micsodája.) Van persze seriff, tűzoltóság, használtautó-kereskedés, talán még középiskola is. Nagyjából ezek a munkaadók, meg persze a többnyire családi kisvállalkozások. Innen kitörni – a világ egyik legfejlettebb országában – legalább olyan nehéz lehet, mint nálunk egy borsodi kis faluból. A többség alighanem soha életében nem jut el egy nagyvárosba. Ez nem Hollywood – ott ragadsz, megnősülsz/férjhez mész, felneveled a gyerekeidet, akik közül egy talán eljut – nem, nem a Harvardra, a Berkeley-re, hanem valami középváros siralmasan gyenge főiskolájára. Apa a hétvégén baseball-labdát dobál a fiainak, anya harminc múltával már fonnyadni kezd, a lányok tízéves korukban festik a körmüket. Időnként meghívják a szomszédokat barbecue-ra, eszik a saját készítésű hamburgerüket és nagyon büszkék rá, hozzá pocsék, olcsó sört isznak, évente egyszer rendeznek valami idétlen fesztivált, csak hogy történjen valami, hogy hagyományt teremtsenek… Ilyennek képzelem az életet a kisvárosi Amerikában – és talán tényleg ilyen is.          

    Mi viszont kora délután már vígan vetjük bele magunkat a Yellowstone gyönyörűségeibe. A világ első nemzeti parkja (1872-ben lett az) és sok más tekintetben is az első. Területe valamivel meghaladja a legnagyobb magyar megyéét, Bács-Kiskunét. Azt se feledjük, hogy még a legalacsonyabb pontján is kb. 1600 méterrel járunk a tengerszint fölött, a hatalmas kalderát (üstöt) pedig 3000 méter fölé nyúló hegyek, csúcsok veszik körül. (A kisvárosi amerikai egyébként valószínűleg soha életében be nem teszi a lábát egyetlen világszép nemzeti parkba sem. Az én amerikai unokatestvéreimnek, pedig diplomás mind a kettő, alighanem soha eszébe sem jutott, hogy kibéreljenek egy lakókocsit és végigjárják ezeket a csodákat.) 1985-ben befizettem egy kétnapos hop on-hop off túrára, vagyis olyan buszra, amiről akkor és ott szálltam föl-le, amikor és ahol akartam, de így is sok minden kimaradt. A Mammoth melegforrások semmiképp. Társaim még nem jártak a parkban, úgyhogy ismét beígértem a csodát. A csoda most is elmaradt. A hatalmas kiterjedésű mésztufateraszok egy része teljesen kiszáradt és pusztul. Nem, nem az ember… A vidéket időnként megrázó kisebb-nagyobb földrengések miatt egyes források időnként elzáródnak, elapadnak, aztán idővel újra aktívvá válnak. Néhány szép, vízzel borított képződményt azért találunk. De miért van itt mésztufa? Azért, mert a források áthaladnak egy törésvonalon, s az ottani kőzetek mészkövek, melyekből tömérdek (napi 2 tonna!) kalcium-karbonát oldódik ki. Mindemellett a forró vízben algák, baktériumok tenyésznek, melyek – a kicsapódó ásványokkal együtt - szépen beszínezik a képződményeket – ezért nem olyan hófehérek, mint a törökországi Pamukkale mésztufateraszai.

2012_0628us220104.JPG

2012_0628us220154.JPG

2012_0628us220129.JPG

                 A Mammooth melegforrások 2012-ben

yellowmammooth9.JPG

yellowmammooth18.JPG

                   ...és 1985-ben

Aztán egy másik csalódás. Elmegyünk a Roaring Mountainhoz, mely nevét – üvöltő hegy ­– arról kapta, hogy a múlt század elején a fumarólák olyan hangosan törtek fel, hogy kilométerekről hallani lehetett a süvöltésüket. 1985-ben még úgy láttam, hogy a hasadékokon buzgón törtek fel a gőzök-gázok – most, délután, semmi.  No de másnap reggel ismét arra jártunk és csoda történt: orrán-száján okádta a gázokat. Kissé megnyugodtam.

2012_0628us220210.JPG

                    A Roaring Mountain délután...

2012_0628us220289.JPG

                 ...és másnap reggel

A Yellowstone-folyó Grand-kanyonja, két nagyszerű vízesésével, egyik szakaszán pompás, oszlopos elválású bazaltjaival és persze a sárgás-rózsaszínű névadó kőzetével (riolit, melynek vastartalmú ásványai a hidrotermális tevékenység hatására oxidálódtak) még a régi. És persze a megszámlálhatatlan gejzír és melegforrás, iszapfortyogó, megannyi színnel, szaggal, hanghatásokkal. 

2012_0628us220347.JPG

                           A Yellowstone Grand Canyonja

2012_0628us220336.JPG

                    ...és vízesése

2012_0628us220223.JPG

                         Egy sor láva, egy sor tufa - és így tovább

2012_0628us220256.JPG

                     Színorgia

2012_0628us220426.JPG

                         Ilyen kékség talán nincs is - de van!

2012_0628us220239.JPG

2012_0628us220240.JPG

                   Iszapfortyogók

2012_0628us220303.JPG

2012_0703us230004.JPG

                      Gejzírek tucatjával

Végre eljutottam a Grand  Prismatic forráshoz  is,  ami  85-ben kimaradt. 110 méteres átmérőjével,  a  mély,  azúrkék medencét körülölelő,  baktériumszőnyegektől  és  ásványkiválásoktól vörös karimájával a park egyik legszebb látványa, kár, hogy teljes valójában csak a levegőből bontakozhatna  ki  mindez. Igazán építhetek volna a közelébe egy tájba illő kilátót. Legalább olyan lenyűgöző  a  Hajnalka-medence (Morning Glory Pool) mely vörös-sárga-zöld-kék színkombinációjával örvendezteti meg a látogatókat, akik az elmúlt években nem röstellték teledobálni pénzérmékkel és egyebekkel, úgyhogy a „reggeli dicsőség” (ez a hajnalka angol  nevének  szó  szerinti  fordítása)  lassan fakuló dicsőséggé változik.

2012_0628us220391.JPG

2012_0628us220393.JPG

                           A Grand Prismatic forrás

2012_0703us230032.JPG

                     A Morning Glory medence

    Végre látok néhányat a park ikonikus állataiból, a bölényekből is. Megszokták már az ember jelenlétét, békésen legelésznek, heverésznek az út mentén, és éppen iszonyúan vedlenek.

2012_0628us220416.JPG

               Legelésző-pihenő bölények

2012_0703us230202.JPG

                    Na, mi van? Versenyezzünk? (fotó a kocsiból)

Az igazi szuperprodukció azonban az Old Faithful. A világ leghíresebb gejzírje 65–91 percenként lövelli ki 32–56 méter magasba a gőzölgő vízoszlopot (a periódusidő és a vízmennyiség az előző kitörés függvénye).  Többen tolongtunk körülötte, mint egy átlagos itthoni első osztályú futballmeccsen. Attól tartok, a látogatók jó részének fogalma sincs arról, hogy egy óriási vulkáni képződményben élvezkedik, ami – ha nem is bármikor, de valamikor a jövőben kitörhet, méghozzá elképzelhetetlen erővel, iszonyú pusztítással. Ilyesmi utoljára kb. 630 ezer éve történt, előtte pedig 1,3, ill. 2,1 millió éve. A robbanásból származó törmelék beterítette fél Amerikát. Belegondolni is szörnyű, mi történne, ha hasonló napjainkban esne meg.   

2012_0703us230041.JPG

                             Az Old Faithful nekikészül... 

2012_0703us230049.JPG

                     ...aztán kilő

2012_0703us230039.JPG

                          A közönség (egy része)

    Kelet felé hagyjuk el a parkot, s megszállunk Cody városában. Nevét egyik alapítójáról, William Codyról kapta, ami, azt hiszem, nem túl sokat mond. És úgy, hogy Buffalo Bill? Na, ugye? A vadnyugat egyik 19. századi emblematikus, kalandos életű figurája arról kapta becenevét (Bölény Vili), hogy éveken keresztül bölényhússal látta el a Kansas Pacific Vasúttársaság  munkásait,  s  ehhez  több mint 4000 bölényt lőtt le. Legendává azáltal vált, hogy valós-kitalált történeteivel haknizott szerte Amerikában. Bennünket azonban sokkal jobban érdekel a nem túl messzi Devils Tower, mely ugyancsak a Nyugat egyik meghatározó tájképi eleme, számtalan film „szereplője”. 265 méterével  kolosszusként  magaslik ki a környező vörös homokkövek közül. Oszlopos  elválású  kőzetei  nagyjából  60 millió  éve  keletkeztek,  nagy  valószínűséggel egy vulkán kürtőkitöltéseként, ám nem  bazalt,  hanem világosszürke,  aprószemcsés bázisos kőzet, fonolit alkotja. És sokan fel is másznak rá, többnyire engedéllyel. 

2012_0703us230098.JPG

                        A Devils Tower

2012_0703us230101.JPG

                   ...és orgonasípjai

    De miért menjen az ember Dél-Dakotába? New York, Washington, Florida, Kalifornia egyértelmű, de mi az ördög világra szóló látnivalót kínálhat egy nagy kiterjedésű, de teljesen vidékies közép-nyugati agrárállam.  Valószínűleg ez mocoroghatott az ott élők  fejében  is,  amikor egy  helybeli  történész 1923-ban  azt  ötlötte  ki,  hogy  egy  hatalmas gránithegy oldalába vadnyugati hősök alakját kéne belefaragni. A munkával megbízott dán származású szobrász, Gutzon Borglum  azonban nem találta  megfelelő  minőségűnek  az eredeti helyszín, a Needles (Tűk) sziklacsoport gránitját, arról nem is  szólva,  hogy  a  hely  szentnek számított az indiánok számára, és  persze  erősen  tiltakoztak.  Így került szóba a Rushmore-hegy, s közben az alakok személye is változott. Négy történelmi jelentőségű elnök gigantikus mellszobráról szólt a terv, de végül beérték 18 méter magas fejekkel. Így került 1927 és 1941 között a sziklába (balról  jobbra)  George Washington, Thomas Jefferson, Theodore Roosevelt  és  Abraham  Lincoln fejszobra. Mintegy 400 ezer tonna kőzetanyagot mozgattak meg, dinamittal és kézi erővel. A  törmelékkupacok  ma  is  látszanak  a  hegy  lábánál. Az  időközben  Nemzeti  Emlékhellyé  előlépett  látványosság csakugyan vonzónak bizonyult. A látogatók éves száma meghaladja a 2 milliót, bennünket is beleértve. Délután érkeztünk, a hegy már ellenfényben volt, ezért kora reggel újra felkerestük. Ez az ideális idő, a hegy ezen oldala ugyanis délkeleti tájolású.

2012_0703us230112.JPG

                      A Rushmore-hegy délután ...

2012_0703us230118.JPG

                          ...és reggel

screenshot_2020-09-13_10_vilaghiru_epulet_ami_teljesen_maskepp_nezett_volna_ki_a_kezdeti_tervek_szerint.png

                            Borglum makettje az eredeti elképzelést mutatja

    Dél-Dakotának van azonban egy szenzációs természeti látványossága is: a Badlands Nemzeti  Park.    Kőzetei,  főként  homok, agyag,  a  kréta  időszak  végétől egészen  az oligocén kezdetéig telepedtek le tengerekből,  folyókból,  de  voltak  itt  trópusi  erdők, szavannák,  sőt  vulkáni  hamurétegek  is  lerakódtak. Ez a zagyvalék az idők során valamennyire összecementálódott, de a vizek kényük-kedvük szerint szabdalják, pusztítják, átlagosan évi 2–3 centis mértékben. A sokféle kőzet változatos színvilágot, az erózió pedig elképzelhetetlenül gazdag formakincset hozott létre, ráadásul változatos ősmaradvány-együttest kínálnak a kutatóknak.  Már a  19.  század  közepétől  járnak  ide fosszíliavadászok. Hogy a badland szó pontosan honnan ered, nem tudni (Amerikából biztosan), de rengeteg van belőlük a kontinens nyugati felében. Rossz föld – egyszerűen ezt jelenti, vagyis olyan vidék, ami az égvilágon semmiféle megélhetési módot nem kínált a korai telepeseknek. Idővel a szó geomorfológiai  terminus  technicussá  vált, világszerte így nevezik a hasonló vidékeket. Nekünk viszont káprázatos látványt nyújtott.

2012_0703us230140.JPG

2012_0703us230147.JPG

2012_0703us230168.JPG

                  Ilyen a Badlands

    Közeledünk Coloradóhoz, a tévében látjuk, hogy Colorado Springs környékén hatalmas erdőtüzek dúlnak, egyiket mi is súroljuk. Egész utunk során tömérdek leégett erdőt láttunk, de szerencsére azt is, hogy az állva  meghalt  üszkös  fák  alatt  sarjad  az  új élet. A természet korrigál. Fél napra még felugrunk a Sziklás-hegység (Rocky Mountain) Nemzeti Parkba, mely bár korántsem reprezentálja e nagyszerű hegység pompáját, de azért nyújt belőle némi ízelítőt, és mi is kitöltöttük a ránk szabott időt. Amikor felértünk a 3446 méter magas Berthoud-hágóra és kiszálltunk, nekem valahogy nagyon ismerős volt a táj. Elég jó emlékszem az 1985-ben itt készített  diáimra, úgyhogy megpróbáltam egy hasonló képet lőni. Az még hagyján, hogy sikerült, de hogy még a hófoltok is szinte pontosan ugyanott legyenek...

rockyhogolyo.JPG

                     Berthoud-hágó, 1985    

2012_0703us230245.JPG

                ...és 2012

Denverből már megint semmit sem láttunk, igaz, nagyon nem is erőlködtünk, a repülőtéri autókölcsönzőben viszont, ahol leadtuk az ezüst Malibut, felismert bennünket az a (feltehetően indiai származású) fickó, aki egy évvel korábban is kezelte az ügyeinket. A java azonban még hátravolt. Jegyünk nem egymás mellé szólt útitársaimmal, én pedig kikaptam egy – testvérek között is – 150 kiló körüli pasast, akinek borzalmas méretű ülepe szó szerint átfolyt az én ülésemre is, úgy harmadrésznyit elfoglalva azt.  Persze, azonnal szóltam az utaskísérőnek, mégse így utazzak már több mint nyolc órát Frankfurtig. Sajnálom, nincs több üres helyünk. Akkor hívja ide a vezető utaskísérőt. Most nem ér rá, majd a felszállás után. Hát, tényleg, jön is tetőtől talpig Lufthansába öltözve egy középkorú úr, kérdi, mi a probléma. Uram, nem látja? Hát igen, de sajnos… Dehogy nincs, a business osztály ott volt előttünk, jó pár üres üléssel. Sajnos oda nem ültethetem át. Na, akkor kivertem a balhét. Nekem nem kell a pezsgőjük meg a lazacuk, csak emberi körülmények között szeretnék utazni. Különben Lufthansa-törzsutas vagyok, panaszt fogok tenni, soha többé Lufthansa, és mellesleg turisztikai szakújságíró vagyok (túl nagyot nem is hazudtam). Öt perc múlva lett ülőhelyem, igaz, nem a businessen, hanem beszorítva egy négyes sor belsejébe – de lett! Reggeliosztás. Jön az utaskísérő, rám néz és kérdi: Ön Miszter Mohamed (vagy Ibrahim, tök mindegy)? Ön szerint úgy nézek ki? (Nem vagyok ugyan se szőke, se kék szemű, de azért elég jól áthatóan nem arab.) A helyzet ugyanis az, hogy a jobb légitársaságok vallási és egyéb kívánalmaknak megfelelő étkezésben részesítik utasaikat, s ezek szerint nekem muzulmán reggelit kívántak szervírozni. Szóval, nem én vagyok. De akkor hol van Miszter Mohamed (vagy Ibrahim)? Én honnan tudjam? Elég baj, hogy önök nem tudják…  

         Ez volt a tizenhatodik (ebből hét az Egyesült Államokban, a többi a latin részén) utazásom Amerikában és egyben az utolsó is. Most  már  elégedetten  mondhatom  el, amivel kezdtem is:  „nekem ebből ennyi volt”.

Előző rész itt: https://nemethgeza11.blog.hu/2020/08/23/az_ut_vege_9_fejezet_bucsu_amerikatol_1_resz

A még előzőbb részeket keressétek az archívumban. Hawaii, Antarktisz, Grönland, Laosz, Vietnám, Spitzbergák, Jemen, Patagónia, Indonézia, Venezuela, Kamcsatka, Líbia, Sri Lanka, Burma, Galápagos, Etiópia és egyéb nyalánkságok!

 

 

 

 

 

                             

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemethgeza11.blog.hu/api/trackback/id/tr6616240418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gilda 2020.10.15. 23:14:33

Nem akarok ismételni-, úgyhogy csak annyit; ez a búcsú-leírás elképesztően jól sikerült. (y) :)